Tanyamesék
- erotikus novellák -
2. évad
Ágyeszbugyesz
1.
Józsi bácsi meghazudtolta a szófukar székelyekről szóló legendákat,
dőlt belőle a mondanivaló, a szülőföldjével együtt a bölcs hallgatást is
hátrahagyva, úgy 60 esztendővel ezelőtt. Mesélt a horgászkalandjairól,
amelyek mind ugyanúgy kezdődtek, és a végük is hasonló volt, csak a kifogott
halak hossza nőtt folyamatosan. Ez még nem is lett volna baj, de minden egyes emlék számos
továbbit juttatott eszébe, így ágas-bogas fává nőtték ki magukat, és lehetetlen
volt közöttük eligazodni.
– Ágyeszbugyesz! – Ezzel a kifejezéssel zárt le egy-egy meseáradatot, ám többnyire nem véglegesen.
Kornél és Győző nem is törekedtek lépést tartani az öreggel,
bólogattak, amennyire a szekér alatti kátyúk késztették őket, és legalább
haladtak. A 2 bicikli a szénára dobva hánykolódott, de mégis jobb volt
így, mint a defektest háton cipelni. Így ért véget a horgászás, hal nélkül,
sunyin kirepedt gumival. Még szerencse, hogy a bőbeszédű Józsi bácsinak arra
vezetett a szekérútja, és megörült a társaságnak.
– Hóóó, hééé, hóóó! Dobjátok fel azokat a roncsokat, és üljetek fel
mellém!
Hiába is magyarázták volna, hogy nem roncsok, sőt...! Alig kellett
megszólalniuk, az öreg képes volt mindenki helyett beszélni.
– Nem foglak elrabolni benneteket, ne izguljatok! – mondta Józsi bácsi
minden átmenet nélkül, amikor az utasai megpróbáltak szóhoz jutni, és
udvariasan jelezni, hogy letértek a hazafelé vezető útról. – Megkóstoljátok a
boromat, aztán hazaszállítalak benneteket! Már amennyire be lehet hajtani a
városba. – Kinyújtott karjával mutatott a poros út távoli fák közé keveredő
vége felé.
Régimódi tornác, szúette asztallal és székekkel, minden olyan volt,
mint Józsi bácsi. Csak sátorként kifeszített, sokszögalakú ruhaszárító rács
különcködött, sehogy nem illett az ódon környezetbe, de Józsi bácsinak is
kullognia illett a modern kor után.
Kornél belekönyökölve Győző gyomrába, erővel irányította arrafelé a
figyelmét: a méretes, túlságosan modern fregolin a világosszürke és a
sötétszürke, öreges ruhadarabok közül néhány tiritarka póló és tangabugyi
vigyorgott elő.
– Unoka! – ugrott be a srácoknak, és ez a felismerés jobban izgatta
őket, mint a defektes bicikli, Józsi bácsi horgászkalandjai, és az ecetnél valamivel
savanyúbb bor okozta összes élmény. – Bombázó unoka!
A pólók és a bugyik színe és mérete alapján, gazdájuk csakis jó csaj
lehet, ezt egyhangúlag megállapították, és már nem is volt olyan sietős az
útjuk. Aprókat kortyolgatva a pincehideg, halvány aranyfüsttel futtatott borból
– Józsi bácsi kifogyhatatlan mondókáját fülük mellett eleresztve –, abban
reménykedtek, hogy valahonnan a ház mélyéről előkerül az a csaj. Hiszen
csak akkor mos és szárít valaki bugyikat a nagyapja tanyáján, ha ő maga
sokat tartózkodik itt, rövidebb és ritkább látogatásokkor nem keletkezik
mosnivaló.
– Használhatom a mosdót? – kérdezte óvatosan Győző, amikor az öreg
éppen levegőt vett.
– Arra! – mutatott Józsi bácsi begörbített ujjal a tanyaépület mögé,
miközben homlokát ráncolva próbálta megjegyezni, hogy hol tartott a
beszédfolyamban.
Kornél elismerően nézett a barátja után. Igazán neki is eszébe
juthatott volna ezzel a trükkel megkeresni a csajt!
A színes ruhadarabok csábosan és fürgén lengedeztek a
napfényben, az öreg szürke ruhadarabjai nem bírták velük tartani az iramot.
Győző zavartan, izgalomtó kipirulva tért vissza és kézzel-lábbal
igyekezett Kornéllal megértetni, hogy ő is feltétlenül menjen el a ház mögé.
Tekintetük villámgyorsan kommunikált egymással:
– Ott a csaj?
– Siess!
A lány a már megcsodált, száradó bugyik rokonságába tartozó ruhadarabon
kívül egy tépett pólót viselt, amelyen több volt a szakadás, mint az ép
felület, s amit jóérzésű sztriptíztáncosnők csakis melltartóval hordanának.
Melltartó híján a csintalan cicik igyekeztek minden lyukon kidugni a bimbóikat.
Oldalt guggolt, és egy megtermett motort tisztogatott nőies alapossággal.
Még egy féldoboznyi fülpálcika segítségével az apró réseit sem felejtette ki,
pedig már minden darabkája csillogott-villogott. Érdekes párost alkottak együtt, a
nőies nő és a férfias motor, az aprólékos ápolás pedig tele volt erotikával,
mintha némán szeretkeznének.
Kornél nem tudta magára vonni a lány figyelmét, de valahogy biztos volt
benne, hogy érzi a jelenlétét. Kibámészkodta magát, nem illett már ott
kéretlenül ácsorogni, továbbment a régi, jópofa "csehszlovák filmekből" ismert
udvari budi felé, aminek az ajtaja lazán a fűben hevert.
Odahallatszott Józsi bácsi monológja, s bár érteni nem lehetett a
szavakat, a lány tudhatta, hogy vendégek tartózkodnak a tornácon.
Kornél belépett az ajtó nélküli bódéba, és miközben úgy csinált, mintha
dolga lenne, megcsodálta a tekercsekben sorakozó, puha vécépapírt, amelyekből
használat előtt egyszerre legalább 4 réteget kell hajtogatni.
– Szóval a csaj itt lakik! – Eddig is így gondolta.
Elmélázva fogta alattomosan keményedő farkát, és a háta közepében
érezte a lány tekintetét. Mikor úgy látta jónak, hogy ennyi időt
szokás ácsorogni a vécén, ideje megjátszani a rázogatós utolsó
mozzanatot, fallosza addigra szilárdan meredezett. Vigyázva fordult meg,
majd a lehető leglassúbb tempóban haladt el a lány mögött, lehetőleg ki nem
felejtve egyetlen kukucskálási alkalmat sem.
Józsi bácsi időközben utántöltötte a poharakat, és elégedetlen lehetett
az elfogyasztott bor mennyiségével, mert a sajátját kiitta és megint öntött.
Csak addig maradt csendben, amíg hamar magába töltötte a következő adagot is.
– Ne szégyenlősködjetek, ha jólesik! – vetette oda mellékesen a
fiúknak, és példát mutatva, az utóbbi 1 percben már a harmadik
pohárnyi savanyú italt fogyasztotta el. Közben és utána tovább mesélt.
Kornél nem bírta sokáig, és az öreg kortyolási szünetét kihasználva, megemlítette a motort kozmetikázó csajt:
– Józsi bácsi, az unokája nem szereti a bort? Vagy alkoholt nem ihat
még, vagy esetleg tőlünk félti?
– Itt van még? Azt hittem, elporzott. Miért ne ihatna, ha akar,
nagylány már, 22 éves, csinálhat ő már mindent, ami jólesik neki. Fogadnék,
hogy a motorját buzerálja, azt szereti legjobban, talán együtt is aludnának és
a kipufogót szorongatná egész éjjel, ha beférne az ágyába.
Kornél készségesen mosolygott:
– Hm És idehívjam az unokáját? Hadd pihenjen egy kicsit, a motor
megvárja.
– Szerintem ti is örömmel megvárnátok, de idehívhatod, ha akarod,
különben meg nem az unokám. Felícia idejár hozzám mosni meg takarítani, meg
amit még kell egy magányos öregember körül, csak a konyhába nem mehet be, mert
nem tudja megkülönböztetni a lisztet a zsemlemorzsától.
Kornél és Győző jelentőségteljesen összenéztek.(Folyt.köv.)
Folytatás: Ágyeszbugyesz 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése