Steel gitár 4.

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

Steel gitár 3.

Előzmények:

Steel gitár 1.

Steel gitár 2.

Zenerotikusok - erotikus novellák

STEEL GITÁR

3. fejezet

– Vá-árj! – rimánkodott Péter feleslegesen, hiszen Aliz egy centire sem távolodott tőle. – Ha már úgyis beszélnek rólunk, csináljunk is valamit!

A várható „mire gondolsz, mit csináljunk?” helyett a lány ismét kihagyott egy kört:

– Türelmetlenkednek vagy kíváncsiskodnak, és akármikor benyithatnak. Elsüllyednék a szégyentől, ha mi… akkor… éppen…akkor...mi éppen...

Pétert felkavart ösztönei újabb hőstettre késztették: Megmarkolta a lány fenekét, és úgy húzta felfelé magához, mintha ott helyben, ebben a pózban akarná felhúzni. Az akarat nem is hiányzott és bármilyen póz megfelelt volna, a lány pedig készségesen simult a testéhez, tudat alatt mégis visszatartotta valami. A szobában várakozó kollégák zavarták? Bizonyára.

– Mikor tudunk megint… találkozni?

– Holnap az irodában – felelte Aliz.

– Tudod, hogy nem arra gondoltam!

– Értem én, de egyelőre nincs válasz.

– De mikor? – nógatta Péter, s nem bírta elereszteni a megkaparintott popsit.

– Ne sürgess, mert szerintem így is túlságosan gyorsak voltunk, gyorsan és túl messzire mentünk, még alig ismerjük egymást… Tudom, azt akarod mondani, hogy nem gond, majd közben megismerkedünk.

Mindegy, hogy mit hallott és ebből mi jutott el az agyáig, Péter erővel megfordította a lányt, derekánál és hátánál fogva az ablakpárkányhoz nyomta, és térdig lerángatta a bugyiját. Aliz eddigi engedékenysége alapján nyilvánvalónak vette, hogy a lány éppúgy benne van a dugásban, ahogy ő. Előhalászta kőkemény farkát, és futólag az újra meg újra megcsodált popsi völgyébe illesztette.

Nem volt idő különféle köröket leírni, vagy kipuhatolni, szabad-e a bejárat… Sőt semmire sem volt idő. A fallosz abban a pillanatban, ahogy rózsaszín réshez ért, elsült.

Sűrű, gyöngyházfényű folyadék csodálkozott a világra, talán még örült is, hogy szorongató sötétségből nem másik sötétbe került, hanem egy nő dimbes-dombos testére.

– Semmi baj! – szólalt meg a lány. Visszafordult, leguggolt, és gyengéden simogatta Péter farkát. – Van nálad zsepi, vagy el tudunk úgy jutni a fürdőszobáig, hogy a többiek ne lássanak meg?

A fiú nemet intette a fejével.

– Akkor nincs más hátra… – Aliz lenyalogatta a spermát, majd szájába vette a falloszt, így fejezve be a műveletet. – Naaa! Fel ne állj megint! Nincs rá időnk…!

Felemelkedett.

– Ezt előbb is észrevehettem volna! – Letépett egy darabot a papírtörlőből és Péternek nyújtotta, közben megfordult és az ablakpárkányra hajolt: – Töröld le a seggem, ha már összekented! …Naaa! – Péter a papír helyett a farkát nyomogatta a popsihoz. – Mondtam, hogy nincs időnk most ilyesmire! Igyekezz, aztán adj rá egy puszit, és már végeztünk is!

Érezte, hogy a megrendelt törölgetés helyett Péter frissen feszülő, hívatlan farka nyomakodik a puncijába.

– Naaa! – Egyszerűen hátranyúlt, megmarkolta és kihúzta az addigra már ötször-hatszor megmártózó falloszt, majd tenyerével eltakarta a bejáratott rést. – Zárva!

Megmaradva a cukkolásra és dugásra alkalmas helyzetben, mintha az iménti tiltakozás csak évődés lett volna, fenekét riszálva lassan felhúzta a piros bugyit.

– Baszki! – kiáltott fel hirtelen, majd szája elé kapta a kezét. – Hányan láttak bennünket? – Szörnyülködve nézte az utca túloldalán a négyemeletes ház ablakait. – Szólhattál volna, hogy nem vagyunk egyedül!

– Nem is vettem észre. – Péter egyik lábáról a másikra állt.

– Mert nem te laksz itt? Sosem néztél még ki az ablakon? Azt meg se merem kérdezni, hogy sosem dugtál még meg senkit az ablakban?

– Nem – válaszolta Péter a legutolsó kérdésre.

– Menjünk gyorsan vissza! – rendelkezett a lány, aztán megvonta a vállát: – Úgysem fogják benyelni, hogy egyetlen szál cigi tartott ilyen sokáig. – Végignézett az öltözetén, róla csak a bugyi került le, majd vissza, tekintete Péteren is végigfutott: – Füled-farkad megvan? Nyomok nem maradtak?

A konyhaajtóban még megtorpant:

– Legalább jó volt? – De nem várta meg a választ, nehogy Péter újrakezdje a magához húzást… és a többit.

Az egyetlen szobában hirtelen ráerőltetett némaság ült. Az a típusú csend, amikor a levegőben még éppen ott rezegnek a hanghullámok utolsó, elhalványult nyomai, melyek emberi füllel már nem hallhatók, de a szájak elé sebtében hangszigetelő torlaszokat emeltek mindenféle láthatatlan tárgyakból.

Péter benyomása szerint mostanig mindenki mondta a magáét – „rólam beszéltek” – egymás szavába vágva, és senki sem figyelt a többiekre.

Most mindannyian őt és Alizt bámulták.

A steel gitár a lemezen elhallgatott, ki tudja, mióta nem sírt már.

Mintha nehezükre esett volna újra visszatérni a színpadra és átélni a szerepüket. Robi megköszörülte a torkát, és Bencével közösen megkeresték a bankokkal kapcsolatos közös témájukat. Dénes a könyöklőre ült Dorina mellé, a vállára támaszkodva folytatták a sugdolózást. Niki dacosan lelökte azt a kezet, amit Gábor a térdén felejtett, s ami ellen korábban olyankor is alig-alig tiltakozott, ha néhány ujj a bugyiját tapogatta. A punciját gond nélkül lehet fogdosni, de a térdét nem? Legfurcsább azonban Gábor viselkedése volt, hosszasan gondolkozott azon a mondaton, amit mindenki elvárt tőle:

– Jól éreztétek… egymást?

Aliz eddigre visszaült a helyére, és ráérősen megvonta a vállát.

Péter ezt az egykedvű mozdulatot sértésnek érezte. – Mi baja lehet a lánynak? – Odasétált a lemezjátszóhoz, hátán és fenekén érezte a női pillantásokat, és megfordította a bakelitet.

– Tudtátok, hogy a régi lemezeknek mindkét oldalát le lehet játszani? – kérdezte meg csevegő stílust kierőlködve. – Aztán a CD-knek legtöbbször már csak az egyik oldala működött, és eltűntek a CD-k is, ahogy ezek a bakelitlemezek is.

Megvárta, amíg a tű ráereszkedett a kezdő barázdára, majd megfordult. Senki nem figyelt rá, mégis úgy érezte, hogy ez egy pillanattal korábban másképp lehetett.

Felcsendült a steel gitár hangja.

Olajozottan működtek a szerepek: Robi és Bence, a gazdaság és a pénzügyek avatott szakértői; Dénes, a konspirátor és lélekbúvár, Gábor, a társaság hangadója, Niki, az örökké ostrom alatt álló szexbomba; Dorina, az örök csalódott és kételkedő; Aliz…

Aliznak mi a szerepe? Aliz, a csábító? Aliz, a titkos szerető? Vagy Aliz a bizalmas barát? – Péter úgy vélte, hogy Aliz könnyűszerrel megbirkózik egyszerre több szereppel is. – Aliz popsit villantott egy ismeretlennek – Péter ide sorolta magát –, provokálta, aztán játszva belement bármibe, miközben nem igazán arra koncentrált. Talán valóban a másik szobában várakozó kollégák zavarták, de akkor meg miért engedett meg szinte bármit?

Péter nem talált a gondolatai között olyan mondatot, ami ebben a társaságban publikus lenne, és beszélgetési céllal ki lehetne hangosan mondani.

A kollégák, mintegy vezényszóra, kiitták az utolsó cseppeket, egyszerre tiltakoztak az újratöltés ellen, és elkezdték a távozásukat szervezni.

– Hazaviszel? – fordult Niki Gáborhoz.

– Persze, Cicám, reggelig ráérek.

– Nem vagy te olyan kitartó! Különben meg otthon vár a barátom, és hárman nem férünk el sem a kádban, sem az ágyon.

– Elküldjük moziba! – emelte fel csillapítóan a kezét Gábor, majd visszatette, és mintha a puncit csípte volna meg, Niki felszisszent.

– Velem ki jön? – kérdezte Dénes.

Aliz és Dorina jelentkezett.

– Előbb Dorinát dobjuk ki! – javasolta Aliz.

– Nekem mindegy – felelte Dénes.

– Dehogy mindegy! – vágott közbe Gábor. – Aki utoljára marad, ahhoz felmehetsz egy menetre.

Közben felálltak, villámgyorsan elbúcsúztak Pétertől – a lányok puszival –, és magára hagyták az új kollégát.

(folyt.köv.)

Folytatás: Steel gitár 4.

Steel gitár 2.

Előzmény:

Steel gitár 1.

Zenerotikusok - erotikus novellák

STEEL GITÁR

2. fejezet

Aliz megvárta, amíg mindenki kicsodálkozza magát, majd visszaült a korábbi helyére.

– Ezt nevezik gyorstüzelésnek! – Gábor elismerően csettintett a nyelvével – Felpattantál a lóra, és már szálltál is lefelé, hogy „megvagyok”. Ha jól számolom, percenként két fuvart lazán lebonyolíthatnál… Peti barátunknak már megvoltál, ha a maradék négyünkre rászánsz 2 egész percet, hipp-hopp, digi-dugi, mindenki elégedett lesz. Mindenki jóljár!

Aliz eljátszotta a töprengőt, aztán kacagva megrázta a fejét:

– Kösz, most mégsem! – Elhúzta a száját, ezzel igyekezett a figyelmet elterelni magáról, majd vállával Péterhez dőlve megkérdezte:

– Kijössz velem… a nagy ijedtség után egy cigire? Merre van a konyha?

Péter bólintott, kissé oldalazva felemelkedett ültéből, mert nem tudhatta, hogy látszik-e még rajta az előbbi meglepetés valamilyen jele.

– Peti barátunk, a szivart el ne felejtsd a szájába adni! – szólt utánuk Gábor.

A többiek szaxofont és furulyát emlegettek, közben a lemezről szívbemarkolón zengett a steel gitár.

Aliz megállt a nyitott konyhaablaknál.

– Kösz, hogy kikísértél. – Rutinosan rágyújtott. – Gyors leszek. Megint gyors – kacagott. – Ne zavartasd magad, ha ökörségeket beszélnek, mert akkor sosem hagyják abba!

– Nem volt ökörség – szaladt ki Péter száján, akár egy vallomás a keresztkérdésektől.

– Kösz, ez aranyos volt tőled. Én se bántam meg, hogy az öledbe ültem, mert felhívtam rád a figyelmüket. Milyenek már, hogy meghívtál minket ismerkedni, ők meg egymással vannak elfoglalva?... Mekkora ez a lakás?

– Majdnem mindent láttál már belőle, plusz fürdőszoba és kamra.

– Hol alszol? …Jaj, mit mondtam? Nem akartalak zavarba hozni! Esküszöm, nem azért kérdeztem, hogy zavarba gyere.

Aliz kifelé fordult. Talán nem is igazán érdekelte a válasz, vagy a saját megilletődöttségét szándékozott leplezni, vagy az ablakba támaszkodással újabb belátást akart biztosítani? Ki tudja ezt megállapítani?

Éppen ideje volt, hogy megint divatba jött a miniszoknya és miniruha!

Péter egy cseppet megroggyantotta a térdeit, készen arra, hogy bármikor vissza tudjon egyenesedni, és ebben az orángutános pózban leste guvadtan a lány félgömbjeit.

Kétségtelen, hogy a három lány közül bármelyiket elfogadná, de sok-sok lány közül is Aliz a legszebb. Ráadásul egyedül Aliz vetett rá néhány érdeklődő pillantást, a másik kettő figyelemre se méltatta. Hát ha ez nem mázli, akkor micsoda? Vonzotta a popsi, a partok között az elsüllyedő, majd újra előkerülő piros bugyi, ami a lány lába közt jótékonyan kirajzolta a punci-csomag formáját.

Beleharapni! Nem sok tartotta vissza. Aliz se zavarta a szemlélődését, inkább – tapintatos figyelmeztetésül? – megfordulás nélkül szólt hátra:

– Mindjárt megvagyok! Két slukk…

– Ne siess! – nyögött fel Péter. – Elvannak nélkülünk is, különösen én nem hiányzom a kollégáknak.

Ekkor Aliz váratlanul mégis hátrafordult, és deréktájon elkapta Péter elhomályosult tekintetét. Egy futó mosollyal kísérte a fiú fürge visszaegyenesedését.

– Ne gondold, hogy nem érdekled őket! Nagyon is.

Péter megkönnyebbült, hogy nem került szóba a nyilvánvaló kukkolása, de még a füle is vörös lett.

– Hogyhogy? – kérdezte, bár maga sem értette, hogy az előbb látottakon kívül még komolyan kíváncsi lehet valamire. Persze, tudna még a lány lélegzetállító dolgokat mutatni, kezdve a bugyiból kidomborodó húsos puncival, és még a kellemesnek tűnő ciciket sem látta…

– Elfelejtettem, mit akartam mondani – nevetett Aliz, fejét egy másodpercre Péter vállára hajtva.

– Én meg a kérdést.

– Akkor nem lehetett túlzottan fontos. De hová kalandoztál, ahol a madár sem jár?

– Madarat tényleg nem láttam.

– De amit láthattál, az elnyerte a tetszésedet? – A provokatív kérdéstől Péternek megint el kellett pirulnia, de Aliz sem panaszkodhatott az arcszínére. – Na, visszamegyünk?

– Muszáj?

Annyira közel voltak egymáshoz, hogy hallhatták egymás szívdobogását.

– Hááát… Te lennél a vendéglátó, ott a helyed! – A lány felemelte a kezét, megérintette a fiú tarkóját, mintha magához akarná húzni, de nem történt semmi. Egy pillanat múlva minden visszaállt. Véletlen volt? – Mert, mit csinálnál szívesebben?

– Elszívhatnál még egy cigit…– Péter bevállalta a merészet: – Megnézhetem még egyszer?

– Azt már nem! Napi kettő szálat engedélyeztem magamnak, ebből megvolt az első, és még hosszú a nap.

– A másikra elfelejtettél válaszolni…

Péter egy viszontkérdésre számított, mert a csajok szeretnek elmenni a végsőkig, például: „Mit szeretnél újra megnézni?” Erre ő határozottan azt felelhetné: „A popsidat, amitől begerjedtem.”

Ehelyett a lány felhúzta a vállát:

– A válaszom: talán.

Péter elkapta a derekánál, és szorosan magához húzta.

– Hogy lehet a talán-t igenre változtatni?

– Keresd meg a megoldást, nem túl bonyolult! – kacagott a lány, és meg sem próbált a szorításból kiszabadulni. – Na, menjünk vissza, mert már így is beindult az erotikus fantáziagyár!

(Folyt.köv.)

Folytatás:
Steel gitár 3.

Steel gitár 1.

Zenerotikusok - erotikus novellák

STEEL GITÁR

1. fejezet

– Fészkeld magad az ölembe!

– Hagyjál már! – kacagott Niki. – Különben meg... van rajtam bugyi.

– Félrehúzható? – kereste a megoldást Gábor, és továbbra is a saját combját ütögette hívogatón.

– Nem! Passzos és bevágós.

– Muti! – Hajolt le szoknyaszint alá Gábor.

– Hülye vagy! – Niki odakapta a tenyerét, ahol legjobban érezte a kutakodó tekintetet. – Szégyenlős vagyok, ha nem tudnád.

– Naaa! Kuckózz a ölembe, majd terítünk magunkra valamit!

A lány megrázta a fejét.

Miután ezt megvitatták, mind elhelyezkedtek és beletörődtek, hogy nem lesz élő szex, mohón belekóstoltak az italokba.

Odakint, bár az általános munkaidő mindenütt véget ért, jócskán elmúlt 5 óra, az aszfalt még javában szívta magába a hőséget, hogy éjjel legyen mit visszasugározni.

– Az én poharam csontszáraz! – reklamált máris az egyik kolléga, de nem figyeltek rá.

Ekkor Péter a lemezjátszóhoz sietett, a kupacokban álló bakelit korongok közül találomra kiemelt egyet, és röviden bemutatta a zeneszerszámot. Háttal állva a vendégeinek, nem szerzett tudomást róla, hogy csak a csajok figyeltek rá, ők is csak a kapkodva megtett lépések idején. – Mit néznek a nők a pasik fenekén és járásán? Rejtély!

Amikor a tű puhán leereszkedett, mint szobacica a díszpárnára, hogy az ősrégi, legalább 40 éves bakelit barázdákból hangokat kaparjon ki, addigra már senki nem figyelte lemezjátszót se, a gazdáját se. Miért is nézték volna Péter méregdrágán vásárolt büszkeségét, amikor az MP4 lejátszót sem szokás megbámulni? Így, amikor a "vinyl" lejátszó tulajdonosa sugárzó arccal megfordult, olyan érzése támadt, mintha hirtelen kettesben maradtak volna: ő és a zene.

Megint feszengett.

Hiába sorakoztatott fel egy csomó italt és chipset az alacsony asztalkán? Első munkahelyén az első pár napban megismert kollégái nem akartak feloldódni. Egészen pontosan fogalmazva: a kollégák egymás között feloldódtak, ám ebből az elegyből Pétert kifelejtették.

Mindenkinek újra teletöltötte a poharát, szeretett volna valami köszöntőt mondani, kedveset de rövidet, merthogy mennyire örül, és igyekszik beilleszkedni a kollektívába, hiszen éppen ezért hívta meg őket, közelebbről megismerkedni… ám a 4 férfi és a 3 nő éppen őt, a házigazdáról felejtették ki a társaságból. Egymással beszélgettek, és ezt olyan rejtjelesen tették, hogy nem nagyon lehetett megérteni.

Szólt a zene, Péter végignézett a kollégáin, és idegennek érezte magát a szüleitől kapott egyszobás lakásban.

A sarokgarnitúra háromszemélyes kanapé-elemén ült, a kollégák által üresen hagyott sarokban – nagy nehezen tisztes távolságot tartva Aliz hosszú és meztelen combjaitól –, és továbbra sem találta a helyét az összeszokott csapatban.

Mindig sejtette, hogy nem egyszerű dolog újként becsöppenni egy munkahelyre, még akkor sem, ha az eredményei kiválóak, az állásinterjú remekül és jó hangulatban zajlott, s akkor sem, ha nagyon-nagyon meg akar felelni a kollégáknak. Lehet, hogy ez a megfelelési kényszer érdeklődés hiányában elveszíti a jelentőségét?

Egy percig – vagy még annál is hosszabb ideig – nem hallotta a zenét, csak a 7 ismeretlen ember egyre hangosabbá váló vidámkodásából összegyúrt hangzavart. Gyorsan eldöntötte magában, hogy soha többé nem fog bulit szervezni, se ismerkedőst, se másmilyet, megmarad ő magának, az kevésbé kínos. Aztán az önsajnálata lassan átalakult, és a félresiklott társasági életért a kollégákat kezdte okolni.

Gúnyos mosolyt ültetve az arcára, megpróbálta kihámozni a párhuzamosan folyó beszélgetésekből azokat a mondatokat, amiket egy kívülálló is megért:

Gábor fullra, könyöklőtől könyöklőig kitöltötte az egyik fotelt, sőt az egyik kezét a szomszédos ülőalkalmatosságon, Niki combján tartotta.

– Figyellek ám! – csapott Niki a 40 év körüli, hátrafésült hajú, elhanyagolt benyomást keltő, ám dúsan illatozó nő a férfi kezére.

– Mi a baj, Picinyem? Mocskos legyet vagy szomjas muslincát találtál?

– Tapizós mancsot. Ha kicsit nem figyelek, lebűvészkedi rólam a bugyit. – De nem taszította el az idegen testrészt, ami a rendkívül rövid ruha pereménél járt, és a kisujj talán a szoknya alá is be-bemerészkedett.

Robi és Bence fiktív számlákról, a lehetőségek beszűküléséről és az adózásról beszélgettek, mindenki feje fölött átkiabálva.

Dénes, mintha magában beszélne, mindent meghallott és mindenhez hozzászólt, közben önálló témával is megpróbálkozott:

– Az volna a legfontosabb, hogy reggel ne legyen merő görcs a gyomrunk, hanem örömmel menjünk dolgozni!

– És vidáman! – egészítette ki Gábor. – Egy stampedli pálesz várhatna a recepciónál… meg minden értekezleten felvetem, hogy kellene egy pihenőszoba kör alakú franciaággyal, fölötte tükörrel, mert a hasam mindent eltakar, legyen ott, akit leápolok…

– Aztán mit csinálnál te ott? – nevetgélt Niki, miközben a férfi kezét kihúzta a falatnyi szoknya alól. – Fekve gyönyörködnél a kukacodban?

– Kígyó az, Picinyem, ne tagadd!

– Támogatom az ötletet – rikkantott át mindenkin Bence, aki a pletykák szerint bármiből tud pénzt csinálni, amin aztán magával osztozkodik –, ha a belépőkártyád nyitja az ajtót, és levonjuk a fizetésedből azt az időt, amit a baszobában elbaszol.

– Aztán mért lenne az jó neked? – vitatkozott Robi a helyiség másik sarkából. – Amit valakitől levonnak, azt nem írják jóvá a te számládon.

– Ne féltsd Bencit, valahogy csak megoldaná! – Gábor visszaaraszolt a szoknya alá. – Érdekes, de valahogy jobban szimpatizálok az óvszer-automatával, pedig utálom a gumizást, mint a beléptető-automatával. Tényleg…! A lányok véleménye érdekelne, hogy mi szükség van lehúzni a bőrt és felhúzni a gumit…?

– Majd attól kérdezd meg, aki bemerészkedik veled a pihenőszobának nevezett barlangodba! – szólalt meg hangosan Aliz, aki eddig az egyik oldalán ücsörgő Dorinával sugdolózott, összeért a halántékuk.

A bakelitről hol nyávogott, hol sírt a steel gitár.

– Jól mondtad, Kisleányka – kapott a szón Gábor –, merészség kell ahhoz, meg nagyfokú kalandvágy, hogy valaki megkóstolja a kígyót. Aztán még függő leszel, ha kipróbálod!

– Nincs ilyen veszély! Már az első fázist is kihagyom. – Aliz a jobbján ücsörgő új kollégához, Péterhez fordult: – Szabad itt rágyújtani?

Gábor ki nem hagyta volna, hogy a házigazdát megelőzve ő válaszoljon:

– Szokj át a kígyómra, sokkal egészségesebb, csupa vitamin és élvezet…!

– Kinek élvezet? – Aliz szétnézet, mintha jelentkezőkre számítana. – Neked? – Megrázta a fejét, és megint Péterhez fordulva várta a választ.

– Km…– köhintett a srác zavarában. – Sajnos nincs erkély, de a konyhaablakon ki lehet fújni a füstöt, más is úgy szokta. – Ez nem volt igaz, mert más vendég még nem fordult elő a lakásban, de Péter többször elképzelte már, hogy egy esetleges cigiző csaj hajol ki az ablakon…

Gábor ajánlkozott:

– Elkísérlek, fújod ki a füstöt, én meg hátulról befújok neked! Tényleg…! Lányok, ti mit szóltok ahhoz, hogy mélyreható pumpálás után úgy szelel a puncitok, mintha finganátok?

Pillanatnyi csend lett, majd Robi és Bence áttért a bankok széles spektrumon mozgó, fantáziadús költségeinek megvitatására, Gábor tipikusan irodista kezéből – mintha melegedni bújna be – amennyit csak bírt, bemenekített Niki apró szoknyája alá, Dénes Dorina elé térdelt, s most homlokukat összeérintve ők sugdolóztak.

Aliz Péterre pillantott, valamit mondani akart, de inkább kissé megemelkedve és előrehajolva letette a poharát a kétlépésnyire lévő asztalkára, közben bőséges belátást biztosított a piros bugyival alig-alig takart popsijához. Aztán ugyanebben a testhelyzetben visszatolatott, és – senki sem tudta, hogy szándékosan, vagy véletlenül – eltévesztve az irányt, Péter ölébe huppant.

Péterrel fordult egyet a szoba!

Aliz éppen a megfelelő helyre illesztette magát egy sikeres actionhoz.

Először mentegetőzni kezdett: – Megvagyok… semmi baj! – Fészkelődésével csak fokozta Péter zavarát, aki még az iménti látvány hatása alatt állva – majdnem állva –, tetézve a váratlanul ajándékba kapott női test puhaság- és illatélményével, reflexszerűen elkapta a lányt, ösztönösen éppen a cicijeinél, miközben úgy érezte, hogy a popsihoz feszülő fallosza menthetetlenül felrobban. Még évekkel később is esküdni mert volna rá, hogy egy pillanatig pontosan úgy érezte, hogy minden a helyére csúszott, behatolt az omlós forróságba, mintha nem lett volna rajta nadrág, a lányról meg hiányzott volna a bugyi.

 (Folyt.köv.)

Folytatás:
Steel gitár 2.