Előzmény: Pirospont 1.
Őszi erotikusok - erotikus novellák - 1. évad
PIROSPONT
2.
Petit annyira feldobta a saját ötlete, ez a blikkfangos pirospont-dolog, hogy még a lépcsőházban megtett 15 lépés közben is ezen járt az agya.
– Csajozós szövegnek sem utolsó, sőt elég újszerű – gondolta elégedetten. – Ha azt mondom egy csajnak, hogy már kapott két pirospontot, és szívesen adnék még egy újabbat a puncijáért...! Na? Melyikük tudna ennek ellenállni?
Persze nem árulná el, hogy mennyi az elérhető maximum, de ez a legelső alkalommal még úgysem érdekelne senkit. Elkábulnának az újdonság varázsától: Pirospontokat gyűjteni, szinte játszva!
A szürkére hangolt folyosón csintalan pirospontok lebegtek a 35 éves Peti szeme előtt, melyeket – reményei szerint – válogatott csúcscsajok igyekeznek majd mindenáron kiérdemelni.
A szomszédlány ajtaja annyira gyorsan nyílt ki, mintha a kezét odabent a kilincsen tartotta volna. Mosolya fényesebb volt, mint amire Peti emlékezett:
– Ez aztán a sebesség! – állt félre az útból a lány, miközben futó csókra nyújtotta az arcát.
Sejtelmesen vékony, kék selyemköntöse – mintha gondosan így tervezte volna – mély belátást engedett.
Peti hirtelen még a pirospontokról is megfeledkezett, diadalittasan elvonult a lány mellett, és elhomályosuló tekintete fogódzkodót keresett. Nem láthatta, hogy a széles mosolyt pillanatokon belül bizonytalan arckifejezés váltotta fel, majd a pirospontos, finom ajkak szigorú egyenessé préselődtek.
– Ugye, nem te telefonáltál?... – A lány menekülési útvonal reményében jobbra-balra kapkodta a fejét, és ingerülten válaszolt magának Peti helyett: – Nem hát! ...Basszus!... és nem is te jössz éppen felfelé a lifttel!
Peti ebből annyit fogott fel: nem őt várták. Nincs ennél kínosabb felismerés!
Na és?! Ő ért ide hamarabb, ezt mindenképpen be kell számítani! – vélekedett, és nem értette, hogy mi a gond. – A lány nem is tudja pontosan, hogy kit várt... Hogy lehetséges ez? Hoppá! Nem tudja, hogy kit, de átlátszó köntösben várja?
"Észnél légy, Peti!" – figyelmeztette magát. – "Nehogy már egy ismeretlen kigolyózzon!" – Mindenesetre kihasználta a helyzeti előnyét és belülről becsukta az ajtót.
– Mi a francot csinálsz?! – ripakodott rá a lány, azonban a negyedik szó erőtlenre sikeredett, vagy inkább óvatosságból halkította le.
Biztos, hogy itt állt meg a lift.
– Mit csináljak veled? – A lány úgy szorongatta saját kezét a szétnyílófélben lévő kék köntös előtt, hogy hol fehérré, hol meg pirossá változtak az ujjai.
– Dugjunk! – felelte Peti készségesen.
A lány a reménytelennek látszó helyzet ellenére majdnem felkacagott, ám ez csupán egy pillanatnyi megingás volt, és rögtön visszatért a metszőn szigorú tekintet:
– Ha elcseszed nekem a randit, ...nem is tudom, mit csinálok veled!
A lépcsőházban a liftajtó visszacsukódása rosszat jelentett: aki kiszállt, az már a lány lakása előtt áll.
Peti tudta, hogy ő került felülre, csak még arra nem jött rá, hogyan fordíthatná ezt az előnyt saját hasznára, például hogyan következhet ebből a helyzetből egy korlátok nélküli dugás.
– Elbújjak? – kérdezte suttogva és gyorsan, mint aki átérzi a szituáció súlyát.
– Oda! – mutatott a lány egy ajtóra, és mintha ezzel a gyors és ideiglenes megoldással megkönnyebbüléshez jutott volna, meg sem várva, hogy Peti eltűnjön a kijelölt rejtekhelyen, egy pillantás a tükörbe, egy igazítás a köldökig érő és bimbókat épp'hogy megmutatni készülő dekoltázson, arcán műmosollyal engedte be a látogatót.
– Micsoda ravasz egy csaj! – sóhajtott Peti a száműzetés megkezdésekor. Nem csukta magára a polcokat, üres üvegeket, porszívót és egyebeket tartalmazó egyszemélyes helyiség ajtaját, csak éppen behajtotta, mert egyből érezte, hogy a szellőztetésre nem gondolt, bárki is tervezte a lakást. Közben megállapította, hogy itt minden pontosan a tükörképe az otthoninak, és a falon túl éppen az ő ugyanilyen szűkös sufnija található.
Az is eszébe jutott – és vidáman vigyorgott magában –, hogy azokban a helyzetekben, amikor egy-egy csajnál úgy érezte, hogy más is tartózkodik otthon, talán az a személy éppen egy ilyen levegőtlen helyiségben kucorgott, amíg ő el nem végezte a dolgát a csajjal.
– Csak ne tartson sokáig! – reménykedett, és tenyérnyire tágította az ajtónyílást, hátha több levegőhöz jut, és még láthat is valamit.
Biztos volt benne, hogy a lány okkal vetkőzött ilyen szexisre, s nem akarja elkerülni a dugást, és egyáltalán nem sajnálta, hogy ő ezennel a második sorszámig csúszott vissza, mert ilyen előzmények után már dugás nélkül nem fogja megúszni.
Kidugta a fejét a sufniból.
A lány a fürdőszobába vezette a látogatót – Peti fejcsóválva vette tudomásul ezt a forgatókönyvet és sebességet, hiszen a jelek és az elhangzottak alapján – "Ugye, nem te telefonáltál?" – a lány nem is ismerte, akit várt, mégis átlátszó köntöst vett fel, alatta semmivel...
Peti jókorát tévedett: A kék köntös nem volt átlátszó, csupán extrém vékony, mintha nem is lenne.
– Mit csinálnak? – fülelt a fürdőszoba felé. Szinte látta a falon keresztül, hogy a lány ott akarja lebonyolítani a dugást, hogy minél előbb túlessen rajta. – Semmi vízcsobogás, csak a koma dörmög elégedetten!
Peti előmerészkedett levegőtlen börtönéből, majd rövid toporgás után a konyhát vette célba és megvizsgálta a hűtő tartalmát, hogy mit hörpinthetne az első ijedtségre. Egy doboz sör mellett döntött, máris türelmetlenül várva a sorát:
– Mi van már? Meddig dugnak még? Én jövök!
Elterpeszkedett a konyhai ülőkék egyikén, féloldalasra sikerült, kevély mosollyal húzogatta a farkát, miközben minden pillanatban azt várta, hogy nyílik az ajtó, és a lány egyből tudni fogja, hogy mi a dolga... A feszült várakozás sokszor megtréfálta, olyan hangokat is hallott, amik talán nem is léteztek, a lány pedig mégsem toppant be.
– Már nem is a fürdőszobában dugnak... – vélekedett Peti, amikor egy távoli zörejről azt képzelte, hogy egészen közelről hallja. – Elment a koma? – vigyorgott elégedetten egy másik beszűrődő hangon, majd minden átmenet nélkül csalódott képet vágott.
Kikukucskált a konyhából. Megállapította, hogy semmi változás, hacsak a halk beszélgetést nem sorolja előrelépésnek. – Ha így elment, majdcsak elmegy amúgy is! – gondolta ismét felvidulva, többször elismételgetve a rendkívül murisnak tartott szójátékot.
Ennyit még sosem várakozott konyhában ücsörögve – farkat cukkolva – egy csajra, aki már majdnem megvan, csak a döntő lökés hiányzik.
(Folyt.köv.)
Folytatás: Pirospont 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése