Mindennapi erotika - 1. gyűjtemény - erotikus novellák
SZERESS VAGY FIZESS!
1.
Az önköltséges csaj
"az élet".
Tudta, hogy megközelítően sem ezt a típusú életet emlegették érettségi utánra – néha némi fenyegető felhanggal, ahogy a balsorsot illene prognosztizálni, ám legtöbbször reménykeltően sejtelmes bizakodással, ami még az előbbi verziónál is ijesztőbben hangzott –, de számára ez jutott.
A kisbetűs, a névelős, az idézőjeles "az élet".
Legalábbis egyelőre, és nem is bánta, mert az első félóra után kezdte tűrhetően érezni magát ebben "az életben".
Zsanett úgy gondolta, hogy ezeken az első délelőtti nehézségeken kell valahogy átverekednie magát, amikor leültették egy asztal mögé, amelynek – az új dolgozónak kijáró megpróbáltatásként – minden szabad felületét megbuggyantották szabályzatokkal, belső- és másmilyen utasításokkal, hogy azokat gondosan tanulmányozza át.
Nagyjából félórán át lapozgatott és bámult üres tekintettel, amikor megérkezett a felmentés. Egy őszülő-kopaszodó, 50 körüli férfi – Zsanett értelmezésében "bácsika" – lépett az asztalához:
– Ha te vagy Zsanika, az új kollegina, akkor függeszd fel az olvasgatást, mielőtt bealudnál, mert máris megkapod az első önálló és értelmes feladatodat. Józsi vagyok... ha kérhetlek, bácsi nélkül... és itt mindenki tegeződik mindenkivel. Na, gyere velem!
El is indult. Zsanett alig bírta felvenni vele a tempót, és loholás közben nem tudta eldönteni, hogy az intenzív őszülésnek, vagy a rohamos kopaszodásnak szurkoljon inkább, mert a pillanatnyi állás 1:1.
A folyosó végén egy félhomályos helyiség villanykapcsolás után sem vált fényesebbé. Rengeteg polc, rajtuk temérdek dosszié, irattartó és doboz, kicsit arrébb pedig rengeteg lefűzetlen papír, dokumentum, kimutatás, levélmásolat... stb. állt halmokban. Az ajtó mellett egy támla nélküli forgószéken Zsanettre vártak a leltárívek.
– Amiket itt felsoroltak – lobogtatta meg Józsi a sűrűn teleírt lapokat – azoknak mind meg kell lenniük, addig keresd, amíg meg nem találod! Persze, jobban jársz, ha nem a leltárívvel kezdesz, hanem fordítva: Sorban haladsz a polcokon, és az iratokhoz megnézed a listán, hogy azzal éppen mit kell csinálni, aminél "S" jelet látsz, azt külön pakolod, mert selejtezni kell, amivel mást kell csinálni, azt külön odaírták, ahol meg nincs megjegyzés, azok meg jó lenne, ha legalább évjárat szerint közös polcra kerülnének... Eddig érted?
Zsanett eddig semmit sem értett, de bólintott.
– Nem baj, megmutatom! – mondta a holtversenyben őszülő-kopaszodó bácsika. – Íme egy dosszié, rajta egy csomó adat, ezekből az évszámra és a mellette lévőre van szükségünk... ezek azok... most kikeressük a listából, ahol emelkedő sorrendben vannak... láthatod... ehhez a dossziéhoz éppen tartozik egy "S", úgyhogy a leltárban kipipálod, mivel meglett, magát az iratot pedig külön teszed, például ide a sarokba. Most nézzük a következőt... például azt a dobozt legfölül... de te majd sorrendben haladj, hogy ki ne maradjon valami! – Józsi nem vette igénybe a közelben meredező létrát, meglepően fürgén kapaszkodott fel a polcra. – Felesleges leemelni, mert ha nincs vele teendő, akkor lehet visszapakolni! Inkább felmásztam... Tessék, ideírta valaki valaha azt, ami nekünk kellene... de rég kifakultak a számok... Hozzak kislámpát és nagyítót, vagy megpróbálod kisilabizálni?
Zsanett megvárta, míg Józsi visszatér a földre.
– Megpróbálom – vállalkozott a mászásra.
Nagyokat lépkedve felfelé, még élvezte is a mozgást.
"Ravaszkodik a bácsika? – kérdezte magától, hiszen hibátlanul látszott a doboz oldalán mindenféle felirat. – Ha most lenéznék, lebukna, hogy bámulja a seggemet?" – Elképzelte, hogy a nyakáig fellátni a combközépig érő ruha alatt. – Ehhez nem szükséges nagyító – jegyezte meg, s magában még hozzátette: – esetleg messzelátó.
– Sikerül valamit kivenni belőle? – érdeklődött egy idő múlva Józsi. Az is gyanússá tette, hogy ennyit késlekedett a kérdéssel.
– Megvan. Mondjam, vagy jegyezzem meg?
– Mondd, nehogy kétszer kelljen felmászni! – A bácsika a sikeren egyáltalán nem csodálkozott, de biztos, hogy felfelé bámult, és meg lehetett elégedve a látvánnyal, mert nagyon fent akarta még marasztalni a lányt.
A listával egyeztetés során kiderült, hogy a doboz tartalma is "S", azaz selejtezendő.
– Le tudod adni? – kérdezte Józsi. – De kapaszkodj is!... Vagy előbb egy-egy polccal lentebb teszed, utána már... – Elakadt a szava. Vagy Zsanett akrobatikus ügyességétől, vagy a feje felett tornázó lány alakja szédítette meg. Másodpercek múlva, amikor a doboz a sarokban várta a sorsát, mégis megszólalt: – Így tovább! Itt kell, hogy hagyjalak, dolgom van, de küldök melléd segítséget, és ügyesen megcsináljátok... – sajnálkozott érezhetően.
"Sürgősen kirázza a farkát, az a dolga." – Zsanett nevetett magában. Megérzése szerint a bácsika valóban sajnálta, hogy nem bámulhat tovább a ruha alá, és úgy vélte, hogy még egy-két ilyen magasról levett doboz, és a bácsika keze is betalálna oda, ahol a szeme kalandozott... Később aztán jobban bele szeretne melegedni a dolgokba... Ilyenek a pasik.
Józsi szomorúan pislogott vissza az ajtóból.
Zsanett néhány perc múlva – mire önállóan és eredményesen azonosította a következő iratdobozt, s kénytelen volt megállapítani, hogy ez a magányos keresgélés egy végtelenül unalmas robotolás – lerogyott a forgószék megmaradt részére.
– Hali! Ide kell jönnöm? – Egy fickándozó-tekintetű srác lépett be, és pillanatok alatt többször végigmérte a lányt. – Azt mondták, hogy te csináltad már és mindent tudsz... – Villogó szeme árulkodott róla, hogy ő is sok mindent meg tudna tenni a lánnyal, aki mindent csinált már, a félhomályos irattárban. – Zsanika mindent tud.
– Az túlzás, hogy mindent – mosolygott Zsanett –, de nem annyira bonyolult. – Gyorsan elmondta a lényeget: feliratok egyeztetése, majd külön pakolni a "S" jelű iratokat, külön azokat is, amikkel más a teendő, de olyannal még nem találkozott, amihez meg nem írtak megjegyzést, azt évszám szerint vissza a polcokra...
– Ezt mindet? – A fiú helyzetéből nem is látszott, hogy mekkora a helyiség és mennyi a megrakott polc!
– Eltart a nyugdíjig! – kacagott Zsanett. – Mióta dolgozol itt?
– Július elseje óta...
– Az ma van! Én is ma kezdtem...
– Szép kezdés! Ezek évek óta gyűjtögették a sok limlomot, hogy majd egyszer jön két balek?
– Így lehetett – hagyta rá a lány.
– De miért nem vesznek fel egy normális irattárost? Azt hallottam, hogy ez a Józsi bácsi nem csinál semmit, csak főnököt játszik.
– Lehet... Fogjunk hozzá, mert nem szeretnék éveket tölteni ebben a poros-dohos lukban! Itt kezdtem, haladunk tovább, semmit sem hagyunk ki! – Zsanett a legközelebbi polc legfelső rekeszére mutatott. – Mássz fel, és olyan számokat diktálj nekem, aminek az egyik része évszám...!
– És te? Te addig...?
– Megkeresem, amit mondasz, ebből a listából, és megállapítjuk, hogy mit csináljunk vele.
– Felgyújtjuk.
– Majd, ha meguntuk. Na, mássz ügyesen! Mi is a neved?
– Norbi.
– Zsani.
– Tudom, Józsi bácsi többször elmondta, hogy "Zsanika mindent tud", azt hittem, valami nyugdíj előtt álló néni vagy.
– Haha! Jobban örülnél egy nénikének? – Zsani a kezében tartott listával mutatott a legfelső polc felé. – Na, nyomás! ...Menj arrébb, de kapaszkodj nekem rendesen... még egy kicsit, az is megvolt... Ott lesz a következő, ha beljebb nincs eldugva valami! Mit látsz rajta? Kérjek neked nagyítót, lámpát...? Használhatod a létrát is, ha tudod használni.
– Ezen annyi a szám, hogy délig eltart felolvasni!
– Évszámot keress, arra van szükség, meg amit mellette találsz...!
– És ha nincs kedvem?
– Akkor egyedül csinálom!
– Szoktad magadnak csinálni?
– Te most azt kérdezed, hogy szoktam-e masztizni... vagy ezt már onnan olvastad le? Lökd a számokat!
– Előbb te! Nem mersz válaszolni?
– Ne is haragudj, de 5 perce ismerlek, és nem kívánom veled kitárgyalni az intim dolgaimat. Amúgy meg szoktam... mert ki nem? ...No, ismersz minden számot? Fogj hozzá bátran!
– Én is szoktam, amikor nincs kivel... A 2007. az évszám lehet?
– Bizonyára. Mi van tovább?... És általában nincs kivel?
– 44720. Betűk is kellenek? BZM... ami azt jelenti, hogy bazdmeg.
– Megtaláltam, hagyhatod ott! ...Nem mersz válaszolni? – Zsanett mosolyogva figyelte Norbi ügyetlenkedését. – Le ne ess zavarodban!
– De pihenni lemehetek?
– Nem kell le-fel ugrálni, haladj tovább! Mindent ennyire hamar unsz meg? Majd később cserélünk.
– Fel tudsz mászni? – Norbi nem kételkedett, csak provokált.
– Nem nézed ki belőlem? Előbb jártam legfölül, mint te! És egyedül is csináltam, amíg nem jöttél.
– A masztit?
– A masztizást inkább ne emlegesd, ha nem mersz válaszolni, amikor rajtad van a sor!
– Bocsi, de nem hallottam, hogy mit kértél! Szeretnéd látni, ahogy...?
– Nem! ...Diktáld a következő számot!
– Nem fejezed be, amit elkezdtél?
– De! Befejeztem veled a hülyeséget! Lökd a számokat, vagy lecseréllek Józsi bácsira, vele jobban járok! Csak vaksi egy kissé...
Legalább 20 percig csak sokjegyű iktatószámok hangzottak fel a félhomályban nyugvó irattárban. Ekkor Norbi nyöszörögni kezdett:
– Lezsibbadtam a kapaszkodástól – panaszolta. – Lemehetek pihenni?
– Gyere!
– A majmok a farkukkal is tudnak kapaszkodni.
– Mert ügyesebbek. Neked nincs farkad? – nevetett Zsani. – Növessz egyet!
– Van egy, de kapaszkodni nem tudok vele.
– Akkor mire való?
– Például masztizásra, továbbá...
– Nem akarom hallani!
– Látni?
– Mégannyira sem! De miért lyukadsz ki mindig a masztinál, amikor egy egyszerű kérdésre pedig nem tudtál válaszolni?
– Mi a kérdés? – Norbi tett egy lépést Zsanett felé, így elfogyott köztük a távolság.
– Kapcsold be a hallókészüléked! Azt kérdeztem meg illedelmesen, amikor elkezdtél süketülni, hogy folyton masztiznod kell-e, vagy néha adódik valami... más is... a hegyére... De ne válaszolj, ha kínos! – Zsani belepirult, mire végigmondta.
– Több az üresjárat, sajnos, mint amikor adódik... – Norbi is zavarban volt, de összeszedte magát. – Eljönnél velem moziba, vagy ilyesmi? Ennénk egy fagyit...
– Te most randira hívsz?
– Aha. Eljönnél?
– Mikor? El. Mozi, fagyi?
Mindketten meglepődtek a másikon.
– Elhívnálak hamburgerezni is, de azzal meg kell várnom az első fizut – bökte ki Norbi.
– Ne aggódj, én sem vagyok kitömve pénzzel, de nincsenek nagy igényeim és én egy... hm... önköltséges csaj vagyok.
Megint hallgatásba burkolóztak, ám ez már nem két idegen zavara volt, hanem bizalmas, majdnem intim zavar.
– Tehát: mozi, fagyi? Az előbb nem válaszoltál, azaz tereltél hamburger felé... Mást is tervezel?
Norbi sokatmondó gondolkodásba kezdett.
– Csak azért kérdem – folytatta Zsanett –, mert nem szeretném, ha csalódnál, viszont azt tutira veheted, hogy az első randin nem fogunk dugni. Baj? Még visszamondhatod a meghívást!
– Akkor holnap...
– De ravasz vagy! A mai randit akarod áttenni holnapra, hátha változik a hozzáállásom, vagy a holnapi randi már a második lesz...? Melyik?
– Mindkettő. Eredetileg holnapra hívtalak volna, csak nem voltam egyértelmű, de lehetne akkor ma a mozi+fagyi, holnap meg...
Zsani olyan önfeledten kacagott, hogy kicsordult a könnye:
– Haha! Újratervezés. Hagyjuk a mozizást, megspóroljuk az árát, mára úgyis más terveim voltak-vannak, a holnapi randit meg másodiknak számoljuk, randi+. Haha! De! – Felemelte a mutatóujját. – De holnapra sem ígérek semmit előre, bízzuk a véletlenre, vagy inkább az akkori kedvünkre!
(Folyt.köv.)
Folytatás: Szeress vagy fizess! 2. Akkor szeress!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése