A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erotikus bubik. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erotikus bubik. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 2.

Prés vagy satu

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -



Prés vagy satu

Az öreg leporolta a térdét, majd kilopódzott a hátsó ajtón.
– Baszni megy!  – A srácok, legalábbis ketten közülük megértően összekacsintottak.
Az öreg jobbra-balra pislogott, mint aki a madarak röptét ellenőrzi, aztán elnyelte a föld.
A srácok még legalább egy percig változatlan rosszkedvvel, pontosabban: változatlan kedvetlenül folytatták a munkát. Amint letelt ez a kötelező figyelemelterelési idő, egyszerre huppantak le egy-egy nyűtt ülőkére, és gyors vállvonásokat váltva megegyeztek a további teendőkben:
– És mi...?
– Baszunk gályázni! – Ami nagyjából annyit jelentett, hogy a felszabadult idő függvényében, kisebb vagy nagyobb ívben szándékoznak elkerülni a munkát.
Még azt ki kellett találni, hogy a harmadik srácot mivel tarthatják mozgásban, hiszen mégsem lehetséges, hogy a műhelyben teljesen leálljon a haszontalan tevékenység.
– Te Harcos, figyelj csak! Le kellene küzdeni egy testhezálló feladatot: Nézz már körül a boltokban, hogy lehet-e kapni valami szopogatós tablettát torokfájásra, no meg, hogy mennyibe kerül, és visszafelé győzz le nekünk valami páleszt, minél durvább, annál jobb, szintén torokfájásra! Ha az van ráírva, hogy pálinka, meg az is, hogy 0,5 liter, akkor nem tévedsz nagyot!
– És a torokra való tablettával mi legyen? Egyszerre nem szabad...
– Felejtsd el!
A harmadik srác hamar elszelelt, örült is, hogy legalább percekre megúszhatja az esedékes szívatást, ami azonnal kijárna, amit az öreg kitette a lábát.
A hátramaradottak ásítva néztek egymásra:
– Mért küldted el kóbászolni, mért nem mi mentünk?
– Mert semmi kedvem szaladozni... Mire visszaér a pálesszal, kitalálhatjuk, hogy mivel foglalja le magát, amit egyedül is tud csinálni, amíg mi magunkévá tesszük a páleszt és pihengetünk... Meg, ha megjönne az öreg, minket itt kell, hogy találjon!
– Hova mehetett?
– Baszni. Nem láttad, hogy leporolta a gatyáját? Baszni.
– Arra? Ki lakik arrafelé? – A két utca között elterülő egykori gyárudvar hátsó kapuja szinte a szántóföldekre néz, nem is nagyon használják. Egy kátyúkkal tarkított út kanyarodik onnan visszafelé, ha netán egy idetévedt pótkocsis szerelvény nem tudna az udvaron megfordulni.
– Honnét tudjam? A könyökét nem porolta le...
– Fontos-pontos megfigyelés, csak értelme nincs.
– De van! Te koszos könyékkel szoktál a bulcsi feje mellé könyökölni?
– Bulcsi? Ja, értelek: bula! Nem hinném, hogy baszás közben szoktam könyökölni, és ruhában meg biztosan nem. Vagy egészen ritkán... De ki lakik arrafelé? Melyik bula?
– Gondoljuk csak végig... a bulcsikat! Az öreg messzire nem mehetett gyalog!
– Mért ne, ha megéri?! Ha egyenesen megy, keresztül mindenen, 500 méterre tanyák kezdődnek, lehet ott is találni...
– Csakis biztosra érdemes menni, úgyhogy meg van beszélve! Megtervezte. Minek bolyonglyon? A kapun kívül elrejtett egy biciklit... gondolom én.
– És csakis jó bulához érdemes menni.
– Na persze, de melyik nem jó? ...Te most rámondanád akármelyikre is, hogy nem jó, ha például idetartaná valaki? Ne is válaszolj, költői kérdés volt!
– Hagyd a lírát! Ha az öreg nem a tanyák felé biciklizik éppen... hihi, a göröngyökön jól összerázódnak a tökei... de ha nem egyenesen megy, akkor balra visszajöhet a kerítés mellett, és ott lakik az a csaj, emlékszel, akinek lukakat fúrtunk a szekrényébe, hogy több polc elférjen...
– Te meg folyton a seggét lested, mintha ott is volna keresnivalónk...
– Csak a lukak miatt...
– Na ja!
– Ugye, hogy az jó ötlet? Én is gondoltam már, hogy meg kéne látogatni! Nagyon értette, hogy mire vagyunk kíváncsiak! Láttam a szeméből, hogy tetszik neki az érdeklődés... Az öreg... ha viszont jobbra indult a kaputól, akkor jóval több a lehetőség, a következő utcán lefordulva már bent is van a városban!
– Sok emberrel nem hinném, hogy találkozni akar, mert mindnek eszébe jutna, hogy milyen munkát igért, meg különben is...
A munkaasztalra könyököltek, állukat vagy homlokukat kezeikkel kitámasztva. Így szoktak a világ kisebb-nagyobb dolgain töprengeni, máskor meg arról álmodozni, hogy a galamblelkű harmadik srácot (Harcost) le kellene cserélni egy nőre. Egy nőre, aki söprögetne körülöttük, meg akit minden sarokban meg lehetne fogdosni...
– Most akkor azt vezesd le nekem ilyen precízen, hogy miért fontos az nekünk, hogy az öreg melyik bulcsit kenegeti?
– Te vetetted fel. Gondolom, azért, hogy melyikkel lehetne nyomulni, mert akit az öreg megbasz, az lehet, nekünk sokkal jobban örülne! De az most foglalt!
– Akkor térjünk át amazokra, akikből válogatni lehet, mert...
– Engem is érdekelne...
– Megjönne a pálesz, elvinnénk magunkkal.
– Mondasz valamit, ha igazi tipped nincs is!
Felkapták a fejüket: Cipőtalpak és a poros zúzottkő találkozásának jellegzetes zaját hallották.
– Ez meg már meg is jött? Hagyja itt a páleszt és küldd el még valahova!
– Vagy fordítva! Fogjuk az üveget, és elindulunk bula keresésére
Azonban a sietve közelítő léptek nem a Harcosnak csúfolt harmadik sráctól származtak.
A szélesre nyitható ajtó egyik felében megjelent egy nő, pontosabban egy nő dupla sziluettje. Ruhája annyira buzgón engedte át a napsugarakat, hogy az áttetsző burkon belül külön kihangsúlyozta a női test minden domborzati viszonyát.
A NŐ!
Pont, amilyet elképzeltek.
Nem lépett beljebb, kicsit hunyorogva megállapította, hogy akit ő keres, az nem látható, már fordult is volna sarkon, de szó nélkül nem illett elszaladni:
– A mester úr... a főnökük nincs itt?
Ahogy állt ott, mindkét fiúnak ugyanazok a gondolatai támadtak: Pont ilyennek képzelik azt a söprögetős nőt, akire Harcost kellene lecserélni, vagy ilyennek képzeli azt, akinek mindjárt a keresésére indulnának, éppen ezért nem szabad engedni, hogy eltűnjön.
Hiszen eljött önként!
Ahogy ott állt, akár egy kihívás, a srácok tekintete másodpercenként végigtapogatta, markolászta, gyömöszölte.
Valahogy be kell csalogatni! – gondolták.
– Itt van valahol az öreg – indult reflexszerűen az egyik próbálkozás –, csak kiszaladt arra hátrafelé...
– Igen – kapcsolt a másik fiú is –, ha messzire ment volna, akkor szólt volna, ahogy szokott, hogy "vigyázzatok a műhelyre és ne csináljatok hülyeséget!"
A nő elnevette magát és átlépte a fal képzeletbeli meghosszabbított vonalát:
– Maguk szerint megvárjam? Érdemes?
A srácok egymás szavába vágva helyeseltek, főleg az "érdemes"-sel értettek egyet, közben megkerülték a nőt, az univerzális munkaasztalhoz terelték. Becsukták mögötte az ajtót:
– Persze! Addig elmondhatja, hogy mit szeretne, hátha mi is tudunk tenni vele valamit...
– Vagy elszórakoztatjuk egymást! – Ez elég bátran, sőt szemtelenül hangzott..
Még egy pillanatig az is megfordult a fejükben, hogy be kéne zárni az ajtót, de az csak jelképes művelet volna, mert amint megérkezik Harcos, aki nem tud a bezárásról, azt hinné, hogy csak megszorult, és könnyedén benyomja még a gyesza vállával is.
– Vicces fiúk maguk! – kacagott a nő, bár erről nem volt maradéktalanul meggyőződve, és amikor a srácok közé szorult, panaszosan kiáltott fel: – Ha összepréseltek, nem kapok levegőt!
A hirtelen jött egyoldalú tegezéssel a mintegy 18-20 évnyi korkülönbségre célzott – a két készséges srác együtt lehetett annyi éves, mint ő egymagában –, hátha ezzel megállíthatja a bizalmaskodást, ám a srácok másként értelmezték s rögtön viszonozták.
– A satut jobban szereted? Prés vagy satu? Na?
– Aztán gyalupad és fúró. Szereted a gyalulást?
A nő nem válaszolt, bár értette, hogy minden egyes szó ugyanazt jelenti.
Érezte, hogy két kéz fonódik a derekára, mintha gazdáik tánchoz helyezkednének, és a kezek némán megállapodhattak a követendő stratégiában, vagy felosztották a területet, mert az egyik elindult fel és előre, itt erősítést is kapott a cicik markolászásához, a másik pedig le, ruha alá és be, a bugyin keresztül tapogatni...
– Mitől gerjedtetek be ennyire? – kérdezte, bár sejtette, hogy ez megerősítésnek vagy bátorításnak hangozhat.
– Csupasz bulesz! Én is frissen borotválkoztam! ...Borítsuk rá a gyalupadra! – javasolta az egyik srác a másiknak.
– Jöhet a Harcos... – lihegte a másik –, beviszem a raktárba, belököm a fúrót, te vigyázol, aztán csere...!
– Előbb én! Vagy egyszerre!
– Akkor vidd, de piszkosul siess, mert megjön... vagy az öreg!
– Engem meg sem kérdeztek? – mosolygott a nő.
A kezek közben nem tétlenkedtek, nemcsak a nő állt köztük kupacokba csoportosított ruhafoszlányokban, hanem a srácok nadrágja is bokáig csúszott.
– Na, kapd el és mehetünk! – tolta előre a derekát az első pozícióból rajtoló, mint aki fát ültetett közvetlenül a lába közé. – Meggyalullak...– tájékoztatta a nőt a következő lépésről, közben egy oldalajtó felé húzta.
Szinte ugyanabban a másodpercben csukódott rájuk a mindenféle "jó lehet még valamire" dolgot tároló helyiség ajtaja, amikor a másik, a bejárati kinyílt.
Harcos jött meg a pálinkával, és összehúzott szemmel segítette a hallását: Mi ez a hangzavar a sufni felől? Második kérdése az lett volna, hogy emennek meg miért van bokáig tolva a nadrágja, de inkább nem tette fel.
– Hányszor kértük már, hogy pakolj rendet!? – vette át a 
pálinkát a komótosan öltözködő srác.
– Megyek, és...
– Most már késő, ketten be se fértek! Én is akartam segíteni, de annyi a lom...!
Harcos megvonta a vállát, tudva, hogy a végén úgyis neki kell rendet csinálnia, és feltűnés nélkül tovább fülelt: Mintha két hangot hallana a zörgés alatt, abból az egyik női... mintha!
– Megnézem... – mondta megint.
– Eddig meg nem jutott volna eszedbe? – korholta a srác. – Csináld a dolgod, mert ma még nem tudsz felmutatni semmit sem! – Odament az 50 éve igen modern és menőnek számított rádióhoz, és a motyogást jó hangosra kapcsolta.
Ekkor érkezett meg a főnök (az öreg), szokásos morcos fejjel:
– Buli van? Nem keresett senki?
– Deee, egy nagyon kedves hölgy, aki nem akarta ránk bízni a munkát, mert neki egy tapasztalt mesterre van szüksége...
– És? Mit mondtatok?
Mivel a főnök nem kérdezte meg, hogy ki volt az a kedves hölgy, a srác biztosra vehette, hogy vele, s sufniban gyalulás alatt lévővel akart találkozni "baszás céljából". Szóval elkerülték egymást, vagy pontatlanul beszélték meg a talit, esetleg a nő nem tudta előre megmondani, hogy mikor áll készen, vagy mikor tiszta a levegő...
– Azt, hogy átadjuk az üzenetet, és a főnök tutira odamegy!
– Helyes! Akkor most megnézem, mi lehet az a sürgős! – És az öreg megint elindult, csak már nem tette meg a kerülőt a hátsókapu felé.
– Hoztál narancslét? – támadta le Harcost a srác, amint az öreg után tiszta lett a levegő.
– Nem emlékszem, hogy kértétek.
– Akkor most mondom! Hogy igyunk meg ennyi páleszt kísérő nélkül? Menjél, de ne rohanj nagyon, mert orra esel!

2024. május 28.

Cefre és Muslinca

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -




Cefre és Muslinca (Muslica)

Minden muslinca megtalálja a saját cefréjét! – Ez nem valami újonnan gyűjtött, elévülhetetlen közmondás, csupán a "zsák a foltját", a "kukac az almáját" és más hasonlók helyi változata. S amely autentikus igazságnak az a különlegessége, hogy az általánosító és ismeretlen zsákkal és foltjával szemben a cefre és a muslinca, azaz Cefre és Muslinca valós, létező személyek.
Ráadásul felcserélhetők, szöges ellentétben a "folt a zsákját" és az "alma a kukacát" változattal, amik nem működnek, a "minden cefre megtalálja a saját muslincáját" verzió ugyanúgy megállja a helyét, akár az eredeti.
Ha valaki kételkedne, csak óvatosan szagoljon bele a levegőbe, és hallgassa meg a történetüket.
– Gyönyörű lány volt! – Az egyik törzsvendég, aki közvetlenül a kocsmaajtó melletti székhez tartozott, Muslinca távozása után sóhajtva könyökölt vissza az asztalka megszokott pontjára.
– Sokat dolgozhatott rajta, hogy a szépség nyomait is eltüntesse! – hangzott fel a szokásos röhögés.
Hitték is, nem is, mindenesetre elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha valaki Muslincát gyönyörűnek látta.
– Van egy olyan telefonos humbug, amelyik folyton kenőcsöket akar nekem eladni, hiába hajtom el őket, hogy én ennél szebb már nem leszek!
– Nekem meg ingyen akarnak mindenféle kenceficét adni, csak előbb adategyeztetést kérnek...
– Az idő mindent megszépít, és csak a szépre emlékezel, ha a te korodban nehezen megy is bármire emlékezni! – tértek vissza Muslincához. mert jólesett távollétében kibeszélni.
A kocsmárostól hiába vártak cáfolatot vagy megerősítést.
– Amikor én megismertem – felelte – Muslica pont ugyanilyen volt, legalább 70 évesnek látszott, a szaga meg konstans.
Gyanították, hogy a rangidős törzsvendég jóval többet tud annál, mint amiről néha elszólja magát, és ez általában szórakoztatta, máskor felbosszantotta a többieket.
Muslinca nyitvatartási időben nagyjából 50 percenként jelent meg a kocsmában, kivéve amikor sikerült ájulásig kiütnie magát, mert akkor kimaradt egy-két látogatás. Távozásakor már régen nem néztek utána, de nem felejtették el kitárgyalni és az alapos szellőztetést.
– Valójában hány éves lehet? – hangozott fel ezúttal is a gyakori kérdés.
Ugyanaz a törzsvendég tartotta magát illetékesnek ebben a Muslinca-kérdésben is, megvakarta a feje legmagasabb pontját, válaszolni készült:
– Egy korsó sör!
– Mi van?
– Ennyibe kerül az információ: 1 korsó! Hidd el, nekem többe van, nem adhatom ingyen!
– Jól van, megveszem. Hány éves?
– Kereken 50.
– Ne mondd! Mus-li-ca? – A megvásárolt információ új tulajdonosa félrehajtott fejjel grimaszolt. – Hetvenet inkább elhinnék!
– Bizonyítékom van rá! Muslica itt tépte szét egyszer azt a hivatalos papírt, ami minden adatát tartalmazta, plusz a hivatalos látleletet, és amit én szépen összeillesztgettem és megragasztottam. Mindent tudok a te Muslicádról!
A kocsmára egy pillanatnyi csend borult.
– Bizony, ötven... Ezt teszi a sűrű élet! Ha valaki egy nap alatt 2-3 napot él, vagy még annál is többet, az bizony hamarabb elhasználódik – magyarázta a bejárathoz legközelebbi, egyben a legillusztrisabb törzsvendégnek kijáró szék és asztal állandó használója. – Ha láttátok volna úgy 30 évvel ezelőtt...! – Tartott egy kevés hatásszünetet, kiélvezve, hogy minden figyelem feléje irányul. – Még az előző kocsmáros idejében... Ti még gyerekek voltatok, amikor Muslinca már óránként átsétált ide, láthatóan unta magát, és mindig akadt valaki, aki meghívta egy italra, akkor még töményet ivott, de azt válogatás nélkül, és lesütött szemmel fogadta a vicceket meg a megdöntésére vonatkozó célzásokat. Nem tudom, mikor tört meg a jég, talán éppen munkából kifolyólag voltam távol néhány napot, de egyszerre elmaradtak a szemlesütések, és aki éppen fizetett Muslicának egy felest, aztán elvitelre is kért egyet-kettőt egy műanyagpohárban... no az a koma hazakísérte a csajt. Általában ugyanazok a komák ismétlődtek, hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik, aztán lassan kitágult a kör és megszokottá vált, hogy nagyjából 3 feles a belépő, és aki ezt kifizeti, az óvatosan a nyomában oldalogva elkísérheti Muslincát.
– Nem lehet véletlen, hogy ennyire kiismerted a rendszert! Ki is próbáltad? – hahotázott Peti bácsi, aki ugyanúgy a közelben lakott, mint a legtöbb visszajárós vendég, ám 30 évvel ezelőtt még anélkül elment a kocsma előtt, hogy megérezte volna a hely vonzerejét. – Kár, hogy ez nekem kimaradt!
– Sajnálhatod. Gondolom, arra vagytok kíváncsiak, hogy mit csináltak ezek a bitangok 3 felesért Muslicával...
Röhögés csattant fel:
– Elég, ha a saját sztoridat elmeséled.
– Egy olyan ritka alkalommal, amikor szinte üresen találtam a kocsmát, csak a csapos támasztotta a pultot, de az is rögtön kapott az alkalmon, hogy kimegy összekészíteni a göngyöleget, ha addig vigyázok az értékekre, akkor történt... Egy ismeretlen koma lépett be az ajtón, és mivel csak engem talált, udvariasan megérdeklődte, hogy van-e csapolt sör, és amikor megnyugtattam, hogy érdemes várakozni, bizalmasan megkérdezte: ma volt-e már itt "az a jó kis csaj"? Úgy tettem, mintha nem érteném, erre ökölbe szorította a kezét és erőteljesen baszta a levegőt, még vigyorgott is hozzá, úgyhogy nem tehettem mást, mint gúnyosan azt feleltem: "Nem járt még itt, de foglalt!" Megvonta a vállát, a pultnak támaszkodott: "Enyém a 2-es sorszám."
– Sínen vagyunk – jegyezte meg a pult mellől valaki. – Ezek után már tiszta önvédelemből is kénytelen voltál megdurrantani!
– Hát igen...
– Halljuk!
– Befutott Muslinca. Elkapott egy vastagabb poharat, azzal kopogtatott a pulton, mire bejött a kocsmáros az udvarról vagy a raktárból, teletöltötte azt a poharat és Muslica elé tolta. Jó szeme volt az öregnek, sejtette, hogy a két vendég közül valamelyik úgyis kifizeti. Muslica csak ekkor mérte fel a terepet, nyilván ugyanilyen meggondolásból kérdőn nézett rám. Bólintottam, mire a kocsmáros hozzászámolta a sörömhöz a másféldeci barackot, fizettem, majd Muslica nyomába eredtem, aki már boldogan sietett a zsákmányával. Nem szívesen maradtam volna le, ha már előre rendeztem a számlát, még a 2-es sorszámú komára is elfelejtettem kárörvendően visszavigyorogni.
– Rátérhetünk a lényegre, vagy lesz még egy kevés rizsa előtte?
– Nincs már más, csakis a lényeg! Picike ház, ugyanaz, ahol ma is lakik, csak számoljátok hozzá azt a pár évtizedet, mióta senkinek sem jutott eszébe megigazítani a cserepeket, vagy legalább körbemeszelni. Akkor még kiváló állapotban volt, úgy örökölte, egy alig 20 éves lányt sokan irigyelhettek a szerencséjéért, de talán eszébe sem jutott, hogy egy családi ház körül, bármilyen kicsi is az, mindig lenne teendő, ahogy arra sem gondolt talán sosem, hogy dolgozzon... Tudom, ez a része nem érdekel benneteket! ...Muslica kizárta a kaput, belül minden tárva-nyitva. "Levetkőzünk – kérdezte – vagy csak előveszed...?" Leült egy tisztességesen kinéző franciaágy szélére, ivott egy kortyot, és talán ekkor nézett meg először rendesebben, aztán leszopott, közben eltüntette a barack-páleszt is.
– Meg se durrantottad?
– Akkor nem, de később még néhányszor meglátogattam...
– Ahogy mások is. Nem zavart, hogy mások is belejárnak?
– Ismered a mondást: Inkább játszom zenekarban egy jó darabot, mint egyedül egy csapnivaló művet! Muslica gyönyörű lány volt!
– Nehéz elképzelni! Pedig a szépség nem szokott nyomtalanul elmúlni... ja, és már nem pálinkázik, hanem bor folyik nagy tételben... És ez az öreg, akivel együtt él, akit Cefrének hívtok, és akit néha átküld egy üveg borért? Az honnét csöppent ide?
– Cefre... Az ugyanaz a koma, nem fogjátok elhinni, aki betévedt egyszer "azt a jó kis csajt" keresve, és utánam ő kapta a 2-es sorszámot... hahaha... még sokat járt ide, és itt is felejtette magát Muslincánál. Övé az örökös 2-es sorszám. – Látva a csodálkozó szemeket, vigasztalásul hozzátette: – Nem sok vizet zavar, ne izguljatok, a fal felé fordul, ha meg akarjátok durrantani Muslincát!

2024. május 27.

Bubi nélkül az élet

( Előzmény, melynek ismerete nélkül ugyanúgy érthető az erotikus novella: Tarhonyafóbia (Bubival) )

TAVASZI EROTIKUSOK - 6. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -




Bubi nélkül az élet

Bogi a mosdó fölé hajolva erőlködve köhögött, mögötte a párja, Robi figyelte aggódva.
– Miattam...? – kérdezte a 30-at éppen átlépő, kamaszos képét szerencsésen megőrző férfi.
– Ne... kh... beszéltess! – rázta a fejét Bogi, és megpróbálta kiköpni azt a kaparó valamit a torkából, ami a köhögést okozza. – Nem a spermád, azt lenyeltem... kh!
Bevett szokás volt náluk, hogy amint mindketten hazaértek a munkából, a napi feszültség megszüntetése miatt – és az élvezet kedvéért – szexeltek egy jót a lakás valamelyik szögletében, és a nap hátralévő részében csakis közös programokat választottak.
– Ketten vagyunk egy család... egyelőre ketten vagyunk egy kis buborékban – szokta mondogatni Bogi, és ezt mindketten elégedetten így is vették természetesnek.
Esténként már csak némán összebújtak, és bármilyen film is harsogott a fejük felett, ők már megint egy szép napból eveztek tovább.
Ez a délután azonban valamiért eltért a megszokottól, de Robi még nem tudott rájönni, hogy mitől.
Talán, mert megérkezésekor Bogi szeme csordultig volt könnyel a rengeteg köhögéstől? Fel sem merült egyéb lehetséges ok. A zuhany alatt aztán minden helyreállt, a köhögés is csillapodott, a könnycseppek is eltűntek, és Bogi sietve guggolt le Robi elé, mintha neki volna sürgősebb... Még azt se bánta, hogy megint szárítania kell a haját, lenyelte Robi 24 óra alatt összegyűlt krémes spermáját.
A lány a mosdó fölé hajolt, érezte párja pillantásait, ezért ujjai hívó mozdulataival mutatta, hogy a köhögéstől függetlenül be lehet nyomni egy kis megszokott fickándozásra a félig meredt falloszt, ez egy ideális póz... Robi nem kérette magát, és farka hamarosan keményen töltötte ki a megunhatatlan rést.
Folytatódott a köhögés, de nem úgy tűnt, mintha ez lenne a zavaró tényező. Boginál szomorúbbat ezen a délutánon lehetetlen lett volna találni.
– Buuuú! Búvalbaszott... – provokálta Robi, mert ez máskor is bejött.
– Nem búval, hanem veled! – vágta rá szokásosan a lány, de ezúttal elmaradt az önfeledt, incselkedő nevetés.
– Robi Buuú!
Csend.
Némán készítették elő a melegszendvicseket. Tapasztalatuk szerint minél korábban vacsoráznak, annál hosszabbnak tűnik a közös este, és milyen jó együtt lenni! Nem is muszáj állandóan beszélni, elég csak élvezni a másik jelenlétét, hallani a gondolatait, érezni az érintését, ahogy az apró konyhában elhaladnak egymás mellett.
– Nem ér annyit...! – szólalt meg hirtelen Bogi. Önmagának szánta a megállapítást, de valahogy kicsúszott a száján.
Nem akart tovább búslakodni barátnője elvesztésén. Hiszen Bubi nem is lehetett igazi barátnő, ha képes volt átverni – ki tudja, hány alkalommal –, s ha végül megfutamodott az igazság elől.
– Mi nem ér... és mennyit? – tudakolta rögtön Robi, bár sejtette, hogy az értékelés valami női dolog lehet, ami alapvetően nélkülöz bármiféle logikus magyarázatot. Így amikor Bogi megrántotta a vállát, már nem is kíváncsiskodott tovább. Jól tette!
Párja, Bogi agyában olyan mondatok fonódtak láncba, amiket a lány más szájából hihetetlennek, hiteltelennek, giccsesnek, sőt értelmetlennek tartana, s amiket ezért nem is mondott ki. Ugyan mihez kezdene efféle gondolatokkal egy pasi?
Bogi úgy érezte, hogy barátnőjével, Bubival együtt évek távoztak el nyomtalanul az életéből. Dehogyis nyomtalanul – helyesbített magában –, hiszen fájó üresség maradt, meg csupa-csupa olyan kétely és tömény savként maró hazugság, amik gyökerestől fölforgatták a világot. Bubi kisétált az életéből – talán még a bubikra emlékeztető mindig duzzadt mellbimbói sem rebbentek –, mielőtt az évek során fenyegetően fejük fölé magasodó kérdést újabbak követhették volna.
– Mi minden derülhetne még ki? – ötlött Bogi agyába újra meg újra.
Nehezére esett nyugton maradni, legszívesebben rohangált volna faltól-falig, pedig gondolatai máskor filmnézés címén és ürügyén a párja vállára hajtott fejjel szoktak a legtávolabbra merészkedni.
– Mi minden derülne még ki?
Szóval az már megvan, hogy Bubi... – akit eredetileg Szimikének hívtak, ám bimbói miatt a találóbb Bubira neveztek át – igen, az tuti, hogy Bubi folyton hazudozott, amikor azt tervezgették, hogy ők ketten, az iskola szépei, az újdonsült barátnők egyidőben fogják elveszíteni a szüzességüket.
Micsoda mocskos hazugság a bizalmas ötletelgetés, amikor Bubinak már nem volt mit elveszítenie!
Bogi lassan mindenbe belement, még azt is izgalmasnak találta, amikor eldöntötték, hogy egymásnak keresnek megfelelő szűztelenítő partnert, akit a másiknak feltétel nélkül el kell fogadnia. Még nem is sikerült barátnőjéhez felérő srácot találnia, amikor Bubi már azzal dicsekedett:
– Négy jelöltem is van a számodra, bármelyik megfelel a célnak, rendesen meg fog dugni... – kuncogott. – Jó volna tesztelni őket, de majd valahogy anélkül is el fogom dönteni, hogy kit választok ki neked. És te hogy állsz, engem ki fog megkúrni?
– Még nincs olyan...
– Igyekezz, mert emezek négyen még azt képzelik, hogy... Nem is tudom, mit képzelnek!

Ezután, mint felugró ablakokat, Bubi naponta újabb ötletet húzott elő:
– Elvárás, hogy franciaágyon történjen meg, aminek meg kell történnie!
– Ha úgy gondolod... – felelte Bogi tétován.
*
– Mit szólnál, ha előtte innánk valamit? – pillantott csillogó szemmel Bogira.
– Mi előtt? Ja persze, jó lesz!
*
– Kiválasztottad már az én legelső pasimat? – érdeklődött minden alkalommal, és rutinos ceremóniamesterként további részleteket dolgozott ki a szüzesség elvesztéséhez. – Vegyünk valami extra-szexis rucit, meg kell adni a módját! Vagy inkább játsszunk olyat, hogy belépés meztelenül?
– Inkább legyen rajtunk valami, még ha átlátszó is!
– Oksi, átlátszó, hatalmas masnival, akár az ajándékon!
*
– Ki fogom sorsolni, hogy a négyből melyik legyen a te pasid... Vagy az is lehet, hogy választok egy ötödiket, emezeket meg elengedem. Te hogy állsz a castinggal, engem ki fog megkúrni? – Lassan már nem is beszélgettek másról, és Bubi folyton türelmetlenkedett.
– Nincs még meg...
*
– Elküldtem a négyet, találtam helyettük egy négyszer tapasztaltabbat. Ugye, nem gond, ha nem pattanásos kamasz...? Ne is mondj semmit, mert abban állapodtunk meg, hogy elfogadjuk azt, akit a másik alkalmasnak talált!
– Nem is mondok semmit – vonta meg a vállát Bogi.
*
– Elmegyünk egy panzióba – közölte Bubi a következő alkalommal –, persze, hogy persze, a te pasid fogja fizetni, biztos megéri neki, és találj nekem is olyat, aki nem sajnál kivenni egy szobát, meg pezsgőt is hozat!
– Igyekszem... Nincs ötleted?
– Mármint én keressek magamnak is?!
– Csak adj tippet!
A tervezgetés során teljesen elfelejtették, hogy eredetileg olyan srácokkal akarták elveszíteni a szüzességüket, aki nem csupán dugni akar, hanem valamennyi érzelmet is felmutat. Bogi csodálkozott is, hogy barátnője szemlélete időközben mennyit változott.
– Én abban is benne vagyok a kedvedért, ha mind a kettőnket ugyanaz a pasi kúrja meg... – jelentette ki Bubi.
– Mármint... hogy?
– A farkával!
– Egyik nap az egyikünket, a másik nap a másikunkat, kisorsolhatjuk a sorrendet. De ha ragaszkodsz ahhoz, hogy egyszerre történjenek meg a dolgok, akkor elmehetünk hármasban a panzióba, és előbb az egyikünket, aztán a másikunkat kúrja... Ne izgulj, az a pasi, akit neked kinéztem, bír két menetet!
– Hm... – Bogit váratlanul érte a felvetés, nem akarta zsigerből elutasítani, sőt valamiféle megnyugvást érzett, ha Bubi közben a közelben lehet, vagy a javaslat szerint ugyanabban a szobában, mert ketten mégsem lennének annyira kiszolgáltatottak az ismeretlen pasinak, mint... – Ezt meg kell gondolnom!
– Csak nyugodtan! – Bubi mintha felsóhajtott volna. – De úgy volna jó, ha holnapig eldöntenéd, mert a pasinak a holnap délután nagyon megfelelne! Eljön értünk, elvisz egy hotelbe, wellness, jakuzzi, amit akarsz, elintézzük a dolgot, csobbanunk egyet, ha ismételni akarunk, az is belefér, aztán vissza is hoz...
– Ti már mindenben megegyeztetek...? – Bogi közel járt a megsértődéshez, mégsem folytatta a kérdést: "...helyettem is?"
– Mert előrelátó barátnőd van! – Bubi szinte repdesett örömében: nem hitte volna, hogy ilyen könnyű dolga lesz. – Kértem a pasitól egy kis pénzt, mert vennünk kell szexis fehérneműt, úgyhogy most irááány... a... bugyivásárlás!
*
Másnapra egyértelművé vált, tulajdonképpen már vásárolgatás közben is biztos volt, hogy Bogi beleegyezett a szüzesség elvesztésének fura, egy pasin közösködős módjába. Bubi mégis mosolyogva érdeklődött:
– Mi szépet álmodtál?
– Egy percet se bírtam aludni!
– No, majd délután kipihened magad – kuncogott Bubi, azaz Szimike. – Csak felhúzod és szétteszed a lábad, szuszogsz egy nagyot, és mire felébredsz...!
– Tisztában vagyok vele, hogy kell csinálnom... De annyira furi ez az egész!
– Mi a gond?
– Semmi – felelte Bogi durcásan, valójában csak képtelennek bizonyult megfogalmazni a gondot.
– Tudunk még rajta változtatni, ha akarunk...
– Nem szükséges.
– Például mégis vigyünk még egy pasit?
– Nem szükséges! – Bogi beleborzongott, hogy barátnője mégsem lenne közben a közelében. – Különben meg mit szólna emez, aki még fizetett is...?
– Amattól is kérnénk egy kis tiszteletdíjat! Nos?
– Maradjunk a legutolsó verziónál: egy pasi, két lány!
– Javaslom, hogy döntsük el előre a sorrendet! – Bubi még annál is lelkesebbnek tűnt, mint a felfokozott hangulatú tervezgetés alatt bármikor. – Jó lesz neked, ha te leszel az első? Az az előnye, hogy gyorsan túlesel rajta, a hátránya meg ugyanez...
– Értem. – Bogi nem értette. – De melyik a jobb, túlesni, vagy nem túlesni, elsőnek lenni, vagy másodiknak?
– Attól függ, hogy szeretnéd-e látni, ahogy engem kúrnak, abban a tudatban, hogy te következel ugyanezzel, csak hosszabban...
– Miért többesben, miért úgy mondod, hogy kúrnak? Kik? Megegyeztünk már, hogy egyetlen pasi lesz!
– Bocsi, nyelvbotlás! Lennél első, vagy...
– Első szeretnék lenni, de attól még végignézem, ahogy téged dug...
– Gondoltam! – Bubi, akire Bogi változatlanul Szimikeként gondolt, megkönnyebbülten kacagott. – Oksi, aztán, ha megkívánod, lehet ismételni!

Bogit köhögési roham rázta meg, majd visszatette a fejét az aggódva feleszmélő Robi vállára. A filmből persze semmit sem látott, amikor mégis oda-odapislantott, minden szereplő Szimikére hasonlított, az összes pasi meg arra az egyre, aki vidáman, de céltudatosan elvette tőlük a szüzességet. Azaz csak Bogitól, mert – mint ennyi év után bebizonyosodott – Bubi (Szimike) szüzessége már korábban a műhelyasztalon felejtődött. Talán többször is!
Bogi egyre kevésbé sajnálta, hogy bubis-bimbós Szimike kilépett a barátságból. Fortyogott. Távozásával megszűnt a barátnős vakság, s utólag egyre több gyanús eset és furcsa körülmény fogalmazódhat meg, legalább kérdés formájában:
– Amikor hazavitt a pasi a hotelből és végre kiszálltunk – emlékezett –, Szimike miért viccelődött, hogy ismer még egy-két pasit, akik fizetnének a szüzességünkért? Azt hittem, hülyül, pedig tutira komolyan mondta!
– Hogy voltam képes ezen röhögni? – kérdezte magától. – Aztán miért került el napokig? Azt hitte, rájöttem, hogy ő már nem volt szűz? Vagy félt, hogy rákérdezek?... Mintha helyettem egy csomó új barátnő nyüzsgött volna körülötte, mint a legyek a lószaron... Lehetséges, hogy mindegyiket szüzesség-buliba szervezte be? Nemcsak lehet... tuti! – állapította meg kissé megkésve.
Köhögött egy sort, bekapott egy szopogatós cukorkát, majd képzeletben átugorva néhány évet, néhány új kérdés ötlött fel benne:
– Mi oka lehetett rá, hogy mostanában feljárogatott? Miért számolt be minden pasijáról úgy, mintha szívesen átadná, vagy akin megosztozna? Irigyelte, hogy nekem stabil a kapcsim, neki meg csak jövés-menés jut?
Bogi ennél a gondolatnál hálásan fúrta a fejét még mélyebbre Robi vállán.
– Szimike miért nálunk zuhanyozott le mindennap, és miért nem bírta ki hazáig? Miért meztelenkedett utána a bubis bimbóival legalább egy órát?... Mostantól bármilyen szemétséget el tudok képzelni arról a kis ribancról!... Csak nem Robival szándékozott "véletlenül összefutni"?

2024. május 24.

Tarhonyafóbia

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -



Tarhonyafóbia (Bubival)

– Jöjjön rám a szapora, ha értem, hogy miért éppen nálunk zuhanyozol le minden egyes alkalommal...! – kacagott Bogi idegesítően éles, ugyanakkor fullasztó torokhangon.
Micsoda produkció!
Még folytatta volna barátnője értelmetlen dolgainak felsorolását, de könnyezős köhögési roham rázta szét a mondat további részét.
– Nyolcféle gyógyszert ettem – panaszkodott – és mindezek után és ellenére még mindig maradt a torokkaparásból. – Hirtelen váltott témát, majd az alacsony asztalon heverő dobozok egyikéből színes szopogatós cukorkákat terített szét, – Akarsz te is szopni?
– Attól függ, kit – felelte Szimi.
– Szóval erről van szó: Nincs kit leszopni? – bólogatott megértően Bogi.
Nem volt egyszerű lépést tartani Szimike szeszélyesen váltogatott kapcsolataival és azok aktuális stádiumával – talán még maguknak a szereplőknek sem –, de a jövő-menő pasik helycseréje közötti, nagyjából 12 órányi üresség mindig megérződött. Szimi olyankor – ilyenkor – szétesésre válik hajlamossá. Meg hisztis és szórakozott, meg türelmetlen és cinikus... és persze ezeket tudja fordított sorrendben, vagy akár egyszerre, úgyhogy kiszámíthatatlanul reagál a külső ingerekre.
Bogi hosszasan köszörülte a torkát válaszra várva.
Szimi kibújt a ruhájából, hosszában félbehajtogatta, tenyerével kisimította, rádobta a bugyit is, majd – mintha csak most kezdődne az igazi attrakció, vagy mintha deréktól felfelé szégyenlősebb volna – vontatottan kikapcsolta a melltartót, és kritikusan ellenőrizte, hogy változott-e a feszes cicik elmozdulásának 0,5 cm-es amplitúdója. Megnyugodott, mert halmok olyan rendületlenek maradtak, mint amiket keményre felfújtak. A lehető legtermészetesebb módon, mintha legalábbis ő lakna itt, s nem Bogi a párjával, kilibegett a fürdőszobába, hogy megejtse a szokott tusolást.
Bogi átharapta a szopogatós cukorkát, lenyelte, majd újabbat kapott be helyette. Émelyítően csömör, talán el kellene olvasi az apróbetűs mellékhatásokat, pl. hogy hányingert okozhat.
– Legalább amíg szopok, nyugton marad a torkom! – Szimike a zuhany sűrű zápora alatt ezt már nem hallhatta, de úgysem tanúsított valami nagy érdeklődést a testi bajok iránt, a lelkiek annál inkább megviselték. – Neked is ajánlom!
Boginak olyan érzése támadt, mintha Szimi ezekkel a délutáni vetkőzésekkel, zuhanyozásokkal és meztelenkedésekkel fel akarná eleveníteni az egykor napi 24 órában zajló versengésüket. Azt, mikor az iskola szépei egyfolytában egymást lesve, árgus szemekkel keresték a másikban a hibákat. Bogi volt a karcsúbb és magasabb, hosszabb a haja és a combja, ám Szimi nőiessége elbizonytalanította a rajongótábort, és mégsem tudtak dönteni egyik vagy másik bombázó mellett.

*
A bámulni való modell-lány és az ölelésre termett, ellenállhatatlan nő. A fiúk így is viszonyultak hozzájuk: Bogit vetkőztető, Szimikét meg tapogató-markolászó tekintetek kísérték, elképzelve az elérhetetlent. Egy falméretűvé nagyított Bogi-fotó bármelyik műhelyt a legkellemesebb munkahellyé varázsolta volna, Szimikét pedig a műhelyek leendő szakmunkásainak bármelyike élvezettel szorongatta volna akár legsötétebb és legbüdösebb zugban is.
Szimit akkoriban Bubinak nevezték, s bár a becenév okát igazából senki sem ismerte, találónak tartották. Talán onnantól eredeztethető a bubiság, amikor Szimi a menza egyik asztalánál árválkodva, elmélyülten tanulmányozta azt a buborékot, ami az üvegkancsó belső oldalán kúszott felfelé, miközben a közelebb és távolabb ülők bármelyike megesküdött volna rá, hogy a vizeskancsó buborékjának megfelelő formájú – csak jóval nagyobb – buborékokat rajzoltak ki a hivalkodóan kitüremkedő mellbimbók. Aztán megérkezett Bogi, és a menza kiéhezett közönsége alig győzte ide-oda kapkodni a fejét a két lány között.
Amikor Szimikéből Bubi lett, és amikor Bogi valamiért éppen ahhoz az asztalhoz ült le, attól a naptól számít a barátságuk.
Ugyanakkor a menzaasztalnál örömmel állapították meg azt is, hogy – bármit is jelentsen –egyformán tarhonyafóbiájuk van, és bevallották egymásnak, hogy gondosan őrizgetik még a szüzességüket.
– Te mikor és hogy tervezed...? – kérdezte Bogi, lecsapva a közös témára.
– Elveszíteni? – mosolygott Szimi. – Például amikor megengedem, hogy valaki megdugjon.
– Csak úgy, simán?
– Ágyban, ha lehetséges, véletlenül se bokorban vagy műhelyasztalon! Azt is kérdezted, hogy mikor? Szerintem majd a helyzet adja magát, mert elég sokan ácsingóznak.
– Nálam is hosszú a sor...
– Legalább tudsz válogatni.
– Na de milyen szempontok szerint? – húzta el a száját Bogi. – Az nem elég, hogy meg akar dugni, mert az mindegyikre igaz... Ha elvárom, hogy cserében valami érzelmet is felmutasson, akkor honnan lehetek biztos benne, hogy megjátssza-e, vagy valódi?
– Sehonnan!
– Tudtam! Te kiválasztottad már?
– Kettőt fogok... Mi van? Ha az első nem nagy durranás, ahogy általában lenni szokott, akkor majd a második hátha betalál! Kettőt, és lehetőleg tapasztaltakat választok, akik nem ügyetlenkedni akarnak, hanem tudják, mit kell csinálni. – Szimi hol a tányér egyik oldalára, hol a másik térfélre tologatta a kiválogatott húsdarabkák után maradt tarhonyát.
– Neked is tarhonyafóbiád van?
– Az hát, csak nem tudtam, hogy így hívják! ...Szólsz majd, ha elérkezett a pillanat?
– Kiposztoljam?
– Csak nekem súgd meg, hogy szoríthassak!
– Ez aranyos volt, de azt hiszem, elég szoros... vagyok.
– Haha! Én is szólni fogok, és tudni fogunk egymásról, ha már 1 perc alatt ilyen bizalmas barátnők lettünk! – Szimi résnyire összehúzta a szemét: – Összehangolhatnánk! Micsoda buli lenne egyszerre átcsusszanni a tűzkeresztségen!
Ezen hosszasan nevetgéltek, Szimike bimbói még nagyobb bubikat formázva meredeztek, a tarhonyát az utolsó szemig a tányéron hagyták.

*
Szimike – ahogy szokta – Bogi kedvenc törölközőjével itatva fel az utolsó vízcseppeket, vidáman került elő a fürdőszobából.
– Minek örülsz? Mit csináltál a zuhanyrózsámmal?
Szimi tagadóan rázta a fejét és tovább vigyorgott.
– Miért van az az érzésem, hogy átbasztál, mint döglött vadgalambot a kerítésen? – kérdezte Bogi. Több nyarat töltött a nagyszülőknél vidéken, és sok találó hasonlatot begyűjtött.
– Tényleg tarhonyafóbiám van! – felelte Szimi nevetve, és abban a pillanatban rádöbbent, hogy elszólta magát: Ha nem is pont a tarhonyafóbia, de zuhanyozás közben az a menzai ismerkedős beszélgetés és annak folytatása járt a fejében.
– Szóval tudod, hogy milyen átbaszásra gondoltam?
– Régóta várom már ezt a kérdést, mert igazi barátnők között nem maradhatnak félreértések... vagy titkok. – Szimi nagyot sóhajtott, láthatólag megkönnyebbült, pedig tudta, hogy a neheze most következik, s a lényegről csak egy egészen kis időre sikerül elterelni Bogi figyelmét. – Attól kezdve a fél menza, majd az egész suli Bubinak hívott! Mert azt adtad be valamelyik hibbantnak, hogy tarhonyaevés közben bubisakat böfögtem...
– Ez nem igaz!
– Gondoltam, mégsem kérdeztem rá, nehogy így legyen, és csalódnom kelljen benned!
– Azért lettél Bubi, mert bimbóid szabályos kis gömbökké duzzadtak, én is emlékszem, mint két üveggolyó, vagy két hatalmas bubi, és most is olyanok!
– És ezt akkor miért nem árultad el? Sokkal jobb lett volna hallani, mint a böfis verziót! – Szimi, azaz Bubi megbocsátóan mosolygott. – Add elő te is a sérelmeidet! Csak bátran!
Bogi megfontoltan bólintott és úgy döntött, hogy egyből rákérdez:
– Ugye, te, amikor azt állítottad, hogy még szűz vagy... akkor már nem voltál szűz?
– Mikorról van szó? Milyen évet írtunk akkor?
– Borzalmasan ügyetlenül terelsz, mint mindig! Az időpontot tudod, végre mondd el az igazságot!
– Szóval ennyi év óta kételkedsz bennem, mégis megtartottad magadnak? ...Jó-jó, nem akarom kerülgetni a választ! Igen, igazad van: nem, nem voltam már szűz! ...És láss csodát: ki bírtam mondani az őszintét! ...És minden elismerésem a tiéd, hogy ilyen sokáig nem vágtad a fejemhez, hogy hazudtam...
– Talán, mert nem akartam csalódni benned...
– Hééé, ez az én szövegem!
– Akkor az enyém is... közös. Meg lehet tudni végre az igazságot?
– A szüzességemről? Persze, neked bármit! – Bubi arcára visszatért a vidámság. – Nem várom el, hogy megérts, de nekem igenis jólesett, hogy barátnők lettünk, a suli két bombázója, és együtt tervezgettük, hogy egyszerre vágunk bele a szüzesség elvesztésébe. Ekkor már nem vallhattam be, hogy "bocsi, én mégsem", ráadásul szégyelltem, hogy éppen úgy történt meg a legelső, amit mindketten kiröhögtünk: a műhelyasztalra döntve. Most szabad nevetni! Egy reggelen, egyetlen perccel hamarabb érkeztem, egyetlen percig kettesben voltunk, aztán egy perc múlva felhúztam a bugyimat, és már érkeztek is a többiek... Nem vettek észre semmit, csak a szokott célozgatás zajlott.
– Most vársz még valamire – kérdezte élesen Bogi –, vagy ezúttal is felhúzod a bugyid?
– Bocsi! – Bubi lassan, szinte kelletlenül öltözködött. – A sztorihoz tartozik még, hogy éppen azt a srácot tettem volna egy képzeletbeli rangsor legvégére, és még az is, hogy annyit sem éreztem az egészből, mintha síkosítóval bekent kisujjamat nyomnám fel magamnak... Szabad nevetni! – A bugyi után Bubira került a melltartó is, az összehajtott ruhával még várt. – Valamennyire érthető, hogy inkább elhallgattam a dolgot?
– Valamennyire...
– Köszi!
– Azért nem értek mindent! Hogyhogy nem tudtad egy nap azt mondani, hogy hirtelen meg kellett dugatni magad, vagy bármi ilyesmit, ami ugyan továbbra sem az igazság lett volna, de legalább nem kell tervezgetni, hogy mikor és hol esünk túl a dolgon...
– Éppen ezért, a tervezgetés miatt nem vallhattam be. Aaannyira jó volt fantáziálgatni! Haragszol... ezért... rám?
– Ugyan már!
Bogin a saját állításának éppen az ellenkezője látszott, s ha valaki, Bubi felismerte a baljós jeleket.
– Akkor jó – felelte megjátszott örömmel, miközben gyanakodva pislogott barátnőjére. Folytatta az öltözködést, és menekülésre készen állva maradt.
Bogi úgy érezhette magát, akár az eszelős lövöldöző, aki jól tudja, hogy befejezésként magával is végeznie kell, de először még Bubival, utána a több mint fél-évtizedes barátságukkal... és mindehhez csupán egyetlen gyilkos kérdés áll rendelkezésére.
– Nem haragszom rád ezért. Ezért nem. Már csak annyit árulj el nekem, majdnem 6 év késéssel, hogy...
Pokolian gyötrelmes kimondani olyan szavakat, amik egyenes és értelmes kérdéssé összeállva egészen biztosan kettétörik a barátságot.
Bogi folytatta:
– Mire volt jó a színjáték, az átbaszás, mi a büdös francért kellett megjátszanod, hogy te is velem egyszerre veszíted el a régen-volt szüzességedet? Mire volt jó az egész hókuszpókusz, amikor lestük az órát, hogy melyikünk mikor...? Mire volt jó, hogy eltelt 6 év, mennyi mindenben benne voltunk mind a ketten, közben megmaradt régről az átverés?!
Erre nehéz lett volna mást válaszolni, mint – ahogy Bubi tette – elkerülni Bogi tekintetét, és könnyes szemmel – ahogy illik, amikor elveszítünk valakit –, némán eltávozni a helyszínről.

2024. május 21.

Elmajszolt élet

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -



Elmajszolt élet (A Talpas)


– Micsász? (Mit csinálsz?)
– Várok a csajra.
– Megéri?
– Miért nem azt kérdezed, hogy melyik csajra?
– Melyik az a csaj?
– Hagyjál már! Ha eddig nem érdekelt, húzhatsz elfelé!
– Iszol valamit? – Feri 58 éves feje, tele kíváncsisággal a közeli söröző felé biccentett.
– Még nem... De ha meghívsz, akkor leerőltetem. – Robi, a fiatalabbik, benyúlt a sapka alá, méla vakargatás közben és ürügyén megszellőztette izzadt, tükörsima fejbőrét. Mindig kerüli a széles és hirtelen mozdulatokat, mert a fellazított sapka könnyedén lesiklana.
– Jaj, szegény, ki ne hányd itt nekem!... Melyik az a szerencsés csaj?
– Mindegyik szerencsés, akit megkummantok. Na?! Erre nem számítottál!
Lassan tették meg azt a néhány lépést a sörözőig, mert Robi egyfolytában körbe-körbe tekintgetett. A kintihez képest szokatlan félhomály és a pultnál visszafogottan ásítozó csapos fogadta őket. A négy, politikán vitázó törzsvendég közömbösen vette tudomásul a létszám váratlan növekedését.
Robi az üvegen keresztül a söröző előtti járdát tartotta szemmel, mert az, hogy egy nőnek mennyi időbe telik munka után az utcára kilépésre rákészülni, kiszámíthatatlan még egy rutinos csajozó számára is, főleg így, hogy még randi is alakulhat a dologból. Robinál a "randi" a "megdugás" és a "megkummantás" szinonimája, de ezt úgyis tudja mindenki: nem kamasz már, hogy csak úgy, üresben randizgasson.
Feri egy összerajzolt tükörben kettejüket leste elégedetlenül. Elkeserítőnek tartotta, hogy a szerinte vele nagyjából egykorú kolléga jobban tartja magát, mint ő. – Nem csoda, hogy ragadnak rá a nők!
A csapos félútig vánszorgott el – minek sétálgasson annyit, amikor úgyis mindjárt vissza kell fordulni –, és csak Robitól kérdezte meg: 
– Mit hozhatok?
– Van sör nélküli söröd?
– Alkoholmentesre gondolsz? ...Szívószálat kérsz hozzá?
Egy függőleges és egy vízszintes fejmozdulat után Robi a kollégájához fordult:
– Te meg...?
– Őt tudom! – szólt vissza a csapos. – Talpas úrnak egy "talpas".
– Mindig ugyanazt iszom – válaszolt Feri is, nem kevés törzsvendégi öntudattal –, csakis minőségi bort, és kizárólag talpaspohárból. Már nem is emlékszem, hogy engem neveztek el a talpaspohárról, vagy a poharat rólam, és nem is fogok már ezen változtatni, ha idáig megfelelt a talpasbor – tette hozzá, és futólag újra megállapította, hogy Robi legalább 2 évvel fiatalabbnak néz ki, ami már sokat számít ebben a korcsoportban. – Mikorra ígérte a csaj?
– Majd jön, ha akar valamit! – felelte Robi vállat vonva, ám látszólagos flegmaságával éles ellentétben, le sem vette a szemét az ablaküvegről. – Nekem nem sürgős, mert ma már kummantottam egyet, akár holnapig is vissza tudnám tartani, ha muszáj volna.
– Nincs... neki egy belevaló barátnője?
– Neked kellene? – vakarta meg a fejét Robi gondterhelten, egyúttal elvégezve a sapka alatt esedékessé vált szellőztetést. – Úgy állsz, hogy időszerű volna egy kummantás? ...Az a baj, hogy nem tudom a számát... még nem lenne késő megkérni, hogy hozzon magával egy másik csajt is... Sőt, ha tudnám a számát, a nevét meg mégsem, mert ez a helyzet, akkor sem hívhatnám fel a kedvedért, de... Te egy mázlista vagy! – mutatott kifelé az ablakon. – Ezek párban jöttek! – Kisietett, hogy a söröző előtt tanácstalanul megálló két nőt előzékenyen bekísérje.
– De én tényleg nem azért jöttem, csak errefelé van dolgom... – szabadkozott az egyik csaj, Feri értelmezése szerint "a másik", s nem az, aki Robihoz jött.
Robi határozottan terelgette őket befelé:
– Mindenki ismer mindenkit? – kérdezte feleslegesen, hiszen bármekkorává duzzadt mára a vállalat, látásból (legalább arcról) ez volt a helyzet és a szokás: mindenki ismert mindenkit. Ahogy mindenki tegeződött mindenkivel, akkor is, ha a köszönésen kívül sok év alatt két szót sem váltottak egymással.
Munka közben kitűzőt viseltek, úgyhogy a nevekkel ott nem volt gond, de Ferit a sörözőben végtelenül zavarta, hogy két ismerős arcú – ráadásul az egyikük ismerős fenekű – lánynak nem tudja a nevét.
– Éppen ma beszélgettünk rólad a csajokkal! – mosolygott Ferire "a másik".
Robi jelentőségteljesen pillantott idős kollégájára, képzeletben összedörzsölve a tenyerét, hiszen Feri tulajdonképpen neki köszönheti ezt a jó csajt. Ilyen felvezetés után, ha mégsem kummantaná meg, az már legyen az ő mamlaszsága!
– Remélem, csupa jót mondtatok! – viszonozta a mosolyt a megszólított.
– Hát persze! Lehetne mást is? Nem titok: az került szóba, hogy nemrég öten mentek nyugdíjba, nagy buli volt, még ebben az évben várható két újabb nyugdíjazás, és azt számolgattuk, hogy utánuk te következel... Mennyi van még hátra? Netán már jövőre bulizunk?
– Hét év – felelte Feri sértődötten.
– Az még sok. – A lány kicsit jött zavarba, és máris Robihoz fordult: – Neked még 2-3 évet saccoltunk, és eszerint annak van igaza, aki az állítja, hogy kettőtök közül te vagy az idősebb.
Na bumm! Félpercen belül mindketten megkapták!
Robi, aki 49 évesen még nem kezdte el számolgatni, hogy hány év múlva mehet nyugdíjba – ha megéli – most nem tudott megszólalni. Szerencsére a csapos diszkréten megközelítette őket, és felvette a rendelést:
– Igenis! 2 őszilé, 1 nullás sör, és Talpas úrnak még 1 talpas.
A 24-25 éves lányok kuncogtak:
– Miért jöttünk sörözőbe, ha senki sem sört iszik?! Igaz, hogy a potencia-hanyatlás összefügg a korral és az alkoholmennyiséggel? Azért óvatoskodtok?
– Hová menjünk? – köszörülte meg a torkát Robi. – Kocsival vagyok, ahová a hölgyek kívánják... Valami kis csöndes helyre?
– Mit javasoltok? Egyáltalán: mit terveztetek? Bulizni akartok? – kacagtak a lányok. – Nem nagyon érünk ám rá!
– Nekem semmi sem fér be – tette hozzá "a másik" –, nem készültem bulira. Még elő-nyugdíjazásira sem...
– Csak úgy elmegyünk valamerre! – Robi nem akarta az albérletét felajánlani, mert szűkös lenne négyük számára.
– A természet lágy ölére célzol? – nevettek a lányok. – Nem gondoljátok, hogy nehéz elbújni, amikor még a bokroknak nincsenek is levelei?
– Én tudok jó helyet! – Feri albérlete meg azért sem felelt meg, mert este fél 10-ig, amíg a lakótársak el nem szelelnek az éjjeli műszakba, nagy a kavarodás. – A régi laktanya mögött, a fal mellett...
– Csábító! Bár cseppet sem romantikus... – A lányok már képtelenek voltak visszakomolyodni. – Te is kocsival vagy?
– Nekem nincs... – válaszolta Feri, aki életében talán másodszor érezte az autó hiányát.
– Ja, persze, akkor nem ihatnád a talpasokat! Családod van? Gyerekek, unokák?
– Még nincs.
– Előbb az életet akartad majszolni? A helyedben én nem várnék tovább! Milyen öregkor az, ha az embernek nincs senkije, még az unokákkal se labdázhat? ...De házad biztosan van...terasz, virágok?
– Van – hazudta Feri és segélykérőn nézett a kollégájára.
– És neked? – kérdezte "az egyik" Robitól. – Család?
– Ráér még. Addig, míg másnak van felesége, nekem nem szükséges sajátot tartani.
– Mondj már legalább néhány példát, hogy kiket vittél el eddig a régi laktanya mögé!
– Nem én javasoltam a régi laktanyát!
– Neked is van lakásod?
– Van hát!
– Akkor miért nem oda viszed a csajokat? Mégiscsak vár otthon egy asszony?
– De hogy képzelitek – szólt közbe "a másik" – vagy hogy szoktátok? Elviszitek a városon kívül a csajokat, és a kocsiban tömeg-szexeltek? Vagy felváltva, vagy az egyik pár a hátsó ülésen, a másik az elsőn...?
Már túl sok lett a megválaszolatlan kérdés, a lányok félig-meddig elkomolyodtak, egyszerre vonták meg a vállukat, majd "az egyik" állt fel először:
– Azt hiszem, megértitek, de nem változtat a dolgon az sem, ha nem értitek: köszönjük, nem kérünk belőletek!

2024. május 16.

Ha - nélkül

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -




Ha - nélkül


– És ebben hol vagyok én?
– A legközepében! Te vagy a lényeg, a csúcs, a főszereplő, a primadonna, a ...!
– A legnagyobb balek? Nem ezt akartad mondani? Éppen ettől félek, hogy én vagyok a leg-leg-legnagyobb marha a világon!
– Szántszándékkal magyarázod félre az egészet! Képzelj el egy tökre fordított helyzetet: Ha te kérnél tőlem valamit, én mit válaszolnék?
– Azt, hogy meghibbantam... Aztán hátat fordítanál, és nem is állnál velem többé szóba!
– Ne mondd, hogy ilyennek ismersz!
– Sokkal ilyenebbnek.
– És akkor te most ezt csinálod? Nem engeded, hogy esetleg meggyőzzelek? Nem is akarsz meghallgatni? Nem is akarod meghallgatni a legeslegjobb barátnődet?
Zsanett, ahogy azt a fordított helyzetre megjósolta, félrenézett és befogta a fülét.
– Ez annyira ovis stílus, te is beláthatod! – próbálkozott Bogi szelíden-durcásan, ám barátnője fülre tapasztott kezét erővel cibálva.
Egy darabig némán küzdöttek, majd Zsani felkiáltott:
– Menj a francba, ne rángass, le ne tépd a fülem!
– Most melyik?! Ennyi kívánságodat egyszerre nem teljesíthetem!
– Akkor csak simán menj a francba! ...és minden megoldódik – tette hozzá Zsani egy levegővételnyi késéssel. Mintha egy-egy könnycsepp csillogott volna szimmetrikusan, miközben erőltetett gúnyos mosollyal igyekezett a szeméről elterelni a figyelmet.
– Megvagy? – ragadta meg Bogi a pillanatot. – Megnyugodtál?
– Nem! Nem vagyok meg! És nem is leszek meg...! – Zsani minden szóval egyre hangosabbra tolta a csúszkát, majd amikor úgy érezte, hogy már a legtávolabbi sarokban meghúzódók is értik, hirtelen elhallgatott, és barátnőjéhez hajolva, súgva egészítette ki: – ...és nem is leszek megkúrva! Ennyi.
A teremben – ami a vállalat fél-önkiszolgáló ebédlője, egyben fontos értekezletek és komoly ünnepségek színhelye – szokatlan csend támadt. A kanalak sem csörrentek meg a tányérok alján. Mindenki a folytatást várta, ki-ki vérmérséklete és fantáziája szerint, de feszülten, mert legtöbben csak egyféleképpen tudták befejezni a publikusan elhangzott végső mondat utolsó szavát, és később megesküdtek, hogy Zsani pontosan ezt az egyetlen lehetséges szót súgta Boginak: "megbaszva". Világos, a helyzet egyértelmű.
Bogi visszavonult, a másodikat némán ették meg, illetve inkább csak turkálták körbe-körbe a tányéron.

*
– Mit válaszolt? – Bogi férje a szokottnál legalább másfél órával hamarabb ért haza, és az üdvözléshez tartozó csontropogtatós puszi és popsimarkolás közben már fel is tette a döntő kérdést.
– Higgadj le – kacagott a nő, kibontakozva a felfalással vagy állva-dugással könnyedén összetéveszthető ölelésből –, minden rendben lesz!
– Zsani belement?
– Azt még nem állítanám, de érdeklődést mutatott.
– Gondolkodik még? Vagy van valami "ha"...?
– Nem, semmi feltétele sincs, csak illendőségből fut még egy-két kört, mint a tyúk a kakas elől... – Bogi nem zavartatta magát, hogy nem éppen az igazat mesélte el Zsani reakciójáról, hiszen nagyjából akár így is lehetett értelmezni azt a mú-hisztit. Meg másként is, de mindig bízni kell a barátnőkben, és meg kell adni az esélyt, hogy végül megfelelően döntsenek!
– Mikor? – kérdezte Norbi.
Bogi értette, mégis egyszerűbb volt visszakérdezni:
– Mi "mikor"?
– Mikor megy bele Zsani? Egyáltalán: meddig jutottatok el?
– Hát nem túl messzire, fogalmazhatnék úgy is, hogy a pálya feléig, és még arra sem mondott egyértelmű igent.
– De mi volt az, amire az előbb azt mondtad, hogy érdeklődést mutatott? – Bogi férje, Norbi sajnálta, hogy ő nem hallhatta a beszélgetést, de előzetesen úgy látták helyesebbnek, ha a nők egyezkednek egymással. Ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanúgy forog az agyuk.
– Hát... a felét sikerült letolnom... – kezdte Bogi kelletlenül –, hogy te meg ő... összejönnétek próbából...
– Okos vagy! – Sóhajtott Norbi elégedetten – Ez a legfontosabb! Jó szöveg ez a "próba", mert nem jelent hosszabb távon elkötelezettséget vagy kapcsit.
– Jaj, ne játszd már az agyad, hogy nem lenne kedved többször is megdugni! – csattant fel a nő.
Néhány hete ismerkedett össze a két házaspár, valamennyien a 28-32 évesek, a csajok kolléga- és barátnők, a pasik gyerekkorból átmentett haverok. Kölcsönösen szimpatizáltak egymással, elkezdtek összejárogatni és közös nyaraláson gondolkozni. Norbi tervezett mást is, és nem akarta vele megvárni a forró nyári éjszakát. Egy sütögetés közbeni poharak és egyebek összekészítése kapcsán, amikor Zsanival kettesben maradtak a konyhában, nyersen és határozottan elkapta a lány derekát, majd a cicijét, és miközben csókolóztak, majdnem teljes mértékben lehámozta róla a ruhát és a gátlásokat. Már változatlan határozottsággal a konyhapultra nyomta, már farka erőteljes nyomkodásával jelezte behatolási szándékát, amikor Zsani meggondolta magát, összekapta a ruháit és kiszaladt a kertbe, útközben valahogy felöltözött. Az eset nem került nyilvánosságra és semmilyen formában sem ismétlődött meg, de Norbi nem bírt lenyugodni. Ha Bogit dugta, akkor is Zsanit látta maga alatt, ha meg Bogival éppen kihagyták a szexet, akkor kielégületlenül álmodozott Zsaniról.
– Addig, amíg egyszer sem próbáltam Zsanit, nem tudom, hogy hányszor lesz kedvem megdugni – válaszolt kissé megkésve, kimérten Boginak. Arcán ugyanaz az izgalom tükröződött, amit Bogi még régről ismer, amikor Bogi szüleinél, hosszúra nyúlt ebéd közben alig várták, hogy felállhassanak az asztaltól és magukra zárhassák a lányszoba ajtaját. – Tehát ebben a részben, amiben megegyeztetek, az van benne, hogy ő meg én...?
– Tulajdonképpen eddig jutottunk...
– Akkor innentől átveszem! Ha most felhívod, hogy tudnánk-e találkozni, mármint ő meg én, akkor rábeszélem, hogy téged meg hozzunk össze Gergővel!
– Tehát most átmennél hozzá?
– Vagy ő jönne át, ahogy neki jobb!
– És dugnátok?
– Közben megbeszélném vele, hogy az volna az igazi, ha te és Gergő is...
– És ha nem megy bele?
– Nincs "ha"! Addig... győzködöm, amíg belátja, hogy így fair! – ígérte Norbi.
– Addig jársz hozzá baszogatni, amíg bele nem egyezik?
– Igen. Jó lesz így? És nektek is összejön, annyit dugtok Gergővel, amennyi jólesik!
Bogi a telefonjával játszadozott:
– És ehhez mit szólsz? Nem kerülgetnénk a fortyogó kondért, hanem egyszerűen megkérem, hogy jöjjenek át... ha van kedvük... párcserés szexre...
– Előbb csak biztosra menjünk! Zsanit megdugom próbából, én leszek az előhírnök.
– Micsoda önfeláldozás! Mi van, ha több próbára lesz szükséged, mire eldöntöd, hogy tovább léphetünk-e?  – Bogi félrehajtott fejjel, szeme sarkából leste Norbit. – Vagy többször meg kell dugnod ahhoz, hogy meggyőzd...! Inkább maradnék az előbbi verzió mellett: megkérem, hogy jöjjenek gyorsan egy csereberére, ha ven kedvük...
– "Ha" nélkül! Ne hagyj menekülési útvonalat! Oké. Hívd csak fel!
Egy hete fogalmazódott meg Bogiban és Norbiban – majdnem egyidőben –, hogy a két nőnek annyira megegyezik az alakja, hogy biztosan hasonlóak az ágyban is. Norbi persze tiltakozott, mert annyira jó senki sem lehet, mint a párja, de bevallotta, hogy szívesen fogadna akár nagyobb tétben is, ha meggyőződhetne róla, hogy Zsani közel sem dug olyan jól, mint Bogi... Ha sötétben tévedésből a másik csaj ágyába tévedne, akkor is rögtön tudná, hogy nem Bogit dugja! ...Így indult az ötletelés, Norbi nem vallotta be, hogy ő már túl van egy sikertelen kísérleten, de felsorolta minden előnyét az annyira vágyott tapasztalatszerzésnek, mire Bogi is kifejtette, hogy ő meg a két pasit tenné mérlegre, még akkor is, ha az nem az idegen Gergő felé billenne, hanem persze Norbi javára...
– Nem veszi fel... – Bogi kitartóan leste a telefon kijelzőjét. – Nem hallja?
Titkon azt remélte, hogy Zsani igenis hallja, csak most nem akar vele beszélni... mert még mindig kevésbé kínos, ha tart a harag, mintha felvenné vagy visszahívná, és el kellene mondani "ha nélkül", hogy amit az ebédlőben sorban állás közben elkezdett, azt komolyan is gondolta, jó lenne keresztben-kasul dugni, de főleg egymás párjával... és most!
Titkon reménykedett és fohászkodott:
– Időt kérek! Időt kérek! – ismételgette abban az ütemben, ahogy a távolban Zsani telója csöngött. – Meg kell ezt még gondolni!

2024. május 14.

Manyó

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -



Manyó (amiről nem mesél)


– A szerelem megszépít, a szerelem nélküli kamatyolás minimum háromszoros sebességgel öregít. – Ez, az egyik típusú tanulság legalább hetente egyszer elhangzott, a másik, a személyesebb változat ennél valamivel ritkábban: – Nem vagyok rá büszke!
Amit Manyóval nem lehetett megbeszélni, vagy amihez nem tudott hozzászólni, az nem is létezik a szexben.
Manyó anyó – ahogy távollétében hívták – rendkívül tájékozottnak bizonyult, egyből kapcsolt, azonnal betolt-belökött a társalgásba egy meghökkentő, ám tanulságod példát, amint szükségesnek látta, és vitathatatlanul avatottabb szakértője volt a témának, mint a nála 40-50 évvel fiatalabb lányok. Mennyivel is? Lehet, hogy inkább 60 évvel? Pontosan sosem derült ki, de Manyó – aki nem szürkébe öltözött ám vagy sötétbarnába, mert az öregasszonyos – tiritarkában és vidáman virított közöttük.
Néha eltévesztette a hajfestést, és napokig feltűnősködő trópusi madárra emlékeztetett, amikor pirosba tendáló frizurájához színes ruhatárából citromsárga nadrágot és neonzöld kardigánt választott. Nejlonzacskója csak színtelen volt, azzal kellett beérnie, s a kezére húzva végigjárta a háza előtti járdát, a partvissal söprögetés előtt összekapkodta a nagyja szemetet. – Szívesen megállok szuszogni! – Színpompás Manyó anyó így bátorított bárkit, ismerőst vagy ismeretlent, akinek kedve támadt egy beszélgetésre. Be is invitálta a kertbe, ahol ahány darab, annyi típust és évjáratot képviselő ülőalkalmatosság egy egész hadsereg fogadására is elegendő lenne.
A lányok és egy-két fiú törzsvendégeknek számítottak Manyó kertjében és szedett-vedett,  vedlett, ám makulátlan tisztaságú ülőkéin. Amikor pedig közölte velük, hogy ennyi üdítőt nem fut ki a nyugdíja, s ha "ilyen kólikákat" akarnak inni, hozzanak magukkal, attól a naptól kezdve – bevásárolva, felszerelkezve – még gyakrabban megjelentek, és a presszó terasza, vagy a park padjai helyett Manyó anyó udvarát választották.
– Majd szedjétek össze a csibrikeiteket magatok után, mert alig bírtam elcipelni a boltba! – Egy maréknyi aprópénzt csapott a műanyagasztalra: – Nesztek, ennyit kaptam értük!
Ebben persze némi túlzást gyanítottak, mert Manyó fittsége és fürgesége bármelyikükét megközelítette. Nem is vették tőle zokon, amikor figyelmeztette a társaságot:
– Mozogjatok gyakrabban, mert utólag már hiába sírtok, hogy juj meg jaj, ha csak mindennap 5 perccel többet sétáltam volna...! Semmit sem lehet újrakezdeni, vagy ha mégis, az már nem ugyanaz! Jó-jó, tudom, hogy egyik lyukon be, a másikon ki, és ne vigyorogjatok, mert a fületekre céloztam, nem másra! ...Mert a ti korotokban én sem foglalkoztam vele, hogy mi lesz majd... és semmit sem hittem el, amit meg nem tapasztaltam, pedig mennyivel kellemesebb lett volna mások kárából tanulni, vagy legalább néha meghallgatni a jószándékú figyelmeztetést!
A lányok és a fiúk nagy levegőt vettek, máris elfelejtették, hogy mi volt az eredeti téma – vagy tanács –, mert ilyenkor Manyóra rájött a mesélhetnék.
– Akkora ormótlan házban nőttem fel, ahol több család lakott együtt, és a lakrészeket úgy-ahogy farostlemezekkel, odatolt szekrénnyel vagy zárhatatlan ajtóval választották el. A hosszú folyosóról nyíló, közösen használt helyiségekhez pedig szabályos menetrend készült, úgyhogy nem kelhettem fel a szokásosnál és megállapodottnál 5 perccel előbb vagy később, mert akkor még (vagy már) más ült a vécén! Napközben persze jobb volt a helyzet, még a közös fürdőszoba előtt sem várakozott senki, mert mindenki elment a munkahelyére, vagy a suliba... Legalábbis így gondoltam! Egy alkalommal, amikor valami gyomorrontás vagy más kórság jött rám és a szüleim elég nagynak tartottak ahhoz, de a szörnyű rosszullét miatt tele aggodalommal, de egyedül hagytak otthon, egyetlen percig sem élveztem a váratlan szünetet, fostam, mint a lakodalmas kutya, elcseréltem volna akár dolgozatírásra is. Félóránként jártam a vécébe, hol alul, hol fölül kívánkozott ki még mindig valami, pedig enni-inni se mertem. Egyik ilyen sietős utamról kimerülten tartottam vissza, amikor a fürdőszobából érdekes hangok ütötték meg a fülemet. Az ajtó nem volt rendesen becsukva, csak behajtva – eddig fel sem tűnt, hogy ennyire képes, hiszen nem volt olyankor arrafelé dolgom, amikor más család használta, és sosem ellenőriztem le, amikor becsaptam magam mögött, hogy marad-e rés, no ettől kezdve mindig úgy éreztem, hogy fürdés közben engem lesnek –, a nyílásra tapadtam. Akadt mit bámulni! Videó és internet nem volt még, de azért, talán 16 éves lehettem akkor, elméletben elég sokat tudtam a szexről, nem igazán érdekelt még, inkább furcsaságnak tartottam, és abban merült ki a fantáziám, hogy melyik fiúval milyen érzés lesz (majd) csókolózni. Hát most telibe kaptam, mindent láttam! A szomszédlány nem ment dolgozni, vagy napközben hazajött, és akadt egy partnere is, aki szépen sorban mindenre rábeszélte. Amikor meg túlestek az összes kényelmetlen pozíción, akkor majdnem fellöktek siettükben, de nem figyeltek rám, a lány ágyán folytatták. Mentem utánuk, mintha hozzájuk lennék láncolva, és a velünk szomszédos lakásban, egy félig becsukott ajtó takarásából tovább követtem a műsort...
Manyó elmosolyodott és végignézett a hallgatóságán:
– Ennyi.
– Mééég! Mi tetszett legjobban? – kérdezte a feszülten figyelők egyike, az a lány, aki gyönyörű barna haját egy kék és egy vörös tinccsel rontotta le.
– Az, hogy "tetszett", az erős kifejezés, nem igazán illik ide. Mindent érdekesnek tartottam, mert először láttam, hát azt hiszem, nem is hagytak ki semmit, pedig nem tudhatták, hogy van közönségük. Persze volt olyan barátnőm, osztálytársnőm, aki mesélt dolgokról, rendszeresen kijárt srácokkal a város szélére, ahol régi és új bányatavakban kockázatos volt fürödni, de kárenyhítésként a parton megengedte a srácoknak, hogy kezükkel felfedezzék a testét, és ezt viszonozva eljutottak odáig, hogy mindegyik farkat kiverte, sőt azt tervezgette, hogy valamelyikükkel titokban tovább is elmerészkedik, s ha megtetszik neki a kamatyolás, akkor majd a teljes csapattal... De ez a csaj szopásról nem beszélt, hiányos volt az oktatás, azt sem árulta el, hogy nem csak elölről lehet kamatyolni, én még legalább 12 pózt ismertem meg azon az emlékezetes délelőttön, meg, hogy még más helyre is be lehet dugni a farkat... Nem is csoda, hogy a szomszédlány előre összeszorította a fogait!... Igen, a láthatóan tapasztalt koma beverte a popójába is. Bár nekem akkor úgy tűnt, hogy a csaj átesett már a hétpróbán, talán addig a délelőttig többet megtapasztalt, mint amennyit szeretett volna, mégis olyan megviselt lett az arca, amikor végeztek, mint akinek megduplázódtak az évei.
– Máskor is sikerült kukkolni?
– Jó kérdés! Ravasz kérdés! Délelőttönként a padban ülve gyakran elképzeltem, hogy a szomszédlány és a pasas éppen "azt csinálják" otthon. Amikor már nem bírtam tovább magamban tartani a látottakat, elmeséltem a barátnőmnek, aki éppen panasznapot tartott, hogy még sokáig nem járhatnak ki a bányatavakhoz, nem a víz hidegsége miatt, hiszen nem tervezett beleugrani, hanem mert még nem lombosodnak a bokrok, és lehetetlenség feltűnés nélkül fiúk farkát huzigálni. – Nagyon messzire el kell kutyagolni, ha akarunk valamit! A mozi sajnos mindig tele van, játszhatnának már egy ramaty filmet! – tette hozzá sajnálkozva, és abba is beavatott, hogy egyébként beülhetne két srác közé, merthogy két keze van... Amikor megismerte a kukkolós sztorimat, egyből támadtak az ötletei: Betegedjünk le egyszerre, és átjön hozzánk! Ha véletlenül mégsem kamatyolna a szomszédlány, vagy ha csak álmodtam az egészet, arra az esetre felkészülve szólnánk néhány srácnak, hogy szintén betegedjenek le... Ezzel a második verzióval riasztott el az egésztől, és gyorsan elmeséltem, milyen fájdalmas képet vágott a szomszédcsaj, amikor a pasas a popójába dugta... Még kicsit próbálkozott, hogy abba megyünk bele a srácokkal, amibe mi akarunk, nem azt csináljuk, amit ők szeretnének, de ez a terv már szépen dugába dőlt. Viszont megengedte, hogy valamelyik nap délután, nem a bányatavaknál, hanem jóval messzebb, olyan dimbes-dombos környéken megnézhetem, amit a srácokkal művel, ha én megelégszem a kukkolással... Ez a terv aztán meg is valósult...
Az elmúlt percekben egy pisszenés sem hallatszott, most is csak azért fészkelődtek, hátha következik a folytatás. Pedig megszokhatták már, hogy Manyó anyó helyettük is levonja a tanulságot, mielőtt újabb történetbe fogna.
– Tudom, hogy közöttetek is van hétpróbás, nem is egy, és azt is jól tudom, hogy könnyebb saját bőrön megtapasztalni valamit, mint másnak elhinni... de megint elmondom, hogy aki teheti, várjon a szerelemre, keresse és sürgesse is akár, mert szerelemben szexelni nemcsak dupla olyan jó, mint a sima kamatyolás, nemcsak összeadódik, hanem megsokszorozódik az élvezet! Ne úgy értsétek, hogy szerelem nélkül nem jó, és azt se képzeljétek, hogy a szerelem nem múlik el, ez egyszerűen nem igaz. De várjatok a szerelemre, s ha jön, s ha elmúlik, várjatok a következőre... ha jót akartok magatoknak!
Manyó anyó nagyot sóhajtott, mint aki belefáradt a mesélésbe.
Ilyenkor – attól függően, hogy éppen melyik és milyen összetételű társaság pihent meg a székeken és ülőkéken – kiegészítették a saját tapasztalataikkal, hozzáfűzték a véleményeiket, és egy darabig még ott lebegett közöttük a történet szelleme.
Manyó szívesen elmesélt mindent, s bízott benne, hogy a jóból is, a rosszból meg pláne, a tanulságból meg feltétlenül felhasználnak valamit ezek a kedves – hozzá képest – gyerekek. Nem szemérmeskedett, őszintén beszélt arról is, amire nem lehetett büszke, és amit vele osztottak meg, arra nyers és szinte kíméletlen, de szeretettel csurig töltött reagálásra számíthattak.
Majdnem mindent elmesélt, és tudta jól, hogy majd egyszer az is sorra kerül, amitől húzódozik, amit a legnehezebb lesz... Nem lesz egyszerű!
Ki tudná azt elmondani ilyen nyíltszívű fiataloknak, hogy pár évvel ezelőtt, amikor még autója volt meg jogosítványa, kitolta a bevásárlókocsit a "marketből", és pakolászás közben vette észre, hogy a helyhiány miatt a rácsos kocsi aljába tett dolgokat "csak úgy", fizetés nélkül áthozta a pénztáron? Szégyellt visszamenni, azóta meg szégyelli, hogy nem ment vissza.

2024. május 13.

Klaudia és Claudio

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -




Klaudia és Claudio

50 évvel ezelőtt...

– Alacsonyan szállnak a bugyik! – kacagott Éva a terasz egyik fonott fotelének mélyéről.
– Kapd el őket! – ugrott fel Klaudia.
Egy pillanatot sem várt a barátnőjére, odaszaladt a végtelen hosszú szárítókötél körül szétszórt vadvirágokként pompázó bugyikhoz, s 2-2 csipesszel újra a helyükön rögzítette őket, mielőtt az áprilisi szél még a szomszédba is áthordaná.
– Köszi, sokat segítettél! – vetette oda visszatértében Évának.
– Máskor is! ...de mire készülsz ennyi bugyival?
– Nem te mondtad, hogy a srácok legalább 20-an lesznek?
– Noés mindegyik miatt le fogod cserélni? Nem lesz ez kicsit sok?
Jókat nevetgéltek, ahogy általában az ártatlan lányok teszik, de mindketten érzik a sajátjuk mellett a másik felől áradó feszültséget is.
A teraszon megszorult az áprilisi előnyár, a délről feltámadó, forró szél csak fokozta az időutazás illúzióját.
– Mindig olyan érzésem van, mintha már vége lenne a sulinak.
– Tudom. Decemberben még mindig a nyarat emlegetted, januártól meg egyfolytában a következőt várod.
– És így van ez jól!
Egy kicsit az érettségi is izgatta őket, de csak egészséges mértékben, hiszen akik 4 éven át kitűnőtanulók, azoknak semmilyen tétel vagy feladat sem jelenthet nagy meglepetést. Az érettségi helyett a mai programra koncentráltak: A MECCS! Csupa nagybetűvel és rengeteg várakozással. Újságokból kivágták az olasz csapat fotóját, s azzal az elhatározással fognak a tribünről szurkolni, hogy a meccs után feltétlenül szereznek majd autogramokat.
– Ettől meg ettől, meg ettől... – mutogatták egymásnak a kedvenceket.
– Ettől meg puszit is begyűjtök, és meg fogon kérdezni, hogy van-e csaja!
– Úgyis azt mondja, hogy nincs, pedig úgyis van! De akkor mit csinálsz?
– Jelentkezem... ha megfelelek... neki.
– Azt feleli, hogy rendben van, és megdug a vécében.
– Komolyan?
– Komolyan. Majd megérzed! Aztán azt mondja, hogy jó voltál, majd legközelebb folytatjátok, egy-két éven belül megint jön, majd ne felejtsd el hozni a puncidat ... de a nevedet sem kérdezi meg.
– Elég rosszindulatú vagy! – húzta el a száját Klaudia. – És te mit csinálsz addig, amíg mi dugunk?
– Amíg téged dug? Leülök szemben egy padra, ott várlak, és majd elmeséled, hogy megérte-e! Vagy... tudod, mit? Én meg kiválasztom... – Éva találomra bökött az újságból kivágott kép egyik pontjára – ezt a srácot, és én meg addig vele dugok.


Elmúlt 50 év.
Napjainkban...

A terasz 50 év alatt alig változott. A kikopott, billegős köveket sok cementtel rögzítették, a régen leselejtezett fonott bútorokat fémvázas műanyagokra cserélték. Ez az április – szeszélyessége mellett – ugyanúgy ontotta a hőséget, mint az egykori.
A két lány kicserélődött.
Valahol a lelkük mélyén sejtették, hogy nem ők ketten az elsők, akik szeretik ezt a terasz-hangulatot, s hogy őelőttük is csendült már fel ugyanitt lánykacagás.
Közelebb húzták egymáshoz a székeket, fejüket majdnem összeérintették:
– Ma meg mit akar Caludio? – tette fel a szőke a szokásos kérdést, mert gyanította, hogy barátnőjének mára is akad valami elújságolni valója.
– Szeretné, ha egyszerre masztiznánk – vágta rá Klaudia.
– Na és? Hányszor kiverte már a kedvedért cam-ba... Erről jut eszembe: Láttam már  mindet, vagy dugdosod előlem?... Ennyit megtehetsz, jól felhúzod a lábad, és ahogy magadban is szoktad...
– De az annyira... cikiií... hogy csak a hatalmas puncimat látja a monitoron.
– A pasik szeretik nézni. – Odett összehúzta a szemét. – Ennyi az egész, nem olyan nagy ügy, megmutatod a puncidat a kamerának.
– Igazad lehet, mutattam már... masztizás nélkül.
– Na ugye?! Mikor csinálod?
– Majd...
– Szóval az is titkos, amikor masztizol neki, meg a legújabb videókat se akarod megmutatni?
– Majd...
Vagy van még valami?
– Van.
– Fogadok, hogy Claudio szeretne túllépni a netes szexen, és végre igaziból bevágni. Nem olyan hatalmas farok, hogy élőben megijedj tőle! És akkor még a kamera nagyít is rajta.
– Bolond vagy! Találkozni szeretne vagy Milánóban, vagy Budapesten... vagy is-is, a lényeg, hogy szexelni akar 0-24-ben.
– Várható volt, célozgatott is rá, amikor részleteztétek, hogy mit csinálnátok egymással.
– Várható... – vonta meg a vállát türelmetlenül Klaudia –, de ehhez még várakozni kell 1-2 hónapot.
– Kibírod? – kérdezte a szőke Odett komoly képpel.
– Bolond vagy! – Klaudia jelentőségteljesen pillantott az asztalon heverő laptopra.
– Annyira olaszos fejed van, hogy Milánóban senki se fogja kitalálni, hogy honnan jöttél! De miért Budapestet mondtál?
– Szerinted ez nem az? Budapesthez tartozunk...
– Melyiket választod? Inkább elutazol, vagy inkább Claudio jöjjön ide?
– Az előbbi... Helybe viszem neki a puncit. Eljönnél velem?
– Valahogy sejtettem, hogy ez fel fog vetődni! El. De mit csinálok addig? Kavartok éjjel-nappal, én meg...? Fogom közben a kezed?
– Majd megmondom neki, hogy viszem a barátnőmet, ő meg...
Odett felkacagott:
– Viszed a barátnőd punciját, ő meg hozzon még egy faszt! Azt fogja gondolni, hogy valami kiéhezett picsa vagyok, aki Milánóban akarja jól megdugatni magát.
– Eljönnél?
– El.
Klaudia úgy meghökkent, hogy elfelejtett reagálni.
Arra mit lépsz – kérdezte Odett , ha azt javasolja, hogy nyomassuk hármasban vagy négyesben?
– Megsértődöm 5 percre, aztán visszasértem, hogy nem akarok rajta osztozkodni, különben sem hinném, hogy 0-24-ben bírna szexelni, úgyhogy nem akarom még ezt is lefelezni!
– A kis irigy!
– Még jó. Elvárhatom, hogy én érdekeljem, ne a barátnőm!
– A legjobb barátnő azért más, mint egy sima... 
– Enyém az elsőbbség!
 – Ez jó! ...Muti meg azt, ahogy veri a farkát, amit még nem láttam! – Odett a laptop felé nyúlt.
– Mindet láttad... De ha lenne kedved online... – vetette fel Klaudia óvatosan. – Lenne?
– Nem tudlak követni. Most megkéred, hogy verje ki a farkát, mi pedig ketten nézzük?
– Nem egészen. Arra gondoltam, hogy úgyis csak az látható, Claudio pedig csak a puncimat látja... ami lehetne a tiéd is... akár.
– A kis perverz! Szóval én masztizzak közösen vele, mintha te volnál? Te meg röhögsz itt mellettem?
– Pisszenni sem fogok, ígérem, nehogy rájöjjön a cserére!
– Pedig rájön!
– Punci-punci... mindegy.
– Gondolod te, de különböznek! Nemcsak a formájuk, amire könnyen emlékezhet, amikor pár napja mutogattad neki, de a színe, a rés nyitottsága... és elfelejtetted, hogy neked kis fekete pamacs van a puncid felett, az enyém meg világosbarna-bolyhos.
– Huh! Pedig jó ötletnek tartottam!
– Jó is, Claudio is jónak tartaná, ha rájönne, hogy egy punci helyett kettőt ismerhet meg...
– Akkor feláldozom magam, kitárom a puncimat a nagyvilágnak, nyilvánosan megujjazom magam...
– Szörnyű lehet! – nevetett Odett. – De ha az segítség neked, akkor holnapra mind a ketten borotválunk, bedobjuk a cserét, ha pedig lebuknánk, mert mégsem ugyanazt a puncit látja, mint máskor, akkor megmondjuk, hogy mi ilyen jó barátnők vagyunk, és Milánóba is együtt utazunk, két punci, ha nekem is előhúz a kalapból egy havert...
– Megtennéd?
– Meg. És a kedvedért kavarok is Claudio haverjával... De végre hadd lássam egy kiverős videóját!
– Van még valami... – Klaudia felhúzta és szorosan átkarolta a térdét, mintha begubózna. – Mindig mondogatjátok, hogy tiszta olaszos vagyok. Pedig én nem is annyira, mint az anyám, én állítólag a nagymamámra hasonlítok, akit nem ismertem, sőt az anyám sem, mert a szülés után elvitte valami betegség. Fényképek igazolják, hogy ő, a nagymamám "mintha" olasz lenne, az anyám teljesen makarónievő, én pedig megint "mintha"... Rengeteg fotót láttam, kirándulásokról, tablóképeket, nagymamán 18 évesen szeretett pózolni... – Elhallgatott.
– Mi az?
– 18 évesen pontosan ilyen volt, mint én most, 18 évesen, és őt is Klaudiának hívták... ez utóbbinak persze nincs jelentősége. Mutassak ilyen képeket?
– Bocsi, de előbb muti olyan videót, amin Claudio kiveri a farkát, nem baj, ha láttam már, ismétlésnek... aztán folytathatod a családfádat!
Klaudia egy igazán mélyet sóhajtott:
– Egy pillanat, és... De előbb nézz meg valamit!
Kihajtotta a laptopot, kezével eltakarta a billentyűzetet, amíg beírta a jelszavát.
– Tessék! – Odett felé fordította. – Lapozz bele!
– Haha! Ez te vagy? Eeennyi szőrrel?!
– Nézd a szemét, homlokát, száját, nyakát, cicijét...!
– Jól van, te vagy, le sem tagadhatnád! De ennyi szőrrel? ...– Odett a szájához kapott és egy pillanatra kimeresztette a szemét. – Vagy nem is te...? Ő a nagymamád? 18 évesen? Honnan szerezted?
– Claudio küldte, hogy nagyon hasonlítunk egymásra azokkal az 50 évvel ezelőtti fotókkal, amit az ő nagyapja dolgai között talált egy sárga dobozba rejtve. Szerinte az öreg fényképezte a csajt saját használatra... 
– Úgy érted, hogy Claudio nagyapja kavart a te nagymamáddal? ...Teljesen egyformák vagytok, egyik is Klaudia, másik is Klaudia, csak közben eltelt 50 év?!
– Hát lehet másra gondolni?
– Claudio mit szólt ehhez?
– Nem tudja, hogy mit kombináltam ki, csak érdekességképpen küldött párat.
– Sok van még?
– Nem tudom, mekkora lehet az a sárga doboz... de én inkább attól félek, hogy nemcsak ilyen meztelen fotók készültek, hanem... tudod, akció közben, amikor dugnak...
– Kérdezd meg!
– Nem akarom tudni... Amúgy is ott van még az a lehetőség is, hogy csak véletlen hasonlóságról beszélhetünk...
– Persze. – Odett elmélázott. – Túl sok a véletlen. Csak közben meg furcsa, mert ennyi egybeesés egyszerre...! És ez a hasonlóság!
– Majd kitalálom még, hogy mit lépjek – hagyta jóvá Klaudia –, az is elképzelhető, hogy nem is akarok találkozni az unokatestvéremmel, legalábbis nem uuúgy.
– Számíthatsz rám! Enyém Claudio, önfeláldozóan dugok vele, tiéd lesz a még ismeretlen haver!
– Ez is megoldás, de gyanús lesz...
– Jól van, együtt kitaláljuk, de addig se húzzuk az időt, mutasd azt a farok-videót! Mikorra ígérted a közös masztit?
– Mindegy, mert bármikor mondhatom, hogy most nem alkalmas... Mire gondolsz?
– Megejtjük most a punciborotválást, és amint Claudio belép, én bedobom magam... ha pedig lebuknánk, akkor az lesz a szöveg, hogy rácuppantam... ennek persze megörül, erre beadjuk az igényt a haverjára, majd várunk pár napot, és bejelentjük a cserét. Jó így?
– Nem tudom...
– Ne kéresd magad! Van borotvád?