Amikor a szőke lányok beindulnak,
avagy szándékos és akaratlan eseteik
2. novelláskötet
Ünnepi nyitvatartás
2.
2.
A szőkeség éppen az Andreáéval ellentétes nőtípust képviselte.
Mindenből kevesebb volt rajta, ám a vonalak lágyan íveltek, és az egész nő egy
viruló, színesben pompázó, karcsú virágnak tűnt.
Illata is tavaszi volt, friss és halovány, de még percekkel később is
ingerelte Ákos orrát.
– Mindent kotont ő vesz meg egyenként – jegyezte meg a főnök felesége,
amikor a szőke nő távozása után a pénztárfülkében nekiállt összeírni a
megrendeléseket. Látszott rajta, hogy mondana még valamit, de a fiú
jelenlétében visszafogta magát.
– Jól be lehet járatva – dünnyögte a bolt személyzetének negyedik,
egyben legszürkébb képviselője, Joli.
Ákos remélte, hogy ezentúl nem kell erre a csupacsont, szikkadt, kortalan
csajra ráfanyalodnia, és örült, hogy ritkán dolgoznak egyidőben, de most
odafigyelt rá. Mégiscsak nő, ha nem is hivalkodik vele, és hátha tud valami
egyéb információt is a szőkéről, ami hasznos lehet.
Joli hihetetlen sebességgel töltötte fel az állványokat, és nem
folytatta, a levegőben hagyta a mondatot, amit a fiú úgy értelmezett, hogy az
elől-hátul lapos nő titkolózik. Irigy a titkolózó.
Így teltek a napok. Reggelente egyetlen percre kitavaszodott, aztán 8
órán keresztül nyúlós, áthatolhatatlan szürkeség telepedett a vegyesboltra..
Ákos két ásítás között kívülről szemlélte magát, aztán hamar beleunt ebbe, és
megpróbálta előre kitalálni, hogy melyik vevő mit fog vásárolni, de ezzel sem sikerült hosszabban lekötnie magát.
A szőke nő újra és újra jött, megérkezésével felbolydítva a fiú lelkét,
és illatával mindannyiszor működésbe hozva a hormonokat. Izzott a levegő.
– Bele kell bolondulni! – állapította meg Ákos újra meg újra, amikor
megint eltelt a 60 másodperc, és kezdhette várni a következőt, a másnap reggel
esedékes 1 percet.
Azt tartotta legnagyobb problémának, hogy az otthona és a bolt között
ingázott, itt eltelt rajta az egész nap, és azon túl nem is maradt kedve
semmihez. A szabadnapjaival sem tudott mihez kezdeni, reggeltől estig
nyomkodta a laptopot, közben elfogytak az igazi ismerősei, és – vallotta be
önmagának – nem is hiányoztak.
Egykedvűen várta a műszak végét, ahogy közömbösen rótta a járdát
hazáig, és ahogy holnap reggel megint kezdheti...
– Kitetted a táblát? – dörrent rá a főnök közvetlen közelről.
Hirtelen fogalma sem volt, hogy milyen táblától van szó, de úgy
látszott, hogy a többiek sem tudták, mert behúzták a nyakukat.
– Még nem... – válaszolt rutinból, védekező hangon, közben valami
magyarázaton törte e fejét, mert úgy hallotta ki a főnök hangjából, hogy valami
fontos dologról lehet szó. "Milyen táblát?!"
– Akkor igyekezz, mert a múlthéten szóltam, és már akkor is késő lett
volna!
Ekkor esett le. Igen, az ünnepi nyitvatartás!
A főnök felesége és a szikár Joli egyszerre sóhajtottak fel jó
hangosan, hiszen nagy megkönnyebbülés, ha ők nem tehetnek semmiről.
Vagy mégis? A főnök felesége, aki majdnem lefolyt a pénztárfülke
forgószékéről, zavartan igyekezett menteni a helyzetet:
– Nem is olyan nagy a baj, mert ki kellene nyitnunk pár órára.
– Miért is?! – csattant fel a főnök.
– Nem tarthatunk zárva, mert... van... lesz... friss kenyér... No, mert
megszokásból rendeltem.
– Ünnepre?!
– Nem a dátumot figyeltem.
– Csak kenyér jön? – A főnök fejben számolgatta a veszteséget.
– Csak kenyér, kevéske péksütemény... meg tejtermék, El tudjuk adni még
másnap is... nagyrészt...
– Ki venné meg, ha addigra lesz frissebb? – Gyilkos tekintettel nézett
a feleségére. – Vagy csak ünnepre rendeltél, hétköznapra meg nem?! – gúnyolódott.
Ákos úgy látta, hogy szerencsésen lekerült a napirendről, ő kisebbet
bakizott, elindult a raktár felé. Joli a nyomában.
A talpalatnyi helyiségben villanyt sem kapcsoltak, feszülten
várták a végkifejletet, a tulajdonos előbb-utóbb megenyhül.
A kortalan, csupacsont lány hátulról átölelve a fiút, a fülébe súgta:
– Én meg felvágottakat rendeltem, de biztosan nem hozzák ki
ünnepen... csak meg ne tudja a főnök, mert lehúzza a bugyim és elfenekel.
Ákos a feszültség dacára felszabadultan kacagott. Elképzelni sem tudta,
hogy valaki kíváncsi lehet Joli fenekére, ami gyakorlatilag nincs is.
Lefejtette magáról a lány karjait, amik valamennyivel a dereka alatt érték
körbe, mintha pisiltetni akarná...
Éppen a legjobbkor, mert belépett a főnök, és még mindig dúlva-fúlva közölte
a döntést:
– Te fogsz kinyitni, így hozod helyre a hibádat! – mutatott a fiúra, és
ököllel vágva a kapcsolóra, világosságot teremtett. – Amint eladod a
pékárút és a tejes dolgokat, bezárhatsz.
Ákos ettől a perctől a műszak végéig hősnek érezhette magát, legalábbis
Joli szemében ez tükröződött, és a főnök felesége többször odasúgta
kedveskedve, hogy bármikor felhívhatja, és majd ő lejön segíteni, ha nem bírna
el az ünnepi forgalommal.
– És egyél egy szendvicset a számlámra! – tette hozzá jóságosan.
A fiúnak a szendvicsről a zsömi és a szalámi jutott eszébe, s természetesen az egyperces törzsvásárlója.
Az ünnep hajnala végtelenül békésen indult, Szellő sem rebbent, a
madarak is tovább aludtak, Ákos már attól tartott, hogy egyetlen vevő sem fog
betérni, és ő estig szobrozhat a kenyérillatú bolt kellős közepén.
Elrágcsált egy üres zsemlét, majd ivott rá egy ízesített kefirt, és
betette az árát a pénztárba. Tanácstalanul nézte a készletet: – Ez ugyan nem
fogy el holnap reggelig sem.
Egy órával később hirtelen a környék összes lakóját kivetette az ágy, és
másodpercnyi szusszanást sem hagyva a fiúnak, folyamatosan jöttek. Ákos
oda-vissza szaladozott a pult és a pénztárfülke között, itt sem, ott sem akart
senkit megvárakoztatni.
A vevőket nem érdekelte az ünnep, rájuk jött a vásárolhatnék, és egymásnak adták a kilincset.
Apadt a pékárú és a tejtermék, mintha a világvége közelegne, és
még az egyébként legbeszédesebb nénikék sem tették szóvá, természetesnek
vették, hogy a kisbolt az ünnep reggelén is a rendelkezésükre áll.
– Csak rá ne szokjanak! – gondolta Ákos, és elégedetten látta, hogy
mindent elkapkodnak, hamarosan bezárhatja az üzletet. – Hoppá! – Az utolsó
pillanatban sikerült lecsapnia a maradék 2 zsemlére, és bedugni a pult
belsejébe.
A zajosan járó faliórára pillantott és rögtön letört a lelkesedése:
A szőke szépség nem szokott késni, tehát már nem is jön. Ünnep van, nem
számít rá, hogy a kisbolt mégis kinyitott. – Tegnap két doboz kotont vett? Vagy
ünnepeken nem dugja meg senki? – Viccesnek szánta, de elkeserítette a felismerés. – Pihen a punci? – A gondolattól rátört az izgalom, de hamar elmúlt.
Alig gondolta végig, és éppen belekezdett volna az önsajnálat című
programba, amikor megjelent a nő.
Szokatlan késéssel, de belépett az ajtón. Látszott az arcán a sietség,
és a fiú tartott attól, hogy a hagyományosan 1 perces vásárlást most le akarja
rövidíteni.
– Nyolc-tíz dekát kérek abból, szeletelve! – mutatott a szőkeség a
főtt-füstölt tarjára, miközben szórakozottan már a zsemlék helyét nézte.
Ákos kínos lassúsággal szeletelt, vontatottan nyújtotta oda az apró
csomagot, majd széles mozdulattal hajolt le, és teátrális gesztussal
a kosárba tette a 2 zsemlét.
– Adhatok még valamit? – tette fel az ilyenkor következő kérdést.
A nő elmosolyodott, majd szemét résnyire szűkítve úgy nézett a fiúra,
mintha azon töprengene, hogy korábban hol láthatta már. A tagadó fejrázás
helyett kivételesen egy vállvonás lett a válasz, és már ment is tovább. Egy
másodpercre lelassított a zsemlék helyénél, és megint mosolygott.
A fiú laposan lesett utána – mintha a megszokottnál most jobban
illegne-billegne –, majd a "gondola" másik oldalán futásnak eredt, és előbb
ért a pénztárhoz, mint a nő. Leemelt a fülke melletti polcról egy doboz
óvszert, és az eddig vásárolt 2 árucikk mellé tette.
– Adhatok még valamit? – kérdezte ismét, hangjában egy csomó
merészséggel és egy csipetnyi, erotikus szemtelenséggel.
Azt hitte, rosszul hall:
– Téged.
Meglepetésében a pénztárgépbe kapaszkodott. Hiszen éppen erről
álmodozott, mióta a boltban dolgozik, és attól a naptól kezdve, ahogy
felfedezte a szőke csaj különös vásárlási szokását! Hányszor elképzelte már ezt a választ: "Téged." Ujjai kifehéredtek a szürke pénztárgépen.
A szőkeség felkacagott:
– Honnan ismersz?
– Hát... innen.
– Itt dolgozol?
Ákos elég hülye kérdésnek tartotta, de nem hibázhatott, nem nevethette
ki.
– Itt... de mindjárt végzek – felelte vakmerően, egyenesen a sötétkék szempárba
nézve.
– Na és? – A nőn nem látszott semmiféle sértődöttség,
inkább rutinos kíváncsisággal nézett az események elé, mint aki a
metró alagutat lesi akkor is, ha onnan mindig a metró bukkan fel, sosem más. –
Mi közöm nekem ehhez?
– Hááát... gondoltam...
– Mit gondoltál? Hogy kúrunk?
A fiú száját csak egy reményteljes nyögés hagyta el, és fülig vörösödött.Folytatás: Ünnepi nyitvatartás 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése