Erotikus olvasnivaló 18+

Erdő mellett 1 - 2.

Erotikus olvasnivaló 18+

Túlfűtött 1-3.

1. Akció a parkban

2. Sütizés

3. Akció otthon

Erotikus történet 18+

Reggeli az ágyban 1.

Reggeli az ágyban 2.

Reggeli az ágyban 3.

Erotikus ajánló 18+

Tanyán 1 - 5.

1. Mikor mutatod már meg?

2. Ne kapcsold fel a villanyt!

3. Nemcsak pikk-pakk

4. Esetleg a kazánházban

5. Kerítésnek támasztani, mint egy biciklit

Csípd fel Ancsit! 1.

Téli erotikusok

- erotikus novellák -

1. évad

CSÍPD FEL ANCSIT!

1. epizód

– Főnök, kidobna a város szélén?

Jenő ujjai türelmetlenül doboltak az ablak felhúzóján. Nem a pimaszul betámaszkodó, vékonycsontú, a kelleténél 2 számmal nagyobb dzsekit hordó srácra figyelt, hanem a néhány lépéssel távolabb álló, szerényen csücsörítő lányra.

– Na, főnök!? – A lehajtott ablakra nehezedő srác nem hagyta magát. – Elvinne minket a város széléig?

Jenő lassan felengedte a kuplungot, hogy az autó megmoccanjon a zebra előtt. – Mit képzelnek ezek? Át akarta engedni őket, megállt, erre az egyik idejött, és taxinak nézi.

– Sajnos nem érek rá – közölte flegmán.

A srác elkapta a kezét a 2 centivel arrébb guruló autóról:

– Köszi, főnök! – mondta, még kicsit meg is hajolt, közben már hátraszólt: – Nem dob ki minket, mert nem ér rá.

A lányt nem izgatta a dolog. Vagy nem tartotta akkora távolságnak a város peremét, hogy érdemes lenne megijedni egy kis gyaloglástól, vagy nem jutott el a tudatáig a megoldatlan probléma. Maradt a csücsörítés, amiről talán valaki azt állította egykor, hogy előnyös, s ezért az arca elmaradhatatlan részévé vált.

Gyorsan kicserélődött az autó melege a kinti hidegre, pedig egy zokszó sem érheti az időjárást, átlagos november végéhez képest elviselhető.

Jenő felhúzta az ablakot, és szórakozottan vezetett vagy 50 métert, a majdnem üresen tátongó parkolóig. Besietett az áruházba néhány apróságért.

A pénztárnál várakozás közben – engedve az impulzív csábításnak – még olyan dolgokat is tett a szalagra, amikre semmi szükség. Így szokott járni a ceruzaelemekkel is, amelyekből otthon komoly készlet szaporodott fel.

Meglepődve pillantotta meg a kocsija mellett várakozó iménti párost.

– Elnézést főnök, csak megláttuk az ismerős autót!

– Nem eladó – mosolygott, miközben a kétszatyornyi árucikket betette az önműködően felnyíló csomagtartóba.

– Gondoltam. Főnök, elvinne négy utcával arrébb?

A lány is közelebb lépett, mintha valamit tévesen meghívásnak értett volna.

– Négy utcával arrébb – hüledezett Jenő ekkora szemtelenségtől – már rég odaértek volna, ha nem rám várnak. Fáj a lába valamelyiküknek?

– Mind a kettőnknek. Legalább a hölgyet vigye el, főnök! Majdnem összeesik már szegény.

A lány inkább álmosnak tűnt, nem olyannak, mint aki összeesne. Ráadásul délelőtt miben fáradhatott el?

– Majd én futok az autó mellett – tetézte saját pimaszságát a srác.

– Volt egy főnököm – nevetett Jenő –, aki a tér szemközti oldalára kocsival járt át ebédelni.

– Na, szállj már be! – bíztatta a fiú a lányt. – Előre ülj!

– Mégsem a város szélére akarnak eljutni?

– Nem, főnök, először meg kell nézni, hogy otthon minden rendben van-e.

– Értem – vonta meg a vállát Jenő.

A lány mégis hátra ült, s a srác melléje.

– Egy perc múlva elérjük a célt – jelentette be a férfi, és indított.

Csodálkozva látta a tükörből, hogy az utasai összeölelkeznek, és a fiú a kabát takarásában a lány mellét fogdossa.

"Hol szedhetett össze egy ilyen nyápic alak egy nála klasszisokkal jobb nőt, aki még pár évvel idősebb is?" – Elkapta a tekintettét a belső tükörről, mielőtt észre vennék.

Úgy gondolta, hogy jó nyomon jár, ha feltételezi, hogy a srác a városon kívül akart valami csendes helyet keresni, hiszen a szándékai egyértelműek, és a lány sem tiltakozik a tapogatás ellen. – "Csak közben kitalált egy másik helyet...?"

– Nehogy az ülésen akarjatok szexelni! – szólt hátra hirtelen, amikor az utasok vízszintesen egymásra borultak.

A srác egyből kész volt a válasszal:

– Dehogyis, főnök, nem kenjük össze, vigyázunk a kocsira!

– Hol álljak meg?

– Hogyhogy?

– Letelt az egy perc, és megérkeztünk a negyedik utcához. Vagy újratervezés van?

– Jobbra, és itt jó is lesz, köszi, főnök!

Jenő ettől a sok "főnöktől" már olyannak látta a fiút, mint aki épp1hogy betöltötte a 18-at, századik segédmunkás egy gyárban a "futottak még" kategóriában, s akinek értelemszerűen mindenki a főnöke.

A lánynak meg még a hangját se hallotta.

– Csak megnézzük, hogy minden rendben van-e – mondta a srác a lánynak. – Meghívsz egy kávéra? – Furcsán hangzott a szájából, mert valahogy nem illett hozzá a kávézás.

A lány kelletlenül előhúzott egy kulcsot a zsebéből, és nem túl nagy lelkesedéssel bólintott.

"Tehát ő lakik itt, és inkább itt szexelnek, mint a szabadban. méghogy megnézik, minden rendben van-e? Azaz: szabad-e a pálya. De pont evvel a félig-gyerekkel?"

Olyan lassan kászálódtak ki ugyanazon az ajtón, hogy Jenő fejében még 20 további kérdés is megfordult.

– Ez nem volt egy hosszú utazás – jegyezte meg búcsúzóul, mintegy sajnálkozva. Semmi sürgős és fontos dolga sem volt erre a délelőttre, így szinte várta, hogy a srác így reagáljon:

– Főnök, iszik velünk egy kávét?

Rögtön igent mondott.

– Ha nem zavarok. – És miközben lezárta az autót, csak akkor fedezett fel a lány közömbös arcán valami halvány nemtetszés-félét.

Az apró, kertes ház belül is egyszerű volt, tiszta és rendezett, talán csak a falak harsány színei tűnhettek szokatlannak. Minden máson spóroltak, a színeken nem.

– Dehogyis zavar, főnök! – vigyorgott a srác, tisztára abban a stílusban, mint akinek nincs ugyan mondanivalója, de muszáj beszélni. – Mi ráérünk, időmilliomosok vagyunk, hét évbe minden belefér! – rikkantotta, mire a lánynak megrándult a szája. – Kávét, vagy mást? – Derékig bemászott a hűtőbe, mintha otthon volna, majd csalódottan fordult hátra: – Nincs semmi...

– Van a kocsiban, most vettem. – Jenő maga sem értette, hogy miért ajánlja fel a 2 üveg pálinkát, amikor az volna a helyes, ha továbbállna.

Talán a lány szabályosan gömbölyű feneke tartotta mégis vissza, amit hosszasan csodálhatott, amíg szótlan gazdája behajolva a gázkonvektor csavaróját tanulmányozta.

Folytatás: Csípd fel Ancsit! 2.

Erotikus praktikák

TAVASZI EROTIKUSOK - 1. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- 13 erotikus történet -

Erotikus praktikák

Reggeli rutinként még álló farokkal felkelt, hagyta továbbcsörögni az órát, meztelenül végigkocogott a folyosón, majd oda-vissza még kétszer megismételte, így a testmozgás általános részét letudta. Nem éppen maratoni táv, de megteszi, amellett sok ügyességet feltételez, ha el akarja kerülni a falhoz-csapódást. Biztos, ami biztos, ezen a napon is megnézte magát mind a három tükörben, amelyek elhelyezése arra szolgál, hogy világosabbnak, de főleg tágasabbnak tűnjék a sötét és szűk folyosó. A három futó pillantás kellő elégedettséggel töltötte el: még mindig állt a farka, a futkározás nem törte le a lendületet. Benyitott valamelyik szobába - azt, hogy melyik reggel éppen melyik a kiválasztott, általában még előző este eldöntötte, és csak ritkán változtatott rajta.

- Mááár délután van? - kérdezte meg ilyenkor egy álmos hang.

- Pszt! - felelte Attila szokás szerint, majd beállt a zuhanyfülkébe, és jéghideg vizet eresztett magára addig, míg a fáradtság utolsó cseppje is legyőzötten hullott alá.

A kisméretű, praktikusan és rendeltetésszerűen berendezett szobákban 2-2 lány lakik, a folyosó végén kivételesen 3, és Attila a kicsik között is legkisebb szobán osztozik a tizenkettedik leányzóval. Gyakran előhozza, hogy a sajátján kívül minden - nagyobb - szobában elférne még egy-egy plusz ágy, ezzel kapásból 5 fővel növelhető a létszám.

- Mit csinálnánk annyian? - zúgolódnak ilyenkor a lányok. - Egymást baszogatjuk?

Az eddigiek könnyen tévútra vezethetnék az olvasót, ezért gyorsan ismerjük meg Attilát! Közeledik az 50-edikhez, ezért már - ha titkolja is - hol itt fáj, hol ott fáj, hajából csak annyi maradt, ami a füle fölötti keskeny sávban elfér, és hiába tűnik úgy, mintha a homloka tarkóig érne, alaposabb megfigyelés egyértelműen kideríti, hogy az igazi homloka rendkívül alacsony. Zömök termetét vizuálisan némileg ellensúlyozza a széles váll, ettől fanyüvő-benyomást kelt, és amikor bizalmasan elárulja, hogy ő egy kupiban lakik 12 lány társaságában, attól a pillanattól több lesz az irigye, mint a sajnálója.

Ezen a reggelen is túlesett a hideg zuhanyon, aztán törölközés közben - melyhez a rózsaszín törölközőt a legközelebbi ágy végéről emelte el - kiszámolta, hogy ma melyik lány mellé fekszik be.

- Az ágyban mind egyformák - gondolta változatlanul, és ekkor nem a szexre célzott, hanem a meztelenségükre: egyikük sem tartotta fontosnak, hogy pizsamát, hálóinget vagy egyéb felesleges ruhadarabot viseljen alvás közben, amikor a nappalok zöme is ezen kellékek nélkül zajlik.

- Én a munkaruhámban alszom - mondogatják gyakran.

És összegömbölyödésükben is egyformák. Ahogy a térdüket felhúzzák 90 foknál kisebb szögbe, de nem rakják egymásra, mert a felül lévő combnak kisebb szöget kell bezárni, mint a másiknak - talán az a magyarázat, hogy így jobban kilátszik a puncijuk -, és ahogy legalább az egyik kezük a lábuk között alszik, az mindegyiknél ugyanolyan. Begubóznak saját kis világukba amikor csak lehet, mert ritkán adódik rá alkalmuk, hogy ne kelljen valaki kedvéért különféle pózokat felvenni. Amikor meg fáradtan elterülnek, végtagjaikat erre-arra szétdobálva, az afféle készenléti állapot: a következő ügyfélnek bármikor a rendelkezésére tudják bocsátani a megkívánt testrészt, és ehhez kezdetben még nem kell megerőltető mozdulatokat tenniük.

Attila mindent tud a nőkről, amit csak lehetséges, ebből a 12 lányból meg igazán felkészülhetett az évek során, még akkor is, ha időnként cserélődnek. Azzal szokott hencegni, amikor kevés haverjainak valamelyike nehezen választ a csajok közül - mert egyik jobb, mint a másik -, hogy ő minden rezdülésüket ismeri, és ha a sötét folyosón elhalad egyikük mellett, meg sem kell ahhoz tapogatnia, hogy 100 %-os biztonsággal felismerje.

- Hozzál nekem szerencsét! - kívánta most magának Attila, mint minden újabb reggelen, és babonából megmártotta és megforgatta az ujját a kiválasztott lány puncijában. Ez mindig használ.

Aztán elvégezte a következő rutint, ami nélkül nem reggel a reggel. Kezdetnek mindkét kezén összeillesztette a hüvelyk- és a mutatóujját, és másodpercenként nagyjából egyszer összeszorította és elengedte őket. Ebből a gyakorlatból megcsinált legalább 15-öt, néha többet, de mindenképpen 3-mal oszthatót. Ha elkészült, áttért a hüvelyk- és középső ujjra, maradt a másodperces ritmus, és a mutatóujjas akciónál kevesebb összenyomást nem volt szabad csinálni, viszont csakis a 3 többszörösét, például 21-et. Ha valami rendellenességet tapasztalt, mondjuk a középső ujjában furcsa nyomást vagy fájdalmat érzett, akkor a tervezett mennyiséget megduplázta: a 21-et 42-re. A következő, hüvelyk- és gyűrűsujj párosnál ugyanazt az elvet követte, mint az előbbieknél: másodpercenként, többet, hárommal oszthatóan, és megduplázni baj esetén. Hüvelykujj és kisujj fejezte be a manővert, a szabályok ekkor sem változtak.

Miután ezekkel az ujjgyakorlatokkal - ahogy nevezte - beindította a testét, szerepet kapott a kiválasztott lány, Cherry is, aki eddig észre sem vette, hogy ágytársaságot kapott. Attila gyengéd lökdöséssel élesztgette:

- Jó reggelt, szépséges Cseresznyevirágom! - Aztán felüvöltött: - Ébresztőőő, föl! - Az "ébresztőőő"-t baljóslatúan elhúzta, a kezdeti fortissimóból búgássá szelídítette, aztán jött a pattogós, teletorkú "föl".

Megszokhatták volna már, hiszen minden reggel elsüti valamelyik szobában ezt a hatásosnak tartott kedvességet, majd hosszasan röhög rajta. Az alvók a folyosó túlsó végén is felriadnak, majd a másik oldalukra fordulnak. Cherry pedig a fülére húzta a párnát, onnan nyöszörgött ki:

- Mi a francot akarsz?

- Hegyezd ki a ceruzámat!

- Má' megin'? Nincs más hegyező a környéken?

- Téged húztalak ki, ma a te dolgod lesz!

- A fene azt a kurva nagy szerencsémet! - morgott Cherry. Fészkelődött, kinyújtotta a lábát. - Tudod, milyen hegyezőm volt a suliban? Keresek neked olyat és megkapod ajándékba: elefánt, elöl nagy lógó orral, a seggén a lukba meg bedugod a cerkádat!

- Lehetnél vicces is, ha értenéd a humort. Így maradjunk a te hegyeződnél!

- Ez sem volt vicces... Mit szeretnél? Dugunk? Vagy a szokásos?

- Fogalmam sincs, mit nevezel szokásosnak, mert én mindent szoktam... - Attila hangjában türelmetlenség rezdült, mert a reggeli rituáléba nem fért bele a locsogás és az időhúzás.

- A szokásos az a reggeli felcukkolás, ha jól tudom. Felállítsam...? - érdeklődött Cherry.

A férfi alapjáraton türelmesnek tartja magát, de amikor az ő idejét próbálja valaki lopogatni, azért bedurran, de nagyon. Maradt hanyatt, csak a fejét fordította oldalt, és megvetően meredt Cherryre, mintha megbánta volna, hogy őt választotta a másik 11 bármelyike helyett.

- Szerintem kezdjél szopni, majd utána csevegünk, ha lesz kedvem!

A lány gyorsan bekapta Attila fél farkát - löttyedt állapotban az egész is a szájába fért volna, ám azzal csak megint feldühítené, amilyen hepciás a reggeli hókuszpókuszával kapcsolatban -, és csak akkor eresztette ki a szájából, amikor elindult a merevedési folyamat. Ekkor már csak a hegyét nyalogatta körbe-körbe, mert át kellett térnie a következő műsorszámra: két tenyere között keményen sodorgatni a farkat, ahogy kiscsajként a színes gyurmakígyókkal tette. Attila farka persze nem vékonyodott el, a kígyó nem alakult gilisztává, de - ahogy a farok gazdája meggyőződéssel vallotta - idővel izmosabb és vastagabb lett. Cherry a farok gyakori kezelőjeként ezt bármikor készséggel igazolhatná, mert heti-kétheti rendszerességgel figyelemmel kíséri a folyamatot, és valóban szemmel követhető a változás.

Attila helyezkedett, forgolódott.

- A recésnyelvű szopószaurusz venne kezelésbe! - morgott Cherry magában. - Olyan sorod van, mint egy basának a háremben, és mégsem elég kényelmes a fekhely? - Sóhajtozott, de nem mert az óvszeres kosárhoz szaladni gumiért, csak egy utolsó nagy levegőt venni, mielőtt nekilátott a gumi nélküli prosztatamasszázsnak.

A farok, ha még lehetséges, tovább keményedett. Cherry megpillantotta az alagút végét: Attila ilyenkor szokta befejezettnek nyilvánítani a reggeli rituálét. Ekkor vizsgálja meg, hogy ingatag-e még a merevség, s ha nem, akkor átsétál a szobában található másik ágyhoz, és - próbaképpen - az ott alvó lány gyanútlan és felkészületlen puncijába nyomja a farkát. A teszt akkor sikeres, ha a farok a helyén feszül, a csajszi meg összerándul a durva lökéstől.

A próba, ami az erotikus praktikák egyik záróakkordja, nem éppen finom módszer, de a reklamációkra Attila azt szokta felelni:

- Nehogy azt mondd már, hogy sose kaptál még faszt száraz pinába! - És ezzel nem is lehet vitába szállni, mert az ügyfelek valóban sem sok időt fecsérelnek a behatolás előkészítésére.

Attila egy kézmozdulattal elhessegette Cherryt, két mutatóujjával oldalról megmozgatta a farkát - akár egy felhőkarcoló, stabilabban már nem is meredezhetne -, aztán felkelt az ágyról.

Cherry megkönnyebbült sóhajjal fordult a fal felé, máris felvette az alvó pózt, és reménykedett benne, hogy legalább délig nyugton hagyják. - Délutánra két előjegyzése is van, 1-1 órára rendelték meg, Attila fogja házhoz fuvarozni, aztán ide is várható 2-3 visszatérő vendég (hogy pontosan mennyi, arra kora reggel fejből nem lehet emlékezni), estére pedig egy egész-éjszakás program van kilátásban, ahol egy másik lánnyal együtt 6 pasit (vagy 8-at?) fognak szórakoztatni. Azok biztos, hogy ki fogják használni az időt reggelig! Aztán holnap ugyanilyen nap lesz, mert majdnem mind egyforma, csak holnap, remélhetőleg Attila-mentesen kezdődik. - Mindezt másodpercek alatt átgondolta, és éppen csodálkozni készült, hogy a túlsó ágy felől még nem hangzott fel a fájdalmas nyögés... Mi van?... Mire rájött, hogy Attila változtatott a reggeli erotikus rituáléján, és mégsem sétált át farkát fogva a másik csajhoz... egy ökölcsapás-szerű lökést érzett, és ugyanabban a pillanatban őrült, feszítő fájdalom járta át az egész testét.

- Meglepetééés! - rikkantott a férfi, majd fulladozva röhögött.

Cherrynek könny szökött a szemébe és néma átkokat szórt.

Attila elégedetten ment vissza a szobájába. Sikeresen teljesítette a magának előírt reggeli feladatokat, afféle erotikus praktikáit. Megpaskolta szobatársa takaró alól kimosolygó, meztelen fenekét, és vidáman megmártotta az ujját a puncijában. - Hozzál nekem szerencsét! - morogta félhangosan. A lány nem moccant, ezért, megrázogatta és a hátára gördítette:

- Nézd meg a laptopomban, hogy mikor lesz az első escort, előtte félórával keltsél fel, közben nézd meg, hogy mindenkinek be van-e kapcsolva a telója, és mindenkit keltsél fel! Amikor felébredek, 12 lányt akarok bemosakodva, beöltözve látni! És most ne zavarj!

Hm... STOP

TAVASZI EROTIKUSOK - 1. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- 13 erotikus történet -

Hm... STOP

– Egy kicsivel még...még feljebb! Mééég egy kicsit feljebb!

Ennyien még nem szurkoltak egy cédula elhelyezéséhez, ám Bella hamar beleunt a lábujjhegyen nyújtózkodásba, és ott szúrta bele a papír két felső sarkába a színes gombostűt, ahol az éppen tartózkodott. Kicsit ferdére sikerült, meg nagyjából a felét eltakarta egy másik hirdetménynek, de már nem érdekelte, megigazította felcsúszott ruháját, lecsukta a laptopot, valamit összekapkodott az asztaláról és elrohant.

Pár másodperc múlva már hallatszott, ahogy megvadított bikaként bőg fel a motor, és Bella nagy sebességgel és hangos dudálással elhagyja a parkolót.

A pasik lassan felocsúdtak, és hamar megegyeztek, hogy a fogadásnak nincs nyertese. Mivel nyújtózkodása közben nem sikerült megállapítani, hogy van-e a lányon bugyi. Tibor, a legtapasztaltabb kolléga ugyan váltig esküdözött, hogy ő a lépcsőn felfelé tisztán látta a bugyi hiányát – ehhez még le is hajolt és néhány fokot négykézláb tett meg –, és megfigyelhette azt a keskeny hófehér csíkot is, ami még a tavalyi napozásból maradt, amit a bugyi – ha volna – eltakarna... Az érvelés világos volt, Tibor ritkán szokott füllenteni, ráadásul Belláról simán feltételezték valamennyien, hogy nem veszi a lelkére, ha reggel elfelejt bugyit húzni... mégsem dőlt el a fogadás. Viszont sikerült utólag hosszasan röhögni azon a jeleneten, ahogy 2 méternél pár centivel magasabb Tibor a lépcső alján földig hajolva próbál bekukucskálni Bella ruhája alá.

– Pedig csak egy centin múlott! Hogy mért nem nyújtózott fentebb még egy kicsit?!

– Ott volt már, tényleg csak egy centi hiányzott, vagy csak fél, ott volt már, ahol a legvastagabb a comb, ahol a combok között látni azt a picur rést... Már éreztem a punciszagot! – ábrándoztak. – Ha én egyszer elveszhetnék a didkók között és a combik szorításában...! Akkor utána elmesélném nektek.

– Majd én elmesélem!

Bella – ahogy mindegyikük – meghatározatlan munkaidőben, megbízási jogviszonyban tevékenykedett. Ritkán kötött új szerződést, ám azokat olyan csekély időráfordítással ejtette rabul, és mindig a legnagyobb csomagot adta el, hogy a többi üzletkötő irigyen leste minden mozdulatát. Azért ehhez a kitüntető figyelemhez hozzájárult Bella túlcsorduló nőiessége is, és igazán sajnálták, hogy mindig rohan, alig marad idő felmérni a megbecsülhetetlen súlyú kebleket, a valószerűtlenül keskeny derekat, a hirtelen kiemelkedő popsit és a gyorsan vékonyodó, tökéletes vonalú lábakat, amelyeket szinte teljes hosszukban, szabadon lehetett csodálni. Alig akadt olyan perc, amikor ne jutott volna eszükbe a két-két marékkal mérhető, tartó nélkül is feszesen álló cicik egyike és másika.

– Hogy lehet egyszerre mindkettőt megmarkolni? Kétemberesek...

– Egyszerre csak egyet! Vagy tudod, mit? Szólsz nekem, és fogom a másikat!

Ebben egyetértettek, mint többnyire mindenben, ami összefüggött Bellával. Amiben meg mégis ellentmondásba keveredtek, arra fogadást kötöttek.

– Fogadjunk, hogy kettőnkkel is elbírna egyszerre!

Ez a szerda délelőtt másként alakult, mint egyébként a hétköznap délelőttök szoktak. Bella elszáguldása után 50 perccel megcsörrent egy telefon.

– Itt felejtette! – Tibor lomhán Bella asztalához oldalazott, és leemelt egy félig kitöltött papírt a lány telefonjáról. – Ismeretlen szám – közölte a többiekkel. Láthatóan felizgatta a hívás, pedig akkor még nem sejtette, hogy milyen irányt vesz ez a szerda. – Ez a telefon nem az a telefon.

– Mi van? Mit akarsz ezzel mondani? – bolydultak fel a többiek.

Mind felálltak az asztaluktól, amit különben sem azért kaptak, hogy azon könyököljenek, hanem ripsz-ropsz elvégezni rajta a kötelező adminisztrációt, és nyomulhatnak ki a terepre. Ahogy Bella is teszi, rohangál, bár többször elszólta már magát, hogy kénytelen mást is dolgozni, ha nem akar éhen halni, márpedig nem tervez ilyen nyomorúságos halált.

– Másik telefont használ... – fogott a magyarázatba Tibor. Újabb csörgés szakította félbe, és ettől kezdve szünet nélkül csörgött Bella elhagyott mobilja. – Ugyanaz az ismeretlen szám? – vette szemügyre a kijelzőt. – Dehogy! Másik... és ez is másik... most kiírja a nevet: "CP". Az meg cápa, azaz nagyhal lehet? Megint ismeretlen... – Hozott a saját asztaláról papírt és tollat, hogy feljegyzi a hívásokat. – Kitartó ez a "CP", valami nagyon sürgős neki... ez az ismeretlen is volt már... Szám nélkül meg minek telefonál valaki?

– Ne törd magad – nevették ki többen, mert már idegesítőnek találták ezt a buzgalmat –, a készülék rögzít minden hívást, nem lesz szükség a te listádra, úgyhogy nem fogsz jutalmat kapni érte!

– Pedig tudnék választani – nevette ki saját hülyeségét Tibor.

– Mit is? Mit választanál jutalmul? Pinát vagy pinát?

– Ezt a kettőt...

– Akadnak jelentkezők rajtad kívül is – a telefoncsörgés vidáman igazolta az állítást –, legfeljebb beállhatsz a sor végére...

Ennyi izgalom után nem ültek vissza az asztaluk mellé, legfeljebb a tetejére, és bőszen találgatták, hogy mit jelenthet ez a másod-telefon és a hirtelen jövő megszámlálhatatlan hívás.

– Valahol posztolt valamit..., de ahhoz nincs telefonszám. Hirdet valamit, és most jelent meg a hirdetés... Ingyen elvihető kiskutyákért például rengetegen telefonálnak. Vagy? ...Mi érdekelhet még sok embert? A szex!... Társkeresés, mégpedig alkalmi társkeresés! 

Elhallgattak a kézenfekvő magyarázattól, majd elégedetten hümmögtek, mert egyszerre jutott eszükbe, hogy jelentkezniük kellene alkalmi társnak. 

– Meg tudod nézni, hogy mi a száma ennek a telónak?

– Persze, ha nem kóddal vagy ujjlenyomattal lehetne belépni! Micsoda baromság! De mit érnénk el a számmal, ha úgysem Bellánál csörög?

– Visszahívna, mint ezeket!

– Áh! Ennyit lehetetlen visszahívni! Különben is tudni kell, hogy mit hirdet...

– Magát... Nem?

– És mit mondanál, ha felveszi a telót? Hogy "nem tudom, mit hirdetsz, de nekem is kellene egy menet"? Egyszerűen kinyomja, mert szívatásnak veszi, és letiltja a számot. Más ötlet?

Tibor, aki továbbra is Bella telefonja közelében tartózkodott, de már nem írogatta a kijelző adatait, most felemelkedett, a levegő felsőbb rétegeiben könyökölve, állát az öklére támasztva, bohózatba illő komolysággal vonta magára a figyelmet. 202 centijével amúgy is kimagaslott a társaságból, de ahogy a 150 cm körüli Gábor melléje húzódott, és ez a mesterkélten töprengő testtartás optikailag tovább növelte a magasságát.

– Próbáljuk el! – hajolt le egy kicsit Gábor szintjére, mintha csontot adna a kutyájának. – Te leszel Bella, csinálj úgy, mintha felvennéd a telefont! – Az eddig levegőben könyöklésre és támaszkodásra használt kezét most a füléhez emelte: – Halló! 

– Halló, halló! – felelte elváltoztatott hangon Gábor, és elismerést várva nézett fel Tiborra. – Én Bella vagyok, örülök, hogy hívtál, de áruld el, hogy mit szeretnél! – Hangja úgy nyarvogott, mintha a hegedűn hangolás közben már elkezdenének játszani.

– Szia, Bella kisasszony! Szeretném megtudakolni, hogy mit lehet tudni a hirdetésedről... – Tibor alig hallotta a saját hangját a többiek rázkódó röhögésétől.

– Mire vagy kíváncsi Hófehér Herceg? – nyarvogta Bella szerepében Gábor.

– Azon fölül amit a hirdetésben írtál, mit lehet még tudni?

– Melyik hirdetésre gondolsz Büngyürke? – Gábor hitelesebbnek tartotta az alakítást, ha közben verdes a szempilláival, emiatt tolakodás kezdődött: Mindenki elölről akarta látni a produkciót.

– Hát milyen hirdetéseket adtál fel, te... Bella?

– Mármint én? Én csak egyetlen egyet!

– Emlékszel még, hogy mit kérdeztem? – Tibor tenyere akkorát csattant a legközelebbi asztal lapján, hogy mindannyian elcsendesedtek, némi hangtalan pukkadozás maradt csupán. – Megvan! – mondta Tibor szerepen kívül. – Az a nyerő kérdés, hogy "Mit lehet még tudni a hirdetésedről?", azzal lehet kiugratni a bokorból.

– És ha Bella azt válaszolja, amit én? – Gábor sajnálta, hogy csak eddig produkálhatta magát, amikor annyira jól érezte magát a rivaldafényben.

– Nem! Bella hirdetett valamit, és nem azért hirdetett, hogy hülyeségeket locsogjon és elijessze az érdeklődőket... hanem muszáj válaszolnia.

Ezzel mindannyian egyetértettek, hiszen valahol egybevág az üzletkötői tanfolyamon tanultakkal. Gábor tett még egy utolsó kísérletet, hogy hallathassa a hangját:

– Bellát meg fel lehetne hívni azon a mobilon, ami nála van, hisz' annak ismerjük a számát!

– Hívd csak fel, ha le akarsz bukni! – felelte Tibor. – Olyan számon felhívni, amit meg sem adott a hirdetésben?!... ez csak neked juthatott eszedbe!

Volt min gondolkodni és akadt min ábrándozni. Maradtak a helyiség közepére tömörülve, mintha Tibortól várnák a megoldást, a percek alatt Bella-szakértővé avanzsált kollégától.

Ekkor lépett be Bella. Telefonja ekkor is csöngött, rápillantott és kinyomta. Látszólag figyelembe sem vette a csoportosulást, mindent ledobott az asztalára, majd a mosdóba kifelé menet kérdezte meg tréfásan:

– Meeting van? Lemaradtam valamiről?

Az egyik kolléga morgását már meg sem hallotta:

– Mi maradunk le rólad, ha nem vigyázunk!

A Szerző (*) nem láthat bele hősei agytekervényeibe, de feltételezheti, hogy ebben vagy hasonló szituációban minden jelenlévő ugyanarra gondol, és ugyanarra vágyik. Még akkor is így van ez, ha meg sem szólalnak.

Bella gyanakvásra okot adó, tapogatható csendet talált, miután elintézte a saját sürgős dolgát. Azzal egy cseppet sem foglalkozva, hogy esetleg másoknak is lehetnének szükségletei, Gábor mellett elhaladva odavetette a férfinek:

– Eljöhetnél velem megkötni egy szerződést, tudod, gubancos ügyfél, sok olyan kérdése lenne, amihez én nem értek, de tutira alá fogja írni!

Gábor felemelkedett a székről, mintegy gépiesen indult az ajtó felé. Micsoda megtiszteltetés: Bella elhívta magával! Bella hívta el...!

Tibor odasúgta neki:

– Hívj fel, ha segítség kell! Ne felejtsd, hogy kétemberes!

A kollégák az ablakokhoz tódulva lesték, ahogy Bella és Gábor beszállnak a lány autójába, ami kilő, dudál egy nagyot, majd a parkolót elhagyva besorol a forgalomba.

– Csak azt nem értem – dörmögte valaki –, hogy miért dudál a stoptáblánál, miért nem áll meg?!

– Én meg azt nem értem, hogy miért pont Gábort választotta... ennyiünk közül! A STOP-ot meg szerintem mire elolvassa és megérti, már régen elhagyta, hát inkább dudál egyet. Ilyenek a csajok!

– Pedig nem is szőke... Micsoda haja van, ha én abba belegubancolódnék...!

– Nem az alsó bozontjába vágyakozol?

– A Mai pinák nem szőrösek, majd egyszer nézd meg, ha alkalom adódik rá! ...De lenne egy fogadásom: Mit gondol, amikor a stoptáblához ér? Miért dudál? Mindenki írja fel a tippjét egy cetlire, és ha megjön... kitikkadva, lestrapálva, kicsavarva... Gábor, akkor megkérdezzük tőle, mégiscsak ő az egyetlen, aki elmondhatja, hogy ült Bella mellett.

– Azta'! Azóta már a combikákat simogatja! Ha nem bénázza el, meg is dugja a hátsó ülésen.

– Akkor arra is fogadhatnánk, hogy szőrös-e Bella pinája! Gábor ezt is megválaszolhatná..

– Gondolod, hogy bevallja nekünk, hogy dugtak?

– Gondolom? Tudom! Egy úriember nem beszél a szexről... de eldicsekszik vele!

*

Érdekes, hogy ezen a szerdán senkinek sem akadt olyan dolga a terepen, amihez el kellett volna hagynia a irodahelyiséget. Mindent el lehetett intézni telefonon.

Bella rejtélyes hívásai foglalkoztatták még őket, és gondolatban már ennek a megfejtését is Gáborra testálták.

– De mit csinálnak ezek ilyen sokáig? – kérdezte bosszúsan és irigyen az egyik kolléga

Több megoldása is akadt a kétismeretlenes egyenletnek:

– Dugnak... Gábor farka nem akar felállni... Előbb az ügyfél dugja meg a szerződését, aztán  meg Gábor, nehogy árulkodjon... – Maradtak még válaszok a zacskókban, azonban minden lehetőség ugyanazt a témát kerülgette: dugnak.

Jó 10 percet kellett még tűkön ülniük.

Gábor egyedül érkezett, kezében Bella cuccai is.

– Hol hagytad a csajszit?

– Pisil...

– Felfázítottad? Miért nem tartottad dugva? Mit tudtál meg?

– Megkötöttük a szerződést – felelte Gábor, sütkérezve az osztatlan figyelem léleksimogató sugaraiban.

– A csajt megdöntötted?

– Munkaidőben? – vigyorgott titokzatosan. – Nem értünk rá ilyesmire, pedig nagyon akarta.

– Ne szívass! Megtudtad, hogy mit hirdet?

– Szerintem magát árulja, esetleg kiscicákat... De én nem a cicákat választanám.

– Szóval ezt sem tudtad meg! Miért dudál a STOP-nál?

– Ez meg mért fontos? – csodálkozott Gábor.

– Fogadtunk...

– Ja, akkor érthető. Az okát nem tudom, fejtsétek meg ti, ha olyan okosaknak tartjátok magatokat, de elindítja a kocsit, meglátja a stoptáblát, erre azt mondja: "hm... stop..." és megnyomja a dudát. Ennyi, amit mondhatok. Ki nyert?

– Majd megnézzük a cédulákat... munkaidő után...

Később, amikor Bella megint elviharzott – ki nem hagyva a stoptáblánál dudálást –, és már valamennyire lecsillapodtak a kedélyek, Gábor néhány grimasszal és fejrándítással jelezte Tibornak, hogy feltűnés nélkül ki kellene menniük dumálni.

– Mi van? – kérdezte Tibor a folyosó végén megállva.

– Nyomon vagyok, de nem akarom a többieknek elárulni – súgta Gábor, közben folyamatosan ide-oda nézelődve szemmel tartotta a folyosót.

– Na, dalolj, madárka!

– Az a koma, akivel Bella szerződést kötött, valóban sok kérdést tett fel, de a beszélgetés során nekem egyértelműen lejött, hogy máshonnan is ismerik egymást... Érted? Bellának valami más módon is ügyfele.

– Mégpedig?

– Az nem derült ki, de a koma... inkább bácsika, valamivel 60 fölött, amúgy jól tartja magát, kocog meg minden... szóval a koma elszólta magát, hogy majd megint megcsörgeti Bellát... Figyelj: megint.

– Hallom..

– A többi inkább csak találgatás, de végig azt éreztem, hogy igazán közeli, intim kapcsolat van közöttük, ezt azért meg lehet érezni a levegőben, még akkor is, ha titkolják. Intim kapcsolat, minimum pettingeztek már egymással...

– Te, 60 év felett már nem pettingelnek, de legyen úgy, ha gondolod!

– Nem pettingeznek, elfogadom, két 60 éves nem pettingezik egymással, de 60 éves koma egy fiatal csajjal mégiscsak elképzelhető... És most jön a lényeg! Közölte Bella a komával, miután kölcsönösen biztosították egymást, hogy megint csörgés lesz, mert az milyen jó nekik... De ne hidd, hogy részleteket elárultak volna! Szóval mondta a komának, hogy inkább a másik telefonján hívja legközelebb, de mielőbb, mire a koma azt válaszolta, hogy ő csak egy számot ismer, amit hívni szokott. Bella ekkor lefirkantotta a telefonszámát a szerződés sarkába, majd elköszöntünk. Képzelheted, mennyire be voltam sózva! Megvan a szám! No? Megvan az a szám, amin Bella magát hirdeti.

– Megvan... a 60 éves bácsikának?

– Hohó! Nekünk is! Gabi bácsi – mutatott magára Gábor – már le is ellenőrizte, hogy valóban megvan-e, és igeeen! Ott található a telefonszám másolata a szerződés második példányán! No?

– Nagy vagy!

– Akkor most jön a te feladatod: Ismeretlenül felhívni Bellát, és a te csavaros módszereddel kiszedni belőle, hogy mit hirdet... – Gábor egy levegővétellel próbálta elhadarni, de nem ment. – És, ha a pináját árulja, akkor egyúttal be is jelenthetsz mind a kettőnket.

– Ez a terv jónak tűnik – vigyorgott Tibor elégedetten. Előhúzta a zsebéből a telefonját. – Hogy lehet ezt átállítani, hogy ne küldje el a számot?

– Fogalmam sincs... de... Bella tudja a számodat? Fejből biztos nem, és különben sem a régi telóját hívod, hanem amiben még nem lehet benne a neved...

– Igazad van! – Tibor nem húzta-halasztotta, remegő ujjal bepötyögte a Gábor által mutatott számjegyeket. – Te, ez kicsöng! Jól indul a projekt... Szia, örülök, hogy elsőre sikerült elérni, pedig biztosan nem csak az én figyelmemet keltetted fel! – hadarta a telefonba Bellának, valamennyire elváltoztatott hangon, és profi módon lehetőséget sem hagyva, hogy a lány félbeszakítsa. – Mi az, amit még tudni lehet a hirdetésedről, ami telefonon keresztül elárulható? – Zajosan nagy levegőt vett, izgatottan és fejbúbtól lábujjig megfeszülve várt, hogy szükség esetén a lányba tudja fojtani a szót, de úgy tűnt, nincs trükközésre szükség, Bella válaszol.

Gábor hiába fülelt, semmit sem hallott.

– Oké, értem, aranyos vagy – szólalt meg újra Tibor, és Gábor kedvéért megismételt néhány dolgot az előbbiekből –, tehát bármilyen masszázst lehet kérni, de mindegyik erotikus és jól végződik, és mindegyik maximun félórás, ha jól értettem... Az erotika jelenthet konkrét szexet is?...Mikorra lehet bejelentkezni, és hová kell menni?... Ha a haverom is szeretne...hm... akkor egyúttal őt is bejelenthetem?... Jó, érthető. A másikunk vagy az egyikünk a másik szobában megvárja, míg emez vagyis a másik végez, majd fordítva... Ezt most lehet, hogy összekevertem, de értem a lényeget. ..Akkor, ha most be lehetne férni, máris indulunk, és olyan 10 perc múlva ott lehetünk a kezeid között... Szia!

Tibor kinyomta a telefont, egy-két másodpercre lehunyta a szemét, hangosan kifújta a levegőt, majd Gáborra vigyorgott:

– Készülj, a többieknek egy szót se, indulunk Bellát megdugni!

* Szerző: Marokfegyver

Van olyan érzés

TAVASZI EROTIKUSOK - 1. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- 13 erotikus történet -

Van olyan érzés

Végigsétálni egy kisváros utcáján, amelyen évtizedek óta nem jártál, csak a vasúttól a központig és vissza, érezni a házak barátságos illatát, és észrevenni a néhány járókelő idegen pillantását... Városnak kicsi, falunak nagy. Itt nem szokás céltalanul kódorogni, turisták sem tévednek erre, így honnan tudhatnák, hogy milyen szándékkal fürkészed az ablakokat és a házszámokat.

Ismerős az érzés? Keresd fel azt a helyet, ahol egykor az első szerelmeddel sétáltál, s amit aztán mélyen eltemettél. Mert kinek számítanak a járdák és a házfalak, ha a szerelem már régen nincs? Neked fog számítani, ha úgy teszel, mint Sanyi, s ha még egy kis plusz szerencséd is akad, akkor ennél jóval többet is megtapasztalhatsz.

Sanyi sejtette, hogy mi vár rá. Minden ablak mögül Anna kék szemei csillannak meg, minden sarkon az ő illatát lebbenti majd meg a szellő. Tudta, hogy ez lesz, mégis elindult, mert hosszú szerelem-nélküli évek után egy morzsányi emlék is többet ér, mint a nyomasztó magány.

- Mi dolgod van ott? - kérdezte az aktuális barátnője, miután rákeresett, hogy van-e egyáltalán olyan nevű település, ahová Sanyi indul. - Valami falusi puncit akarsz zászlórúdra tűzni?

Szóval Sanyi nem úgy volt magányos, ahogy értelmezni szokás ezt az állapotot, hanem siralmasan és változtathatatlanul. Mindig talált valakit, akit pár órára vagy néhány napra haza lehetett vinni - legtöbbször párhuzamosan több ilyen nőt tartalékolt -, de a magány akkor is magány marad, ha van kit megdugni, ám nincs kit szeretni.

Régen utazott utoljára vonaton, de most ezt találta stílusosnak. Örömmel eldicsekedett volna az utastársaknak, hogy - Megkeresem Annát! - de olyan mufurcok mind, egytől egyig, hogy nem érdemelték meg ezt a vallomást.

Annával is vonatoztak egykor, izgatottan kísérte el a megszeppent lányt, aki először talán nem is gondolta komolyan a meghívást:

- Megmutatom neked, hogy hol lakom.

És nem csupán a vasútállomást vagy a helységnévtáblát értette ezalatt, sőt nem is a néhány közterületi szobrot...

A 45 perces úton elfogódottan szorították-simogatták egymás kezét, és mindketten csak a saját izzadt tenyerüket szégyellték. Anna megpróbálta leplezni a feszültségét, fáradtságot mímelve egy pillanatra Sanyi ölébe feküdt, majd rögtön fel is pattant, mert a felhúzódó ruhája alól kivillanó fehérbugyis popsija láttán a kocsiban minden szem kiguvadt, minden torok felnyögött.

Sanyi akkor még nem is láthatta azt a popsit, amit a vasúti kocsiban hirtelen legalább 10 ember szemügyre vehetett. Nem látta ugyan, de egy alkalommal merészen megsimogatta, amikor kikísérte a lányt a vonathoz, és ő csodálkozott legjobban, hogy Anna tiltakozásul nem lökte hanyatt. A lány hozzásimult, és percekig engedte, hogy a fiú keze felfedezze, közben megint azt súgta, mint egy nappal korábban:

- Neked szabad.

Sanyi, amikor évtizedekkel később kevésbé zakatoló vonaton robogott az emlékei felé, nem volt képes felidézni a tapogatás érzését. Csak abban volt biztos, hogy azóta sem talált Anna popsijánál finomabbat. És azok a cicik! Amikor a lány megfogta a kezét és bevezette a blúza alá - "neked szabad" - megszeppenve érintette meg az omló halmokat, félve tapogatta ki a feszes bimbókat... Mégsem volt képes azóta se felidézni, se megismételni azt a pillanatot. Annyi maradt emlékként, hogy csoda volt, és hiába kérte unos-untalan az útjába eső nőket: "mutass valamit!"... és hiába markolt meg minden duzzadó mellet, az érzés nem tért vissza, lehettek akár 30 évesek, akár 20, vagy akár, mint Anna... akkor.

Anna és Sanyi egy közös épület más-más szárnyában működő más iskolába, sőt más évfolyamra jártak. Csoda, hogy egyáltalán találkoztak a számtalan fiatal között, és valahogy felfigyeltek egymásra. Sanyit lehetett nehezebb észrevenni a tömegben, mert a fiúk - mintha egyenfejet és egyenstílust hordanának - úgy igyekeztek lázadó egyéniségek lenni, hogy közben egymásra hasonlítottak. Hányszor kuncogtak a csajok a folyosók labirintusának ablakmélyedéseiben, hogy nem találják azt a srácot, akivel beszélgetni kezdtek, mert nem ismerik fel a sok egyforma közül! Sanyi egyszer arra figyelt fel, hogy többször összeakad a tekintete egy szőke lányéval, és hamarosan szemezgetni kezdtek. Napok teltek el távolról méricskéléssel, óvatos mosolyokkal és olyan szünetekkel, amikor hiányolták a másikat, mire egy lépcsőfordulóban összefutottak és beszéltek néhány semmitmondó szót, de legalább kiderült, hogy mindketten 14.10-kor végeznek, és akár talizhatnának is a főkapunál. Ettől kezdve jártak egymással, és csodálatos délutánokat sétáltak át kéz a kézben. Minden alkalmas helyen csókolóztak. Anna egyre későbbi vonatot választott a hazautazáshoz, és Sanyi úgy találta, hogy a korai sötétedés leple alatt a kezével végzett egyre merészebb felfedezések alapján Anna testéhez jobban illik az "Anni" név, mert az olyan lágy, sima és intim. És csakis az övé!

- Anni! - sóhajtotta, akár egy-egy szerelmi vallomást.

- Itt vagyok neked! - felelte ilyenkor a lány.

A vonat egyenletes zakatolással haladt Anni felé! Sanyin különös pánikhangulat kezdett eluralkodni, néha úgy gondolta, hogy le sem fog szállni a vonatról, vagy csak átül a visszafelé indulóra, esetleg mégis végigsétál azon az utcán, amely mindenféle torokszorító emlékeket fog árasztani, aztán hazautazik. Miért is bolygatná fel a régi - és egyetlen - szerelme életét? Anni talán már nem is emlékszik rá, hiszen családja lehet, ...biztos is, hogy van családja, mint minden normális embernek, és Anni nem a múltban él... Sanyi szomorúan döbbent rá újra meg újra, hogy számára egyetlen kötelék létezik, egyetlen emberhez fűzi valami láthatatlan szál, senki más nem számít, csak Anni a múltból.

Leszállt a vonatról.

Elindult, amerre kellett - ezt a pár utcát ismeri, talán nincs is sokkal több - és rendre támadtak fel azok az emlékek, nyomukban azok az érzések, amikre számított. Dübörgő szíve kitörni készült, ahogy ahhoz a bizonyos házhoz közeledett. Hasztalan csillapítgatta magát, mert csekély a valószínűsége, hogy Anni és - milyen nehéz kimondani - Anni mostani családja a szülői házban él, valósággal rettegett a személytelen épülettel való találkozástól. Mert ahogy a vasútállomás és a járda mást jelent annak, aki számára minden lépés egy-egy emlék, mint az egyszerű járókelőknek, annak a ház valamennyi repedése egy ránc az arcon, a színehagyott vakolat egy könnycsepp a szem sarkában... és a lépések nyomán régen eltemetett, elfeledett érzelmek törnek elő.

Felsóhajtott, és 1 percig némán állt ott, ahol régen a nyikorgós kapu nyílt. Most kétszintes, festékszagú ház büszkélkedik a helyén. Megkönnyebbült, mert nem kellett látnia amazt, a régit. Bár a leglogikusabb az volna - gondolta - ha itt érdeklődne az előző lakókról, ahogy előre felkészült: "a család Anna nevű lányáról", eldöntötte, hogy mégsem teszi meg.

Nem! Mi volna, ha mégis itt lakik, és éppen ő, Anni kérdezné meg, hogy kit keres? Sanyi úgy vélte, hogy menten lebénulna, még elfutni se bírna.

Itt állt az monstrum kapu, nehezen nyílt, azon léptek be Annival, a lány húzta magával a saját szobájába. Senki más nem volt otthon, csak ők ketten néztek farkasszemet egymással, és a heverő ellentétes oldalain szótlanul vetkőztek. Anni testét már csak egy fehér bugyi rejtegette, mellét szemérmesen - de a minden nőben eredendően ott huncutkodó, bimbót megmutató, ösztönös kacérsággal - takargatta:

- Neked szabad, mindent szabad - mondta lesütött szemmel -, de azt az egyet, azt még nem akarom.

Bódult álomban estek egymásnak, felfedezték a másik testét. Sanyi minden ujját sorra bepróbálta a forró punciba, nyelve édeskés rést és harmadik bimbót kóstolgatott, míg Anni könyörgőre nem fogta:

- Juj, elájulok, ha ezt csinálod! - Összezárta a combját, megfordult, és azt játszotta, hogy meddig sikerül bekapni a fiú farkát.

Megörültek, ha valamelyikük felnyögött az élvezettől, meztelen testtel összesimulva csókolóztak egy kicsit, aztán folytatták az erotikus játékokat. Felvették a legizgalmasabbnak tartott pózt, Sanyi befeküdt Anni felhúzott lába közé, úgy suttogtak egymás szájába és belecsókoltak egymás fülébe.

- Milyen szexis orrod van! - lehelte Sanyi, miközben észrevette, hogy a farka óvatlanul becsúszott egy darabig a tárva-nyitva álló résen.

- Nyomd be! - súgta a lány. - Neked szabad! - És  mintha lázálmában beszélne, nehezen formálva a hangokat, folytatta: - Itt vagyok neked, kitárult a kiskapu... Lassan, kicsit fáj... semmiség... elmúlt! Nyomd be! - Ugyanúgy kapkodta a levegőt, mint Sanyi. - Ki bírod venni... időben?

- Nem biztos - felelte Sanyi őszintén, sajnálkozva. Amikor azt sem érzi pontosan, hogy a farka mennyire van bent, azt meg honnan tudhatná előre hogy mikor fog elsülni?

- Akkor vááárj egy kicsit! - Anna kisiklott a fiú alól, kiborított egy fiókot, s miközben Sanyi ájuldozott a derékban megdőlő lány nyújtotta hátsó perspektívától, előkotort egy kurta szalagnyi óvszer-csomagot. - Anyától kaptam egyszer, amikor felvilágosított, hogy előbb-utóbb mit fogok csinálni egy fiú kedvéért... akit... szeretek... és persze a magam kedvéért is...

Segítették egymásnak lemosni a nyomokat, izgalmas volt a titkos testtájakat vízzel és tusfürdővel simogatni.

- Le kell húzni a bőrt mosdatáshoz?

- Ha keményedik a bimbód, az azt jelenti, hogy jó neki, vagy éppen nem?

- El tudnál élvezni a kezembe is? Csak költői kérdés volt!

- Ha bespriccelek a zuhannyal, az jó a puncidnak?

Ilyeneket beszélgettek ismerkedésképpen, aztán újult izzadsággal tapadtak össze, és akkor úgy tűnt, hogy örökre így maradnak.

Elmúlt.

Sanyi eddig a napig azt válaszolta volna a "miért ért véget?" kérdésre, hogy fogalma sincs, Anni egyszerűen elkerülte. Az eltűnt ház helyén felhúzott új épület előtt ácsorogva már azt felelte volna, hogy nem Anni hibája, hogy véget ért.

Annyiféle érzést megtapasztalt ezen a rövid kiránduláson, hogy amíg vissza, az állomás felé bandukolt, képtelen volt rendet rakni a saját fejében. Anni közelsége - itt élhet valahol, karnyújtásnyira - és a milliónyi, felkavart érzelem csak megerősítette, azt az értelmetlenséget és céltalanságot, amit eddig leegyszerűsítve és alig-alig elismerve csak magányként emlegetett.

Újra a vonaton. Több volt a szomorúság, mint bármi más összesen. Mégis megérte, mert érezte Annit. Legalábbis szerette volna megint hallani: "Itt vagyok neked."

Na igen! Itt volt, csak elveszett.

Bámult kifelé a vonat ablakán, az utasok csivitelése háttérzajként bolygatta tovább az emlékeit.

- Anni! - sóhajtotta keservesen a tájnak.

- Anni! - hangzott mögüle erélyesen, ám kedvesen, körülbelül a hátrébb átlósan elhelyezkedő négyes ülések felől.

Sanyi elkapta a tekintetét a rohanó mezőkről. Helyettük döbbenten meredt a mosolygós, 4-5 éves szőke kiscsajra, aki csípőre tett kézzel, harangként ingatta a ruháját az előre és hátranyújtott lábai felett.

- Anni! - szólt egy óvó női hang ismét, nyilvánvalóan attól tartva, hogy a kis szőkeség elveszíti az egyensúlyát.

A pici Anni kelletlenül távozott a képből.

Sanyinak rossz érzései ébredeztek: Mi van akkor, ha a picike Anni felbukkanása még a nosztalgia-kirándulás része, és mi van, ha a csöppnyi Annival válik teljessé az a megmagyarázhatatlan érzés, ami nagyjából arról szól, hogy ő egykor az ő Annijával együtt végleg elveszített mindent. Arra már csak félve mert gondolni - ha egyáltalán működhet akármilyen mértékű gondolat-szabályozás -, hogy ki lehet az, akivel a kis Anni utazik... Mindenesetre nem volt bátorsága megtudni.

Ekkor megint felbukkant a kislány - mosolya olyan volt, mint amikor az ő Annija azt súgta: Itt vagyok neked" - és billegve-egyensúlyozva egy chipses-zacskót kínált Sanyi felé.

- Anni, gyere vissza, kérlek, ne zavarj senkit! - szólt valaki a kocsi egy másik négyes-üléséről.

Sanyi esküdni mert volna rá, hogy ismeri ezt a hangot, csak akkor fényesebb volt és azt mondta, hogy "neked szabad."

- Jó-jó, megyek már! - rázta meg sürgetően a kislány a zacskót, és csak akkor szaladt vissza apró lábain a helyére, amikor a számára valamiért szimpatikus bácsi kivett egy darab félbetörött chipset.

Sanyinak nem volt mersze felemelkedni az ülésről, és - ahogy illene - odaköszönni a kiscsaj hozzátartozójának. - Nem azért, mintha félt volna attól, hogy az ő Annija arcán-testén is meglátszik az idő múlása, dehogyis! - Inkább azon izgult, hogy a picur Anni mamája se tartsa szükségesnek megnézni azt a férfit, akivel a kis szöszke barátkozik.

Van olyan érzés, egyszerre édes és keserű, amit lehetetlen szavakba foglalni, és amikor belekóstolunk, soha többé nem felejtjük el. Az icipici Anni és még valaki más hiába szálltak le a következő állomáson - szerencsére a peron másik irányába mentek - Sanyi hazáig sem tudta feldolgozni a találkozás élményét. Másnap sem, a következő évben sem, mert van olyan érzés, ami nem jár mindenkinek, de aki megérdemli, a terhétől nem szabadulhat többé.