Egyetlen ablak

 

LÉPCSŐHÁZI HÍREK

- erotikus történetek az alagsortól a legfelső emeletig -

Egyetlen ablak

Annyira hirtelen lett péntek délután, hogy alig maradt ideje a munkaidő utolsó percében kikapcsolni a számítógépét, és már rohant is.

Maga mögött hagyott egy viszonylag jó hetet. Úgy tűnt, hogy Szabolccsal kezdenek összehangolódni, és a kolléga nem veszíti el a türelmét, ahogy mások tennék, ha egy lányt nem sikerül azonnal az íróasztalra dönteni... De mindezt pillanatnyilag félre kell tenni, mert itt a hétvége. Szüleivel és húgával mostanra sem terveztek semmi különöset, de jól érzik magukat a kis lakásban, ki-ki folytatja a saját olvasmányát, esetleg közösen megnéznek egy filmet, és együtt főzőcskéznek, beszélgetnek.

Anikó elégedett lehetett. A munkahelyén egyre simábban megoldja az ügyeket, s már nem szorul el a torka, ha meglátja egy aktán a saját nevét. És Szabolcs...! A kissé régimódian öltözködő férfi meredeken kirí a sok egyforma pasi közül, és nem követi a „felnyalthajú, feszülőinges” sereget, alig beszél, de amit mond, annak tartalma van, nem harsány, de a humora üt és vág, ha valaki megérti.

Anikó nem várt a liftre, száguldott le a lépcsőn, és otthon is játszva fellibbent a harmadikra.

Elsőként ért haza. Ledobta a ruháit, kapkodva lezuhanyozott, majd felvette kedvenc otthoni szerelését.

– Apu úgysem fog megharagudni! – Kibontott egy dobozos sört, belekortyolt, aztán visszatette a hűtőbe.

Elterült az ágyán, és csak nézett a levegőbe egészen addig, amíg a család többi tagja is megérkezett. Ettől kezdve a szokásos, hétvégi koreográfia szerint zajlott minden.

Este, vacsora után, amikor minden hasonló korú lány elvágyódik otthonról, ő örült, hogy beülhet negyedikként filmet nézni a nappaliba, és húgával közös műanyagtálból csipegetheti a nasit.

Szabolcs eszébe sem jutott, és ez így is maradt volna elalvásig, ám fél 9 körül csöngött a telefonja: "V. Sz. kolléga".

– Későn zavarlak? – kérdezte a férfi.

– Dehogy, korán van még.

– Arra jártam, az iroda felé, és véletlenül felnéztem az ablakodra...

Anikó meghatódott, úgy hangzott, mint egy óvatos szerelmi vallomás.

– ...és nyitva van az ablakod – folytatta a pasi. – Ha holnap esetleg el tudnál ugrani, jó lenne becsukni, mert eső, rovarok, bármi bemehet...

A lány akárhogy törte a fejét, valóban nem emlékezett ablakbecsukó mozdulatra.

– Hogy tudok bejutni?

– A kódoddal...

– De az csak az irodaajtóhoz szól, az irattárhoz, meg még néhány helyre, a főbejárathoz nincs jogosultságom.

– Elküldöm sms-ben az én kódomat... Vagy szólsz, hogy mikor érsz rá, és majd beengedlek.

– Megtennéd? Most nem jó? – Anikó úgy lelkesedett, mintha nem mulasztáson, hanem valami hőstetten kapták volna.

– Mehetünk, én ráérek.

– Akkor talizzunk ott, 15 perc múlva!

Szülei megértően néztek utána, hiába, gyorsan megnőtt ez a leányzó, az is maga a boldogság, hogy ilyen sokáig megmaradt otthonülőnek.

Anikó belepillantott a tükörbe, megrázta vállígérő szőke haját, maradt az otthoni, rövid ruhában, és futott ablakot becsukni.

– Ez az én asztalom – mondta 20 perccel később, és felpattanva az irodabútor sarkára, ott lóbálta a lábait.

– Tudom – lépett közelebb Szabolcs. – Szép.

– Láttad már? ...Így is, amikor rajta ülök?... – Belepirult, amint rádöbbent, hogy félre lehet érteni. – Igazából munkaidőben nem mernék így felülni... – Nem tette hozzá, hogy munkaidőn kívül meg sosem járt még az irodában, és sosem beszélgetett hosszabban még egyetlen kollégával sem.

Rádöbbent, hogy kritikus szintig felhúzódhatott a ruhája, hiszen Szabolcs nem mer arra nézni.

Sosem fog kiderülni, hogy mi is történt valójában, de az tény, hogy Szabolcs valamiért még egy lépéssel közelebb került, mire Anikó elkapta a csípőjénél fogva, és az egyensúlyát vesztő pasast magához húzta. A következő pillanattól csókolóztak, és mindketten úgy érezték, hogy nem tehetnek róla.

A lány széttette a lábát, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz, mire meglepődve tapasztalta, hogy 1-2 ujj le és fel sétálgat a bugyiján.

Eltolta magától Szabolcsot, és kilépve a bugyijából, kihívóan mosolygott:

– Így kérem megismételni!

Eltompult a gyönyörűségtől, és csak arra figyelt fel legközelebb, hogy az ujjak finom tapintása megváltozott, kemény és vastag fallosz simogatta már.

– Mit csinálsz? – kérdezte rémülten.

– Nem tudom – vallotta be Szabolcs.

– Amióta – súgta Anikó – ez az én asztalom, még senki nem csinált velem ilyet rajta.

– Miért nem szóltál?

– Mert nem tudtam, hogy lehet ilyet egy munkahelyen... – Visszatartotta a lélegzetét, mert a fallosz be-becsúszkált a nedvességben úszó résen. – Bedugod?

– Mehet?

– Már régóta várom.

Pár perc múlva kimerülten ültek az asztal szélén. Fél tíz után búcsúztak el az épület előtt. Mint két kolléga.

Végig kellett gondolniuk, hogy mi is történt, ellenkező irányban indultak el, de egymáshoz beszéltek.

Éjfél körül csörgött Anikó telefonja. "V. Sz. kolléga".

– Aludtál már?

– Álmodtam is.

– Te is azt álmodtad, amit én?

– Hú, én nem szoktam szexről álmodni.

– És arra emlékszel-e, hogy becsuktuk az ablakot?

– Én nem... Mi?!

– Én sem emlékeztem, ezért visszamentem, és továbbra is nyitva van, de legalább a villanyt is úgy felejtettük. Az egész házban ez az egyetlen ilyen ablak.

– Indulok.

– 15 perc múlva ugyanott...?