Üres percek 1.

ÜRESJÁRAT

erotikus novellák

Üres percek

1.

Sokszor keresztülautózott már a kisvároson, de sosem volt kedve megállni. Nem is volt miért, hiszen odafelé menet még nem akart feleslegesen időt pazarolni, visszafelé meg mindig sietett.

Majdnem 1 évvel ezelőtt mégis leparkolt egy városszéli kocsma mellett, mert éppen nem tudott semmi okot az igyekezetre. Nem várta otthon senki.

Rendelt egy ásványvizet a csodálkozó, izzadtképű csapostól, akin még egy szemöldök erejéig sem könyörült meg a természet, hogy legalább emberi kinézete lehessen.

– Poharat is adjak?

– Megiszom üvegből is. – Hátát a pultnak támasztva, a néhány törzsvendéget nézte végig.

– Ferikém! Hozzál már még egy fröccsöt, de ne sok vizet tegyél bele! – rikkantott egy bácsika, akinek fakó kalapja alól nagy izzadságcseppek gördültek alá.

Az ásványvizet kortyolgató vendég a név hallatán felkapta a fejét, aztán mosolyogva vette tudomásul, hogy a megrendelés nem neki, hanem a pultos Ferinek szólt.

A kocsma gyér törzsállományát képező vendégek mindegyike, mint egy-egy tanulmányfej, esetleg jószándékú karikatúra, és a ritkán elejtett szavaik alapján egyiküket sem nyomasztották a világ mélyenszántó gondolatai. Fáradt vagy tompa tekintettel igyekeztek átvészelni a tikkasztó hőséget.

Csak akkor jelzett be valahányadik érzékük, amikor a kocsma légynyomos ajtaján belépett egy lány. Feri, a messziről jött, ásványvizes palackot szorongató vendég is végigkövette tekintetével a ringó lépteket, és Feri, a pult túloldalát támasztó csapos sem hagyott volna ki egyetlen mozdulatot sem.

– Adj egy bubisat! – könyökölt a lány a kopott pultra.

Nem is nézett a csaposra, de a vendégekre sem, csak az utcát figyelte az egyetlen ablakon keresztül. Éppen csak belekóstolt a vízbe – ő kérdés nélkül kapta pohárban –, majd szórakozottan intett Feri-kocsmárosnak:

– Írd fel!

– Lassacskán összeszámolhatnánk… – jegyezte meg a csapos, és homloka közepéig emelte szemöldöke helyét.

A szőkésbarna, hullámos hajú lány azonban már nem foglalkozott sem vele, sem a felhalmozott tartozással. Sietősen elhagyta a kocsmát. Feri-vendég jól látta, hogy odakint egy autóhoz lépett, mire kiszállt a meglepett sofőr. Gyors diskurzus következett, mintha meghatározott idő alatt kellene megismerkedniük, majd teljes egyetértésben – akár a régi barátok –, gyalog indultak el. Feri két lépést húzódott jobbra a pult mellett, és az ablakon át megfigyelhette az úti célt: a szemközti házat.

– Ma még csak az első? – kérdezte az egyik vendég a levegőbe.

Feri már-már azt hitte, hogy a kérdés megmarad költőinek, amikor a csapos Feri hangosat sóhajtott, és kielégítette a kíváncsiskodó információigényét:

– Első. De nem volt itthon egész éjjel.

– Honnan tudod?

– Amikor zártam, akkor jöttek érte, reggel meg ugyanaz a kocsi hozta vissza.

– Megdughatták egy páran – jelentette ki a kalapos bácsi.

– Mit tudod te azt?

– Mert teszerinted éppen most sem dugják?

Ez a kérdés már nem talált válaszra. A kocsma visszazökkent a forró, hétköznapi délutánba.

Feri fejében összeállt a kép, és el is döntötte, hogy inkább nem az ásványvízzel tölti az idejét – ha már úgysem siet hazafelé –, hanem a lánnyal. Olyan mutatósnak látta abban a néhány másodpercben, hogy igazán megérdemel egy kísérletet.

– Ha végez a csajszi, be szokott ide jönni? – kockáztatta meg a csaposra nézve.

Úgy tűnt, hogy a címzett nem érti a kérdést, vagy nincs kedve válaszolni, de a kalapos bácsi készségesen elmagyarázta:

– Telefonon jelentkeznek be a kuncsaftok, és csak akkor jön ki eléjük, ha még nem jártak itt.,,

– Megadja – dörmögött egy másik vendég –, hogy itt és itt, ez előtt a kocsma előtt találkozzanak, és bentről lesi, hogy ki érkezik.

– Ja. Csak akkor fogadja, ha megfelelő…

– Pedig nem túl válogatós a kicsike!

– Ha már téged is beengedett!... De tényleg: Mit csináltál a lába között?

A vendégeknek megeredt a nyelvük, ám Feri már a saját stratégiáját próbálta felállítani:

– Tudja valaki a csajszi telefonszámát?

– Minek az? – ült ki a csodálkozás a csapos lepényszerű arcára. – Most meg úgysem venné fel – röhögött.

– Teli a szája – vette át a szót a kalapos.

– Mit tudod te azt?

– Az én időmben is volt már szopás. A menyecskékkel elmentünk a szénakazal mögé, és add neki…!

– Most meg a discó udvarán csinálják.

Feri kifizette az ásványvizet. Az utcán melegebb volt, mint a kocsmában, de legalább mozgott a levegő. Beült a kocsijába, beindította, majd bekapcsolta a klímát. Egyetlen tolatás segítségével megfordult, és úgy állt meg, hogy éppen arra a házra lásson, ahol a szőkésbarna lány fogadja az ügyfeleket.

– Még dolgozik a komán – gondolta irigykedve –, de majdcsak végez.

Néhány perc múlva közelebb gurulva, pontosan a bejárat mellett állt meg, bár feltételezte, hogy a kocsmából észrevették, és mostantól rajta röhögnek.

Újabb pár perc múlva nyílt a kapu, és kiosont rajta a lerendezett kuncsaft. Feri kipattant a kocsiból, és hosszúkat lépve odasietett.

A lány észrevehette a várakozó autót, az ajtócsapódást, vagy a rohamozó férfit, és nem csukta be a kaput:

– Beszéltünk telefonon? – kérdezte Feritől.

– Mondd meg a számod és felhívlak!

A lány idegesen mosolygott:

– Akkor meg hogy kerülsz ide?

– Az előbb a kocsmában láttalak…

– Akarsz valamit?

– Persze… – Besurrant a kapun. – Mit lehet akarni?

– Ami szem-szájnak- faroknak ingere.

– Na, gyere! – kapta el Feri a lány derekát.

– Először intézzük el az anyagiakat! – kérte határozottan a lány.

– Ja, hogy pénzért csinálod? – viccelődött Feri. – Én meg azt hittem, hogy bejövök neked.

– Bejöhetsz, ha fizetsz.

– Hova?

– Mindenütt nyitott vagyok.

– Úgy szokás mondani, hogy „mindenre”…

– Az is igaz. Csak dumálni akarsz? Annak is van ára.

– Meg se szólalok többet… – Feri pénzt vett elő a zsebéből, s markában a lány felé tartva hagyta, hogy az kivegye belőle a megfelelő összeget.

– Minden ki van fizetve – jelentette ki elégedetten a lány. Látva, hogy a férfi tényleg néma maradt, pajzán tekintettel hozzátette: – Minden kinyílik előtted.

Folytatás: Üres percek 2.