Előzmény: Színház az egész éjszaka 1.
Nyári erotikusok - erotikus novellák
Színház az egész éjszaka
2.
Közben a másik autót és az ütemes forgalmat figyeltem.
– Majdnem minden héten, vagy ha valamiért kimarad, akkor a
következő héten duplázunk. De még csak 2 hónapja dolgozom Bécinél, előtte nem
tudom, mi volt a szokás. – Lehajtotta az anyóspulthoz tartozó, világítós
tükröt, és megvizsgálta a sminkjét. – Zavar a kislámpa a vezetésben?
– Nem valami erős a fénye, egyáltalán nem zavar… De te látod
magad rendesen?
Visszacsukta a tükröt a helyére:
– Amit kell, azt igen.
– Bárcsak én is így lennék vele!
– Köszi. Mit szeretnél látni?
Téboly!
Görcsösen fogtam a kormányt. Ott ült mellettem, combjainak háromnegyede
meztelenül simult egymáshoz, felülről a ruhája önmagát tartotta, mert semmiféle
pántot sem találtam, és még képes megkérdezni, hogy mit szeretnék látni.
Valamelyik végéről elkezdve, kicsomagolni, és mindent!
– Csak valami olyasmit, amitől tudok a forgalomra is
figyelni… Ilyen meg hirtelen nem jut az eszembe.
Felkacagott:
– Micsoda udvariasság! Rám bízod?
Megérintette a kezemet. Jobbomat a sebességváltón tartottam,
nem mintha sokat kellene váltogatni – sodort minket a forgalom –, de az
mégiscsak félúton van kettőnk között, és egy pillanatra hozzáért.
– A kezemmel is látok – emeltem fel a sebváltóról, és
megröptettem a levegőben.
– Akkor használd a vezetéshez!
Sértődötten ráhelyeztem a kormányra:
– Nem szokásom két kézzel fogni.
– Semmit?
Hosszú zöldhullám után megálltunk egy pirosnál, s a másik
kocsi – benne Anitával és Bécivel – még éppen át bírt osonni.
– Csak, amiből több van.
– Mire gondolsz?
Nem tudtam még eldönteni, hogy meghajoljak-e a provokáció
előtt – és gyorsan, még a piros alatt megfogjam a legkézenfekvőbb páros
testrészét –, vagy várjak egy másik alkalomra, egy biztosabbra, ha lesz olyan.
Témát váltottam:
– Elvesztettük őket.
– Látom én is – válaszolt ingerülten –, ezért ültem át.
– De ez a panzió éppen ellenkező irányban van, nem is esne
útba. Hogy találtatok rá?
– Béci ismerte, jó hely. – Ennél közömbösebb hangot el sem
tudok képzelni. Úgy éreztem, hogy sajnálja az iménti játékot, talán mégis meg
lehetett volna fogni a páros testrészt.
Zöld.
– Alszotok egy nagyot, reggel aztán indulás haza?
– Ja – morogta.
Hogy kellene visszakanyarodni a szavakkal fogdosáshoz? Azt
szerette!
– Jólesik majd kibújni a ruhából… – próbálkoztam.
Mintha felsóhajtott volna. Gyorsan folytattam, mint aki nem
akarja elereszteni a nyomot:
– Én nem tudnám, hogy ezt a ruhát felfelé vagy lefelé kell
húzni.
– Olyan, mint egy kályhacső – nevetett végre –, jó erre is,
arra is.
– Akkor nincs semmi bonyodalom, ha valaki zavarában rossz
irányba rángatja… – Fogalmam sem volt, mit lehetne még a ruháról beszélni, de
még hozzátettem: – Ez a kályhacső-hasonlat nem jutott volna eszembe, de nem is
illik ide, mert a kályhacsőnek nincs alakja.
– Köszi.
Vérszemet kaptam, és beszéltem még hülyeségeket, csak úgy,
válogatás nélkül:
– Esetleg a derekadra lehetne kályhacső-ruhát húzni, de
mégsem lehetne, mert alulról sem jönne rád, és felülről sem, de ha mégis, akkor
meg nem jönne le, ami meg tragédia lenne…
– Az ilyen esettekre találták fel a cipzárt, és azokat a
ruhákat, amiknek nincs háta.
– A tiednek van háta.
– Megnéztél alaposan?
– Nem nagyon volt rá alkalmam… sajnos.
– A szünetben gyorsan lepattintottatok bennünket.
– Az nem a személyeteknek szólt, hanem furcsán jött ki, hogy
itt vagyunk titokban, és valaki kijelenti, hogy tudja, honnan jöttünk.
– Én már az első percben, amikor leültetek az első sorba,
megismertelek… azaz tudtam, hogy szoktalak látni a városban, és a csajszi…
Anita?... Anita is ismerősnek tűnt… De te mit néztél rajtam állandóan?
– Jó kérdés… – kezdtem megfontoltam. Ujjongtam magamban,
mert Petra visszaadta az elveszett fonalat. – Ennyi látszott belőled. – Nagy
bátran odanyúltam, s anélkül, hogy a fejemet arrafelé fordítottam volna,
megérintettem a dekoltázs táján.
– Nem is, mert eddig láttál! – tolta lentebb a kezemet, a
cicije alá. Egy pillanatra érezhettem a hozzám közelebbi, ruganyos dombot.
Meg voltam elégedve a játékkal – bár sávot kellett volna
váltani, mert a miénk nem haladt –, lelkesen folytattam:
– Eddig – ellenkeztem, és kezem visszasiklott a melle fölé.
– A páholy mellvédje, vagy cicivédje ettől lefelé eltakart.
– Cicivéd…
Otthagytam a kezem a cicije fölött, kicsit kitekeredett
testtartásban. Arra gondoltam, hogy elérkezett az ideje, hogy kibuggyantsam.
Igen – mielőtt bárki megkérdezné –, a Krisztina körúton jártunk.
Nem tűnt szorosnak a ruha – nem is értettem pontosan, hogy
miért nem csúszott le magától már az első felvonás elején –, és ahogy a
macimancs az odúba, haladtam lejjebb, készségesen engedett…
– Ne most! – figyelmeztetett Petra, és gyengéden megfogta a
kezem.
A „ne” úgy esett, mint egy pofon a sötét kapualjban, de így együtt, a
„most” szócska feldobott. Túl sokszor beleestem már abba a hibába, hogy csak az
elutasítást értettem meg, a továbbiakra nem figyeltem fel. Túl sokszor ahhoz, hogy
most megmaradjon a jókedvem.
– Tévedjünk el! – javasoltam.
Petra, aki még mindig fogta a kézfejemet a cicije fölött,
lassan leszállította a combjára, majd egy kis pihenő után vissza a sebváltóra.
– Béci hiányolna, és egyből kitalálná, hogy mit csinálunk.
Anita nem?
– Valószínűleg igen, de nem vagyunk összekötve.
– Csak szexeltek, és színházba jártok?
– Valahogy úgy. Szexelünk, amikor színházba jövünk.
– Értem. Mindkettőtöknek van valaki, aki állandó. Nálunk is
hasonló a helyzet, de Bécié a cég, nála dolgozom, nem kellene ahhoz elutazni,
napközben kockázat és alibi-gyártás nélkül csinálhatnánk, amennyi jólesik, de
kell egy kis kikapcsolódás.
– Otthon mit mondasz ilyenkor?
– A barátomnak? Konferencia, ami későn ér véget,
továbbképzés péntek délutántól szombat délig… ezek. És te?
– Szintén, nem sok variáció van.
– És akkor ti mikor szexeltek?
– Volt már, hogy nem jutottunk el az előadásra, mert
útközben betértünk egy motelba. Vagy visszafelé megállunk.
– Kocsiban?
– Akár.
– Nem jobb egy kényelmes ágyban? Egy panzióban egész
éjszaka?
– Ezt te tudhatod. Hajtjátok egész éjjel? – kérdeztem.
– Most miért szontyolodtál el?... – Felkacagott: – Ja!
Féltékenykedsz? Nem fog egész éjszaka dugva tartani… ha arra gondolsz.
– De akkor én hogy jövök a… képbe?
– Jól megkeféled Anitát, és rám gondolsz közben – nevetett.
– Én meg bepucsítok Bécinek, és rád gondolok.
– Nem megy.
– Hogyhogy?
– Vizuális típus vagyok, és nem tudlak elképzelni, ha nem is
láttalak még…
– Mindjárt megállunk a panzió előtt, az lesz az, a
kivilágított, és bekukkanthatsz a cicimhez. Kapsz egy puszit is, hogy szépeket
álmodj kefélés után.
– Hagyd nyitva az ajtót éjszakára!
– Belopóznál?
– Simán.
– Az a muris, hogy nem is annyira kivitelezhetetlen, mert
Béci elfordul és hortyog. Mellette egy focicsapat is megkefélhetne.
Bekanyarodtunk a panzióhoz.Folytatás:
Színház az egész éjszaka 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése