TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)
Erotikus buborékok
/EROTIC BUBBLES/
- újabb 13 erotikus történet -
Minden muslinca megtalálja a saját cefréjét! – Ez nem valami újonnan gyűjtött, elévülhetetlen közmondás, csupán a "zsák a foltját", a "kukac az almáját" és más hasonlók helyi változata. S amely autentikus igazságnak az a különlegessége, hogy az általánosító és ismeretlen zsákkal és foltjával szemben a cefre és a muslinca, azaz Cefre és Muslinca valós, létező személyek.
Ráadásul felcserélhetők, szöges ellentétben a "folt a zsákját" és az "alma a kukacát" változattal, amik nem működnek, a "minden cefre megtalálja a saját muslincáját" verzió ugyanúgy megállja a helyét, akár az eredeti.
Ha valaki kételkedne, csak óvatosan szagoljon bele a levegőbe, és hallgassa meg a történetüket.
– Gyönyörű lány volt! – Az egyik törzsvendég, aki közvetlenül a kocsmaajtó melletti székhez tartozott, Muslinca távozása után sóhajtva könyökölt vissza az asztalka megszokott pontjára.
– Sokat dolgozhatott rajta, hogy a szépség nyomait is eltüntesse! – hangzott fel a szokásos röhögés.
Hitték is, nem is, mindenesetre elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha valaki Muslincát gyönyörűnek látta.
– Van egy olyan telefonos humbug, amelyik folyton kenőcsöket akar nekem eladni, hiába hajtom el őket, hogy én ennél szebb már nem leszek!
– Nekem meg ingyen akarnak mindenféle kenceficét adni, csak előbb adategyeztetést kérnek...
– Az idő mindent megszépít, és csak a szépre emlékezel, ha a te korodban nehezen megy is bármire emlékezni! – tértek vissza Muslincához. mert jólesett távollétében kibeszélni.
A kocsmárostól hiába vártak cáfolatot vagy megerősítést.
– Amikor én megismertem – felelte – Muslica pont ugyanilyen volt, legalább 70 évesnek látszott, a szaga meg konstans.
Gyanították, hogy a rangidős törzsvendég jóval többet tud annál, mint amiről néha elszólja magát, és ez általában szórakoztatta, máskor felbosszantotta a többieket.
Muslinca nyitvatartási időben nagyjából 50 percenként jelent meg a kocsmában, kivéve amikor sikerült ájulásig kiütnie magát, mert akkor kimaradt egy-két látogatás. Távozásakor már régen nem néztek utána, de nem felejtették el kitárgyalni és az alapos szellőztetést.
– Valójában hány éves lehet? – hangozott fel ezúttal is a gyakori kérdés.
Ugyanaz a törzsvendég tartotta magát illetékesnek ebben a Muslinca-kérdésben is, megvakarta a feje legmagasabb pontját, válaszolni készült:
– Egy korsó sör!
– Mi van?
– Ennyibe kerül az információ: 1 korsó! Hidd el, nekem többe van, nem adhatom ingyen!
– Jól van, megveszem. Hány éves?
– Kereken 50.
– Ne mondd! Mus-li-ca? – A megvásárolt információ új tulajdonosa félrehajtott fejjel grimaszolt. – Hetvenet inkább elhinnék!
– Bizonyítékom van rá! Muslica itt tépte szét egyszer azt a hivatalos papírt, ami minden adatát tartalmazta, plusz a hivatalos látleletet, és amit én szépen összeillesztgettem és megragasztottam. Mindent tudok a te Muslicádról!
A kocsmára egy pillanatnyi csend borult.
– Bizony, ötven... Ezt teszi a sűrű élet! Ha valaki egy nap alatt 2-3 napot él, vagy még annál is többet, az bizony hamarabb elhasználódik – magyarázta a bejárathoz legközelebbi, egyben a legillusztrisabb törzsvendégnek kijáró szék és asztal állandó használója. – Ha láttátok volna úgy 30 évvel ezelőtt...! – Tartott egy kevés hatásszünetet, kiélvezve, hogy minden figyelem feléje irányul. – Még az előző kocsmáros idejében... Ti még gyerekek voltatok, amikor Muslinca már óránként átsétált ide, láthatóan unta magát, és mindig akadt valaki, aki meghívta egy italra, akkor még töményet ivott, de azt válogatás nélkül, és lesütött szemmel fogadta a vicceket meg a megdöntésére vonatkozó célzásokat. Nem tudom, mikor tört meg a jég, talán éppen munkából kifolyólag voltam távol néhány napot, de egyszerre elmaradtak a szemlesütések, és aki éppen fizetett Muslicának egy felest, aztán elvitelre is kért egyet-kettőt egy műanyagpohárban... no az a koma hazakísérte a csajt. Általában ugyanazok a komák ismétlődtek, hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik, aztán lassan kitágult a kör és megszokottá vált, hogy nagyjából 3 feles a belépő, és aki ezt kifizeti, az óvatosan a nyomában oldalogva elkísérheti Muslincát.
– Nem lehet véletlen, hogy ennyire kiismerted a rendszert! Ki is próbáltad? – hahotázott Peti bácsi, aki ugyanúgy a közelben lakott, mint a legtöbb visszajárós vendég, ám 30 évvel ezelőtt még anélkül elment a kocsma előtt, hogy megérezte volna a hely vonzerejét. – Kár, hogy ez nekem kimaradt!
– Sajnálhatod. Gondolom, arra vagytok kíváncsiak, hogy mit csináltak ezek a bitangok 3 felesért Muslicával...
Röhögés csattant fel:
– Elég, ha a saját sztoridat elmeséled.
– Egy olyan ritka alkalommal, amikor szinte üresen találtam a kocsmát, csak a csapos támasztotta a pultot, de az is rögtön kapott az alkalmon, hogy kimegy összekészíteni a göngyöleget, ha addig vigyázok az értékekre, akkor történt... Egy ismeretlen koma lépett be az ajtón, és mivel csak engem talált, udvariasan megérdeklődte, hogy van-e csapolt sör, és amikor megnyugtattam, hogy érdemes várakozni, bizalmasan megkérdezte: ma volt-e már itt "az a jó kis csaj"? Úgy tettem, mintha nem érteném, erre ökölbe szorította a kezét és erőteljesen baszta a levegőt, még vigyorgott is hozzá, úgyhogy nem tehettem mást, mint gúnyosan azt feleltem: "Nem járt még itt, de foglalt!" Megvonta a vállát, a pultnak támaszkodott: "Enyém a 2-es sorszám."
– Sínen vagyunk – jegyezte meg a pult mellől valaki. – Ezek után már tiszta önvédelemből is kénytelen voltál megdurrantani!
– Hát igen...
– Halljuk!
– Befutott Muslinca. Elkapott egy vastagabb poharat, azzal kopogtatott a pulton, mire bejött a kocsmáros az udvarról vagy a raktárból, teletöltötte azt a poharat és Muslica elé tolta. Jó szeme volt az öregnek, sejtette, hogy a két vendég közül valamelyik úgyis kifizeti. Muslica csak ekkor mérte fel a terepet, nyilván ugyanilyen meggondolásból kérdőn nézett rám. Bólintottam, mire a kocsmáros hozzászámolta a sörömhöz a másféldeci barackot, fizettem, majd Muslica nyomába eredtem, aki már boldogan sietett a zsákmányával. Nem szívesen maradtam volna le, ha már előre rendeztem a számlát, még a 2-es sorszámú komára is elfelejtettem kárörvendően visszavigyorogni.
– Rátérhetünk a lényegre, vagy lesz még egy kevés rizsa előtte?
– Nincs már más, csakis a lényeg! Picike ház, ugyanaz, ahol ma is lakik, csak számoljátok hozzá azt a pár évtizedet, mióta senkinek sem jutott eszébe megigazítani a cserepeket, vagy legalább körbemeszelni. Akkor még kiváló állapotban volt, úgy örökölte, egy alig 20 éves lányt sokan irigyelhettek a szerencséjéért, de talán eszébe sem jutott, hogy egy családi ház körül, bármilyen kicsi is az, mindig lenne teendő, ahogy arra sem gondolt talán sosem, hogy dolgozzon... Tudom, ez a része nem érdekel benneteket! ...Muslica kizárta a kaput, belül minden tárva-nyitva. "Levetkőzünk – kérdezte – vagy csak előveszed...?" Leült egy tisztességesen kinéző franciaágy szélére, ivott egy kortyot, és talán ekkor nézett meg először rendesebben, aztán leszopott, közben eltüntette a barack-páleszt is.
– Meg se durrantottad?
– Akkor nem, de később még néhányszor meglátogattam...
– Ahogy mások is. Nem zavart, hogy mások is belejárnak?
– Ismered a mondást: Inkább játszom zenekarban egy jó darabot, mint egyedül egy csapnivaló művet! Muslica gyönyörű lány volt!
– Nehéz elképzelni! Pedig a szépség nem szokott nyomtalanul elmúlni... ja, és már nem pálinkázik, hanem bor folyik nagy tételben... És ez az öreg, akivel együtt él, akit Cefrének hívtok, és akit néha átküld egy üveg borért? Az honnét csöppent ide?
– Cefre... Az ugyanaz a koma, nem fogjátok elhinni, aki betévedt egyszer "azt a jó kis csajt" keresve, és utánam ő kapta a 2-es sorszámot... hahaha... még sokat járt ide, és itt is felejtette magát Muslincánál. Övé az örökös 2-es sorszám. – Látva a csodálkozó szemeket, vigasztalásul hozzátette: – Nem sok vizet zavar, ne izguljatok, a fal felé fordul, ha meg akarjátok durrantani Muslincát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése