Ünnepi nyitvatartás 3.

Előzmények:

Ünnepi nyitvatartás 1.

Ünnepi nyitvatartás 2.

 

SZŐKESÉGEK

Amikor a szőke lányok beindulnak,

avagy szándékos és akaratlan eseteik

2. novelláskötet

Ünnepi nyitvatartás
3.

– Megvagy már 18? – érdeklődött a szőke szépség, miközben fizetés nélkül buggyos táskájába tömte a 2 zsemlét, a 8-10 dkg főtt-füstölt tarját és az 1 doboz óvszert.

Ákos bólintott.

A nő egész arca mosolygott:

– Akkor adjál még egy doboz kotont! – Nem várt a bizonytalankodó fiúra, hanem kiszolgálta magát, majd elvett a pénztárgép mellől egy tollat és egy papírt. – Szükség lesz még néhány apróságra... – Írni kezdett. – Majd hozd magaddal, amikor végzel! És itt a cím. – A lap aljára már csak rövidítve fért oda az utca, házszám, emelet, ajtó.

– Jó lesz – kapta össze magát a fiú, és izzadt kezével maga felé fordította a listát.

Mosóportól, öblítőtől és drága fogkrémtől kezdve minden árucsoport képviseltette magát, amire egy háztartásban szükség lehet.

A felsorolás legvégéről a szőkeség nem felejtette le a férfi tusfürdőt sem.

– Akkor várlak! – köszönt el kedvesen.

Az üzletre akkora csend borult. mintha ki sem nyitott volna ezen az ünnepen.

Ákos nem tudta, mitévő legyen, de fogott egy – majd még egy – kosarat, és gépiesen elkezdte összeszedegetni a listán szereplő dolgokat. A nő annyira figyelmesnek bizonyult, hogy leltárszerűen, polcról polcra, sorban lehetett haladni, a fiú képtelen lett volna fejből ilyen precíz listát összeállítani.

A vevők elfogytak, különös módon a szőkeség volt a legutolsó, és közben már ő is régen hazaérhetett.

A megtelt műanyag kosarakat a pénztárfülkéhez készítette, és elhatározta, hogy bezárja a boltot, hiszen úgyis eladott már mindent, ami fontos volt, és úgyis várják... Az ajtóra pillantva megállapította, hogy a forgatható tábla kifelé már a ZÁRVA felét mutatja, biztos véletlenül átbillent. – Nagyon helyesen tette!

Ekkor csörrent meg a telefonja, a főnök felesége érdeklődött, hogy minden rendben van-e, és kell-e segítség.

– Éppen zárni készülök – felelte Ákos zavartan –, rendben.

– Maradt ki valami? Leszaladnék egy zacskóstejért.

– Elvitték mind – válaszolta a fiú, és a legutolsó zacskót gyorsan az összeállított csomaghoz rakta, bár a szőke nő ilyet nem kért.

– Segítsek bezárni?

– Köszönöm, de bírok vele.

– Jól van, pihend ki magad!

Ákos felsóhajtott, felkapta a teli kosarakat, még egyszer rápillantott a bevásárlólista alján szorongó címre, és elsietett.

Utca, házszám... Melyik lépcsőház?

Ekkor jött rá, hogy a szőkeség bevásárlólistáját a pénztárnál felejtette.

Mindegy! Be a legközelebbi lépcsőház nyitott ajtaján!

Emelet, ajtó...

Szerencséje volt.

– Aranyos vagy, hogy mindent elcipeltél! – A nő egyetlen pillantással felmérte a szállítmány hiánytalanságát. – A tej...?

– Csak úgy.

– Ez kedves, de én szeretem kifejni... Jujj! Zavarba hoztalak? Gyere be gyorsan, ne tartogasd!... Megint rosszat mondtam? – Két puszit nyomott a fiú arcára: – A fuvarért... Tedd csak le oda! – mutatott a konyha hidegburkolatára.

Nem csukta be az ajtót, ezt Ákos úgy értelmezte, hogy teljesítette a feladatát, akár el is húzhat innen. – És a dugás? – háborgott magában.

– És a gumi? – kérdezte hangosan.

– Azt elhoztam én – felelte a nő tágranyílt szemmel. – Nem emlékszel?

Ákos tekintete a bő ruhában szabadon ringó mellekre tapadt, és kizárólag dadogni tudott:

– D-de, cs-csak...

– Mit szeretnél? – Felesleges kérdésnek tűnt, hiszen a szőkeség pontosan tudta a választ. Előbb az egyik, majd a másik vállát is kiszabadítva, derékig lehúzta a ruháját, majd ugyanazt a mozdulatsort folytatva, egy-két másodperc múlva vissza is bújt bele. – Tetszett? Szépeket fogsz álmodni?

– Megfoghatom?

– Csak gyorsan – pillantott a nő az órájára –, mert nem nagyon érek rá! – Fürgén kicsúszott az egyik, majd a másik pántból, és ezúttal a bokájáig ejtette le a ruhát.

Akár egy szoboravató, csakhogy a műalkotáson már nem szokott bugyi maradni, és a közönség nem esik egyből mohón a szobor melleinek. A legfőbb különbséget pedig Ákos tanúsíthatná: egyszerre volt feszes és omlós, mint a dagasztott kenyér.

Az előszoba falához nyomta a nőt, Lenyúlt a lába közé, és a selymes tapintású anyaggal együtt durván megcsípte a punciját. Mivel semmiféle ellenvetést vagy tiltakozást sem tapasztalt, megpróbálta egykézzel lefejteni a bugyit.

– Kúrni szeretnél? – súgta a nő.

Ugyanakkor a lakás belseje felől zajok hallatszottak.

Megjelent egy széltében-hosszában is Ákos többszörösének számító férfi.

– Mit csinálsz már? – kérdezte ugyanolyan feleslegesen, ahogy általában a nők szoktak evidens dolgokról érdeklődni. Láthatta.

– Megjött a cucc a kisboltból, tudod, amit rendeltem, meghozta a boltos.

– Jaaa. – A termetes pasas belépett egy ajtón, csobogás és vécélehúzás következett, majd visszafelé cammogott. – Kifizetted?

– Mindjárt lerendezzük – válaszolta végtelen nyugalommal a nő, miközben a fiú lebénulva azt számolgatta, hogy az első kapott pofon után lenne-e még ereje segítségért kiabálni. – Mindjárt megyek, Kismacim! – Gyakorlott mozdulattal elővette Ákos meredező farkát. – Ide elbújunk! – húzta végig az előszobán.

A nagydarab pasas még láthatta volna, ha nem morgolódik csendesen, és nem lusta oldalra fordítani a fejét. Vagy, ha érdekelte volna, hogy mit csinál a csaj a fiúval.

– Megmutatod, mit hoztál nekem? – kuncogott a szőke nő egy ajtóhoz érve, majd hirtelen elkomorult, mert az apró szobában már tartózkodott valaki, egy végtelenül sovány, görbe bácsi ült az ágy szélén, éppen öltözött vagy vetkőzött, egyik lábán semmit sem viselt, a másikon még nadrágot és cipőt is. – Menjél már ki! – szólt rá a nő, és bentebb húzta Ákost.

– No, add már!

Miután az öreg szó nélkül kisomfordált, a szőkeség hanyatt lökte a fiút az ágyon. – Szép adag lesz! – nyomogatta szakértően a szőrös zacskót, majd bekapta a falloszt. – Sietni kell – magyarázta kis szünetet tartva –, mert jön egy állandó ügyfél, aki nem szereti, ha észreveszi, hogy más megelőzte.

Ákosnak egy pillanatra megint eszébe jutott a boltban felejtett, árulkodó lista. A kifizetetlen számla! Dühösen legurítva magáról a nőt, rámászott, és – mintha csak egyetlen perc állna a rendelkezésére –, kapkodva és elkeseredett favágó módjára, fél percen keresztül intenzíven dugta, majd a hasára élvezett.

Egy perc alatt mindennel végzett, éppen ameddig a nő vásárlásai szoktak tartani.

– Nem húztál gumit? – fintorgott a szőke szépség. – Mindegy most már, legalább maradt tartalékba. Nem igaz?

Lehet, hogy érezte még, hogy továbbra is ő tartozik, ezért hamar körbenyalta Ákos farkát, majd meztelenül sietett ki. Valahol a közelben csobogva lemosta a nyomokat, közben hallatszott, hogy vígan beszélget az öreggel, vagy a nagydarabbal. Vagy mindkettővel.

Ünnepi nyitvatartás 2.

Előzmények:

Ünnepi nyitvatartás 1.

SZŐKESÉGEK

Amikor a szőke lányok beindulnak,

avagy szándékos és akaratlan eseteik

2. novelláskötet

Ünnepi nyitvatartás
2.

A szőkeség éppen az Andreáéval ellentétes nőtípust képviselte. Mindenből kevesebb volt rajta, ám a vonalak lágyan íveltek, és az egész nő egy viruló, színesben pompázó, karcsú virágnak tűnt.

Illata is tavaszi volt, friss és halovány, de még percekkel később is ingerelte Ákos orrát.

– Mindent kotont ő vesz meg egyenként – jegyezte meg a főnök felesége, amikor a szőke nő távozása után a pénztárfülkében nekiállt összeírni a megrendeléseket. Látszott rajta, hogy mondana még valamit, de a fiú jelenlétében visszafogta magát.

– Jól be lehet járatva – dünnyögte a bolt személyzetének negyedik, egyben legszürkébb képviselője, Joli.

Ákos remélte, hogy ezentúl nem kell erre a csupacsont, szikkadt, kortalan csajra ráfanyalodnia, és örült, hogy ritkán dolgoznak egyidőben, de most odafigyelt rá. Mégiscsak nő, ha nem is hivalkodik vele, és hátha tud valami egyéb információt is a szőkéről, ami hasznos lehet.

Joli hihetetlen sebességgel töltötte fel az állványokat, és nem folytatta, a levegőben hagyta a mondatot, amit a fiú úgy értelmezett, hogy az elől-hátul lapos nő titkolózik. Irigy a titkolózó.

Így teltek a napok. Reggelente egyetlen percre kitavaszodott, aztán 8 órán keresztül nyúlós, áthatolhatatlan szürkeség telepedett a vegyesboltra.. Ákos két ásítás között kívülről szemlélte magát, aztán hamar beleunt ebbe, és megpróbálta előre kitalálni, hogy melyik vevő mit fog vásárolni, de ezzel sem sikerült hosszabban lekötnie magát.

A szőke nő újra és újra jött, megérkezésével felbolydítva a fiú lelkét, és illatával mindannyiszor működésbe hozva a hormonokat. Izzott a levegő.

– Bele kell bolondulni! – állapította meg Ákos újra meg újra, amikor megint eltelt a 60 másodperc, és kezdhette várni a következőt, a másnap reggel esedékes 1 percet.

Azt tartotta legnagyobb problémának, hogy az otthona és a bolt között ingázott, itt eltelt rajta az egész nap, és azon túl nem is maradt kedve semmihez.  A szabadnapjaival sem tudott mihez kezdeni, reggeltől estig nyomkodta a laptopot, közben elfogytak az igazi ismerősei, és – vallotta be önmagának – nem is hiányoztak.

Egykedvűen várta a műszak végét, ahogy közömbösen rótta a járdát hazáig, és ahogy holnap reggel megint kezdheti...

– Kitetted a táblát? – dörrent rá a főnök közvetlen közelről.

Hirtelen fogalma sem volt, hogy milyen táblától van szó, de úgy látszott, hogy a többiek sem tudták, mert behúzták a nyakukat.

– Még nem... – válaszolt rutinból, védekező hangon, közben valami magyarázaton törte e fejét, mert úgy hallotta ki a főnök hangjából, hogy valami fontos dologról lehet szó. "Milyen táblát?!"

– Akkor igyekezz, mert a múlthéten szóltam, és már akkor is késő lett volna!

Ekkor esett le. Igen, az ünnepi nyitvatartás!

A főnök felesége és a szikár Joli egyszerre sóhajtottak fel jó hangosan, hiszen nagy megkönnyebbülés, ha ők nem tehetnek semmiről.

Vagy mégis? A főnök felesége, aki majdnem lefolyt a pénztárfülke forgószékéről, zavartan igyekezett menteni a helyzetet:

– Nem is olyan nagy a baj, mert ki kellene nyitnunk pár órára.

– Miért is?! – csattant fel a főnök.

– Nem tarthatunk zárva, mert... van... lesz... friss kenyér... No, mert megszokásból rendeltem.

– Ünnepre?!

– Nem a dátumot figyeltem.

– Csak kenyér jön? – A főnök fejben számolgatta a veszteséget.

– Csak kenyér, kevéske péksütemény... meg tejtermék, El tudjuk adni még másnap is... nagyrészt...

– Ki venné meg, ha addigra lesz frissebb? – Gyilkos tekintettel nézett a feleségére. – Vagy csak ünnepre rendeltél, hétköznapra meg nem?! – gúnyolódott.

Ákos úgy látta, hogy szerencsésen lekerült a napirendről, ő kisebbet bakizott, elindult a raktár felé. Joli a nyomában.

A talpalatnyi helyiségben villanyt sem kapcsoltak, feszülten várták a végkifejletet, a tulajdonos előbb-utóbb megenyhül.

A kortalan, csupacsont lány hátulról átölelve a fiút, a fülébe súgta:

– Én meg felvágottakat rendeltem, de biztosan nem hozzák ki ünnepen... csak meg ne tudja a főnök, mert lehúzza a bugyim és elfenekel.

Ákos a feszültség dacára felszabadultan kacagott. Elképzelni sem tudta, hogy valaki kíváncsi lehet Joli fenekére, ami gyakorlatilag nincs is. Lefejtette magáról a lány karjait, amik valamennyivel a dereka alatt érték körbe, mintha pisiltetni akarná...

Éppen a legjobbkor, mert belépett a főnök, és még mindig dúlva-fúlva közölte a döntést:

– Te fogsz kinyitni, így hozod helyre a hibádat! – mutatott a fiúra, és ököllel vágva a kapcsolóra, világosságot teremtett.  – Amint eladod a pékárút és a tejes dolgokat, bezárhatsz.

Ákos ettől a perctől a műszak végéig hősnek érezhette magát, legalábbis Joli szemében ez tükröződött, és a főnök felesége többször odasúgta kedveskedve, hogy bármikor felhívhatja, és majd ő lejön segíteni, ha nem bírna el az ünnepi forgalommal.

– És egyél egy szendvicset a számlámra! – tette hozzá jóságosan.

A fiúnak a szendvicsről a zsömi és a szalámi jutott eszébe, s természetesen az egyperces törzsvásárlója. 

Az ünnep hajnala végtelenül békésen indult, Szellő sem rebbent, a madarak is tovább aludtak, Ákos már attól tartott, hogy egyetlen vevő sem fog betérni, és ő estig szobrozhat a kenyérillatú bolt kellős közepén.

Elrágcsált egy üres zsemlét, majd ivott rá egy ízesített kefirt, és betette az árát a pénztárba. Tanácstalanul nézte a készletet: – Ez ugyan nem fogy el holnap reggelig sem.

Egy órával később hirtelen a környék összes lakóját kivetette az ágy, és másodpercnyi szusszanást sem hagyva a fiúnak, folyamatosan jöttek. Ákos oda-vissza szaladozott a pult és a pénztárfülke között, itt sem, ott sem akart senkit megvárakoztatni.

A vevőket nem érdekelte az ünnep, rájuk jött a vásárolhatnék, és egymásnak adták a kilincset.

Apadt a pékárú és a tejtermék, mintha a világvége közelegne, és még az egyébként legbeszédesebb nénikék sem tették szóvá, természetesnek vették, hogy a kisbolt az ünnep reggelén is a rendelkezésükre áll.

– Csak rá ne szokjanak! – gondolta Ákos, és elégedetten látta, hogy mindent elkapkodnak, hamarosan bezárhatja az üzletet. – Hoppá! – Az utolsó pillanatban sikerült lecsapnia a maradék 2 zsemlére, és bedugni a pult belsejébe.

A zajosan járó faliórára pillantott és rögtön letört a lelkesedése:

A szőke szépség nem szokott késni, tehát már nem is jön. Ünnep van, nem számít rá, hogy a kisbolt mégis kinyitott. – Tegnap két doboz kotont vett? Vagy ünnepeken nem dugja meg senki? – Viccesnek szánta, de elkeserítette a felismerés. – Pihen a punci? – A gondolattól rátört az izgalom, de hamar elmúlt.

Alig gondolta végig, és éppen belekezdett volna az önsajnálat című programba, amikor megjelent a nő.

Szokatlan késéssel, de belépett az ajtón. Látszott az arcán a sietség, és a fiú tartott attól, hogy a hagyományosan 1 perces vásárlást most le akarja rövidíteni.

– Nyolc-tíz dekát kérek abból, szeletelve! – mutatott a szőkeség a főtt-füstölt tarjára, miközben szórakozottan már a zsemlék helyét nézte.

Ákos kínos lassúsággal szeletelt, vontatottan nyújtotta oda az apró csomagot, majd széles mozdulattal hajolt le, és teátrális gesztussal a kosárba tette a 2 zsemlét.

– Adhatok még valamit? – tette fel az ilyenkor következő kérdést.

A nő elmosolyodott, majd szemét résnyire szűkítve úgy nézett a fiúra, mintha azon töprengene, hogy korábban hol láthatta már. A tagadó fejrázás helyett kivételesen egy vállvonás lett a válasz, és már ment is tovább. Egy másodpercre lelassított a zsemlék helyénél, és megint mosolygott.

A fiú laposan lesett utána – mintha a megszokottnál most jobban illegne-billegne –, majd a "gondola" másik oldalán futásnak eredt, és előbb ért a pénztárhoz, mint a nő. Leemelt a fülke melletti polcról egy doboz óvszert, és az eddig vásárolt 2 árucikk mellé tette.

– Adhatok még valamit? – kérdezte ismét, hangjában egy csomó merészséggel és egy csipetnyi, erotikus szemtelenséggel.

Azt hitte, rosszul hall:

– Téged.

Meglepetésében a pénztárgépbe kapaszkodott. Hiszen éppen erről álmodozott, mióta a boltban dolgozik, és attól a naptól kezdve, ahogy felfedezte a szőke csaj különös vásárlási szokását! Hányszor elképzelte már ezt a választ: "Téged." Ujjai kifehéredtek a szürke pénztárgépen.

A szőkeség felkacagott:

– Honnan ismersz?

– Hát... innen.

– Itt dolgozol?

Ákos elég hülye kérdésnek tartotta, de nem hibázhatott, nem nevethette ki.

– Itt... de mindjárt végzek – felelte vakmerően, egyenesen a sötétkék szempárba nézve.

– Na és? – A nőn nem látszott semmiféle sértődöttség, inkább rutinos kíváncsisággal nézett az események elé, mint aki a metró alagutat lesi akkor is, ha onnan mindig a metró bukkan fel, sosem más. – Mi közöm nekem ehhez?

– Hááát... gondoltam...

– Mit gondoltál? Hogy kúrunk?

A fiú száját csak egy reményteljes nyögés hagyta el, és fülig vörösödött.

Folytatás: Ünnepi nyitvatartás 3.

Ünnepi nyitvatartás 1.

SZŐKESÉGEK

Amikor a szőke lányok beindulnak,

avagy szándékos és akaratlan eseteik

2. novelláskötet

Ünnepi nyitvatartás
1.

Ákos reggelente erre a percre várt. A sors – "A Sors" – ajándékának tartotta, hogy intenzív tiltakozása és minden erőfeszítése ellenére megkapta ezt a munkát. Negyedmagával dolgozhatott a talpalatnyi, folyamatosan a zsúfoltság hatását keltő vegyesboltban.

De ez az egyetlen perc mindenért kárpótolta!

Egyetlen percre várakozott munkakezdéstől, erre emlékezett utána, és erről ábrándozott esténként. Néha-néha engedte csak, hogy a további 479 perc megpróbálja elhomályosítani az 1 percnyi ragyogást.

Az eladótérbe szinte az összes árucikket kibuggyantották, hogy amíg a vevők körbekerülik a középen terpeszkedő találó elnevezésű "gondolát", ne csak abba botoljanak bele, amiért jöttek, hanem sok egyéb impulzív hatás is érhesse őket. A kanyarban elhelyezett pultnál egyre kevesebb dolgot lehetett kiméretni, mert csak lassította volna a forgalmat, ha  a vásárlók "10 deka ezt, meg 5 szelet azt" kérnének, így szokta indokolni a főnök a kereskedelempolitikai döntéseket.

Kevés vevő járt be, ám azok egyből kitöltötték a rendelkezésükre álló helyet. Mégis szerették a kisboltot, és kosarukkal szívesebben szlalomoztak a szűkös térben, mintsem 100 métert megtegyenek az ABC áruházig, a monstrum áruházon belül meg további 100 métert.

Ákos 8 óra tájt már türelmetlenkedett, és csakis a helyiség végében talált magának halaszthatatlan tennivalót, hogy bármelyik pillanatban be tudjon ugrani a pult mögé. Mert a várva várt 1 perc többet ért, mint a többi 8 óra.

Nagy lendülettel a felvágottakhoz vetődött, és készen állt bármelyikből 8-10 dkg-ot leszeletelni. Mert megérkezett a nő!

– Nyolc-tíz dekát kérek abból, szeletelve! – mondta a szőke szépség.

Lehetett több is, vagy sikerülhetett kevesebbet levágni, mindig jóváhagyta, és Ákos megesküdött volna rá, hogy a szalámik közül találomra választ, csak úgy rábök valamelyikre, hiszen végig sem nézi a teljes kínálatot.

– Adhatok még valamit? – kérdezte ilyenkor az ifjú boltos.

Az álmaiban elhangzó válasz – "magadat" – helyett egy udvarias, kimért mosoly és tagadó fejrázás következett.

A szőke nőt – bár kétségtelenül ő volt a legdekoratívabb törzsvevő – ez a villám-vásárlás még nem tette volna különleges. sőt az a 2 zsemle sem, amit fékezés nélkül még a kosarába emelt. Hanem amit ezután művelt minden egyes reggelen...!

A valószerűtlenül karcsú derék csak jobban kihangsúlyozta a gömbölyű popsit. Ákos loholt a nyomában, és századszorra is alig akart hinni a szemének, amikor a nő egyik keze a kosarat a pénztáros mellé helyezte, a másikkal pedig leemelt 1 doboz óvszert, amit a kosárba, a zsemle és a szalámi mellé tett.

A következő másodpercekben fizetett, és nyugodtan le lehetett volna mérni stopperórán, hogy ez az egész minden alkalommal belefért 60 másodpercbe. Érkezéstől távozásig.

A fiú ellenőrizte – mert mindig tanul az ember –, hogy a dobozkák 3-3 darab kotont tartalmaznak. – Hm. Minden nap! Hm. Naponta 3 menet! – Számára ez a mennyiség több hónapig is eltartana, amilyen ínséges idők járják.

Képzeletében számtalan gumit elővett már a dobozkából, feltekerte a farkára, és türelemre intette a szőke szépséget... Aztán elhasznált gyors egymásutánban akár hármat is. Feltételezte, hogy más is így jár a csajjal, egyetlen menet meg sem kottyan egy ilyen nővel, miközben azért fohászkodott, hogy legalább egy árva kotont hadd mártogasson már meg a finom punciban.

A nap további része aztán eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy mindenkinek 8-10 dekát akart mérni, függetlenítve a kínálatot a kereslettől, a kiszolgálást a vevők kérésétől és minden mástól is. A főnöknek időnként feltűnt, hogy legifjabb alkalmazottja kileng a bolt kereskedelempolitikai irányvonalától – a filozófiáról és az ars poeticáról nem is beszélve –, és sürgősen beküldte a raktárba tenni-venni, rendet csinálni. Ott legalább kedvére ábrándozhatott, nem zavarták meg a vevők.

A szobányi üzletben rajta és a főnökön kívül még a főnök felesége dolgozott – alkalmi jelleggel, amikor szükség volt rá, hogy a gazda szeme vagy pótszeme mindent lásson –, és még egy alkalmazott volt, egy huszonpáréves lány. Így négyesben, katonásan beosztott műszakrendben látták el a feladatokat, a reggeli nyitást egy ember is el tudta végezni, a csúcsforgalomban minden dolgos kézre szükség volt, és este valamelyikük szinte csak ügyeletet tartott, hátha beesik még egy-két kósza vásárló.

Amikor Ákost – legnagyobb sajnálatára – szülei a kereskedelmi segédmunkási pálya felé terelték, még dolgozott a boltocskában egy bögyös-faros leányzó is, Andrea, aki mögött jó volt elmenni a pultnál, és akivel jó volt összeszorulva pakolászni a raktárban. A fiú élvezte, amikor úgy adogathatta a polcokra szánt árucikkeket, hogy minden egyes felnyúláskor hozzáért a női testhez. Itt vagy ott. Tréfásan a cicik közé tartva, vagy a lába közt adta oda a borotvahabot és a fogkrémet tartalmazó dobozokat. Karjával, vállával, és amivel csak tehette feltűnés nélkül, hosszasan súrlódott hozzá. Egy-két nap után Andrea nem bánta azt sem, ha egy doboz helyett tévedésből a mellei kerültek Ákos markába.

Esténként, a hosszú és fárasztó munka után jólesett a lányról ábrándozni. Sajnos néhány közös műszak után kiderült, hogy Andrea már a felmondási idejét tölti, Ákost éppen az ő helyére vették fel, betanulni.

– Miért van az...? – kérdezte magától a fiú, és elkeseredésében be sem fejezve a talány megfogalmazását, durván megszorította a lány cicijeit.

– No-no! – mordult fel Andrea, aki percek óta megmerevedve tűrte a ruhán keresztül érkező markolászást. Gondosan felhelyezte a kezében tartott ételízesítős kartont a megfelelő polcra, majd kigombolta a köpenyét és a nyakáig felhúzta a melltartót. – De nagyon mohó ma valaki! – Kacagva húzta a fiú kezét a fedetlenné vált, egyenként is kétmaroknyi cicire.

Ákos elolvadt a gyönyörűségtől. Érezte, hogy percek óta ágaskodó farka diszkrét csöpögésbe kezdett, előnedvei felkészültek, hogy sikamlóssá teszik a bemenetet.

- Nicsak! – nevetgélt tovább a lány, és mintha csak most vette volna észre, vagy nem is lenne hozzászokva a közelében ácsingózó pasik látványához, elmarta a feszülő cöveket. – Megcsinállak gyorsan – jelentette ki gügyögve –, ne szenvedj itt nekem... szegénykém!

Kibontotta "szegénykét", és dundi ujjai segítségével, pajkos tekintettel, pillanatok alatt kifacsarta belőle a fehér folyadékot. Az itt-ott koszos köpeny zsebéből kihúzott egy használt papírzsebkendőt, abba megtörölte a kezét, majd otthagyva Ákost, a raktáron kívül, de közvetlenül az ajtónál talált sürgős tennivalót. Így akadályozva meg, hogy valaki – a 2-fős menedzsmentből – hirtelen rányisson a kivörösödve toporgó fiúra.

Ákos szomorúsággal kevert féltékenység-félét érzett, amikor magára maradt. – Csinált már ilyet a lány mással is? A főnökkel? És nem csak a kezével? – De ennél jobban izgatta, hogy miért csak a legutolsó napon történt meg, amikor milyen kellemesen elszórakozhattak volna! – A francba!

Andrea aznap már rá sem nézett, és a műszak leteltével nem látta többé.

A boltban töltött fél élete siralmasan egyhangúvá változott, éppen olyanná, amilyennek eredetileg képzelte.

Egészen addig, amíg fel nem fedezte a szőke törzsvevőt. A szépség minden reggel befutott – szalámiból 8-10 deka, 2 friss zsemle... 1 doboz óvszer – precízen, mint a svájci menetrend.

Folytatás: Ünnepi nyitvatartás 2.