Negyedik emelet 1.

 

LÉPCSŐHÁZI HÍREK

- erotikus történetek az alagsortól a legfelső emeletig -

Negyedik emelet

1.

Ült a sötétkékes-lilás, fényes csempével befalazott, hófehér fürdőkád peremén, és rezignáltan bámult meztelen lábai elé. A zománcozott kádra csüngő zacskóját lehűtötte a fém hidege, fallosza elveszítette hetyke tartását, szerényen visszavonulót trombitált, és megszidott kutyakölyökként hátrálni kezdett kígyóbőrébe.

Némán káromkodott volna, de ahhoz se volt kedve. Felkaphatott volna egy üveg szeszt, és elücsörögnének kettecskén, de menekülés közben nem maradt idő ilyesmire.

A szemközti falról egy hatalmas tükör bámult rá, s ha ebben nem látna minden részletet, egy sor tükörcsempe csillogott a kád mögött is, ezek így együtt egy végtelenségbe nyúló fürdőszoba illúzióját keltettek. Csaba azonban nem vágyott távolra, csak ki innen, el innen, mielőbb.

Szórakozottan figyelte, ahogy a fallosza lassan visszahúzódik a bőrébe, magával húzva néhány szőrszálat. Kellemetlen lehet az ilyen becsípődés, amikor nincs alkalom benyúlni a nadrágba és megigazgatni. Most meg tudta fogni, kicsit visszahúzni a bőrt a makkról, és elrendezni azokat a rakoncátlan szőrszálakat.

– Van idő mindenre… – dörmögött némán.

Megakadt a tekintete egy női borotván, és eljátszott a gondolattal, hogy nagy ráértében megszabadul elhanyagolt, dús szőrzetétől, még annak árán is, ha a megpróbáltatás után a vágószerszámot ki lehet dobni.

– Milyen szőre lehet a csajnak? – töprengett. Ő már csak csupaszon látta, de elképzelhetőnek tartotta, hogy ez a borotva látott már egyet, s mást, és erőlködött már eleget. A sötétbőrű csajoknak sűrű a szőre. Vigyorgott: – Térdtől köldökig.

Kinyitott néhányat a hófehér szekrénykék sokaságából, amelyeket ültében kényelmesen elért, és gátlástalanul találgatta, melyik tubus és tégely mit rejthet.

– Hol tarthatja a vibrit? – Biztos volt benne, hogy ilyesmiből a házban széles választék áll rendelkezésre. – A hálószobában? És amikor itt jön rá…?

Ajtócsapódás hallatszott.

Nem kezdett el bizakodni, hogy ezzel véget is ért a fürdőszobai kalandja, ám a legkisebb zaj is megnyugtatóbb, mint a néma csend, amikor nem lehet tudni, mi történik a többi helyiségben.

Érezte már a boltban is, hogy túlvállalta magát, de hajtotta az ösztöne. Hallgatni kellett volna a megérzésekre!

A mennyezetig érő sötétkékes-lila csempe annyira markánsan jelezte a fürdőszoba határait, hogy Csaba regényhősnek, Edmond Dantésnek.érezte magát, körötte pedig nem is lehet más, mint a Château d’If. Ha nem lennének a végtelent ostromló tükrök, sziklabörtönre hasonlítana az egész, lila és sötétkék börtönre.

Megint ajtócsapódás.

Fellélegzett, mert a szabadulás jelének tekintette. Visszaszerzi a ruháit, és az sem bánja, ha jó öreg Dantés-ként át kell úszni a fél Földközi-tengert, vagy ha évekig nem lát nőt… Ez utóbbit még elhamarkodott fogadkozásnak tartotta, és fontolóra akarta venni, de határozott hangok közeledtek.

– Ne dumálj már baromságokat! – hallotta a nőt.

Válaszként újabb ajtócsapódás, de akkora dörrenéssel, mint amelyiket erőből bevágták.

Ingerült járkálás zaja szűrődött be a fürdőszobába.

– Mit csinál a másik? – morfondírozott Csaba. – Kinyírta és most magában beszél? – Mert úgy vélte, hogy a nő lehet a járkálós, a másik pedig, aki a férje, ő csapkodta az ajtókat, amerre elhaladtak.

– Mindenkire ráizgulsz, aztán meg csodálkozol, hogy semmibe se vesznek! – folytatta a nő.

– Hoppá! – Csaba belenevetett a tükörbe. – Csak nem...? – Világossá vált számára, hogy a nőt ezért sikerült kábé 10 perc alatt rábeszélni, hogy hadd kísérje már fel a lakásába. – Ki van éheztetve, láttam a szemén, mint a bagzó macskáé…

Elégedetten hátradőlt volna, csakhogy ez nem lehetséges egy fürdőkád szélén ücsörögve.

Egy üzletben találkozott a nővel, szórakozottan nézegette a ringó fenekét, és követte olyan polcok közé is, ahonnan nem akart vásárolni. Kétszer rámosolygott, a harmadik mosoly már viszonzásra talált, s a pénztárnál sorállás közben felajánlotta, hogy segíti hazavinni azt a rengeteg mindent.

– Á, itt lakom egy ugrásra – szabadkozott a nő, de a mondat végén nem vitte le a hangsúlyt, ami Csaba számára azt jelentette, hogy lehetséges a folytatás.

– Nagyon szívesen megteszem egy kedves hölgynek, ami csak tőlem telik… – hagyta ő is lebegni a mondatot.

– Lehet, hogy nem hoztam elég szatyrot, mindig túlvásárolom magam – mosolygott a nő, ami már azt jelentette, hogy elfogadja az önzetlen segítséget.

Csaba nem világosította fel – hiszen azzal mindent elrontott volna –, hogy üres szatyrot adnának a pénztárnál, inkább ő kért egyet a pénztárostól, és azt lobogtatva sietett a vásárolt dolgait rendezgető nőhöz:

– Ebbe meg tegyük a maradékot, és már mehetünk is! – készségeskedett, és két csomagot összefogott.

Arra gondolt közben, hogy mára már nem hiányzik egy újabb szex, de hülye lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget. – „Megdurrantom hátulról, aztán, agyő!” – Lehet, hogy még a bugyiját se veti le, csak félrehúzza… – „Vagy vetkőzzön csak le a csaj, aztán szopjon meztelenül, csak kidugom neki a farkamat!” – ábrándozott magában, miközben hangosan, rutinosan sorolta a bevált csajozós szöveget a kisugárzásról és az ellenállhatatlan varázsról.

– Azt a mindenit, de nagy lakás! Kívülről azt hinné az ember, hogy egy szokásos társasházzal van dolga, 5 emelet…, aztán a negyediken elámul, hogy nincs is ötödik. Belép az ember a lakásba, és kiderül, hogy innen, lakáson belülről mégis nyílik a következő emelet! – Hadarta Csaba, mert úgy érezte, hogy még mindig nem kellene szóhoz engedni a nőt. Egészen addig folytatta, amíg le nem pakolták a bevásárolt dolgokat. – El is lehet veszni egy ekkora lakásban. Persze, én minden este tűvé tenném az összes helyiséget, megkeresném az asszonyomat, nehogy ne kapja meg a betevőjét.

A nő végre meg tudott szólalni:

– Akarsz is valamit, vagy csak a szád jár? – Példát mutatva vetkőzni kezdett.

Csaba is ledobálta a ruháit, s ajkát harapdálva leste a dús idomok előbukkanását. Akadt néznivaló.

Ahogy ott álltak egymással szemben, kicsit lihegve, kipirulva, majdnem meztelenül, eldöntötte, hogy alaposan kipróbálja a nőt, minden helyzetben, minden nyílását, s mégsem kapkodja el a dolgot. Kedvtelve nézegette a súlyos melleket, a meredező bimbókat…

– Azt is! – mutatott a bugyira.

– Miért? – kacagott a nő. – Mit akarsz? – Hirtelen lábmozdulattal berúgta egy közeli helyiségbe a ruhákat, és rájuk csukta az ajtót. – Addig nem kapod vissza, amíg be nem bizonyítod, hogy nem csak dumás vagy!

– Na, gyere, te…! – Belemarkolt a kiadós, feszes félgömbökbe, majd a nő fejét lefelé nyomva, térdre irányította: – Kóstolj meg, mielőtt megbaszlak!

Az asszony, kapaszkodónak használva a falloszt, elkapta a fejét, nevetve felállt, és a lépcső felé indult:

– Nehogy azt hidd, hogy pik-pakk leszoplak, és mész a dolgodra! Gyere a vízágyamra!

Még fel sem értek a másik szintre, amikor a bejárati ajtó felől egy rövid, de határozott csengetés hallatszott, majd kulcscsörgés.

– Menj be oda! – súgta a nő, és a hálószoba tükörfalú gardróbszekrényére mutatott.

– Nem férek be… 
– Majd beférsz, ha a férjem palacsintává lapít! – viccelődött a nő, ám a szemében ijedtség tükröződött. – Menj be a fürdőbe, ezt a fentit nem szokta használni! – A férfit lábujjhegyen a hálószobával szemközti ajtó felé lökdöste.

Folytatás: Negyedik emelet 2.