2026. január 16.

Durcás téli hajnal 3.

Előzmények:

Téli erotikusok - erotikus novellák
második évad

Durcás téli hajnal
3.


Meredten nézve a fürdőszoba falát, a csempe mintái kiemelkedtek, hunyorgásra pedig eltűntek, és csak világoskék massza maradt.
Feri szétrobbanás előtti állapotban érezte magát, amit eddig még sosem tapasztalt meg. A tehetetlenség és a düh kavargott benne, ahogy a hideg kád szélén ült. A mennyezetig érő, fűtött törölközőtartó közben úgy ontotta a forróságot, hogy fulladozni lehetett.
A csempefal fugái gúnyosan külön életre keltek, szabályos rácsot alkotva a férfi köré, a végsőkig fokozták a kilátástalanság rozsdaízű hangulatát.
– Á, itt vagy? – nyitott be Dia, mintha eddig nem érzékelte volna a férfi jelenlétét, vagy nem lett volna nyilvánvaló, hogy duzzog. Arcán mosoly. – Kiverted már, vagy megvártál?
Letérdelt a csempével harmonizáló, a kellemesen borzongató jégkéknél egy árnyalattal keményebb vonalat képviselő padlóra, és elővette a férfi falloszát. Tenyerével letörölte a hosszú várakozás csillogó nedveit, majd szájába vette a férfitrófeát, és kezével is húzogatva a bőrt, gyakorlottan szopta.
– A feleségem jobban csinálja… – dörmögött Feri dacosan, érthetetlenül.
Aztán pillanatokon belül megenyhült, vonásai elrendeződtek, és nem látta már a fugázás rácsait. Fantáziájában a hideg utcáról bámult befelé, és az elképzelt ablakon át lesve Dia fenekét, irigyen gondolt magára.
– Mindjárt meg is baszom! – gondolta öntelten, és kissé oldalra dőlve benyúlt a nő ruhájába mellet markolászni.
Eszébe jutottak a korábbi jelenet percei, amikor Dia ex-párja próbált élvezkedni, s amit a nő nem nagyon utasított el, és mérgesen megcsípte a kezébe kerülő bimbót.
– Mindjárt megbaszom! – ismételgette megrögzöttem, és csak hergelte magát az agyában kivetített, Diát különféle pozíciókban ábrázoló képekkel.
Minden pasi más volt, nem ő!
Anélkül, hogy megmozdult volna – miközben szét akarta vetni az oktalan féltékenység –, a nő szájába eresztette a spermáját.
Dia felállt, arcán annyi érzelem sem látszott, mintha sikeresen kimosta volna a napok óta felgyülemlett szennyest. Kézfejébe törölte a száját, majd a mosdónál felületesen leöblítette azt a kezét, és visszatért a szobába.
Feri – szorosan a nyomában – vetett ágyról és a feje felett himbálózó mellekről ábrándozott.  El sem akarta hinni, amikor meglátta, hogy a film még tartana, csak Dia ideiglenesen állította meg, és most folytatódik. Mintha közben nem is történt volna semmi.
Nem akart újra beleesni a saját csapdájába, mégsem kellene duzzogással tölteni az időt.
– Legalább pihenek egyet, aztán megbaszom! – Eldőlt a kanapén.
Arra ébredt, hogy Dia ágyazáshoz készülődik a nappaliként és hálóként is használt helyiségben. A tévében, minimális hangerővel, klipek váltották egymást, hisztérikus villogással töltve meg a szobát. Kíváncsian követte a nő minden mozdulatát, hiszen sosem volt még abban az élményben része, hogy egy egész éjszakán át együtt aludjanak.
– De ki akar itt aludni? – kérdezte meg félhangosan, felélénkülve.
– Én – felelte Dia, miközben ingerlően megrázta a fenekét. – Nagyon fáradt vagyok. Ha van még valami ingerenciád, azt gyorsan intézd el, de ne haragudj meg, ha én már közben bealszom!
A férfi inkább nem szólt semmit, de dúlt-fúlt magában.  Elővette a csomagjából a pizsamát, és felkészült rá, hogy megválaszolja Dia kérdését: kicsit fel kell venni és meggyűrni a pizsamát, hogy hitelesebb legyen a szállodában eltöltött éjszaka című alibi.
De a nő nem kérdezett semmit, csak nagyokat ásítozott, és úgy nyújtózkodott, hogy a csípője közeléig felcsúszott a ruhája. A fagyos, sötét utcát jelentő fekete héttér még erősebben kiemelte a nőies vonalakat. – Gyorsan megfürdök. Jó?
Feri másodpercek múlva már a víz csobogását hallhatta. Nem ment utána, nem akarta a zuhany alatt ellövöldözni a következő patront, amikor az ágyon is lehet. Még amikor Dia leeresztett, zilált hajjal, meztelenül visszajött, és megállt a sötét ablak előtt, akkor is türelemre intette magát. Ki akarta élvezni az éjszaka hátralévő részét.
A permetező vízsugarak alatt úgy képzelte, hogy a máris keményedő farkával majd tetőtől talpig simogatja Dia selymesen sikló bőrét, és ahol kell, ott gyengéden megbotozza. Utána átfordul rajta fejtől-lábtól, és sikongatós orgazmusig fogja nyalni…”Muszáj lesz megmutatnom neki, hogy milyen az igazi élvezés – morfondírozott –, mert még azt hihetné: mindegy, hogy ki dugja meg. Hát nem! Belőlem csak egy van, és én vagyok a legjobb!”
Kapkodva és felületesen törölközött – mindjárt odasétál, kezében a farkával, az ablaknál ácsorgó nőhöz, hadd lássa az utcáról mindenki, ahogy felkapja, és kéjesen az ágyra teríti –, egy pillantást vetett a tükörbe – majd később visszajön még fogat mosni, és alvás előtt leöblíteni a farkát…
Dia összegömbölyödve feküdt az ágyon, háta betakarva, és mélyen aludt.
Feri nem erre számított.
– De a beállás jó! – biztatta magát, a pucér feneket nézegetve.
Betérdelt az ágy szélére.
– Mennyivel könnyebb lenne ébren…
Nem stimmelt a magasság. Nem fért a puncihoz, csak feldúltan helyezkedett.
A nő egyik lábát nagy nehezen kiegyenesítette, a felül lévőt meg igyekezett jobban behajlítani. Így már, ha támaszkodva föléje ereszkedett, a pozíció megfelelőnek bizonyult. Lassan, de határozottan bevezette a farkát a hüvely melegébe. Be és ki, be és ki…
Dia fészkelődni kezdett, oldalhelyzetből hasra fordult, csak a fenekét tolta ki, és a pasas egyértelmű jelzései nyomán engedelmesen széttette a lábát. Egy pillanatig azt hitte, hogy az ex-barátja mászott rá, aztán kába tudatában más nevek is előfordultak, ám nem akarta megnézni, hogy ki lehet mögötte.
Feri egyre durvábban lökdöste be a falloszát, lábával is kitámasztott, és nedveit 4 perc múlva elégedetten lövellte a nőbe.
– Ha ébren lenne, most nyafogna, hogy mért nem vettem ki időben… – Önfeledten feküdt a hátára. – Megmutattam, milyen egy igazi döngetés!

Vége



Nincsenek megjegyzések: