Akinek nincs ingyen

(Az erotikus novella előzménye: Prés vagy satu) 

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- 13 erotikus történet -

Akinek nincs ingyen

Harcos nevéről elsőként, másodikként, sőt harmadikként és persze sokadikként  mindenkinek más – sokkal találóbb figura – jutna eszébe, például egy fegyveres vagy fegyvertelen, de küzdelemre kész, bivalyerős valaki, elrettentő megjelenéssel. Ám valahogy úgy sikerült, ahogy vicces haveri körök a kimondottan kisméretűt nevezik el colosnak, a langalétát meg törpinek, Harcosra is így ragadhatott a valósággal szöges ellentétben álló becenév.

Harcos első, második... stb. ránézésre inkább tűnik íróasztal mögé ragasztott, huzattól, nedvességtől, és erős napfénytől és időjárási frontoktól óvott aktakukacnak, akinek periodikusan ismétlődő feladata havonta végigellenőrizni a dolgozók kartonjait (esetleg excel-tábláit), és pontosan megállapítani, hogy történt-e bennük gyökeres "történés", például megváltozott-e valakinek a címe, telefonszáma vagy más fontos adata, amelyekre ritkán van szükség, ám olyankor elengedhetetlenül.

Harcosról, ha másutt találkozunk vele, azt sem feltételeznénk, hogy egy hatalmas egykori gyárépület területén lévő aprócska műhelyben dolgozik buzgón, fizikai munkát végez, és senki sem hinné el, hogy munkaidőben pálinkáért megy a kollégák számára. S amint meghozta, megint elindul, bár jól tudja, hogy az újabb rendelés – a narancslé – csak annyira veendő komolyan, mint az imént a torokfájásra szolgáló, a pálinka kiegészítőjeként igényelt szopogatós tabletta.

Az viszont biztos, hogy – narancslével vagy narancslé nélkül – vissza kell érnie a műhelybe, mire az öreg (a főnök) is visszatér, mert a főnök nagyot csalódna benne. Így is eleget kockáztat azzal, hogy nem lesz képes semmit sem felmutatni, amit ennyi idő alatt produkált, mert a pálinkával nem dicsekedhet..

– De mire kellett nekik a pálinka? Fél liter?! – kérdezte magától, mert elég széles skálán mozog mindaz, amit a két kollégájáról el tudott képzelni, de ekkora mennyiségű alkoholt vele még sosem hozattak. Azok az apró üvegbe vagy flakonba csomagolt, zsebben elférő italok igazán nem számítanak, amikhez képest most egyből fél literről szólt a rendelés. Különben sem ivósok, egyikük sem, csak a hecc kedvéért öntik magukba néha azt a fél-fél decit...

Elgondolkozva lépett ki a kihalt gyárterület első kapuján, s ott megállt.

Anélkül, hogy végig gondolta volna, vagy taktikázásra pazarolná az időt, visszafordult. A kollégák által rendelt narancslé úgyis felejtős, nem mondhatták komolyan, inkább visszamegy, és valamit dolgozik addig – ha hagyják – amíg a főnök visszaér.

Lábai valahogy önállósították magukat és Harcost a műhely mögé, a sufni tejüveges-rácsos ablakához hurcolták.

Ott, ahol a jobb alsó sarokban időnként besüvölt az északi szél, azon a lyukon keresztül szinte az egész sufni légtere belátható. Néhány akadályt és nélkülözhetetlen tereptárgyat leszámítva, mint a gúlában álló, üres és beszáradt festékesdobozok, melyek a félig-meddig beléjük gyömöszölt használhatatlan ecsetek miatt bizonytalanul egyensúlyoznak egymáson, és a legalsó, idők során elhalványodott feliratú doboz cipeli az egész felelősséget, vagy arrébb az egymásba kapaszkodó támlás székek, amik hiába várakoznak magragasztásukra, hiszen a mellettük lévő edénybe régen beleszáradt az enyv, és azóta már legalább a negyedik enyvesbüdöge van használatban... ezektől a zavaró tényezőktől eltekintve, Harcos mindent láthatott.

Behúzta a nyakát, mert az átlátszatlan üvegen a rés szemmagasság alatt található, ugyanakkor át kellett nézni a sufniban feltornyozott kartonpapírok felett.

Szabályos gyalulást figyelhetett meg – nem véletlen, hogy a kollégái, a nála 2-4 évvel idősebb srácok minduntalan a gyalulást és a fúrást emlegetik –, ez konkrétan a gyalulásra volt jó szemléltető példa. Az egyik kolléga annyira rásimult egy meztelen nő testére, hogy nemcsak comb a combhoz, de has és mellkas a háthoz, sőt az álla a nő vállához szorult, mintha összeenyvezték volna őket. Persze összeragadástól nem kellett tartani, jól látszott, hogy hogy egyetlen pontban, ha aprókat is, mindketten mozogtak, s nem is azonos irányban. A srác másodpercenként picit eltávolodott, ilyenkor a nő kihasználta az alkalmat, és valamilyen irányban, legtöbbször oldalra elmozdult, majd gyorsan vissza.

Harcos, ha az előbb könnyelműen megállapította, hogy mindent lát, mostanra visszavonhatta a véleményét, mert pont a lényeget nem látta: az olajozó be-ki mozdulatokat. Pedig éppen ez a legfontosabb egy kukkoló férfiember számára. A finom cicik mozgása is kihagyhatatlan, bár csak másodikként jegyzett bámulnivaló, ahogy a koszos, durva és szálkás deszkalap felett himbálóznak, és félő, hogy véletlenül megérintik.

Harcostól senki sem kérdezte, de a nő arcáról megállapította, hogy tetszhet neki a dolog, s amikor a gyalulást végző srác felemelkedett a lapulásból, a nő kissé szomorú arckifejezése jelezte, hogy még benne lenne a folytatásban. Amikor pedig a srác elég durván és sürgetően megfordította és leguggoltatta, a nő készségesen szívta a spermát. Fél perc sem telt bele, amikor nevetve, nekipirultan fogadta a cserére érkező másik srácot, és segített neki levetkőzni.

Harcos izgalmában nem értette az elhangzó néhány szót, de a fő, hogy amazok ketten hamar megegyeztek az action formájában: a nő ismét behajolt, és a másik kolléga könnyedén benyomta a farkát a felkínált punciba, s miközben – az előző sráccal ellentétben – kellő távolságot tartva a szemével is élvezte a be-ki mozgást, gyors iramot diktált. Mire kétszer megmarkolászta a ciciket, a tempó meghozta az eredményt, és már csak néhány paskolás volt hátra a popsin.

A nő jelezte, hogy szívesen lenyalja még a maradékot, ám helyette elfogadta a néma felvetést is: leguggolva a cicik közé és a bimbóudvarra engedte kenni a csillogó nedvességet.

Harcos mintha közeledő lépteket hallott volna.

– Baj lesz! – eszmélt fel az egyszerre felajzott és bódult állapotból, és ijedten gondolt arra az eshetőségre, hogy az előző percekben semmit sem hallott. Akármi megtörténhetett a környezetében, amíg nem volt tudatánál.

Most meg vaklárma volt, azaz semmi veszélyt sem észlelt, mégis azt ismételgette magában:

– Baj lesz! Baj lesz! – Mint egy beakadt vészvillogó.

Közben végig kellene gondolni, hogy mi is történt a sufniban, s ebből ő hogyan maradhatott ki. – Sebesen kavarogtak a gondolatok. – Hogyan lehet kibírni, hogy semmi jelét se mutassa annak, hogy mindent tud? Mi lesz, ha a főnök (az öreg) értesül az esetről? – Harcos megértette, hogy a stafétában résztvevő nő megegyezik azzal az ügyféllel, akihez a főnök a sürgős munka ügyében házhoz akart menni. – Ha ezúttal nem kerülik el egymást, akkor mi lesz?...

Harcos legszívesebbén rohant volna vissza a műhelybe – amihez csak meg kellene kerülni az épületet –, nehogy a főnök kérdőre vonja a távolléte miatt, amúgy meg nem mert sietni, mert a nő talán még fel sem öltözött, vagy a srácok még marasztalgatják...

Egyik lépése gyorsabbra sikerült, a következő hosszabb, de vontatott lett, aztán egy rövidebb lépés erejéig megint meglódult, hogy utána megtorpanjon. Lihegett és izzadt, mégsem tudott megválaszolni egyetlen kérdést sem.

Végül feszülten, ugrásra és védekezésre készen lépett be a műhelyajtón.

Semmi jele sem látszódott, hogy közben járt volna itt valaki, sajnos annak sem, hogy az öreg (a főnök) három segédje közül akármelyik is megkísérelt volna dolgozni.

– Na, hoztál...? – kérdezte bágyadtan a belépő Harcostól az egyik srác, majd felröhögött: – Mit is rendeltem?

– Hagyd már! – szólalt meg a másik. – Hozta a pálinkát... Azt találd ki inkább, hogy hova dugjuk a maradékot!

– Kit és hol kell megdugni? Milyen maradék? Hol az üveg?

Harcos majdnem megjegyezte, hogy a sufniban maradt, de azzal magát is elárulta volna. Hallgatott, és egyelőre nem tudta eldönteni, hogy melyik az előnyösebb: ha a főnök találja meg, és okoz egy-két kellemetlen percet a kollégáknak, vagy mégsem az... Minden gondolatfüzér ugyanoda kanyarodott vissza: a nőhöz.

A két másik srác is tanácstalannak látszott, de náluk legalább a jóllakottság érzése letompította az olyan ötleteket, minthogy "a látszat kedvéért dolgozni kellene valamit".

Így találta őket a műhely tulajdonosa, a főnök (az öreg): Három zöldfülű segéd – "szaki-jelölt" – akik eredményesen kerülik a munkát.

– Meg ne szakadjatok a nagy semmittevésbe! – Rosszkedvű morgás következett a sültgalambokról, majd gúnyos közmondás a "kis munkát kis ívben, nagy munkát nagy ívben kerülő" segédekről. – Bezzeg, amikor én voltam segéd...! – Mielőtt előadta volna valamelyik kedvenc régi esettanulmányát, kiosztotta a feladatokat: – Az egyik segéd úr leszabja ezeket a méreteket, a cédulán az adatok milliméterben értendők és persze a hosszabb oldalra, a végeken kijelöl 45 fokos bemetszést, de addig nem esik neki, mint a tarkaboci, amíg jóvá nem hagytam! A másik segéd úr... igen, te vagy az... megpróbál felébredni, és azokat... ott... lecsiszolja. Gondolom, Harcos segéd úr is türelmetlenül várja már, hogy megdolgozhasson a fizetéséért... felírok egy címet, oda elmegy a segéd úr, becsönget, köszön, megtörli a lábát, illedelmesen elmondja, hogy én, a mester jártam ott személyesen, de nem jutottam eredményre, úgyhogy ő most megvizsgálja, miről van szó, és lehetőleg meg is oldja a problémát... Értve vagyok? Ha kávéval vagy üdítővel megkínál, azt elfogadod, megköszönöd, ha alkoholt kínál, azt elutasítod. És nincs ingyen, semmi sincs ingyen! Ha egy szög beverésénél többről van szó, akkor kérsz egy ezrest, esetleg kettőt, ha bonyolultabb, de bírsz vele, akkor ötöt is lehet, rád van bízva. Senkinek sincs ingyen, akihez meg hiába mentem ki, nem volt otthon, annak pláne nincs ingyen!

A "segéd urak" onnantól kezdve, hogy a főnök nem mondja ki hangosan, hanem felírja a címet, dupla intenzitással füleltek. Közben többször összenéztek, szerettek volna ajánlkozni, hogy majd ők megoldják, minden ki akart potyogni a kezük közül, a "beverés" szóra nagyot nyeltek, a "nincs ingyen" részletezésekor rájuk jött a csuklás. Rettenetesen irigyelték Harcos szerencséjét, miközben bosszankodtak, hogy az eligazítást sután billegve hallgató Harcos biztosan nem is fogja fel, hogy milyen ajándékot kapott.

Harcos meg akarta kérdezni, hogy milyen szerszámokat vigyen, de úgy értelmezte, hogy a főnök maga sem tudja, ezért nem terhelte felesleges kérdésekkel, egy kisméretű, füles szerszámosdobozzal indult el.

Szottyos és Örökszép

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -

Szottyos és Örökszép

Mintha lelapította volna az idő terhe, és még alacsonyabbnak tűnt a szoba a mennyezeten átfutó fagerendáktól is. Ajtaja közvetlenül a poros és tyúktollas udvarról nyílt, alig pár lépésnyire a százéves diófától, egyetlen, kétszárnyas ablaka unalomig szemlélte a végtelenben éggel összeölelkező földet.

Bogi úgy mesélte, hogy anyja ebben a 4x4-es helyiségben nőtt fel, ahogy korábban a nagymamája is.

– Nem is képzeled – mondta irulva-pirulva –, hogy ez a kicsinyke szoba milyen rafináltan gyakorlatias. Az egyetlen, amibe „a legény” be tudott osonni úgy kívülről, hogy a tanya többi lakóján nem kellett keresztülmenni, és "dolga végeztével" is észrevétlenül távozhatott. – Lázas gyémántként csillogott a szeme, a "dolga végeztét" különös hangsúllyal ejtette ki.

– Persze – folytatta kuncogva –, én ezt az előnyét csak mendemondákból ismerem, Anya pusmogott Nagymamiról, aki viszont Anya dolgairól duruzsolt. Képzeld el, Anya lánysága idején az ő szülei, szóval az én nagymamám és nagypapám furcsállotta, hogy egy udvarló nagyon-nagyon ritkán látogatja meg a jegyesét, szóval az én anyukámat, aztán kiderült, hogy majdnem minden nap… hm… megjelent, csak ezt nem vették észre. Oldalról közelítette meg a tanyát, besurrant a szobába, "elintézték a dolgukat", majd észrevétlenül távozott. – Bogi megint elpirult. – Azt ne kérdezd meg, hogy ez idő alatt mit szervezkedtek titokban! Sejtheted, hogy nem az ablakból látható pusztaságban gyönyörködtek. Valami más is volt, mert ő lett az én apukám.

Bogi eltaszította a szeme elé lógó haját, majd a legnagyobb természetességgel átült a tarka párnákkal dúsan gazdagított, fakó fotelből a fiú ölébe. A haja megint a szeméhez zúdult, ám már nem érdekelte, ahogy azt sem vette észre, hogy a fiú beleremeg a gyönyörűségbe.

A fiúnak a lány meztelen combja, cinkos mosolya, és általában testének váratlan közelsége érzéki izgalmat okozott. Minden vér az agya és a fallosza között oszlott el, az arcához már alig maradt, hogy az, Bogiéhoz hasonlóan, kellően kipiruljon.

Néhány napja ismerkedtek össze, és mindketten ajándékként tekintettek a másikra, bár a vallomásig még nem jutottak el. Kimondatlanul az IGAZIT látták egymásban, és ezt kár is volna esetlen szavakba foglalni, amikor anélkül is nyilvánvaló. A fiú nem szándékozta más csajokhoz hasonlóan rögtön lerohanni és haladéktalanul megdugni a lányt, és nem is akarta bimbózó kapcsolatukat a haverok orrára akasztani, még mit nem! Hiszen Bogit nem egy felejtős, „futó kapcsira” tervezte, nem is a haverok szórakoztatására, hanem – számára is váratlanul – egy egész életre.

Súlyos szavak! De legalább lesz majd idő mindenre bőven. Csodálkozott is, amikor Bogi bármiféle előzmény nélkül elhívta a nagyszülők tanyájára:

– Nagy a csend és a béke, messzire ellát a barna szemed – mondta a lány a tanyáról –, és nem kell jópofiznod. Gyakran ki szoktam menni, van ott egy szobám, és mindig sikerül feltöltődnöm, ha meg nincs időm, akkor legalább egy hipp-hopp villámlátogatásra.

A fiút a lányszoba és a „feltöltődés” egyaránt erotikus képzelgésre késztette, bár gyanította, hogy az iménti szövegkörnyezetben a „feltöltődés” nem a dugás egyik szinonimájaként értelmezendő.

Valóban elmaradt a „jópofizás”, Bogi úgy be tudta szöktetni a félreeső szobába, hogy a nagyszülőkkel, akik éppen a számtalan állattal foglalatoskodtak, nem találkoztak.

– Mindjárt jövök! – súgta a lány, és 2-3 perc alatt pótolta az elmaradt üdvözlést, majd visszatért. – Örültek nekem, de teszik a dolgukat, és nem várják el, hogy a sarkukban legyek, mint kislánykoromban.

A kétajtós szekrény, a cirádás, fiókos tükör, a képek a falon, mind-mind a régi időkből maradtak, csak a sarokban lévő zuhanyfülke képviselte a mai kort, ezzel vált a szoba szinte összkomfortossá. – Le lehetne tusolnom előtte, mert leizzadtam – állapította meg magában a fiú.

– Nyugodtan lezuhanyozhatsz, adok törülközőt! – A lány, mintha csak értené a gondolatokat, vagy a hegyi patakként verítékező tenyerekből kikövetkeztette a problémát, könnyedén a szekrényhez libbent – lebbent a szoknyája is – és kitárta az ajtókat.

– Inkább ülj vissza! – nyögte a fiú, és biztos volt benne, hogy ha eddig Bogi combjának nem tűnt fel a keménység, most a kék szemek figyelmét nem kerüli el. Nadrágja képtelen volt leplezni erőteljes szándékát.

A visszaereszkedő lányt úgy manőverezte, hogy leülés közben, mintegy véletlenül a mellét fogta meg. Mivel semmi ellenvetést sem tapasztalt, marka zavartalanul simult az egyik finom halomra, és azt sem bánta már, hogy Bogi a farkán ül. Legalább megérzi, hogy milyen vágyakozás zajlik a mélyben! Ott volt egymáshoz pár centire a két összetartozó testrész…

A falról, több akvarell között, egy legalább 60 éve barnuló fénykép mosolygott rájuk – Nagymami és Nagypapi, mutatta be őket a lány már a megérkezésükkor –, a néni a fotó készítésekor talán annyi idős lehetett, mint most Bogi, és le sem tagadhatnák egymást. A kép akár Bogit is ábrázolhatná, és lehetne féltékenykedni, hogy ki az a fiatal srác mellette.

Mindkettőjük tekintete odakalandozott, miközben nagyon is egymásra figyeltek.

– Tetszik a nagymamám? – ölelte át a lány a fiú nyakát.

– Gyönyörű!

– Majd egyszer nézd meg, ha már nem bujkálunk, hogy most is milyen szép! Örökszép! Kiegyeznék én is egy olyan öregkorban, mint Nagymamié, persze, azt meg kell még élni! …Ja, és amikor a fotót titokban csináltatták, akkor még épp’ csak megismerkedtek, nem volt udvarlás meg ilyesmi, de valahogy sejtették, hogy mi lesz a vége.

– A nagyapád is jó fej lehet! – bökte ki a fiú, bár a tekintete még mindig a barnás árnyalatokban, kortalanul és időtlenül sugárzó lányra tapadt.

– Az is! Kedves, türelmes, megértő… El se hinnéd, hogy milyen volt, amikor megismerkedtek. Szottyosnak csúfolták a környéken, és attól a pillanattól új emberré vált.

– Meg tudom érteni, egy ilyen tündérszép csaj mellett…! De mit jelentett a „szottyos”?

– Mindent, amit el tudsz képzelni, és még azt is, amit nem is mernél feltételezni! Maga a szó "lédúst" és ilyesmit jelent, azt pedig már tényleg nem magyarázom meg, hogy milyen léből volt neki bőven, és azt szerette, ha szopogatják a környék asszonyai és lányai... – Bogi belepirult a kifejezés értelmezésébe. – Ez még nem minden, és szerintem még én sem tudom az összes viselt dolgát... Nagymami úgy mesélte diszkréten, hogy kirobbant volna a világháború, ha az ő szülei értesülnek róla, hogy egyáltalán ránézett Szottyosra, vagy nem kerülte el nagy ívben…

Ekkor tapintatos kopogtatás hallatszott a tanyaudvarra nyíló ajtón.

– Zavarhatlak, drága Boglárkám?

Bogi felugrott a fiú öléből:

– Persze, Nagymami! – csicseregte, mint tavaszi reggelen a legszebbhangú madár. – Megyek máris!

Futólag végignézte az öltözetét, csöppet sem zilált, minden a helyén, az összhatás nem árulkodott semmiféle ölben-ülésről, vagy bátortalan cici-tapogatásról, legfeljebb a szoknyarészen látható néhány alattomos gyűrődés… – megrázta a fejét, eligazodott a haja – ami nem számít.

Egészen kicsi ajtónyitással osont ki, ám a megszeppent fiú tekintete egy pillanatig összefonódott a vidámarcú nagymamáéval. Egy szempillantásnyi döbbenet! A fiú egyszerre mintha két Bogit látott volna, az egyiket, a jól ismertet ugyan csak hátulról, a másik meg mégsem volt már fiatal… de az a mosoly, és azok a tengerkék szemek…! Hogy is nevezte Bogi a nagymamáját? Örökszép!

Időtlen időkig várakozott, legalábbis rengetegnek tűnt, mégsem bánta, mert úgy-ahogy sikerült rendeznie a gondolatait. Először is irigykedett a csendre, itt aztán tényleg feltöltődhet Bogi. És biztos, hogy a végtelenbe vezető nyugalomtól ilyen tündérszép!

Igen, Tündérszép.

– Én is feltölteném! – Vidáman állt az ablaknál, és dehogy akarta elhessegetni az erotikus gondolatokat. – Nekem is bő levem van, amit kész örömmel töltögetnék Bogiba!

A haverokkal szokás feltöltődésnek, feltöltésnek nevezni a dugást, meg a szexet összefoglalóan. Főleg amikor buliban a ház egy rejtett szögletéből előkerülő pár srác-tagjától többen megérdeklődik: „Mi a pálya? Megvolt a feltöltődés?” A választ – az általában egy vagy több, beszédes tenyérbecsapást – újabb kérdés követi, de ez már némán történik, és miközben a párocska lány-tagja szemérmesen végignézi a kíváncsiskodókat, már sejti, hogy a szótlan alku az ő bőrére folyik. Dehogy a bőrére! A következő percekben ő lesz a főszereplő, az érdeklődők mind meg fogják tölteni a punciját, ha így képzelte a bulizást, ha nem. És amikor a ház rejtett sarkából újra előkerül, immár népesebb társaság kíséretében, már nem lesz oka szégyenlősködni. A bulizók többségével eddigre sikerült mélyrehatóan megismerkednie, és a csoportból kimaradtak is pontosan tudni fogják, hogy megtörténtek a szorgos feltöltődések.

A fiú elkomorult. Bámult kifelé a tanyaablakon, de Bogit látta.

Képzeletében Bogi vergődött a haverok alatt, akik nyugtatgatták, hogy úgyis túl kell esnie mindannyiuk töltésén, inkább lazuljon és élvezze. Könnyű volt elképzelnie, mert látott már jó egynéhány ilyen akciót, mindenféle típusú csajokkal.

Bevillant lány nagyapja, a korabeli Szottyos, akit még csak a fali fényképen látott, s aki az egykori fotózás óta megváltozott, nemcsak megöregedett. Lehetséges, hogy annyi felesleges leve sincs már…! Vagy mitől nevezték Szottyosnak, ha mégsem a rengeteg dugástól? És… a fotózáskor változott meg? Bogi valahogy így mesélte. És Örökszéppel azóta is boldogan élnek, amíg véget nem ér a mese…

A fiú megint a képet nézte.

Mintha a fotónak mágikus ereje volna!

No igen, egy Örökszépért érdemes megváltozni! Meg lehetne kérdezni Szottyostól, hogy megbánta-e?

Ökörség!

Amit az ember igazán akar, azt nem bánhatja meg! Furcsa, hogy Bogi nagymamájának volt bátorsága beleugrani az ismeretlenbe, sőt az ismeretlennel együtt a sötétségbe, és hogy meglátta Szottyosban az egész életre szóló társát.

De ez a kép, ahogy uralja az egész szobát…!

– Én is Szottyos vagyok, a mai Szottyos, napjaink Szottyosa – húzta el a száját a fiú. Ha figyelmesebben megvizsgálta a képet, egy kis hasonlóságot is felfedezett. Aztán megint az ablak felé fordult, és hirtelen elcsodálkozott, hogy milyen messzire ellát a pusztaságban. A végéig. Addig, ahol az ég és a föld ölelkeznek.

– Ugye, nem féltél? Nagymami küldött neked ezt-azt! – toppant be Bogi. Nem értette a lelepleződött gyötrődő arckifejezést. – Jaj, nagyon sokáig elmaradtam? –. Lerakta a kapros-túróslepényt, a fél szál kolbászt, az egyéb finomságokkal megtöltött kosarat és tálcát. – Ha elfogy, kaphatsz ám még!

– Beszéltél rólam? – A fiú tudatában a nagymama elfoglalta legkiválóbb emberismerőnek járó helyet.

– Meglátott, és neki elég annyi! – felelte a lány.

– Na ugye!? – huppant a fiú a párnák közé.

– Tessék? Ezt kifejtenéd?

– Semmi… És mit mondott?

– Hogy rendes fiatalember vagy, és okvetlenül kóstold meg a kapros-túróst is, vagy beléd tömi, meg, ha nem vagy szégyenlős, a konyhába is átmehetünk… – Bogi kissé felhúzta a ruháját és bevackolta magát a fiú ölébe. – Szégyenlős vagy? – A fiú kezét a derekára és mellére igazította.

– Szeretném, ha lenne rólunk egy közös fotó. Csinálunk?

– Meztelenül? …Mi a gond? Rosszat mondtam? Neked jutott eszedbe a szégyenlősségről a fotó…

– Nem meztelenül, hanem úgy, mint a falon. 

– Akkor jó! Megijesztettél. De hadd jöjjön az a fotózás! De utána „okvetlenül” megkóstolod a kapros-túróst! De előtte még mindenképpen megcsókolsz…!

Vége

Bubi nélkül az élet

( Előzmény, melynek ismerete nélkül ugyanúgy érthető az erotikus novella: Tarhonyafóbia (Bubival) )

TAVASZI EROTIKUSOK - 6. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -

Bubi nélkül az élet

Bogi a mosdó fölé hajolva erőlködve köhögött, mögötte a párja, Robi figyelte aggódva.

– Miattam...? – kérdezte a 30-at éppen átlépő, kamaszos képét szerencsésen megőrző férfi.

– Ne... kh... beszéltess! – rázta a fejét Bogi, és megpróbálta kiköpni azt a kaparó valamit a torkából, ami a köhögést okozza. – Nem a spermád, azt lenyeltem... kh!

Bevett szokás volt náluk, hogy amint mindketten hazaértek a munkából, a napi feszültség megszüntetése miatt – és az élvezet kedvéért – szexeltek egy jót a lakás valamelyik szögletében, és a nap hátralévő részében csakis közös programokat választottak.

– Ketten vagyunk egy család... egyelőre ketten vagyunk egy kis buborékban – szokta mondogatni Bogi, és ezt mindketten elégedetten így is vették természetesnek.

Esténként már csak némán összebújtak, és bármilyen film is harsogott a fejük felett, ők már megint egy szép napból eveztek tovább.

Ez a délután azonban valamiért eltért a megszokottól, de Robi még nem tudott rájönni, hogy mitől.

Talán, mert megérkezésekor Bogi szeme csordultig volt könnyel a rengeteg köhögéstől? Fel sem merült egyéb lehetséges ok. A zuhany alatt aztán minden helyreállt, a köhögés is csillapodott, a könnycseppek is eltűntek, és Bogi sietve guggolt le Robi elé, mintha neki volna sürgősebb... Még azt se bánta, hogy megint szárítania kell a haját, lenyelte Robi 24 óra alatt összegyűlt krémes spermáját.

A lány a mosdó fölé hajolt, érezte párja pillantásait, ezért ujjai hívó mozdulataival mutatta, hogy a köhögéstől függetlenül be lehet nyomni egy kis megszokott fickándozásra a félig meredt falloszt, ez egy ideális póz... Robi nem kérette magát, és farka hamarosan keményen töltötte ki a megunhatatlan rést.

Folytatódott a köhögés, de nem úgy tűnt, mintha ez lenne a zavaró tényező. Boginál szomorúbbat ezen a délutánon lehetetlen lett volna találni.

– Buuuú! Búvalbaszott... – provokálta Robi, mert ez máskor is bejött.

– Nem búval, hanem veled! – vágta rá szokásosan a lány, de ezúttal elmaradt az önfeledt, incselkedő nevetés.

– Robi Buuú!

Csend.

Némán készítették elő a melegszendvicseket. Tapasztalatuk szerint minél korábban vacsoráznak, annál hosszabbnak tűnik a közös este, és milyen jó együtt lenni! Nem is muszáj állandóan beszélni, elég csak élvezni a másik jelenlétét, hallani a gondolatait, érezni az érintését, ahogy az apró konyhában elhaladnak egymás mellett.

– Nem ér annyit...! – szólalt meg hirtelen Bogi. Önmagának szánta a megállapítást, de valahogy kicsúszott a száján.

Nem akart tovább búslakodni barátnője elvesztésén. Hiszen Bubi nem is lehetett igazi barátnő, ha képes volt átverni – ki tudja, hány alkalommal –, s ha végül megfutamodott az igazság elől.

– Mi nem ér... és mennyit? – tudakolta rögtön Robi, bár sejtette, hogy az értékelés valami női dolog lehet, ami alapvetően nélkülöz bármiféle logikus magyarázatot. Így amikor Bogi megrántotta a vállát, már nem is kíváncsiskodott tovább. Jól tette!

Párja, Bogi agyában olyan mondatok fonódtak láncba, amiket a lány más szájából hihetetlennek, hiteltelennek, giccsesnek, sőt értelmetlennek tartana, s amiket ezért nem is mondott ki. Ugyan mihez kezdene efféle gondolatokkal egy pasi?

Bogi úgy érezte, hogy barátnőjével, Bubival együtt évek távoztak el nyomtalanul az életéből. Dehogyis nyomtalanul – helyesbített magában –, hiszen fájó üresség maradt, meg csupa-csupa olyan kétely és tömény savként maró hazugság, amik gyökerestől fölforgatták a világot. Bubi kisétált az életéből – talán még a bubikra emlékeztető mindig duzzadt mellbimbói sem rebbentek –, mielőtt az évek során fenyegetően fejük fölé magasodó kérdést újabbak követhették volna.

– Mi minden derülhetne még ki? – ötlött Bogi agyába újra meg újra.

Nehezére esett nyugton maradni, legszívesebben rohangált volna faltól-falig, pedig gondolatai máskor filmnézés címén és ürügyén a párja vállára hajtott fejjel szoktak a legtávolabbra merészkedni.

– Mi minden derülne még ki?

Szóval az már megvan, hogy Bubi... – akit eredetileg Szimikének hívtak, ám bimbói miatt a találóbb Bubira neveztek át – igen, az tuti, hogy Bubi folyton hazudozott, amikor azt tervezgették, hogy ők ketten, az iskola szépei, az újdonsült barátnők egyidőben fogják elveszíteni a szüzességüket.

Micsoda mocskos hazugság a bizalmas ötletelgetés, amikor Bubinak már nem volt mit elveszítenie!

Bogi lassan mindenbe belement, még azt is izgalmasnak találta, amikor eldöntötték, hogy egymásnak keresnek megfelelő szűztelenítő partnert, akit a másiknak feltétel nélkül el kell fogadnia. Még nem is sikerült barátnőjéhez felérő srácot találnia, amikor Bubi már azzal dicsekedett:

– Négy jelöltem is van a számodra, bármelyik megfelel a célnak, rendesen meg fog dugni... – kuncogott. – Jó volna tesztelni őket, de majd valahogy anélkül is el fogom dönteni, hogy kit választok ki neked. És te hogy állsz, engem ki fog megkúrni?

– Még nincs olyan...

– Igyekezz, mert emezek négyen még azt képzelik, hogy... Nem is tudom, mit képzelnek!

Ezután, mint felugró ablakokat, Bubi naponta újabb ötletet húzott elő:

– Elvárás, hogy franciaágyon történjen meg, aminek meg kell történnie!

– Ha úgy gondolod... – felelte Bogi tétován.

*

– Mit szólnál, ha előtte innánk valamit? – pillantott csillogó szemmel Bogira.

– Mi előtt? Ja persze, jó lesz!

*

– Kiválasztottad már az én legelső pasimat? – érdeklődött minden alkalommal, és rutinos ceremóniamesterként további részleteket dolgozott ki a szüzesség elvesztéséhez. – Vegyünk valami extra-szexis rucit, meg kell adni a módját! Vagy inkább játsszunk olyat, hogy belépés meztelenül?

– Inkább legyen rajtunk valami, még ha átlátszó is!

– Oksi, átlátszó, hatalmas masnival, akár az ajándékon!

*

– Ki fogom sorsolni, hogy a négyből melyik legyen a te pasid... Vagy az is lehet, hogy választok egy ötödiket, emezeket meg elengedem. Te hogy állsz a castinggal, engem ki fog megkúrni? – Lassan már nem is beszélgettek másról, és Bubi folyton türelmetlenkedett.

– Nincs még meg...

*

– Elküldtem a négyet, találtam helyettük egy négyszer tapasztaltabbat. Ugye, nem gond, ha nem pattanásos kamasz...? Ne is mondj semmit, mert abban állapodtunk meg, hogy elfogadjuk azt, akit a másik alkalmasnak talált!

– Nem is mondok semmit – vonta meg a vállát Bogi.

*

– Elmegyünk egy panzióba – közölte Bubi a következő alkalommal –, persze, hogy persze, a te pasid fogja fizetni, biztos megéri neki, és találj nekem is olyat, aki nem sajnál kivenni egy szobát, meg pezsgőt is hozat!

– Igyekszem... Nincs ötleted?

– Mármint én keressek magamnak is?!

– Csak adj tippet!

A tervezgetés során teljesen elfelejtették, hogy eredetileg olyan srácokkal akarták elveszíteni a szüzességüket, aki nem csupán dugni akar, hanem valamennyi érzelmet is felmutat. Bogi csodálkozott is, hogy barátnője szemlélete időközben mennyit változott.

– Én abban is benne vagyok a kedvedért, ha mind a kettőnket ugyanaz a pasi kúrja meg... – jelentette ki Bubi.

– Mármint... hogy?

– A farkával!

– Egyik nap az egyikünket, a másik nap a másikunkat, kisorsolhatjuk a sorrendet. De ha ragaszkodsz ahhoz, hogy egyszerre történjenek meg a dolgok, akkor elmehetünk hármasban a panzióba, és előbb az egyikünket, aztán a másikunkat kúrja... Ne izgulj, az a pasi, akit neked kinéztem, bír két menetet!

– Hm... – Bogit váratlanul érte a felvetés, nem akarta zsigerből elutasítani, sőt valamiféle megnyugvást érzett, ha Bubi közben a közelben lehet, vagy a javaslat szerint ugyanabban a szobában, mert ketten mégsem lennének annyira kiszolgáltatottak az ismeretlen pasinak, mint... – Ezt meg kell gondolnom!

– Csak nyugodtan! – Bubi mintha felsóhajtott volna. – De úgy volna jó, ha holnapig eldöntenéd, mert a pasinak a holnap délután nagyon megfelelne! Eljön értünk, elvisz egy hotelbe, wellness, jakuzzi, amit akarsz, elintézzük a dolgot, csobbanunk egyet, ha ismételni akarunk, az is belefér, aztán vissza is hoz...

– Ti már mindenben megegyeztetek...? – Bogi közel járt a megsértődéshez, mégsem folytatta a kérdést: "...helyettem is?"

– Mert előrelátó barátnőd van! – Bubi szinte repdesett örömében: nem hitte volna, hogy ilyen könnyű dolga lesz. – Kértem a pasitól egy kis pénzt, mert vennünk kell szexis fehérneműt, úgyhogy most irááány... a... bugyivásárlás!

*

Másnapra egyértelművé vált, tulajdonképpen már vásárolgatás közben is biztos volt, hogy Bogi beleegyezett a szüzesség elvesztésének fura, egy pasin közösködős módjába. Bubi mégis mosolyogva érdeklődött:

– Mi szépet álmodtál?

– Egy percet se bírtam aludni!

– No, majd délután kipihened magad – kuncogott Bubi, azaz Szimike. – Csak felhúzod és szétteszed a lábad, szuszogsz egy nagyot, és mire felébredsz...!

– Tisztában vagyok vele, hogy kell csinálnom... De annyira furi ez az egész!

– Mi a gond?

– Semmi – felelte Bogi durcásan, valójában csak képtelennek bizonyult megfogalmazni a gondot.

– Tudunk még rajta változtatni, ha akarunk...

– Nem szükséges.

– Például mégis vigyünk még egy pasit?

– Nem szükséges! – Bogi beleborzongott, hogy barátnője mégsem lenne közben a közelében. – Különben meg mit szólna emez, aki még fizetett is...?

– Amattól is kérnénk egy kis tiszteletdíjat! Nos?

– Maradjunk a legutolsó verziónál: egy pasi, két lány!

– Javaslom, hogy döntsük el előre a sorrendet! – Bubi még annál is lelkesebbnek tűnt, mint a felfokozott hangulatú tervezgetés alatt bármikor. – Jó lesz neked, ha te leszel az első? Az az előnye, hogy gyorsan túlesel rajta, a hátránya meg ugyanez...

– Értem. – Bogi nem értette. – De melyik a jobb, túlesni, vagy nem túlesni, elsőnek lenni, vagy másodiknak?

– Attól függ, hogy szeretnéd-e látni, ahogy engem kúrnak, abban a tudatban, hogy te következel ugyanezzel, csak hosszabban...

– Miért többesben, miért úgy mondod, hogy kúrnak? Kik? Megegyeztünk már, hogy egyetlen pasi lesz!

– Bocsi, nyelvbotlás! Lennél első, vagy...

– Első szeretnék lenni, de attól még végignézem, ahogy téged dug...

– Gondoltam! – Bubi, akire Bogi változatlanul Szimikeként gondolt, megkönnyebbülten kacagott. – Oksi, aztán, ha megkívánod, lehet ismételni!

Bogit köhögési roham rázta meg, majd visszatette a fejét az aggódva feleszmélő Robi vállára. A filmből persze semmit sem látott, amikor mégis oda-odapislantott, minden szereplő Szimikére hasonlított, az összes pasi meg arra az egyre, aki vidáman, de céltudatosan elvette tőlük a szüzességet. Azaz csak Bogitól, mert – mint ennyi év után bebizonyosodott – Bubi (Szimike) szüzessége már korábban a műhelyasztalon felejtődött. Talán többször is!

Bogi egyre kevésbé sajnálta, hogy bubis-bimbós Szimike kilépett a barátságból. Fortyogott. Távozásával megszűnt a barátnős vakság, s utólag egyre több gyanús eset és furcsa körülmény fogalmazódhat meg, legalább kérdés formájában:

– Amikor hazavitt a pasi a hotelből és végre kiszálltunk – emlékezett –, Szimike miért viccelődött, hogy ismer még egy-két pasit, akik fizetnének a szüzességünkért? Azt hittem, hülyül, pedig tutira komolyan mondta!

– Hogy voltam képes ezen röhögni? – kérdezte magától. – Aztán miért került el napokig? Azt hitte, rájöttem, hogy ő már nem volt szűz? Vagy félt, hogy rákérdezek?... Mintha helyettem egy csomó új barátnő nyüzsgött volna körülötte, mint a legyek a lószaron... Lehetséges, hogy mindegyiket szüzesség-buliba szervezte be? Nemcsak lehet... tuti! – állapította meg kissé megkésve.

Köhögött egy sort, bekapott egy szopogatós cukorkát, majd képzeletben átugorva néhány évet, néhány új kérdés ötlött fel benne:

– Mi oka lehetett rá, hogy mostanában feljárogatott? Miért számolt be minden pasijáról úgy, mintha szívesen átadná, vagy akin megosztozna? Irigyelte, hogy nekem stabil a kapcsim, neki meg csak jövés-menés jut?

Bogi ennél a gondolatnál hálásan fúrta a fejét még mélyebbre Robi vállán.

– Szimike miért nálunk zuhanyozott le mindennap, és miért nem bírta ki hazáig? Miért meztelenkedett utána a bubis bimbóival legalább egy órát?... Mostantól bármilyen szemétséget el tudok képzelni arról a kis ribancról!... Csak nem Robival szándékozott "véletlenül összefutni"?

Tarhonyafóbia

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -

Tarhonyafóbia (Bubival)

– Jöjjön rám a szapora, ha értem, hogy miért éppen nálunk zuhanyozol le minden egyes alkalommal...! – kacagott Bogi idegesítően éles, ugyanakkor fullasztó torokhangon.

Micsoda produkció!

Még folytatta volna barátnője értelmetlen dolgainak felsorolását, de könnyezős köhögési roham rázta szét a mondat további részét.

– Nyolcféle gyógyszert ettem – panaszkodott – és mindezek után és ellenére még mindig maradt a torokkaparásból. – Hirtelen váltott témát, majd az alacsony asztalon heverő dobozok egyikéből színes szopogatós cukorkákat terített szét, – Akarsz te is szopni?

– Attól függ, kit – felelte Szimi.

– Szóval erről van szó: Nincs kit leszopni? – bólogatott megértően Bogi.

Nem volt egyszerű lépést tartani Szimike szeszélyesen váltogatott kapcsolataival és azok aktuális stádiumával – talán még maguknak a szereplőknek sem –, de a jövő-menő pasik helycseréje közötti, nagyjából 12 órányi üresség mindig megérződött. Szimi olyankor – ilyenkor – szétesésre válik hajlamossá. Meg hisztis és szórakozott, meg türelmetlen és cinikus... és persze ezeket tudja fordított sorrendben, vagy akár egyszerre, úgyhogy kiszámíthatatlanul reagál a külső ingerekre.

Bogi hosszasan köszörülte a torkát válaszra várva.

Szimi kibújt a ruhájából, hosszában félbehajtogatta, tenyerével kisimította, rádobta a bugyit is, majd – mintha csak most kezdődne az igazi attrakció, vagy mintha deréktól felfelé szégyenlősebb volna – vontatottan kikapcsolta a melltartót, és kritikusan ellenőrizte, hogy változott-e a feszes cicik elmozdulásának 0,5 cm-es amplitúdója. Megnyugodott, mert halmok olyan rendületlenek maradtak, mint amiket keményre felfújtak. A lehető legtermészetesebb módon, mintha legalábbis ő lakna itt, s nem Bogi a párjával, kilibegett a fürdőszobába, hogy megejtse a szokott tusolást.

Bogi átharapta a szopogatós cukorkát, lenyelte, majd újabbat kapott be helyette. Émelyítően csömör, talán el kellene olvasi az apróbetűs mellékhatásokat, pl. hogy hányingert okozhat.

– Legalább amíg szopok, nyugton marad a torkom! – Szimike a zuhany sűrű zápora alatt ezt már nem hallhatta, de úgysem tanúsított valami nagy érdeklődést a testi bajok iránt, a lelkiek annál inkább megviselték. – Neked is ajánlom!

Boginak olyan érzése támadt, mintha Szimi ezekkel a délutáni vetkőzésekkel, zuhanyozásokkal és meztelenkedésekkel fel akarná eleveníteni az egykor napi 24 órában zajló versengésüket. Azt, mikor az iskola szépei egyfolytában egymást lesve, árgus szemekkel keresték a másikban a hibákat. Bogi volt a karcsúbb és magasabb, hosszabb a haja és a combja, ám Szimi nőiessége elbizonytalanította a rajongótábort, és mégsem tudtak dönteni egyik vagy másik bombázó mellett.

*

A bámulni való modell-lány és az ölelésre termett, ellenállhatatlan nő. A fiúk így is viszonyultak hozzájuk: Bogit vetkőztető, Szimikét meg tapogató-markolászó tekintetek kísérték, elképzelve az elérhetetlent. Egy falméretűvé nagyított Bogi-fotó bármelyik műhelyt a legkellemesebb munkahellyé varázsolta volna, Szimikét pedig a műhelyek leendő szakmunkásainak bármelyike élvezettel szorongatta volna akár legsötétebb és legbüdösebb zugban is.

Szimit akkoriban Bubinak nevezték, s bár a becenév okát igazából senki sem ismerte, találónak tartották. Talán onnantól eredeztethető a bubiság, amikor Szimi a menza egyik asztalánál árválkodva, elmélyülten tanulmányozta azt a buborékot, ami az üvegkancsó belső oldalán kúszott felfelé, miközben a közelebb és távolabb ülők bármelyike megesküdött volna rá, hogy a vizeskancsó buborékjának megfelelő formájú – csak jóval nagyobb – buborékokat rajzoltak ki a hivalkodóan kitüremkedő mellbimbók. Aztán megérkezett Bogi, és a menza kiéhezett közönsége alig győzte ide-oda kapkodni a fejét a két lány között.

Amikor Szimikéből Bubi lett, és amikor Bogi valamiért éppen ahhoz az asztalhoz ült le, attól a naptól számít a barátságuk.

Ugyanakkor a menzaasztalnál örömmel állapították meg azt is, hogy – bármit is jelentsen –egyformán tarhonyafóbiájuk van, és bevallották egymásnak, hogy gondosan őrizgetik még a szüzességüket.

– Te mikor és hogy tervezed...? – kérdezte Bogi, lecsapva a közös témára.

– Elveszíteni? – mosolygott Szimi. – Például amikor megengedem, hogy valaki megdugjon.

– Csak úgy, simán?

– Ágyban, ha lehetséges, véletlenül se bokorban vagy műhelyasztalon! Azt is kérdezted, hogy mikor? Szerintem majd a helyzet adja magát, mert elég sokan ácsingóznak.

– Nálam is hosszú a sor...

– Legalább tudsz válogatni.

– Na de milyen szempontok szerint? – húzta el a száját Bogi. – Az nem elég, hogy meg akar dugni, mert az mindegyikre igaz... Ha elvárom, hogy cserében valami érzelmet is felmutasson, akkor honnan lehetek biztos benne, hogy megjátssza-e, vagy valódi?

– Sehonnan!

– Tudtam! Te kiválasztottad már?

– Kettőt fogok... Mi van? Ha az első nem nagy durranás, ahogy általában lenni szokott, akkor majd a második hátha betalál! Kettőt, és lehetőleg tapasztaltakat választok, akik nem ügyetlenkedni akarnak, hanem tudják, mit kell csinálni. – Szimi hol a tányér egyik oldalára, hol a másik térfélre tologatta a kiválogatott húsdarabkák után maradt tarhonyát.

– Neked is tarhonyafóbiád van?

– Az hát, csak nem tudtam, hogy így hívják! ...Szólsz majd, ha elérkezett a pillanat?

– Kiposztoljam?

– Csak nekem súgd meg, hogy szoríthassak!

– Ez aranyos volt, de azt hiszem, elég szoros... vagyok.

– Haha! Én is szólni fogok, és tudni fogunk egymásról, ha már 1 perc alatt ilyen bizalmas barátnők lettünk! – Szimi résnyire összehúzta a szemét: – Összehangolhatnánk! Micsoda buli lenne egyszerre átcsusszanni a tűzkeresztségen!

Ezen hosszasan nevetgéltek, Szimike bimbói még nagyobb bubikat formázva meredeztek, a tarhonyát az utolsó szemig a tányéron hagyták.

*

Szimike – ahogy szokta – Bogi kedvenc törölközőjével itatva fel az utolsó vízcseppeket, vidáman került elő a fürdőszobából.

– Minek örülsz? Mit csináltál a zuhanyrózsámmal?

Szimi tagadóan rázta a fejét és tovább vigyorgott.

– Miért van az az érzésem, hogy átbasztál, mint döglött vadgalambot a kerítésen? – kérdezte Bogi. Több nyarat töltött a nagyszülőknél vidéken, és sok találó hasonlatot begyűjtött.

– Tényleg tarhonyafóbiám van! – felelte Szimi nevetve, és abban a pillanatban rádöbbent, hogy elszólta magát: Ha nem is pont a tarhonyafóbia, de zuhanyozás közben az a menzai ismerkedős beszélgetés és annak folytatása járt a fejében.

– Szóval tudod, hogy milyen átbaszásra gondoltam?

– Régóta várom már ezt a kérdést, mert igazi barátnők között nem maradhatnak félreértések... vagy titkok. – Szimi nagyot sóhajtott, láthatólag megkönnyebbült, pedig tudta, hogy a neheze most következik, s a lényegről csak egy egészen kis időre sikerül elterelni Bogi figyelmét. – Attól kezdve a fél menza, majd az egész suli Bubinak hívott! Mert azt adtad be valamelyik hibbantnak, hogy tarhonyaevés közben bubisakat böfögtem...

– Ez nem igaz!

– Gondoltam, mégsem kérdeztem rá, nehogy így legyen, és csalódnom kelljen benned!

– Azért lettél Bubi, mert bimbóid szabályos kis gömbökké duzzadtak, én is emlékszem, mint két üveggolyó, vagy két hatalmas bubi, és most is olyanok!

– És ezt akkor miért nem árultad el? Sokkal jobb lett volna hallani, mint a böfis verziót! – Szimi, azaz Bubi megbocsátóan mosolygott. – Add elő te is a sérelmeidet! Csak bátran!

Bogi megfontoltan bólintott és úgy döntött, hogy egyből rákérdez:

– Ugye, te, amikor azt állítottad, hogy még szűz vagy... akkor már nem voltál szűz?

– Mikorról van szó? Milyen évet írtunk akkor?

– Borzalmasan ügyetlenül terelsz, mint mindig! Az időpontot tudod, végre mondd el az igazságot!

– Szóval ennyi év óta kételkedsz bennem, mégis megtartottad magadnak? ...Jó-jó, nem akarom kerülgetni a választ! Igen, igazad van: nem, nem voltam már szűz! ...És láss csodát: ki bírtam mondani az őszintét! ...És minden elismerésem a tiéd, hogy ilyen sokáig nem vágtad a fejemhez, hogy hazudtam...

– Talán, mert nem akartam csalódni benned...

– Hééé, ez az én szövegem!

– Akkor az enyém is... közös. Meg lehet tudni végre az igazságot?

– A szüzességemről? Persze, neked bármit! – Bubi arcára visszatért a vidámság. – Nem várom el, hogy megérts, de nekem igenis jólesett, hogy barátnők lettünk, a suli két bombázója, és együtt tervezgettük, hogy egyszerre vágunk bele a szüzesség elvesztésébe. Ekkor már nem vallhattam be, hogy "bocsi, én mégsem", ráadásul szégyelltem, hogy éppen úgy történt meg a legelső, amit mindketten kiröhögtünk: a műhelyasztalra döntve. Most szabad nevetni! Egy reggelen, egyetlen perccel hamarabb érkeztem, egyetlen percig kettesben voltunk, aztán egy perc múlva felhúztam a bugyimat, és már érkeztek is a többiek... Nem vettek észre semmit, csak a szokott célozgatás zajlott.

– Most vársz még valamire – kérdezte élesen Bogi –, vagy ezúttal is felhúzod a bugyid?

– Bocsi! – Bubi lassan, szinte kelletlenül öltözködött. – A sztorihoz tartozik még, hogy éppen azt a srácot tettem volna egy képzeletbeli rangsor legvégére, és még az is, hogy annyit sem éreztem az egészből, mintha síkosítóval bekent kisujjamat nyomnám fel magamnak... Szabad nevetni! – A bugyi után Bubira került a melltartó is, az összehajtott ruhával még várt. – Valamennyire érthető, hogy inkább elhallgattam a dolgot?

– Valamennyire...

– Köszi!

– Azért nem értek mindent! Hogyhogy nem tudtad egy nap azt mondani, hogy hirtelen meg kellett dugatni magad, vagy bármi ilyesmit, ami ugyan továbbra sem az igazság lett volna, de legalább nem kell tervezgetni, hogy mikor és hol esünk túl a dolgon...

– Éppen ezért, a tervezgetés miatt nem vallhattam be. Aaannyira jó volt fantáziálgatni! Haragszol... ezért... rám?

– Ugyan már!

Bogin a saját állításának éppen az ellenkezője látszott, s ha valaki, Bubi felismerte a baljós jeleket.

– Akkor jó – felelte megjátszott örömmel, miközben gyanakodva pislogott barátnőjére. Folytatta az öltözködést, és menekülésre készen állva maradt.

Bogi úgy érezhette magát, akár az eszelős lövöldöző, aki jól tudja, hogy befejezésként magával is végeznie kell, de először még Bubival, utána a több mint fél-évtizedes barátságukkal... és mindehhez csupán egyetlen gyilkos kérdés áll rendelkezésére.

– Nem haragszom rád ezért. Ezért nem. Már csak annyit árulj el nekem, majdnem 6 év késéssel, hogy...

Pokolian gyötrelmes kimondani olyan szavakat, amik egyenes és értelmes kérdéssé összeállva egészen biztosan kettétörik a barátságot.

Bogi folytatta:

– Mire volt jó a színjáték, az átbaszás, mi a büdös francért kellett megjátszanod, hogy te is velem egyszerre veszíted el a régen-volt szüzességedet? Mire volt jó az egész hókuszpókusz, amikor lestük az órát, hogy melyikünk mikor...? Mire volt jó, hogy eltelt 6 év, mennyi mindenben benne voltunk mind a ketten, közben megmaradt régről az átverés?!

Erre nehéz lett volna mást válaszolni, mint – ahogy Bubi tette – elkerülni Bogi tekintetét, és könnyes szemmel – ahogy illik, amikor elveszítünk valakit –, némán eltávozni a helyszínről.

Elmajszolt élet

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -

Elmajszolt élet (A Talpas)

– Micsász? (Mit csinálsz?)

– Várok a csajra.

– Megéri?

– Miért nem azt kérdezed, hogy melyik csajra?

– Melyik az a csaj?

– Hagyjál már! Ha eddig nem érdekelt, húzhatsz elfelé!

– Iszol valamit? – Feri 58 éves feje, tele kíváncsisággal a közeli söröző felé biccentett.

– Még nem... De ha meghívsz, akkor leerőltetem. – Robi, a fiatalabbik, benyúlt a sapka alá, méla vakargatás közben és ürügyén megszellőztette izzadt, tükörsima fejbőrét. Mindig kerüli a széles és hirtelen mozdulatokat, mert a fellazított sapka könnyedén lesiklana.

– Jaj, szegény, ki ne hányd itt nekem!... Melyik az a szerencsés csaj?

– Mindegyik szerencsés, akit megkummantok. Na?! Erre nem számítottál!

Lassan tették meg azt a néhány lépést a sörözőig, mert Robi egyfolytában körbe-körbe tekintgetett. A kintihez képest szokatlan félhomály és a pultnál visszafogottan ásítozó csapos fogadta őket. A négy, politikán vitázó törzsvendég közömbösen vette tudomásul a létszám váratlan növekedését.

Robi az üvegen keresztül a söröző előtti járdát tartotta szemmel, mert az, hogy egy nőnek mennyi időbe telik munka után az utcára kilépésre rákészülni, kiszámíthatatlan még egy rutinos csajozó számára is, főleg így, hogy még randi is alakulhat a dologból. Robinál a "randi" a "megdugás" és a "megkummantás" szinonimája, de ezt úgyis tudja mindenki: nem kamasz már, hogy csak úgy, üresben randizgasson.

Feri egy összerajzolt tükörben kettejüket leste elégedetlenül. Elkeserítőnek tartotta, hogy a szerinte vele nagyjából egykorú kolléga jobban tartja magát, mint ő. – Nem csoda, hogy ragadnak rá a nők!

A csapos félútig vánszorgott el – minek sétálgasson annyit, amikor úgyis mindjárt vissza kell fordulni –, és csak Robitól kérdezte meg: 

– Mit hozhatok?

– Van sör nélküli söröd?

– Alkoholmentesre gondolsz? ...Szívószálat kérsz hozzá?

Egy függőleges és egy vízszintes fejmozdulat után Robi a kollégájához fordult:

– Te meg...?

– Őt tudom! – szólt vissza a csapos. – Talpas úrnak egy "talpas".

– Mindig ugyanazt iszom – válaszolt Feri is, nem kevés törzsvendégi öntudattal –, csakis minőségi bort, és kizárólag talpaspohárból. Már nem is emlékszem, hogy engem neveztek el a talpaspohárról, vagy a poharat rólam, és nem is fogok már ezen változtatni, ha idáig megfelelt a talpasbor – tette hozzá, és futólag újra megállapította, hogy Robi legalább 2 évvel fiatalabbnak néz ki, ami már sokat számít ebben a korcsoportban. – Mikorra ígérte a csaj?

– Majd jön, ha akar valamit! – felelte Robi vállat vonva, ám látszólagos flegmaságával éles ellentétben, le sem vette a szemét az ablaküvegről. – Nekem nem sürgős, mert ma már kummantottam egyet, akár holnapig is vissza tudnám tartani, ha muszáj volna.

– Nincs... neki egy belevaló barátnője?

– Neked kellene? – vakarta meg a fejét Robi gondterhelten, egyúttal elvégezve a sapka alatt esedékessé vált szellőztetést. – Úgy állsz, hogy időszerű volna egy kummantás? ...Az a baj, hogy nem tudom a számát... még nem lenne késő megkérni, hogy hozzon magával egy másik csajt is... Sőt, ha tudnám a számát, a nevét meg mégsem, mert ez a helyzet, akkor sem hívhatnám fel a kedvedért, de... Te egy mázlista vagy! – mutatott kifelé az ablakon. – Ezek párban jöttek! – Kisietett, hogy a söröző előtt tanácstalanul megálló két nőt előzékenyen bekísérje.

– De én tényleg nem azért jöttem, csak errefelé van dolgom... – szabadkozott az egyik csaj, Feri értelmezése szerint "a másik", s nem az, aki Robihoz jött.

Robi határozottan terelgette őket befelé:

– Mindenki ismer mindenkit? – kérdezte feleslegesen, hiszen bármekkorává duzzadt mára a vállalat, látásból (legalább arcról) ez volt a helyzet és a szokás: mindenki ismert mindenkit. Ahogy mindenki tegeződött mindenkivel, akkor is, ha a köszönésen kívül sok év alatt két szót sem váltottak egymással.

Munka közben kitűzőt viseltek, úgyhogy a nevekkel ott nem volt gond, de Ferit a sörözőben végtelenül zavarta, hogy két ismerős arcú – ráadásul az egyikük ismerős fenekű – lánynak nem tudja a nevét.

– Éppen ma beszélgettünk rólad a csajokkal! – mosolygott Ferire "a másik".

Robi jelentőségteljesen pillantott idős kollégájára, képzeletben összedörzsölve a tenyerét, hiszen Feri tulajdonképpen neki köszönheti ezt a jó csajt. Ilyen felvezetés után, ha mégsem kummantaná meg, az már legyen az ő mamlaszsága!

– Remélem, csupa jót mondtatok! – viszonozta a mosolyt a megszólított.

– Hát persze! Lehetne mást is? Nem titok: az került szóba, hogy nemrég öten mentek nyugdíjba, nagy buli volt, még ebben az évben várható két újabb nyugdíjazás, és azt számolgattuk, hogy utánuk te következel... Mennyi van még hátra? Netán már jövőre bulizunk?

– Hét év – felelte Feri sértődötten.

– Az még sok. – A lány kicsit jött zavarba, és máris Robihoz fordult: – Neked még 2-3 évet saccoltunk, és eszerint annak van igaza, aki az állítja, hogy kettőtök közül te vagy az idősebb.

Na bumm! Félpercen belül mindketten megkapták!

Robi, aki 49 évesen még nem kezdte el számolgatni, hogy hány év múlva mehet nyugdíjba – ha megéli – most nem tudott megszólalni. Szerencsére a csapos diszkréten megközelítette őket, és felvette a rendelést:

– Igenis! 2 őszilé, 1 nullás sör, és Talpas úrnak még 1 talpas.

A 24-25 éves lányok kuncogtak:

– Miért jöttünk sörözőbe, ha senki sem sört iszik?! Igaz, hogy a potencia-hanyatlás összefügg a korral és az alkoholmennyiséggel? Azért óvatoskodtok?

– Hová menjünk? – köszörülte meg a torkát Robi. – Kocsival vagyok, ahová a hölgyek kívánják... Valami kis csöndes helyre?

– Mit javasoltok? Egyáltalán: mit terveztetek? Bulizni akartok? – kacagtak a lányok. – Nem nagyon érünk ám rá!

– Nekem semmi sem fér be – tette hozzá "a másik" –, nem készültem bulira. Még elő-nyugdíjazásira sem...

– Csak úgy elmegyünk valamerre! – Robi nem akarta az albérletét felajánlani, mert szűkös lenne négyük számára.

– A természet lágy ölére célzol? – nevettek a lányok. – Nem gondoljátok, hogy nehéz elbújni, amikor még a bokroknak nincsenek is levelei?

– Én tudok jó helyet! – Feri albérlete meg azért sem felelt meg, mert este fél 10-ig, amíg a lakótársak el nem szelelnek az éjjeli műszakba, nagy a kavarodás. – A régi laktanya mögött, a fal mellett...

– Csábító! Bár cseppet sem romantikus... – A lányok már képtelenek voltak visszakomolyodni. – Te is kocsival vagy?

– Nekem nincs... – válaszolta Feri, aki életében talán másodszor érezte az autó hiányát.

– Ja, persze, akkor nem ihatnád a talpasokat! Családod van? Gyerekek, unokák?

– Még nincs.

– Előbb az életet akartad majszolni? A helyedben én nem várnék tovább! Milyen öregkor az, ha az embernek nincs senkije, még az unokákkal se labdázhat? ...De házad biztosan van...terasz, virágok?

– Van – hazudta Feri és segélykérőn nézett a kollégájára.

– És neked? – kérdezte "az egyik" Robitól. – Család?

– Ráér még. Addig, míg másnak van felesége, nekem nem szükséges sajátot tartani.

– Mondj már legalább néhány példát, hogy kiket vittél el eddig a régi laktanya mögé!

– Nem én javasoltam a régi laktanyát!

– Neked is van lakásod?

– Van hát!

– Akkor miért nem oda viszed a csajokat? Mégiscsak vár otthon egy asszony?

– De hogy képzelitek – szólt közbe "a másik" – vagy hogy szoktátok? Elviszitek a városon kívül a csajokat, és a kocsiban tömeg-szexeltek? Vagy felváltva, vagy az egyik pár a hátsó ülésen, a másik az elsőn...?

Már túl sok lett a megválaszolatlan kérdés, a lányok félig-meddig elkomolyodtak, egyszerre vonták meg a vállukat, majd "az egyik" állt fel először:

– Azt hiszem, megértitek, de nem változtat a dolgon az sem, ha nem értitek: köszönjük, nem kérünk belőletek!

Ha - nélkül

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -

Ha - nélkül

– És ebben hol vagyok én?

– A legközepében! Te vagy a lényeg, a csúcs, a főszereplő, a primadonna, a ...!

– A legnagyobb balek? Nem ezt akartad mondani? Éppen ettől félek, hogy én vagyok a leg-leg-legnagyobb marha a világon!

– Szántszándékkal magyarázod félre az egészet! Képzelj el egy tökre fordított helyzetet: Ha te kérnél tőlem valamit, én mit válaszolnék?

– Azt, hogy meghibbantam... Aztán hátat fordítanál, és nem is állnál velem többé szóba!

– Ne mondd, hogy ilyennek ismersz!

– Sokkal ilyenebbnek.

– És akkor te most ezt csinálod? Nem engeded, hogy esetleg meggyőzzelek? Nem is akarsz meghallgatni? Nem is akarod meghallgatni a legeslegjobb barátnődet?

Zsanett, ahogy azt a fordított helyzetre megjósolta, félrenézett és befogta a fülét.

– Ez annyira ovis stílus, te is beláthatod! – próbálkozott Bogi szelíden-durcásan, ám barátnője fülre tapasztott kezét erővel cibálva.

Egy darabig némán küzdöttek, majd Zsani felkiáltott:

– Menj a francba, ne rángass, le ne tépd a fülem!

– Most melyik?! Ennyi kívánságodat egyszerre nem teljesíthetem!

– Akkor csak simán menj a francba! ...és minden megoldódik – tette hozzá Zsani egy levegővételnyi késéssel. Mintha egy-egy könnycsepp csillogott volna szimmetrikusan, miközben erőltetett gúnyos mosollyal igyekezett a szeméről elterelni a figyelmet.

– Megvagy? – ragadta meg Bogi a pillanatot. – Megnyugodtál?

– Nem! Nem vagyok meg! És nem is leszek meg...! – Zsani minden szóval egyre hangosabbra tolta a csúszkát, majd amikor úgy érezte, hogy már a legtávolabbi sarokban meghúzódók is értik, hirtelen elhallgatott, és barátnőjéhez hajolva, súgva egészítette ki: – ...és nem is leszek megkúrva! Ennyi.

A teremben – ami a vállalat fél-önkiszolgáló ebédlője, egyben fontos értekezletek és komoly ünnepségek színhelye – szokatlan csend támadt. A kanalak sem csörrentek meg a tányérok alján. Mindenki a folytatást várta, ki-ki vérmérséklete és fantáziája szerint, de feszülten, mert legtöbben csak egyféleképpen tudták befejezni a publikusan elhangzott végső mondat utolsó szavát, és később megesküdtek, hogy Zsani pontosan ezt az egyetlen lehetséges szót súgta Boginak: "megbaszva". Világos, a helyzet egyértelmű.

Bogi visszavonult, a másodikat némán ették meg, illetve inkább csak turkálták körbe-körbe a tányéron.

*

– Mit válaszolt? – Bogi férje a szokottnál legalább másfél órával hamarabb ért haza, és az üdvözléshez tartozó csontropogtatós puszi és popsimarkolás közben már fel is tette a döntő kérdést.

– Higgadj le – kacagott a nő, kibontakozva a felfalással vagy állva-dugással könnyedén összetéveszthető ölelésből –, minden rendben lesz!

– Zsani belement?

– Azt még nem állítanám, de érdeklődést mutatott.

– Gondolkodik még? Vagy van valami "ha"...?

– Nem, semmi feltétele sincs, csak illendőségből fut még egy-két kört, mint a tyúk a kakas elől... – Bogi nem zavartatta magát, hogy nem éppen az igazat mesélte el Zsani reakciójáról, hiszen nagyjából akár így is lehetett értelmezni azt a mú-hisztit. Meg másként is, de mindig bízni kell a barátnőkben, és meg kell adni az esélyt, hogy végül megfelelően döntsenek!

– Mikor? – kérdezte Norbi.

Bogi értette, mégis egyszerűbb volt visszakérdezni:

– Mi "mikor"?

– Mikor megy bele Zsani? Egyáltalán: meddig jutottatok el?

– Hát nem túl messzire, fogalmazhatnék úgy is, hogy a pálya feléig, és még arra sem mondott egyértelmű igent.

– De mi volt az, amire az előbb azt mondtad, hogy érdeklődést mutatott? – Bogi férje, Norbi sajnálta, hogy ő nem hallhatta a beszélgetést, de előzetesen úgy látták helyesebbnek, ha a nők egyezkednek egymással. Ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanúgy forog az agyuk.

– Hát... a felét sikerült letolnom... – kezdte Bogi kelletlenül –, hogy te meg ő... összejönnétek próbából...

– Okos vagy! – Sóhajtott Norbi elégedetten – Ez a legfontosabb! Jó szöveg ez a "próba", mert nem jelent hosszabb távon elkötelezettséget vagy kapcsit.

– Jaj, ne játszd már az agyad, hogy nem lenne kedved többször is megdugni! – csattant fel a nő.

Néhány hete ismerkedett össze a két házaspár, valamennyien a 28-32 évesek, a csajok kolléga- és barátnők, a pasik gyerekkorból átmentett haverok. Kölcsönösen szimpatizáltak egymással, elkezdtek összejárogatni és közös nyaraláson gondolkozni. Norbi tervezett mást is, és nem akarta vele megvárni a forró nyári éjszakát. Egy sütögetés közbeni poharak és egyebek összekészítése kapcsán, amikor Zsanival kettesben maradtak a konyhában, nyersen és határozottan elkapta a lány derekát, majd a cicijét, és miközben csókolóztak, majdnem teljes mértékben lehámozta róla a ruhát és a gátlásokat. Már változatlan határozottsággal a konyhapultra nyomta, már farka erőteljes nyomkodásával jelezte behatolási szándékát, amikor Zsani meggondolta magát, összekapta a ruháit és kiszaladt a kertbe, útközben valahogy felöltözött. Az eset nem került nyilvánosságra és semmilyen formában sem ismétlődött meg, de Norbi nem bírt lenyugodni. Ha Bogit dugta, akkor is Zsanit látta maga alatt, ha meg Bogival éppen kihagyták a szexet, akkor kielégületlenül álmodozott Zsaniról.

– Addig, amíg egyszer sem próbáltam Zsanit, nem tudom, hogy hányszor lesz kedvem megdugni – válaszolt kissé megkésve, kimérten Boginak. Arcán ugyanaz az izgalom tükröződött, amit Bogi még régről ismer, amikor Bogi szüleinél, hosszúra nyúlt ebéd közben alig várták, hogy felállhassanak az asztaltól és magukra zárhassák a lányszoba ajtaját. – Tehát ebben a részben, amiben megegyeztetek, az van benne, hogy ő meg én...?

– Tulajdonképpen eddig jutottunk...

– Akkor innentől átveszem! Ha most felhívod, hogy tudnánk-e találkozni, mármint ő meg én, akkor rábeszélem, hogy téged meg hozzunk össze Gergővel!

– Tehát most átmennél hozzá?

– Vagy ő jönne át, ahogy neki jobb!

– És dugnátok?

– Közben megbeszélném vele, hogy az volna az igazi, ha te és Gergő is...

– És ha nem megy bele?

– Nincs "ha"! Addig... győzködöm, amíg belátja, hogy így fair! – ígérte Norbi.

– Addig jársz hozzá baszogatni, amíg bele nem egyezik?

– Igen. Jó lesz így? És nektek is összejön, annyit dugtok Gergővel, amennyi jólesik!

Bogi a telefonjával játszadozott:

– És ehhez mit szólsz? Nem kerülgetnénk a fortyogó kondért, hanem egyszerűen megkérem, hogy jöjjenek át... ha van kedvük... párcserés szexre...

– Előbb csak biztosra menjünk! Zsanit megdugom próbából, én leszek az előhírnök.

– Micsoda önfeláldozás! Mi van, ha több próbára lesz szükséged, mire eldöntöd, hogy tovább léphetünk-e?  – Bogi félrehajtott fejjel, szeme sarkából leste Norbit. – Vagy többször meg kell dugnod ahhoz, hogy meggyőzd...! Inkább maradnék az előbbi verzió mellett: megkérem, hogy jöjjenek gyorsan egy csereberére, ha ven kedvük...

– "Ha" nélkül! Ne hagyj menekülési útvonalat! Oké. Hívd csak fel!

Egy hete fogalmazódott meg Bogiban és Norbiban – majdnem egyidőben –, hogy a két nőnek annyira megegyezik az alakja, hogy biztosan hasonlóak az ágyban is. Norbi persze tiltakozott, mert annyira jó senki sem lehet, mint a párja, de bevallotta, hogy szívesen fogadna akár nagyobb tétben is, ha meggyőződhetne róla, hogy Zsani közel sem dug olyan jól, mint Bogi... Ha sötétben tévedésből a másik csaj ágyába tévedne, akkor is rögtön tudná, hogy nem Bogit dugja! ...Így indult az ötletelés, Norbi nem vallotta be, hogy ő már túl van egy sikertelen kísérleten, de felsorolta minden előnyét az annyira vágyott tapasztalatszerzésnek, mire Bogi is kifejtette, hogy ő meg a két pasit tenné mérlegre, még akkor is, ha az nem az idegen Gergő felé billenne, hanem persze Norbi javára...

– Nem veszi fel... – Bogi kitartóan leste a telefon kijelzőjét. – Nem hallja?

Titkon azt remélte, hogy Zsani igenis hallja, csak most nem akar vele beszélni... mert még mindig kevésbé kínos, ha tart a harag, mintha felvenné vagy visszahívná, és el kellene mondani "ha nélkül", hogy amit az ebédlőben sorban állás közben elkezdett, azt komolyan is gondolta, jó lenne keresztben-kasul dugni, de főleg egymás párjával... és most!

Titkon reménykedett és fohászkodott:

– Időt kérek! Időt kérek! – ismételgette abban az ütemben, ahogy a távolban Zsani telója csöngött. – Meg kell ezt még gondolni!

Manyó

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -

Manyó (amiről nem mesél)

– A szerelem megszépít, a szerelem nélküli kamatyolás minimum háromszoros sebességgel öregít. – Ez, az egyik típusú tanulság legalább hetente egyszer elhangzott, a másik, a személyesebb változat ennél valamivel ritkábban: – Nem vagyok rá büszke!

Amit Manyóval nem lehetett megbeszélni, vagy amihez nem tudott hozzászólni, az nem is létezik a szexben.

Manyó anyó – ahogy távollétében hívták – rendkívül tájékozottnak bizonyult, egyből kapcsolt, azonnal betolt-belökött a társalgásba egy meghökkentő, ám tanulságod példát, amint szükségesnek látta, és vitathatatlanul avatottabb szakértője volt a témának, mint a nála 40-50 évvel fiatalabb lányok. Mennyivel is? Lehet, hogy inkább 60 évvel? Pontosan sosem derült ki, de Manyó – aki nem szürkébe öltözött ám vagy sötétbarnába, mert az öregasszonyos – tiritarkában és vidáman virított közöttük.

Néha eltévesztette a hajfestést, és napokig feltűnősködő trópusi madárra emlékeztetett, amikor pirosba tendáló frizurájához színes ruhatárából citromsárga nadrágot és neonzöld kardigánt választott. Nejlonzacskója csak színtelen volt, azzal kellett beérnie, s a kezére húzva végigjárta a háza előtti járdát, a partvissal söprögetés előtt összekapkodta a nagyja szemetet. – Szívesen megállok szuszogni! – Színpompás Manyó anyó így bátorított bárkit, ismerőst vagy ismeretlent, akinek kedve támadt egy beszélgetésre. Be is invitálta a kertbe, ahol ahány darab, annyi típust és évjáratot képviselő ülőalkalmatosság egy egész hadsereg fogadására is elegendő lenne.

A lányok és egy-két fiú törzsvendégeknek számítottak Manyó kertjében és szedett-vedett,  vedlett, ám makulátlan tisztaságú ülőkéin. Amikor pedig közölte velük, hogy ennyi üdítőt nem fut ki a nyugdíja, s ha "ilyen kólikákat" akarnak inni, hozzanak magukkal, attól a naptól kezdve – bevásárolva, felszerelkezve – még gyakrabban megjelentek, és a presszó terasza, vagy a park padjai helyett Manyó anyó udvarát választották.

– Majd szedjétek össze a csibrikeiteket magatok után, mert alig bírtam elcipelni a boltba! – Egy maréknyi aprópénzt csapott a műanyagasztalra: – Nesztek, ennyit kaptam értük!

Ebben persze némi túlzást gyanítottak, mert Manyó fittsége és fürgesége bármelyikükét megközelítette. Nem is vették tőle zokon, amikor figyelmeztette a társaságot:

– Mozogjatok gyakrabban, mert utólag már hiába sírtok, hogy juj meg jaj, ha csak mindennap 5 perccel többet sétáltam volna...! Semmit sem lehet újrakezdeni, vagy ha mégis, az már nem ugyanaz! Jó-jó, tudom, hogy egyik lyukon be, a másikon ki, és ne vigyorogjatok, mert a fületekre céloztam, nem másra! ...Mert a ti korotokban én sem foglalkoztam vele, hogy mi lesz majd... és semmit sem hittem el, amit meg nem tapasztaltam, pedig mennyivel kellemesebb lett volna mások kárából tanulni, vagy legalább néha meghallgatni a jószándékú figyelmeztetést!

A lányok és a fiúk nagy levegőt vettek, máris elfelejtették, hogy mi volt az eredeti téma – vagy tanács –, mert ilyenkor Manyóra rájött a mesélhetnék.

– Akkora ormótlan házban nőttem fel, ahol több család lakott együtt, és a lakrészeket úgy-ahogy farostlemezekkel, odatolt szekrénnyel vagy zárhatatlan ajtóval választották el. A hosszú folyosóról nyíló, közösen használt helyiségekhez pedig szabályos menetrend készült, úgyhogy nem kelhettem fel a szokásosnál és megállapodottnál 5 perccel előbb vagy később, mert akkor még (vagy már) más ült a vécén! Napközben persze jobb volt a helyzet, még a közös fürdőszoba előtt sem várakozott senki, mert mindenki elment a munkahelyére, vagy a suliba... Legalábbis így gondoltam! Egy alkalommal, amikor valami gyomorrontás vagy más kórság jött rám és a szüleim elég nagynak tartottak ahhoz, de a szörnyű rosszullét miatt tele aggodalommal, de egyedül hagytak otthon, egyetlen percig sem élveztem a váratlan szünetet, fostam, mint a lakodalmas kutya, elcseréltem volna akár dolgozatírásra is. Félóránként jártam a vécébe, hol alul, hol fölül kívánkozott ki még mindig valami, pedig enni-inni se mertem. Egyik ilyen sietős utamról kimerülten tartottam vissza, amikor a fürdőszobából érdekes hangok ütötték meg a fülemet. Az ajtó nem volt rendesen becsukva, csak behajtva – eddig fel sem tűnt, hogy ennyire képes, hiszen nem volt olyankor arrafelé dolgom, amikor más család használta, és sosem ellenőriztem le, amikor becsaptam magam mögött, hogy marad-e rés, no ettől kezdve mindig úgy éreztem, hogy fürdés közben engem lesnek –, a nyílásra tapadtam. Akadt mit bámulni! Videó és internet nem volt még, de azért, talán 16 éves lehettem akkor, elméletben elég sokat tudtam a szexről, nem igazán érdekelt még, inkább furcsaságnak tartottam, és abban merült ki a fantáziám, hogy melyik fiúval milyen érzés lesz (majd) csókolózni. Hát most telibe kaptam, mindent láttam! A szomszédlány nem ment dolgozni, vagy napközben hazajött, és akadt egy partnere is, aki szépen sorban mindenre rábeszélte. Amikor meg túlestek az összes kényelmetlen pozíción, akkor majdnem fellöktek siettükben, de nem figyeltek rám, a lány ágyán folytatták. Mentem utánuk, mintha hozzájuk lennék láncolva, és a velünk szomszédos lakásban, egy félig becsukott ajtó takarásából tovább követtem a műsort...

Manyó elmosolyodott és végignézett a hallgatóságán:

– Ennyi.

– Mééég! Mi tetszett legjobban? – kérdezte a feszülten figyelők egyike, az a lány, aki gyönyörű barna haját egy kék és egy vörös tinccsel rontotta le.

– Az, hogy "tetszett", az erős kifejezés, nem igazán illik ide. Mindent érdekesnek tartottam, mert először láttam, hát azt hiszem, nem is hagytak ki semmit, pedig nem tudhatták, hogy van közönségük. Persze volt olyan barátnőm, osztálytársnőm, aki mesélt dolgokról, rendszeresen kijárt srácokkal a város szélére, ahol régi és új bányatavakban kockázatos volt fürödni, de kárenyhítésként a parton megengedte a srácoknak, hogy kezükkel felfedezzék a testét, és ezt viszonozva eljutottak odáig, hogy mindegyik farkat kiverte, sőt azt tervezgette, hogy valamelyikükkel titokban tovább is elmerészkedik, s ha megtetszik neki a kamatyolás, akkor majd a teljes csapattal... De ez a csaj szopásról nem beszélt, hiányos volt az oktatás, azt sem árulta el, hogy nem csak elölről lehet kamatyolni, én még legalább 12 pózt ismertem meg azon az emlékezetes délelőttön, meg, hogy még más helyre is be lehet dugni a farkat... Nem is csoda, hogy a szomszédlány előre összeszorította a fogait!... Igen, a láthatóan tapasztalt koma beverte a popójába is. Bár nekem akkor úgy tűnt, hogy a csaj átesett már a hétpróbán, talán addig a délelőttig többet megtapasztalt, mint amennyit szeretett volna, mégis olyan megviselt lett az arca, amikor végeztek, mint akinek megduplázódtak az évei.

– Máskor is sikerült kukkolni?

– Jó kérdés! Ravasz kérdés! Délelőttönként a padban ülve gyakran elképzeltem, hogy a szomszédlány és a pasas éppen "azt csinálják" otthon. Amikor már nem bírtam tovább magamban tartani a látottakat, elmeséltem a barátnőmnek, aki éppen panasznapot tartott, hogy még sokáig nem járhatnak ki a bányatavakhoz, nem a víz hidegsége miatt, hiszen nem tervezett beleugrani, hanem mert még nem lombosodnak a bokrok, és lehetetlenség feltűnés nélkül fiúk farkát huzigálni. – Nagyon messzire el kell kutyagolni, ha akarunk valamit! A mozi sajnos mindig tele van, játszhatnának már egy ramaty filmet! – tette hozzá sajnálkozva, és abba is beavatott, hogy egyébként beülhetne két srác közé, merthogy két keze van... Amikor megismerte a kukkolós sztorimat, egyből támadtak az ötletei: Betegedjünk le egyszerre, és átjön hozzánk! Ha véletlenül mégsem kamatyolna a szomszédlány, vagy ha csak álmodtam az egészet, arra az esetre felkészülve szólnánk néhány srácnak, hogy szintén betegedjenek le... Ezzel a második verzióval riasztott el az egésztől, és gyorsan elmeséltem, milyen fájdalmas képet vágott a szomszédcsaj, amikor a pasas a popójába dugta... Még kicsit próbálkozott, hogy abba megyünk bele a srácokkal, amibe mi akarunk, nem azt csináljuk, amit ők szeretnének, de ez a terv már szépen dugába dőlt. Viszont megengedte, hogy valamelyik nap délután, nem a bányatavaknál, hanem jóval messzebb, olyan dimbes-dombos környéken megnézhetem, amit a srácokkal művel, ha én megelégszem a kukkolással... Ez a terv aztán meg is valósult...

Az elmúlt percekben egy pisszenés sem hallatszott, most is csak azért fészkelődtek, hátha következik a folytatás. Pedig megszokhatták már, hogy Manyó anyó helyettük is levonja a tanulságot, mielőtt újabb történetbe fogna.

– Tudom, hogy közöttetek is van hétpróbás, nem is egy, és azt is jól tudom, hogy könnyebb saját bőrön megtapasztalni valamit, mint másnak elhinni... de megint elmondom, hogy aki teheti, várjon a szerelemre, keresse és sürgesse is akár, mert szerelemben szexelni nemcsak dupla olyan jó, mint a sima kamatyolás, nemcsak összeadódik, hanem megsokszorozódik az élvezet! Ne úgy értsétek, hogy szerelem nélkül nem jó, és azt se képzeljétek, hogy a szerelem nem múlik el, ez egyszerűen nem igaz. De várjatok a szerelemre, s ha jön, s ha elmúlik, várjatok a következőre... ha jót akartok magatoknak!

Manyó anyó nagyot sóhajtott, mint aki belefáradt a mesélésbe.

Ilyenkor – attól függően, hogy éppen melyik és milyen összetételű társaság pihent meg a székeken és ülőkéken – kiegészítették a saját tapasztalataikkal, hozzáfűzték a véleményeiket, és egy darabig még ott lebegett közöttük a történet szelleme.

Manyó szívesen elmesélt mindent, s bízott benne, hogy a jóból is, a rosszból meg pláne, a tanulságból meg feltétlenül felhasználnak valamit ezek a kedves – hozzá képest – gyerekek. Nem szemérmeskedett, őszintén beszélt arról is, amire nem lehetett büszke, és amit vele osztottak meg, arra nyers és szinte kíméletlen, de szeretettel csurig töltött reagálásra számíthattak.

Majdnem mindent elmesélt, és tudta jól, hogy majd egyszer az is sorra kerül, amitől húzódozik, amit a legnehezebb lesz... Nem lesz egyszerű!

Ki tudná azt elmondani ilyen nyíltszívű fiataloknak, hogy pár évvel ezelőtt, amikor még autója volt meg jogosítványa, kitolta a bevásárlókocsit a "marketből", és pakolászás közben vette észre, hogy a helyhiány miatt a rácsos kocsi aljába tett dolgokat "csak úgy", fizetés nélkül áthozta a pénztáron? Szégyellt visszamenni, azóta meg szégyelli, hogy nem ment vissza.