Faltörő

Nyári erotikusok - erotikus novellák

Faltörő (a VIII. emeletről)

– Na ezt jól kifundáltad! – eresztette ki a hangját a feleség. – Aztán mivel fognak fizetni? Jaj, ki ne mondjam! Természetben?

– Azt hittem, örülni fogsz – jegyezte meg a férj, és ez csak olaj volt a tűzre.

– Ö-rül-ni? Legfeljebb megőrülni, mint te!

Aznap már nem szóltak egymáshoz.

Pedig olyan jól indult a nap! Kálmán a földszinti hirdetőtáblán fedezte fel a cédulát:

KISEBB ÁTALAKÍTÁSOKHOZ, BONTÁSHOZ, KŐMŰVESMUNKÁKHOZ ÉS EGYEBEKHEZ ÉRTŐ, ÜGYESKEZŰ, ÖNÁLLÓAN DOLGOZNI TUDÓ, MEGBÍZHATÓ EZERMESTERT VAGY BRIGÁDOT KERESEK!!! TEL.: ...

 – Minden stimmel – mondta magának – én éppen ilyen volnék!

Gyorsan bepötyögte magának a telefonszámot, hogy majd útközben felhívja.

Amilyen jól indult, a folytatás is olyan lett: A leendő megrendelőnek nem sürgős a munka, nem akar a kivitelező sarkában lihegni, inkább kulcsot adna, és hibátlan munkát szeretne. Ráadásul lehet éjjel-nappal, vagy tetszés szerinti ütemezésben dolgozni, csak az eredmény a lényeg. És mielőtt Kálmán boldogan közölhette volna, hogy ezt éppen neki találták ki, a megrendelő, fiatal női hang mondta a címet... Ugyanaz a ház, ahol Kálmán, a felesége, no meg a két gyerek lakik, csak nem a nyolcadikon, hanem a tízediken.

Ekkora szerencsét!

Kálmán felesége meg éppen ezen akadt ki:

– Pont a tízediken! Remek!

Ettől kezdve Kálmán hiába vezette elő a munka összes létező előnyét – bár még a részleteket nem ismerte –, legfőképpen a plusz pénzt, és, hogy még kimozdulni sem kell a házból..., és hiába próbálta feleségére átragasztani a lelkesedését.

– Na ezt jól kiagyaltad!... – Még egy célzás az őrületre és a megőrülésre, aztán függöny. Kevés színész jut el rémálmaiban ekkora bukásig, mint a kőműves-szakember Kálmán ébren, fényes nappal.

Hiányzott neki az esti és éjszakai összebújás. Nemcsak maga a szex, hanem az a megnyugtató ellazulás, az asszonytest barátságos kandalló-melege. Valamit a gyerekek is megéreztek a feszültségből – már hogyne éreztek volna, amikor megfagyott a levegő a vacsoraasztal felett –, és olyan nyugtalanul aludtak, hogy Kálmán, aki éberen hánykolódott, félóránként hallotta valamelyiküket felkelni, vizet inni, ajtót nyikorgatni...

Reggel 3 ajtó pántját kente be mutatóujja hegyére csippentett zsírral.

Nem indult újra a családi beszélgetés, még a sietős rutin-mondatok is elmaradtak, s mintha bezárultak volna a kapuk, a kerítés pedig teljes hosszában megmászhatatlan.

A város túlsó felén dolgozott már hónapok óta, legalább 50 perc oda, 50 perc vissza, az építkezés lassú és bonyolult volt, mindig várni kellett valamire vagy valakire. Mellé, például esténként vagy hétvégenként simán beférne egy lakás átalakítása, vagy szabadságot is vehetne ki, és csak felsétálna a tizedikre... Kell a pénz is!

Kálmán nem adta fel! Nem szalaszthatja el úgy a munkát, hogy meg sem nézi, miről lenne szó, a felesége meg idővel hátha megbékél. Reggeli után, munkába indulás előtt a liftben a piros szigetelőszalaggal áthúzott X. emelet gombját nyomta meg, emelkedés közben felhívta a tegnap rögzített telefonszámot:

– Ha alkalmas lenne, most meg tudnám nézni, hogy... – kezdte.

– Sajnos nekem nem jó, csak félóra múlva! – felelte a kedves női hang.

Kálmán kiszállt a tizediken, bár nem tudta, hogy a 4 lakás közül melyikről lehet szó, de mindegy is így, kívülről mit sem látni, és különben is hallania kell, hogy mit kíván a megrendelő...

– Akkor délután megnézném, ha lehetséges... – mondta a fülén felejtett, süket telefonba.

– Éjjel is lehet, csak előtte csörögjön rám, hogy ráérjek! Visszhall! – Úgy hangzott: "vicchal", ami szörnyen idegesítette, és tovább rontotta a kedvét.

Pedig az élet elég vicces tud lenni!

A lift közben valahol lent ingázott elszabadulva az emeletek között, így Kálmán automatikusan a lépcsőt választotta, és lefelé baktatva elhatározta, hogy még gyorsan megkísérel elindítani egy békülő-békítő folyamatot, néhány percre hazaugrik a nyolcadikon.

A lakásuk előtt két bőröndöt látott, nem volt kétsége afelől, hogy mindkettő az ő cuccaival tele.

Ilyen számkivetettnek még sosem érezte magát, mint amikor zúgó fejjel, épkézláb gondolatok helyett doboló halántékkal, vállán a sajgó élettel, meg sem állt, gyalogolt tovább lefelé.

Nem történhetett másként, mint hogy a felesége – talán a reggeli, szokásos aggodalmával és szeretetével nézett utána, hiszen ez nem semmisülhet meg egy kis nézeteltérés miatt – meglátta, hogy liftfülke nem lefelé indul el, hanem az elátkozott tizedikre!

Egész nap ez járt a fejében, és kivételesen nem bánta volna, ha megáll a munkaidő, és nem kell hazamenni.

– Hazamenni...

Hogy meg tud minden változni egyetlen nap alatt?!

Kiüresedett az a vacsora, az asztal körülülése, ami mindent megér, a család, ahová tartozik... Lehet, hogy neki már nincs családja?

Azon kapta magát, hogy nem érti, hová sietnek az emberek, s hogy minek sietnek egyáltalán.

– Mindenkit várnak, csak engem nem?

Betért a sörözőbe, ahol néha jólesett futtában leöblíteni a munka porát, most meg húzta az időt. Felhívta a lakásátalakítást tervező számát, és még az is megfordult a fejében, hogy átmenetileg a helyszínen, a csajnál tölthetné az éjszakát.

Legnagyobb meglepetésére a közelben, a söröző egy másik asztalánál szólalt meg a telefon, és a rövid beszélgetésüket egyszerre követhette élőben és a készüléken keresztül is.

– Az átalakítással kapcsolatban... ha most megfelelne, hogy megnézzem...

– Bocsi, de nem én vagyok a megrendelő, csak a barátnője, átirányította rám a telóját! De meg tudom mutatni, és ismerem az elképzeléseket is. Mikor van az a "most"?

– Hát most. Itt vagyok a ház melletti sörözőben...

– Érdekes, én is! Akkor azért olyan furcsa a hangod... na látlak már! Felmenjünk?

– Ha lehet – felelte Kálmán, és megpróbált a csajra mosolyogni, mintha lenne rá bármiféle oka.

A szőke, karcsú lány nem az újdonsült ismerős felé, hanem haszonnak indult, az ajtó felé, és kint várta be a férfit.

– Úgyis ráérek, szívesen megmutatom – mondta. – Bettina vagyok.

– Kálmán.

– Örülök. – A lány várt egy kicsit, mert ilyenkor dől el, hogy szóval kell-e tartani a zavarában vergődő pasit, vagy ellenkezőleg: beszédes fajta, és úgy palástolja a zavarát, hogy be nem áll a szája. Létezik valamerre a nem zavarbajövős fajta is, de olyannal Bettina még nem találkozott és nem is vágyódik efféle ismerősre. 

Kálmán sajnálta, hogy elfelejtett felnézni a lakásuk ablakára: Micsoda elégtételt jelentene, ha a felesére látná fentről, hogy ő bizony nem omlott össze, sőt nem vesztegeti az időt, máris egy ilyen szőke bombázóval lép be a házba.

Bettina úgy tapasztalta, hogy neki kell beszélnie:

– Két szomszédos lakásról van szó, egy kicsiről és egy nagyobbacskáról, ezekből kellene egyet csinálni. Egyesülhetnének úgy, hogy áttörnél egy falat, és oda boltívet építenél, vagy egy elhúzós, tükrös ajtót, és a kisebbik lakásban ajtókat bontanál el, és ott lenne egy minél nagyobb bárpult, az összesen két fürdőszobából az egyik helyett két zuhanyozó kellene, vagy három is, ha lehet, a másik fürdő meg eltűnne... Mit gondolsz, meg tudod csinálni?

– Hát... Egyedül a falbontás a necces – felelte Kálmán –, mert nem lehet akármelyiket áttörni.

– Nem elég kemény a szerszámod? Azon segíthetünk!

– Nem arról van szó! – Kálmánt máskor is felidegesíti, ha a laikus megrendelő elképzeléseit lehetetlen megvalósítani, ráadásul ezt meg sem érti. – Óriási a különbség fal és fal között, ugyanis a tartófalat nem lehet megbontani, összedőlhet a ház, mint a kártyavár, ha nincs, ami megtartja!

– De nagyon tiltakoztál! – kacagott Bettina. – Mégis van faltörő szerszámod, csak használni nem akarod?

– Mondom, hogy...

– Értem én: kártyavár! De csak egy jókora lyukat kell kitörni, és teszünk oda üvegajtót, elhúzhatósat, vagy boltívet...

– Egy üvegajtó nem helyettesíti a tartófalat...

Közben felértek a X. emeletre, és Kálmánnak csak ekkor jutott eszébe, hogy ki kellett volna valahogy kukucskálni a VIII. szinten, vagy megállni egy pillanatra, hogy kint várakoznak-e még a bőröndök az ajtó előtt.

Gyorsan folytatta, amíg a csaj megemészti a hallottakat, s amíg nem hozakodik elő újabb hülyeséggel:

– Gipszfal esetében más a helyzet...

– Ahhoz van kemény szerszámod?

Bettina szándékosan csillogtatta a szemét, szaporán pislogott és megnyalta az ajkát, ennyitől a leglanyhább szerszám is érdeklődésbe kezd, keményedik, és minden akadály elhárulhat. Bizonyos kor felett és a mostani srácoknál ennél többre van szükség.

Két kulcsot húzott elő, majd azt választotta, amelyik az egymás mellettiek közül a kisebbik lakást nyitja.

– Ezen az oldalon – mutatta – végig közös a fal, és nagyjából ezen a részen kellene áttörni, ha vállalod. Aztán ott lenne a félkörös bárpult, olyan, aminek mennyezete is van, ez itt... ja, a fürdő, ennek a túloldalról lesz ajtaja, semmi különös, erről meg befalazzuk üvegtéglával... Ha ilyen morcosan nézel rám, akkor befejezem az erőlködést, majd lesz helyetted olyan, aki megcsinál mindent, amit szeretnénk, használja a kemény szerszámát, ahogy kell...!

Kálmán taktikát változtatott. Miért ellenkezne feleslegesen, ha a csaj úgysem akarja megérteni?

– Kié a lakás? – érdeklődött.

– A túlsót én bérlem, ezt meg a barátnőm, de ez nem jelent semmit, mert most például a barátnőm van az én lakásomban, én meg az övében, veled.

– A tulajdonos... tulajdonosok mit szólnak az átalakításhoz?

– Még csak az egyikkel beszéltünk, aki azt mondta, hogy bármit megcsináltathatunk! – válaszolta Bettina nem kevés büszkeséggel. – És amit mesterekre költünk, azt levonhatjuk az albi díjából... hahaha... amit amúgy sem nagyon fogad el, inkább másként rendezzük le... Te mennyiért vállalnád a faltörést és a többit?

– Hm...

– Ne szégyenlősködj, kérheted vegyesen is: zsozsót és mást!

Kálmán a falat kopogtatta, mintha nem ismerné mindet pontosan; mintha a VIII. emeleten nem éppen ilyenben lakna, mint ennek a szomszédja...

"Ha egyáltalán ott lakom még!" – hasított az agyába a felismerés, és szinte látta a két szinttel lentebb az ajtó elé kitett bőröndöket.

– Kérsz gondolkodási időt? – nevetett a lány.

– Mindenképpen. A barátnőd... hm... mikor végez?

– Micsoda egy ravasz faltörő vagy te! Két csajt szeretnél? Ejnye! Amúgy meg végzett már, hallom a tusolást, mindjárt átjön. Na, ugye, hogy kell ide egy átjáró?!

– Átmehetnénk, vele is kellene beszélni. – Kálmán magában még reménykedve hozzáfűzte: Hátha egy fokkal értelmesebb!

– Értelek, ravaszabb vagy, mint gondoltam! Megkandizod meztelenül, hogy melyikünkkel egyezkedj? – A csaj elővette a másik kulcsot. – És, ha azt mondom, hogy nem kell választanod, lehet mind a kettőnkkel... akkor mégis mehet a faltörés?

– Mondtam, hogy nem azon múlik, tartófalat nem...

– Ne kártyavárban gondolkozz, és előbb kukkold csak meg a barátnőmet, utána nyilatkozz!

Ha most látná a felesége! – Kálmán beleborzongott a gondolatba. – Egyik csaj kíséri a másikhoz.

Dudorászás és halk éneklés váltakozása a fürdőszoba felől. Szép, tiszta hangja van.

És megjelent, egy törülközőt tartott a teste elé az a lány, akivel telefonon beszéltek.

Bettina rögtön belekezdett, összefoglalta az eddigi megbeszélést:

– Ő volna a faltörő – mutatta be Kálmánt –, aki nem akar falat törni, csak téged akart megnézni meztelenül.

– Jól megnéztél? – kérdezte gúnyosan a kisebbik lakás bérlője, aki a nagyobbikban, a barátnője bérelt lakásában zuhanyozott action után. Bettinához fordult: – Találtam olyan faltörőt, aki mindent bevállal, pár perc múlva felcsönget és megegyezünk.

Hátat és gömbölyű popsit fordítva a levitézlett faltörőnek, bement az egyik szobába, Bettina követte.

– Elintéznéd? – hallotta Kálmán a beszélgetést.

– Melyiket?

– Az igazi faltörőt. Hozzám jön egy ügyfél...

– Oké! – válaszolta Bettina, és máris Kálmán mellett termett: – Kikísérlek! Vigyázz magadra az úton! – Ez pontosan azt jelentette, hogy Kálmán végleg bukta a munkát.

Kicsit csalódottan, bosszúsan lépkedett lefelé, ám ezek az érzések fokról-fokra, mindenestől megszűntek, s helyüket aggodalom foglalta el.

9. emelet

Egyre nehezebbé váltak a lépések.

VIII. emelet

Az eltávolítását és mindennek a végét jelentő bőröndök már nem sorakoztak az ajtó előtt. – Meg kéne nézni, kitett-e már a családi csomagból! – gondolta kegyetlen öniróniával.

Kulcsa még illett a zárba!

Felesége, mint aki reggel óta itt várakozik, az ajtón belül ácsorgott.

– Mennyit fizetnek? – kérdezte az asszony jól begyakorolt higgadtsággal. Órákkal korábban rájött már, hogy mégis jó ötlet bevállalni a plusz munkát, amit ráadásul a házban, egy karnyújtásnyira kell végezni, és a pénzre meg nagy szükség lenne. Ja, hogy ott prostik laknak? Kálmánon rajta kell tartania a szemét, és nem lesz gond!

– Nem vállaltam el – válaszolta a férje.

Többé sosem került szóba közöttük ez a X. emeleti dolog.