A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amikor a lányok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amikor a lányok. Összes bejegyzés megjelenítése
2026. február 20.
2025. augusztus 16.
2025. július 20.
Szerelmes lélegzet 1.
Mindennapi erotika - 1. gyűjtemény - erotikus novellák
SZERELMES LÉLEGZET
1.
Mosolyogj rám álmodban!
– A legeslegeslegelső... A nulladik!
– Nem úúúgy! Összességében hányadik?!
– Kit érdekel? Mit tudom én!? Egyik pasi olyan, mint a másik, egyik randi meg éppen olyan volt, akár az előző és az utána következő lesz... Olyan vooolt, egészen eddig a pontig, s ez most, ez a lehetetlenül szerencsétlen sorozat ért véget! Ennyi!
– Véget? Látom az orrodon, hogy te se gondolod komolyan!
– Nem foglak most anatómiából korrepetálni, de amiket konkrétan kukkerolsz, azok a cickóim!
– Nekem utoljára a vízipólós versenyen álltak így, akkor is csak a hideg miatt.
– Találó a hasonlat. A hideg futkos a hátamon a gyönyörűségtől és az izgatottság sodorgatja a cickóimat!
– Nemtom még, hogy irigyeljelek-e, vagy sajnáljalak inkább... nemtom... egyelőre inkább irigykedni volna kedvem, mert én régen éreztem már ekkora izgalmat, ami most láthatóan téged sodorgat. Megtöm?
– Micsoda szavaid vannak: "nemtom", "megtöm"...
– Inkább válaszolj! Megtöm? Megkúr? Gondolom, igen, mert mi másért randiznátok?
– Te azt gondolod, én meg azt remélem!
– Vicces vagy, mint a...
Sosem derült ki, hogy Réka mihez akarta hasonlítani barátnője humorát, mert megcsörrent a combja mellett tartott telefonja. Azonnal felkapta:
– No, mondjad gyorsan, mert éppen nem alkalmas! – darálta a készülékbe, ujját máris kinyomáshoz görbítve és illesztve. – Mi az a halaszthatatlan?
Lívia csak annyit hallott, hogy egy férfihang a távolból erőlködik, hogy minél rövidebb idő alatt több információt és főleg győzködést tudjon átadni Rékának. Érthetetlen, erőszakos és hangos hadarás.
Réka eltartotta a telefont a fülétől, majd – nagyokat sóhajtozva, véleményét grimasszal kifejezve – 10-12 másodpercre a combjai közé fogta, aztán mégis megkönyörült a telefonálón, és megszakította a szóáradatot:
– Fosod még, vagy hajlandó vagy engem is meghallgatni?
A telefon megsüketült, valaki Réka kinyilatkoztatására várt a távolban.
– Most nagyon nem alkalmas, mert éppen le vagyok foglalva... – mondta a lány némi lihegéssel és zihálással fűszerezve, mint aki közel jár az orgazmushoz, vagy legalábbis akiben hosszabb ideje járogat már be-ki egy lankadni nem akaró farok.
Lívia ekkora gonoszságot még nem tapasztalt – pedig barátnőjével közösen megéltek már egyet s mást –, hogy valaki telefonálás közben eljátssza a dugás hangjait, amikor nem is... Hiszen, éppen fordítva szokott és kellene történnie: ha Rékát dugná valaki, akkor minden erővel el kellene titkolni!
– Ez meg mire volt jó? – kérdezte meg Lívia nyomban, amint barátnője mindenféle további magyarázat nélkül, újabb pár másodperces szünetet követően kinyomta a telefont. – Úgy szuszogtál, mintha kúrnának!
– A szerelmes lélegzetemre gondolsz?
– Arra-haha! – kacagott Lívia. – Miért csináltad?
– Kapjon már a fejéhez! – zsörtölődött Réka.
– Ki volt, mit akart?
– Nem számít! Ott tartottunk, hogy megtöm?
– Úgy érzem, nem rajtam múlik... – felelte Lívia óvatosan.
– Hm. Komoly a helyzet, szóval felkészültél minden jóra.
– Ahogy mondod!
– De mit beszéltetek meg?
– Tulajdonképpen mindent meg semmit.
Réka a homlokához kapott:
– Huh! Megmagyaráznád?
– Ha jól belegondolok, még a randiban sem egyeztünk meg, sőt, igazság szerint semmiben... Megkérdezte, hogy megkérdezheti-e, mikor végzek, én pedig elárultam, hogy este 9 körül.
– Ezt megint nem értem. Miért nem az igazat mondtad, hogy délután 3-kor? – Réka, bár nem ugyanabban az áruházban dolgozik, mint Lívia, de azonos az áruházlánc, így pontosan ismeri a megegyező műszakbeosztást. – Miért verted át? Mégsem akarsz randizni?
– Hirtelen nem is tudtam, fiú vagyok-e vagy lány... de ösztönösen adtam magamnak egy kis időt: 3-tól 9-ig eldönthetem, hogy akarom-e egyáltalán...
– De az előbb még azt állítottad, hogy akarod... Nem azt jelentette szapora pislogások közepette, hogy "nem rajtam múlik"?
– Ilyet mondtam volna?! – mosolygott Lívia. – Hát azóta biztos eldöntöttem...
– Eldöntötted, hogy bedőlsz neki... haha!
– Valami ilyesmi.
– Nem is tudod, hogy hol fog megtömni? – kérdezte Réka gyakorlatiasan.
– Ott... lent... – pillantott saját lábai találkozási pontjára Lívia.
– Hülyének nézel? Sejtettem, hogy a puncidat áldozod be...
– Bocsi, csak kínomban próbálok viccelődni! Nem mindennap fekszem le egy tök idegen pasival.
– Ahogy én sem. Ahhoz képest elég könnyen belementél az action-be! Miről fogod megismerni?
– Hogyhogy? – csodálkozott Lívia.
– Van úgy, amikor a kasszában vagyok, hogy én egész nap nem nézek fel senkire... Te megnézted alaposan, hogy ki fog megtömni? Vá-á-ártj! Akkor mi fog történni, ha nem is akar megtömni, csak például elmeséli az életét, és hazakíséréskor ad egy puszit?
– Elfelejtetted, hogy pontosan te szoktad mondani, hogy azért hívnak randira, mert meg akarnak dugni? Amúgy meg természetesen megismerem... nem hinném, hogy más valakit is várnak majd 9-kor...
– Visszamész 9-re – jelentette ki Réka, hangjában még maradt egy kevés értetlenség.
– Kicsit előbb, és valahogy megjátszom, mintha bentről jönnék kifelé.
– Ravasz tavasz! És az megfordult a fejedben, ha beszállsz az autójába, előveszi a farkát és ott rögtön megcumiztat?
– Igazából erre nem gondoltam, de valahogy nem olyan, aki kocsiban szokta csinálni...
Réka megemelintette a szemöldökét:
– Nem az autón van a hangsúly, hanem a cumizáson. Ha mégis azt akarja, akkor kiugrasz és elszaladsz?
– Addigra kitalálom. A kocsival különben nincs gondom, de szerintem nem olyan pasi, hogy hátradönti az ülést...
– Ebbe' voltál? – váltott Réka és megint Lívia merész dekoltázsát vizslatta. – Kivan a fél cicikód, a bimbók tartják fent a felsődet, aki fizet a pénztárnál az meg felülről beláthat a köldöködig...
– Ne elemezd tovább, nem ez volt rajtam, hanem az a céges-póló! És ha belátott volna, akkor mi van?! Gondolom, este úgyis ki fogok bújni belőle, meg ebből is – mutatott Lívia a sárga nadrágja felé.
– Egyre biztosabb vagy a dolgodban.
– Én is úgy találom... minél többet gondolok rá, annál természetesebbnek érzem, aminek meg kell történnie. – Megigazgatta kiadós, szemérmetlenül feszülő és ágaskodó melleit, amitől azoknak hirtelen sokkal nagyobb hányada vált fedetlenné, mint korábban.
– Ha a randi elején előadsz egy ilyen műsort, a kocsiig sem juttok el, nekitámaszt az áruház oldalának...!
Lívia elégedetten mosolygott, és újabb heves rendezgetést követően a bimbók már inkább a szabad levegőn tartózkodtak, mint a ruha alatt. Szinte az egész teste egyetlen ragyogás, egyetlen tömény nőiesség lett.
– És így? – kérdezte rosszul leplezett önelégültséggel.
– Mindenki láthatja, hogy meghibbantál. Ebből, az ismeretlen pasival esetleg létrejövő randiból egy gyors, szimpla kamatyolást akarsz csinálni? Esküszöm, nem ismerek rád!
Lívia megvonta a vállát, majd lomhán nyújtózkodott egyet.
– Nem baj, ha tartogatunk még egymás számára meglepiket... Le lehetne végre kapcsolódni rólam? Szerintem ezt a randit már előre kitárgyaltuk, később már nem lesz miről beszélni. Esetleg elmagyaráznád, hogyan kell érteni az előbbi telefont? És mire ment ki az a lihegés, amit te szerelmes lélegzetnek neveztél?
– Nos... leráztam egy csávót, remélhetőleg véglegesen – felelte Réka.
– Az sem zavar, ha közben eljátszod a kurvát és... szóval, ha annak tart?
– ... Nnnem, dehogyis, ennyit megér! ...Most haza kell mennem, te meg csak készülődj az estére, és holnap első dolgod legyen, hogy mindenről beszámolj! Va-a-agy... inkább már rögtön csörögj rám, amint megtömött, vagy, ha ráérsz, akár már közben is!
– Rendben!
Este 22:00-kor Réka a következő üzenetet kapta Líviától:
"ELSŐ SZERELMES SZUSZOGÁS KIPIPÁLVA, KÉRTE A CUKI, H MOSOLYOGJAK RÁ ÁLMOMBAN, TEHÁT LESZ MÉG TÖBB SZERELMES SZUSZOGÁS, LÉGY JÓ!"
(Folyt.köv.)
Folytatás: Szerelmes lélegzet 2. Reggeli a tetőn
2025. július 10.
2025. március 18.
2024. július 4.
Szomszéd a tetőn 2.
Előzmény: Szomszéd a tetőn 1.
Nyári erotikusok - erotikus novellák
Szomszéd a tetőn
2.
– Tudod, hogy Tünde leszbi?
– Ez most hogy kerül ide? Különben meg tudom. Azzal az eltéréssel, hogy "bi".
– Az a "bi", aki biszex? Ja, értem, vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit. Csak arról jutott eszembe, hogy meg akartad fogni a
cicimet…
– Az más! Barátnők között az természetes, de én nem akarlak
kinyalni.
– Miért nem?
– Nem vagy komplett…
– Azért?
– Na, mesélsz már?
Mindketten a bugyijuk közelébe készítették a kezüket.
– Ott tartottam, hogy…
– Nem tartottál még sehol! A buszon mi volt?
– Mögöttem állt – kezdte Zsani –, és előttem kapaszkodott,
hozzászorított a rúdhoz. A legelső kanyarban, amikor ráfordultunk a térre, már
rákapcsolt...
– Ha nagyon el akarja terelni a figyelmedet, például a kapaszkodással, akkor akár ki tud zsebelni!
– Éreztem valami keményet a fenekemnél...
– Ugyan, mi lehetett?!
– ...aztán rájöttem, hogy a másik
kezét tartja ott, és nagyon lassan mozgatja, mintha csak véletlen lenne. Mire
lekanyarodtunk a térről, centiről centire haladva felügyeskedte a ruhámat, és a
keze a meztelen fenekemhez nyomódott.
– Aha! Te nem húzol bugyit buszozáshoz?
– De bolond vagy! Úgy kell érteni, hogy a tanga takar
valamit, de a popóm attól még meztelen.
– Na, így voltam én, amikor majdnem benyomta az ujját az a pasi!
– Ezek nem pasik, hanem perverz disznók! Ez is benyomta volna, biztos vagyok benne, és nemcsak az
ujját, de az utolsó pillanatban jeleztem, és leszálltam a parknál. Arra nem
számítottam, hogy ő is leszáll!
–
Arra mindig számolni kell! Fent a buszon kellett volna óriási patáliát
csapnod, hogy alig bírja kivárni a megállót, és meneküljön, fusson a
világba!
– Tudom. Ott álltunk ketten a buszmegállóban, mögöttünk
a park, ahol most még véletlenül sem sétáltattak egyetlenegy szaros kutyát sem.
Nekitámaszkodott a bódé oldalának, és nézett. Bá-mult!
– Ez lehet, hogy inkább mutogatós, perverz impotens bácsi, továbbá lepukkant jampi macsó keveréke, legalábbis a belépője alapján.
– Iszonyatosan taszító volt! Nem akartam elindulni, mert
egyszerűen behúzott volna a bokorba, ha elmozdulok, itt legalább volt esélyem,
hogy a jövő-menő autók miatt nem fog próbálkozni. Hirtelen megkérdezte, hogy
szűk-e még a pinám.
– Így? Ezzel a szóval? A pinád...?
– Pontosan!
– És hogy szűk-e mééég?!
– Akaratlanul is válaszoltam, hogy igen, erre azt mondta,
hogy jó a seggem is, vagy leszophatnám.
– Micsoda ajánlat! Akár le is szophatnád?! Remélem, tökön rúgtad!
–
Felkészültem rá, hogy megteszem, meg elő akartam bányászni azt a
kulcscsomót, amit ha a markomba szorítok, akkorát tudok ütni vele, hogy
kifekszik. Időt akartam húzni, majdcsak eltelik az
a 18-20 perc a következő buszig, remélve, hogy úgyis csak a szájával
hősködik, nem mer
hozzámérni, ezért megkérdeztem: „Hol?” Közben már a markomban szorongott
a kulcscsomó.
– Elment az eszed?!
– Láttad volna! A kérdéstől felcsillant az egyébként primitíven tompa, seszínű szeme, és
mutogatott a liget felé: 5 métert kell csak besétálni. Legalább most már tökre biztos
voltam benne, hogy a megállóban jó helyen vagyok. Hamar rájött, hogy mégsem
akarok bemenni vele a bokrok közé, hátat fordított az autóknak, és elővette…
– Nem mondod?! – Fatime ujjai a bugyija takarásában
csúszkáltak le-fel.
– Azt hiszem, nem állt még teljesen, de jó keménynek és
vastagnak tűnt, teljesen borotvált…
– Jól megfigyelted! Lepukkant macsó, akivel nem áll szóba senki.
– Eltaláltad. Kurvákra meg nincs pénze.
– Jól megfigyelted!
– Csak azért – nevetett Zsanett –, hogy tudjak róla
személyleírást adni… neked. Egészen lilás-bordós volt a vége, amikor lehúzta a
bőrt, és ott húzogatta nekem, mintha ott sem lennék. Vagyis pont azért, mert ott voltam.
– Ez azért ellentmondásos: Hogy verhette volna neked, ha
nem lettél volna ott? Távba?
– Most meséljek, vagy ne meséljek? Nem sok van már hátra.
– Mondjad csak, eddig jó! Fogjuk rá, de jobb' szeretem, ha közös ismerőseinkre masztizunk, nem pedig nyomi perverzre.
– Egyszer megszólalt, annyira szomorú volt a hangja, hogy
majdnem megsajnáltam: „Van egy zsepid?” Odanyújtottam egyet a táskám kis-zsebéből, és már folyatta is bele a zselét…
– Sok volt?
– Egy maréknyi.
– Odahajoltál és nézted?
– Elfordultam.
– Ki lehetett éhezve. Azt jelenti, amikor nemcsak egy csepp
jön, hanem sok. Ha ezt mind a szádba engedte volna…!
– Hányinger! Vagy a szűk pinámba, vagy a picike popómba, az a nagyon-nagyon barom!
– Nem fordultál volna el, ha másról van szó, mondjuk...
– Ki ne mondd! Mindjárt elképzelem... mással...
Nevetgéltek egy keveset, majd mindketten elhallgattak, ám a két kéz még mindig dolgozott
a két bugyi alatt.
– Ilyenkor kellene üzenni Tündének, hogy jöhet kinyalni –
szólalt meg Fati egy idő múlva.
– Meg engem is! Annyira nedves vagyok, átázik a bugyim.
– Vedd le!
– Az az igazság, hogy ilyen perverz disznókra nem is lehet igazán masztizni, undorító, nem pedig izgató.
– Azt jelenti, hogy most ki vagy éhezve…
– A masztizás ugyanúgy egészséges, mint a fantáziálás.
– Azaz?
–
Az meg a legnagyobb igazság, hogy attól lehet igazán begerjedni, ha egy
kedves, humoros, jó pasinak áll fel a farka, és őt látni, ahogy veri
magának. Az embert nem a hideg rázza ki az utálattól, hanem késztetést
érez, hogy segítsen valahogy neki, és én például szeretem látni, ahogy
elélvez. Ahogy spriccel, vagy...
– Na ja…! – Zsani hirtelen elhallgatott, és egy apró
mozdulattal a kerítés felé biccentett.
– Megint érzed? – súgta Fati.
– Nagyon!
– Bugyit levegyük?
– Meghibbantál?
– Vegyük le, közben elképzeljük, hogy valóban les bennünket valaki. Bámul, közben ránk rázza a faszát...
– Előbb... Eljössz velem a kerítésig? Csak, hogy megnyugodjak…
Elindultak, de úgy, mintha a ház felé tartanának, aztán
félúton visszakanyarodva, a kerítés árnyékában osontak. Azzal a hellyel
párhuzamosan, ahol az imént még beszélgettek, felkapaszkodtak a masszív
építményre.
A szomszédos telek csendes volt, csak az épület tetején vettek észre valami mozgást: két láb tapogatta ki fentről a létra legfelső fokát, majd lemászott a szomszéd, egyik markából kilátszott egy összegyűrt papírzsebkendő.
A szomszédos telek csendes volt, csak az épület tetején vettek észre valami mozgást: két láb tapogatta ki fentről a létra legfelső fokát, majd lemászott a szomszéd, egyik markából kilátszott egy összegyűrt papírzsebkendő.
2024. június 9.
9. emelet
Nyári erotikusok - erotikus novellák
9. emelet
A lakók az emeletet jelző, egyébként haszontalan feliratban vélték megtalálni a hibát: Szerintük a sörözőből feljárogató emberek szemében elmosódó "X" előtt nem is tűnik fel, hogy van még valami, egy fontos jelentéssel bíró "I"... Ez az oka mindennek! Így egy A/4-es lapra kinyomtattak egy 9-est, majd ezt a "IX" tetejére ragasztva, végérvényesen megoldották a problémát.
Legalábbis azt hitték, hogy a félrenézhető római szám lecserélésével egycsapásra megszűnnek a téves szinten csellengők.
Jani, aki a kilencediken lakik, tanúsíthatná, hogy a 10.-ediki lányokhoz látogató pasasok továbbra is ugyanúgy megfordulnak mindkét emeleten. Mert Jani tudja!
Mert Jani éppen fordítva jár el, mint az idegenek: Ő nem próbálja meg félrevezetni a ház ügyeletes kukkolóit, mint a lányok vendégei, hogy eggyel előbb szállnak ki a liftből, mintha nem is dugni jönnének. Á nem, ez hülyeség! Ő a kilencediken található lakása helyett komótosan felliftezik a X. emeletre, így a felesége nem veszi idejekorán észre, hogy hazaért, és majd onnan lesétál a lépcsőn – ahogy mondani szokta magában: "ennyi mozgásra még nekem is szükségem van a nap végén, a kemény fizikai munka után" –, dolga végeztével vagy dolgavégezetlenül.
Hol így, hol úgy.
Legtöbbször csak beleszippant a lépcsőház erotikától édeskésnek tűnő, valójában füstös és sörszagú levegőjébe, megáll fülelni az ajtók előtt, egyenként elképzeli, hogy melyik lakásban éppen mi zajlik – erre alapjában 4 variáció közül választja ki, hogy neki abban a percben mire fáj a foga –, s ha nem zavarják meg jövő-menő idegenek, elácsorog a gondolataival egy keveset. Máskor meg...
A 4 lakás közül belülről is megismert hármat – a negyedikben már legalább másfél év óta költözködés, felújítás, takarítás, felújítás, szünet, felújítás, lomtalanítás, felújítás... folyik, ezért gyakorlatilag lakatlan –, és ezt az ismeretet az egyik kollégájának köszönheti.
– Micsoda bigék laknak erre! – kiáltott fel ez a kolléga egy alkalommal, amikor Janit hazafuvarozva éppen egy fekete harisnyára vörös rövidnadrágot húzó csaj libegett be a lépcsőházi ajtón, ráadásul dús fekete haja deréktájon lobogott. – Ez a segg megvolt már neked?
– Még nem...
– Szóval csak a képzelet szintjén? Az elég kevés, mint a bolhafing!
– Elég kevés... – ismételte Jani automatikusan.
– Legalább megkérdezted már, hogy lenne-e kedve lécen csúszkálni?
– Még nem, de... felettünk lakik...
– Ééés? Nálatok üvegből van a plafon?
– Sajnos nem...
– Szóval azért nem vagy reménytelen eset, bámulod a mennyezetet és álmodozol a pirosba csomagolt ajándékról! Miért nem mész fel hozzá valami ürüggyel, mondjuk, hogy beázott a lakásod, megnéznéd a lyukat...
– Milyen lyukat? – tátotta el a száját Jani.
– Hát a csaj lyukát! Vagy tudsz jobb ürügyet, amivel felmehetsz?
– Nem ürügy kell oda – bökte ki Jani –, ezek ribancok.
– Nocsak! Többen is vannak? Eddig miért nem mondtad nekem? Titkolózol előttem? Mennyi egy menet?
– Nem tudom, de megkérdezem neked.
– Ezt a pirosseggűt! Vagy tudod, mit? Megérdeklődöm én magamnak, mert úgyis kíváncsi vagyok a többiekre is. Hányan vannak?
– Három lakásban, egymásnak konkurenciái, szerintem összesen öten, többel nem szoktam összefutni.
Jani nem árulta el, hogy feljár hallgatózni, és nagyon is izgatja ez a szomszédság. Elképedve látta, hogy kollégája is kiszáll és lezárja az autót:
– Lift van?
– Komolyan fel akarsz menni?
– Komolyan csak melózni tudok, most komolytalanul és piszkosul élvezni akarok! Jössz te is? – A kolléga látványosan meglepődött, hogy Jani is a ház felé tart. Pedig fordítva szokott történni: Jani kiszáll a kocsiból, mivel megérkezett, a kolléga pedig elhajt.
– Én itt lakom...
– Ja, gyere akkor! Mutatom az utat... Hányadik emelet? Föl kell csöngetni?
Jani lehajtott fejjel osont a bejáratig, bár ez az óvatosság sem biztosított számára nagyobb inkognitót, mintha a szemét takarná el.
– Nyitom... kóddal... amúgy tizedik... – nyögte az házból esetleg lefelé kandikáló tekintetektől lámpalázasan.
– Látom már! – Megrázkódott a lift a röhögéstől, amikor a kolléga megpillantotta a lakók által vörös szigetelőszalaggal nem eltüntetett, hanem megjelölt gombot. – Ez csakis a pirosseggű! – Nem kérdezte, hiszen egyértelműnek tartotta. – A többiek milyenek? – Mutatóujja várakozott a levegőben: – Te hányadikra mész?
– Én is... – kezdte Jani bizonytalanul.
– Nono! Én választok előbb, úgy illik, hogy a vendég válasszon!
Jani végigizgult 9 emeletet...
Mi volna, ha menet közben beszállna egy ismerős, akinek egyből feltűnne, hogy csak a gondosan leragasztott gomb van megnyomva?
Végre legfölül kiszabadulhattak a fülkéből.
– Most merre? – kérdezte a kolléga mindenre készen, de nem Janitól, hanem a fal mellett ücsörgő, 40-45 év körüli nőtől, akit a füle mögé terelt lekopott ősz tincs és a ráncosra kiélt arc évtizedeket öregített, viszont a felhúzott lába közt húsosan dudorodó, feszes nadrág évekkel fiatalított.
– Pár percet várnotok kellene – felelte a nő, s jó marketingesként elhallgatta, hogy másik két lakásban is lehetne próbálkozni, nemcsak abban, amelyiknek a falát támasztja. Janit nézte, akit látásból ismert. – Addig megbeszélhetjük, hogy mit szeretnétek.
– Hány csaj van? – érdeklődött a kolléga.
– Velem együtt kettő.
– És a többiek?
– Közülünk lehet választani, vagy egyszerre... csereberével.
A kolléga nem hagyta magát elterelni:
– És a többiek?
– Ja?! Amazokra gondolsz? Nem tudom, hogy ráérnek-e, vagy egyáltalán itthon vannak-e – válaszolt a nő kelletlenül. – Mit szeretnétek?
– Vá-várj! Az a pirosseggű, pirosnadrágos csaj van itt, aki az előbb jött fel? Őrá várunk? Akkor az eltart még egy darabig!...
A nő megvetően egy másik ajtóra mutatott:
– Ott találjátok... de őhozzá telefonon be kellett volna jelentkezni!
– Nem baj, várakozás közben... próba-szerencse... megnézzük, ráér-e. – A kolléga 8 oldalazó lépéssel a jelzett lakásnál termett és bekopogtatott. – Hátha addig megmutatja a piros seggét!
A nő sejthette, hogy mi következik, mert még utoljára be akarta biztosítani legalább az egyik ügyfelet emide:
– Ha Bimbike közben felszabadul, mit mondhatok neki? Egyiktek visszajön? Jó feszes, szűk, de omlós...
A reklámnak nem ért a végére, mert a másik ajtóban teljes életnagyságban, mosolyogva jelent meg a fekete, vörös rövidnadrágos csaj.
– Fiúk? – emelte fel a szemöldökét. – Segíthetek valamiben?
– Ajjaj! – A kolléga a megfelelően feszülő, alul benyúlósra táguló sortot leste. – A piros a kedvencem. Amúgy meg valami szűk és omlós pitéről volt szó...
– Ennek igazán örülök, de összesen 20 szabad percem van, az közel-távol-nagyjából egy fiúra elég, vagy nagyon kell iparkodni, amit nem szeretek. Gyertek be, ha még ennek ellenére is "ajjaj"! Sorsolás lesz?
Pillanatok alatt megállapodtak, hogy Jani később veszi majd igénybe a szolgáltatást, hiszen – azért ilyen ismerős az arca – itt lakik a házban, vagy holnap felszalad.
Maradt 19 perc, a csaj dobálta le magáról a ruhát:
– Fogjunk neki! – biztatta a kollégát teljesen feleslegesen, mivel az később kezdett vetkőzni, mégis hamarabb végzett. – Te meg ülj le addig türelmesen, és mindjárt visszaadom a haverodat! – vetette oda Janinak, rá se pillantva.
Jani ettől kezdve néha-néha megengedte magának, hogy munka után egy emelettel fentebb landoljon, aztán pár perc késéssel érkezzen haza. Idővel megismerte közelebbről a X. emelet többi lakóját is.
2024. június 6.
X. emelet
Nyári erotikusok - erotikus novellák
X. emelet
A liftezők némelyikének pont ez a tolakodó X-szel kiemelés keltette fel az érdeklődését – ahogy a régi csapatépítő játékban a "ne gondolj a lila elefántra!" felhívás nyomán mást sem láttunk az agyunkban, mint ezt a kivételes színre festett ormányost –, és ez a végletekig fokozott, a legfelső emelet iránti érdeklődés nem is akart egykönnyen lelohadni.
A lakók, egy kandi statisztika tanúsága szerint, mindannyian megnézték már legalább egyszer a 10. emeletet, hangtalanul körbeosonva az elátkozott szint néma lépcsőházán, és lehetőség szerint fülüket néhány másodpercig az ajtókra tapasztva. A statisztikát fejben vezette az egyik legrégebbi, egyben legidősebb lakó, aki a lift hangjáról és a felfelé kapaszkodás időtartamából képes volt pontosan megállapítani, hogy melyik emeletnél jár, és hol áll meg. (Az viszont csupán rosszindulatú feltételezés, hogy a lift zajából az utasokat is meg tudná nevezni! Ugyan honnan ismerhetne minden idegent?)
A házba betaláló tétova látogatókat sem zavarta az áthúzott – vagy kiemelt – 10-es gomb. Sőt!... Hiszen a bejáratnál található kapucsengők közül a legfontosabbak vérvörös körömlakkal lefestve, eltéveszthetetlenül jelezték, hogy jó helyen kapiskálnak, és nem is kell végigbogarászni a megfakult emelet/lakás számkombinációkat. Némelyikükből idővel – 2-3 látogatás után – kiszámíthatóan visszajárogató törzsvendég lett, mások elmaradtak, vagy átadták bizalmas haverjaiknak a címet és a piros szigetelőszalaggal jelzett liftgombról szóló ismereteket. A fluktuáció zsinórban zajlott, a lemorzsolódott látogatók helyébe éppen annyi lépett, amennyi visszabillentette a monoton vízszintest.
Nagyobb létszám nem is igen fért volna be a X. emelet napirendjébe.
*
Bimbi sietve érkezett, oda se pillantva nyomta meg a maszatosan is harsány X-et, és lábujjhegyre emelkedve próbálta meg könnyebbé és gyorsabbá tenni a lift felfelé araszolását.
Akkor hagyta ott a szemközti söröző pultját, amikor a barátnője titokban éppen őrá mutatott:
– Vele mindent lehet – hallotta, vagy inkább csak sejtette a megszokott szöveget – amihez kedved van, de semmit sem adnak ingyen!
Ekkor a pasas Bimbire pillantott, majd hatalmas kérdőjelet formázott az arca, ami csakis azt jelenthette:
"Rendben van! Mennyi?"
Bimbi ilyenkor elindul előre, mintha a felesleges óvatosság dacára nem tudná mindenki, hogy a pasas mindjárt őt fogja követni, csak még meghallgatja a rutinosan elhadart tarifákat: Minthogy melyik szolgáltatás mennyibe kerül, és mi számít különdíjas extrának.
Ezután a pasas még vagy rákérdez valamire, hogy ezt vagy azt a dolgot lehet-e kérni a kiscsajtól, vagy szemérmesen úgy tudakolja meg ugyanezt, hogy van-e olyan, amit esetleg nem vállal be... De azért közben elindul!
Bimbi tehát mindig siet, mert gyakran előfordul, hogy alig ér fel, már nyomhatja is a lépcsőházi ajtó nyitógombját.
Mert ami sürgős, az sürgős!
Bimbi kábé havonta más néven mutatkozik be, amiben csupán annyi a következetesség, hogy közülük egyik sem az igazi, az anyakönyvezett, és még csak arra sem ügyel, hogy megjegyezze a hónapot és az aktuális nevet. Pedig milyen egyszerű volna beazonosítani egy visszatérő vendéget, aki mondjuk Barbarának szólítja...
– Decemberben találkoztunk először – jelenthetné ki, és a pasi elolvadna az önteltségtől, hogy lám-lám, ez a lány nem felejtette el. Micsoda marketing lehetne!
A lakásban – ami nem az övé, a barátnőjéé sem, aki bérli – türelmetlenül az ablakhoz sietett, mert nem tudta még megtanulni, erről a (keleti) oldalról nem láthatja a nyugatoldali sörözőt. Aztán addig nézegette magát a repedtsarkú tükörben, amíg meghallotta a lift és az érkezők hangját.
Egy pillanatig sem csodálkozott; barátnője, ha felkíséri a vendéget, az néma beismerése annak, hogy hiába ücsörögne magányosan a söröző pultjánál, nincs üzlet. Saját magát hiába árulná, amíg Bimbi "nem ér rá", ha arcára kitelepedett huszonévnyi korkülönbség és sűrű élet árulkodó jelei következtében inkább Bimbi vonzza a férfiakat.
– Két lány érdekelne? – érdeklődött azért vidáman a pasitól.
– Ki a másik? – kérdezett vissza szenvtelenül a pasas, aki eddigre már Bimbit vetkőztette a tekintetével, közben a ruhája alatt kutakodott.
Bimbi ténylegesen is vetkőzésbe fogott, s érdeklődéssel várta a következő párbeszédet, ami most sem tért el a megszokottól:
– Így... mi lennénk... édeshármasban... – Ez már nem tűnt annyira vidámnak.
– És ti egymással mit csinálnátok?
– Kicsit nyalakodnánk, de főleg téged kényeztetnénk mind a ketten.
Bimbi a bugyilehúzásnál tartott, amikor megérkezett a pasas határozott, ám szokatlanul udvarias válasza:
– Talán majd legközelebb.
Mégis jobb egy efféle elutasítást hallani, mint amikor valamelyik 75 %-os alkoholszinttel fellátogató pasi azt kérte, hogy a döntés elősegítése érdekében mutassanak neki valamit, s amikor mindketten levetkőztek, Bimbi barátnőjét megvizsgálva röhögőgörcsöt kapott, és csak durva kézmozdulattal volt képes jelezni, hogy "no neee!"
– Hogy szeretnéd? – kérdezte Bimbi a mostani pasastól is, ahogy mindig és mindegyiktől.
Azok a kivételek, ők nem választhatnak, bár erről nem tudnak, akiken még a tegnapi sörszag is érződik, azok a pasik távolságtartó lovaglásban részesülnek, az is inkább hátramenetben történik.
– Mindent szeretnék... – Huh, ezt hányszor lehet hallani!
Bimbi visszafogott sajnálkozással nézett távozó barátnője után, aki most nyilván leül a lépcsőházban – idebent nincs hely ennyi embernek, esetleg csak a lakás jelentős részét kitevő kétszemélyes, összecsukhatatlanná nyikorgatott heverőn, amiről éppen az előbb küldték el, mint felesleges harmadikat – és szomorkodni fog. Talán álomba is sajnálgatja magát a kövön kuporogva, hátát a falnak támasztva.
– Okés, akkor kezdjük sorban – felelte Bimbi a pasasnak –, feküdj ide, helyezd magad kényelembe, és nincs más dolgod, mint élvezni!
2024. május 24.
Tarhonyafóbia
TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)
Erotikus buborékok
/EROTIC BUBBLES/
- újabb 13 erotikus történet -
– Jöjjön rám a szapora, ha értem, hogy miért éppen nálunk zuhanyozol le minden egyes alkalommal...! – kacagott Bogi idegesítően éles, ugyanakkor fullasztó torokhangon.
Micsoda produkció!
Még folytatta volna barátnője értelmetlen dolgainak felsorolását, de könnyezős köhögési roham rázta szét a mondat további részét.
– Nyolcféle gyógyszert ettem – panaszkodott – és mindezek után és ellenére még mindig maradt a torokkaparásból. – Hirtelen váltott témát, majd az alacsony asztalon heverő dobozok egyikéből színes szopogatós cukorkákat terített szét, – Akarsz te is szopni?
– Attól függ, kit – felelte Szimi.
– Szóval erről van szó: Nincs kit leszopni? – bólogatott megértően Bogi.
Nem volt egyszerű lépést tartani Szimike szeszélyesen váltogatott kapcsolataival és azok aktuális stádiumával – talán még maguknak a szereplőknek sem –, de a jövő-menő pasik helycseréje közötti, nagyjából 12 órányi üresség mindig megérződött. Szimi olyankor – ilyenkor – szétesésre válik hajlamossá. Meg hisztis és szórakozott, meg türelmetlen és cinikus... és persze ezeket tudja fordított sorrendben, vagy akár egyszerre, úgyhogy kiszámíthatatlanul reagál a külső ingerekre.
Bogi hosszasan köszörülte a torkát válaszra várva.
Szimi kibújt a ruhájából, hosszában félbehajtogatta, tenyerével kisimította, rádobta a bugyit is, majd – mintha csak most kezdődne az igazi attrakció, vagy mintha deréktól felfelé szégyenlősebb volna – vontatottan kikapcsolta a melltartót, és kritikusan ellenőrizte, hogy változott-e a feszes cicik elmozdulásának 0,5 cm-es amplitúdója. Megnyugodott, mert halmok olyan rendületlenek maradtak, mint amiket keményre felfújtak. A lehető legtermészetesebb módon, mintha legalábbis ő lakna itt, s nem Bogi a párjával, kilibegett a fürdőszobába, hogy megejtse a szokott tusolást.
Bogi átharapta a szopogatós cukorkát, lenyelte, majd újabbat kapott be helyette. Émelyítően csömör, talán el kellene olvasi az apróbetűs mellékhatásokat, pl. hogy hányingert okozhat.
– Legalább amíg szopok, nyugton marad a torkom! – Szimike a zuhany sűrű zápora alatt ezt már nem hallhatta, de úgysem tanúsított valami nagy érdeklődést a testi bajok iránt, a lelkiek annál inkább megviselték. – Neked is ajánlom!
Boginak olyan érzése támadt, mintha Szimi ezekkel a délutáni vetkőzésekkel, zuhanyozásokkal és meztelenkedésekkel fel akarná eleveníteni az egykor napi 24 órában zajló versengésüket. Azt, mikor az iskola szépei egyfolytában egymást lesve, árgus szemekkel keresték a másikban a hibákat. Bogi volt a karcsúbb és magasabb, hosszabb a haja és a combja, ám Szimi nőiessége elbizonytalanította a rajongótábort, és mégsem tudtak dönteni egyik vagy másik bombázó mellett.
*
A bámulni való modell-lány és az ölelésre termett, ellenállhatatlan nő. A fiúk így is viszonyultak hozzájuk: Bogit vetkőztető, Szimikét meg tapogató-markolászó tekintetek kísérték, elképzelve az elérhetetlent. Egy falméretűvé nagyított Bogi-fotó bármelyik műhelyt a legkellemesebb munkahellyé varázsolta volna, Szimikét pedig a műhelyek leendő szakmunkásainak bármelyike élvezettel szorongatta volna akár legsötétebb és legbüdösebb zugban is.
Szimit akkoriban Bubinak nevezték, s bár a becenév okát igazából senki sem ismerte, találónak tartották. Talán onnantól eredeztethető a bubiság, amikor Szimi a menza egyik asztalánál árválkodva, elmélyülten tanulmányozta azt a buborékot, ami az üvegkancsó belső oldalán kúszott felfelé, miközben a közelebb és távolabb ülők bármelyike megesküdött volna rá, hogy a vizeskancsó buborékjának megfelelő formájú – csak jóval nagyobb – buborékokat rajzoltak ki a hivalkodóan kitüremkedő mellbimbók. Aztán megérkezett Bogi, és a menza kiéhezett közönsége alig győzte ide-oda kapkodni a fejét a két lány között.
Amikor Szimikéből Bubi lett, és amikor Bogi valamiért éppen ahhoz az asztalhoz ült le, attól a naptól számít a barátságuk.
Ugyanakkor a menzaasztalnál örömmel állapították meg azt is, hogy – bármit is jelentsen –egyformán tarhonyafóbiájuk van, és bevallották egymásnak, hogy gondosan őrizgetik még a szüzességüket.
– Te mikor és hogy tervezed...? – kérdezte Bogi, lecsapva a közös témára.
– Elveszíteni? – mosolygott Szimi. – Például amikor megengedem, hogy valaki megdugjon.
– Csak úgy, simán?
– Ágyban, ha lehetséges, véletlenül se bokorban vagy műhelyasztalon! Azt is kérdezted, hogy mikor? Szerintem majd a helyzet adja magát, mert elég sokan ácsingóznak.
– Nálam is hosszú a sor...
– Legalább tudsz válogatni.
– Na de milyen szempontok szerint? – húzta el a száját Bogi. – Az nem elég, hogy meg akar dugni, mert az mindegyikre igaz... Ha elvárom, hogy cserében valami érzelmet is felmutasson, akkor honnan lehetek biztos benne, hogy megjátssza-e, vagy valódi?
– Sehonnan!
– Tudtam! Te kiválasztottad már?
– Kettőt fogok... Mi van? Ha az első nem nagy durranás, ahogy általában lenni szokott, akkor majd a második hátha betalál! Kettőt, és lehetőleg tapasztaltakat választok, akik nem ügyetlenkedni akarnak, hanem tudják, mit kell csinálni. – Szimi hol a tányér egyik oldalára, hol a másik térfélre tologatta a kiválogatott húsdarabkák után maradt tarhonyát.
– Neked is tarhonyafóbiád van?
– Az hát, csak nem tudtam, hogy így hívják! ...Szólsz majd, ha elérkezett a pillanat?
– Kiposztoljam?
– Csak nekem súgd meg, hogy szoríthassak!
– Ez aranyos volt, de azt hiszem, elég szoros... vagyok.
– Haha! Én is szólni fogok, és tudni fogunk egymásról, ha már 1 perc alatt ilyen bizalmas barátnők lettünk! – Szimi résnyire összehúzta a szemét: – Összehangolhatnánk! Micsoda buli lenne egyszerre átcsusszanni a tűzkeresztségen!
Ezen hosszasan nevetgéltek, Szimike bimbói még nagyobb bubikat formázva meredeztek, a tarhonyát az utolsó szemig a tányéron hagyták.
*
Szimike – ahogy szokta – Bogi kedvenc törölközőjével itatva fel az utolsó vízcseppeket, vidáman került elő a fürdőszobából.
– Minek örülsz? Mit csináltál a zuhanyrózsámmal?
Szimi tagadóan rázta a fejét és tovább vigyorgott.
– Miért van az az érzésem, hogy átbasztál, mint döglött vadgalambot a kerítésen? – kérdezte Bogi. Több nyarat töltött a nagyszülőknél vidéken, és sok találó hasonlatot begyűjtött.
– Tényleg tarhonyafóbiám van! – felelte Szimi nevetve, és abban a pillanatban rádöbbent, hogy elszólta magát: Ha nem is pont a tarhonyafóbia, de zuhanyozás közben az a menzai ismerkedős beszélgetés és annak folytatása járt a fejében.
– Szóval tudod, hogy milyen átbaszásra gondoltam?
– Régóta várom már ezt a kérdést, mert igazi barátnők között nem maradhatnak félreértések... vagy titkok. – Szimi nagyot sóhajtott, láthatólag megkönnyebbült, pedig tudta, hogy a neheze most következik, s a lényegről csak egy egészen kis időre sikerül elterelni Bogi figyelmét. – Attól kezdve a fél menza, majd az egész suli Bubinak hívott! Mert azt adtad be valamelyik hibbantnak, hogy tarhonyaevés közben bubisakat böfögtem...
– Ez nem igaz!
– Gondoltam, mégsem kérdeztem rá, nehogy így legyen, és csalódnom kelljen benned!
– Azért lettél Bubi, mert bimbóid szabályos kis gömbökké duzzadtak, én is emlékszem, mint két üveggolyó, vagy két hatalmas bubi, és most is olyanok!
– És ezt akkor miért nem árultad el? Sokkal jobb lett volna hallani, mint a böfis verziót! – Szimi, azaz Bubi megbocsátóan mosolygott. – Add elő te is a sérelmeidet! Csak bátran!
Bogi megfontoltan bólintott és úgy döntött, hogy egyből rákérdez:
– Ugye, te, amikor azt állítottad, hogy még szűz vagy... akkor már nem voltál szűz?
– Mikorról van szó? Milyen évet írtunk akkor?
– Borzalmasan ügyetlenül terelsz, mint mindig! Az időpontot tudod, végre mondd el az igazságot!
– Szóval ennyi év óta kételkedsz bennem, mégis megtartottad magadnak? ...Jó-jó, nem akarom kerülgetni a választ! Igen, igazad van: nem, nem voltam már szűz! ...És láss csodát: ki bírtam mondani az őszintét! ...És minden elismerésem a tiéd, hogy ilyen sokáig nem vágtad a fejemhez, hogy hazudtam...
– Talán, mert nem akartam csalódni benned...
– Hééé, ez az én szövegem!
– Akkor az enyém is... közös. Meg lehet tudni végre az igazságot?
– A szüzességemről? Persze, neked bármit! – Bubi arcára visszatért a vidámság. – Nem várom el, hogy megérts, de nekem igenis jólesett, hogy barátnők lettünk, a suli két bombázója, és együtt tervezgettük, hogy egyszerre vágunk bele a szüzesség elvesztésébe. Ekkor már nem vallhattam be, hogy "bocsi, én mégsem", ráadásul szégyelltem, hogy éppen úgy történt meg a legelső, amit mindketten kiröhögtünk: a műhelyasztalra döntve. Most szabad nevetni! Egy reggelen, egyetlen perccel hamarabb érkeztem, egyetlen percig kettesben voltunk, aztán egy perc múlva felhúztam a bugyimat, és már érkeztek is a többiek... Nem vettek észre semmit, csak a szokott célozgatás zajlott.
– Most vársz még valamire – kérdezte élesen Bogi –, vagy ezúttal is felhúzod a bugyid?
– Bocsi! – Bubi lassan, szinte kelletlenül öltözködött. – A sztorihoz tartozik még, hogy éppen azt a srácot tettem volna egy képzeletbeli rangsor legvégére, és még az is, hogy annyit sem éreztem az egészből, mintha síkosítóval bekent kisujjamat nyomnám fel magamnak... Szabad nevetni! – A bugyi után Bubira került a melltartó is, az összehajtott ruhával még várt. – Valamennyire érthető, hogy inkább elhallgattam a dolgot?
– Valamennyire...
– Köszi!
– Azért nem értek mindent! Hogyhogy nem tudtad egy nap azt mondani, hogy hirtelen meg kellett dugatni magad, vagy bármi ilyesmit, ami ugyan továbbra sem az igazság lett volna, de legalább nem kell tervezgetni, hogy mikor és hol esünk túl a dolgon...
– Éppen ezért, a tervezgetés miatt nem vallhattam be. Aaannyira jó volt fantáziálgatni! Haragszol... ezért... rám?
– Ugyan már!
Bogin a saját állításának éppen az ellenkezője látszott, s ha valaki, Bubi felismerte a baljós jeleket.
– Akkor jó – felelte megjátszott örömmel, miközben gyanakodva pislogott barátnőjére. Folytatta az öltözködést, és menekülésre készen állva maradt.
Bogi úgy érezhette magát, akár az eszelős lövöldöző, aki jól tudja, hogy befejezésként magával is végeznie kell, de először még Bubival, utána a több mint fél-évtizedes barátságukkal... és mindehhez csupán egyetlen gyilkos kérdés áll rendelkezésére.
– Nem haragszom rád ezért. Ezért nem. Már csak annyit árulj el nekem, majdnem 6 év késéssel, hogy...
Pokolian gyötrelmes kimondani olyan szavakat, amik egyenes és értelmes kérdéssé összeállva egészen biztosan kettétörik a barátságot.
Bogi folytatta:
– Mire volt jó a színjáték, az átbaszás, mi a büdös francért kellett megjátszanod, hogy te is velem egyszerre veszíted el a régen-volt szüzességedet? Mire volt jó az egész hókuszpókusz, amikor lestük az órát, hogy melyikünk mikor...? Mire volt jó, hogy eltelt 6 év, mennyi mindenben benne voltunk mind a ketten, közben megmaradt régről az átverés?!
Erre nehéz lett volna mást válaszolni, mint – ahogy Bubi tette – elkerülni Bogi tekintetét, és könnyes szemmel – ahogy illik, amikor elveszítünk valakit –, némán eltávozni a helyszínről.
2024. május 21.
Elmajszolt élet
TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)
Erotikus buborékok
/EROTIC BUBBLES/
- újabb 13 erotikus történet -
– Micsász? (Mit csinálsz?)
– Várok a csajra.
– Megéri?
– Miért nem azt kérdezed, hogy melyik csajra?
– Melyik az a csaj?
– Hagyjál már! Ha eddig nem érdekelt, húzhatsz elfelé!
– Iszol valamit? – Feri 58 éves feje, tele kíváncsisággal a közeli söröző felé biccentett.
– Még nem... De ha meghívsz, akkor leerőltetem. – Robi, a fiatalabbik, benyúlt a sapka alá, méla vakargatás közben és ürügyén megszellőztette izzadt, tükörsima fejbőrét. Mindig kerüli a széles és hirtelen mozdulatokat, mert a fellazított sapka könnyedén lesiklana.
– Jaj, szegény, ki ne hányd itt nekem!... Melyik az a szerencsés csaj?
– Mindegyik szerencsés, akit megkummantok. Na?! Erre nem számítottál!
Lassan tették meg azt a néhány lépést a sörözőig, mert Robi egyfolytában körbe-körbe tekintgetett. A kintihez képest szokatlan félhomály és a pultnál visszafogottan ásítozó csapos fogadta őket. A négy, politikán vitázó törzsvendég közömbösen vette tudomásul a létszám váratlan növekedését.
Robi az üvegen keresztül a söröző előtti járdát tartotta szemmel, mert az, hogy egy nőnek mennyi időbe telik munka után az utcára kilépésre rákészülni, kiszámíthatatlan még egy rutinos csajozó számára is, főleg így, hogy még randi is alakulhat a dologból. Robinál a "randi" a "megdugás" és a "megkummantás" szinonimája, de ezt úgyis tudja mindenki: nem kamasz már, hogy csak úgy, üresben randizgasson.
Feri egy összerajzolt tükörben kettejüket leste elégedetlenül. Elkeserítőnek tartotta, hogy a szerinte vele nagyjából egykorú kolléga jobban tartja magát, mint ő. – Nem csoda, hogy ragadnak rá a nők!
A csapos félútig vánszorgott el – minek sétálgasson annyit, amikor úgyis mindjárt vissza kell fordulni –, és csak Robitól kérdezte meg:
– Mit hozhatok?
– Van sör nélküli söröd?
– Alkoholmentesre gondolsz? ...Szívószálat kérsz hozzá?
Egy függőleges és egy vízszintes fejmozdulat után Robi a kollégájához fordult:
– Te meg...?
– Őt tudom! – szólt vissza a csapos. – Talpas úrnak egy "talpas".
– Mindig ugyanazt iszom – válaszolt Feri is, nem kevés törzsvendégi öntudattal –, csakis minőségi bort, és kizárólag talpaspohárból. Már nem is emlékszem, hogy engem neveztek el a talpaspohárról, vagy a poharat rólam, és nem is fogok már ezen változtatni, ha idáig megfelelt a talpasbor – tette hozzá, és futólag újra megállapította, hogy Robi legalább 2 évvel fiatalabbnak néz ki, ami már sokat számít ebben a korcsoportban. – Mikorra ígérte a csaj?
– Majd jön, ha akar valamit! – felelte Robi vállat vonva, ám látszólagos flegmaságával éles ellentétben, le sem vette a szemét az ablaküvegről. – Nekem nem sürgős, mert ma már kummantottam egyet, akár holnapig is vissza tudnám tartani, ha muszáj volna.
– Nincs... neki egy belevaló barátnője?
– Neked kellene? – vakarta meg a fejét Robi gondterhelten, egyúttal elvégezve a sapka alatt esedékessé vált szellőztetést. – Úgy állsz, hogy időszerű volna egy kummantás? ...Az a baj, hogy nem tudom a számát... még nem lenne késő megkérni, hogy hozzon magával egy másik csajt is... Sőt, ha tudnám a számát, a nevét meg mégsem, mert ez a helyzet, akkor sem hívhatnám fel a kedvedért, de... Te egy mázlista vagy! – mutatott kifelé az ablakon. – Ezek párban jöttek! – Kisietett, hogy a söröző előtt tanácstalanul megálló két nőt előzékenyen bekísérje.
– De én tényleg nem azért jöttem, csak errefelé van dolgom... – szabadkozott az egyik csaj, Feri értelmezése szerint "a másik", s nem az, aki Robihoz jött.
Robi határozottan terelgette őket befelé:
– Mindenki ismer mindenkit? – kérdezte feleslegesen, hiszen bármekkorává duzzadt mára a vállalat, látásból (legalább arcról) ez volt a helyzet és a szokás: mindenki ismert mindenkit. Ahogy mindenki tegeződött mindenkivel, akkor is, ha a köszönésen kívül sok év alatt két szót sem váltottak egymással.
Munka közben kitűzőt viseltek, úgyhogy a nevekkel ott nem volt gond, de Ferit a sörözőben végtelenül zavarta, hogy két ismerős arcú – ráadásul az egyikük ismerős fenekű – lánynak nem tudja a nevét.
– Éppen ma beszélgettünk rólad a csajokkal! – mosolygott Ferire "a másik".
Robi jelentőségteljesen pillantott idős kollégájára, képzeletben összedörzsölve a tenyerét, hiszen Feri tulajdonképpen neki köszönheti ezt a jó csajt. Ilyen felvezetés után, ha mégsem kummantaná meg, az már legyen az ő mamlaszsága!
– Remélem, csupa jót mondtatok! – viszonozta a mosolyt a megszólított.
– Hát persze! Lehetne mást is? Nem titok: az került szóba, hogy nemrég öten mentek nyugdíjba, nagy buli volt, még ebben az évben várható két újabb nyugdíjazás, és azt számolgattuk, hogy utánuk te következel... Mennyi van még hátra? Netán már jövőre bulizunk?
– Hét év – felelte Feri sértődötten.
– Az még sok. – A lány kicsit jött zavarba, és máris Robihoz fordult: – Neked még 2-3 évet saccoltunk, és eszerint annak van igaza, aki az állítja, hogy kettőtök közül te vagy az idősebb.
Na bumm! Félpercen belül mindketten megkapták!
Robi, aki 49 évesen még nem kezdte el számolgatni, hogy hány év múlva mehet nyugdíjba – ha megéli – most nem tudott megszólalni. Szerencsére a csapos diszkréten megközelítette őket, és felvette a rendelést:
– Igenis! 2 őszilé, 1 nullás sör, és Talpas úrnak még 1 talpas.
A 24-25 éves lányok kuncogtak:
– Miért jöttünk sörözőbe, ha senki sem sört iszik?! Igaz, hogy a potencia-hanyatlás összefügg a korral és az alkoholmennyiséggel? Azért óvatoskodtok?
– Hová menjünk? – köszörülte meg a torkát Robi. – Kocsival vagyok, ahová a hölgyek kívánják... Valami kis csöndes helyre?
– Mit javasoltok? Egyáltalán: mit terveztetek? Bulizni akartok? – kacagtak a lányok. – Nem nagyon érünk ám rá!
– Nekem semmi sem fér be – tette hozzá "a másik" –, nem készültem bulira. Még elő-nyugdíjazásira sem...
– Csak úgy elmegyünk valamerre! – Robi nem akarta az albérletét felajánlani, mert szűkös lenne négyük számára.
– A természet lágy ölére célzol? – nevettek a lányok. – Nem gondoljátok, hogy nehéz elbújni, amikor még a bokroknak nincsenek is levelei?
– Én tudok jó helyet! – Feri albérlete meg azért sem felelt meg, mert este fél 10-ig, amíg a lakótársak el nem szelelnek az éjjeli műszakba, nagy a kavarodás. – A régi laktanya mögött, a fal mellett...
– Csábító! Bár cseppet sem romantikus... – A lányok már képtelenek voltak visszakomolyodni. – Te is kocsival vagy?
– Nekem nincs... – válaszolta Feri, aki életében talán másodszor érezte az autó hiányát.
– Ja, persze, akkor nem ihatnád a talpasokat! Családod van? Gyerekek, unokák?
– Még nincs.
– Előbb az életet akartad majszolni? A helyedben én nem várnék tovább! Milyen öregkor az, ha az embernek nincs senkije, még az unokákkal se labdázhat? ...De házad biztosan van...terasz, virágok?
– Van – hazudta Feri és segélykérőn nézett a kollégájára.
– És neked? – kérdezte "az egyik" Robitól. – Család?
– Ráér még. Addig, míg másnak van felesége, nekem nem szükséges sajátot tartani.
– Mondj már legalább néhány példát, hogy kiket vittél el eddig a régi laktanya mögé!
– Nem én javasoltam a régi laktanyát!
– Neked is van lakásod?
– Van hát!
– Akkor miért nem oda viszed a csajokat? Mégiscsak vár otthon egy asszony?
– De hogy képzelitek – szólt közbe "a másik" – vagy hogy szoktátok? Elviszitek a városon kívül a csajokat, és a kocsiban tömeg-szexeltek? Vagy felváltva, vagy az egyik pár a hátsó ülésen, a másik az elsőn...?
Már túl sok lett a megválaszolatlan kérdés, a lányok félig-meddig elkomolyodtak, egyszerre vonták meg a vállukat, majd "az egyik" állt fel először:
– Azt hiszem, megértitek, de nem változtat a dolgon az sem, ha nem értitek: köszönjük, nem kérünk belőletek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)