LÉPCSŐHÁZI HÍREK
- erotikus történetek az alagsortól a legfelső emeletig -
Állásinterjú az alagsorban
Józsi bácsi korán kezdett őszülni, s a minap betöltött 45. esztendő alkalmával már egyetlen barna hajszála sem akadt a dús, szürkésfehér bozontban. A szakálla még az első hóesésre emlékeztetett, amikor elindul a küzdelem a föld fehérre festéséért.
– Mert a szakállam fiatalabb, mint én vagyok – szokta mondani. Bizalmasabb kollégáknak még hozzáteszi: – A farkam is hátrányban van, de igyekszem vele behozatni a lemaradást.
Kerülgette is a nőket, ahogy kell, és nem egynek okozott már meglepetést, hogy „a Józsi bácsi” nem áll meg egy ártatlan simogatásnál, hanem beszorítja a sarokba, ha csak teheti.
Gondnok, karbantartó, és afféle mindenes volt az irodaházban, sőt újabban rábízták a 4 fős takarítószemélyzet koordinálását is. Az egyik takarítónővel már az első napon közölte:
– Nagyon slampos vagy, így nem mehetsz ki a folyosóra!
– Mi a baj? – kérdezte ijedten a 26-28 körüli nő. Eszébe sem jutott megkérdőjelezni a vadonatúj főnök megjegyzését, bár amikor ő dolgozik, reggel 5-től 8-ig, és este 4-től 8-ig, olyankor nem nagyon szokott találkozni senkivel. Sem a folyosón, sem másutt, akinek számítana az ő „slampossága”.
– Mi ez a szakadozott nadrág? Mint egy csöves az aluljáróból. És úgy nézel ki, mint aki ki van tömve. Mintha a melleid között nem lenne völgy!
– Pedig van…
– Mint akit kitömtek. Vagy vegyél normális nadrágot és melltartót, vagy ne hordj egyáltalán! Vagy megtömlek – morogta Józsi bácsi –, de még ma.
Ehhez tartotta magát. Kevéssel este 8 előtt megjelent, három takarítónőt visszazavart az emeletre, mondván nem járt még le a munkaidő, a tépett-nadrágos nőt pedig beinvitálta az alagsorban kialakított irodájába:
– Látod, így kell ezt! – közelített lépésről lépésre, míg a falnál már csak egy centi választotta el őket egymástól. – Látszik, hogy van melled, nemcsak odacsomagoltál valamit a ruha alá… – Megmarkolta az emlegetett női díszt, és hamar kibontotta.
Gyönyörködött a két tejfehér halomban, megsodorgatta a bimbókat, és hátralépett.
A nő már azt hitte, hogy Józsi bácsi aznapra megelégszik ennyivel, büszkén és megkönnyebbülten felsóhajtott, hiszen jólesett, hogy tetszik az öregnek, de nem szeretett volna többet, legalábbis egyelőre.
Ekkor felcsattant Józsi bácsi, és visszalépte azt az elvesztegetett távolságot:
– De a nadrágod…! Hogy lehet ilyet felvenni? – Rányomta a nőt a falra. – Ennél már az is jobb, ha nem veszel fel semmit… – hörögte.
A nő már nem gondolta azt, hogy csak céltalanul lehúzzák a nadrágját, és ennyi. Józsi bácsi kikapcsolta a széles övet, morogva rángatta lefelé a tépett farmert, és az egyik női lábat kiléptette belőle. A bugyival nem bajlódott külön, az ment a nadrággal együtt.
A nő már nem hitte naivan, hogy egyelőre megmaradnak az első randi pettingjénél Józsi bácsi előhalászta merev falloszát, és morogva-szuszogva, a falra szegezte vele…
*
Nóra gondosan készülődött, de sehogy sem volt megelégedve a részeredményekkel. A tükörből visszabámuló nő nem hasonlított arra a képre, amit megőrzött magáról. Az ábrándos arc megnyúlt, a szőke haj töredezett, a…
Elfordult. Jobban jár, ha a falat nézi tükör helyett.
Egyedül a metszőn hideg, kék szemek nem változtak semmit. Jégkék, mint a jéghegy.
– Reszkess, Titanic!
Szoknyák terén elég rosszul állt, a kopott vállfákon csüngő, gyér választékból emelt ki egyet, ami még felhúzható rohamtempóban asszonyosodó testére. Nadrágokkal hasonló a helyzet, a sötétekből egyetlen egy bizonyult használhatónak. Félretette.
– Mi a francban kell menni? – dobálta szét a blúzokat és ingeket, amelyek többsége alig ért el a melléig, s begombolni csak zsinórok segítségével lehetett volna. – Hogy fogok fehér blúzban kinézni? Mint egy túltáplált óvodás!
Egy óra múlva még mezítláb, otthoni, trottyos melegítőalsóban, és cérnaszálakat hullató melltartóban küszködött az idővel. A korral – ami ellen úgyis hiába halcol, aki embernek teremtetett –, és a miniatűr percekkel, amik vihogva ugráltak ki a második emeleti lakás szúnyoghálós ablakán.
Az élősködők melltartó nevű rendje újabb akadályt gördített Nóra elé, hiszen a fehér blúz anyagán mindegyik átlátszik, miközben egyik sem fehér. Ha meg – ahogy itthon szokta – eltekint ettől a felesleges ruhadarabtól, akkor két sötét folt fog előretüremkedni a felsőjén, és az udvarok közepén két, mindig kemény bimbó jelzi majd – tévesen – a szüntelen libidót.
Újabb egy óra elteltével Nóra mögött megfontoltan bepuffant a lépcsőházajtó.
Tudta, hogy hová kell menni, hiszen naponta el szokott haladni az épület előtt. Azt is tudta, hogy feleslegesen megy. Mégsem engedhette meg magának, hogy ne tegyen egy kísérletet, és kihagyjon egy állásinterjút, amikor a legtöbb helyről még csak válaszra sem méltatják.
A 36 esztendővel még nincs semmi gond, a 3 diplomával annál inkább. Ezt egy területi fő-képviselő röviden ki is fejtette, amikor – tévedésből – Nóra elment egy ilyen toborzásra:
– Nekünk olyan emberekre van szükségünk, akik alakíthatók – közölte. Gondterhelten nézegetve az önéletrajzot, felajánlotta, hogy elnézi a 3 diplomát, ha Nóra itt és most befizet 24 ezer forintot kétnapos házi-képzésre, amit a szakma legjobbjai tartanak.
Nóra megszégyenülten ballagott el, még órák múlva is égett az arca, és egy cseppnyi elégtételt sem érzett attól, hogy a területi fő-képviselő jegyzeteiben, fejjel lefelé, egyetlen mondatban 8 hibát számolt össze.
Ha biztosítók, befektetési társaságok, titokzatos termékeket árusító kft-k és hasonlók hirdetéseire bukkant, már nem küldte el a pályázatát. Fontos szűrőnek tekintette azt is, ha egy cégnek nincs címe, s csak egy kocsma különtermébe, vagy félnapra bérelt irodahelyiségbe rendelik be a bárgyú munkakeresőket. Érdemesnek tartotta ezeket elkerülni, mert az elején még, amikor tapasztalatlan munkanélküliként mindenhová jelentkezett, felvették az adatait, és időnként gunyoros, „ha még aktuális lenne az álláskeresése” kezdetű levelekkel bombázzák.
– Igen, aktuális – gondolta elkeseredve.
Az órájára nézett. Még legalább 15 perc… ennyivel hamarabb nem illik megérkezni az ügyintézői állásinterjúra. Legfeljebb tízzel…
*
Nóra és Józsi bácsi egyszerre léptek a recepciós pulthoz.
-- Bocsánat! – mondta az öreg. – Csak annyit akarok, hogy jön ma hozzám egy új kollegina, az irodámban leszek. Majd irányítsd már oda, légy szíves! – Félreállt, és valami papír-cetli után kutatott a zsebeiben, amire még tegnap felfirkantotta a lehetséges új takarító nevét, akit úgy ajánlott egy haverja.
– Jó napot! Én az állásinterjúra jöttem… – Nóra eddig jutott a mondatban, amikor a recepciós előtt megcsörrent a telefon, és mielőtt felkapta volna, Józsi bácsira mutatott.
– Jöjjön csak velem, hölgyem, megbeszéljük a megbeszélnivalót! – Józsi bácsi nem kereste tovább a cédulát, elindult a lépcső felé, szájszélét nyalogatva és kihúzva magát, hogy első ránézésre legalább ugyanakkorának látszódjék, mint a nő. – Tényleg jó csaj… – morgott magában. A haverja azt mondta ugyan, hogy barna, de az ilyesmi, mint a hajszín, a nőknél naponta is megváltozhat, viszont a lényeg, hogy azt is megtudta már előre: „jó baszós”.
– Itt is vagyunk – mutatott az ajtóra Józsi bácsi –, ha megengedi, előre mennék, mert úgy illik. – Leült az asztal mögé, és hellyel kínálta Nórát a másik széken. – Az első benyomás jó, aztán a többit majd megérezzük közösen, ha te is úgy akarod – váltott át tegezésre.
– Odaadjam a papírjaimat? – Nóra legszívesebben azt kérdezte volna meg, hogy hol lesz az ő íróasztala, ahol ügyintézni fog.
– Ugyan, ne b… ne töltsük el a drága időt papírmunkákkal, arra ott vannak a humános csajok, majd aztán felkísérlek hozzájuk! Amúgy a munka nem nehéz, és nem is sok, és lesz egy belevaló főnököd – felnevetett –, akit szerethetsz. Egy hibája van a dolognak, de abból is lehet előnyt pogácsázni, mégpedig az osztott műszak, de majd… utána ezt is lesz időnk megbeszélni.– Hol…? – próbálkozott a nő megtudakolni az íróasztalt, vagy legalább az irodát, ahol dolgozni fog.
– Második emelet, ha megfelel – vágta rá Józsi bácsi –, mert szimpatikus vagy, és beléd akarom fektetni az egész bizalmamat.
Nórában ekkor tudatosult, hogy valami gyanúsat érez, csak eddig az öröm elnyomta. Furcsa volt az alagsori iroda és a közvetlenség, ami legalább annyira idegenül hangzott, mint a befektetési főtanácsadók idegenszövegként betanult monológja.
– Mi lesz a…? – kérdezte volna.
– Azt hittem, a fizetést kérdezed. – Józsi bácsi felállt, és a nő mögé került. – Először lássuk az én jutalmamat!
Két gomb repült jó messzire, ugyanakkor két mohó kéz tapadt a súlyos mellekre.
– Mit akar?
– Mire tippelsz? Kipróbáljuk, hogy tudunk-e együtt dolgozni!
Nóra alvajáróként engedelmeskedett a férfi határozott, ellentmondást nem tűrő irányításának – először meglepetésében, aztán meg, mert nem volt rossz – az íróasztalhoz tipegett, és ráhajolva várta, hogy mi fog történni. Józsi bácsi nem szeretett megvárakoztatni senkit sem, ezért derékig felgyűrte a fekete szoknyát, bokáig lehúzta a piros bugyit, és máris bent fickándozott a nő barlangjának legmélyén.
