Ha a panzió - tartalom

Ha a panzió...

A panzió erotikus meséi
2. évad

Az erotikus gyűjtemény egyes elemei, amelyek nem előzményei és nem folytatásai egymásnak (kivéve a számozott részeket):

Az év leghidegebb napja 1.

Az év leghidegebb napja 2.

Az utolsó fuvar 1.

Az utolsó fuvar 2.

Félreállva 1.

Félreállva 2.

Költözködés 1.

Költözködés 2.

Költözködés 3.

Reggeli az ágyban 1.

Reggeli az ágyban 2.

Reggeli az ágyban 3.

Téli panzió

Téli panzió

Ha a panzió...

A panzió erotikus meséi (második évad)

Téli panzió

– Te, itt hidegebb van, mint kint!

– Ne beszéltess, mert csak vac-vac…!

Figyelmeztette ugyan őket a pincér, hogy a lakatlan faházakban le van hajtva a fűtés 1-esre, hogy ne legyen banánérlelő kánikula, de mégse fagyjon szét minden, de nem vették komolyan. Andor, a pincér azt javasolta, hogy először igyanak valamit, addig majd ő felcsavarja a radiátorokat…

– Majd iszunk utána! – válaszolta a férfi.

Hogy minek kell előbb történnie, ami után inni fognak, az egyértelmű volt. Andor, a pincér lopva végigmérte a nőt, és megállapította, hogy süvítsen a szél, potyogjanak a hóemberek, ő se nagyon halogatná a dolgot.

„Nem lehet ezzel tavaszig várni, minél előbb be kell jutni!” – gondolta. Meg lehetett érteni a férfi-vendég álláspontját..

Andor, a pincér hosszan nézett a pár után.

„Ha ez a csaj azt mondaná, hogy a hó tetején akar dugni, már vetkőznék is a hó tetején!”

A pultoslány, mintha gondolatolvasó lenne, megszólalt:

– A pasik fázósabbak, kényesek! Vetkőzzön le a csajszi a hó tetején, ők meg csak kidugják és bedugják a farkukat…

– Honnan tudsz te ilyeneket? Láttál már egyáltalán… havat? – nevetett Andor.

– Azt hittem, azt kérdezed, hogy láttam-e már farkat.

– Nem akartam ennyire tolakodó lenni.

– Mármint nyomulós? Tudom, hogy az vagy. Amúgy még azt is tízszer meggondoltam, hogy pisiljek-e a havon, vagy inkább hadd folyjon bele a sígatyámba!

– Az tud még hideg lenni, ha beereszted!

– És te honnét tudsz ilyeneket? – A pultoslány kávéspoharakat készített a gép mellé.

– Voltam egyszer ilyen téli, sátras kitelepülésen, sokan álltak sorba, és már annyira nem bírtam visszatartani a sárgát, hogy mire elértem a mobil-budiig, és mire lehúztam a cipzárt, egyetlen csepp beszaladt. Aztán ezt kínlódtam legalább egy órán át, szörnyű volt. – Mintegy mellékesen megkérdezte: – Dugtak már meg hóban?

– Erre nincs válasz… De tudom, hogy csak szélcsendben lehet. Le kell teríteni a kabátokat, és annak a tetején. Le is égne a segged a hegytetőn!

– Hol egy hegy? Kipróbáljuk?

A főnök közeledett andalogva, ezért nem mentek bele a részletekbe.

„Különben sem lehet ezzel komolyan beszélni!” – gondolta a pincér.

Végigmérte a pultoslányt, akár az imént a vendégcsajt, s megállapította, hogy ma is csak 1 centi pluszt tartalmaz a ruhája hossza, az pedig könnyedén eltűnik egy-két mozdulat után, és műszak közepére megint ki lesz téve közszemlére a feneke.

– Meg kéne dugni a pulton! – ötletelt magában. Attól tartott, hogy be kell érnie az eddigi két akcióval, amit nemcsak nem sikerült azóta megismételni, de a lány még emlékezni se hajlandó rá. – Bár az is lehet, hogy tényleg nem tudja, hogy én voltam. Hihi!

Angéla, a pincérnő sok cédulával jött vissza a kistermet elfoglaló társaságtól:

– Nyolc kávé, két hosszú, három cappuccino… – sorolta –, itt vannak a rövidek leírva… Mi van?... Fogadni mernék, hogy kefélésről volt szó, akkor szokott ilyen csend lenni utána. Mért nem mentek ki a raktárba lenyugtatni egymást?

– Andor van beindulva attól a csajszitól, akit a faházba vittek megdugni és megfagyasztani, vagy fordított sorrendben: lefagyasztani és annyira kiolvasztani, hogy használható legyen – vonta meg a vállát a pultoslány.

Odakinn, a parkolóra hatalmas pelyhek kezdtek libegni.

– Esik a hó! Készülődj! – súgta Andor a pultoslánynak. – Nem fontos hegyre mászni!

A pár egymást átölelve állt a dermesztő faház közepén. Maximumra hajtották már a radiátorokat, de az odavezető csövek el sem kezdtek még langyosodni.

– Kérjünk inkább egy emeleti szobát! – javasolta a férfi.

– Tudod, hogy nem lehet…

– Akkor kérek valami hősugárzót, biztos van ilyen egy ekkora panzióban.

– Érzem már, hogy kezd melegedni – didergett a nő –, várjunk egy kicsit!

Mindketten a hóesést nézték. Az ablakra tévedt pelyhek azonnal gombostűfejnyi cseppekké változtak.

– Szerintem a radiátoron nem olvadnának el! – nevetett a férfi.

– Gondolj arra, hogy jön a sok ünnep, és nem fogunk tudni találkozni!

– Éppen azért nem kellene fagyoskodással vesztegetni az időt.

– Csináljunk valamit felöltözve? – A nő egyik keze a férfi nadrágján játszadozott. – Ideadod? A számban meleg van…

– Aranyos vagy.

– Tudom. Odamegyünk, a radiátornak támaszkodhatsz. Úgysem szeretem, ha te lökdösöd, inkább hagyjál engem mozogni!

– Sosem mondtad még.

– Nem lényeg… Gyere velem! A zacskódat nem veszem ki, nehogy megfázzon.

– Olyan hideg a kezed, mint a… – kereste a megfelelő kifejezést.

– Mint a béka segge… Ezt akartad mondani? Miért nem valami gyönyörű jégvirághoz hasonlítgatsz?

– A szád tényleg meleg.

– Ühüm…

– Mibe’ fogadjunk, hogy mindjárt jönnek? – Andor a faház felé biccentett a fejével.

Angéla, kezében egy hatalmas tálcával, felkacagott:

– Álmodik a nyomor! Azt hiszed, hogy mindenkinek csak kétperces?  Vagy azt álmodod, hogy idejönnek, és a főnököt keresik, mert a vendég-pasi beállna addig pincérkedni, amíg az a kedves, sármos, Andor nevű pincér vissza nem megy a faházba egy menetre a csajjal?... – Nem várta meg Andor hápogását és a pultoslány kuncogását, a tálcával egyensúlyozva becélozta a kistermet. Így azt sem hallotta, amit a lány félhangosan megjegyzett:

– Kíváncsi volnék egy ilyen cserére…

– Neked meg miért nem a kezed jár inkább? – morgott a pincér.

A lány oldalt sandított:

– Kézzel szereted?

Andor úgy tett, mintha nem hallaná.

A faház ideiglenes lakói érzékeltek némi melegedést, a radiátor teteje és egyik oldala határozott javulást mutatott. A nő papírzsebkendőbe törölte a száját, és bekukkantott a fürdőszobába:

– Szerinted van meleg víz?

– Jégkockák potyognak a zuhanyrózsából…

– Arra gondoltam… – Megnyitotta a csapot. – Egyenesen for-róóó! – Elzárta a mosdó csapját, megnyitotta a tusolóét. Gőzölögve ömlött a víz, a forró pára pillanatok alatt telehömpölyögte a helyiséget.– Gyorsan, vetkőzni!

Mire a férfi elkezdett kigombolkozni, a nő ledobált magáról mindent, és már a zuhany alól integetett:

– Siess, nagyon jó!

Becsukták maguk után a fürdő ajtaját, és feneküket összetolva, hátukra folyatták a sugarat. A helyiség hamar átmelegedett, és már nem igyekeztek egyenlően osztozkodni a megváltó melegvízen. Egymás felé fordultak, és simogatták, rajzolgatták a másik testén keletkező patakokat.

– Sosem volt még ilyen… – sóhajtott a nő. Tekintete a vízcseppeket kísérte, de valahol a távolban járt,

– Sosem voltál még ilyen szép!

– Mert tegnap még ocsmány voltam, és holnap is az leszek?

– Tudod, hogy nem így értettem!

– Nem lehet másképp érteni: Ha most végre szép vagyok, akkor máskor nem vagyok az neked. Ijesztő vagyok? Nem kell nézned, fordulj meg bátran, fordíts hátat! – Sürgető, parancsoló hangon mondta.

A férfi – bár ebben bizonyos sosem lehet – úgy gondolta, hogy játék készülődik, amit illik komolyan venni. Megfordult. Érezte, hogy az egyszerre feszes és puha női test hátulról rásimul, és két magabiztos kar kapaszkodik belé.  A tenyerek céltudatosan tapogatták végig a mellkasát, felnyúlva a széles vállakig, majd irányt változtattak, és gyengéden megmarkolták a falloszát.

– Szoktál pisilni zuhany alatt? – hangzott mögüle, s a nő arca a hátához lapult, mintha a vízsugarak tobzódását szabályozná.

– Ha csak egyetlen csöppet is, de mindig.

– Akkor, nosza!

– És te?

– Én állva nem tudok… Le kell guggolni még a zuhany alatt is, de most nem kell… Masztizni szoltál zuhany alatt?... Na, tessék bevallani!

– Szoktam. És te?

– Nem kell mindent visszakérdezni!

– Ne mondd, hogy állva nem tudsz!

– De, igenis tudok, de most először rólad van szó. Mutasd meg úgy, ahogy szoktad, irányítsd a kezem!... A másikat hova tegyem?... Így jó?... Meg ne szólalj! Ne mondj semmit, érzem! Csak élvezz!... Gondolj valami jó csajra! Kire szoktál masztizni?

– Akkor most mégis megszólalhatok?

– Csak röviden…

– Rád…

– Aztán meg csak úgy leereszted a lefolyón? Ejnye! Micsoda pazarlás! – A női kezek mozgása egyáltalán nem tükrözte a neheztelést, inkább még lelkesebbé vált. Az egyik benyúlt a zacskó alá, s azt előrehúzva, tenyerén tartva, négy ujjal nyomkodta-simogatta a kényeztetésből gyakran kimaradó területet. A másik kéz finoman, ám tempósan húzogatta le-fel a bőrt. – Milyen figyelmesek! Készítettek nekünk tusfürdőt… – Jókora adagot nyomott a markába, majd a kezek visszakerültek az iménti helyükre, és elképesztő, víg csúszkálásba kezdtek.

– Én biztos, hogy beállnék a zuhany alá! – kapott a homlokához a pultoslány.

– Eszedbe se jusson, amikor teltház van! – mordult rá a pincérnő.

– Nem én… azaz nem most… a faházi vendégek helyében…

– Azóta már felmelegedett a kulipintyó, de ez jó ötlet, a zuhany alatt! – jegyezte meg Andor, a pincér. – Lemosni a tusfürdőt, és…

– Ne ábrándozzatok már! Mint két éhes disznó… Gyere, hozzad a sülteket!

Angéla elindult a balkarján sorakozó ételekkel, Andor is felpakolt, csak még odasúgta a pultoslánynak:

– Mindjárt jövök hozzád a zuhany alá… cumizol egyet?

– Azon már túlvannak, a csaj nekitámaszkodik a falnak, és folyik a hátára meg a popójára a jó, meleg víz és… – A pincér már nem hallotta a végét, de el tudta képzelni a pultoslánnyal is, a faházban tartózkodó vendégnővel is…

– Hogy állsz? – kérdezte a nő a zuhany alatt.

Ez a kérdés gyakorta ismétlődik együttléteik során,

– Előrehaladottan… És te?

– Ha gyorsan megtörölközünk és beszaladunk az ágyikóba? Paplan alá! Mit szólsz?

– Tetszik, de először egy kicsit most te fordulj meg!

Ha a panzió... – tartalom

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

A gyakornok

Ha a panzió...

A panzió erotikus meséi

 - erotikus novellák -

A gyakornok

Hivalkodóan áll a városból kivezető út mellett, akárcsak az erdő szélén az a négy-öt lány, kicsivel arrébb. Szélesen elterülő parkolójában húszpercenként megáll vagy indul egy autó, különösen a déli és az esti órákban, mert szájról-szájra terjed a konyha híre.

Bánfi májból senkisem látott még akkora adagot, és sohasem evett még olyan finomat, mint a panzió éttermében.

– Nem ízlett? – kérdezte a pincér ravaszkás mosollyal, amikor a tányéron rekedt maradványra pillantott.

– Majd legközelebb folytatom…

– Legyen szerencsénk, de mindig frisset tálalunk!

Péter törzsvendég lett. A következő alkalommal már az étlap bőséges kínálatával is küszködött – mennyivel egyszerűbb lenne „a” és „b” menüből választani –, és inkább a pincérnőt mustrálta óvatosan, mint a betűtengert tanácstalanul.

– Mit ajánl?

Óriási, fekete szemek néztek vissza rá:

– Csak bökjön rá valahová, s nem fog csalódni!

Egy héttel később …

– Remélem, nem ettél semmit!

– Fogyóztatni akarsz? Nagy a seggem?

– Muti!

– Ne akard elhitetni, hogy nem a seggemet nézed, amikor háttal állok! Szóval: nagy?

– Attól fog megnőni, ha napközben a fiókból csipegetsz. Egy kis csoki, egy kis joghurt, egy kis süti…

– Nem láttál még csokit enni! Sütit sem! A joghurtot vállalom.

– Most ennél valami finomat?

– Egyfolytában korog a gyomrom, mióta rám szóltál, hogy ne egyek… Hol gondoltad?

A felvezetés időzítése tökéletes volt, a kérdés a legjobb pillanatban hangzott el.

– Itt. – Bekanyarodtak a panzióhoz.

Péter néhány héttel ezelőtt kapott egy gyakornokot Nikolett személyében. Először kicsit tiltakozott – mondván, sosem akart óvóbácsi lenni, és különben is mindig egyedül dolgozott, mióta világ a világ, az apró helyiségben –, aztán beletörődött, de napokig a szokásosnál kevesebbet tartózkodott az irodájában. Amikor azonban egy sürgős munka az asztalához láncolta – gyakornokával összezárva –, és rájött, hogy a lány pillanatok alatt megold dolgokat, ismeri a feladatok deriválását, és még iszonyatosan kreatív is… Magában visszavont minden ki nem mondott megjegyzést, amik főleg a világban szaladgáló, „üresfejű pinákra” vonatkoztak. Egy újabb napra volt szüksége ahhoz, hogy túllépjen a tőmondatos-utasítgató, egyoldalú diskurzuson, és kifejtendő kérdéseket is feltett a lánynak, sőt érdeklődéssel hallgatta a választ. Ezután felgyorsultak az események, és mind gyakrabban azon kapta magát, hogy az asztalán heverő iratkötegek helyett Nikoletten felejti dioptriás tekintetét.

– Mit ennél? – kérdezte a lánytól a panzió éttermének egyik ablak melletti egyik asztalnál.

– Ami gyorsan megvan. Nem túl drága hely ez? – Nikolett kinyitotta az étlapot, és az árak oszlopát kezdte tanulmányozni.

– Úgy fogsz választani, hogy „fél adagot kérek a legolcsóbból”? Nem volt elég egyértelmű induláskor, hogy meghívtalak?

– Nem tisztáztunk semmit, csak mondtad a magadét. Ha te fizetnél, amit nem szeretnék, mert önköltséges csaj vagyok, akkor sem a legdrágábbat enném.

– Ezek valami elvek nálad? Mert akkor megegyezhetünk abban is, hogy ma én, legközelebb meg te…

– Oké! – vágta rá a gyakornoklány, és belemélyedt az étlapba.

Péter egy egész hetet tépelődött ezen a meghíváson, hiszen mégiscsak a gyakornokáról van szó, meg – „ugye” – a korkülönbség… Azt már magának sem vallotta be, hogy a kudarctól is fél, a várható visszautasítástól. Hiába kerültek nagyon közel egymáshoz napi nyolc órában, összezárva, mint cellatársak, és már természetesek voltak köztük a viccelődések, és szinte észrevétlenek az apró érintések… egy közös étkezés azért mégiscsak más.

– Úgy döntöttem, hogy rád fogom bízni magam. – Nikolett félretolta az ételek hosszú listáját.

– Nem fogod megbánni!

– Na, éppen ettől tartok! Elnő a seggem és nem fogunk ketten elférni az irodában.

– Majd kérünk egy nagyobbat... Vagy ülsz az ölemben. – A férfi maga sem tudta, hogyan szaladhatott ki a száján efféle mondat, de a lányon nem látszott a felháborodás legkisebb jele sem.

– Elbírnál egy hatalmas segget az öledben? Képzeld csak, ahogy kétoldalt lefolynék a combodon, a súlyról nem is beszélve… Meg akkor a cicim is megnőne, gondolom én, s a falig hátratolnánk a széket, el sem érnénk az asztalt, legalábbis te nem… Soroljam még?

– Sikerült választani? – kérdezte a harmincas, karcsú pincérnő, Péter a nevét is tudta: Angéla.

– Arra fönt mi van? – mutatott a lépcsőre, felelet helyett a gyakornoklány, kihasználva az időt, amíg Peter összeráncolt homlokkal megkeresi a kinézett fogásokat.

– Szobák. Kisebbek, nagyobbak, és a panzió mögött azok a faházak is idetartoznak.

– Valamelyiket meg lehet nézni? – kérdezősködött tovább Nikolett.

– Természetesen. Adok egy olyan kulcsot, amit most kaptam vissza, úgyhogy előfordulhat egy kis rendetlenség a szobában, de kukkanjanak be nyugodtan. Ebből éppen nagyon jó a kilátás az erdőre. – Elővett a kötényzsebből egy kulcsot és az asztalra tette. – A rendelést előtte vegyem fel, vagy utána?

– Hány perc, míg elkészül?

– Tíz-tizenöt, attól függően, mit rendelnek.

– Akkor jó lesz utána is – rendelkezett a lány. – Jössz? – fordult Péter felé, és türelmetlenül felállt a székről.

A férfi a távozó pincérnő után nézett:

– Mit akarsz látni? – Végre sikerült szóhoz jutnia.

– Neki jó segge van? – kérdezte Nikolett, de már három lépésre járt. – Jössz? Ez egy kirándulás, nem? Aztán majd ráérünk tömni a fejünket!

Az emeleten a négyes kulcs éppen a lépcsőfeljáróval szemközti ajtót nyitotta.

– Mit szólsz? Franciaágy… – Nikolett, mint egy kislány élete első nyaralásán, ugrándozott, lehuppant az ágyra, majd felpattant, benyitott a fürdőszobába: – Itt nemrég jártak előttünk. Ki fürdött a kádacskámban? Érzem a tusfürdő illatát. Tudod, milyen régen nem fürödtem kádban? Mindig zuhanyozni szoktam… – Megint végigterült az ágyon, onnan mosolygott. – Lehet, hogy itt keféltek előttünk? – Nagyot szippantott a levegőbe: – Érzem a spermaszagot!

Péter még mindig az ajtóban állt.

– Gyere már ide! – szólt rá a lány. – Szerinted is keféltek itt előttünk? Hátulról döngettek? Mit gondolsz?

– Mit csinálsz? – A férfi megdöbbenten látta, hogy a gyakornoklány fekve, kígyómozdulatokkal kibújik a ruhájából.

– Megfürdök. – Olyan természetességgel mondta, mintha mindig ebbe a panzióba járna tisztálkodni. – Láttam, hogy itt felejtették mind a két illatot, mármint a tusfürdőket. De az is lehet, hogy a panzióhoz tartozik. – Meztelenül lépdelt a fürdőszobába. – Van itt egy tiszta törölköző is! – kiáltott kifelé a nyitott ajtón – Elfelezzük?

A férfi úgy érezte magát, mint akit jól fejbekólintottak, s mint akivel ezután megitattak egy üveg pálinkát. Kipirult, kóválygott a feje… Gépiesen vetkőzni kezdett.

Csobogott a víz, a lány dudorászott.

„Ha ezt látnák a cégnél?!  – mormogta tompán. – De mit is? Hogy egy panzió szobájában levetkőzöm, majd belépek az innen nyíló fürdőszobába, ahol egy lánykéz nyúl ki a habok közül?  Vagy azt látnák, ahogy ez a kéz határozott mozdulattal megfogja a régen-használt szerszámomat?...”

Nikolett félig fekvőhelyzetéből felült a kádban, és gondolkodás nélkül bekapta az éppen megfelelő magasságban talált, odahúzott falloszt. Harmadáig kieresztette, közben a nyelvét rezegtette a makkon. Hangosakat cuppogott, végig-végignyalta teljes hosszában, egyenként megízlelte a golyókat, majd felfelé nézve az arcához mérte a férfi péniszét.

– Jó nagy! Nézd meg, eddig érne, ha bekapnám az egészet! – Azért majdnem sikerült teljesen eltüntetnie a szájában. Lassan eresztette ki, nyelvét folyamatosan mozgatva, és újra meg újra elismételve… – Bejössz hozzám, vagy így akarsz elmenni? – kérdezte, de hirtelen eszeveszett tempót diktálva magának, szopta, szívta, amíg száját el nem árasztották a törtető nedvek.

Nikolett nézegette a művét:

– Jutott ám mindenhova! – Egy puszit lehelt a makkra, majd szokásos szertelenségével és kiszámíthatatlanságával, teljes terjedelmében végignyalogatta a falloszt. – Mehetünk enni! – Kiugrott a vízből, körbetekerte magát a törölközővel és az ablakhoz szaladt. – Tényleg csodás a kilátás! Megkefélnél úgy, hogy én közben nézek kifelé? 

Vége

Őszi faház 3.

Előzmények:

Őszi faház 1.

Őszi faház 2.

Ha a panzió...

A panzió erotikus meséi

1. évad.

Őszi faház

3.

Az ágyon elterülő koma hasonlított a kintihez, talán csak a ruházatuk különbözött: a benti úr gyakorlatilag nem viselt egyebet, csak egy lányfejet a terjedelmes has lejtőjén. – „Detti!” – A lány viszont mosolygott, és két ujjal hasztalan kísérelte meg bebizonyítani egy visszahúzódott farok állóképességét, minden próbálkozás hiábavalónak bizonyult.

Igyekezetében hiába tartotta vissza a lélegzetét és hiába koncentrált feszülten, az apró szerszám kártyavárként utasította vissza a vállalkozást.

– Elnézést a zavarásért… – kezdett bele ismét az autós férfi.

– Hozol nekem egy sört? – mozdította meg a terjedelmes hasat az ágyon elterülő alak

A felcsattanó négy szó rekedtes volt, de erőteljes, és inkább parancsnak hangzott, mintsem kérdésnek, a kéréstől meg még sokkal messzebbre pöttyöznénk be a grafikonon.

A lány megértette, hogy ez is az ő dolga, felemelkedett, ruganyos léptekkel a hűtőhöz ment…

Ennyi történt. A három, zavartan álldogáló idegen azonban ennél jóval többet látott: Mintha bársonyon osonna, megfeszülő izmokkal és megremegő mellbimbókkal, és úgy hajolt le a sörök polcához, ahogy nősténypárduc tenné, ha meg akarna csókolni egy kisegeret. Megigazította legördülő hosszú haját, egy pillanatra felegyenesedett, és kiszólt a nyitott ajtón:

– Vihetek egy sört?

Mire a válasz megérkezett volna, Detti úgy ahogy volt, meztelenül kilibegett az elfoglalt csíkosgatyáshoz, s máris újra visszatért.

Gergő kísértést érzett, hogy meglesse, egyáltalán éri-e a földet a lány lába, ám fentebb is akadt bőven látnivaló.

A srácok ezekben a másodpercekben fogalmazták meg magukban, hogy mit is szeretnének. Először is Dettit!

Dominik és Gergő, ha belelátnának egymás gondolataiba, meglepődnének, mennyire hasonlóan képzelték el: Sok meztelenkedés, hülyéskedés, és szexelés persze, egymásután és egyszerre… Ennyire egyszerű.

– Mit akartok? – kérdezte a pocakos, miközben a lány ismét elfoglalta előbbi helyét.

A potrohosnak gondjai lehettek, úgy 50 évvel ezelőtt a mondatfajtákkal, vagy csak azóta túlságosan hozzászokott a felszólító módúhoz, mert az egyébként sem túl udvarias „mit akartok?” így értelmezhető: „takarodjatok!” 

A három jövevény meg is értette az udvariatlanságot, hiszen egyikük sem szeretné hasonló helyzetben, ha megzavarnák.

– Csak egy időpontot szeretnék egyeztetni a hölggyel.

– Holnap délig nem ér rá! – reccsent a válasz.

Detti azonban kedvesen mosolygott az autós férfire:

– Jönnek megint a vendégeid? Mikor?

– Csütörtökön, délután – hangzott a felelet.

– Rendben van. Hol talizunk?

– Itt kellene, mert idejövünk ebédelni.

– Lassan többet lakom a faházban, mint otthon… – Detti szeme is nevetett. – Ugyanaz a két fazon megint?

– Azok…

– Ez a kettes szám a másik végzetem a faház mellett. Miért mindig kettesével jön mindenki? – A srácokra nézett: – És ti… ketten?

Dominiknek sikerült előbb hangokat formáznia:

– Ha adsz egy telefonszámot, megbeszélhetjük.

– Ha mindenkinek megadnám, egyfolytában a telón lóghatnék! Vagy döntsétek el most, vagy keressetek meg személyesen amikor aktuális! – Hangja azonban lágy és kedves volt.

– Pénteken kettőtől… – szólalt meg Gergő tétován.

– És ti ketten, gondolom, vagy lesznek még haverok?

– Lehet, hogy még kettő…

– Azt már magamtól is kitalálom, hogy ebben a faházban szeretnétek… – kacagott a lány.

Nevetése nyomán megmoccanni látszott az élettelen pénisz.

– Ha be akartok szállni prütykölni, a költségekbe is beszállhattok! – süvöltött fel a hátuk mögül. A dobozpöckölő állt ott, csíkos alsóját szorongatva.

A három jövevény valami elnézést-félét morogva kilépett a házikóból.

A kocsiban a rövid úton nem szóltak egymáshoz, Dominiket és Gergőt az alkalmi sofőr a lezárt bicikliknél tette ki.
 

Vége

 

Őszi faház 2.

Előzmény:

Őszi faház 1.

Ha a panzió...

A panzió erotikus meséi

1. évad.

Őszi faház

2.

– Te egyszerűen belelátsz a gondolataimba, igazán intelligens lány vagy. Ritkaság az ilyen…

– Na, idefigyeljetek! Ennyi…

Csak kettőt lépett, de azokat nagyon határozottan.

Ekkor egy autó gördült be lomhán és csendesen az erdőbe, s megállt tőlük 4-5 lépésre. A lány vidáman biccentett a sofőrnek, aki kiszólt a leeresztett ablakon:

– Bocs, nem akartalak zavarni… Megvárlak.

– Dettihez jöttél? Ma elfoglalt…

– Hozzád. Csak egy gyors szaxi…

– Máris a tiéd vagyok! – A lány megszorította, majd elengedte a falloszokat. – Vége a gyereknapnak!... – Kibújt a ruhájából, óvatosan, cipőn keresztül lehúzta a bugyiját is, majd beült az autó anyósülésére, lábával kifelé.

A két srác magáról megfeledkezve bámult, ahogy a sofőr kiszállt, megkerülte a járművet és cigiért kotorászott a zsebében, miközben két szorgos kéz munkája nyomán térdig lecsúszott a nadrágja. Mire rágyújtott, és a kocsi teteje felett vígan pöfékelt, a lány egyenletes mozgással szopni kezdte a megnyúlt zacskó fölött himbálózó, rövidre szabott farkat.

– Ő a legjobb – jelentette ki az autó tetején könyökölve dohányzó férfi, és szabad kezével megsimogatta a lány haját. – De ha hosszú menetet akartok, vagy többet, vagy sok időtök van játszadozásra, akkor Dettit válasszátok! – oktatta a zavartan álldogáló srácokat. – Hazaviszitek egy napra, vagy itt van egy panzió a közelben, és egy időre letudhatjátok az ingerenciátokat…

Dominik és Gergő összenéztek: Valami ilyenre vágytak, amit az ismeretlen könnyedén felvázolt.

– Ezt jelenti a tapasztalat! – szólt Dominik elismerően.

A férfi elégedetten mosolygott:

– Sok-sok kísérletre van szükség ahhoz, hogy az ember megtalálja a megfelelő megoldást… – Elhallgatott, és lefelé nézve figyelte a lányt, a ki lelassult és megállt. – Bomba szád van!

A lány még tartogatta a farkat a szájában, aztán kezével nyomogatta-húzogatta egy kicsit, lenyalta a végét, majd a félreálló férfi mellett kiszállt a kocsiból és öltözködött.

– Dettit most is a panzióban találjátok – fordult a srácok felé –, ő olyan hooosszú programokat vállal. Se vége, se hossza.

Dominik és Gergő a kétoldalt letámasztott biciklikre mutatott.

– Nincs messze. – Az ismeretlen férfi a nadrágját igazgatta. – Gyalog sincs messzebb… De elviszlek benneteket és vissza is hozlak, úgyis beszélnem kellene a csajjal.

– Már megint vendégeid lesznek? Nem olyan régem voltak… Vagy rosszul emlékszem? – kérdezte a lány bennfentesként.

A férfi lemondóan legyintett:

– Újabban már kéthetente jönnek.

– Délelőtt dolgoznak, délután meg… elkenik Detti szája szélét?

– Még mit nem? Kitalálták már, hogy délben érkezzenek, megebédelnek, az ebéd eltart 3-ig. A délután stimmel, de nem csak a száját kenik ki, este meg utaznak haza, a töméntelen munkától még vacsorázni sincs idejük.

A srácok csak álltak a biciklik mellett, hol egymásra, hol a beszélgetőkre pislogva csodálkoztak ezen a bizalmaskodáson.

A lányról már nagyon lerítt, hogy sietne, várja a munka, de igyekezett leplezni türelmetlenségét, amíg az autós kuncsaft ráérősen benyúl a hátsó ülésre, kinyit egy táskát, kivesz belőle egy pénztárcát, s onnan átad egy bankjegyet. Ekkor egyetlen intéssel elintézte hármukat:

– További szép napot mindenkinek! – Billegő fenékkel kisietett az erdőből.

– Na, nyomás, ha jönni akartok! – Az autós nyújtózott egyet a nyitott ajtó mellett. – A bicajok maradhatnak, innen nem lopja el senki, vagy bedobhatjuk hátra.

– És visszafelé…? – kérdezte Gergő bizonytalanul.

– Mondtam már, hogy jövök aztán vissza a városba…

A srácok kapkodva egymáséhoz zárták a bicikliket.

Elegáns lassúsággal fordult be az autó a panzió elé, ám nem keresett magának helyet a parkolóban, hanem a faházak felé gurult. A legtávolabbi szögletben állt meg.

A házikókat 2 évvel ezelőtt állították fel a fák között, hogy a családok és kisebb társaságok zavartalanul élvezhessék a friss levegőt. Minden épülethez tartozik parkolóhely, sütögetésre alkalmas tűzrakóhely, és asztal meg padok is.

Dominik és Gergő izgatottan lépdeltek alkalmi sofőrjük nyomában. – „Vajon tényleg itt van Detti?” – Egyetlen halvány jel sem árulkodott, hogy itt lenne valamelyik faházban.

Csak a legtúlsó házikó mögül kandikált ki egy motorháztető, s a gyalult asztal mellett egy férfit pillantottak meg. Ötvenedik évét túlhaladta már, s nem is egy-két esztendővel. Unott arccal nézegetett egy doboz sört, és semmi más nem keltette volna fel a látogatók figyelmét, mint az öltözéke:  Egy zakó alatt csupán szőrös mellkast, a pipaszár lábain pedig csak egy nyáron divatosnak számító, combközépig érő, csíkos strandgatyát viselt.

A percekkel ezelőtt megismert, a srácokat ideszállító pasas fölényes modora elillant, itt most ugyanolyan ügyfél, akár a fiúk, udvariasan megszólalt:

– Elnézést a zavarásért, egy hölgyet keresünk…

– Folytassátok nyugodtan, mert nem én vagyok! – A csíkosgatyás mutatóujjal ugratott egyet a sörösdobozon.

– Esetlen nem látott mostanában errefelé…?

– Prütykölni akartok?

– Meg kellene vele beszélni egy…

A dobozpöckölő megint nem hagyta befejezni a mondatot:

– Nem beszélni kell, hanem… no mit?... csinálni. – Felemelte a hangját:  – Prütyköléshez kerestek hölgyikét? – Látva, hogy a három jövevény távozni készül, gyorsan hozzátette: – Nem hinném, hogy ráérne veletek foglalkozni!  – A faház nyitott ajtajára mutatott. – Roppantul le van terhelve mostanság.

„Megvan a csaj!” – ujjongtak magukban a srácok.

– Zavarhatnánk egy percre esetleg?

A csíkosgatyás legyintett, alig észrevehetőt biccentett a házikó ajtaja félé, majd visszatért a megszokott dobozpöcköléshez. (Folyt.köv.)

Folytatás: Őszi faház 3.