Előzmények:
ÜRESJÁRAT
erotikus novellák – első kötet
Recepciós pult
4.
Úgyis elkapom valamelyiket!
Meglepő módon Krisztián nem
érzett semmiféle csalódottságot. Ellenkezőleg: Három olyan lányt ismert meg,
akikkel lehetne valamit kezdeni.
"Ez a felismerés az igazi megismerés!"
Tudta, hogy végtelen
éjszakának néz elébe, és még mindig buzgólkodtak néhányan a felsőbb szinteken.
Szerette volna, ha már senki se zavarná, és nyugodtan végiggondolhatná a
lányokat. –„Mert Luarával el kell menni buliba, az egyértelmű… – tűnődött – és
az sem baj, ha egy barátnőjét is sikerül megdugni.” – Azzal is tisztában volt,
hogy Szandit legközelebb nem bénázhatja el, nem fogja kiereszteni a karmai
közül, Dórára meg éppen hogy kevésbé kell nyomulni, hogy benne legyen egy
döngetésben.
Mindezeknél jóval
részletesebben tervezte végigélni gondolatban az eddig történteket,
megfűszerezve egy kis masztival…
– Még jó, hogy nem kezdtem
bele! – fordult az oldalsó üvegfal felé, ahonnan erőszakos kopogást hallott.
Mutatta az orrát odanyomó
Krisztának hogy nyitva van még a
bejárati ajtó, és elcsodálkozott, hogy mit keres itt ilyenkor a lány. – „Pont
Kriszta!”, – A harmadik, nappali recepciós, aki hajszálpontosan szokta elhagyni
a pultot, amikor vége a munkaidejének.
– Hali! – köszönt a lány, és
enyhén megtántorodott. – Mi ez a lábszag?
– Én nem érzek semmit –
szimatolt Krisztián a levegőbe.
– Pinaszag! – fenyegette meg
a lány játékosan, majd hamar megkapaszkodott a pult karimájába. – Hol
dug-dugdosod a csajokat?
Már Krisztián is érzett
valami tömény szesz-szagot, ami Kriszta felől áramlott:
– Szülinapod van? –
kérdezte, és megállapította magában, hogy az elmúlt 1 percben máris többet
beszélgettek, mint több hónap alatt összesen.
– Á, az évente csak egyszer
van, legfeljebb kétszer, ha reggelig tart. Mért kérded? Fel akarsz köszönteni?
Ide a piát és igyuk meg együtt!
A fiú kezdte sajnálni, hogy
nem hagyhatja el az épületet, mert milyen jól jönne most, ha kiszaladhatna a
kisboltba egy üveg italért.
– Mit innál? – húzta az
időt, hátha talál valami megoldást. – Pezsgőt?
Legyintés:
– Azt dugd fel magadnak!
– Itt van egy bolt a
szomszédban…
– Nem megyek sehova! Nekem
itt dolgom van.
Krisztián nagyot nézett:
– Itt maradsz?
– Tetszene, mi? Lefeküdnénk
a pult mögé… Reggelig háromszor megkettyintenél. Vagy négyszer?
– Majd utólag megmondom, de
a négy még nem gond...
– Na, jó, elárulom neked,
hogy vendégeket várok.
– Itt?
– Mert úgy látod, hogy
másutt vagyok?
Krisztián úgy ítélte meg,
hogy meg kellene támasztani a lányt, mert még a pult mellett is bizonytalanul
áll, vagy bevinni a mosdóba, levetkőztetni és leültetni, aztán, ha már mindenki
elhagyta az épületet, tényleg megdugni egy párszor.
– Gyere – biccentett a mosdó
felé –, hogy ne lássanak meg!
– Hadd lássanak csak! Vagy
nem itt dolgozom? Itt fogom várni a vendégeket, te csak ne zavartasd magad!
– Milyen vendégek? Holnap?
– Ma, Cicamicám, és most már
mindent tudsz, de titok! – Tompa tekintettel méregette a márvány padlólapokat.
– El ne mondd senkinek, de már meg is akartak kúrni!
– A vendégek?
– Együtt voltunk vidéken… –
Szakadozottan elmesélte, hogy német vendégek jöttek a céghez, akiket elkísért a
vidéki gyárba, tolmácskodni. Aztán rá akarták beszélni, hogy menjen fel velük a
szállodába, zuhanyozzanak le, és majd mutassa meg a várost. Kriszta inkább
hazament letusolni, és megbeszélték, hogy itt találkoznak városnézés előtt. –
Azt mondták, hogy mindenre kíváncsiak, amit én tudok mutatni… Jófej pasik.
– Azt elhiszem.
– Te is úgy látod, hogy meg
akarnak kúrni?
– Eldugjalak a mosdóba? –
készségeskedett Krisztián.
– Miért? Tényleg jó fejek.
– Ahogy gondolod… – Feltűnés
nélkül körbejárta a lányt. – Nem akarok én semmi olyat, ami nem jó neked.
– Adsz egy pohár vizet?
Kiszáradt a szám, pedig nem is cumiztam.
A fiút minden megoldás
érdekelte, de nem itt és nem most. Hozott az automatából egy üveg ásványvizet.
– Ari vagy! – tanulmányozta
Kriszta a palackot. – Mennyi bubi! Ez pezsgő? Le akarsz itatni?
– Nem, mert akkor nem
éreznéd…
– Értem. Pedig a pasik
szeretik, ha csak odatartják nekik a pinát, és nem kell udvarolni.
Krisztián kíváncsi volt,
hogy valóban léteznek-e a vendégek, és ha igen, akkor komolyan gondolták-e a
találkozást. Mindenesetre Krisztát nem akarta elengedni. Ijedten nézte, amikor
a lány váratlanul elindult, de megnyugodott az irányváltoztatástól:
– Segítsek? – érdeklődött
udvariasan, és kinyitotta előtte a mosdó ajtaját.
– Á, ne! – Nyöszörgés
hallatszott bentről, aztán sírás, később kuncogás, Végül a nyitott ajtón át
vadászkürt hangján, hosszan és elégedetten távoztak el a lányból a felesleges
gázok. – Nem kellene ennyi bubisat innom – érkezett a magyarázat is.
– Pszt! – szólt rá
Krisztián, mert a bejárat előtt két tétovázó férfit pillantott meg. – „Ezek a
németek?”
– Megfájdult a hasam is… –
mondta tovább a lány, mire az éjjeli recepciós becsukta rá az ajtót, és már
csak tompán hallatszott: – a süteménytől, mert mást nem ettem.
„Tudom, nem is cumiztál…” –
válaszolta volna a fiú, de közben a két látogató rájött a bejárás módjára.
Mutatóujjával jelezve a vendégeknek, hogy mindjárt foglalkozik velük, matatni
kezdett a pult mögött.
Kriszta fájdalmas képpel
került elő a mosdóból – Krisztián azt gyanította, hogy hányt is –, de egyből
felderült a jövevények láttán, és hadarva magyarázott valamit. A fiú annyit
értett meg, hogy fel akarnak menni a főnök szobájába, s hogy ez az ötlet
tetszik a németeknek. – „No persze, ott találnak italt!”
A liftre nem kellett várni, a
két férfi közrekapta Krisztát, és otthagyták a meglepődött fiút, aki nem tudta,
hogy éjszakai recepciósként felengedhet-e valakit az épületbe, de erről már
késő volt töprengeni.
Krisztián egy óra múlva
belepirult a felismerésbe: Ahová a lány felhívta a két férfit, ott nem csak italt
találtak, de bőrkanapét is, ezért időznek fent olyan sokáig.
Újabb 10 perc elteltével
megjelent a háromfős csapat, Kriszta még a ruháját igazgatta, és a külföldiek
lelkesen magyaráztak. Többször elhangzott a „hotel” szó, és bizalmaskodva
ölelgették a lányt. Rövid alkudozás után a férfiak nevetgélve távoztak, és
Kriszta besietett a mosdóba, a tükörben nézegette magát.
– Nem mész velük a hotelba? –
támaszkodott Krisztián az ajtófélfának.
– Te értetted, amit mondtak?
– Valamennyit – füllentette
a fiú.
– Akkor ne kérdezz
hülyeségeket!
– De amikor olyan szépen
kérleltek…!
– Igazad van! – csattant fel
a lány. – Ha valakik nagyon szépen kérik, akkor közöttük kellene aludni a
szállodában, és engedni, hogy seggbe kúrjanak… Mert az nem elég, ha lecumizom
őket a főnök irodájában!
Krisztián csak pislogott.
Kriszta úgy vonult el
mellette, mint a forgószél:
– Neked esetleg nincs valami
kérésed? – A válaszra nem volt kíváncsi, kiviharzott az irodaházból.
A fiú lerogyott a pult
mögött, kényelmes fotelbe, és gondolatban háromról négyre növelte azoknak a
csajoknak a számát, akiket sürgősen el kell kapnia.
Vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése