Itt más a csók 2.

Előzmény:
Itt más a csók 1.

ÜRESJÁRAT

erotikus novellák

Itt más a csók

2.

A lépcső alatt, ahol helyhasznosítási célból különböző nagyságú fiókok és ajtók váltják egymást, megtaláltam mindkettőnk ruháit. Valami derengett – ismerősnek tűnt ez a szöglet –, mintha az éjjel valakivel itt meghúzódtunk volna, hogy levetkőztessük egymást. Simán belefért, hogy nem elégedtünk meg ennyivel, és dugtunk is.

Ráismertem a fürdőszobára a csobogásról, és bíztam benne, hogy nem építették egybe a vécével, és nem kell a lubickolást hallgatva szenvednem. A következő ajtó mögött megtaláltam… Megelégedetten idéztem fel a figyelmeztetést: „Ki ne verd!”

– Eszembe sincs, majd beléd!

Siettem vissza, de megtorpanásra késztetett valami: Furcsa hangokat hallottam a ház különböző pontjairól, és mielőtt zavarni kezdett volna a meztelenségem, egy hasonlóan alulöltözött srác vágott elém. Követelőzően kopogtatott a fürdőszoba ajtaján.

– Bejöhetsz! – szólt ki egy kedves, női hang. – Ja, te vagy?

Lassacskán rájöttem, hogy ez ugyanaz a ház, ahol a buli volt, csak az éjjel nem jártam minden részében. Mostanra is elegendőnek tartottam a nézelődést és hallgatódzást, igyekeztem inkább vissza a kitárt combokkal váró lányhoz. Bíztam benne, hogy úgy találom.

Mosolygott, dúdolt, ütemesen csukogatta a térdeit, össze- összeszorítva és elengedve a kispárnát, és akkor állt meg, amikor föléje ereszkedtem.

– Sokan vannak még a házban? – érdeklődtem futólag, bár az eszem már másfelé járt.

– Mindig felejtődik itt néhány, buli után – felelte, és messzire dobta a párnát.

Meglepődtem a közönyösségen:

– Meddig?

– Amíg haza nem találnak… Juj, ez jó!

Farkamat húzgáltam le-fel a résen, bár éreztem, hogy könnyedén becsúszna a helyére. Néha megemelte és megfeszítette a csípőjét, amikor úgy gondolta, hogy „na most”, én meg csak élveztem, hogy felhúzhatom ugyanarra a szintre, ahol én toporgok.

Tehát sikerült tisztázni, hogy a ház úrnőjéhez van szerencsém, a többiek meg már nem is érdekeltek. Tövig nyomultam belé, és feszítve várakoztam egy kicsit, mintha csak megpihennék, mire dobálni kezdte alattam a testét. Szeretem az ilyen papás-mamás pózt – bár ritkán van rá alkalom –, mert közben látom a lány arcát, és sokan elvárják a több ponton érintkezést, a csókolózást.

Ez a lány nem volt egy csókolózó típus. Enyhén szétnyíltak az ajkai, mintha megadná magát, hadd csináljon vele, amit akar, aki már úgyis mélyen benne jár… Ettől a fásultságtól egy pillanatig zavarba is jöttem, aztán abbahagyva a próbálkozást, és a megmaradó érintkezési pontra koncentrálva, gyorsítottam a tempón.

– Van kedved lovagolni? – torpantam meg hirtelen.

– Jó így – hunyta be a szemét. – Fáradt vagyok…

Ekkor döbbentem rá, hogy – az első néhány másodpercet leszámítva – a punciját ugyanúgy csak odatartja, rendelkezésre bocsátja, akár a száját. – „Még szerencse, hogy nem kezd el közben dudorászni!” Volt régebben egy ismerősöm, akit olvasás közben meg lehetett dugni, és nem hagyta abba. Egy darabig érdekesnek tűnt a szituáció, aztán annyira zavart, hogy nem is mentem többé hozzá.

Kellemesen szűk járatban merítkeztem egyre gyorsabban, de a fejemből nem bírtam kiverni a guminő-érzést.

Amikor végeztem, nem érdekelt, hogy ő merre tart éppen, vagy igényli-e esetleg az összesimulós levezetést, legurultam róla. A mennyezetet bámulva igyekeztem felidézni, hogy az éjszakai action is ilyen lehetett-e.

– Jó volt neked? – kérdezte, mintha választ se várna.

– Persze.

Éreztem, hogy farkam végén megjelent még egy késői befutó, de ezúttal nem akartam sehová se törölni…

Az ajtón kívülről zajokat hallottam, és belépett egy csaj. Hopsz! Az a szemüveges csajszi, aki a buliban a legaktívabbnak bizonyult.

– Hazavinne valaki? – nézett rám.

– Persze – válaszoltam rögtön –, úgyis arra megyek.

– Honnét tudod, hogy merre lakom?

– Mindegy, mert bárhova elvinnélek.

– Ari vagy. Készüljek? – Ekkor kapcsolt, hogy mi épp’ csak befejeztük a dugást, és elvileg a pihegő stádiumnál tartunk. – Jaj, bocsi, majd visszajövök később. – Végignézett meztelen testünkön, bár ő sem viselt sokkal több ruhát: csak bugyit és melltartót.

– Meg is várhatsz. – Olyan önfeláldozósra sikerült a hangom, mintha nehezemre esne felkelni az ágyból, miközben vidáman ugrottam ki.

Alig 5 perc múlva már a kocsiban ültünk. Hamar beindult a fűtés.

– Hová lesz a fuvar? – kérdeztem.

Mondott egy irányt, és arra tippeltem magamban, hogy be fog hívni, amint odaérünk, és szerez nekem néhány kellemes percet.

– Az legalább 20 perc – jegyeztem meg.

– Baj? Megbántad?

– Attól függ…

Engedelmesen kigombolta a nadrágomat, és a markában szinte azonnal életre kelt a farkam.

– Szédülök kocsiban… – mentegetőzött. – Nem érted? Nem tudok menet közben szopni, mert rosszul leszek.

– Így értem. Nem baj, majd, amikor odaérünk…

– Otthon van mindenki, nem jöhetsz be, de megállhatunk valahol.

Elkezdtem tekergetni a fejem.

– Ott, a parkoló legvégében… – mutatott a plázára.

– Elintézhettük volna még a háznál… – jegyeztem meg, de örömmel kanyarodtam az így kora reggel néptelen betonplacc legtúlsó rekeszébe.

– Te siettél annyira – fordult felém egy pillanatra –, azt hittem, nem is akarsz semmit.

– Én meg azt gondoltam, hogy elég volt az éjjeli…

– Veled is voltam? – csodálkozott.

– Nem hinném, de nem sokat tétlenkedtél, már amit láttam belőled.

– Elég pörgős volt… – hajolt le a farkamhoz.

Este leesett a hó. Néztem a tetőtéri ablakból, ahogy minden ezüstösre változik, és az éjszaka magára húzza a takaróját. Már egyetlen ablak sem világított, amikor elhatároztam, hogy leírom neked a legújabb novellámat.

Vége