Manyó

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -

Manyó (amiről nem mesél)

– A szerelem megszépít, a szerelem nélküli kamatyolás minimum háromszoros sebességgel öregít. – Ez, az egyik típusú tanulság legalább hetente egyszer elhangzott, a másik, a személyesebb változat ennél valamivel ritkábban: – Nem vagyok rá büszke!

Amit Manyóval nem lehetett megbeszélni, vagy amihez nem tudott hozzászólni, az nem is létezik a szexben.

Manyó anyó – ahogy távollétében hívták – rendkívül tájékozottnak bizonyult, egyből kapcsolt, azonnal betolt-belökött a társalgásba egy meghökkentő, ám tanulságod példát, amint szükségesnek látta, és vitathatatlanul avatottabb szakértője volt a témának, mint a nála 40-50 évvel fiatalabb lányok. Mennyivel is? Lehet, hogy inkább 60 évvel? Pontosan sosem derült ki, de Manyó – aki nem szürkébe öltözött ám vagy sötétbarnába, mert az öregasszonyos – tiritarkában és vidáman virított közöttük.

Néha eltévesztette a hajfestést, és napokig feltűnősködő trópusi madárra emlékeztetett, amikor pirosba tendáló frizurájához színes ruhatárából citromsárga nadrágot és neonzöld kardigánt választott. Nejlonzacskója csak színtelen volt, azzal kellett beérnie, s a kezére húzva végigjárta a háza előtti járdát, a partvissal söprögetés előtt összekapkodta a nagyja szemetet. – Szívesen megállok szuszogni! – Színpompás Manyó anyó így bátorított bárkit, ismerőst vagy ismeretlent, akinek kedve támadt egy beszélgetésre. Be is invitálta a kertbe, ahol ahány darab, annyi típust és évjáratot képviselő ülőalkalmatosság egy egész hadsereg fogadására is elegendő lenne.

A lányok és egy-két fiú törzsvendégeknek számítottak Manyó kertjében és szedett-vedett,  vedlett, ám makulátlan tisztaságú ülőkéin. Amikor pedig közölte velük, hogy ennyi üdítőt nem fut ki a nyugdíja, s ha "ilyen kólikákat" akarnak inni, hozzanak magukkal, attól a naptól kezdve – bevásárolva, felszerelkezve – még gyakrabban megjelentek, és a presszó terasza, vagy a park padjai helyett Manyó anyó udvarát választották.

– Majd szedjétek össze a csibrikeiteket magatok után, mert alig bírtam elcipelni a boltba! – Egy maréknyi aprópénzt csapott a műanyagasztalra: – Nesztek, ennyit kaptam értük!

Ebben persze némi túlzást gyanítottak, mert Manyó fittsége és fürgesége bármelyikükét megközelítette. Nem is vették tőle zokon, amikor figyelmeztette a társaságot:

– Mozogjatok gyakrabban, mert utólag már hiába sírtok, hogy juj meg jaj, ha csak mindennap 5 perccel többet sétáltam volna...! Semmit sem lehet újrakezdeni, vagy ha mégis, az már nem ugyanaz! Jó-jó, tudom, hogy egyik lyukon be, a másikon ki, és ne vigyorogjatok, mert a fületekre céloztam, nem másra! ...Mert a ti korotokban én sem foglalkoztam vele, hogy mi lesz majd... és semmit sem hittem el, amit meg nem tapasztaltam, pedig mennyivel kellemesebb lett volna mások kárából tanulni, vagy legalább néha meghallgatni a jószándékú figyelmeztetést!

A lányok és a fiúk nagy levegőt vettek, máris elfelejtették, hogy mi volt az eredeti téma – vagy tanács –, mert ilyenkor Manyóra rájött a mesélhetnék.

– Akkora ormótlan házban nőttem fel, ahol több család lakott együtt, és a lakrészeket úgy-ahogy farostlemezekkel, odatolt szekrénnyel vagy zárhatatlan ajtóval választották el. A hosszú folyosóról nyíló, közösen használt helyiségekhez pedig szabályos menetrend készült, úgyhogy nem kelhettem fel a szokásosnál és megállapodottnál 5 perccel előbb vagy később, mert akkor még (vagy már) más ült a vécén! Napközben persze jobb volt a helyzet, még a közös fürdőszoba előtt sem várakozott senki, mert mindenki elment a munkahelyére, vagy a suliba... Legalábbis így gondoltam! Egy alkalommal, amikor valami gyomorrontás vagy más kórság jött rám és a szüleim elég nagynak tartottak ahhoz, de a szörnyű rosszullét miatt tele aggodalommal, de egyedül hagytak otthon, egyetlen percig sem élveztem a váratlan szünetet, fostam, mint a lakodalmas kutya, elcseréltem volna akár dolgozatírásra is. Félóránként jártam a vécébe, hol alul, hol fölül kívánkozott ki még mindig valami, pedig enni-inni se mertem. Egyik ilyen sietős utamról kimerülten tartottam vissza, amikor a fürdőszobából érdekes hangok ütötték meg a fülemet. Az ajtó nem volt rendesen becsukva, csak behajtva – eddig fel sem tűnt, hogy ennyire képes, hiszen nem volt olyankor arrafelé dolgom, amikor más család használta, és sosem ellenőriztem le, amikor becsaptam magam mögött, hogy marad-e rés, no ettől kezdve mindig úgy éreztem, hogy fürdés közben engem lesnek –, a nyílásra tapadtam. Akadt mit bámulni! Videó és internet nem volt még, de azért, talán 16 éves lehettem akkor, elméletben elég sokat tudtam a szexről, nem igazán érdekelt még, inkább furcsaságnak tartottam, és abban merült ki a fantáziám, hogy melyik fiúval milyen érzés lesz (majd) csókolózni. Hát most telibe kaptam, mindent láttam! A szomszédlány nem ment dolgozni, vagy napközben hazajött, és akadt egy partnere is, aki szépen sorban mindenre rábeszélte. Amikor meg túlestek az összes kényelmetlen pozíción, akkor majdnem fellöktek siettükben, de nem figyeltek rám, a lány ágyán folytatták. Mentem utánuk, mintha hozzájuk lennék láncolva, és a velünk szomszédos lakásban, egy félig becsukott ajtó takarásából tovább követtem a műsort...

Manyó elmosolyodott és végignézett a hallgatóságán:

– Ennyi.

– Mééég! Mi tetszett legjobban? – kérdezte a feszülten figyelők egyike, az a lány, aki gyönyörű barna haját egy kék és egy vörös tinccsel rontotta le.

– Az, hogy "tetszett", az erős kifejezés, nem igazán illik ide. Mindent érdekesnek tartottam, mert először láttam, hát azt hiszem, nem is hagytak ki semmit, pedig nem tudhatták, hogy van közönségük. Persze volt olyan barátnőm, osztálytársnőm, aki mesélt dolgokról, rendszeresen kijárt srácokkal a város szélére, ahol régi és új bányatavakban kockázatos volt fürödni, de kárenyhítésként a parton megengedte a srácoknak, hogy kezükkel felfedezzék a testét, és ezt viszonozva eljutottak odáig, hogy mindegyik farkat kiverte, sőt azt tervezgette, hogy valamelyikükkel titokban tovább is elmerészkedik, s ha megtetszik neki a kamatyolás, akkor majd a teljes csapattal... De ez a csaj szopásról nem beszélt, hiányos volt az oktatás, azt sem árulta el, hogy nem csak elölről lehet kamatyolni, én még legalább 12 pózt ismertem meg azon az emlékezetes délelőttön, meg, hogy még más helyre is be lehet dugni a farkat... Nem is csoda, hogy a szomszédlány előre összeszorította a fogait!... Igen, a láthatóan tapasztalt koma beverte a popójába is. Bár nekem akkor úgy tűnt, hogy a csaj átesett már a hétpróbán, talán addig a délelőttig többet megtapasztalt, mint amennyit szeretett volna, mégis olyan megviselt lett az arca, amikor végeztek, mint akinek megduplázódtak az évei.

– Máskor is sikerült kukkolni?

– Jó kérdés! Ravasz kérdés! Délelőttönként a padban ülve gyakran elképzeltem, hogy a szomszédlány és a pasas éppen "azt csinálják" otthon. Amikor már nem bírtam tovább magamban tartani a látottakat, elmeséltem a barátnőmnek, aki éppen panasznapot tartott, hogy még sokáig nem járhatnak ki a bányatavakhoz, nem a víz hidegsége miatt, hiszen nem tervezett beleugrani, hanem mert még nem lombosodnak a bokrok, és lehetetlenség feltűnés nélkül fiúk farkát huzigálni. – Nagyon messzire el kell kutyagolni, ha akarunk valamit! A mozi sajnos mindig tele van, játszhatnának már egy ramaty filmet! – tette hozzá sajnálkozva, és abba is beavatott, hogy egyébként beülhetne két srác közé, merthogy két keze van... Amikor megismerte a kukkolós sztorimat, egyből támadtak az ötletei: Betegedjünk le egyszerre, és átjön hozzánk! Ha véletlenül mégsem kamatyolna a szomszédlány, vagy ha csak álmodtam az egészet, arra az esetre felkészülve szólnánk néhány srácnak, hogy szintén betegedjenek le... Ezzel a második verzióval riasztott el az egésztől, és gyorsan elmeséltem, milyen fájdalmas képet vágott a szomszédcsaj, amikor a pasas a popójába dugta... Még kicsit próbálkozott, hogy abba megyünk bele a srácokkal, amibe mi akarunk, nem azt csináljuk, amit ők szeretnének, de ez a terv már szépen dugába dőlt. Viszont megengedte, hogy valamelyik nap délután, nem a bányatavaknál, hanem jóval messzebb, olyan dimbes-dombos környéken megnézhetem, amit a srácokkal művel, ha én megelégszem a kukkolással... Ez a terv aztán meg is valósult...

Az elmúlt percekben egy pisszenés sem hallatszott, most is csak azért fészkelődtek, hátha következik a folytatás. Pedig megszokhatták már, hogy Manyó anyó helyettük is levonja a tanulságot, mielőtt újabb történetbe fogna.

– Tudom, hogy közöttetek is van hétpróbás, nem is egy, és azt is jól tudom, hogy könnyebb saját bőrön megtapasztalni valamit, mint másnak elhinni... de megint elmondom, hogy aki teheti, várjon a szerelemre, keresse és sürgesse is akár, mert szerelemben szexelni nemcsak dupla olyan jó, mint a sima kamatyolás, nemcsak összeadódik, hanem megsokszorozódik az élvezet! Ne úgy értsétek, hogy szerelem nélkül nem jó, és azt se képzeljétek, hogy a szerelem nem múlik el, ez egyszerűen nem igaz. De várjatok a szerelemre, s ha jön, s ha elmúlik, várjatok a következőre... ha jót akartok magatoknak!

Manyó anyó nagyot sóhajtott, mint aki belefáradt a mesélésbe.

Ilyenkor – attól függően, hogy éppen melyik és milyen összetételű társaság pihent meg a székeken és ülőkéken – kiegészítették a saját tapasztalataikkal, hozzáfűzték a véleményeiket, és egy darabig még ott lebegett közöttük a történet szelleme.

Manyó szívesen elmesélt mindent, s bízott benne, hogy a jóból is, a rosszból meg pláne, a tanulságból meg feltétlenül felhasználnak valamit ezek a kedves – hozzá képest – gyerekek. Nem szemérmeskedett, őszintén beszélt arról is, amire nem lehetett büszke, és amit vele osztottak meg, arra nyers és szinte kíméletlen, de szeretettel csurig töltött reagálásra számíthattak.

Majdnem mindent elmesélt, és tudta jól, hogy majd egyszer az is sorra kerül, amitől húzódozik, amit a legnehezebb lesz... Nem lesz egyszerű!

Ki tudná azt elmondani ilyen nyíltszívű fiataloknak, hogy pár évvel ezelőtt, amikor még autója volt meg jogosítványa, kitolta a bevásárlókocsit a "marketből", és pakolászás közben vette észre, hogy a helyhiány miatt a rácsos kocsi aljába tett dolgokat "csak úgy", fizetés nélkül áthozta a pénztáron? Szégyellt visszamenni, azóta meg szégyelli, hogy nem ment vissza.