Kíméletlen szakítás

MISZTIROTIKUSOK

Erotikus és/vagy misztikus - Misztikus és/vagy erotikus

Kíméletlen szakítás

Szédítő mélységben, sebesen kanyarog a hegyek közé beékelt folyó. Inkább csak emlékeimben érzem, s mintha távolból hallatszana a csobogása, de szemeim már nem képesek kiemelni az egyformán sötétszürke környezetből. A völgyben mindig hamarabb száll le az este.
A rozsdás korláthoz lapulok, bár ez duplán felesleges óvatosság. Úgysem jön most semmi, s tudom jól, hogy mindenképpen vége. Aminek van kezdete, annak befejezése is…
De milyen?

Elhomályosult tekintettel, hasztalan várom a csillagok irányából a választ… Azt mondják, amikor világra jövünk, megszületik egy csillag is valahol. Ő is világra jön – mondhatnánk –, ám minden csillag egy-egy más naprendszert jelent, s felfoghatatlan mélységét a titoknak, behatárolt, apró lépteink számára elérhetetlen világot. Fejvesztve rohannánk a csillagunkhoz, ki-ki a sajátja irányába – reménytelenül – ha tudnánk erről a kapcsolatról. Őrültek módjára ragaszkodnánk ahhoz, legalább egy pillanatra láthassuk!

Milyen lehet az a világ, ahol az én csillagom a Nap?

A csillag ezen csak mosolyog, és fénye eszeveszett iramban száguld a Föld felé. Mire ideér, emberi léptékben éppen eltelik egy élet, s abban a pillanatban láthatnánk meg csupán, amikor már semmi értelme…
Merre lehet az én csillagom?
Valahol a völgy mélyéről, mint lomha hullámzás, víg zeneszó érkezik. Ettől még erősebben elhatalmasodik bennem a szomorúság. Talán egy vidám vacsora hangjai, vagy csak egy leeresztett kocsiablakon kiszabadult néhány, lüktető ütem?
Kedvem lenne üvöltve beleénekelni a sűrűsödő földi sötétbe, hadd tudja meg mindenki, hogy nem kesergek már. Egyáltalán: érdekelne ez valakit?

Azt is mondják, hogy a felén már túlvagyunk: Több idő telt el a csillagok születése óta, mint amennyi még előttük áll. El sem tudom képzelni, milyen lesz majd, ha egyszer kihunynak az égi fények.
A végzetesen keskeny perem olyan diszkréten lapul meg a korlát tövében, nehogy valakinek az a képzete támadjon, hogy ez gyalogút. Nem, a viadukt csakis a vonatok számára épült, egyetlen sínpáron kattognak át felváltva, délelőtt is négy, délután is négy. A délutáni negyediknek, avagy az esti utolsónak nemsokára érkeznie kell.
Közeleg-e a csillagom fénye?
Légifolyosót rajzolhattak a közelbe, mert ugyanazon irányban alig tűnik el az egyik villogó gép, máris követi a másik. Mint egy-egy hullócsillag. Hangjuk nem ér el eddig, a völgy is elcsendesedett.
A messzeségben mozdony kapaszkodik…
Egy kedves dallam jutott eszembe – porszívózás közben szoktam fütyörészni –, ezt dudorászva néhány tánclépést lejtettem a korlát mellett. Amikor nagyon jó a kedvem, márpedig legtöbbször ez jellemző a kedélyállapotomra, több dalból gyúrt egyveleggel küzdöm le a porszívó erőszakos mormolását.
Hová tűnt a jókedv?
Erőlködik a vonat a kanyaron túl…
Tánclépések a sínek között. Elszorult torok.
Elővettem a fényképet. Az ő fényképét. Szemeimet meresztgetve, a sötétben igyekeztem felismerni minden apró vonást, amit fotó nélkül, lehunyt szemmel is látnék. Hallom a hangját is, amikor csak kedvem tartja, vagy ha nem is akarom…
Dudál a vonat, és három világító szeme bukkan elő a semmiből…
A csillagom fénye megérkezett-e már?
Nem sok időm maradt búcsúzkodásra… légy jó… csupán egy kapkodó csók a fénykép közepe tájára… és a gyűrt fotó néma libbenéssel eltűnik a beláthatatlan mélységben.

Egyetlen nagy, mindent elnyelő kékesszürke massza a völgy.
Nagyokat botolva, zihálva rohanok le a hídról, s amikor a vonat halvány ablakaival elrobog mellettem, befejezem a megkezdett tánclépéseket, és élvezettel dúdolom végig a dalt.