Levelek a széllel - Túlélet 1 - 2.

MISZTIROTIKA

Erotikus és/vagy misztikus - Misztikus és/vagy erotikus

A Túlélet és A második levél kissé kilóg a sorból: egyik sem erotikus.

Korábban is jelentek már meg erotikamentes írásaim,

amiket nagyon sokan elolvastatok, ezért bízom benne,

hogy a Túlélet-et is szeretettel fogadjátok.

MF (A szerző)

 

LEVELEK A SZÉLLEL

TÚLÉLET

1.

Mirella fürgébb volt a szélnél, elkapta a levegőben söndörgetett két papírdarabkát. Mielőtt két ujjheggyel a legközelebbi utcai szemetesbe ejtette volna, futólag rápillantott és inkább zsebre gyűrte, majd rosszallóan nézett a kukásautó után.

A gyerektekinteteket vonzó, hatalmas guruló tartály hátuljára felkapaszkodó munkások még újak lehettek, mert nyitva felejtették a kiürített edényeket, legtöbbjüket az úttest szélén hagyták, és nem foglalkoztak vele, hogy nyomukban játékos szél kergeti a szemetet.

Mirella végigülte a délelőtti előadásokat. A légbőlkapott cédulák csak ebédidőben akadtak a kezébe. Megborzongott: Ki tudja, milyen vírusok és baktériumok hemzsegnek mindkettőn és mostantól a zsebében is? A megsárgult, vagy egykor eleve sárgásra gyártott, tépett, vonalas lapon megint ugyanazokra a szavakra figyelt fel, mint az utcán, de ezúttal végigolvasta a mindkét oldalt kitöltő apróbetűket.

– Huh!

Úgy érezte, mint aki tilosba tévedt, elpirult, mint egy véletlen kukkoló, hiszen egy hagyományos, titkos napló bizalmas mondatait ismerte meg. Kinek van még manapság ilyenfajta irkája? Nem tudta, honnan jött elő az "irka" szó, amit Déditől szokott hallani, és ami sokkal-sokkal kedvesebben hangzik, mint az, hogy "füzet".

Nem a nyilvánosságnak szánt (lájkvadász) virtuális blog volt ez az írás, hanem a fizikai valóság, a legintimebb, az éjszaka csendjében papírra vetett gondolatok. Szertelen és csapongó, stilizálás nélkül, csak úgy, ahogy jöttek. Érdektelen dolgok is, rázósak is, olyanok, amiket az ember még magának is nehezen vall be. És ez még csak a kezdet lehet – a szöveg szerint – a java ezután következne.

Mintha Mirella nemcsak meglesné a naplóírót, hanem a fejébe is bekukkanthatna!

Akadtak olyan félmondatok is, amiken látszott, hogy az eltépett lap hiányzó részén sincsenek befejezve, de aki leírta, az úgyis tudja a folytatást.

Upsz! Ez betalált!

Mintha saját gondolatait olvasná vissza: Mirellát sokat foglalkoztatta az a megjegyzés, hogy a naplóíró szükségesnek tartja saját nevelését: "Mostantól mindennap kitűzök egy apró célt, és a sikerről este beszámolok. Haha! Ha nem este, akkor a másnapi siker pillanatában."

Az csak félig derült ki, hogy honnan jött ez az elhatározás, bizonyára az előző titkos bejegyzések okozták, de Mirella úgy érezte, hogy ugyanez a szándék akár az ő fejében is születhetett volna, hiszen egy ideje motoszkált már ilyesmi.

A lap másik oldalán a titokzatos szerző visszautalva megjegyzi: "Az apró célok a fő cél felé mutassanak!"

– Kipróbálom! – döntötte el Mirella, és már úgy forgatta a papírt, mintha azt eredetileg is neki szánták volna. – Lesz főcél, keresünk hozzá aprócskákat is...!

– Milyen jó is lesz, ha mindennap elérek valamit.

Teljesen a sajátjának tekintette. Neki szól! Még a betűk kerekítése is hasonlít az övére, ami kellő lökést ad a naplóírás elkezdéséhez.

– Mától szupertitkosan leírok mindent! – Kicsit beleborzongott a villámcsapásként érkező gondolatba, hogy majd az ő irományát is elolvashatja valaki. – Ha nem vigyáznék rá! Majd nem megyek a szélre és nem tépem szét!

Hazafelé sétálgatva figyelmesen nézte a fűben heverő szemetet és papírdarabokat, hátha talál még folytatást.

– De miért nem égette el? – Furcsállotta, hogy valaki úgy semmisíti meg a naplóját, hogy mégsem, hiszen közben bárki megismerheti. – Upsz! – Lehajolt egy füzetlap-szeletért. – Csak össze kell szedni!

Még ott, járás közben átfutotta, itta minden szavát, de a hiányzó rész ismerete nélkül nem nagyon értette, hogy mi szükség volt mindezt leírni. Most kicsit humbuknak tartotta – szégyellte is magát ezért az ismeretlen naplóíró előtt –, valami olyasmit érzett, ahogy a horoszkópra tekintünk: szeretnénk hinni benne, félünk is tőle, mégis kinevetjük, aztán megint elolvassuk.

– Miért érdekes az, hogy... valami... (itt hiányzott egy rész) csökkenti a ... Mit?... (Jelentős nagyságú papírdarab hiányzott, rajta a folytatás.) Sőt megszünteti, nem is tudunk róla...

Úgy érezte, hogy ezúttal minden lényeges dolog lemaradt.

– Szóval mire jó ez az üzenet? Mi a haszna? Miért kell ezt a semmit hosszasan magyarázni? – töprengett Mirella. – Mit javasolsz? – kérdezte mosolyogva az ismeretlen naplóírót. – Egészítsem ki a mondatokat? És vagy bejön, vagy mégsem!?

Elhúzta a száját. Nem akar ő más titkaival foglalkozni, majd lesznek sajátjai..

Lehetséges, hogy valami betegségről volt szó. Mindegy. Dédi jut ilyenkor eszébe, aki időnként a betegségeiről és a gyógyszereiről mesél, de nem ám panaszosan, sőt sajátosan kesernyés-optimistára veszi a figurát: "Ha egyik elmúlik, jön helyette másik!" És inkább figyelmeztetésül emlegeti azokat a "nyavalyákat" amik elkerülhetők vagy megelőzhetők... 

– Kezet kellene mosni sürgősen, nem a szemétből és a földről felszedett cédulákat fogdosni!

Az eléggé hiányos tartalmú lapokat alig kezdte személyes üzenetként felfogni, újra meg újra visszazuhant a kétkedésbe, a következő percben megint kinevette magát.

– Mi közöm ehhez is...? – kacagott, amint összeolvasott pár szót.

Közben sajnálta, hogy több papírszeletet nem talált – elszórakozna rajtuk –, a napló darabkáit messzire fújhatta a szél. Vagy valaki összeszedte, és most ugyanúgy rágódik rajta.

– Amúgy meg nem gond – vigasztalódott is rögtön –, mert mihez kezdenék ennyi sok okossággal?!

Befordult a sarkon, már látta a bejáratot. Lassabbra fogta a lépteit, hogy befejezhesse a gondolatot.

Biztos volt benne, holnapra el is felejti az egész napló-dolgot, bár az a célkitűzéses tanács akár hasznos is lehet... Ha mégis elkezd naplót vezetni – gondolta –, akkor célokat is kitűzhet magának, így teljes. Kisebbeket, nagyobbakat, baj nem lehet belőle...

Ekkor egy csípést érzett a vállán.

Odakapott, reflexszerű dühvel elmarta a merénylőt, majd ledobta a járdára és rátaposott.

A szúrás helye egyszerre fájt és viszketett, közben pillanatok alatt diónyira dagadt.

Méh vagy darázs? Nem tudta megkülönböztetni, mindkettőtől félt...Mégis... évek múlva is hálás lehetne a "védőoltásért", ha megértette volna a hiányos üzenetet.

 

2.

Dédi úgy ment el, ahogy élt: méltósággal, mosolyogva.

Mirella alig fogta fel a veszteséget. Ha belenézett a tükörbe, Dédi szemét látta.

– Mikor történt pontosan? – tudakolta, mintha ez lenne a legfontosabb.

– Megebédelt, elmosogatott, leült a konyhaablak mellé... tehát 1 óra után, de 2 óra előtt, mert akkor találtam rá – felelte Dédi szomszédasszonya, szeméből kicsorduló könnycseppekkel. – Szegény öreg barátnőm!

Nagyon megijedhetett, amikor rájött, hogy nem tudja a rokonok telefonszámát, és a címüket is csak nagyjából, mégis nekiindult megkeresni "öreg barátnője" hozzátartozóit, csak előbb kihívta a mentőt és az orvost.

– Ezt írogatta a konyhaasztalnál, gondolom, nincs jelentősége, de mivel a te neved szerepel rajta, hát elhoztam. – Egy kitépett füzetlapot nyújtott át Mirellának.

A lány szíve óriásit döccent, és minden egyes szó nagyot facsart rajta, pedig ugyanazok ismétlődtek:

"Mirella dédunokám, Mirella dédunokám."

A papír hasonló volt, mint amilyeneket a szél sodort elé, és az írás is...!

Hogy nem jutott eddig eszébe? Persze, hogy emlékeztette a saját írására, hiszen ő ugyanúgy kanyarítja a betűket, ahogy Dédi.

Így üzent? Elküldte a széllel. Amit a konyhaasztalnál írt, az meg a címzés lehet, vagy így akarta vele tudatni, hogy tőle származnak a talált naplólapok.

Nem is napló, csak abban a formában íródott levél.

– Köszi, Dédi!

Minden egybevágott!

Vagy ha mégsem a Dédi, akkor ki? Ez persze felesleges kérdés volt, de amikor annyira hihetetlen és megfoghatatlan ez az egész!

Mirella elhatározta, hogy újraolvassa az ebben a percben más értelmet nyert üzeneteket. Aztán gondolt egyet, elvonult a szobájába, előkeresett egy üres füzetet, és az első oldalára ráírta: "Mától mindennap kitűzök egy apró célt, és a sikerről este beszámolok". Óriási piros szívet rajzolt a "Mirella dédunokám" fölé, majd a lapot a naplóvá kinevezett irkán, az asztalán hagyta.

– Meghibbantam? – csodálkozott magán. – Miért üzent volna, amikor gyakran találkoztunk? Na jó, ellátott tanácsokkal, mert egyszuszra ennyit úgysem jegyeztem volna meg... De miért nem adta a kezembe tegnap, amikor még élt? És miért tépte szét... Meggondolta? ...Már ha tényleg a Dédi írta és nekem szánta? Mi lehetett a hiányzó részeken? Ott van a lényeg! – döbbent meg saját gondolatain.

Nem tudott sírni – de sűrű fátyol lebbent a szeme elé – és nem is akart. A megbocsátóan mosolygó Dédire hálás szívvel emlékezett.

Estig még számtalanszor felötlött előtte a naplóköntösbe öltöztetett üzenet, és egyre több kijelentésre és félmondatra talált magyarázatot...

"Fokhagymára minden bajban számíthatok" – írta például Dédi egyes szám első személyben. Milyen igaz! Mirella agyában abban a pillanatban átértékelődött a mondat, amikor a barátnője – akit Fokhagymaseggűnek nevezett – telefonált, és felajánlotta, hogy átjön aludni, "hátha úgy könnyebb".

És így tovább. A mondatfoszlányok kiegészültek, az érthetetlen utalások konkrét tanáccsá változtak. És mindenben Dédinek lett igaza, még azokban a rejtélyes dolgokban is, amiket Mirella nem értett, és nem is vett észre.

Amikor felment a szobájába, a piros filctoll – pedig megesküdött volna, hogy rajzolás után visszatette a helyére – a papírlapon hevert és a piros szív közepébe mutatott.

Levelek a széllel - A második levél

A  és A második levél és a Túlélet kissé kilóg a sorból: egyik sem erotikus.

Korábban is jelentek már meg erotikamentes írásaim,

amiket nagyon sokan elolvastatok, ezért bízom benne,

hogy mindkettőt szeretettel fogadjátok.

MF (A szerző)

MISZTIROTIKA

Erotikus és/vagy misztikus - Misztikus és/vagy erotikus

LEVELEK A SZÉLLEL

A második levél

Kedves Barbara!

Emlékszem, azon a nyáron több volt a csapadék, mint a napsütés, ami vízparton kellemetlen lehet, ha nyaralási céllal táborozunk ott, de mi vidámak voltunk. Kövér cseppekben esett, mi egymásra néztünk, zuhogott, hát nevettünk.
Sok hónap, év telt el azóta, nem is hallottam felőled. Amikor eszembe jutottál, arra gondoltam, biztosan nagyon boldog Veled valaki.
Villámok kötötték össze eget a földdel, és megvilágították a mosolyodat. Máskor, kivételesen napsütéses délelőtt a padon ültünk és a világ komoly dolgairól beszélgettünk. Egyáltalán nem voltál Barbis!

Barbara, Kedves!
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor határoztam el, hogy megkereslek. Először levélben. Nevedet tudom, várost tudom, még az utcát is emlegetted, a postás biztosan megtalál.
Melegebb volt a víz a levegőnél, s amikor kijöttünk, vacogva menekültünk a törölközőkbe. Kinevettél. Micsoda nyaralás volt az, mindennap bőrig ázva? Ha magától nem akart esni, a szél hozott új felhőket. Micsoda nyár volt az – Veled!

Kedves Mosolygós Barbara!
Azóta lányok jöttek, névtelenül mentek, mind gyakrabban emlegettelek magamban. Először a neved, mint egy fohász, aztán a szemed, a mosolyod. Ezt meg is írtam Neked. Kár, hogy az első levelemet nem kaptad meg!
Emlékszel a mólóra? Felálltunk és kért tenyérnyi száraz hely maradt csak utánunk a szitáló esőben. Az is elmúlt, minden elmúlt, örökre elmúlt.
Meglepődtem ám, amikor édesanyád válaszolt a levelemre! Azt írta, biztos örülnél, ha olvashattad volna. Ezt a levelet már el sem küldöm, csak megírtam, csak úgy. Hátha mosolyogsz rajtam!
Miért hagytad, hogy legyőzzenek? Talán éppen akkor, amikor már az első boríték címzésén törtem a fejem: milyen utca is?
Édesanyád azt írta, tudott rólam, és Te nagyon örültél volna a levelemnek. Azt is írta: alig egy hete mentél el, nem szenvedtél sokat.
Ha viszek Neked virágot, ugye, nem nevetsz ki? Csak mosolyogj rám, kérlek!

Jön az eső, mint Veled, a szele már itt sündörög.
Kár, hogy a második levelemet sem kapod meg, hacsak a szél el nem vállalja a kézbesítést, 

Barbara, Te felejthetetlen!

 

Örök hála 2.

Előzmény:

Örök hála 1.

MISZTIROTIKA

Erotikus és/vagy misztikus - Misztikus és/vagy erotikus

Örök hála

2.

– Maradj csendben, mert megbaszlak! – mordult Hugo Patriciára, és a szájára szorította lapátszerű tenyerét. – Persze, így is, úgy is megbaszlak – rötyögött erőltetetten –, de jobban jársz, ha nem ellenkezel. – Meg volt elégedve magával, hogy bármiféle zavar nélkül tudott beszélni a Señoritával.

Lelökte a földre és vetkőztetni próbálta.

Valami elszakadt.

Betérdelt a lány lába közé, majd teljes súlyával ránehezedve, félkézzel tépdeste a ruháit.

Szakadt minden.

Ördögi vigyor jelent meg az arcán, amikor kibuggyant az egyik, majd a másik mell.

– Tartsd ide a pinád, megbaszlak!

A lány karmolt, dobálta magát, és a környéket tapogatta valami fegyver után kutatva. Magukra rántott egy széktornyot, és felverte a ritkán látogatott helyiség porát.

Hugo előhalászta a falloszát, és a lány hasára telepedve a cicik közé tette, hogy hátranyúlva, félkézzel alulról is be tudja fejezni a vetkőztetést. Feljajdult, mert edzett térdek döngették a hátát, és nem sok hiányzott hozzá, hogy reménytelennek ítélje a küzdelmet. Már látta magát kikötve és középkori módszerekkel megkínozva az udvar közepén... mert a Gazda mindenre képes.

Ekkor óvatoskodtak be a segítői, és egyből meglátták, hogy hol van szükség a közreműködésükre.

Pablo a szűk nadrágot és a csupa-csipke franciabugyit rángatta le, és mindkettőt messzire hajította, aztán egymáshoz szorított két koszos ujját a punciba erőltette, majd az ujjakat elfordította az óramutató járása szerint, és tovább mozgatta oda-vissza.

Manuel valahonnan egy ragasztót kerített a lány szájára, hogy Hugo másik keze is felszabaduljon, közben durván nyomkodta a rezgő melleket. Ezután két széket húzott oda, és a ragasztószalaggal felerősítette a Señorita szétfeszített lábait, így Hugo hirtelen a tehetetlenül vergődő, meztelen lány széttárt lábai között találta magát, el sem hitte, hogy a farkát már csak be kell dugnia az áhított résen.

A lány is rádöbbent, hogy nincs menekvés, úgy feltálalták maguknak, mint az ünnepi ebédet szokás, akinek kedve van hozzá, elfogyaszthatja. Márpedig egy farok már a combjánál feszült, a másik kettő oldalt várakozott a sorára. Most! Lehunyta ijedt szemét.

Ebben a pillanatban – amikor általában senki sincs a környéken – lépett működésbe az időzítőszerkezet, a robbanás halálos repeszeket röpített körbe, hogy a véletlenül mégis ott tartózkodók ne tudják megkezdeni az oltást. Tűzkígyó úszott a szomszédos raktáron fel, és szorgos festőként vörösre színezte a pillanatok alatt veszettül pattogó falat, és még ideát elkezdte felfalni a felhalmozott kacatokat, hogy megerősödve törhessen át a hatalmas helyiségbe.

A három férfiből ömlött a vér, közülük kettő élettelenül nehezedett a meztelen és felismerhetetlenségig koszos Señoritára, de neki csak az orrát csavargatta a füst. Egyelőre látott kiutat, bár mozdulni alig tudott, és a lángok minden irányból közeledtek.

Odakintről hangzavar vetekedett a benti ropogással. Többen csak most vették észre a tüzet! Felfogták a veszélyt. Leég a zsúfolt raktár!

Patricia óriási erőfeszítéssel lökdöste le magáról a két hullát a súlyosan megsebesült, mozdulatlan harmadik mellé, felborította a székeket, és rájött, hogy a hangokat a raktár felől hallja, hiszen ott kezdik menteni amit lehet, nem a használaton kívüli sufniban.

Feje fölé kötözött karokkal verdesve, lábaihoz ragasztott székekkel és mázsányi, hátára tapadt, összeizzadt kosszal együtt 4-5 centit arrébb hánykolódott, ám ez végképp kimerítette.

Az egyik szék füstölni kezdett a hőségtől és a terjedő tűz erejétől, közel ahhoz a részhez, ahová e lány lábát erősítették.

Patricia némán imádkozott.

Szégyenkezve emlékezett egy jelenetre, amit azóta ezerszer megbánt már: kamaszlány korában itt, ebben a sufniban vetkőzött le egy hasonló korú fiú kedvéért, s hogy a srác is levetkőzzön, megmutatták egymásnak a titkaikat. Másra már nem maradt idő – bár nem bánta volna a pajzán játék folytatását –, mert lebuktak, és többé nem hallott a srácról, sőt hiába is érdeklődött felőle. Tudta, hogy főleg rajta múltak a dolgok, mégis a másik bűnhődött...

Most ugyan a három pasas meg akarta erőszakolni, meg is kapták a büntetésüket, anélkül, hogy a fogdosáson kívül más élvezetben lett volna részük, de őt is utoléri a sors. Miért? Még a régi eset miatt? Vagy most tehetett volna valamit, amit mégis elmulasztott?

Bedőlt az ajtó!

Többen betódultak a sufniba, és a füstben meresztgetve a szemüket, dermedten álltak meg a felpóckolt, szétfeszített lábú, meztelen Señorita előtt.

Hosszú másodpercekig csak a melleit és a fazonra igazított lába közét bámulták, és a lövésre kész tűzoltókészülékeket őfelé irányították, a vízzel teli vödrök remegtek a kezükben, amíg valahol förtelmes robajjal le nem szakadt egy gerenda, észhez térítve őket. Szerencsére maradt annyi lélekjelenlétük, hogy felkapják a tűzoltókészülékeket, és a saját bőrük mellett Patriciát is kimentsék.

Évekig járt szájról-szájra a szóbeszéd, hogy a Señoritának tüzes a pinája, három baszós koma meg sem kottyan neki, és baszás közben akkora szikrákat vet, hogy lángra kap, ami éghető, csak azt sajnálták, hogy elutazott Európába, és így személyesen nem győződhettek meg az állításról.

Egyedül a Señor tudta a féligazságot, ő ismerte fel a robbanást okozó szerkezet maradványait, pontosan értette a tűz célját és keletkezésének rafinériáját, de ő kételkedett legjobban a bátortalanul elsuttogott hülyeségben, hogy a lányát éppen ott találták meg 3 meztelen hulla társaságában. A Señor fel tudta volna sorolni a robbanás elkövetőit, és készen állt a bosszúra. de Patriciával kapcsolatban nem akart semmit elhinni, nem tudta elhinni, tovább bizonygatni meg senkinek sem volt bátorsága.

Señorita Patricia azóta többször végigmondta a tűz fogságában elkezdett imát, és minden alkalommal hálálkodott a szerencséjéért. Megbocsátott a férfiaknak, akik végül és akaratlanul saját testükkel védték meg maguktól és a tűztől, anélkül, hogy egy picit is élvezkedhettek volna. Álló farokkal meneteltek a halálba! Hálából Európában nem akadt olyan fiú, akinek Patricia nem-et mondott volna, pedig jelentkező akadt bőven.

Örök hála 1.

MISZTIROTIKA

Erotikus és/vagy misztikus - Misztikus és/vagy erotikus

Örök hála

1.

  

Patricia hálás lehetett Hugonak, amiért éppen azon a napon szánta rá magát, hogy megerőszakolja. Hálát érzett Pablo és Manuel iránt is, amiért lefogták, megkötözték – lábait gondosan kétfelé feszítve, egy-egy szék ülőkéjéhez erősítették –, majd közrefogták, mellei fogdosásával elütve az időt, amíg Hugo elsőként kielégül.

*

Egy nappal az indulás előtt a levegőben lógott, hogy történni fog valami, mert történnie kell.

Viharelőtti csend, por, zúgolódó állatok.

Mindenki régóta tudta már, és legtöbben könnyes szemmel gratuláltak hozzá, hogy a Señorita Európába készül, ott fog tanulni. Orvosként tér majd haza, ha egyáltalán hazajön.

Európáról nem sokat tudtak – messze van, és sok apró országból áll –, de az a kevés ismeret elegendő volt ahhoz, hogy titkon a lányt lessék, mintha utoljára látnák ezt a kimondott szépséget. Hugo is bámulta, csakhogy ő nyíltan, vágyait meg sem próbálva leplezni, és egyre kisebb sugarú köröket írt le, mert sürgette az idő.

– Ha ma nem baszom meg, akkor várhatok rá 5 évet – magyarázta a segítségére beosztott, maszatos férfiaknak.

Olaj- és puskaporszagú szélroham söpört végig egy széles sávon.

– Van még annyi jó csaj a Señoritán kívül is! – vigasztalta Pablo, nem kevés számítással a hangjában. – Bár nem olyan finomak és nem olyan illatosak. Melyiket hozzuk ide neked?

Belerúgott egy kupac zsákba, csak úgy porzott, jelezve, hogy azokon el lehetne intézni bármelyik lányt. Úgy kalkulált, hogy Hugó akármelyik nőt is választaná, előbb-utóbb kiszállna a jóból, és amint kihúzza a farkát, akkor elérkezik majd az ő ideje. Micsoda élmény lenne úgy megbaszni a csajt, hogy közben a felelősség Hugoé!?

– Melyiket hozzuk ide neked? – kérdezte ismét, még mohóbban.

– A Señoritát! Patriciát akarom!

A hatalmas, poros udvar szegélyét övező fák vészjóslóan recsegtek, a szél fel-felkapott egy hordónyi szürke port.

Manuel, aki babonás volt mindegyikük helyett, már a tervezgetéstől is megijedt, miközben Hugo kontójára ő is örömmel idevonszolta volna akármelyik nőt... a Señorita kivételével.

– A Señor először kiherél, utána futás közben addig lövi söréttel a seggedet, amíg át nem lehet rajtad látni, mint a szitán... – vázolta fel a lehetőségeket – vagy ló után köt, vagy...

– Elég! – üvöltötte Pablo Manuel arcába, mert máris érezte a hústépő fájdalmat.

Hugo gonoszul mosolygott:

– Hozzátok ide nekem... a chicat! – Ritkán merte Patriciának nevezni, mert azért is kemény büntetés járna.

Általában mindenért büntetés járt, fegyelmet kellett ott tartani, ahol életeket és vagyonokat jelenthet a legapróbb lazaság is. Túl nagy és kíméletlen a konkurencia, és ebben a helyzetben minden pillanatban demonstrálni kell az erőt és az elszántságot. Mindennapos kegyetlenkedések mutatták meg a világnak, hogy itt rend van és vasfegyelem.

Csak Patricia nem illett bele a képbe. Ő egésznap gondtalan volt, nevetős és kedves, mintha tudomást sem venne róla, hogy mi folyik az ültetvényeken, és miért engedheti meg magának, hogy egy kisebb vagyonért Európában tanuljon.

– Most kapjátok el! – sziszegte a fogai között Hugo, amikor a Señorita üde üstökösként belovagolt a kitárt, robusztus kapun, s mögötte egy sötét porcsóva lebegett. Az egyik istállószolga máris eléje indult.

Pablo és Manuel kétfelé szaladtak. Úgy menekültek el, hogy azért bármikor vissza tudjanak oldalogni.

– Talán tőlem ijedtek meg? – kacagott a lány, amikor az iménti csoport létszáma hirtelen 1 főre zsugorodott.

– Szép napot, Señorita! – Egy pillanatra megfogta a lány könyökét, mintha lesegítené, majd a lovat egy paskolással elindította. – Gyönyörű állat! – nézett utána, és Patriciát határozottan az ellenkező irányba terelte. – Szép segge van...

– Minden rendben? – kérdezte a lány, és az épület tövénél vissza akart fordulni.

A hatalmas raktárt mindig zárva tartották, kivéve amikor fegyveresek felügyelete mellett rakodás folyt odabent. Közvetlenül az oldalához nőve egy kisebb helyiség található, sok szerszámmal és kiselejtezett bútordarabbal, vizesvödörrel és tűzoltókészülékekkel. Hugo ide tessékelte be Patriciát.

(Folyt.köv.)

Folytatás: Örök hála 2.

Tükörrezdülés

MISZTIROTIKA

Erotikus és/vagy misztikus - Misztikus és/vagy erotikus

Tükörrezdülés

Titike rohanás közben egy futó csókot lehelt Mirtill szájára, és már lebegett is mögötte a vérvörös köntös, amikor mégis visszafordult. Bepótolta a reggelente szokásos, hosszú csókot, még úgy is, ha ezzel értékes másodperceket veszít, és akkor is, ha ajkának lenyomatát utána gondosan le kell törölgetnie a tükörről.

– Jó lesz így? – kérdezte, már tényleg sietve. – Kibírod így nélkülem 2-ig?

Mirtill nem válaszolt, de szomorúan nézett a köntöst összefogó lányra.

– Na, jó – kacagott fel Titike, egy pillanatra felvillantva meztelenségét – addig is egy kis búcsúajándék. Ízelítő! Ha pedig megjövök, akkor megkapsz mindent-mindent!

Mirtillt sikerült ugyan felvidítania, az ajtóból visszapillantva elkapta a mosolyát, ám a mutatók könyörtelenül felgyorsultak. A kagyló helyett mélyen a kád fölé hajolva mosakodott, hogy ne pocskoljon szét, majd a szélére ült, és néhány gyors mozdulattal, sok vízzel leöblítette a combhajlatokat, a fenekét és a punciját.

– Ne kukucskálj! – morgott a mosdó feletti tükör felé, mert Mirtill képes ide is követni, észrevétlenül megugrik ekkora távolságot, még sokkal nagyobbakat is. – Tudom, hogy kíváncsi vagy, régen láttad már... haha... de most nincs időm ilyesmire.

Öccse az ajtón túlról reagált:

– Nem fogok lese’kedni, ígérem! De bemehetek?

– Nem, és nem szóltam semmit!

A fiú vállat vont, megszokhatta volna már, hogy Titi magában beszél. 

– Siess már, vegyél fel bugyit, és hadd menjek be, legalább pisilni, mert el fogok késni!

– Máskor kelj fel időben!

– Mindig ezt mondod, de nem látom a jó példát!

– Hallgass már el, te nagyon hibbant! Ne üvöltözz itt nekem!

– Csak egy perccel kevesebbet masztiznál, akkor nem torlódnánk.

– A saját masztidról üvöltözzél! Kiverted már ma?

– Ha nem maradsz csendben, bemegyek!

Ez mindkettőjüknek hatásosnak bizonyult, Titike lenyelte a szokásos mondandója további részét.

– Átázott a gatyád, öcsike! – jegyezte meg egy perccel később a lány, és amíg az öcsi ijedten lepillantott, ő elosont mellette. Újabb egy perc múlva már a bejárati és a liftajtó csapódott gyors egymásutánban.

*

2 évvel korábban...

Titike elmélázva állt a tükör előtt. Érdekes, hogy idáig nem sok jelentőséget tulajdonított a csillogó, keretében megbillenthető, embernagyságú bútordarabnak, amely évek óta némán szemlélődik a sarokból. Jó volt megállni előtte, indulás előtt tetőtől talpig végignézni az öltözetet, és később pucéran is, a fejlődő nőiességet.

De semmi több! A hosszú tükör csak egy élettelen holmi, csak egy bútordarab.

Ezen a bizonyos, 2 évvel korábbi reggelen egyik percről a másikra átértékelődtek a dolgok.

Titike gyanakodva fürkészte a tükörből visszanéző képmását.

– Te voltál? – szegezte neki a kérdést, de feltűnt, hogy egy csipetnyi szigort sem talál a fordított Titike arcán. – Te Mirtill, ne szórakozz velem! – fenyegette meg, és felfedezte, hogy a tükörkép ezt is sokkal enyhébben fordítja le.

A "Mirtill" név mindenesetre a tükörbéli énjén ragadt, ettől kezdve csak így hívta, legalább megkülönböztethetők lettek. Titike és Mirtill. Mirtill és Titike.

– Na, figyelj! – Titike leült az ágya szélére, és meglepetésében benntartotta a levegőt.

Mi van itt?!

A tükör, ami ilyen szögből az íróasztalt szokta mutatni...! Most visszanézett rá, ráadásul ijedten, mint akit rajtakaptak.

– Már ébredéskor lebuktál, most már mindegy! – Titike gúnyosan hunyorgott az egyik szemével.

Mirtill elnéző arckifejezéssel várta a folytatást.

– Ne tégy úgy, mintha semmihez semmi közöd sem lenne! – Titike játékosan meg akarta fenyegetni, de meggondolta magát, így a tükörkép is visszaejtette a kezét. – Azért figyelmeztethettél volna, amikor itt mászkáltam előtted meztelenül! Egyáltalán fiúnak, vagy lánynak számítasz? – Amikor észrevette Mirtillt elpirulni, gyorsan megállapította: – Lány vagy, persze. De miért bámulod folyton a cicimet? És... amikor belestél a punimba?! Reggel meg már nem bírtál magaddal, mi? – Odakintről hangokat hallott, ezért halkabban tette hozzá: – De... remélem... jó volt elélvezni! Neked is sikerült?

Ettől a naptól kezdve Titike mindig ugyanúgy ébredt.

A tükör keresett valahonnan egy kóbor napsugarat, és azzal simogatta az alvó lányt, majd a fénnyel célzatosan a legérzékenyebb pontjait kényeztette. Mirtill, a tükörlány megvárta, amíg Titike az álomból átbillen a kéjes valóságba, és együtt nyögdécseltek egészen a teljes kielégülésig.

Még télen is megoldotta, amikor későn világosodik, akkor is kerített fényt, talán az éjszakai busz reflektorától lopta, és ébresztőig őrizgette. Reggel egyenesen Titike bugyijára irányította, oda, ahová be kell nyúlni.

Titike, ha még a szemét sem nyitotta ki, érezte, hogy Mirtill készen áll a közös hancúrozásra, és fénynyelvével birizgálja. Aztán, amikor felnézett, összetalálkozott a tekintetük, és puncijukat szemérmetlenül egymás felé fordították. A szirmok már nedvesedtek, és maguktól kinyíltak.

– Kinyalsz? – kérdezték egyszerre, ám jól tudták a választ.

Sokat tanult Mirtilltől.

Az erősen zárkózott lány, Titike kezdte megszeretni a szereplést, sikerült kívülről látnia magát, és izzasztó felelések helyett sikerélményeket gyűjtött.

A tükörlány, azaz Mirtill segítségével rájött, hogyan szabadulhat meg minden gondtól, és akkor varázsolt magának jókedvet, amikor csak akart.

Mert Titike érzelmei – ahogy bárki másnak is – kiülnek az arcára. Mindenki tisztában van vele, aki látja, hogy a másiknak éppen milyen a kedve. Csak azt nem tudjuk – amire a lány már rájött –, hogy ez a folyamat visszafelé is működőképes! Amikor Titike mosolyt kényszerít az arcára, elég egy-két másodperc ahhoz, hogy ezt belülről is átélje, és már szívből mosolyogjon.

Ugyanezt Mirtill is elérte, ha akarta: idétlenül mosolygott, néha nevetett is, amíg végre Titikének jókedve támadt.

Megbarátkozott a testével, és ezt is Mirtillnek köszönhette. Talán Titike lett az egyetlen nő a világon, aki minden porcikát úgy fogadott el magán, ahogy azt kapta, illetve amilyenné alakult. Így amikor egymásnak háttal négykézlábra ereszkedtek, már nem azt mondta, hogy "hú, de nagy a seggem", hanem megdicsérték egymást:

– Ilyen kívánatos popó! Ha fiú lennék, megdugnálak!

*

Mirtill, a tükör túloldalán, napközben sokat pihenhetett. Ilyenkor lehúzódott, nehogy valaki belépjen a szobába és felfedezze. Csak a foltokat tüntette el gondosan az ő térfeléről. Utána üres tekintettel várakozott Titikére.

Végre!

Titike szokatlanul csendesen érkezett, a visszafogott zajokból mégis kiszűrődött valami furcsa, valami idegen is. Kivételesen egy fiú is jött vele, bizalmasan sugdolózva léptek a szobába.

Titike, mintha véletlenül tenné, arrébb lökte a billenthető tükröt, és még fordított is rajta egyet, hogy csak a mennyezetet mutathassa. Aztán behunyt szemmel hagyta a fiú burjánzó csókjait és a mohó kezek vetkőztetését.

Észre sem vette, amikor a srác egyetlen mozdulattal visszaállította a tükröt eredeti helyzetébe, és ettől kezdve nem maradt előtte rejtve a lánytest egyetlen részlete sem.

A fiú már a megadóan széttett lábak között kutakodott, és millió puszit szórt szét, amikor Titike ráébredt, hogy illik viszonozni ezt a rengeteg kedveskedést. Határozottan nyúlt a még begombolt nadrághoz, és előkotorta a falloszt. Mire kivette, úgy megduzzadt a markában, hogy le kellett néznie, megcsodálni.

– Hogy fogom én ezt bekapni? – kérdezte meglepetten.

A fiú büszkén morgott.

– És ezt mind belém akarod nyomni? – nézegette egészen közelről a csupasz keménységet, ami egy dús szőrkoszorúból meredezett ki.

– Majd szólsz, ha ne nyomjam már tovább! Nem volt még rá panasz.

– Azt elhiszem. Szép példány – jelentette ki Titike, mintha akkora nagy szakértő lenne a farkak mérete terén.

Hosszú, selymes haja elterült a srác hasán.

A fiú oldalt fordította a fejét, hátha megpillanthatja a lány csodálkozó arcát, és végignézheti, ahogy elnyeli a forró száj.

Ilyen nyilvánvaló undort még nem tapasztalt, mint amit a tükörből látott. A keserűbe harapott grimasz éppen az ellenkezőjét mutatta, mint amiről a lány beszélt.

Titike tekintete is a tükörre tévedt, és először Mirtill kárörvendezését vette észre, majd a valóságnál legalább ötször vastagabb falloszt.

– Nagyon megharagszol, ha most mégsem...? – Szinte könyörgött. – Nem állok még készen erre.

– És ha nem kapod be, csak dugunk? – kérdezte a fiú. Nem értette, hogy mi a baj, de eléggé lohasztóan hatott rá az elcsípett grimasz.

– Bocsi, de nem megy! – felelte Titike megkönnyebbülten, miközben a tükörben Mirtill erőltetett szánakozását látta. – Majd bepótoljuk, ígérem, jövök neked egy cumival és egy dugással, de most nagyon nem megy!

A fiú csalódottan, de az elkezdett akciót félbe nem hagyva, Titike mellei közé tette a farkát, és sebesen húzogatta. Egyszerre szakadt fel a gát, és ömlött az áradó sebes, fehér patak a cicikre.

Mirtill majd' kipukkadt, rázkódott a nevetéstől, diófa keretében a tükör is megrezdült.