Félreállva 1.

Ha a panzió...

erotikus novellák

2. évad

Félreállva

1.

A főnök behúzott hassal, arcát süttetve, elégedetten ácsorgott a panzió bejáratának kellős közepében. Jó oka volt úszni a boldogságban: Bár az étterem éppen kongott, az imént osztotta ki az összes faház kulcsait egy motoros társaságnak, akik karaván-szerűen kanyarodtak be a parkolóba, és dübörögve vizsgálgatták, hogy alkalmas-e a hely egy kis pihenőre.

Éppen ilyen vendégekre számítva tervezték néhány évvel ezelőtt a barátságos faházakat. Olyanoknak, akik megállnak, és nem csupán inni-enni akarnak, hanem 1 órát kettesben eltölteni. A célközönség másik fele nem útközben áll meg, hanem egyenesen a panzióba igyekszik, hiszen a városhoz közel található, és sokkal jobb, mint félreállni valahol az útról.

– Majd, ha végez a csapat, hamar kapkodd össze a lepedőket! – szólt hátra a főnök, amikor motoszkálás ütötte meg a fülét. – Beindult a párzási szezon… – tette hozzá vigyorogva. – Ha én megint fiatal lehetnék…! – sóhajtott magában, ahogy megfordult, és végigkövette tekintetével a pultoslány szoknyás fenekét.

A motorokról lepattanó és lekászálódó lányokat is egyenként szemrevételezte, és csodálkozott, amikor valamelyikük – hárommal is előfordult – nem a saját sofőrjéhez csatlakozva tűnt el a faház ajtaja mögött, hanem egy-egy másikkal.

A főnök leült a pulthoz legközelebbi, szerényen meghúzódó asztalhoz, és leplezetlen érdeklődéssel nézte a pultoslány sürgölődését. Tekintetével minden második mozdulatnál sikerült végigfutni a combok teljes hosszán, beleértve a lány fenekének alsó félgömbjeit, és a köztük megfigyelhető, bugyis csomagot is.

– Hm... hm…– csóválta a fejét a látszat ellenére elégedetten. – Krh.. – krákogott erőltetetten.

– Hozzak egy innivalót? – fordult oda a pultoslány.

– Az nem segít! – ütögette meg a tenyerével az asztalka lapját. – De hallod-e!? Nem csodálkozom, hogy ennél az asztalnál mindig ülnek, legalább egy koma, sőt több…

– Legalább közel van…

– Meg főleg azért, mert legalább innen látni lehet az egész seggedet!

A pincérlány ártatlanul elkerekítette a szemét:

– Komolyan?

– Ne tedd itt a szűzikét! – morgott a főnök, de hangjában inkább vidámság bujkált. – Ti csajok pontosan tudjátok, hogy mikor van ki a… seggetek és mikor nem.

– Az én seggemet lehetne popsinak nevezni, úgy kedvesebb. – A pincérlány hátat fordítva lehajolt valami láthatatlan tárgyért, közben a lába között visszanézve elkapta a férfi megdöbbent arckifejezését.

– Puncit szabad mondani? Merthogy az is látszott.

– Hű! Nem vettem fel bugyit? – bohóckodott a lány, és fellebbentve a szoknyáját, meggyőződött az öltözködés hiánytalanságáról.

– Mennyi borravalót szoktál kapni azoktól, akik itt moziznak?

– Nem eleget…

– Akkor mire jó?

– Nem szándékos…

A főnök megértette, hogy a lány nem akarja beavatni a saját kis játékába:

– Jól van, annak mutogatod, akinek akarod! – Erőltetetten felnevetett: – Akár nekem is... sőt, elsősorban nekem...

A pultoslány válaszul lepakolta a poharakat a legalsó üvegpolcról, ehhez indokolatlanul megdöntötte a testét, miközben folyamatos belátást biztosított a szoknyája alá.

Odakint felberregtek a motorok, egyik a másik után kanyarodott ki a parkolóból. Pikk-pakk! Meglepően hamar elillant a motorosok és utasaik pihenésre – vagy másra – szánt ideje, miközben a főnök még mindig csak a bámészkodásnál tartott.

A lány a kisebbik raktárba sietett, előhozott egy hatalmas műanyagkosarat, és a szokásos „nehéz a mosónők élete” kezdetű zsörtölődéssel ment összeszedni a faházakból a lepedőket, meg amit még kellett.

(Folyt.köv.)

Folytatás: Félreállva 2.