Nyári erotikusok - erotikus novellák
Égett a villany a garázsban
Te mit csinálnál? Mit csináltál volna?
Bekanyarodtam az utcába, mögöttem egy 16 órás műszakkal és majdnem 400 kilométerrel. Éhesen, szomjasan, fájós derékkal. Nem
való már nekem ez a rengeteg ülés, pedig régen mennyire szerettem a hosszú
utakat!
Túlhajtottam a kocsibeállón, közben megnyomtam a távirányítót.
Ez a rutinos mozdulatsor évek alatt rögződött: Mire tolatva bekanyarodok, éppen
felnyílik az ajtó, felkapcsolódik a világítás, centire-pontosan beállok a
kocsival úgy, hogy csak az én oldalamon lehet kiszállni – amarról és hátul nem
marad több 25 centinél, és akármilyen kényelmes ütemben szállok ki, nem kell
mégegyszer megnyomni az ajtó kapcsolóját, mert akkorra telik le a 60 másodperc,
és önmagától záródik. Ez az 1 egész perc elég arra is, hogy a lakás felé
elhagyjam a garázst, ott sem kell zárakkal – nyitással-csukással – bajlódni.
Mindig tudom, hogy tolatás közben melyik fix pontokat kell
néznem a tükrökből, most is azokat néztem – bár fogadni mernék, hogy csukott
szemmel sem téveszteném el az autó megszokott pozícióját –, közben ásítottam
egy nagyot, zajosat.
Mi van?
A tükörben hirtelen egy ijedt lányfejet pillantottam meg!
Nem csoda, ha be volt tojva, hiszen nem tudhatta, hogy
az autó meg fog állni, a faltól 24-25 centire. Esetleg 22-re, ha túl gyorsan
tolatok.
„Ha nem vagy dagadt, elférsz" – gondoltam megkésve.
Csak néhány
másodperc múlva tettem fel a második és a harmadik kérdést: „Ki ez a csaj? Hogy
került a garázsomba?” És ekkor kezdtem pánikolni, mert mégsem vicces, ha a falhoz nyomtam.
Mondom, fáradt voltam, sőt elkapott valami hascsikarásféle is.
Ekkorra már beálltam, ahogy kell, óvatosan kiszálltam, mert
– helyhiány miatt – akkor sem lehet tövig kivágni az ajtót, ha felőlem nagyobb
a hely, mint a másik oldalon.
Nem is egy csaj volt, hanem kettő, a másik beszorult abba a
sarokba, amit tolatáskor nem kellett figyelnem. Egyetlen pillantással
felmértem, hogy az autó hozzá sem ért, csak az ijedtség bénította le…
Első a hascsikarás! Azon kívül minden rendben, illetve minden megoldódik.
Még annyi időt elpazaroltam, amíg
zsebrevágtam a távirányítót és a kocsikulcsot, nehogy meglepetés érjen, aztán
szó nélkül siettem át a lakásba. Közben hallottam, ahogy lecsukódott a
garázsajtó, és a garázst a lakással összekötő ajtón is automatikusan kattant a
retesz. Ilyenkor kikapcsolódik a világítás is, és maradnak a sötétben az ijedt arcukkal.
Miközben a legkisebb helyiségben megkönnyebbültem, gonoszul vigyorogtam a két
csajszi nem éppen könnyű helyzetén.
Öntöttem magamnak egy kis bort, és már előre nagyokat
nyeltem, ahogy az olajosan sárgás nedű ellepte a poharat, és a domború
üvegfalon máris lecsapódott a pára. Ráértem.
Visszafelé nem siettem annyira, mint befelé
a lakásba. A csajok jó helyen voltak a garázsban, onnan nem menekül egykönnyen,
aki bemászik a nyitva felejtett ablakon – mert biztos voltam benne, hogy csak ott
juthattak be –, nyugodtan megiszogattam a pohár bort, még töltöttem is egy
féllel magamnak.
– Egészségemre!
Élveztem a helyzeti fölényemet.
Lecseréltem a cipőt papucsra, a kényelmetlen öltönynadrágot
egy itthoni, szakadt farmerra. Kinyitottam a teraszra nyíló ablakot. Még a
lezuhanyozás és teljes átöltözés lehetősége is megfordult a fejemben, de közben meg
izgatott, hogy milyen magyarázatot ad majd a két csajszika. Nem éppen mindennapi eset idegen garázsba szorulni, s ott vergődni, mint madarak a kalitkában.
A kertből a házba vezető
lépcsősor elhalad a garázsablak alatt, onnan – mindig is tudtam – be lehet
ugrani a garázsba, ha – mint most is – nyitva felejtem a keskeny ablakot. Viszont
belülről nézve még felugrálva is magasan van ugyanaz az ablak, ezzel számolnia
kell mindenkinek, aki befelé kívánkozik.
No, megnézem őket!
Amikor beléptem a garázsba a lakás irányából szabadon nyitható
ajtón, egy pillanatra megtorpantam a falba süllyesztett 6 lépcsőfok tetején, felkapcsoltam
a világítást, de annyira komikusnak láttam a helyzetet, hogy teljesen kiment a
fejemből, hogy mit is akartam még csinálni… Ücsörögtek a motorháztetőn.
Tágasabb volt az üres garázs, mint kocsival megtöltve.
Felnevettem:
– Nem túl meleg a popsitoknak?
Ellenségesen néztek vissza rám.
– Szerencse, hogy egyiktek sem valami ducibaba, mert
félteném a karosszériát – mosolyogtam. – Eláruljátok, hogy mit akartatok
elvinni?
– Semmit! – vágta rá durcásan a keskeny arcú, hosszú, barna
haját a feje tetején copfban viselő lány. – Azt hittük, hogy nyaraló…
– És? – kérdeztem.
Pedig értettem: Az egymás mellett sorakozó házak közül nehéz
megállapítani, hogy melyiket lakják állandóan, s melyik a szabad-préda.
– Maga itt lakik? – vonta meg a vállát a rövidebb hajú, aki kényelmesen
felhúzta a lábát, és mutatóujjával a térdére rajzolgatott.
– Én? Dehogyis, csak véletlenül… beleillik a kulcsom… a zárba. – Helyesbítettem: – Véletlenül reagálnak a zárak a távirányítóra.
A viccesnek szánt első mondat felénél rájöttem, hogy mit felejtettem el, s hogy immár mindhárman foglyok vagyunk. Ugyanis felvittem a lakásba a távirányítót és a kocsikulcsot, azok nélkül pedig az
ajtók ebből az irányból nem nyílnak. A garázs foglyai, jó kis horrorfilm címe lehetne.. – „Még szerencse, hogy elmúlt a hascsikarásom!”
– vigyorogtam kínomban a két 20 év körüli lányra.
– Pisilni kienged, vagy meddig akar itt tartani? – nézett
rám alulról felfelé a copfos.
Na, még ez is!
– Nem válaszoltatok még.
– Mit akar hallani? Azt hittük, hogy lakatlan nyaraló,
elalhatunk itt egy éjszakára. A garázson keresztül biztos be lehet jutni.
– Hát nem lehet. Honnan-hová mentek?
– Meghosszabbítottuk a nyaralást, van még néhány napunk…
– Tényleg, mindenki azt hiszi, hogy vége a nyárnak, kiürült
az egész környék – csevegtem könnyedén a lépcső tetejéről, miközben elképzelésem sem
volt, hogyan lehetne kiszabadulni. – Közben meg nyári meleg volt ma is, ha a
naptár nem is azt mutatja.
A rövidebb hajú látványosan unta a társalgást, az időjárással kapcsolatos megjegyzésem is hidegen hagyta, ujjával már a
motorháztetőn rajzolgatott:
– Mit akar velünk csinálni? Megdugni?
– Elengedlek benneteket, ha tudlak, de jelenleg az a
helyzet, hogy bezáródtunk. Néhány napig vagy néhány hétig el kell viselnünk egymás társaságát.
– A francba!
– Nyugi! Senki sem mondta, hogy be kell másznotok ide!
– Pótkulcs? Telefon?
Ingattam a fejem.
– Nálatok sincs telefon?
Összenéztek:
– Lemerültünk. Azt gondoltuk, hogy egy ekkora házban van töltő.
– Van, de nem jutunk hozzá.
– Pisilni sem lehet? – kérdezte panaszosan a copfos.
– Ha nagyon sürgős…
– Nagyon!
–… akkor ott, a rácsos lefolyóba célozz!
Gyorsan leugrott a kocsiról, és már húzta is le a farmert.
Még szerencse, hogy egészen eddig a lépcső tetején maradtam, így egy pillanatra
megláthattam a meztelen fenekét.
– Ez jólesett! – sóhajtott vidáman. – Valami kajája van?
Tagadólag ráztam a fejem:
– Ha csak annyi hiányozna a boldogságunkhoz…! – Nem fejeztem
be a mondatot.
– Ki tud valaki szabadítani?
– Persze. – Lemondóan koppant a szó a garázsban, s ez a
lányoknak is feltűnt.
– Valamelyik szomszéd?
– Persze – válaszoltam cinikusan. – Tavasszal biztosan
jönnek, de az is lehet, hogy valamelyikük itt akarja tölteni a Karácsonyt is,
már csak 4 hónap…
– A francba!
– Mit csináljunk? – A még mindig a motorháztetőn ücsörgő
lány befejezte az unatkozást, és ő is lekászálódott a földre. – Gondolkozz már!
– mordult rám, tegezésre váltva. – Mit csináljunk?
Elhaladt egy autó hangja a ház előtt, ritkaságszámba megy
ebben az időszakban.
– Ha legközelebb ilyet hallunk, például a jövőhéten – mutattam a keskeny ablak
felé – egyszerre kezdünk el sikítani és üvölteni, ahogy a torkunkon kifér!
Láttam a szemükben feltámadni a reményt. A copfos vidáman
ugrabugrált, mint aki megkapta a nem is remélt ajándékot:
– Addig mit csináljunk? – Ránézett a barátnőjére, majd rám,
aztán megint oda-vissza, oda és vissza. – Valaki... szex?
– Jöhet – válaszolt a másik csaj.
Ezek tényleg szexelni fognak egymással a garázsban? Egy idegen pasi előtt?
Óvatosan, mint két marcipánlány, megérintették egymást, és a
copfos a motorháztetőre döntötte a barátnőjét.
Játék volt vagy komoly?
Akár egy gyorsulási verseny, egyre
vadabbul csókolóztak. Közelebb léptem, és megsimogattam az egyik kidüllesztett,
farmeros feneket. Válaszként a csaj kigombolta a nadrágját, és segített lehúzni…
– Van itt valaki? – dörrent fel egy hang hirtelen a fejünk
felett. – Ki van itt?
*
...A következő pillanatban már meg is láttuk fenyegetőnek
szánt, kerek képedet, ahogy a lépcsőről ráhajolsz a nyitott, világosságot
árasztó ablakra:
– Ja, te vagy az? Láttam, hogy ég a villany! Azt hittem... – váltottál át zavart motyogásba, ahogy észrevetted a vetkőző csajokat.
– A lehető legjobbkor jöttél, kedves szomszéd! – mondtam
lelkesen. – Segítenél nekünk?
… A többit már tudod.
Vandál-módon letépted a szúnyoghálót
a terasz ablakáról…
– Na, menj te a fenébe! Ha nincs kedvem bemászni, akkor ott unjátok
meg egymást a két csajjal a garázsban. Egyáltalán mért volt nyitva az ablak?
– Én nyitottam ki, amikor megjöttem.
– Ja, amikor fosnod kellett?
– Örökké hálás leszek neked!
– A csajok már ledolgozták, nyugodt lehetsz, tőled nem várok hálát. Még délelőtt is
átugrottam hozzájuk egy menetre, amikor már elmentél melózni, aztán kiengedtem őket, ahogy megbeszéltük, és hosszasan integettem utánuk. Szóval részemről kellemes meglepetés volt, máskor is örömmel kiszabadítok ilyen csajokat a fogságodból. Úgyhogy végülis én
tartozom a numerákért neked! Szólj, ha máskor is tervezel ilyet vagy hasonlót!
– Te mit tettél volna a helyemben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése