A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Üres folt 1-2.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Üres folt 1-2.. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. március 30.

Üres folt 2.

Előzmény: Üres folt 1.

ÜRESJÁRAT
erotikus novellák

ÜRES FOLT
2.



Tomi büszkén állt munkába. Ráadásul legelső élesben eltöltendő napján főnöke, Karcsi eligazította, hogy a háznak VIP vendégei lesznek 60 percre, akiktől nem kell pénzt kérni, mert "ingyen baszhatják az összes csajt".
Bekapcsolta a zenegépet, a csajok megtapsolták az egyik szoba rejtekéből, ahol éppen festették magukat és egymást.
Különös izgalom járta át, most megtudja, milyen a kupiban dolgozni. A csajok egyelőre alig ereszkednek le hozzá, de ez idővel majd megváltozik, és talán neki is csurran-cseppen valami.
Várta az első vendégeket, akiknek máris különleges bánásmód járt. Az sem törte le túlságosan, amikor VIP vendégek gyanánt az előző napig itt dolgozó munkások jelentek meg.
Bezárta az ajtót, és reménykedett, hogy a következő 1 órán keresztül másra nem jön rá a baszás, mert nem tudná a helyzetet kezelni. Mégsem engedheti emezek nyakára az esetleges újabbakat...! Bár az is lehet, hogy még nem jön senki, mert az intézmény annyira új, hogy eléggé nem terjedhetett el a híre.
Figyelte, ahogy a tegnapig kivitelezőként ismert, most a VIP vendégek vezetőjeként tetszelgő koma elosztja a munkásruhát viselő beosztottjait, kettesével küldi őket szobára, és minden páros után egy-egy csajt irányít:
– Félidőben csere lesz! Ne felejtsétek el, hogy fél óra múlva! Kikülditek a csajt, kaptok helyette másikat. – Aztán deréknál átkarolta a maradék 2 lányt, és bevezette őket az ötödik helyiségbe.
Tominak már nem is akadt tennivalója, behúzódott egy üres szobába, nyitva hagyta az ajtót –hátha betéved hozzá is egy csaj –, és elterült az ágyon. Nem mert levetkőzni, nehogy Karcsi váratlanul betoppanjon, és még azt hinné, hogy ő is megpróbált ingyen baszni, amikor világosan értésére adta, hogy "kedvezményeket ki lehet érdemelni, ingyen pina nincs". Hát megpróbálja csendes várakozással kiérdemelni, hiszen nem fog nyomulni, de ha idetalálna egy "ingyen pina", azt mégsem illene elküldeni.
– Őrület! – gondolta. Első éles munkanapján még szokatlan volt abban a tudatban heverészni, hogy másik 5 szobában folyik a kufircolás.
– Ezt nem lehet megszokni! – Tanakodott, hogy elővegye-e a farkát, legalább megmutatni neki a környezetet, és hozzászoktatni az új légkörhöz.
Néhány tükörből saját maga nézett vissza, de amint becsukta egy kicsit a szemét, látta magán a csajokat lovagolni. Mind a hatot egymás után!
– Hát az öreg bír-e a kettővel? – Elismeréssel adózott a kivitelező bátorságának.
Tekintete a logikátlanul kihelyezett tükörre tévedt, és egyből eszébe jutott a titok. Elhatározta, hogy megnézi, mi történik a szomszédos szobában. Csak egyetlen percnyi kukkantás, vagy valamivel több, hiszen aki kupiban dolgozik, annak szinte kötelező ellenőriznie a lányokat munka közben.
Kipattintotta az ablakszerű tükörlapot és megállapította, hogy az ágy végéhez, a padlóra kucorodva éppen átlát az építkezéskor üres foltnak becézett lyukon – a másik szoba felől tükörnek látszó üveglapon át –, és tökéletesen ellenőrizheti a szomszédos helyiség tekintélyes hányadát uraló ágy felszínét, miközben amazok nem tudnak a kukkolóról.
Fenséges érzés volt, ahhoz hasonlítható – mégis sokkal izgalmasabb –, amikor valaki átkukucskálhat egy párhuzamos világba, amelyről olyan sokat hallott már, de hitte is, nem is.
A lányok akkora intenzitással szopták és nyalogatták, egyszerre és felváltva a kivitelező farkát, amilyen lelkesedést Tomi eddig csak filmekben látott. Egy cseppet sem zavarta, hogy néha előbukkant a megjátszás, kissé túlnyálazták a szerepüket. de élőben történt minden, és 2-3 lépésnyire csupán, az üvegen túl.
Tomi simán át tudna bújni az üres folton, és a térdelésből lehajoló lányokat anélkül elintézhetné hátulról, hogy azoknak meg kellene mozdulni.
– Mit szólnának? Észre se vennék, vagy élveznék...! – Erős volt a kísértés, és talán a két lány megérné a kockázatot, ám erőgyűjtés gyanánt egyelőre csak a farkát rángatta sebesebben.
– Baj van? – kukkantott be a nyitott ajtón a lányok egyike. – Ja, nincs, bocsi, nem akartalak megzavarni.
– Segíthetnél! – kínálgatta Tomi a falloszát. Folytatta a húzogatást, nem zavartatta magát, mert biztos volt benne, hogy a meztelen csaj éppen elégszer látott már ilyesmit. – Te biztosan jobban értesz hozzá.
– És nekem puncim is van, haha! Ez lenne a következő kérés? Csakhogy sietek vissza a vendégeimhez, csak itatási szünetet tartunk, viszek nekik vizet... Hogyhogy ki lehet nyitni azt a tükröt? ...És mi van mögötte? Fasza! Az én szobámban is van ilyen...? Mondjuk, oda tükörből is csak egy jutott... vagy arra senki sem kíváncsi, ahogy engem kúrnak... Szerinted megsértődjek? – A csaj már nem is sietett annyira, leült az ágy sarkára, és előrehajolva figyelte, ami a másik szobában zajlik. – Még csak a szopásnál tartanak, vagy második felvonás?
– Még csak... mert nem áll fel...
– Át kéne menned megmutatni... – kacagott a lány, és a szája elé kapta a kezét. – Áthallatszik?
– Lehet. De csak akkor kukkolhatsz, ha közben dolgozik a kezed.
– Bírnád, mi? No, megyek tovább, mert nekem két gyorstüzelő jutott...
– Várj még! – próbálkozott Tomi, de a lány már a folyosó végén járt, majd hallotta visszafelé suhanni, és látta beintegetni. – Mért van az, hogy mind a hatnak egyformán gömbölyű a feneke? – ábrándozott, közben a lyukon át meresztgette a szemeit.
A 30-adik perc körül szinte egyszerre, nála jelentkezett cserére a 4 lány, és mindannyian megcsodálták a kukkolóablakot, még az is úgy tett, mintha most látná először, aki építés közben már felfedezte. Ki sem hagyták volna a kukucskálást, és a kérdést sem:
– Még mindig szopnak?
– Nem állt még fel – felelte Tomi, és büszkén mutatva a sajátját. – Az enyém már újrakezdte.
– Akkor neked nem is kell csaj, megoldod magadnak! – A lányok kacagva siettek el, mindannyian újabb szobába. Két-két másik VIP vendéggel folytatták.
Újabb 30 perc múlva fegyelmezetten lejelentkeztek, némelyikük még fel is öltözött, és ezúttal a vendégek kísérték őket. Tülekedve, lökdösődve lesték, ahogy a főnöküknek még mindig tart a műszak. Bár az egyik csaj már a lyukon túl is öltözködött, de a másik még a vendég alá fekve kísérelt meg valamit kihozni a szájába lógatott farokból.
– Ezek nem is basztak? – ismerte fel a helyzetet az egyik vendég, vigyorogva a főnökén.
A lányok szemérmesen mosolyogtak, Tomi halkan bevallotta:
– Még nem...
– Akkor nem is fognak már! De minek sajátított ki két lányt!? – Kattogtak a telefonok, a munkások a lyukon át megörökítették főnökük duplán eredménytelen akcióját.

Vége

2025. március 28.

Üres folt 1.

ÜRESJÁRAT
erotikus novellák

ÜRES FOLT
1.



Méretei átjárhatóvá tették, még az elhelyezkedése is azt sugallta, hogy – derékból meghajolva, nyakat behúzva – egyik helyiségből át lehet lépni a másikba. Például a folyosó kihagyásával átosonni a szomszédos szobába... de minek?
Adott volt a lyuk, csak a célját nem ismerték. Meg azt sem, hogy miért jött létre: Elfogyott az anyag vagy elméreteztek valamit?
Tanácstalanul álltak mellette, mintha valami párhuzamos, ismeretlen világra nyílna.
– Mi lesz az üres folttal? – kérdezte Karcsi a gipszkartonozó munkásokat.
Azok csak röhigcséltek:
– Eggyel több lyuk van... Nagy baj? – Tisztában voltak vele, hogy a folyosóról nyíló apró helyiségeket az építtető nem gyerekszobáknak szánta, sokkal inkább olyan felnőttek számára, akik a kimerítő munka után beszaladnak egy gyors kufircolásra. – Ha túl sok lesz egyszerre a vendég, már úgy értve, hogy ugyanannál a csajnál, akkor a túloldalon várakozhatnak, és közben látják, hogy mi vár rájuk.
– Ez nem is akkora nagy baromság, mint amilyennek első hallásra tűnik, de az üres foltot valamivel el kellene takarni, amikor nincs rá szükség.
– Legyen könyvespolc, a tudományos könyvek eltakarják...! – szólalt meg bátortalanul Tomi, aki a majdani nyitástól majd a felügyelő szerepét betöltve ügyel az intézmény balhémentes üzemelésére. Ha addig ki nem húzza a gyufát, és Karcsi ki nem rúgja, mielőtt ténylegesen kipróbálhatná magát.
– Kupiban könyvespolc könyvekkel? Ezt nem mondhatod komolyan! – szörnyülködött Karcsi. – Társasjáték nem kellene?
– De... vannak olyan könyvek...– próbálkozott Tomi – és ismerek olyan társasjátékokat...
– Meg is látszik rajtad!
Ekkorra már mindenki átvette az "üres folt" elnevezést. Az üres folt fölé mindkét oldalról akasztottak egy-egy tükröt, ám ez a megoldás csak rontott a helyzeten: A tükröt, elhelyezkedése miatt semmire sem lehetett használni, viszont szokatlan magasságával odavonzotta a tekinteteket, és felkeltette a kíváncsiságot, hogy mi lehet mögötte.
Aztán pálmafás óriás-posztert illesztettek a lyukra, de már a munkálatok alatt rájöttek, hogy az egyébként is spórolósan vékony falon a 2 rétegű papírral fedett üresség úgy vezeti át ide-oda a legszerényebb sóhajtást is, mintha az innenső oldalon keletkezett volna.
Beüvegeztették. A dupla üveget ellátták egyik oldalról átlátszó, amarról tükröződő fóliával, és mivel a két réteget egymásnak ellentétesen tették fel, tulajdonképpen erről sem, arról sem lehetett többé átkukucskálni. Azaz nem lehetett volna, de... a titokban mindkét irányból nyitható üvegfelület mögött a leselkedős másik maradt, tehát mégis kukkolhatott, aki ismerte a trükköt a két üveggel, és egyáltalán tudott az üres foltról.
A gyanakvás megelőzése érdekében mindkét helyiségbe ide-oda, ötletszerűen felakasztottak még néhány tükröt, sőt eklektikusan felragasztottak pár öntapadós tükörcsempét is. Aztán elfeledkeztek az egészről.
Végeztek a munkások, a legutolsó villanykapcsoló is működött, a tusolókat kitakarították, a strapabíró ágyakat összecsavarozták. A kivitelező egy listát nyomott Karcsi orra alá, ami az előre nem tervezett munkálatok, és a felhasznált plusz anyagok költségét tartalmazta.
– Nem sok ez egy kicsit? – csóválta a fejét Karcsi.
– Minden tételt meg tudok magyarázni...
– Azt elhiszem, de nem magyarázatokból élünk! Mit szólnának majd a vendégeink, ha a pénzükért csak magyarázatot kapnának?
– Kicsit sántikál a hasonlat, de gondolj bele, hogy 8 emberem van, és amivel tartozol, ennyi pénzt játszva a kupidban hagynának 1 óra alatt!
– Oké! Az ajánlatom: természetben fizetek! Mind a nyolc embered, plusz te, mind a kilencen a ház vendégei lesztek 1 órára. Oké?
– Aztán mit csináljunk? Voltunk itt éppen eleget!
– Természetesen már itt lesznek a lányok, és ugyanúgy teljesítik a kívánságaitokat, mintha igazi vendégek lennétek.
– Jól hangzik... – A kivitelező azokra a csajokra gondolt, akik már többször beszaladtak, megnézni az új munkahelyük átalakulását. – Hányan vannak? Mert kettőnél sokat kellene sorba állni... Vagy ne egyszerre jöjjünk?
– Milyen kettő? Ja, akiket láttál? Na, jelenleg hatan lesznek itt egyszerre, ennyiükkel már tudtok mihez kezdeni. Kíváncsi lennék, hogy ki bírja tovább...!
– Másfél... – dörmögte a kivitelező – minden csajodra másfél faszi jut, emerről nézve pedig hármasával kell osztoznunk két-két-két csajon. Majd kialakítom a hármas csoportokat.
Karcsi képtelen volt követni ezt a fejszámolást, ezért egyszerűen megkérdezte:
– Szóval megegyeztünk?
(Folyt.köv.)

Folytatás: Üres folt 2.