Az év leghidegebb napja 1.

Ha a panzió...

A panzió meséi - második évad

Az év leghidegebb napja

1.

A garázsban mutatott +14 fok zuhanásba kezdett, s mire a fémkapu becsukódott, a műszerfal kijelzője eszeveszett tempóban átugrotta a nullát, le a mélységbe, az utca közepéig pedig már -12 foknál járt.

– A madarak megfagynának röptükben! – gondolta, ujjaival a kormányon dobolva, bár egyetlen madarat sem látott, ahogy elhagyta a várost, de előtte sem. – Azoknak azért több eszük van… – ismerte el.

-20 fok, és ez még nem a végleges! A kijelző zavartan keresgélt a számjegyek között, nem Szibériára kalibrálták.

Az úton még egyetlen járművel sem találkozott – nemcsak a madaraknak, mindenkinek több esze van –, még Karácsony estéjén sem szokott ennyire kihalni a város, az országút, a világ. Kálmán úgy érezte, hogy a kaszniban mért +21 fok csak látszat. Az összes lehetséges résen szivárog befelé a hideg, elárasztja a kocsi belsejét, és szép lassan, ráérősen megfagy a szíve. Nincs már benne se szeretet, se gyűlölet, csak a mérhetetlen hidegség és közömbösség. Minden szürke, még a hó is.

-22,5 fok. – Már sosem lesz ennek vége? Honnan jön ennyi fagyott levegő? – A belső, +21 fokos meleghez képest 43,5 fokos különbség. Megborzongott: – Nem lenne jó kiszállni.

Elhessegette egy defekt, vagy egyéb műszaki hiba lehetőségét, gondolni sem szabad ilyesmire. Hitt abban, hogy a gondolataink beprogramoznak számunkra ilyen-olyan eseményeket, akár akarjuk ezeket, akár nem. De tehetünk ellene, ha elég ügyesek vagyunk: Másra kell gondolni!

Egy buszmegálló járdaszigetén, ugráló, színes bohócmadárként egy lány várakozott.

– Kurva – állapította meg, de gyorsan el is szégyellte magát. Az útszakaszt tavasztól őszig ellepő prostituáltak ilyenkor bérelt lakásokban dolgoznak, vagy kipihenik a szezoban összegyűjtött fáradalmakat. Még az első fagyok beálltakor előfordul egy-kettő közülük, aztán elfogynak, hogy majd tél végén friss lendülettel kezdjenek ismét integetni. – De ha nem kurva, akkor mit keres itt?

Fékezés. Mintha jégtömböt tolnának be láthatatlan kezek a kocsi belsejébe: csikorgó, áthatolhatatlan a hideg.

– Csukd be gyorsan! – förmedt a lányra, mielőtt az bármit szólhatott volna. Végtelen hosszú időnek tűnt, amíg rikító-ruhás beült, és újabb lassított-felvételnek, mire végre becsukta az ajtót. – Hova mennél?

A lány elvette a szája és orra elől a kőjéggé fagyott sálat, és összekocogó foggal válaszolt:

– Dolgozok – vacogta.

– Úgy értsem, hogy… ? – Kálmán kereste a megfelelő kifejezést. – Mit dolgozol?

A kékesfehér ajkak nehezen formálták a hangokat:

– Amit szeretnél. – Látva a férfi megdöbbenését, marketingből tett rá egy lapáttal: – Mindenben jó vagyok… azt mondják.

„Akkor fűtsél be magadnak odakint, mert itt csak elhasználod a meleget!” – gonoszkodott Kálmán magában. – Minek jöttél ki ebben az időben?

– Muszáj – válaszolta egyszerűen. Elkezdte dörzsölgetni a térdét, combját, mert ha mindjárt ki kell újra szállnia, legalább a meleg emlékét magával viszi a ruha rétegei között.

A férfi – bár ő maga nem élt a szolgáltatásokkal – nem ítélte el a prostitúciót. – „Ha van rá kereslet, miért ne lenne kínálat is?” – vélte. Helyesebbnek tarja ugyan, ha a lányok kulturált környezetben várják az ügyfeleket, mint az út mentén, de az útszéllel sincs semmi baja. Egyetlen egyszer meg is állt egy prostinak, ha nem is szándékosan…

A lány türelmesen várakozott az anyósülésen, a járómotorral zümmögő gépkocsiban.

Kálmán egyenként végignézett a hosszú combokon, s próbálta elképzelni, milyenek lehetnek többrétegű ruha nélkül. Közben a kijelzőre pillantott: -24 fok a semmi közepén.

– Hogy hívnak?

– Vivien. Mondjam az árakat? Vagy annyit adsz, amennyit akarsz…

– Figyelj, Vivien! Nekem most dolgom van, te meg szépen hazamész a melegbe.

– Nem mehetek, ha nem dolgoztam semmit. – Kétségbeesett, barna szempár tekintett a férfire. – Mindenben jó vagyok, próbáld ki! – Nyomatékul rátette a kezét a sofőrülésben, V alakban elterülő lábak közelebbikére, és tenyerét végigcsúsztatta a farmer elején. – Jó szűk a pinám…

– Ez a magánügyed, nekem mennem kell.
– Bármit bevállalok… – próbálkozott tovább a lány, és már mindkét keze a férfi ölében járt.

„Most már tényleg megyek – gondolta Kálmán –, csak még megvárom, mi lesz ebből…” – A jéghideg ujjak nadrágon át is érződtek, amikor pedig elővették a falloszt, mintha csak tíz jégcsap érintené.

– Le ne fagyaszd, mert kellhet még máskor is!

– Bocsi! – mondta a prosti, és szája elé kapva a kezét, lehelgette. – Szép – jegyezte meg közben.

– Mindenkinek ezt mondod?

– Nem mondtam még senkinek… Mit szeretnél?

– Menni a dolgomra. Te meg mész haza, mert lefagy az orrod és széttörik a betonon!.. Ja, meg befagy a puncid, és megint szűz leszel.

– Nemrég még az voltam. – A lány szavai keményen koppantak, akár a tetőről leeső jégcsap.

„Nehogy kitárgyaljuk már az önéletrajzát is!” – bosszankodott Kálmán, és maga sem értette, miért nem megy már tovább.

A lány valamit megérezhetett a tétovaságból, mert ismét a marketinghez és az elhagyatottan nyeklő-nyakló falloszhoz nyúlt, mintha kétségbeesetten kapaszkodna az egyetlen stabil dologhoz:

– Megmutassam a pinámat, hogy milyen szűk? Cicimet? Vagy akarsz egy szopást?

A direktmarketing sikeresen kibillentette a férfit:

– Nem. – Pofonként csattant, ellentmondást nem tűrőn.

A lány jeges arca mintha elpirult volna.

– Akkor megyek… – hangja mély volt, szomorú – …megfagyni.

(Folyt.köv.)

Folytatás:

Az év leghidegebb napja 2. epizód