2024. április 26.

Pendrive-szerelem

TAVASZI EROTIKUSOK - 1. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- 13 erotikus történet -


Pendrive-szerelem

Ebéd után már nem találtam, ábrázatomra ki is telepedett az elkeseredettség. A mellettem ülők vigasztalni próbáltak:
– Fel a fejjel! – hajolt közel egy lány. – Voltam én már ennél hosszabb konferencián is, és azt is ki lehetett bírni. Este majd becsapunk valamit, és meglátod, holnap minden könnyebb lesz.
Tetszett ez a közvetlenség, és – ahogy végignéztem rajta – könnyedén el is tudtam képzelni a "becsapunk valamit" folytatását.
– De pendrive nélkül? – panaszoltam. – Délig megvolt, idetettem a laptop mellé, mostanra meg eltűnt.
– Leeshetett? – Bekukkantott az asztal alá. Ehhez félig az ölembe kellett hajolnia, s körülöttünk többen felszisszentek.
– Ismerkedés az asztal alatt... – jegyezte meg valaki.
– Több ez ismerkedésnél! – reagált valaki távolabbról.
– Amit nem látni, az nincs is! – hangzott az okoskodás még a terel túlsó végéből is. – Az én ölembe nem akar valaki behajolni?
– Hivatalos anyagok vannak a pendrive-odon? – kérdezte a lány, miután felbukkant a feje.
– Pont, hogy nem! Csupa személyes dolog, azzal akartam lekötni magam, amíg ti konferenciáztok.
– Értem – mosolygott, mert legalább nem okoztam neki csalódást. Visszatért a saját laptopjához, és félszemmel láttam, hogy az időjárás-előrejelzést tanulmányozza, aztán meg különféle nyaralóhelyek webkamera-képeit.

*

A nehezen bekövetkező szünet után a pendrive ugyanott hevert, ahonnan korábban eltűnt. Gyanakodva fordultam körbe, megpróbálva elkapni legalább egy kaján tekintetet, de csak semmitmondó pillantásokkal találkoztam.
– Meglett? – kérdezte a mellettem ülő lány, aki kivételesen nem piszkálta fel a gyanúmat. – Dugd be gyorsan.
– Az adathordozón minden változatlan – állapítottam meg nyomban, hangosan –, azaz...– dörmögtem magamban  Upsz! Néhány fájlt abban az időszakban nyitottak meg, amikor hiába kerestem a pendrive-omat! Valaki beleolvasott az írásaimba...
Ki és miért? És reméltem, hogy nem törölt ki semmit.
Valamelyest megnyugodtam, és elhatároztam, hogy hangulatkarbantartási céllal mindjárt megírok egy új erotikust, talán éppen az elveszett-megkerült pendrive apropóján, csak előbb megnézem a leveleimet.
Zsálya: Szia! Te írtad azokat az erotic novellákat? Gyere csetre!
Én: Szia! Igen. Hogy kell?
Zsálya: Így, ahogy csináltad.
Én: Nálad volt a pendrive!
Zsálya: Visszaadtam. Szóval te írtad. Jófélék.
Én: Melyiket olvastad?
Zsálya: Többe bele. Visszaadtam, amit elvittem, tévedés volt, bocsi!
Én: Semmi gond. Miben tévedtél?
Zsálya: Enyémnek néztem, kívülről pont olyan, csak enyémen nincsenek sexnovellák, viszont sexfotó sokkal-sokkal több. És videó. Mit szólsz?
Én: Eltűnt?
Zsálya: Azért néztem a tiédet az enyémnek. De irtó gáz, ha vki most az én fotóimra veri! Ja, meg ha felismer!
Én: Figyeld a szemeket, és majd elárulja magát!
Zsálya: Igazán? Te se találtál meg engem, pedig belenéztél a szemembe, mélyen belenéztél, még a bugyimat is láthattad, csak azt nem, hogy én emeltem el a pd-ot. Még gyakorold a nyomozósdit! De visszaadtam, nehogy magadhoz nyúlj. Ne nézelődj már, úgysem találsz meg!
Én: Itt vagy a teremben.
Zsálya: Micsoda bölcs megállapítás. Ne keress! Később tali, szia!

(Zsálya kilépett.)

*

(Zsálya belépett.)

Zsálya: Hol jártál? Szia!
Én: Szia! Sehol. És te?
Zsálya: Itt vok. Szünetben meg akartalak keresni. Előlem bujkáltál?
Én: Nem félek tőled.
Zsálya: Annyi mindent tudok rólad, mostanra megnéztem a blogodat is, onnan tudtam meg a címed, és az a legviccesebb, hogy te meg nem ismersz engem. Ez olyan érzés lehet, mint amikor írod a szereplők dolgait, mindent tudsz róluk ők meg nem is sejtik, hogy ki vagy?
Én: A hőseimet igen, de cserében nem ismerem az olvasóimat.
Zsálya: Egyet mostantól igen: engem. Vigyázz, mert a melletted ülő csajszi belepislog a monitorodba!
Én: Most is látsz? Mögöttem ülsz.
Zsálya: Hátulról látlak. Szereted hátulról?
Én: Persze.
Zsálya: Hülye kérdés volt, minden sextöridben hátulról csinálják, naná, hogy szereted.
Én: És te?
Zsálya: Én mindent szeretek, ami jó.
Én: Mi nem tartozik ide?
Zsálya: Nem tudom, milyen a popósex, nem is akarom kipróbálni, veled meg főleg nem, mert azt olvastam, hogy vastag a farkad. /Mielőtt megkérdeznéd: több helyen is olvastam!/ És semmi perverzet sem szeretnék próba szinten sem.
Én: Jók is azok a bevált módok!
Zsálya: Ne forgolódj, mert azt hiszik, hogy hozzá akarsz szólni! Úgysem találsz meg.
Én: De ha szünetben miről ismerlek fel?
Zsálya: Ha talizunk, az más. Beszéljük meg, hogy mit kérdezzek, amiről tudni fogod, h én vok! Mit szólsz ehhez? "Jössz velem kúrni a mosdóba?" Mi lesz a válaszod?
Én: Azt felelem: Persze. De nem neked kell engem beazonosítani!
Zsálya: De játéknak jó, nem?
Én: Mégsem komolyan hívtál?
Zsálya: Ismered azt a csajszit, aki mindig belebámul a képernyődbe?
Én: Itt találkoztunk először. Te mindent látsz?
Zsálya: Csak amit akarok. Pl. láttam, amikor rábukott a répádra! Mintha az asztal alatt keresne valamit. Jó volt?
Én: Jó lett volna.
Zsálya: Én is szeretek cumizni.
Én: De jó!
Zsálya: És ha bányarém vagyok?
Én: Mögöttem csak szebbnél-szebb csajok ülnek.
Zsálya: Aha, ezt azért megfigyelted, csak engem nem találtál meg.
Én: Gyönyörű a szemed.
Zsálya: ??? Most egy pillanatra bejött a blöfföd. De nem is tudod, melyik az én szemem a sok közül.
Én: A legszebb, amelyiktől alig bírtam elszakadni.
Zsálya: Szélhámos vagy, de kedves. Ne nézelődj, mert mindenki úgy tesz, mintha a laptopján jegyzetelne, erről nem ismersz rám!
Én: Majd a szünetben...
Zsálya: Mi lesz majd a szünetben? Majd megláthatsz! Szia!

(Zsálya kilépett.)

*

(Zsálya belépett.)
Én: Miért tartott ilyen sokáig belépni? Miért kerültél el a szünetben?
Zsálya: Mennyi kérdés!
Én: ?
Zsálya: 1. Társasági életet éltem: beszélgettem. 2. Szünetben is.
Én: Szerettelek volna megismerni.
Zsálya: Megígértem, hogy megláthatsz. Íme! De ne forgolódj! Ott vagyok a kezednél. Kicsit balra. Most jó!
Én: Tettél valamit a pendrive-ra?
Zsálya: Az a nagy újság, hogy meglett az enyém, el se volt veszve, lásd: női táskák mélye, és az van most nálad, a tiedet meg elhoztam olvasgatni.
Én: Köszi!
Zsálya: De ígérd meg, hogy nem fogsz megbotránkozni a fotókon! És ne rázd ki a farkad az asztal alatt!
Én: Oké! Majd igyekszem visszafogni magam.
Zsálya: És ne mutogasd senkinek! Most megyek téged olvasni, és rágni a körmöm, hogy mit szólsz hozzám. Na, szia!

(Zsálya kilépett.)

*

(Zsálya belépett.)

Zsálya: Üdv! Na?
Én: Szia! Azt hittem, szünetig már nem is látlak.
Zsálya: Izgultam. Közben olvasgattam az erotikusaidat. Na? Para. Ezután már nem is akarsz látni?
Én: Dehogyisnem! Legalább a századik fotóig nem láttam az arcodat, már azt hittem, hogy továbbra sem foglak megismerni.
Zsálya: Rossz helyen kezdted el a nézegetést. Addig csak punci meg cici?
Én: Vagy 2 punci. Nem gondoltam, hogy leszbi vagy. Semmi baj, csak kicsit beleéltem már magam, hogy lesz valami közös programunk.
Zsálya: BI vok, bisex, nem leszbi. A pasik is bejönnek., a lányok is. Úgyhogy ne keseregj, összejöhetünk egymásnak!
Én: Ezt jó volt hallani. Ha most megfordulnék, megismernélek.
Zsálya: Ne tedd! Megismernél akár a puncimról is, annyit láthattad. Bejön neked?
Én: De még mennyire! Mindenestől bejössz.
Zsálya: Most csak a puncimra koncentrálj, mert arra pályázol! Gond, ha hárman leszünk?

Én: Plusz 1 kicsoda? Ki ő?

Zsálya: Plusz 1 punci.
Én: Nem gond. Ki ő?
Zsálya: Amikor elcseréltem a pendrive-okat, kicsinykét eldumálgattunk a melletted ülő csajjal. Ő vetette fel, hogy este becsaphatnánk valamit, én meg megelőlegeztem a bizalmat, hogy te is benne lennél. Három szoba közül választhatunk, összehordjuk, amit a bárszekrényekben találunk. Téged kell még győzködni, vagy így rendben is van?

Én: 

Zsálya: Most ezen gondolkodnod kell?! Mindjárt szünet, majd feltűnés nélkül nézz meg magadnak, és ügyesen gyere utánam, dumáljunk személyesen is! Jön a csajszi is, de ne együtt gyertek!

(Zsálya kilépett.)


Nincsenek megjegyzések: