TÉLI EROTIKUSOK - erotikus novellák - 3. évad
1001 éve...
1. fejezet
Rosinert mindenki csak Rosinak nevezte. Kivéve a Gazdát, aki hol "Egyiknek", hol meg "Másiknak" hívta, attól függően, hogy nagy ritkán dicsérni, vagy éppenséggel büntetni akarta, mert a "Másik" megszólítás szerinte jó előzmény egy büntetéshez.
Ha a Gazdának éppen kéjes kedve szottyant Másikat megbüntetni, ez akár naponta többször is előfordult, akkora rutinnal és már-már unalommal végezte, hogy Rosiner feltételezte: nem is élvezi már úgy, mint eleinte, amíg újdonság volt, vagy sehogy.
Most más van. Rosi becsukta a szemét, ahogy a büntetéshez szokta, erővel le is szorította a szemhéját, hogy ne is lássa még az árnyékát se annak, aki mindjárt rá fog mászni, meghágja, közben bűzölögve eltakarja majd a maradék napfényt. Nem az Gazdától szokásos büntetés következett, annál sokkal rosszabb: egy idegen, bűzös test közelsége, rátapadása és vonaglása.
Fájt a dereka, pedig megszokhatta volna már a kemény földet, hiszen a szűk kunyhó sem büszkélkedhetett kényelmes fekhellyel, és a háta alá került valami szúrós, valami kibírhatatlan. Egy fásszárú növényt vághattak el tőből éppen itt, ahová ruháját megemelve, felülről meg kibontva, fején áthúzva "hadd legyen" arckifejezéssel leheveredett.
De ki fogja bírni, mert ki kell!... Utólag majd nem is tűnik olyan nagy dolognak. Csak haladna már ez a sűrű szagot árasztó valaki, és essenek rajta túl...
Némi előnyt is talált a kunyhó mögött keményre taposott földön széttett lábbal fekvésben: A hideg talaj jót tett a pirossá vert fenekének, megnyugtatta.
De mit cünörészik még a rókaképű, koszos idegen, amikor az előbb jól láthatóan és kézzelfoghatóan meredezett? Amikor Rosiner oldalához és markába nyomogatta a farkát, még úgy tűnt, hogy nagyon sürgős neki beverni valahová.
Rosiner kíváncsian résnyire kinyitotta a szemét, és a feje fölött közvetlen közelben a Gazda zsíros és gonosz képét pillantotta meg, aki éppen abban a pillanatban ellenőrizte, hogy a rabszolgalány élvezi-e az alkalmi és jutányos üzekedést, amikor a savanyú-szagú idegen bezuhant a széttárt combok közé, és kínnal a résbe tuszakolta a farkát. A Gazdának régi meggyőződése volt, hogy csak az a lány esik teherbe, aki "élvezi a dolgot" – a nézetét tudományosan megfogalmazva terjesztette is –, s ezért időnként ellenőrizte a lányok arckifejezését. Lenne is kemény büntetés, ha valaki (persze a kuncsafton kívül) élvezkedni merne! Rosiner gyorsan visszacsapta a szemhéját, és ügyelt rá, hogy az arca még undorról se árulkodjon, nehogy félreérthető legyen.
Ezen a nyársirató napon Rosi már átesett két -- vagy inkább három -- kisebb büntetésen, egyik sem volt vészes, de az elsőt igazán nem érdemelte meg, ezért váratlanul érte. Azt gondolta, hogy a kunyhóban a Gazda tegnap esti odacsúszása, amikor némán a szájába tette a farkát -- ahogy mondani szokta: "tegyél jót velem!" -- egy időre lenyugtatja az öreget, esetleg egy darabig elnézőbb (netán kedvesebb) is lesz, de az reggel már felkeléskor belekötött mindenbe. Azzal indított, hogy miként fordulhat az elő, hogy ő, a Gazda ugrik talpra leghamarabb, sokkal előbb, mint a gazdasszony, s nem is beszélve a "fiatalúrról" és a rabszolgákról, akik a sok réssel tarkított, toldozott-foltozott deszkaház földjén egész nap lustálkodnának összegömbölyödve, egy-egy szuszogó szigetet alkotva. A Gazda persze kevés szóval és nyersebben ki tudta fejezni nemtetszését, s nem számította be, hogy éjjel ő "közben" is szundított egyet, amíg Rosiner a farkát szopogatta.
Mire a Gazda köhögésszerűen közölte, amit ilyenkor illik, és hirtelen mindenki motiválttá vált, már csak a két rabszolgalány maradt a közelében, akik parancs nélkül nem indulhattak el, így rajtuk vezette le a maradék mérgét: mindkettő deréktáján három-háromszor végigvágott azzal a csípős vesszővel, amely ilyen alkalomra várakozva lóg naphosszat a falon, két pöckön egyensúlyozva. A suhogós husáng bőven érte a rabszolgák bőrét is, mert egyetlen ruhájuk hátán régóta hiányzik az a két-három kapocs, ami összefogná a testükön.
A második büntetést Rosiner úgy érdemelte ki, hogy nem volt képes észrevétlenül tűzifát hozni az erdőből. A fák örökösen portyázó felügyelője elcsípte, s megüzente a Gazdának az árat, szemrebbenés nélkül beleszámolva mindazt, amit véleménye szerint szintén "ezek a mocskosak" hordtak el. Miközben fennhangon a tartozást számolta, Rosi hátához kerülve kezei befurakodtak a görcsösen nyalábolt faágak alá, és nagyokat csípett a rabszolgalány mellbimbóiba. Ügyelt rá, hogy a falopás emlékezetes maradjon, és búcsúzóul még lábával farba is billentett a végre útjára bocsájtott fatolvajt, és hangosan sajnálkozott, hogy elfelejtette letépni a ruháját.
Rosiner szerencsésnek tartotta magát, hogy megmaradt az egyetlen ruhája, sietett a Gazdához.
A Gazda tajtékzott a dühtől: A fát kevesellte, az árat sokallta. Ráadásul Rosi szemlesütve elárulta az erdőkerülő utolsó fenyegetését is:
-- Még azt is üzente, hogy ha megint elkap, addig magánál tart, amíg le nem dolgozom az összes fa árát.
-- Hogy képzeli?! -- üvöltötte a Gazda, mert megbüntetni vagy ilyen-olyan perverz dolgokra lehet ugyan más rabszolgáját kényszeríteni, de eltulajdonítani tilos.
Rosiner félreértve a nem neki címzett kérdést, zavartan megválaszolta:
– Megbütykölne...
– Meg az, ha bírna! -- tajtékzott a Gazda. -- Esze az lenne hozzá, ha mása nem is...!
– Felállt neki -- közölte a rend kedvéért halkan Rosiner.
– Igeeen? Na, feküdj ide! -- A Gazda kikiáltott a kunyhóból, valaki majdcsak meghallja és továbbadja: -- Jöjjön ide a Másik is!
A "Másik" most éppen Currante nevét helyettesítette, Rosiner pedig ideiglenesen előlépett "Egyik"-ké, ami enyhébb büntetést jelentett, netán dicséretet. De erre nem érdemes mérget venni, mert fordítva is megtörténhet.
Rosi leült, hátát a durva deszkafalhoz támasztotta. Derékig felhúzta a ruháját, mert a csendből az következett. – Akkoriban csak kivételes alkalmakkor hordtak alsóneműt a nők, például lovagláskor. – Még érkezhetett volna ellenkező utasítás, de maradt a csend, így keresztbe feküdt a Gazda combján, úgy várta az elfenekelést, ami, mióta idekerült, valamilyen ürüggyel mindennap kijár neki. Ez lett volna a mai harmadik büntetés, de 12 csattanás után abbamaradt, így – bár égett és kipirosodott a sápadt, szeplős bőr – nem igazán lehet büntetésnek beszámítani.
A Gazda kíváncsian fülelt, még a levegőbe is beleszimatolt – kivételesen nem az első ezredforduló korára egyáltalán nem jellemző, rabszolgák esetében meg egyenesen lehetetlenségnek számító kellemes illatra figyelt fel, hangokat hallott – majd abbahagyta a fenyítést, és kisietett az érkező idegenek elé.
A rémült szemeket meresztő Másik is előkerült, ám az ő büntetése el sem kezdődött. Érdeklődéssel szemlélte Rosi fenekén a friss tenyérnyomokat, de nem látta szükségesnek a sajnálkozást. Inkább irigység bujkált a hangjában:
-- Én meg kétszer fordulhattam fáért, mert helyetted is cipekedtem!
-- Fáért én voltam... – vont vállat Rosiner, megbizonyosodva arról, hogy a másik rabszolgalány, Currante, akit a Gazda szintén hol Egyiknek, hol Másiknak nevez, már megint füllenteni próbál. – Megrúgott és majdnem megbütykölt az erdőőr.
-- Értem már! -- kacagott fel Currante – Jó volt? – kérdezte súgva, mert már a feltételezés is büntetést jelenthet. És mintegy igazolásul az egyetlen helyiség közepére borított, az erdőben sebesen összekapkodott száraz ágakra mutatott, ami az elfenekelés miatt eddig elkerülte Rosi figyelmét. -- Amíg te az erdőőrrel szórakoztál, addig nekem azért kellett kettőt fordulnom a folyó felől.
Összenevettek, ahogy felismerték a furfangot, majd közösen szidták volna a Gazdát, persze csak suttogva, amikor az elordította magát a kunyhó mellett:
-- Egyik és Másik! Azonnal munkára! -- A sietve kilépő rabszolgalányoknak az egyhelyiséges házikó két ellentétes külső oldalára mutatott: -- Egyik idefekszik, Másik odafekszik, és tegyetek jót a két úriemberrel!
Szokatlanul fel volt dobódva, és a lányok sejtették, hogy nem csak a markában szorongatott, frissen szerzett pénzérméktől.
A kunyhó egyik oldalán Rosiner, a másikon Currante rángatta át a fején a ruhát, majd szinte egyszerre feküdtek a keményre taposott földre, felhúzott és széttárt lábbal.
(Folyt.köv.)
Folytatás: 1001 éve... 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése