Az év leghidegebb napja 2.

Előzmény:

Az év leghidegebb napja 1. epizód

Ha a panzió...

A panzió meséi - második évad

Az év leghidegebb napja

2.

Néhányszáz méterrel arrébb megcsörrent a férfi telefonja. Indexelt, bekanyarodott az út mellett álló panzió néptelen parkolójába.

– Remélem, nem indultál még el! – hallatszott a készülékből. – Valami gubanc van nálunk a kazánnal, ami ebben az időben elég gáz… Pedig van gáz, csak nem akar fűteni!... Elhalaszthatnánk a mai megbeszélést?

– Ühüm.

– Szóltam már Attilának is. Örült, mert neki meg a kocsijával van valami gondság. Ugye, nem baj, Kálmánkám?

– Dehogy. Én sem szívesen mozdulok ki itthonról. – Kálmán elismerően vigyorgott, hogy ilyen folyékonyan sikerült füllentenie, és még az autó hangja sem hallatszott be árulkodóan a telóba. 

– Jól van, akkor egy-két nap múlva megdumáljuk, mikor alkalmas… Addig is légy jó és szobatiszta!

Szórakozottan nyomta ki a telefont.

„Nyitva lehet ez a csehó?  – Közelebb gurult a bejárathoz, mert feleslegesen nem akart kiszállni. – Na persze, 0-24 – olvasta a feliratot –, merthogy panzió.”

– Hozzájuthatnék egy forró kávéhoz? Jó reggelt!

– Kettőhöz is, de ajánlhatok teát, vagy komplett reggelit is. – A kellemes megjelenésű pincérnő rakoncátlankodó „Angéla” feliratot viselt, amely a mellek közti völgyből készült felkapaszkodni az egyik halomra, ezért féloldalasan állt.

– Maradok a kávénál… Nem kérek bele semmit.

– Csak kávét. Értem. – A névtábla még táncolt is.

– Nem sok vendég van.

– Maga az első, ha nem számítjuk, aki tegnapról itt maradt, de ő már elment. Lesznek elég sokan később, ebben biztos vagyok, majd dél körül.

– Ha addigra meg nem fagynak. Azt mondja a rádió, hogy az év leghidegebb napja.

– Ugyan honnan tudhatná, hisz’ még csak január van.

Kálmán elgondolkozva szürcsölte a kávét.

„Szegény kiskurva! Csonttá fagy! – Haragudott magára. – Mi közöm hozzá, ha megfagy? Szakmai ártalom.”

Gyorsan leöntötte az utolsó kortyot is. – Köszönöm, finom volt, de mindjárt jéggé válik… – A kocsihoz sietett és indított. Hazafelé kanyarodott.

A túloldali buszmegállóban ott állt a lány. Járása a lemondó csalódottságot tükrözte, amikor megkerülte az autót, és egész testében remegve beült Kálmán mellé.

– Elintézted a dolgod? – kérdezte, ajkai nehezen engedelmeskedtek, mindene vacogott. – Mennyi az idő?

A férfi a kijelzőre mutatott. Hallgattak.

„Elvigyem a panzióba?” – fordult meg az ötlet Kálmán fejében, hadd pihenje ki magát a melegen. Vagy kivehetne neki egy szobát… – „De akkor már csak megnézném azt a szűk puncit! Ahhoz meg nincs szükség panzióra! Nehogy már fizessek a lánynak is, a szobáért is… amikor eddig nem volt ilyen szokásom, és nem is terveztem rászokni a fizetős kurvákra!... Vivien. Lehet, hogy nem is igazi név. Művésznév.”

A lány szótlanul, merev ujjakkal újra kibontotta a falloszt, mintha így akarná biztosítani, hogy nem lesz kitéve az útra, vagy csak időt akart nyerni a kocsi melegében. Vacogása nem akart múlni.

– Le ne harapd! – figyelmeztette a férfi, amikor helyezkedni kezdett az ülésen, és teljesen oldalt fordulva, derékból meghajolva, csattogó fogakkal közelített. – „Nem kellene arrébb gurulni a buszmegállóból?” – Puha és omlós volt Vivien szája, de nagyon hideg. Kálmán megsimogatta a sapka alól kikunkorodó, szőkésbarna tincseket, aztán a kabátba, s ki tudja, mi mindenbe bugyolált hátat. – Merre szoktál menni?

Értetlen tekintettel találkozott:

– Mit kérdeztél?

– Merre szoktad vinni a pácienseket?

– Megmondják, hogy hova szeretnének menni – válaszolt bizonytalanul. – Sok nyugis hely van errefelé. Télen meg amúgy is minden nyugis. – Visszahajolt az ágaskodó farokra.

– Kicsit arrébb költözünk…– Kálmán kiengedte a kéziféket. Átnyúlva a lány fölött, egyesbe helyezte a váltót. Lassan gurult a kocsi. – Ne zavartasd magad!

Amint befordultak egy szűk utacskára – melyen jégbordák váltakoztak kátyúkkal – a tükörből látszott egy busz, majd még néhány autó a főúton. Ezek talán az aznapi legelső és legbátrabb utazók, akik nem vették komolyan a meteorológusok figyelmeztetését.

Kétoldalt árkok, buckák, szürkén megfagyott hótorlasz, nem tanácsos letérni még erről az útról is, a tükörből és szemből pedig úgyis észre lehet venni, ha valaki közelít. Sebességváltó üresben, a fúvókák erőlködve nyomták a felmelegített levegőt.

A férfi elkezdte kibontani a lány derekát. Felhajtotta a kabátot, kihúzott néhány pulóvert, igyekezett bejutásra lelni alájuk, tenyerét csípőtájékon becsúsztatta a nadrág alá, ahol további rétegeket talált.

– Könnyebben felmelegszel, ha nem szigetelnek le... – magyarázta buzgón –, olyan hideg van a ruhák alatt, hogy ki kell engedni!

Vivien mosolyogva felült, és artista-mozdulatokkal lehámozott magáról minden egyes ruhadarabot.

– Így gondoltad? – kérdezte, amikor már meztelenül kuporgott az anyósülésen.

– Nagyjából...

– Visszaöltözzek?

– Á, dehogy! Csak én akartam lehúzni.

– Mindent? A pulóvereket? Nem gondoltam, hogy ilyen élvezettől fosztalak meg!

– Mindegy már... – Tettetett szomorúsággal: – Abbahagytad a cuppogást is, pedig zene volt füleimnek...

– Akkor megyek vissza cuppogni! – A lány feltérdelt az ülésre és hátát karikába görbítve, újra bekapta a bíbor-rózsaszín falloszt. – Babarózsaszín – mondta volna még, ha kicsivel hamarabb eszébe jut a kifejezés.

Kálmán a tükröt nézte, a tükörből a kihalt utat, közben a lány fenekét simogatta, egyre közelebb a félgömböket elválasztó völgyig. Nem volt kiéhezve a szexre – hiszen párhuzamosan többféle hosszabb-rövidebb kapcsolatot tartott életben –, de határozottan élvezte a dolgot. Nem talált semmi extrát a lányban, inkább csak jólesett az orális kényeztetés, és külön pikantériája a tervezetlen kalandnak a kinti-benti hőmérséklet-különbség, a fagyos táj, és a keskeny út, melynek éppen a közepén álltak.

Egyik kezével a maroknyi ciciket nyomkodta, egy ujját a csikló táján köröztette, majd ugyanezzel az ujjal betalált a nedvesen meleg résbe, s ott szórakozottan ki-be húzogatta.

Tíz percig, vagy tovább is eltartott a mozdulatok ismételgetése, amikor Vivien felemelkedett, lázasan kotorászni kezdett a szétdobált ruhák zsebeiben, és előhúzott egy óvszert.

– Beleülök a farkadba... – jelentette ki. Kicsit ügyetlenül, de óvatosan felgörgette a gumit, felemelkedett az ülésről, és megpróbálta magát bepréselni a férfi és a kormány közé. – Át kellene ülnöd amoda...

Felnőtt bohózatba illő helyezkedés következett, míg mindenki a helyére került, és a lány leereszkedve felnyársalta magát. Kálmán a rezgő melleket nézte, amelyek ugyanolyan gépiesen mozogtak, ahogy a lány egész teste. – "Pedig nem lehet valami nagy rutinja!" – A férfi eddig is valahogy így képzelte el a prostituáltak tevékenységét: teszik a dolgukat. Automaták, csak a pénzt kell bedobni. – "Elfelejtette mondani az árat, pedig egyszer belekezdett." – Megmarkolta Vivien fenekét, hogy duplán is érezze a mozgást.
Észrevehette a lány – "Mégsem annyira érzékelten még?" – a vékony gumiba pumpált, elszabadult nedveket, mert lelassult. – "Maradhatna még egy kicsit" – gondolta  férfi, de nem szólt semmit. Magához húzta a karcsú alakot, de engedte, hogy lekászálódjon róla.
– Egész kimelegedtem – füllentett Vivien. Nem látszott meg rajta még a lovaglás előfeszítése sem. – Jólesett, jó hosszú és vastag vagy, legközelebb xxl-es gumit hozok.
– "Legközelebb? Még mit nem?! Ennyit is kár volt rápazarolni..." – Kálmánt valami undorféle árasztotta el, és megborzongott a lány érintésétől. – Régóta csinálod? Mármint a szexet.
– Nem annyira.
– Mit is mondtál, mennyit fizetek? – Már szabadult volna a szűk légtér másik lakójától. Szinte szorította az autó karosszériája, összepréselte.
– Amennyit gondolsz...
– Másoktól mennyit kérsz?
– Még nem voltak mások...
– Azt mondtad, hogy pénzért csinálod.
– Mostantól.
– Nem nagyon értem.
– Eddig a volt barátom és a haverjai partiztattak. Ingyen. Mondtam nekik, hogy elég volt, tudok én ezzel pénzt keresni.
– És éppen a legnagyobb hidegben találtad el?
– Valamikor el kellett kezdeni. Elég szűk volt a pinám?
– Igen. – Nem sok meggyőződést lehetett Kálmán hangjában felfedezni. – Most akkor hazamész és eldicsekszel, hogy az első megvolt?
– Többet fogok mondani, legalább négyet. Nehogy kiröhögjenek! – Lassan öltözködni kezdett, mert látta, hogy a férfi már csak hátradőlve beszélget.
– Tényleg folytatni is akarod?
– Ma már nem, de... holnap.
– Amit mondtál, hogy milyen jó vagy, meg mindenki dicsér, azt a haverokra értetted?
– Szokták mondani, hogy ez az, így kell ezt...
– Azt is mondtad, hogy mindent vállalsz.
– Gondolhatod, hogy mi mindent kipróbáltak már rajtam... Különben is, ha ezt választom, nem kell csodálkozni, ha lesznek ötletei a pasiknak. Nem? Te mit szeretnél? – kérdezte felvillanó szemmel.
– Én már megkaptam – hangzott a válasz.
– Ez kedves tőled. – A lány ezek szerint nem vette észre a türelmetlen felhangot. – Máskor is jössz?
– Nem tudom még. Bízzuk a sorsra!
Vivien szótlanul szállt ki, a külső hőmérő -24 fokot mutatott.
A férfi kitolatott a főútra, leeresztette az ablakot. Szellőztetett. Mindent rábízott a kinti hidegre.

Vége

Az év leghidegebb napja 1.

Ha a panzió...

A panzió meséi - második évad

Az év leghidegebb napja

1.

A garázsban mutatott +14 fok zuhanásba kezdett, s mire a fémkapu becsukódott, a műszerfal kijelzője eszeveszett tempóban átugrotta a nullát, le a mélységbe, az utca közepéig pedig már -12 foknál járt.

– A madarak megfagynának röptükben! – gondolta, ujjaival a kormányon dobolva, bár egyetlen madarat sem látott, ahogy elhagyta a várost, de előtte sem. – Azoknak azért több eszük van… – ismerte el.

-20 fok, és ez még nem a végleges! A kijelző zavartan keresgélt a számjegyek között, nem Szibériára kalibrálták.

Az úton még egyetlen járművel sem találkozott – nemcsak a madaraknak, mindenkinek több esze van –, még Karácsony estéjén sem szokott ennyire kihalni a város, az országút, a világ. Kálmán úgy érezte, hogy a kaszniban mért +21 fok csak látszat. Az összes lehetséges résen szivárog befelé a hideg, elárasztja a kocsi belsejét, és szép lassan, ráérősen megfagy a szíve. Nincs már benne se szeretet, se gyűlölet, csak a mérhetetlen hidegség és közömbösség. Minden szürke, még a hó is.

-22,5 fok. – Már sosem lesz ennek vége? Honnan jön ennyi fagyott levegő? – A belső, +21 fokos meleghez képest 43,5 fokos különbség. Megborzongott: – Nem lenne jó kiszállni.

Elhessegette egy defekt, vagy egyéb műszaki hiba lehetőségét, gondolni sem szabad ilyesmire. Hitt abban, hogy a gondolataink beprogramoznak számunkra ilyen-olyan eseményeket, akár akarjuk ezeket, akár nem. De tehetünk ellene, ha elég ügyesek vagyunk: Másra kell gondolni!

Egy buszmegálló járdaszigetén, ugráló, színes bohócmadárként egy lány várakozott.

– Kurva – állapította meg, de gyorsan el is szégyellte magát. Az útszakaszt tavasztól őszig ellepő prostituáltak ilyenkor bérelt lakásokban dolgoznak, vagy kipihenik a szezoban összegyűjtött fáradalmakat. Még az első fagyok beálltakor előfordul egy-kettő közülük, aztán elfogynak, hogy majd tél végén friss lendülettel kezdjenek ismét integetni. – De ha nem kurva, akkor mit keres itt?

Fékezés. Mintha jégtömböt tolnának be láthatatlan kezek a kocsi belsejébe: csikorgó, áthatolhatatlan a hideg.

– Csukd be gyorsan! – förmedt a lányra, mielőtt az bármit szólhatott volna. Végtelen hosszú időnek tűnt, amíg rikító-ruhás beült, és újabb lassított-felvételnek, mire végre becsukta az ajtót. – Hova mennél?

A lány elvette a szája és orra elől a kőjéggé fagyott sálat, és összekocogó foggal válaszolt:

– Dolgozok – vacogta.

– Úgy értsem, hogy… ? – Kálmán kereste a megfelelő kifejezést. – Mit dolgozol?

A kékesfehér ajkak nehezen formálták a hangokat:

– Amit szeretnél. – Látva a férfi megdöbbenését, marketingből tett rá egy lapáttal: – Mindenben jó vagyok… azt mondják.

„Akkor fűtsél be magadnak odakint, mert itt csak elhasználod a meleget!” – gonoszkodott Kálmán magában. – Minek jöttél ki ebben az időben?

– Muszáj – válaszolta egyszerűen. Elkezdte dörzsölgetni a térdét, combját, mert ha mindjárt ki kell újra szállnia, legalább a meleg emlékét magával viszi a ruha rétegei között.

A férfi – bár ő maga nem élt a szolgáltatásokkal – nem ítélte el a prostitúciót. – „Ha van rá kereslet, miért ne lenne kínálat is?” – vélte. Helyesebbnek tarja ugyan, ha a lányok kulturált környezetben várják az ügyfeleket, mint az út mentén, de az útszéllel sincs semmi baja. Egyetlen egyszer meg is állt egy prostinak, ha nem is szándékosan…

A lány türelmesen várakozott az anyósülésen, a járómotorral zümmögő gépkocsiban.

Kálmán egyenként végignézett a hosszú combokon, s próbálta elképzelni, milyenek lehetnek többrétegű ruha nélkül. Közben a kijelzőre pillantott: -24 fok a semmi közepén.

– Hogy hívnak?

– Vivien. Mondjam az árakat? Vagy annyit adsz, amennyit akarsz…

– Figyelj, Vivien! Nekem most dolgom van, te meg szépen hazamész a melegbe.

– Nem mehetek, ha nem dolgoztam semmit. – Kétségbeesett, barna szempár tekintett a férfire. – Mindenben jó vagyok, próbáld ki! – Nyomatékul rátette a kezét a sofőrülésben, V alakban elterülő lábak közelebbikére, és tenyerét végigcsúsztatta a farmer elején. – Jó szűk a pinám…

– Ez a magánügyed, nekem mennem kell.
– Bármit bevállalok… – próbálkozott tovább a lány, és már mindkét keze a férfi ölében járt.

„Most már tényleg megyek – gondolta Kálmán –, csak még megvárom, mi lesz ebből…” – A jéghideg ujjak nadrágon át is érződtek, amikor pedig elővették a falloszt, mintha csak tíz jégcsap érintené.

– Le ne fagyaszd, mert kellhet még máskor is!

– Bocsi! – mondta a prosti, és szája elé kapva a kezét, lehelgette. – Szép – jegyezte meg közben.

– Mindenkinek ezt mondod?

– Nem mondtam még senkinek… Mit szeretnél?

– Menni a dolgomra. Te meg mész haza, mert lefagy az orrod és széttörik a betonon!.. Ja, meg befagy a puncid, és megint szűz leszel.

– Nemrég még az voltam. – A lány szavai keményen koppantak, akár a tetőről leeső jégcsap.

„Nehogy kitárgyaljuk már az önéletrajzát is!” – bosszankodott Kálmán, és maga sem értette, miért nem megy már tovább.

A lány valamit megérezhetett a tétovaságból, mert ismét a marketinghez és az elhagyatottan nyeklő-nyakló falloszhoz nyúlt, mintha kétségbeesetten kapaszkodna az egyetlen stabil dologhoz:

– Megmutassam a pinámat, hogy milyen szűk? Cicimet? Vagy akarsz egy szopást?

A direktmarketing sikeresen kibillentette a férfit:

– Nem. – Pofonként csattant, ellentmondást nem tűrőn.

A lány jeges arca mintha elpirult volna.

– Akkor megyek… – hangja mély volt, szomorú – …megfagyni.

(Folyt.köv.)

Folytatás:

Az év leghidegebb napja 2. epizód

Téli panzió

Ha a panzió...

A panzió erotikus meséi (második évad)

Téli panzió

– Te, itt hidegebb van, mint kint!

– Ne beszéltess, mert csak vac-vac…!

Figyelmeztette ugyan őket a pincér, hogy a lakatlan faházakban le van hajtva a fűtés 1-esre, hogy ne legyen banánérlelő kánikula, de mégse fagyjon szét minden, de nem vették komolyan. Andor, a pincér azt javasolta, hogy először igyanak valamit, addig majd ő felcsavarja a radiátorokat…

– Majd iszunk utána! – válaszolta a férfi.

Hogy minek kell előbb történnie, ami után inni fognak, az egyértelmű volt. Andor, a pincér lopva végigmérte a nőt, és megállapította, hogy süvítsen a szél, potyogjanak a hóemberek, ő se nagyon halogatná a dolgot.

„Nem lehet ezzel tavaszig várni, minél előbb be kell jutni!” – gondolta. Meg lehetett érteni a férfi-vendég álláspontját..

Andor, a pincér hosszan nézett a pár után.

„Ha ez a csaj azt mondaná, hogy a hó tetején akar dugni, már vetkőznék is a hó tetején!”

A pultoslány, mintha gondolatolvasó lenne, megszólalt:

– A pasik fázósabbak, kényesek! Vetkőzzön le a csajszi a hó tetején, ők meg csak kidugják és bedugják a farkukat…

– Honnan tudsz te ilyeneket? Láttál már egyáltalán… havat? – nevetett Andor.

– Azt hittem, azt kérdezed, hogy láttam-e már farkat.

– Nem akartam ennyire tolakodó lenni.

– Mármint nyomulós? Tudom, hogy az vagy. Amúgy még azt is tízszer meggondoltam, hogy pisiljek-e a havon, vagy inkább hadd folyjon bele a sígatyámba!

– Az tud még hideg lenni, ha beereszted!

– És te honnét tudsz ilyeneket? – A pultoslány kávéspoharakat készített a gép mellé.

– Voltam egyszer ilyen téli, sátras kitelepülésen, sokan álltak sorba, és már annyira nem bírtam visszatartani a sárgát, hogy mire elértem a mobil-budiig, és mire lehúztam a cipzárt, egyetlen csepp beszaladt. Aztán ezt kínlódtam legalább egy órán át, szörnyű volt. – Mintegy mellékesen megkérdezte: – Dugtak már meg hóban?

– Erre nincs válasz… De tudom, hogy csak szélcsendben lehet. Le kell teríteni a kabátokat, és annak a tetején. Le is égne a segged a hegytetőn!

– Hol egy hegy? Kipróbáljuk?

A főnök közeledett andalogva, ezért nem mentek bele a részletekbe.

„Különben sem lehet ezzel komolyan beszélni!” – gondolta a pincér.

Végigmérte a pultoslányt, akár az imént a vendégcsajt, s megállapította, hogy ma is csak 1 centi pluszt tartalmaz a ruhája hossza, az pedig könnyedén eltűnik egy-két mozdulat után, és műszak közepére megint ki lesz téve közszemlére a feneke.

– Meg kéne dugni a pulton! – ötletelt magában. Attól tartott, hogy be kell érnie az eddigi két akcióval, amit nemcsak nem sikerült azóta megismételni, de a lány még emlékezni se hajlandó rá. – Bár az is lehet, hogy tényleg nem tudja, hogy én voltam. Hihi!

Angéla, a pincérnő sok cédulával jött vissza a kistermet elfoglaló társaságtól:

– Nyolc kávé, két hosszú, három cappuccino… – sorolta –, itt vannak a rövidek leírva… Mi van?... Fogadni mernék, hogy kefélésről volt szó, akkor szokott ilyen csend lenni utána. Mért nem mentek ki a raktárba lenyugtatni egymást?

– Andor van beindulva attól a csajszitól, akit a faházba vittek megdugni és megfagyasztani, vagy fordított sorrendben: lefagyasztani és annyira kiolvasztani, hogy használható legyen – vonta meg a vállát a pultoslány.

Odakinn, a parkolóra hatalmas pelyhek kezdtek libegni.

– Esik a hó! Készülődj! – súgta Andor a pultoslánynak. – Nem fontos hegyre mászni!

A pár egymást átölelve állt a dermesztő faház közepén. Maximumra hajtották már a radiátorokat, de az odavezető csövek el sem kezdtek még langyosodni.

– Kérjünk inkább egy emeleti szobát! – javasolta a férfi.

– Tudod, hogy nem lehet…

– Akkor kérek valami hősugárzót, biztos van ilyen egy ekkora panzióban.

– Érzem már, hogy kezd melegedni – didergett a nő –, várjunk egy kicsit!

Mindketten a hóesést nézték. Az ablakra tévedt pelyhek azonnal gombostűfejnyi cseppekké változtak.

– Szerintem a radiátoron nem olvadnának el! – nevetett a férfi.

– Gondolj arra, hogy jön a sok ünnep, és nem fogunk tudni találkozni!

– Éppen azért nem kellene fagyoskodással vesztegetni az időt.

– Csináljunk valamit felöltözve? – A nő egyik keze a férfi nadrágján játszadozott. – Ideadod? A számban meleg van…

– Aranyos vagy.

– Tudom. Odamegyünk, a radiátornak támaszkodhatsz. Úgysem szeretem, ha te lökdösöd, inkább hagyjál engem mozogni!

– Sosem mondtad még.

– Nem lényeg… Gyere velem! A zacskódat nem veszem ki, nehogy megfázzon.

– Olyan hideg a kezed, mint a… – kereste a megfelelő kifejezést.

– Mint a béka segge… Ezt akartad mondani? Miért nem valami gyönyörű jégvirághoz hasonlítgatsz?

– A szád tényleg meleg.

– Ühüm…

– Mibe’ fogadjunk, hogy mindjárt jönnek? – Andor a faház felé biccentett a fejével.

Angéla, kezében egy hatalmas tálcával, felkacagott:

– Álmodik a nyomor! Azt hiszed, hogy mindenkinek csak kétperces?  Vagy azt álmodod, hogy idejönnek, és a főnököt keresik, mert a vendég-pasi beállna addig pincérkedni, amíg az a kedves, sármos, Andor nevű pincér vissza nem megy a faházba egy menetre a csajjal?... – Nem várta meg Andor hápogását és a pultoslány kuncogását, a tálcával egyensúlyozva becélozta a kistermet. Így azt sem hallotta, amit a lány félhangosan megjegyzett:

– Kíváncsi volnék egy ilyen cserére…

– Neked meg miért nem a kezed jár inkább? – morgott a pincér.

A lány oldalt sandított:

– Kézzel szereted?

Andor úgy tett, mintha nem hallaná.

A faház ideiglenes lakói érzékeltek némi melegedést, a radiátor teteje és egyik oldala határozott javulást mutatott. A nő papírzsebkendőbe törölte a száját, és bekukkantott a fürdőszobába:

– Szerinted van meleg víz?

– Jégkockák potyognak a zuhanyrózsából…

– Arra gondoltam… – Megnyitotta a csapot. – Egyenesen for-róóó! – Elzárta a mosdó csapját, megnyitotta a tusolóét. Gőzölögve ömlött a víz, a forró pára pillanatok alatt telehömpölyögte a helyiséget.– Gyorsan, vetkőzni!

Mire a férfi elkezdett kigombolkozni, a nő ledobált magáról mindent, és már a zuhany alól integetett:

– Siess, nagyon jó!

Becsukták maguk után a fürdő ajtaját, és feneküket összetolva, hátukra folyatták a sugarat. A helyiség hamar átmelegedett, és már nem igyekeztek egyenlően osztozkodni a megváltó melegvízen. Egymás felé fordultak, és simogatták, rajzolgatták a másik testén keletkező patakokat.

– Sosem volt még ilyen… – sóhajtott a nő. Tekintete a vízcseppeket kísérte, de valahol a távolban járt,

– Sosem voltál még ilyen szép!

– Mert tegnap még ocsmány voltam, és holnap is az leszek?

– Tudod, hogy nem így értettem!

– Nem lehet másképp érteni: Ha most végre szép vagyok, akkor máskor nem vagyok az neked. Ijesztő vagyok? Nem kell nézned, fordulj meg bátran, fordíts hátat! – Sürgető, parancsoló hangon mondta.

A férfi – bár ebben bizonyos sosem lehet – úgy gondolta, hogy játék készülődik, amit illik komolyan venni. Megfordult. Érezte, hogy az egyszerre feszes és puha női test hátulról rásimul, és két magabiztos kar kapaszkodik belé.  A tenyerek céltudatosan tapogatták végig a mellkasát, felnyúlva a széles vállakig, majd irányt változtattak, és gyengéden megmarkolták a falloszát.

– Szoktál pisilni zuhany alatt? – hangzott mögüle, s a nő arca a hátához lapult, mintha a vízsugarak tobzódását szabályozná.

– Ha csak egyetlen csöppet is, de mindig.

– Akkor, nosza!

– És te?

– Én állva nem tudok… Le kell guggolni még a zuhany alatt is, de most nem kell… Masztizni szoltál zuhany alatt?... Na, tessék bevallani!

– Szoktam. És te?

– Nem kell mindent visszakérdezni!

– Ne mondd, hogy állva nem tudsz!

– De, igenis tudok, de most először rólad van szó. Mutasd meg úgy, ahogy szoktad, irányítsd a kezem!... A másikat hova tegyem?... Így jó?... Meg ne szólalj! Ne mondj semmit, érzem! Csak élvezz!... Gondolj valami jó csajra! Kire szoktál masztizni?

– Akkor most mégis megszólalhatok?

– Csak röviden…

– Rád…

– Aztán meg csak úgy leereszted a lefolyón? Ejnye! Micsoda pazarlás! – A női kezek mozgása egyáltalán nem tükrözte a neheztelést, inkább még lelkesebbé vált. Az egyik benyúlt a zacskó alá, s azt előrehúzva, tenyerén tartva, négy ujjal nyomkodta-simogatta a kényeztetésből gyakran kimaradó területet. A másik kéz finoman, ám tempósan húzogatta le-fel a bőrt. – Milyen figyelmesek! Készítettek nekünk tusfürdőt… – Jókora adagot nyomott a markába, majd a kezek visszakerültek az iménti helyükre, és elképesztő, víg csúszkálásba kezdtek.

– Én biztos, hogy beállnék a zuhany alá! – kapott a homlokához a pultoslány.

– Eszedbe se jusson, amikor teltház van! – mordult rá a pincérnő.

– Nem én… azaz nem most… a faházi vendégek helyében…

– Azóta már felmelegedett a kulipintyó, de ez jó ötlet, a zuhany alatt! – jegyezte meg Andor, a pincér. – Lemosni a tusfürdőt, és…

– Ne ábrándozzatok már! Mint két éhes disznó… Gyere, hozzad a sülteket!

Angéla elindult a balkarján sorakozó ételekkel, Andor is felpakolt, csak még odasúgta a pultoslánynak:

– Mindjárt jövök hozzád a zuhany alá… cumizol egyet?

– Azon már túlvannak, a csaj nekitámaszkodik a falnak, és folyik a hátára meg a popójára a jó, meleg víz és… – A pincér már nem hallotta a végét, de el tudta képzelni a pultoslánnyal is, a faházban tartózkodó vendégnővel is…

– Hogy állsz? – kérdezte a nő a zuhany alatt.

Ez a kérdés gyakorta ismétlődik együttléteik során,

– Előrehaladottan… És te?

– Ha gyorsan megtörölközünk és beszaladunk az ágyikóba? Paplan alá! Mit szólsz?

– Tetszik, de először egy kicsit most te fordulj meg!