Alku 2.

Előzmény: Alku 1.

MISZTIROTIKUSOK

Erotikus és/vagy misztikus - Misztikus és/vagy erotikus

Alku

2.

A poharat forgattam, és látszólag azt a vizes csíkot figyeltem, amit mozdulataim nyomán a kopott asztallapon hagyott.  Mint egy csiga. Pohárcsiga, sörcsiga. Valójában egyetlen szót sem szalasztottam el, ami környezetemben elhangzott, és a kitárt ajtó előtti napsütötte járdán elhaladók mindegyikére vetettem egy-egy gyanakvó pillantást.

Olyan érzésem támadt, hogy megint hülyít, s már régóta figyel valamelyik sarokból, akár egy ronda pók. Talán az a bácsika lehet, aki – valami múltszázad-eleji kávéházból felejthette itt magát – a kihajtott újságja felett rosszallóan tekintett minden hangoskodóra… Mindegy. Van még egy-két perce, én érkeztem jóval hamarabb.

Úgy terveztem, hogy hajszálpontosan fogok belépni a kocsmaajtón, de már többször körbe-körbe kerülgettem a háztömböt, és attól tartottam, hogy meg fog látni – esetleg pont olyankor, amikor éppen az ellenkező irányba tartok –, és egyből felismeri a szándékomat. A szándékot, amit én sem értek pontosan, hiszen semmi jelentősége sincs, hogy mennyivel előbb érkeztem… Nem akartam nevetségessé válni, hát vonakodva beültem ahhoz az asztalhoz, amelyiknél régebben, először beszélgettünk.

– Persze az is lehetséges, miért ne lehetne az, hogy most is pontosan tudja, látja, mit csinálok, attól függetlenül, hogy én nem látom őt – morfondíroztam magamban, a félig telt pohárral játszadozva.

A kocsma homályosnak tűnt a kinti fényességhez képest, a pult bádogteteje hűsítőnek, a járda aszfaltja felett remegő hőséghez mérve.

Belépett egy nő. Bár öltözete egyáltalán nem volt kihívónak nevezhető, mégsem illett a kocsmai környezethez. Az a típus, aki zuhany alatt, vagy kopott farmerban ugyanolyan szép, ha nem sokkal szebb, mint más kétórás sminkelés után, és hosszú lábain nem egyensúlyoz, a legtermészetesebb módon viseli a magassarkút, mintha így született volna…

Még az ajtónak háttal ülők is ösztönösen odafordultak egy pillanatra. Én se törődtem vele, hogy a nő éppen a kritikus időszakban jelent meg – hiszen bármikor beléphet az, akire várok –, nem lestem már az ajtót, gyorsan elfelejtettem a járdát koptatókat… Csak a könnyedén hullámzó mozgást követtem egészen a pultig, majd a kocsma közepét elfoglaló egyik oszlopig, ahol egy pillanatra szem elől tévesztettem…  Amelynek takarásából a következő pillanatban előlépett az, akire vártam, és határozott léptekkel az asztalomnál termett.

Még tétován és reménykedve az oszlop felé pislogtam, amely mögött elveszett az előbbi jelenség, bár tudtam jól, hogy a finomarcú nő helyett a sasorrú, gonoszul vigyorgó komával kell beérnem…

– Hogy mersz sok ember előtt ilyet csinálni? – kérdeztem, amikor leült velem szemben.

– Láthatod… – mutatott körbe széles mozdulattal – nem pánikolnak. Hozzá vagytok szokva, hogy időnként olyasmit is láttok, amit nem kellene, és inkább el sem hiszitek a saját szemeteknek, minthogy gondolkodni kelljen rajta.

– Van benne valami… – bólintottam –, de azért az a jó csajszi, aki belépett, még ideülhetett volna az asztalomhoz. Hová dugtad?

– Én voltam, de erre már rájöttél.

– Rossz csere volt. De miért csináltad? Bujkálsz? – Próbáltam tréfás hangsúllyal elmaszatolni a kíváncsiságot.

– Túlságosan sokan ismerik már ezt az alakomat – simította végig durva vésővel faragott, borostával benőtt állát. – Nem nagyon érek rá – tette még hozzá, és hátradőlt, sárga fogaival vigyorgott, mint akinek az elkövetkező években semmi dolga nem akad, s éppen ebben a kocsmában akarja elverni az aktuális évtizedet.

– Akkor miért üzented, hogy találkozhatunk, ha már ennyire elfoglalt vagy, és nem is szívesen mutatkozol emberek előtt?

– Te kérted.

– Hm. Minden kérésemet teljesíted?

– Azokkal fordulj az aranyhalhoz…

Unott képpel oldalt fordulva, végignézte a pult mögötti polcot, és az ő sajátos módján rendelt valami színtelen töményt. A kocsmáros bizonytalan járással, de határozott kötelességtudattal kihozta…

– Önök kérték a vodkát? – Hangjában hitetlenkedés, hiszen nem hallhatta, valahogyan mégis tudta, mit szeretne a kedves, ijesztő arcú vendég.

– Csak az egyiket – könyörültem meg rajta.

– Mind a kettő nekem lesz – vetette oda asztaltársam, és az egyik felest hamar legurította.

A kocsmáros fejcsóválva tért vissza a pult mögé.

– Szeretnék segíteni neked – jelentettem ki.

– Haha! – nevetett fel a zord favágóarccal megátkozott koma.

Alig hittem a fülemnek! A kacagás csilingelt, gyöngyözött, akár egy számomra kedves-emlékű lányé a múltból – és ebben a pillanatban jöttem rá, amit tudatalattim korábban jelzett, csak nem vettem róla tudomást: – amikor női alakban belépett az ajtón, akkor is őt idézte fel.

– Kell még megszólalnom? – Igyekeztem legyűrni a megdöbbenésemet.

– Ahogy gondolod.

A poharamat szuggerálta, és nem lepődtem volna meg, ha a kétujjnyi sör hirtelen átváltozik egy… illetve: „a” mindig mosolygó, régen látott lánnyá. Tehát ez a bukott angyal tisztában van azzal, hogy szeretnék vele egy újabb alkut kötni – összegeztem magamban a tényállást –, sőt azt is tudja, hogy ellentételezésként régi szerelmemmel kapcsolatos dolgot remélek…  No meg persze azt is, hogy most mit gondolok.

– Ennyi? – törte meg a csendet önelégült vigyorral.

Bólintottam.

– Ne pazarold el a kívánságodat! – figyelmeztetett, lassan, megfontoltan ejtve a szavakat. Talán először láttam elgondolkodni.

Nem értettem, mit is jelentsen ez, de siettem tiltakozni:

– Tényleg azt akarom, mert nagyon fontos nekem…

– Ne röhögtess, mert elérzékenyülök!

– Szerintem ne használj olyan kifejezéseket, amiknek nem ismered a jelentését, mert ez így nagyon zavaros: a röhögés és az elérzékenyülés ütik egymást, értelmetlen lett a mondatod!

Megvonta a vállát, türelmetlenül a sarokban újságot olvasó bácsikára nézett, majd vissza rám, és közömbös, koppanóan fémes hangon közölte velem:

– Ugyanolyan értelmetlen, mint a te felvetésed.

Vártam. Nem voltam benne biztos, hogy ez nála is beválik, de nem szólaltam meg.

– Nem jön be – válaszolt a gondolatomra –, bár én nem tanultam marketing-kommunikációt.

– És magyar nyelvet sem…

– Azért hívtál, hogy ezt megtudjam tőled? – mocorgott a széken, mintha nagyon mehetnékje lenne.

Az első találkozásunkkor alkalmazott módszerrel rendelt nekem egy sört: a kocsmáros tudta és közreműködése nélkül teletöltődött a poharam.

– Azt mondta az a lány… – mutatott az anti-angyal a sörömre, és ahogy megcsillant a fény… Egy pillanatra annak a selymes tapintású hajnak a színét véltem látni!

– Beszéltél vele? – csodálkoztam.

– Hamarabb, mint veled.

– Mit mondott? – faggattam, és még ezernyi kimondatlan kérdés tolult az ajkamra. Torkom elszorult, szemem mintha olvadásnak indulna.

– Neked kívánt valamit.

Valamiért rosszat sejtettem, bár erre semmi okom sem lehetett. Nem bírtam megszólalni.

– Mindig azt mondogatta, hogy legyél egészséges, boldog és szerencsés.

– Mindig? … És mondogatta? Mit jelent ez?

– Minden szó magyarul van – flegmáskodott szokás szerint.

– Szóval többször is beszéltél vele, és ezt kérte tőled?

– Nem tőlem kérte, csak úgy, valakihez suttogta. Úgy éreztem, én vagyok az illetékes. Egyszer beszéltünk személyesen, mielőtt… – Elhallgatott.

Biztos voltam benne, hogy nem véletlen elszólás, valamit el akar mondani, de valamiért már előre tudtam, hogy a korábbi rossz sejtésem most fog beigazolódni.

Megkönyörült rajtam, és nem várta el, hogy akadozó nyelvvel, kicserepesedett szájjal kérdéseket tegyek fel, az ő közömbös stílusában folytatta:

– Baleset volt, közlekedési, nem élte túl, a ti dimenziótokban nem létezik.

Némán potyogtak a könnyeim.

– Több mint féléve történt, gazdasági manipulációkba keveredett, amit nem úszott volna meg – mondta színtelen hangján –, nem is akart visszajönni.

– Úgy érted, hogy túlélhette volna? – Igyekeztem nem szipogni.

– Újraélesztették. Nem akarta. Akkor beszéltünk, és azt üzente neked, hogy legyél egészséges, boldog és szerencsés.

Összeszedve minden erőmet – lesz, ami lesz – megfogalmaztam a javaslatomat:

– Mint a múltkor, megírom a veled való beszélgetést, ezzel növelem az image-edet, ha kell, te pedig cserében…

Megint a sarokba pillantott, ahol – tudtam jól, ezért most nem követtem a tekintetét – a bácsika olvasta az újságot… De miért olyan fontos, hogy szemmel tartsa? – villant át az agyamon, de megválaszolni nem maradt időm, mert az ijesztő tekintetű asztaltársam megszólalt.

– Ebből még bajom származhat, de rendben van! Egyetlen percet kaptok egymásra!

Alku 1.

MISZTIROTIKUSOK

Erotikus és/vagy misztikus - Misztikus és/vagy erotikus

Alku

1.

– Mondd bátran! – könyökölt be a négyzetes asztal harmadára, jócskán érintve intim szférámat.

– Mit mondhatnék? Azt üzented, olvasol a gondolataimban – viszonoztam a könyöklést, kissé talán visszafogottabb kivitelben.

– Tehát megkaptad azt az üzenetet is – jelentette ki szájának csak a jobb féltekéjét használva, mert a bal csücsökhöz begörbített kisujját szorította.

Lehet, hogy balkezes és izgul. Senki sem lehet tökéletes – gondoltam, miközben az állam alatt vészjóslóan izzadt ökölbeszorított tenyerem.

– Tényleg balkezes vagyok, de ehhez semmi közöd, a másik dologban meg óriásit tévedsz – mosolygott, sértődöttet mímelve sárgába hajló, ritkás fogaival.

– Hogyhogy így hirtelen felbukkantál – magamban hozzátettem: „a semmiből” – és üzengetsz? Minden elolvasott szövegben találok olyat, ami nekem szól…

– Ha ezt majd megírod, majd a te novelládban is sokan megtalálják az üzenetemet! És nem a semmiből, mert találkoztunk már.

– Tudom, a metró… – Kínos volt még emlékezni is.

– Megmutattam, hogy nem vagy egyedül.

– Muris, mert annál jobban egyedül még sosem éreztem magam! Olyan magányos voltam, amilyen csak lehet egy ember.

– Gondolod te. Csakhogy ilyen gondolatokkal hibáztok nagyot, ti, ti emberek! – Felfelé bökött hosszú, barna ujjával: – Azok ott egyből megmutatják, hogy lehet nektek még rosszabb is.

Azután ugyanezzel az ujjával két szaporát koppantott az asztalon, s két pohár frissen csapolt sör keletkezett a zajból. Elégedetten, elismerést várva tekintett rám.

– Most ájuljak el ekkora mutatványtól? – provokáltam.

– Mást nem mutathatok, mert feltűnő lenne a kocsmában.

– Úgy kell érteni, hogy ha segítségre szorulok, akkor… azok ott fenn, ahogy mondtad… megmutatják, hogy örüljek a sorsomnak, lehetne rosszabb is? – folytattam a kérdezősködést, demonstrálva, hogy cseppet sem vagyok megilletődve.

Bólintott.

– Ezzel szemben te, vagy ti, nem tudom, mekkora apparátust képviselsz, szóval te csupa jót kínálsz?

Újabb bólintás, majd megfontoltan, lassan, mintha minden szónak hatalmas jelentősége lenne megszólalt:

– Gondolj a remetére!

– Nem sok remetét ismerek – vágtam közbe.

– Elméletben gondolj egy remetére, aki önként nélkülöz, lemond, sanyargatja önmagát. Mit kap a szűkölködésért cserében?

– Üdvözülést?

– Nevezheted, aminek akarod, de hogy nem éri meg a sok szenvedés, azt biztosra veheted! De erről nem mesélhetek… Ha te lemondasz valamiről, vagy nehézségeid vannak és panaszkodni mersz, megmutatják neked, hogy van másik is, rosszabb. Gondoskodnak róla, hogy mindennap ráébredj: rosszabb, mint a tegnap, de még mindig jobb, mint a holnap lehet.

– Ezt én is így látom. Jön egy befizetnivaló csekk, s valahonnan kispórolom, azonnal érkezik még néhány számla.

– Kicsit prózaira vetted a példát, de erről van szó, megértettél – Belekortyolt a sörébe.

– Most következik a te verziód? – Lefelé mutattam: – Odalenn, hogyan reagálnak minderre?

– Megértéssel. Figyeljük, hogy mit szeretnél, minek örülnél.

– Erre most mondanál te példákat? – néztem a szemébe.

– Parancsolj! Volt egy bizonyos esemény, amire nagyon szerettél volna elmenni, kis táncolgatás és meztelenkedés, te úgy neveznéd, hogy buli, mégsem tetted. Láttam, hogy nehezedre esett, mégis otthon ücsörögtél, a barátaidnak pedig azt mondtad, hogy egy váratlanul jött, személyes ügy miatt maradsz távol.

– Na és? – Rosszat sejtettem: tényleg mindent tud rólam!

– Mielőtt még azok léphettek volna – felfelé mutatott –, megkérdeztem, mit szeretnél inkább, mint azt a bulit… – Látva kételkedő arckifejezésemet, helyesbített: – igen, kérdezés helyett megnéztem, mit szeretnél jobban. Ehhez csak azt kellett megtudnom, miért nem akarsz elmenni.

– Ezt értem. Mi volt még? – tereltem el a szót.

– Nagyon szép dolog volt, hogy amíg barátnőd túl nem esett a műtéten, nem mentél el nélküle szórakozni. Elcserélted a bulit. Ezért ügyeltem oda, hogy ne legyenek komplikációk, pedig az orvosok azt jósolták. Így volt?

– Köszi… Mi volt még?

– Nyugodtan megihatod a sörödet – biztatott –, nincs megmérgezve.

– Te afféle angyal vagy? Ha nem számít sértésnek…

Amint felemeltem a poharamat, abban a pillanatban ért oda a pincér. Zavartan megtorpant. Arca sok mindenről árulkodott, csak éppen értelemről nem, hiszen elképzelni sem tudta, honnan került elénk a két pohár sör. Hiszen nála nem rendeltük, és ő nem hozta ki! Fejcsóválva tért vissza a pult mögé.

– Emlékszel a metrós találkozásunkra? – folytatta különleges beszélgetőtársam.

– Meg is írtam egy novellában… ijesztő volt.

– Tudom, olvastam. „Sasorrú, a bőre cserzett, mint egy favágónak, kegyetlen, vékony száj, körszakáll. Mióta figyelhet? Egy rángás az arcán, mintha megint vigyor készülődne, de csak egy mély, sebhelyre emlékeztető ránc születik a baloldalon. Igen, a metrón, egyik pillanatról a másikra!” – idézte mosolyogva a kegyetlen, vékony száj. – Ilyen randa lennék?

– Még ennél is… Körszakáll helyett letörölhetetlen a borostád. De mi van ebben, hogy szórakoztattál a metrón, szemben ülve?

– Egészen addig ijesztgettelek, míg le nem szálltál. Emlékszel? Hát azt tudod-e, kedves útitársam, mi történt azzal a szerelvénnyel? – Szemében diadalmas fény: most megfogott. Már látta a felismerő gondolatomat!

– Az a metró gyulladt ki az alagútban?

– Na persze! Miután elrontottam az ajtót, hogy mindenkit leszállítsanak.

– Ez olyan, mintha fejtetőre állna a világ. Te vagy a jó, aki megment, aki segít?

Mutatóujja egy pillanatra megint felfelé irányult:

– Nem volt sértő az angyal megnevezés! Ott nem érnek rá minden aprósággal foglalkozni. Viszont van egy-két különc, akit érdekelnek az apróságok, például magamat sorolnám ide.

Egy kortyra kiittam a sörömet.

– Döbbenetes! – Egyetlen szóba bele tudtam zsúfolni végtelen megrökönyödésemet. – Egy bukott angyal.

– Dehogyis bukott! De örülök, hogy végre hiszel nekem.

– Nem tudom már, miben hiszek.

– Azzal nincs semmi baj, hiszed, amihez kedved van, nem állítom az ellenkezőjét!

A pincér a pult mellől, látva az üres poharakat, becélzott bennünket. Mire odaért az asztalunkhoz – két apró koppanás – hitetlenkedve nézte a frissen habzó sört a párás poharakban.

– Hány emberre figyelsz így?

– Amennyihez kedvem van… – flegmáskodott. – Az idő végtelen, ráérek akár mindenkivel is foglalkozni.

– Hányszor segítettél… nekem, konkrétan?

– Mindig – jelentette ki egyszerűen.

Karom már kezdett elzsibbadni a természetellenesen könyöklő testtartástól. Hülyeség volt, amikor azok a marketingesek kitalálták a tükrözéses tárgyalástechnikát…

– Azért mégiscsak kihagytál pár alkalmat! – emeltem fel a szemöldökömet.

– Tudsz mondani olyat, amikor nem teljesült valamelyik kívánságod? – vigyorgott. – Nyugodtan tedd le a könyököd az asztalról, mert nem vagy ijesztőbb tőle!

Testtartásban visszavonultam, de úgy láttam, itt az idő támadásba lendülni:

– Nagyon szerettem volna egy vállalkozást, meg is terveztem, mindent feltettem egy lapra, mindent megadtam volna, ha sikerül…

– Tudom. És?

– Megcsinálta más az orrom előtt, ráadásul éppen a legjobb barátom! – panaszkodtam ennyi év távlatából is.

– Irigyelted? – kérdezte fölényes hangsúllyal.

– Hogyne irigyeltem volna! Úgy el tudtam volna képzelni magamnak! Azóta is sajnálom az elúszott lehetőséget.

– Mit irigyeltél legjobban?

– Mindent… – töprengtem – például már az első hónapban vett magának egy Opelt.

– Biztos vagy benne, hogy jó lett volna, ha nem neki sikerül, hanem neked?

– Ez nem kérdés, biztos vagyok benne.

– Hosszútávon is? – Éreztem, hogy megfogott, csak még nem jöttem rá, mivel. – Láttad mostanában a barátodat?

– Sokat öregedett… – feleltem óvatosan. Csapdát sejtettem a kérdésben, pedig a következővel döbbentett rá, hogy igaza van.

– Milyen kocsija van? – kérdezte ártatlanul.

– A fene…! Ugyanaz az Opel…

– Pedig hány év eltelt azóta! Neked hányadik új kocsi fordul meg a kezeid között? Tényleg irigyelni kell?

– Oké, nyertél.

– Mindig arra gondolj, amikor valakit irigyelsz, hogy nem csupán egy szeletét az életének, vagy egy vagyontárgyát, hanem az egész sorsát kell nézni! Mindenestől! Szeretnéd valakinek a milliárdját? Elhiszem. De szeretnéd vele együtt a betegségét is? Átvennéd a problémás gyerekeit is? Hát a fóbiákat és a depressziót? Lennél helyette alperes? Te is szeretnél 20 évvel öregebbnek kinézni? Szeretnél éjjelente álmatlanul rettegni?  Szeretnél unatkozni és szeretnéd betegesen félteni a vagyonod?

– Felesleges folytatnod, értem!

–Amerre nézel, mindenütt lehetőségeket látsz, minden sikerülhet. Akadályok is akadnak rendesen, és ahogy senki nem fog biztatni, merre menj, a buktatókra sem fognak figyelmeztetni. Csak én!

Gyorsan kortyoltam a sörből. Zavarom elmúlt, régi jó ismerősként tekintettem az asztaltársamra, aki előtt – sajnos – nincsenek titkaim.

– Kérdezd meg, hogy miért vállalkoztam erre a találkozásra! – Idegesítő, lekezelő vigyor kísérte a felszólítást.

– Vedd megkérdezettnek!

– Továbbítanod kell az üzenetemet.

– Mire gondolsz? – helyezkedtem alku-pozícióba.

– Megírod a beszélgetésünket, és érteni fog belőle, akinek szól. Ennyi az egész.

– Csak egyszerűen, mint egy novellát? Miért jó az nekem?

– Kérhetsz érte valamit cserében – ment bele az alkudozásba.

– Tudom, mit kérek!

– Én is tudom… Megegyeztünk!

Folytatás:
Alku 2.

Kíméletlen szakítás

MISZTIROTIKUSOK

Erotikus és/vagy misztikus - Misztikus és/vagy erotikus

Kíméletlen szakítás

Szédítő mélységben, sebesen kanyarog a hegyek közé beékelt folyó. Inkább csak emlékeimben érzem, s mintha távolból hallatszana a csobogása, de szemeim már nem képesek kiemelni az egyformán sötétszürke környezetből. A völgyben mindig hamarabb száll le az este.
A rozsdás korláthoz lapulok, bár ez duplán felesleges óvatosság. Úgysem jön most semmi, s tudom jól, hogy mindenképpen vége. Aminek van kezdete, annak befejezése is…
De milyen?

Elhomályosult tekintettel, hasztalan várom a csillagok irányából a választ… Azt mondják, amikor világra jövünk, megszületik egy csillag is valahol. Ő is világra jön – mondhatnánk –, ám minden csillag egy-egy más naprendszert jelent, s felfoghatatlan mélységét a titoknak, behatárolt, apró lépteink számára elérhetetlen világot. Fejvesztve rohannánk a csillagunkhoz, ki-ki a sajátja irányába – reménytelenül – ha tudnánk erről a kapcsolatról. Őrültek módjára ragaszkodnánk ahhoz, legalább egy pillanatra láthassuk!

Milyen lehet az a világ, ahol az én csillagom a Nap?

A csillag ezen csak mosolyog, és fénye eszeveszett iramban száguld a Föld felé. Mire ideér, emberi léptékben éppen eltelik egy élet, s abban a pillanatban láthatnánk meg csupán, amikor már semmi értelme…
Merre lehet az én csillagom?
Valahol a völgy mélyéről, mint lomha hullámzás, víg zeneszó érkezik. Ettől még erősebben elhatalmasodik bennem a szomorúság. Talán egy vidám vacsora hangjai, vagy csak egy leeresztett kocsiablakon kiszabadult néhány, lüktető ütem?
Kedvem lenne üvöltve beleénekelni a sűrűsödő földi sötétbe, hadd tudja meg mindenki, hogy nem kesergek már. Egyáltalán: érdekelne ez valakit?

Azt is mondják, hogy a felén már túlvagyunk: Több idő telt el a csillagok születése óta, mint amennyi még előttük áll. El sem tudom képzelni, milyen lesz majd, ha egyszer kihunynak az égi fények.
A végzetesen keskeny perem olyan diszkréten lapul meg a korlát tövében, nehogy valakinek az a képzete támadjon, hogy ez gyalogút. Nem, a viadukt csakis a vonatok számára épült, egyetlen sínpáron kattognak át felváltva, délelőtt is négy, délután is négy. A délutáni negyediknek, avagy az esti utolsónak nemsokára érkeznie kell.
Közeleg-e a csillagom fénye?
Légifolyosót rajzolhattak a közelbe, mert ugyanazon irányban alig tűnik el az egyik villogó gép, máris követi a másik. Mint egy-egy hullócsillag. Hangjuk nem ér el eddig, a völgy is elcsendesedett.
A messzeségben mozdony kapaszkodik…
Egy kedves dallam jutott eszembe – porszívózás közben szoktam fütyörészni –, ezt dudorászva néhány tánclépést lejtettem a korlát mellett. Amikor nagyon jó a kedvem, márpedig legtöbbször ez jellemző a kedélyállapotomra, több dalból gyúrt egyveleggel küzdöm le a porszívó erőszakos mormolását.
Hová tűnt a jókedv?
Erőlködik a vonat a kanyaron túl…
Tánclépések a sínek között. Elszorult torok.
Elővettem a fényképet. Az ő fényképét. Szemeimet meresztgetve, a sötétben igyekeztem felismerni minden apró vonást, amit fotó nélkül, lehunyt szemmel is látnék. Hallom a hangját is, amikor csak kedvem tartja, vagy ha nem is akarom…
Dudál a vonat, és három világító szeme bukkan elő a semmiből…
A csillagom fénye megérkezett-e már?
Nem sok időm maradt búcsúzkodásra… légy jó… csupán egy kapkodó csók a fénykép közepe tájára… és a gyűrt fotó néma libbenéssel eltűnik a beláthatatlan mélységben.

Egyetlen nagy, mindent elnyelő kékesszürke massza a völgy.
Nagyokat botolva, zihálva rohanok le a hídról, s amikor a vonat halvány ablakaival elrobog mellettem, befejezem a megkezdett tánclépéseket, és élvezettel dúdolom végig a dalt.

Illanás

MISZTIROTIKA

Erotikus és/vagy misztikus - Misztikus és/vagy erotikus

ILLANÁS

Egymást érték a turistacsoportok, tarka méhrajként áramlottak keresztül-kasul a forró térkövek terén. Újabb csapat bukkant fel, csatlakozva a többihez, s mintha a remegő levegőben úsznának. Árnyékot adó fa sehol, az a néhány csenevész meg úgysem éli meg a saját lombkoronáját.

Bálint, a nagyhangú, keskenyarcú, cirmosan őszülő, átlagosnál alacsonyabb, zömök, 30-on túli férfi, szállodai szobájának nyitott ablakából szemlélte a tömeget, gondosan ügyelve, hogy ki ne lépjen az árnyékból. Mögötte falhoz lapuló klíma duruzsolt, reménytelennek tűnt a beállított 21 fokra lehűteni a szobával együtt az egész külvilágot.

A fürdőszoba felől megszűntek a zajok.

– Elaludt a kádban – gondolta Bálint, és hirtelen úgy érezte, hogy egy kiadós alváson kívül ő sem vágyik semmi másra.

A turisták úgy ellepték a vibráló teret, mintha az évezredes kövek szabadtéri előadására gyülekeznének, és nem akartak tudomást venni sem az izzó katlanról, sem a fejük fölé gyülekező felhőkről. A zivatar feketébe öltözve várakozott a tér sarkában.

Bálint egy széket húzott maga alá, és kíváncsian várta, hogy a temérdek ember ázott hangyaként éli-e majd túl az ég ítéletét, vagy menekülőre fogják a dolgot.

Sötétség borított be mindent, üdítően hatottak a némából rohamosan erősödő, közelítő villámok, és mókás volt az előbukkanó számtalan világítós ruhadarab és bizsuk tömege. Karneváli forgatagot varázsoltak a nyár közepére. Bőven volt idejük feltöltődni, és most lelkesen lehelték vissza élénk színeiket.

Bálint felfigyelt egy neonrózsaszín foltra – talán egy táska és egy pólón lévő felirat egyvelegére –, amely éppen feléje közeledett, a többi színes fénnyel ellentétben gyorsan és határozottan, mintha egyedüliként venné komolyan a trappoló zivatart.

– Gyönyörű nő lehet! – állapította meg ösztönösen magában, bár semmit sem látott az emberek között utat törő alakból. – Biztos félti a sminkjét vagy a frizuráját.

Eljátszott a gondolattal, hogy a rózsaszín nő éppen az ő szobájába menekülve akarja kivárni a még el sem kezdődött dübörgés végét. Tekintete izgatottan követte a csábító rózsaszín fény útját.

Földi csillaghullás, amihez a kívánság már megvolt. A további tízezernyi ember már nem számított, hiszen ez az egy nőnemű csillag határozottan a hotel felé, sőt éppen Bálint karjaiba tart.

Túltáplált esőcseppek kezdtek kopogni, mire esernyők tarkasága borult kupolaként a térre. Bálintot ez persze sem érdekelte, elkeseredett volna, ha eszébe jut, hogy mindjárt elveszíti szem elől, de a rózsaszín nő eltántoríthatatlanul közeledett, utat vágva magának.

-- Lemegyek érte! – döntött.

Rohant lefelé a lépcsőn.

Bármilyen nevetségesnek is tűnhet egy kívülálló számára, amikor valaki hisz az emberi sorsok találkozásában, ilyen esetben csak egyetlen módon lehet cselekedni: elébe menni az elkerülhetetlennek.

Menni? Futni, kettesével véve a fokokat.

A következő percben régi ismerősként üdvözölte a korábban sosem látott, rózsaszín lányt, és vállánál átkarolva vezette a lépcsőn, majd a rövid folyosószakaszon a szoba felé.

– Meg ne fázz! – mondta gondoskodón, mintha nem mutatnának még mindig 30 fok feletti értéket a hőmérők. Angolul beszélt, eszébe sem jutott, hogy a lány esetleg nem érti, és örült a viszonzásul kapott lihegős, kedves mosolynak.

A szobában természetesnek vette, hogy a lányt az ágy szélére kell ültetni, csak először kihámozni a 18-20 megszáradt esőcsepp halvány emlékét őrző ruhájából. Még nem nyúlt az előbukkanó, ruganyos mellekhez, nehogy nyomulásával elijessze a tüneményt, inkább kinyitotta a minibár ajtaját, és elővette a legelőször kezébe akadt 2 üveget, oda sem pillantva.

– Može biti vrlo skupo, košta puno – mosolygott a lány, és az egyik üvegért nyúlva, azt a cicijei közé tette.

Bálint szórakozottan, találomra válaszolt, bár nem is tudta, mire, és két kortyra osztva öntötte magába az italt:

-- Unfortunately, I do not understand your language, but you are beautiful.

Az asztal mellé ejtette az üveget.

Egyetlen pillanatra felrémlett előtte az átmulatott éjszaka utáni, délelőtti zaklatott alvás egy mozzanata, amikor a magasból egy bugyi hullott mellé. Az efféle álmoknak egyébként nagy jelentőséget tulajdonított, ahogy most is gondolkodóba ejtette volna az álombéli bugyi és a valóságos bugyi hasonlósága, de nem foglalkozott ezzel. Gyengéden hátradöntve a lányt, lehúzta izzadt testéről az utolsó ruhadarabot, függetlenül attól, hogy az ismerősnek tűnhetett.

Levetkőzött, állva a kíváncsi és csodálkozó szempár fürkészését, majd meglóbálta rohamosan keményedő farkát, és a lányra nevetett:

– Remélem, ezt érted: megbaszlak – mondta angolul, és két összeszorított ujjával formált kört mozgatva a levegőben, nemzetközi nyelven jelezte a szándékát, majd ezt a jelképes puncit a falloszára húzta.

A lány felkacagott, és kezét nyújtotta Bálint felé:

– I love to love you if you want – mondta tört angolsággal, minden szót külön megfontolva, majd a saját nyelvén hozzáfűzte: – Volim te voljeti ako želiš.

Bálint nem értette, széthúzta a barnára sült combokat, majd közéjük térdelve, bevezette a farkát a nedves résbe. A lánytest összes többi része kellemesen hűvössé vált a klímától gyorsan elillanó verejték nyomán.

A hosszú barna haj buján terült el az ágy közepén, jólesett beszívni az illatát, és teljes testsúllyal a lányra nehezedve, csak a csípő tájékát mozgatni szaporán.

Bálint nem egy kimondott férfiszépség, a nők könnyedén elnéznek mellette, ennek ellenére Kiskakasnak becézik, mert a kolléganőinek többségét sikeresen becserkészte, akit meg még nem, az fent szerepel a listán. Kitartóan kerülget mindenkit, amíg az széttett lábbal, vagy négykézlábra ereszkedve meg nem adja magát, és befogadja a zömök falloszt. Általában ismétlésre nem kerül sor, a csajok kibújnak az újabb akciók alól, és megtörténtet magukban elkönyvelik életük egyik tévedéseként, de Bálint nem is nagyon erőlteti a dolgot, amíg maradt még éppen elég megdugandó kolléganő.

Munkahelyen kívül pedig fizetett a szolgáltatásokért, ismer minden olyan helyet, ahol csajok várakoznak a feleslegüket levezetni szándékozó ügyfelekre, és mindennek ára van.

Egy bizalmas barátja örömmel vesz részt a szextúrákon – amilyennek ezt a nyaralást is szánták –, és közös munkahelyükön is köztudott, hogy egyikük után a csajok előbb-utóbb a másikkal is szembe találják magukat, aki szintén nem kíváncsi a lelkükre, és ugyancsak egy gyors menetre pályázva ereszkedik rájuk. Ha a két haver listát vezetne, nagyjából ugyanazok a nők szerepelnének mindkettőjüknél, csak a sorrendjük változó.

Ez a bizalmas barát most kikászálódott a fürdőkádból, óvatosan megropogtatta 35 éves csontjait, pirosra dörzsölte a bőrét a szállodai törölközővel, majd úgy ítélte meg, hogy elég a pihenésből, és úgy ahogy volt, meztelenül lépett be a szobába, megérdeklődni a kollégától, hogy mi legyen a következő program. A kérdést költőinek szánta, inkább azt kellett csak kiválasztani, hogy milyen irányba induljanak csajozni… 

Meglepődött, amikor a haverját egy feszes mellű, ismeretlen csajon találta, éppen szaporázva a lökéseket, ami arra utalt, hogy mindjárt bevégzi a feladatát.

A lány kinyitotta a szemét, érezte, hogy a zömök, szótlan férfi az utolsókat nyomva, rögtön kielégül, és nem bánta volna, ha kitart még egy kicsit, hiszen még nem is volt alkalma a szexre hangolódni. A mozgás hirtelen megtorpant, a férfi kihúzta a farkát és oldalra gurult, majd felállt… De szinte ugyanabban a másodpercben elfoglalta a helyét egy másik, és ugyanabban a pózban, ugyanabban a tempóban tovább dugta.

Bálint és a barátja később felkerekedtek, egy-két csajozásra is alkalmas szórakozóhelyet terveztek felkeresni, és egyáltalán nem próbálták megérteni, hogy hogyan történhetett, amikor mindketten ingyen megdugtak egy majdnem megázott, ismeretlen lányt.