Hm... STOP

TAVASZI EROTIKUSOK - 1. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- 13 erotikus történet -

Hm... STOP

– Egy kicsivel még...még feljebb! Mééég egy kicsit feljebb!

Ennyien még nem szurkoltak egy cédula elhelyezéséhez, ám Bella hamar beleunt a lábujjhegyen nyújtózkodásba, és ott szúrta bele a papír két felső sarkába a színes gombostűt, ahol az éppen tartózkodott. Kicsit ferdére sikerült, meg nagyjából a felét eltakarta egy másik hirdetménynek, de már nem érdekelte, megigazította felcsúszott ruháját, lecsukta a laptopot, valamit összekapkodott az asztaláról és elrohant.

Pár másodperc múlva már hallatszott, ahogy megvadított bikaként bőg fel a motor, és Bella nagy sebességgel és hangos dudálással elhagyja a parkolót.

A pasik lassan felocsúdtak, és hamar megegyeztek, hogy a fogadásnak nincs nyertese. Mivel nyújtózkodása közben nem sikerült megállapítani, hogy van-e a lányon bugyi. Tibor, a legtapasztaltabb kolléga ugyan váltig esküdözött, hogy ő a lépcsőn felfelé tisztán látta a bugyi hiányát – ehhez még le is hajolt és néhány fokot négykézláb tett meg –, és megfigyelhette azt a keskeny hófehér csíkot is, ami még a tavalyi napozásból maradt, amit a bugyi – ha volna – eltakarna... Az érvelés világos volt, Tibor ritkán szokott füllenteni, ráadásul Belláról simán feltételezték valamennyien, hogy nem veszi a lelkére, ha reggel elfelejt bugyit húzni... mégsem dőlt el a fogadás. Viszont sikerült utólag hosszasan röhögni azon a jeleneten, ahogy 2 méternél pár centivel magasabb Tibor a lépcső alján földig hajolva próbál bekukucskálni Bella ruhája alá.

– Pedig csak egy centin múlott! Hogy mért nem nyújtózott fentebb még egy kicsit?!

– Ott volt már, tényleg csak egy centi hiányzott, vagy csak fél, ott volt már, ahol a legvastagabb a comb, ahol a combok között látni azt a picur rést... Már éreztem a punciszagot! – ábrándoztak. – Ha én egyszer elveszhetnék a didkók között és a combik szorításában...! Akkor utána elmesélném nektek.

– Majd én elmesélem!

Bella – ahogy mindegyikük – meghatározatlan munkaidőben, megbízási jogviszonyban tevékenykedett. Ritkán kötött új szerződést, ám azokat olyan csekély időráfordítással ejtette rabul, és mindig a legnagyobb csomagot adta el, hogy a többi üzletkötő irigyen leste minden mozdulatát. Azért ehhez a kitüntető figyelemhez hozzájárult Bella túlcsorduló nőiessége is, és igazán sajnálták, hogy mindig rohan, alig marad idő felmérni a megbecsülhetetlen súlyú kebleket, a valószerűtlenül keskeny derekat, a hirtelen kiemelkedő popsit és a gyorsan vékonyodó, tökéletes vonalú lábakat, amelyeket szinte teljes hosszukban, szabadon lehetett csodálni. Alig akadt olyan perc, amikor ne jutott volna eszükbe a két-két marékkal mérhető, tartó nélkül is feszesen álló cicik egyike és másika.

– Hogy lehet egyszerre mindkettőt megmarkolni? Kétemberesek...

– Egyszerre csak egyet! Vagy tudod, mit? Szólsz nekem, és fogom a másikat!

Ebben egyetértettek, mint többnyire mindenben, ami összefüggött Bellával. Amiben meg mégis ellentmondásba keveredtek, arra fogadást kötöttek.

– Fogadjunk, hogy kettőnkkel is elbírna egyszerre!

Ez a szerda délelőtt másként alakult, mint egyébként a hétköznap délelőttök szoktak. Bella elszáguldása után 50 perccel megcsörrent egy telefon.

– Itt felejtette! – Tibor lomhán Bella asztalához oldalazott, és leemelt egy félig kitöltött papírt a lány telefonjáról. – Ismeretlen szám – közölte a többiekkel. Láthatóan felizgatta a hívás, pedig akkor még nem sejtette, hogy milyen irányt vesz ez a szerda. – Ez a telefon nem az a telefon.

– Mi van? Mit akarsz ezzel mondani? – bolydultak fel a többiek.

Mind felálltak az asztaluktól, amit különben sem azért kaptak, hogy azon könyököljenek, hanem ripsz-ropsz elvégezni rajta a kötelező adminisztrációt, és nyomulhatnak ki a terepre. Ahogy Bella is teszi, rohangál, bár többször elszólta már magát, hogy kénytelen mást is dolgozni, ha nem akar éhen halni, márpedig nem tervez ilyen nyomorúságos halált.

– Másik telefont használ... – fogott a magyarázatba Tibor. Újabb csörgés szakította félbe, és ettől kezdve szünet nélkül csörgött Bella elhagyott mobilja. – Ugyanaz az ismeretlen szám? – vette szemügyre a kijelzőt. – Dehogy! Másik... és ez is másik... most kiírja a nevet: "CP". Az meg cápa, azaz nagyhal lehet? Megint ismeretlen... – Hozott a saját asztaláról papírt és tollat, hogy feljegyzi a hívásokat. – Kitartó ez a "CP", valami nagyon sürgős neki... ez az ismeretlen is volt már... Szám nélkül meg minek telefonál valaki?

– Ne törd magad – nevették ki többen, mert már idegesítőnek találták ezt a buzgalmat –, a készülék rögzít minden hívást, nem lesz szükség a te listádra, úgyhogy nem fogsz jutalmat kapni érte!

– Pedig tudnék választani – nevette ki saját hülyeségét Tibor.

– Mit is? Mit választanál jutalmul? Pinát vagy pinát?

– Ezt a kettőt...

– Akadnak jelentkezők rajtad kívül is – a telefoncsörgés vidáman igazolta az állítást –, legfeljebb beállhatsz a sor végére...

Ennyi izgalom után nem ültek vissza az asztaluk mellé, legfeljebb a tetejére, és bőszen találgatták, hogy mit jelenthet ez a másod-telefon és a hirtelen jövő megszámlálhatatlan hívás.

– Valahol posztolt valamit..., de ahhoz nincs telefonszám. Hirdet valamit, és most jelent meg a hirdetés... Ingyen elvihető kiskutyákért például rengetegen telefonálnak. Vagy? ...Mi érdekelhet még sok embert? A szex!... Társkeresés, mégpedig alkalmi társkeresés! 

Elhallgattak a kézenfekvő magyarázattól, majd elégedetten hümmögtek, mert egyszerre jutott eszükbe, hogy jelentkezniük kellene alkalmi társnak. 

– Meg tudod nézni, hogy mi a száma ennek a telónak?

– Persze, ha nem kóddal vagy ujjlenyomattal lehetne belépni! Micsoda baromság! De mit érnénk el a számmal, ha úgysem Bellánál csörög?

– Visszahívna, mint ezeket!

– Áh! Ennyit lehetetlen visszahívni! Különben is tudni kell, hogy mit hirdet...

– Magát... Nem?

– És mit mondanál, ha felveszi a telót? Hogy "nem tudom, mit hirdetsz, de nekem is kellene egy menet"? Egyszerűen kinyomja, mert szívatásnak veszi, és letiltja a számot. Más ötlet?

Tibor, aki továbbra is Bella telefonja közelében tartózkodott, de már nem írogatta a kijelző adatait, most felemelkedett, a levegő felsőbb rétegeiben könyökölve, állát az öklére támasztva, bohózatba illő komolysággal vonta magára a figyelmet. 202 centijével amúgy is kimagaslott a társaságból, de ahogy a 150 cm körüli Gábor melléje húzódott, és ez a mesterkélten töprengő testtartás optikailag tovább növelte a magasságát.

– Próbáljuk el! – hajolt le egy kicsit Gábor szintjére, mintha csontot adna a kutyájának. – Te leszel Bella, csinálj úgy, mintha felvennéd a telefont! – Az eddig levegőben könyöklésre és támaszkodásra használt kezét most a füléhez emelte: – Halló! 

– Halló, halló! – felelte elváltoztatott hangon Gábor, és elismerést várva nézett fel Tiborra. – Én Bella vagyok, örülök, hogy hívtál, de áruld el, hogy mit szeretnél! – Hangja úgy nyarvogott, mintha a hegedűn hangolás közben már elkezdenének játszani.

– Szia, Bella kisasszony! Szeretném megtudakolni, hogy mit lehet tudni a hirdetésedről... – Tibor alig hallotta a saját hangját a többiek rázkódó röhögésétől.

– Mire vagy kíváncsi Hófehér Herceg? – nyarvogta Bella szerepében Gábor.

– Azon fölül amit a hirdetésben írtál, mit lehet még tudni?

– Melyik hirdetésre gondolsz Büngyürke? – Gábor hitelesebbnek tartotta az alakítást, ha közben verdes a szempilláival, emiatt tolakodás kezdődött: Mindenki elölről akarta látni a produkciót.

– Hát milyen hirdetéseket adtál fel, te... Bella?

– Mármint én? Én csak egyetlen egyet!

– Emlékszel még, hogy mit kérdeztem? – Tibor tenyere akkorát csattant a legközelebbi asztal lapján, hogy mindannyian elcsendesedtek, némi hangtalan pukkadozás maradt csupán. – Megvan! – mondta Tibor szerepen kívül. – Az a nyerő kérdés, hogy "Mit lehet még tudni a hirdetésedről?", azzal lehet kiugratni a bokorból.

– És ha Bella azt válaszolja, amit én? – Gábor sajnálta, hogy csak eddig produkálhatta magát, amikor annyira jól érezte magát a rivaldafényben.

– Nem! Bella hirdetett valamit, és nem azért hirdetett, hogy hülyeségeket locsogjon és elijessze az érdeklődőket... hanem muszáj válaszolnia.

Ezzel mindannyian egyetértettek, hiszen valahol egybevág az üzletkötői tanfolyamon tanultakkal. Gábor tett még egy utolsó kísérletet, hogy hallathassa a hangját:

– Bellát meg fel lehetne hívni azon a mobilon, ami nála van, hisz' annak ismerjük a számát!

– Hívd csak fel, ha le akarsz bukni! – felelte Tibor. – Olyan számon felhívni, amit meg sem adott a hirdetésben?!... ez csak neked juthatott eszedbe!

Volt min gondolkodni és akadt min ábrándozni. Maradtak a helyiség közepére tömörülve, mintha Tibortól várnák a megoldást, a percek alatt Bella-szakértővé avanzsált kollégától.

Ekkor lépett be Bella. Telefonja ekkor is csöngött, rápillantott és kinyomta. Látszólag figyelembe sem vette a csoportosulást, mindent ledobott az asztalára, majd a mosdóba kifelé menet kérdezte meg tréfásan:

– Meeting van? Lemaradtam valamiről?

Az egyik kolléga morgását már meg sem hallotta:

– Mi maradunk le rólad, ha nem vigyázunk!

A Szerző (*) nem láthat bele hősei agytekervényeibe, de feltételezheti, hogy ebben vagy hasonló szituációban minden jelenlévő ugyanarra gondol, és ugyanarra vágyik. Még akkor is így van ez, ha meg sem szólalnak.

Bella gyanakvásra okot adó, tapogatható csendet talált, miután elintézte a saját sürgős dolgát. Azzal egy cseppet sem foglalkozva, hogy esetleg másoknak is lehetnének szükségletei, Gábor mellett elhaladva odavetette a férfinek:

– Eljöhetnél velem megkötni egy szerződést, tudod, gubancos ügyfél, sok olyan kérdése lenne, amihez én nem értek, de tutira alá fogja írni!

Gábor felemelkedett a székről, mintegy gépiesen indult az ajtó felé. Micsoda megtiszteltetés: Bella elhívta magával! Bella hívta el...!

Tibor odasúgta neki:

– Hívj fel, ha segítség kell! Ne felejtsd, hogy kétemberes!

A kollégák az ablakokhoz tódulva lesték, ahogy Bella és Gábor beszállnak a lány autójába, ami kilő, dudál egy nagyot, majd a parkolót elhagyva besorol a forgalomba.

– Csak azt nem értem – dörmögte valaki –, hogy miért dudál a stoptáblánál, miért nem áll meg?!

– Én meg azt nem értem, hogy miért pont Gábort választotta... ennyiünk közül! A STOP-ot meg szerintem mire elolvassa és megérti, már régen elhagyta, hát inkább dudál egyet. Ilyenek a csajok!

– Pedig nem is szőke... Micsoda haja van, ha én abba belegubancolódnék...!

– Nem az alsó bozontjába vágyakozol?

– A Mai pinák nem szőrösek, majd egyszer nézd meg, ha alkalom adódik rá! ...De lenne egy fogadásom: Mit gondol, amikor a stoptáblához ér? Miért dudál? Mindenki írja fel a tippjét egy cetlire, és ha megjön... kitikkadva, lestrapálva, kicsavarva... Gábor, akkor megkérdezzük tőle, mégiscsak ő az egyetlen, aki elmondhatja, hogy ült Bella mellett.

– Azta'! Azóta már a combikákat simogatja! Ha nem bénázza el, meg is dugja a hátsó ülésen.

– Akkor arra is fogadhatnánk, hogy szőrös-e Bella pinája! Gábor ezt is megválaszolhatná..

– Gondolod, hogy bevallja nekünk, hogy dugtak?

– Gondolom? Tudom! Egy úriember nem beszél a szexről... de eldicsekszik vele!

*

Érdekes, hogy ezen a szerdán senkinek sem akadt olyan dolga a terepen, amihez el kellett volna hagynia a irodahelyiséget. Mindent el lehetett intézni telefonon.

Bella rejtélyes hívásai foglalkoztatták még őket, és gondolatban már ennek a megfejtését is Gáborra testálták.

– De mit csinálnak ezek ilyen sokáig? – kérdezte bosszúsan és irigyen az egyik kolléga

Több megoldása is akadt a kétismeretlenes egyenletnek:

– Dugnak... Gábor farka nem akar felállni... Előbb az ügyfél dugja meg a szerződését, aztán  meg Gábor, nehogy árulkodjon... – Maradtak még válaszok a zacskókban, azonban minden lehetőség ugyanazt a témát kerülgette: dugnak.

Jó 10 percet kellett még tűkön ülniük.

Gábor egyedül érkezett, kezében Bella cuccai is.

– Hol hagytad a csajszit?

– Pisil...

– Felfázítottad? Miért nem tartottad dugva? Mit tudtál meg?

– Megkötöttük a szerződést – felelte Gábor, sütkérezve az osztatlan figyelem léleksimogató sugaraiban.

– A csajt megdöntötted?

– Munkaidőben? – vigyorgott titokzatosan. – Nem értünk rá ilyesmire, pedig nagyon akarta.

– Ne szívass! Megtudtad, hogy mit hirdet?

– Szerintem magát árulja, esetleg kiscicákat... De én nem a cicákat választanám.

– Szóval ezt sem tudtad meg! Miért dudál a STOP-nál?

– Ez meg mért fontos? – csodálkozott Gábor.

– Fogadtunk...

– Ja, akkor érthető. Az okát nem tudom, fejtsétek meg ti, ha olyan okosaknak tartjátok magatokat, de elindítja a kocsit, meglátja a stoptáblát, erre azt mondja: "hm... stop..." és megnyomja a dudát. Ennyi, amit mondhatok. Ki nyert?

– Majd megnézzük a cédulákat... munkaidő után...

Később, amikor Bella megint elviharzott – ki nem hagyva a stoptáblánál dudálást –, és már valamennyire lecsillapodtak a kedélyek, Gábor néhány grimasszal és fejrándítással jelezte Tibornak, hogy feltűnés nélkül ki kellene menniük dumálni.

– Mi van? – kérdezte Tibor a folyosó végén megállva.

– Nyomon vagyok, de nem akarom a többieknek elárulni – súgta Gábor, közben folyamatosan ide-oda nézelődve szemmel tartotta a folyosót.

– Na, dalolj, madárka!

– Az a koma, akivel Bella szerződést kötött, valóban sok kérdést tett fel, de a beszélgetés során nekem egyértelműen lejött, hogy máshonnan is ismerik egymást... Érted? Bellának valami más módon is ügyfele.

– Mégpedig?

– Az nem derült ki, de a koma... inkább bácsika, valamivel 60 fölött, amúgy jól tartja magát, kocog meg minden... szóval a koma elszólta magát, hogy majd megint megcsörgeti Bellát... Figyelj: megint.

– Hallom..

– A többi inkább csak találgatás, de végig azt éreztem, hogy igazán közeli, intim kapcsolat van közöttük, ezt azért meg lehet érezni a levegőben, még akkor is, ha titkolják. Intim kapcsolat, minimum pettingeztek már egymással...

– Te, 60 év felett már nem pettingelnek, de legyen úgy, ha gondolod!

– Nem pettingeznek, elfogadom, két 60 éves nem pettingezik egymással, de 60 éves koma egy fiatal csajjal mégiscsak elképzelhető... És most jön a lényeg! Közölte Bella a komával, miután kölcsönösen biztosították egymást, hogy megint csörgés lesz, mert az milyen jó nekik... De ne hidd, hogy részleteket elárultak volna! Szóval mondta a komának, hogy inkább a másik telefonján hívja legközelebb, de mielőbb, mire a koma azt válaszolta, hogy ő csak egy számot ismer, amit hívni szokott. Bella ekkor lefirkantotta a telefonszámát a szerződés sarkába, majd elköszöntünk. Képzelheted, mennyire be voltam sózva! Megvan a szám! No? Megvan az a szám, amin Bella magát hirdeti.

– Megvan... a 60 éves bácsikának?

– Hohó! Nekünk is! Gabi bácsi – mutatott magára Gábor – már le is ellenőrizte, hogy valóban megvan-e, és igeeen! Ott található a telefonszám másolata a szerződés második példányán! No?

– Nagy vagy!

– Akkor most jön a te feladatod: Ismeretlenül felhívni Bellát, és a te csavaros módszereddel kiszedni belőle, hogy mit hirdet... – Gábor egy levegővétellel próbálta elhadarni, de nem ment. – És, ha a pináját árulja, akkor egyúttal be is jelenthetsz mind a kettőnket.

– Ez a terv jónak tűnik – vigyorgott Tibor elégedetten. Előhúzta a zsebéből a telefonját. – Hogy lehet ezt átállítani, hogy ne küldje el a számot?

– Fogalmam sincs... de... Bella tudja a számodat? Fejből biztos nem, és különben sem a régi telóját hívod, hanem amiben még nem lehet benne a neved...

– Igazad van! – Tibor nem húzta-halasztotta, remegő ujjal bepötyögte a Gábor által mutatott számjegyeket. – Te, ez kicsöng! Jól indul a projekt... Szia, örülök, hogy elsőre sikerült elérni, pedig biztosan nem csak az én figyelmemet keltetted fel! – hadarta a telefonba Bellának, valamennyire elváltoztatott hangon, és profi módon lehetőséget sem hagyva, hogy a lány félbeszakítsa. – Mi az, amit még tudni lehet a hirdetésedről, ami telefonon keresztül elárulható? – Zajosan nagy levegőt vett, izgatottan és fejbúbtól lábujjig megfeszülve várt, hogy szükség esetén a lányba tudja fojtani a szót, de úgy tűnt, nincs trükközésre szükség, Bella válaszol.

Gábor hiába fülelt, semmit sem hallott.

– Oké, értem, aranyos vagy – szólalt meg újra Tibor, és Gábor kedvéért megismételt néhány dolgot az előbbiekből –, tehát bármilyen masszázst lehet kérni, de mindegyik erotikus és jól végződik, és mindegyik maximun félórás, ha jól értettem... Az erotika jelenthet konkrét szexet is?...Mikorra lehet bejelentkezni, és hová kell menni?... Ha a haverom is szeretne...hm... akkor egyúttal őt is bejelenthetem?... Jó, érthető. A másikunk vagy az egyikünk a másik szobában megvárja, míg emez vagyis a másik végez, majd fordítva... Ezt most lehet, hogy összekevertem, de értem a lényeget. ..Akkor, ha most be lehetne férni, máris indulunk, és olyan 10 perc múlva ott lehetünk a kezeid között... Szia!

Tibor kinyomta a telefont, egy-két másodpercre lehunyta a szemét, hangosan kifújta a levegőt, majd Gáborra vigyorgott:

– Készülj, a többieknek egy szót se, indulunk Bellát megdugni!

* Szerző: Marokfegyver