(Az erotikus novella előzménye: Prés vagy satu)
TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)
Erotikus buborékok
/EROTIC BUBBLES/
- 13 erotikus történet -
Akinek nincs ingyen
Harcos első, második... stb. ránézésre inkább tűnik íróasztal mögé ragasztott, huzattól, nedvességtől, és erős napfénytől és időjárási frontoktól óvott aktakukacnak, akinek periodikusan ismétlődő feladata havonta végigellenőrizni a dolgozók kartonjait (esetleg excel-tábláit), és pontosan megállapítani, hogy történt-e bennük gyökeres "történés", például megváltozott-e valakinek a címe, telefonszáma vagy más fontos adata, amelyekre ritkán van szükség, ám olyankor elengedhetetlenül.
Harcosról, ha másutt találkozunk vele, azt sem feltételeznénk, hogy egy hatalmas egykori gyárépület területén lévő aprócska műhelyben dolgozik buzgón, fizikai munkát végez, és senki sem hinné el, hogy munkaidőben pálinkáért megy a kollégák számára. S amint meghozta, megint elindul, bár jól tudja, hogy az újabb rendelés – a narancslé – csak annyira veendő komolyan, mint az imént a torokfájásra szolgáló, a pálinka kiegészítőjeként igényelt szopogatós tabletta.
Az viszont biztos, hogy – narancslével vagy narancslé nélkül – vissza kell érnie a műhelybe, mire az öreg (a főnök) is visszatér, mert a főnök nagyot csalódna benne. Így is eleget kockáztat azzal, hogy nem lesz képes semmit sem felmutatni, amit ennyi idő alatt produkált, mert a pálinkával nem dicsekedhet..
– De mire kellett nekik a pálinka? Fél liter?! – kérdezte magától, mert elég széles skálán mozog mindaz, amit a két kollégájáról el tudott képzelni, de ekkora mennyiségű alkoholt vele még sosem hozattak. Azok az apró üvegbe vagy flakonba csomagolt, zsebben elférő italok igazán nem számítanak, amikhez képest most egyből fél literről szólt a rendelés. Különben sem ivósok, egyikük sem, csak a hecc kedvéért öntik magukba néha azt a fél-fél decit...
Elgondolkozva lépett ki a kihalt gyárterület első kapuján, s ott megállt.
Anélkül, hogy végig gondolta volna, vagy taktikázásra pazarolná az időt, visszafordult. A kollégák által rendelt narancslé úgyis felejtős, nem mondhatták komolyan, inkább visszamegy, és valamit dolgozik addig – ha hagyják – amíg a főnök visszaér.
Lábai valahogy önállósították magukat és Harcost a műhely mögé, a sufni tejüveges-rácsos ablakához hurcolták.
Ott, ahol a jobb alsó sarokban időnként besüvölt az északi szél, azon a lyukon keresztül szinte az egész sufni légtere belátható. Néhány akadályt és nélkülözhetetlen tereptárgyat leszámítva, mint a gúlában álló, üres és beszáradt festékesdobozok, melyek a félig-meddig beléjük gyömöszölt használhatatlan ecsetek miatt bizonytalanul egyensúlyoznak egymáson, és a legalsó, idők során elhalványodott feliratú doboz cipeli az egész felelősséget, vagy arrébb az egymásba kapaszkodó támlás székek, amik hiába várakoznak magragasztásukra, hiszen a mellettük lévő edénybe régen beleszáradt az enyv, és azóta már legalább a negyedik enyvesbüdöge van használatban... ezektől a zavaró tényezőktől eltekintve, Harcos mindent láthatott.
Behúzta a nyakát, mert az átlátszatlan üvegen a rés szemmagasság alatt található, ugyanakkor át kellett nézni a sufniban feltornyozott kartonpapírok felett.
Szabályos gyalulást figyelhetett meg – nem véletlen, hogy a kollégái, a nála 2-4 évvel idősebb srácok minduntalan a gyalulást és a fúrást emlegetik –, ez konkrétan a gyalulásra volt jó szemléltető példa. Az egyik kolléga annyira rásimult egy meztelen nő testére, hogy nemcsak comb a combhoz, de has és mellkas a háthoz, sőt az álla a nő vállához szorult, mintha összeenyvezték volna őket. Persze összeragadástól nem kellett tartani, jól látszott, hogy hogy egyetlen pontban, ha aprókat is, mindketten mozogtak, s nem is azonos irányban. A srác másodpercenként picit eltávolodott, ilyenkor a nő kihasználta az alkalmat, és valamilyen irányban, legtöbbször oldalra elmozdult, majd gyorsan vissza.
Harcos, ha az előbb könnyelműen megállapította, hogy mindent lát, mostanra visszavonhatta a véleményét, mert pont a lényeget nem látta: az olajozó be-ki mozdulatokat. Pedig éppen ez a legfontosabb egy kukkoló férfiember számára. A finom cicik mozgása is kihagyhatatlan, bár csak másodikként jegyzett bámulnivaló, ahogy a koszos, durva és szálkás deszkalap felett himbálóznak, és félő, hogy véletlenül megérintik.
Harcostól senki sem kérdezte, de a nő arcáról megállapította, hogy tetszhet neki a dolog, s amikor a gyalulást végző srác felemelkedett a lapulásból, a nő kissé szomorú arckifejezése jelezte, hogy még benne lenne a folytatásban. Amikor pedig a srác elég durván és sürgetően megfordította és leguggoltatta, a nő készségesen szívta a spermát. Fél perc sem telt bele, amikor nevetve, nekipirultan fogadta a cserére érkező másik srácot, és segített neki levetkőzni.
Harcos izgalmában nem értette az elhangzó néhány szót, de a fő, hogy amazok ketten hamar megegyeztek az action formájában: a nő ismét behajolt, és a másik kolléga könnyedén benyomta a farkát a felkínált punciba, s miközben – az előző sráccal ellentétben – kellő távolságot tartva a szemével is élvezte a be-ki mozgást, gyors iramot diktált. Mire kétszer megmarkolászta a ciciket, a tempó meghozta az eredményt, és már csak néhány paskolás volt hátra a popsin.
A nő jelezte, hogy szívesen lenyalja még a maradékot, ám helyette elfogadta a néma felvetést is: leguggolva a cicik közé és a bimbóudvarra engedte kenni a csillogó nedvességet.
Harcos mintha közeledő lépteket hallott volna.
– Baj lesz! – eszmélt fel az egyszerre felajzott és bódult állapotból, és ijedten gondolt arra az eshetőségre, hogy az előző percekben semmit sem hallott. Akármi megtörténhetett a környezetében, amíg nem volt tudatánál.
Most meg vaklárma volt, azaz semmi veszélyt sem észlelt, mégis azt ismételgette magában:
– Baj lesz! Baj lesz! – Mint egy beakadt vészvillogó.
Közben végig kellene gondolni, hogy mi is történt a sufniban, s ebből ő hogyan maradhatott ki. – Sebesen kavarogtak a gondolatok. – Hogyan lehet kibírni, hogy semmi jelét se mutassa annak, hogy mindent tud? Mi lesz, ha a főnök (az öreg) értesül az esetről? – Harcos megértette, hogy a stafétában résztvevő nő megegyezik azzal az ügyféllel, akihez a főnök a sürgős munka ügyében házhoz akart menni. – Ha ezúttal nem kerülik el egymást, akkor mi lesz?...
Harcos legszívesebbén rohant volna vissza a műhelybe – amihez csak meg kellene kerülni az épületet –, nehogy a főnök kérdőre vonja a távolléte miatt, amúgy meg nem mert sietni, mert a nő talán még fel sem öltözött, vagy a srácok még marasztalgatják...
Egyik lépése gyorsabbra sikerült, a következő hosszabb, de vontatott lett, aztán egy rövidebb lépés erejéig megint meglódult, hogy utána megtorpanjon. Lihegett és izzadt, mégsem tudott megválaszolni egyetlen kérdést sem.
Végül feszülten, ugrásra és védekezésre készen lépett be a műhelyajtón.
Semmi jele sem látszódott, hogy közben járt volna itt valaki, sajnos annak sem, hogy az öreg (a főnök) három segédje közül akármelyik is megkísérelt volna dolgozni.
– Na, hoztál...? – kérdezte bágyadtan a belépő Harcostól az egyik srác, majd felröhögött: – Mit is rendeltem?
– Hagyd már! – szólalt meg a másik. – Hozta a pálinkát... Azt találd ki inkább, hogy hova dugjuk a maradékot!
– Kit és hol kell megdugni? Milyen maradék? Hol az üveg?
Harcos majdnem megjegyezte, hogy a sufniban maradt, de azzal magát is elárulta volna. Hallgatott, és egyelőre nem tudta eldönteni, hogy melyik az előnyösebb: ha a főnök találja meg, és okoz egy-két kellemetlen percet a kollégáknak, vagy mégsem az... Minden gondolatfüzér ugyanoda kanyarodott vissza: a nőhöz.
A két másik srác is tanácstalannak látszott, de náluk legalább a jóllakottság érzése letompította az olyan ötleteket, minthogy "a látszat kedvéért dolgozni kellene valamit".
Így találta őket a műhely tulajdonosa, a főnök (az öreg): Három zöldfülű segéd – "szaki-jelölt" – akik eredményesen kerülik a munkát.
– Meg ne szakadjatok a nagy semmittevésbe! – Rosszkedvű morgás következett a sültgalambokról, majd gúnyos közmondás a "kis munkát kis ívben, nagy munkát nagy ívben kerülő" segédekről. – Bezzeg, amikor én voltam segéd...! – Mielőtt előadta volna valamelyik kedvenc régi esettanulmányát, kiosztotta a feladatokat: – Az egyik segéd úr leszabja ezeket a méreteket, a cédulán az adatok milliméterben értendők és persze a hosszabb oldalra, a végeken kijelöl 45 fokos bemetszést, de addig nem esik neki, mint a tarkaboci, amíg jóvá nem hagytam! A másik segéd úr... igen, te vagy az... megpróbál felébredni, és azokat... ott... lecsiszolja. Gondolom, Harcos segéd úr is türelmetlenül várja már, hogy megdolgozhasson a fizetéséért... felírok egy címet, oda elmegy a segéd úr, becsönget, köszön, megtörli a lábát, illedelmesen elmondja, hogy én, a mester jártam ott személyesen, de nem jutottam eredményre, úgyhogy ő most megvizsgálja, miről van szó, és lehetőleg meg is oldja a problémát... Értve vagyok? Ha kávéval vagy üdítővel megkínál, azt elfogadod, megköszönöd, ha alkoholt kínál, azt elutasítod. És nincs ingyen, semmi sincs ingyen! Ha egy szög beverésénél többről van szó, akkor kérsz egy ezrest, esetleg kettőt, ha bonyolultabb, de bírsz vele, akkor ötöt is lehet, rád van bízva. Senkinek sincs ingyen, akihez meg hiába mentem ki, nem volt otthon, annak pláne nincs ingyen!
A "segéd urak" onnantól kezdve, hogy a főnök nem mondja ki hangosan, hanem felírja a címet, dupla intenzitással füleltek. Közben többször összenéztek, szerettek volna ajánlkozni, hogy majd ők megoldják, minden ki akart potyogni a kezük közül, a "beverés" szóra nagyot nyeltek, a "nincs ingyen" részletezésekor rájuk jött a csuklás. Rettenetesen irigyelték Harcos szerencséjét, miközben bosszankodtak, hogy az eligazítást sután billegve hallgató Harcos biztosan nem is fogja fel, hogy milyen ajándékot kapott.
Harcos meg akarta kérdezni, hogy milyen szerszámokat vigyen, de úgy értelmezte, hogy a főnök maga sem tudja, ezért nem terhelte felesleges kérdésekkel, egy kisméretű, füles szerszámosdobozzal indult el.
