2025. május 11.

Próbaba

ÜRESJÁRAT
erotikus novellák második kötet

Próbaba



– Balesetveszélyes – indokolta Rita a késlekedést, de már ő is hosszúnak tartotta a várakozást.
A fiúk nem értették ugyan, hogy mi tart ennyi ideig néhány ruhadarab levételében és felhúzásában, de az ajtóra meredve lesték, mi következik.
– Le kell venni alóla a fehérneműt, mert nagyon puruttyán mutatna – magyarázta a lány avatottan, hiszen Orsi az ő ruháját próbálta a másik szobában.
A srácok ettől csak még nagyobb izgalomba jöttek, és örömest elindultak volna segítő markot nyújtani. Egyedül Rita jelenléte tartotta vissza őket, aki Márk egyetlen és megismételhetetlen nővére, és ekkortájt Pali barátnője volt.
Márk kényelmetlenül fészkelődött, pedig sosem érezte még ilyen jól magát, minthogy itt felejtődött a nappaliban. Mindenféléről beszélgettek, amikor a lányokra rájött a ruhapróbálgatás, és egyiküket sem zavarta a srácok bámész jelenléte, sőt Orsi határozottan élvezte a közönséget.
Pali félszemmel Rita laptopját nézte, s amikor a barátnője feljelentkezett az egyik közösségi portálra, csodálta a temérdek pasi éberségét: Legalább 100-an írtak rá azonnal:
– Mizu? – Miben vagy? – Hogy telik a napod? – Micsi? – Van pasid? – Camozunk? – Küldesz fotót? – Ismizünk?...
Nem nagyon izgatta az üzenet-dömping – ahogy a lány is csak szórakozottan bele-belenézett –, inkább az ajtót figyelte, nehogy egyetlen pillanatot is elszalajtson.
– Sose mertem még felvenni – kommentálta Rita a saját ruháját, amikor Orsi végre megjelent.
A harisnyaszerűen feszülő, citromsárga nadrág keskeny övpántja mindössze két ponton, a csípőknél érintkezett a vékony anyaggal. Elöl és hátul, mintha lecsúszni készülne, felfedte Orsi hasát egészen a szeméremdombig, illetve hátul a vájat felét keresztezte.
A fiúk szája tátva maradt. – Legging!
Az élénk citromsárga nadrág megmutatta volna a titkos anyajegyet is, ám ennek hiányában egy apró karcolás tűnt fel a jobb comb belsőfelén, közvetlenül a precíz aprólékossággal kiemelt punci mellett.
– Tényleg muris lenne bugyival… – nyelt egy nagyot Pali.
– Nem mertem még felvenni – ismételte a nadrág tulajdonosa, Rita, és kedvtelve nézegette Orsin.
Pali és Márk az előző tourban viselt Empire-vonalú, mell alatt redőzött ruhából is pislogva, remegő kezekkel vetkőztették volna, most pedig kedvük támad megkóstolni azt a feszülő, citromsárga finomságot. A modell egyébként is, akár rongyos farmerban és pólóban is feltűnő jelenség, hosszú, hullámos, barna hajával és álmodó, barna szemével, megfelelő helyeken gömbölyödő formáival mindig kivívja a pasik ámulatát.
– Tömött buszon – vizsgálgatta magát körbe- körbeforogva Orsi – a legelső fékezéskor bevágna valaki hátulról.
– Kicsit kellene csak lentebb húzni… – álmodozott Pali.
– Látom, beindult a fantáziád! – jegyezte meg Rita. – És a tied is! – kacagott az öccsére.
Laptopján gyorsan bepötyögte:
A barinőm ruhát próbál, az öcsémnek meg felállt.” – Ctrl C és több Ctrl V, és máris egy seregnyi ismerős értesült az eseményről. Pali meredező falloszáról nem számolt be a világnak, hiszen mégiscsak az ő barátja, nem kell a reklám.
Orsi élvezte a sikert, a kifutón sem habzsolhatná jobban.
Ha nem vette volna észre a fiúk ácsingózó reakcióját, akkor is látná a zavaros tekinteteket. Palit jósrácnak tartotta – szokta is mondogatni Ritának, hogy bármikor szívesen bevállalja vagy átveszi –, és egy osztálykirándulás óta különösen közelinek érezte magához. Rita és Pali akkoriban kezdtek el járni egymással, és este beosontak az egyik üres szobába, Orsit pedig megkérték, hogy figyelje a folyosót, jön-e valaki. Orsi a résnyire nyitva hagyott ajtó felé fordult, de egyre többet pislogott inkább hátrafelé, ahol emezek féktelenül csókolóztak, és sóvár kézzel kóstolgatták egymás testét. Jó tíz perc után, a kényeztető ujjaktól és markoktól, nyögve és lihegve mindketten kielégültek, csak a szobaajtónak háttal támaszkodó őrszem állt bizonytalanul és zavarodottan. Ettől kezdve a szerelmük részesének érezte magát:
– Nélkülem nem jött volna létre az első pettingetek! – emlegette azóta is.
Még egy utolsót illegette magát a rikító ruhadarabban:
– Annyira puha és finom anyag, de nem jött ám fel egyszerűen.
– Megfoghatom? – kapott az alkalmon Pali.
Orsi odapördült, és azt sem bánta volna, ha a fiú a puncijánál tapogatja meg a textíliát. Kicsit csalódottan tapasztalta, hogy Rita barátja beéri a derekával is, ott, ahol a keskeny pántra függeszkedik.
Márk is kaphatónak bizonyult a puhaság empirikus ellenőrzésére, ő a lány fenekén simogatta lelkesen, a félgömbök alsó felén, ahová jutott még az anyagból.
– Segíti valaki lehúzni? – kérdezte Orsi ártatlanul, Palira nézve, mintha mindennapos dolog lenne, hogy egy lány a barátnője barátját kéri meg, hogy ugyan vetkőztesse már le.
Meglepetésére Pali csak bambán bámult, viszont Márk felpattant, és ajtót nyitva mutatta az utat a szomszéd szoba felé.
– Birok ám vele – mosolygott Orsi, amikor a kisszobában a barátnője öccse a derekához nyúlt –, csak kíváncsi voltam, hogy elég tökösek vagytok-e. – Lenézett a fiú nadrágjában feszülő falloszra: – Úgy látom, akaratban nincs hiba. – Leült a heverő szélére. – Mit csináljak veled?
Márk kapkodva bontotta ki a farkát.
– Ideadod, vagy csak nézegetni lehet? – kérdezte Orsi.
A fiú ügyetlenül leugrándozta a nadrágját.
– Jó vastag – bűvölte a lány a tántoríthatatlan farkat.
Márk egyetlen lépéssel előtte termett… és bekövetkezett minden srác réme, amiről egyikük sem sejti, hogy a lányoknak akár tetszhet is… Orsi arcára lövellte az összes folyadékát.
– Te aztán jól be voltál indulva – jegyezte meg a lány a pironkodó Márknak. – De ne siessünk vissza, ne zavarjuk meg őket! – Nyalogatni kezdte a szája környékéről és a fallosz hegyéről a spermát.. – Szeretnél te is nyalakodni? Azt imádom!

Nincsenek megjegyzések: