TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)
Erotikus buborékok
/EROTIC BUBBLES/
- újabb 13 erotikus történet -
– Micsász? (Mit csinálsz?)
– Várok a csajra.
– Megéri?
– Miért nem azt kérdezed, hogy melyik csajra?
– Melyik az a csaj?
– Hagyjál már! Ha eddig nem érdekelt, húzhatsz elfelé!
– Iszol valamit? – Feri 58 éves feje, tele kíváncsisággal a közeli söröző felé biccentett.
– Még nem... De ha meghívsz, akkor leerőltetem. – Robi, a fiatalabbik, benyúlt a sapka alá, méla vakargatás közben és ürügyén megszellőztette izzadt, tükörsima fejbőrét. Mindig kerüli a széles és hirtelen mozdulatokat, mert a fellazított sapka könnyedén lesiklana.
– Jaj, szegény, ki ne hányd itt nekem!... Melyik az a szerencsés csaj?
– Mindegyik szerencsés, akit megkummantok. Na?! Erre nem számítottál!
Lassan tették meg azt a néhány lépést a sörözőig, mert Robi egyfolytában körbe-körbe tekintgetett. A kintihez képest szokatlan félhomály és a pultnál visszafogottan ásítozó csapos fogadta őket. A négy, politikán vitázó törzsvendég közömbösen vette tudomásul a létszám váratlan növekedését.
Robi az üvegen keresztül a söröző előtti járdát tartotta szemmel, mert az, hogy egy nőnek mennyi időbe telik munka után az utcára kilépésre rákészülni, kiszámíthatatlan még egy rutinos csajozó számára is, főleg így, hogy még randi is alakulhat a dologból. Robinál a "randi" a "megdugás" és a "megkummantás" szinonimája, de ezt úgyis tudja mindenki: nem kamasz már, hogy csak úgy, üresben randizgasson.
Feri egy összerajzolt tükörben kettejüket leste elégedetlenül. Elkeserítőnek tartotta, hogy a szerinte vele nagyjából egykorú kolléga jobban tartja magát, mint ő. – Nem csoda, hogy ragadnak rá a nők!
A csapos félútig vánszorgott el – minek sétálgasson annyit, amikor úgyis mindjárt vissza kell fordulni –, és csak Robitól kérdezte meg:
– Mit hozhatok?
– Van sör nélküli söröd?
– Alkoholmentesre gondolsz? ...Szívószálat kérsz hozzá?
Egy függőleges és egy vízszintes fejmozdulat után Robi a kollégájához fordult:
– Te meg...?
– Őt tudom! – szólt vissza a csapos. – Talpas úrnak egy "talpas".
– Mindig ugyanazt iszom – válaszolt Feri is, nem kevés törzsvendégi öntudattal –, csakis minőségi bort, és kizárólag talpaspohárból. Már nem is emlékszem, hogy engem neveztek el a talpaspohárról, vagy a poharat rólam, és nem is fogok már ezen változtatni, ha idáig megfelelt a talpasbor – tette hozzá, és futólag újra megállapította, hogy Robi legalább 2 évvel fiatalabbnak néz ki, ami már sokat számít ebben a korcsoportban. – Mikorra ígérte a csaj?
– Majd jön, ha akar valamit! – felelte Robi vállat vonva, ám látszólagos flegmaságával éles ellentétben, le sem vette a szemét az ablaküvegről. – Nekem nem sürgős, mert ma már kummantottam egyet, akár holnapig is vissza tudnám tartani, ha muszáj volna.
– Nincs... neki egy belevaló barátnője?
– Neked kellene? – vakarta meg a fejét Robi gondterhelten, egyúttal elvégezve a sapka alatt esedékessé vált szellőztetést. – Úgy állsz, hogy időszerű volna egy kummantás? ...Az a baj, hogy nem tudom a számát... még nem lenne késő megkérni, hogy hozzon magával egy másik csajt is... Sőt, ha tudnám a számát, a nevét meg mégsem, mert ez a helyzet, akkor sem hívhatnám fel a kedvedért, de... Te egy mázlista vagy! – mutatott kifelé az ablakon. – Ezek párban jöttek! – Kisietett, hogy a söröző előtt tanácstalanul megálló két nőt előzékenyen bekísérje.
– De én tényleg nem azért jöttem, csak errefelé van dolgom... – szabadkozott az egyik csaj, Feri értelmezése szerint "a másik", s nem az, aki Robihoz jött.
Robi határozottan terelgette őket befelé:
– Mindenki ismer mindenkit? – kérdezte feleslegesen, hiszen bármekkorává duzzadt mára a vállalat, látásból (legalább arcról) ez volt a helyzet és a szokás: mindenki ismert mindenkit. Ahogy mindenki tegeződött mindenkivel, akkor is, ha a köszönésen kívül sok év alatt két szót sem váltottak egymással.
Munka közben kitűzőt viseltek, úgyhogy a nevekkel ott nem volt gond, de Ferit a sörözőben végtelenül zavarta, hogy két ismerős arcú – ráadásul az egyikük ismerős fenekű – lánynak nem tudja a nevét.
– Éppen ma beszélgettünk rólad a csajokkal! – mosolygott Ferire "a másik".
Robi jelentőségteljesen pillantott idős kollégájára, képzeletben összedörzsölve a tenyerét, hiszen Feri tulajdonképpen neki köszönheti ezt a jó csajt. Ilyen felvezetés után, ha mégsem kummantaná meg, az már legyen az ő mamlaszsága!
– Remélem, csupa jót mondtatok! – viszonozta a mosolyt a megszólított.
– Hát persze! Lehetne mást is? Nem titok: az került szóba, hogy nemrég öten mentek nyugdíjba, nagy buli volt, még ebben az évben várható két újabb nyugdíjazás, és azt számolgattuk, hogy utánuk te következel... Mennyi van még hátra? Netán már jövőre bulizunk?
– Hét év – felelte Feri sértődötten.
– Az még sok. – A lány kicsit jött zavarba, és máris Robihoz fordult: – Neked még 2-3 évet saccoltunk, és eszerint annak van igaza, aki az állítja, hogy kettőtök közül te vagy az idősebb.
Na bumm! Félpercen belül mindketten megkapták!
Robi, aki 49 évesen még nem kezdte el számolgatni, hogy hány év múlva mehet nyugdíjba – ha megéli – most nem tudott megszólalni. Szerencsére a csapos diszkréten megközelítette őket, és felvette a rendelést:
– Igenis! 2 őszilé, 1 nullás sör, és Talpas úrnak még 1 talpas.
A 24-25 éves lányok kuncogtak:
– Miért jöttünk sörözőbe, ha senki sem sört iszik?! Igaz, hogy a potencia-hanyatlás összefügg a korral és az alkoholmennyiséggel? Azért óvatoskodtok?
– Hová menjünk? – köszörülte meg a torkát Robi. – Kocsival vagyok, ahová a hölgyek kívánják... Valami kis csöndes helyre?
– Mit javasoltok? Egyáltalán: mit terveztetek? Bulizni akartok? – kacagtak a lányok. – Nem nagyon érünk ám rá!
– Nekem semmi sem fér be – tette hozzá "a másik" –, nem készültem bulira. Még elő-nyugdíjazásira sem...
– Csak úgy elmegyünk valamerre! – Robi nem akarta az albérletét felajánlani, mert szűkös lenne négyük számára.
– A természet lágy ölére célzol? – nevettek a lányok. – Nem gondoljátok, hogy nehéz elbújni, amikor még a bokroknak nincsenek is levelei?
– Én tudok jó helyet! – Feri albérlete meg azért sem felelt meg, mert este fél 10-ig, amíg a lakótársak el nem szelelnek az éjjeli műszakba, nagy a kavarodás. – A régi laktanya mögött, a fal mellett...
– Csábító! Bár cseppet sem romantikus... – A lányok már képtelenek voltak visszakomolyodni. – Te is kocsival vagy?
– Nekem nincs... – válaszolta Feri, aki életében talán másodszor érezte az autó hiányát.
– Ja, persze, akkor nem ihatnád a talpasokat! Családod van? Gyerekek, unokák?
– Még nincs.
– Előbb az életet akartad majszolni? A helyedben én nem várnék tovább! Milyen öregkor az, ha az embernek nincs senkije, még az unokákkal se labdázhat? ...De házad biztosan van...terasz, virágok?
– Van – hazudta Feri és segélykérőn nézett a kollégájára.
– És neked? – kérdezte "az egyik" Robitól. – Család?
– Ráér még. Addig, míg másnak van felesége, nekem nem szükséges sajátot tartani.
– Mondj már legalább néhány példát, hogy kiket vittél el eddig a régi laktanya mögé!
– Nem én javasoltam a régi laktanyát!
– Neked is van lakásod?
– Van hát!
– Akkor miért nem oda viszed a csajokat? Mégiscsak vár otthon egy asszony?
– De hogy képzelitek – szólt közbe "a másik" – vagy hogy szoktátok? Elviszitek a városon kívül a csajokat, és a kocsiban tömeg-szexeltek? Vagy felváltva, vagy az egyik pár a hátsó ülésen, a másik az elsőn...?
Már túl sok lett a megválaszolatlan kérdés, a lányok félig-meddig elkomolyodtak, egyszerre vonták meg a vállukat, majd "az egyik" állt fel először:
– Azt hiszem, megértitek, de nem változtat a dolgon az sem, ha nem értitek: köszönjük, nem kérünk belőletek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése