Átjárta a végtelenből érkező erő, az Univerzum gondoskodó szeretete és gyengéd figyelme, és csak egyetlen pillanatig érezte magát kiszolgáltatottnak vagy tehetetlennek. Sejtjei szomjasan szürcsölték az ismerősnek tűnő, fénylő nyilakat, és egyáltalán nem bánta meg, hogy kifeküdt a napra.
Szombat délelőtt volt. A lakótelep legszélső épületének legfelső szintjén megállt a levegő és toporgott idő. Fent az ég hibátlan kékje, a városon túl felkavart nyugtalan, szürke por, a házban hétvégi zajok.
Hajnal szétterítette dús, szőke fürtjeit, és máris érezte rajtuk a napsugarak illatát. A hajszálak belekapaszkodtak a fénybe, és ettől mind nyárrá változtak.
Hiányolta a hátranyúló, melltartót-kikapcsoló mozdulatot, furcsa volt még az érzés, hogy meztelenül kifekhetett. Délnél hamarabb senki sem fog hazajönni, így szokatlanul tágnak érezte a szabadságot. Combjait enyhén széttárva engedte, hogy a világon átrohanó amplitúdók perverzebbik változatai belekóstolhassanak.
– Egy nyalintást? – érdeklődött kedvesen, szemét lehunyva mindentől és mindenkitől, aki éppen ráér vele foglalkozni.
Érezte is azonnal a melegséget!
– Egyszerre csak egy! Naaa! Tessék beállni a sorba! – Térdét megemelve, ujjaival gyengéden szétválasztotta a nagyajkakat, és érezte elillanni közülük a parányi, csillogós cseppeket. – Punciillat lebeg az erkélyen – mosolygott békésen. – Hűsít a nyelved, de ne hagyd abba, nyili-nyali! – kérlelte a szellőt, ám hagyta összecsukódni a combjait, lassan oldalra fordult és elaludt a vékony matracon, a nyáreleji napsütésben.
Arra ébredt, hogy fázik a dereka, és hiába tapogat körbe-körbe, nincs mit magára húznia. Vagy arra riadt fel, hogy sok idő eltelt már, és lassan be kell fejezni a meztelenkedést?
Vagy a közelében beszélgetők zavarták fel?
– Huuú! Érzitek? – kérdezte éppen egy hang, Hajnal öccsének hangja!. – Hmmm! Pinaszag!
"Mit keres ez itthon – csodálkozott Hajnal, miközben automatikusan összeszorította a combjait –, amikor 1 óránál hamarabb sosem szokott előkerülni?"
– Ez célzás akart lenni? – nevetett egy lány vadgalamb-búgással. – Mosakodtam, mert szokásom.
– Nem célzás, csak rátapintás.
– De mivel itt hármunk közül egyedül nekem van pinám, magamra kellett vennem.
– Muti! – szólalt meg egy fiú, akiben Hajnal felismerni vélte öccse, Henrik elválaszthatatlan haverját, Balázst.
– Láttad már!
– Rég volt, elfelejtettem.
– Nekem még nem is mutattad – reklamált Henrik.
– Ne hazudj..., de le lehet szállni a pinámról!
– Csak egy kicsit!
– Tudom, csak ennyit – bizonyára kétujjal mutatott a lány valamekkorát –, aztán meg még ennyit, aztán meg benyomod az egészet, tövig.– Tövig! De jó is lenne! Szeretem a csattogást hallani!
Hajnal megborzongott az erkélyen. Sosem hallotta még az öccsét így beszélni. A világoskék eget sötétszürke felhők takarták, a napfény pihenni tért. – "Hány óra lehet, hogy Henrik itthon van? Lehet, hogy a többiek is hazaértek? ...Nem, mert akkor Henrik nem merne csajt felhozni!"
– Jó bizony! – felelte a lány, és szerelmes gerle sem búgott volna hatásosabban. – Ha tapsikolok, az nem felel meg csattogásnak?
– Akkor...? – kérdezte rögtön Balázs.
– Dobd be a pinád, és mind jól járunk! – tette hozzá Henrik.
Hajnal elképedve hallotta, hiszen öccse eddig még a "pina" szót ki sem ejtette, most meg lazán dobálózik vele?! Még azt sem tudta elképzelni Henrikről, hogy látott már meztelen nőt, persze élőt, most meg kiderül, hogy a búgóhangú, ismeretlen csajjal volt már valami „action”.
– Nem – jelentette ki a lány, ám a hangjában felfedezhető volt egy csipetnyi bizonytalanság.
– De, ha csak ketten lennénk – próbálkozott ügyesen taktikázva Henrik –, akkor dugnánk?
Kacagás:
– Elképzelhető, amennyiben szépen megkérnél…
– És ha csak velem lennél kettesben…? – faggatta Balázs is.
– Mit kérdezel? – kuncogott szégyenlősen a lány. – Hogy dugnánk-e?
– Aha! Adnál pinát?
– Ha akarnád!
– Akarom!
– Egymás előtt?
– Nem vagyunk szégyenlősök! – szólt közbe Henrik.
„Vettem észre!” – gondolta Hajnal az erkélyen. Erős akarattal bírta csak visszatartani az egész testét remegtető vacogást.
– De én az vagyok! – nevetett a lány, de egyáltalán nem tűnt hitelesnek. – Gumink sincs.
– Máskor sem kellett – ellenkezett Hajnal öccse –, azt kérted, hogy vegyem ki időben.
– Nekem meg nem is mondtad – érvelt Balázs –, tudtam magamtól i, hogy a popódra kell engedni.
A lány másodpercekig csendben maradt, mintha erre már nem tudna mit válaszolni. Vagy nem is akar?
Hajnal már régen megállapította, hogy nincs semmi az erkélyen, amit magára húzhatna. Didergett, legalább 10 fokot csökkent a hőmérséklet ahhoz képest, mint amikor kifeküdt napozni. Ha valamit maga köré tekerhetne, akár be is mehetne az öccse szobáján keresztül, legfeljebb az ismeretlen csajnak most elmaradna a 2 pasis felállás.
Bentről dulakodás zaja hallatszott, az egyik fiú – vagy mindkettő – áttért a szavakról a tettekre.
– Naaa! – tiltakozott a lány, aztán nevetett, mint aki menekül egy csókolózni akaró száj elől, vagy mintha meglepetésként érné, hogy a cicijeit markolásszák.
– Naaa! – hallatszott megint, és kevés fantáziával is ki lehetett találni, hogy a fiúk nem vették komolyan a nyafogásnak ható tiltakozást, sőt csak még nyomulósabbá váltak. – Egyszerre nem megy – nyögte megadóan a lány.
"Muris, hogy minden megnyilvánulása inkább biztatásnak tűnik. Én sem hinném el, hogy nem akarja!" – Hajnal gondolatban átállt a két srác pártjára, bár bizonytalankodott még, hogy az ismeretlen lány helyében ő megengedne-e mindent.
– Egyszerre nem tudok két faszt szopni! – Olyan ingerlően hangzott, hogy nem csoda, ha a fiúk még jobban begerjedtek.
Hajnal leeresztette a vékony matracból a levegőt, végső soron a műanyagba burkolózva átvészelheti, amíg lerendezik a csajt és felszabadul a menekülési út. Az eső már az erkélyre is bevert.
"Hülye picsa! Olyan átlátszó, bárki láthatja, hogy benne van, csak kéreti magát, nyafog össze-vissza...! Siethetnének már!"
– El ne szakadjon! Majd én leveszem.
"Na végre! Mindjárt megbasszák, és bemehetek!" – Régen megbánta már, hogy nem a saját szobáján át jött ki az erkélyre, de reggel még logikusnak tűnt, hogy a kívülről nem záródó két erkélyajtó közül az öccse szobájáét választotta, mert inkább ott röpködjenek be a rovarok...!
– Gyere hátulról! Te meg maradj itt! – vezényelt az ismeretlen lány. – Biztos, hogy ezt akarjátok?
"Mindjárt mondja, hogy 'naaa'! Ha megint elkezd nyarvogni, miközben odatartja a pináját, én bemegyek és megtépem. Siethetnének már!"
– Naaa! Lassabban! – Ahányszor megszólalt, csak olaj volt a tűzre.
A vészesen közeledő dörgésen áthallatszott hármuk elégedett nyögése és morgása. Megérkezett a beígért csattogás is. – "Henrik bassza hátulról – kucorodott egészen kicsire Hajnal –, Balázs meg a száját?"
– Akartok cserélni, mielőtt elélveztek?
"Jól van, ha ott tartanak. Nem sok kárt tettek a csajban, beleverték és kész... Hány óra lehet?" – Hajnal a fülére és a nyakába igazgatta a haját, az is melegít.
Az óriási cseppek tócsákba rendeződtek, és tovább hűlt a levegő.
"Jó napozást! – El sem hitte, hogy az is ma történt, amikor a lábait széttárta a napsugarak előtt. – Szép volt, csupa felhő az égbolt. " – A koranyári melegből, hipp-hopp télvégi hideg lett.
Balázs hosszú nyerítéssel élvezett. A csaj eltúlzott sikongatást választott, bár – amennyire Hajnal az erkélyről meg tudta ítélni – meg sem kottyant neki a két srác. Henrik hangja nem hallatszott. – "Remélem, elment ő is rendesen, nem bénázta el!" – aggodalmaskodott figyelmes nővérként.
"Most mi van? – Elképzelte, hogy a lány lenyalja az utolsó cseppeket, de nem értette, hogy mi tart ilyen sokáig. – Újra? " – Megijedt, hogy a srácoknak megint felállt a farkuk.
– Dugd be gyorsan!
Aztán végre belátták, hogy félkemény szerszámmal nem érdemes tovább bohóckodni, hangoskodva elvonultak a fürdőszobába. Hajnal kihasználta az alkalmat, és az öccse szobáján át a sajátjába sietett, közben arra gondolt, hogy mosakodás közben összehozhatnak még egy menetet, de ez már őt nem érdekli. A fő, hogy felöltözködhet, jó meleget húzhat magára.
A helyiségben megszorult, reggelről maradt klíma egészen kellemesnek tűnt az erkélyen tapasztaltakhoz képest. Ráérősen felvett magára egy bugyit – gondosan eligazgatta, hogy ne vágjon és ne szorítson, közben elképzelte, hogy az ő popsija sokkal vonzóbb, mint az ismeretlen csajé –, egy zoknit, egy kifakult melegítőalsót, és éppen a kényelmes pólók között kutakodott, amikor benyitott az öccse.
– Te meg... mikor jöttél haza? – kapkodta a levegőt Henrik, és félig becsukta az ajtót, hogy csak a feje látszódjon, bár egy pillanattal előbb még úgyis teljes meztelenségét kirakta a kirakatba.
– Én is itt lakom – felelte támadóan Hajnal, mellei elé kapva a legelső ruhadarabot. – Mit keresel a szobámban?
Mindketten zavarban voltak a másik meztelenségétől, ebben a családban nem szokás ruha nélkül mutatkozni egymás előtt.
– Zajt hallottam, azt hittem a huzat csapkodja az erkélyajtót... Most jöttél?
– Neeem... – Hajnal hatásszünetet tartott, és úgy tett, mintha nem venné észre a lakás távolabbi pontja felől érkező kuncogást. – Itthon voltam, néztem a felhőket az erkélyen, szép volt.
Henrik egyik szemével hunyorogva, félrehúzott szájjal jelezte kételkedését, gyanakodva leste nővére minden rezdülését.
– Mi a bajod ezzel? – gúnyolódott a lány. – Csak bejöttem átöltözni, de megyek vissza felhőket csodálni.
Odakint hamisítatlan nyári zivatar tombolt.
– Te tudod! – vonta meg a vállát Henrik, majd gondosan becsukta az ajtót, nehogy a nővére észrevegye, hogy mások is tartózkodnak a lakásban – ráadásul elég szemtelenül hangoskodnak –, akiket igyekszik észrevétlenül kimenekíteni, és mindjárt eltávolítja az árulkodó nyomokat is. Mire a gyanútlan szüleik megjönnek, eszükbe sem jut, hogy történt itt valami, sőt azt sem fogja sejteni senki, hogy kihagyta a mai edzést. Legalábbis azt a fajtát, a fárasztót.
