A gyakornok

Ha a panzió...

A panzió erotikus meséi

 - erotikus novellák -

A gyakornok

Hivalkodóan áll a városból kivezető út mellett, akárcsak az erdő szélén az a négy-öt lány, kicsivel arrébb. Szélesen elterülő parkolójában húszpercenként megáll vagy indul egy autó, különösen a déli és az esti órákban, mert szájról-szájra terjed a konyha híre.

Bánfi májból senkisem látott még akkora adagot, és sohasem evett még olyan finomat, mint a panzió éttermében.

– Nem ízlett? – kérdezte a pincér ravaszkás mosollyal, amikor a tányéron rekedt maradványra pillantott.

– Majd legközelebb folytatom…

– Legyen szerencsénk, de mindig frisset tálalunk!

Péter törzsvendég lett. A következő alkalommal már az étlap bőséges kínálatával is küszködött – mennyivel egyszerűbb lenne „a” és „b” menüből választani –, és inkább a pincérnőt mustrálta óvatosan, mint a betűtengert tanácstalanul.

– Mit ajánl?

Óriási, fekete szemek néztek vissza rá:

– Csak bökjön rá valahová, s nem fog csalódni!

Egy héttel később …

– Remélem, nem ettél semmit!

– Fogyóztatni akarsz? Nagy a seggem?

– Muti!

– Ne akard elhitetni, hogy nem a seggemet nézed, amikor háttal állok! Szóval: nagy?

– Attól fog megnőni, ha napközben a fiókból csipegetsz. Egy kis csoki, egy kis joghurt, egy kis süti…

– Nem láttál még csokit enni! Sütit sem! A joghurtot vállalom.

– Most ennél valami finomat?

– Egyfolytában korog a gyomrom, mióta rám szóltál, hogy ne egyek… Hol gondoltad?

A felvezetés időzítése tökéletes volt, a kérdés a legjobb pillanatban hangzott el.

– Itt. – Bekanyarodtak a panzióhoz.

Péter néhány héttel ezelőtt kapott egy gyakornokot Nikolett személyében. Először kicsit tiltakozott – mondván, sosem akart óvóbácsi lenni, és különben is mindig egyedül dolgozott, mióta világ a világ, az apró helyiségben –, aztán beletörődött, de napokig a szokásosnál kevesebbet tartózkodott az irodájában. Amikor azonban egy sürgős munka az asztalához láncolta – gyakornokával összezárva –, és rájött, hogy a lány pillanatok alatt megold dolgokat, ismeri a feladatok deriválását, és még iszonyatosan kreatív is… Magában visszavont minden ki nem mondott megjegyzést, amik főleg a világban szaladgáló, „üresfejű pinákra” vonatkoztak. Egy újabb napra volt szüksége ahhoz, hogy túllépjen a tőmondatos-utasítgató, egyoldalú diskurzuson, és kifejtendő kérdéseket is feltett a lánynak, sőt érdeklődéssel hallgatta a választ. Ezután felgyorsultak az események, és mind gyakrabban azon kapta magát, hogy az asztalán heverő iratkötegek helyett Nikoletten felejti dioptriás tekintetét.

– Mit ennél? – kérdezte a lánytól a panzió éttermének egyik ablak melletti egyik asztalnál.

– Ami gyorsan megvan. Nem túl drága hely ez? – Nikolett kinyitotta az étlapot, és az árak oszlopát kezdte tanulmányozni.

– Úgy fogsz választani, hogy „fél adagot kérek a legolcsóbból”? Nem volt elég egyértelmű induláskor, hogy meghívtalak?

– Nem tisztáztunk semmit, csak mondtad a magadét. Ha te fizetnél, amit nem szeretnék, mert önköltséges csaj vagyok, akkor sem a legdrágábbat enném.

– Ezek valami elvek nálad? Mert akkor megegyezhetünk abban is, hogy ma én, legközelebb meg te…

– Oké! – vágta rá a gyakornoklány, és belemélyedt az étlapba.

Péter egy egész hetet tépelődött ezen a meghíváson, hiszen mégiscsak a gyakornokáról van szó, meg – „ugye” – a korkülönbség… Azt már magának sem vallotta be, hogy a kudarctól is fél, a várható visszautasítástól. Hiába kerültek nagyon közel egymáshoz napi nyolc órában, összezárva, mint cellatársak, és már természetesek voltak köztük a viccelődések, és szinte észrevétlenek az apró érintések… egy közös étkezés azért mégiscsak más.

– Úgy döntöttem, hogy rád fogom bízni magam. – Nikolett félretolta az ételek hosszú listáját.

– Nem fogod megbánni!

– Na, éppen ettől tartok! Elnő a seggem és nem fogunk ketten elférni az irodában.

– Majd kérünk egy nagyobbat... Vagy ülsz az ölemben. – A férfi maga sem tudta, hogyan szaladhatott ki a száján efféle mondat, de a lányon nem látszott a felháborodás legkisebb jele sem.

– Elbírnál egy hatalmas segget az öledben? Képzeld csak, ahogy kétoldalt lefolynék a combodon, a súlyról nem is beszélve… Meg akkor a cicim is megnőne, gondolom én, s a falig hátratolnánk a széket, el sem érnénk az asztalt, legalábbis te nem… Soroljam még?

– Sikerült választani? – kérdezte a harmincas, karcsú pincérnő, Péter a nevét is tudta: Angéla.

– Arra fönt mi van? – mutatott a lépcsőre, felelet helyett a gyakornoklány, kihasználva az időt, amíg Peter összeráncolt homlokkal megkeresi a kinézett fogásokat.

– Szobák. Kisebbek, nagyobbak, és a panzió mögött azok a faházak is idetartoznak.

– Valamelyiket meg lehet nézni? – kérdezősködött tovább Nikolett.

– Természetesen. Adok egy olyan kulcsot, amit most kaptam vissza, úgyhogy előfordulhat egy kis rendetlenség a szobában, de kukkanjanak be nyugodtan. Ebből éppen nagyon jó a kilátás az erdőre. – Elővett a kötényzsebből egy kulcsot és az asztalra tette. – A rendelést előtte vegyem fel, vagy utána?

– Hány perc, míg elkészül?

– Tíz-tizenöt, attól függően, mit rendelnek.

– Akkor jó lesz utána is – rendelkezett a lány. – Jössz? – fordult Péter felé, és türelmetlenül felállt a székről.

A férfi a távozó pincérnő után nézett:

– Mit akarsz látni? – Végre sikerült szóhoz jutnia.

– Neki jó segge van? – kérdezte Nikolett, de már három lépésre járt. – Jössz? Ez egy kirándulás, nem? Aztán majd ráérünk tömni a fejünket!

Az emeleten a négyes kulcs éppen a lépcsőfeljáróval szemközti ajtót nyitotta.

– Mit szólsz? Franciaágy… – Nikolett, mint egy kislány élete első nyaralásán, ugrándozott, lehuppant az ágyra, majd felpattant, benyitott a fürdőszobába: – Itt nemrég jártak előttünk. Ki fürdött a kádacskámban? Érzem a tusfürdő illatát. Tudod, milyen régen nem fürödtem kádban? Mindig zuhanyozni szoktam… – Megint végigterült az ágyon, onnan mosolygott. – Lehet, hogy itt keféltek előttünk? – Nagyot szippantott a levegőbe: – Érzem a spermaszagot!

Péter még mindig az ajtóban állt.

– Gyere már ide! – szólt rá a lány. – Szerinted is keféltek itt előttünk? Hátulról döngettek? Mit gondolsz?

– Mit csinálsz? – A férfi megdöbbenten látta, hogy a gyakornoklány fekve, kígyómozdulatokkal kibújik a ruhájából.

– Megfürdök. – Olyan természetességgel mondta, mintha mindig ebbe a panzióba járna tisztálkodni. – Láttam, hogy itt felejtették mind a két illatot, mármint a tusfürdőket. De az is lehet, hogy a panzióhoz tartozik. – Meztelenül lépdelt a fürdőszobába. – Van itt egy tiszta törölköző is! – kiáltott kifelé a nyitott ajtón – Elfelezzük?

A férfi úgy érezte magát, mint akit jól fejbekólintottak, s mint akivel ezután megitattak egy üveg pálinkát. Kipirult, kóválygott a feje… Gépiesen vetkőzni kezdett.

Csobogott a víz, a lány dudorászott.

„Ha ezt látnák a cégnél?!  – mormogta tompán. – De mit is? Hogy egy panzió szobájában levetkőzöm, majd belépek az innen nyíló fürdőszobába, ahol egy lánykéz nyúl ki a habok közül?  Vagy azt látnák, ahogy ez a kéz határozott mozdulattal megfogja a régen-használt szerszámomat?...”

Nikolett félig fekvőhelyzetéből felült a kádban, és gondolkodás nélkül bekapta az éppen megfelelő magasságban talált, odahúzott falloszt. Harmadáig kieresztette, közben a nyelvét rezegtette a makkon. Hangosakat cuppogott, végig-végignyalta teljes hosszában, egyenként megízlelte a golyókat, majd felfelé nézve az arcához mérte a férfi péniszét.

– Jó nagy! Nézd meg, eddig érne, ha bekapnám az egészet! – Azért majdnem sikerült teljesen eltüntetnie a szájában. Lassan eresztette ki, nyelvét folyamatosan mozgatva, és újra meg újra elismételve… – Bejössz hozzám, vagy így akarsz elmenni? – kérdezte, de hirtelen eszeveszett tempót diktálva magának, szopta, szívta, amíg száját el nem árasztották a törtető nedvek.

Nikolett nézegette a művét:

– Jutott ám mindenhova! – Egy puszit lehelt a makkra, majd szokásos szertelenségével és kiszámíthatatlanságával, teljes terjedelmében végignyalogatta a falloszt. – Mehetünk enni! – Kiugrott a vízből, körbetekerte magát a törölközővel és az ablakhoz szaladt. – Tényleg csodás a kilátás! Megkefélnél úgy, hogy én közben nézek kifelé? 

Vége