Itt más a csók 1.

ÜRESJÁRAT

erotikus novellák

Itt más a csók

1.

Láttál már régi képeslapon sötétségbe burkolódzó várost, ahol a házak hold-ezüstös hópalást alatt alszanak? Ahol hóangyalok fordulnak a mások oldalukra, és már minden ablak elcsendesedett, Ahol karácsony előtti hangulat oson a utcákon, nyomtalanul…

Láttál már egyáltalán régi képeslapot?

Csak egyetlen, távoli, tetőtérben dereng valami világosság. Nem melegfényű gyertya virraszt ott, hanem számítógép fagyos monitorja festi szürkéskékre az üveget.

Ott ülök én a ferde ablaknál, a gép előtt, és neked írom le ezt a történetet.

Reggel még, amikor gyűrötten kinyújtózkodtam az ágyból, még azt sem tudtam, hogy hol vagyok, csak azt, hogy nem otthon. Kábán meredtem az órára, összeraktam az emlékezetemet, és megállapítottam, hogy minden ismeretlen. Nem rázott meg a felismerés, hiszen a fejemben dobogott-visszhangzott még a monoton ritmus, képek villantak be a tegnapi buliról, de arra mégsem jöttem rá, hogy ki alszik még most is mögöttem.

A szoba berendezése… sosem láttam még.

A kavargó, halovány illatok... sosem éreztem még.

Legegyszerűbbnek tűnt megnézni, hogy ki szuszog az ágyon – ki az, akinél az éjszakát töltöttem –, de játszani támadt kedvem. Felélénkülve találgattam magamban, hogy az elmosódott buli-arcok közül melyiknél lettem befutó.

Leginkább a szemüveges kiscsajra gyanakodtam, aki állandóan nevetett, és több főre elegendő italt döntögetett magába. Igen, ő a legesélyesebb! Egyedül az bizonytalanított el, hogy – emlékeim szerint – az a csaj nem tartozik kifejezett pasit-hazavivő típusba, és el sem tudtam képzelni, hogy valaki mellett nyugton maradna az ágyban.

– Na és? – töprengtem. – Kitombolta magát a buliban, ráfér a pihenés…

Beugrott az a kép, amikor a srácok négyen-öten körbeállták, és táncolás ürügyén fogdosták, később vetkőztették is. Amikor már alig maradt rajta ruha – a bugyi is meglazítva lekerült a feneke alá –,, az addigra már 6 főre nőtt csapat átkísérte a másik helyiségbe.

Nem voltam irigy, de nem bántam volna, ha én is részt vehetek egy ilyen spontán akcióban. Unatkoztam. Alig ismertem valakit, s azok meg éppen nem érdekeltek. Ha évszámok alapján nem is, de azok álltak hozzám legközelebb, akik külön csoportokat alkottak, vagy akik elvitték a szemüveges, barna csajt. Nagyjából az utolsó emlékem az éjszakából: Felhajtottam egy újabb viszkit…

Ültem az idegen szoba ismeretlen ágyán, és még mindig nem tudtam, hogy ki fekszik mögöttem.

Padlófűtés simogatta a talpam.

– Amire nem emlékszel, az nincs is! – szokta mondogatni az egyik haverom.

– Ha megdugok valakit, és másnap nem tudom, hogy ki volt az, akkor meg sem dugtam? – próbálok ellenkezni ilyenkor.

Ezen a reggelen éppen ez volt a helyzet. Éreztem, hogy az éjszaka során talán többször is ki lettem ürítve, de a körülményekre nem emlékeztem, és a szereplők közül is csupán egyre: magamra.

Hajlamos lettem átalakítani a haverom mondását: „Amire nem emlékszem, az nem is érdekes!”

Már csak azon szurkoltam, hogy az ágyban valami bombázót találjak, amikor mégis hátranézek…

„Ha nem, akkor lábujjhegyen, szuszogás nélkül fogom a ruháimat, és… De hol a cuccom?” – tekingettem zavartan.

Bonyolultabb a képlet, mint képzeltem! Mivel a lány ruháit sem láttam – és nem feltételeztem, hogy ő ruhában alszik, amíg én meztelen vagyok –, adta magát a konklúzió: A szobába már ruha nélkül keveredtünk.

A játéknak vége! Nem húztam tovább az időt: Mégsem mindegy, hogy ki mellett ébredtem. A jövő nem az ücsörgőké egy idegen ágyon, egy ismeretlen szobában!

„Ha nagyon blamázs – vigyorogtam magamban –, akkor tényleg el kell tűnni, nehogy elterjedjen a híre…!”

Ahogy lassan megfordultam, és panaszosan felmordult alattam az ágy, egy cseppnyi késztetést sem éreztem az azonnali elrohanásra. Még a későbbi menekülés gondolatát is kivertem a fejemből, mert az elém táruló látvány minden volt, csak ijesztő nem.

A legkisebb neszt is kerülve álltam fel, és elindultam a házban fürdőszobát és ruhát keresni, de mindenekelőtt vécét, mert az éjjel sok viszki lefolyt… Ez egy viszkis vip-buli volt, utólag értékelni kellene.

– Mindjárt jövök! – jelentette a pucér popsinak címzett mosolyom. – Aztán felelevenítjük, ami ebben az ágyban történt – biztattam némán. – Ismétlés, repeta...

– Te meg ki vagy? – szólalt meg hirtelen a párna alól, meg se fordulva.

Sejtettem, hogy a nevem nem mondana semmit, de eszembe jutott valahonnan egy megfelelőnek tűnő válasz:

– Jóbarát.

– Mennyire jó? – Elkezdett dúdolni egy jóbarátról szóló, ősrégi dalt, aminek nyilván ő sem ismert többet a szövegéből.

– Az tőled is függ.

– Aha – felelte –, vicces fiú vagy. Dugtunk? – Felém fordult, közben nyújtózkodott, és megmutatta, hogy nem csak a popsija kiváló, hanem a cicik is.

– Én is éppen kérdezni akartam.

– Ne kérdezd! – Derekamnál mélyebben szemlélődött. – Nem emlékszem rá… Ha megemeled a zacskódat, mit gondolsz?

Szófogadón megtettem.

– Na? – sürgetett. – Kiürült?

– Nem eléggé.

– Haha, mert kidőltél!... De szerintem dugtunk.

– Az nem zárja ki, hogy megismételjük.

– Valóban nem, de… Ez még az ébredési merevedésed maradéka?

– Az új nap kezdete. Ha bűvölöd még, akkor kész… áll.

– Zavar? – Hátára fordult és felhúzta a lábát.

– Maradj így! – Pont beláttam a puncijához. – Mindjárt jövök!

– Ki ne verd! – szólt utánam.

Folytatás: Itt más a csók 2.