Előtte - utána 1.

Téli erotikusok - erotikus novellák

harmadik évad

Előtte - utána

1.

Meglebbent a gyertyaláng.

Jobbra dőlt, aztán visszaállt eredeti, merev függőlegesbe. Mintha járna valaki a mozdulatlan szobában.

– Szellem – dörmögte Sándor félig-meddig magában –, csak legalább nőnemű legyen!

Ha valaki teljesíteni akarná az ilyen tétova kívánságokat, akkor az 52 éves, őszülő és pocakos férfi lakása már rég dugig telt volna nőkkel.

– Nem is volna jó! – válaszolt magának. Nem szerette kerülgetni a vendégeket, akár hosszabb, akár rövidebb ideig tartózkodtak nála. – Még akkor sem, ha nőből vannak, és ha dugunk, akkor sem.

Beleborzongott a gondolatba, hogy valakivel meg kellene osztania az életterét. Nem is hívott el soha senkit, és meg sem nézi, hogy ki lehet az, ha csengetnek.

Megrezzentek az árnyak.

Ült az ablaknál, kifelé nézett. Megszerette a semmittevésnek ezt a legegyszerűbb formáját, pedig néhány éve még másképp vélekedett:

– Minek él az olyan ember, aki csak bámul ki a fejéből?!

Elégedett volt a sorsával. Akár reggelig is nézheti a szemközti házat, ha úgy tartja kedve, és majd napközben alszik, ha éppen úgy tetszik. Kinek mi köze hozzá? Nem is tud róla senki, és valószínűleg nem is érdekelne senkit.

A gyertya jelentette az ünnepet, és jelképezte a megemlékezést, de ez utóbbihoz Sándornak nem volt kedve.

Csak az ünnepléshez. Karácsony óta cserélgeti a gyertyákat.

– Ilyenkor mindenki be van gubózva, rab a saját otthonában.

A szabadság pedig gyertyafényes, láblógatós. És annyi sört megihatna, amennyit csak akar, abba se szól bele senki.

– Csak az a baj az italozással, hogy nem áll rendesen a cerka – vallotta be magának, de gyorsan hozzá is tette, hogy most éppen feleslegesen állna fel.

Az ünnep ilyen, és az ünnepek utáni napok is, amikor mindenki otthon van. Punnyadnak, gubbasztanak, és még sorolhatná mindazt, amihez neki semmi kedve sem lenne.

Megnyikordult a telefonja.

Mint egy beteges sóhaj, nem olyan, mint a hívást jelző csöngés és nem is sms. Meg sem nézte, még a készülék felé se fordult.

– Mondtam már, hogy nekem ne küldözgessen semmit! – dohogott.

Biztos volt benne, hogy Kamilla küldött egy újabb fotót, amin éppen felnyomja magának a vibrátort. Máskor is ilyesmi nyöszörgést adott ki a telefon, másnap meg kíváncsiskodott a lány, hogy milyen lett a kép:

– Kiverted rá?

– Meg se bírtam nyitni.

– Mutattam már. Elfelejtetted, hogy lehet?

– Próbáltam… – füllentette Sándor – de rossz ez a telefon.

Kamilla közben a saját készülékében kikereste a fotót:

– Na?

– Ennyi habot használsz borotváláshoz?

– Ez csak a maradék. Muszáj, hogy könnyen csússzon. De legalább finom, selymes lett.

– Kipróbálom.

A lány felhúzta a ruháját, és gyorsan letolta a bugyiját:

– Na?

– Belül még selymesebb. – Sándor megszimatolta az ujját. – Szeretem a friss puciillatot…

– Ugyanezt mondtad a szénaillatra is. Olyan vagyok, mint egy szénakazal? – Kamilla terpeszben állt, és szórakozottan figyelte, ahogy matatnak a férfi ujjai.

– Az más. A puciillatot a farkamon szeretem érezni.

– Dugni akarsz? Úgy állsz?

– Látod, milyen szerencse, hogy nem vertem ki a fotóra… inkább beléd!

– Sietni kell, ha akarsz valamit.

– Megint jön a…?

– Ki ne mondd! A múltkor azt mondtad rá, hogy impotens, és fogott az átkod: nem állt fel neki.

– Én sem tudok vezényszóra dugni – játszotta meg Sándor a megértőt, miközben majdnem szétvetette a kárörvendezés: Kamilla új barátja, akivel kavarni kezdett, még 20 éves sincs, vagy legfeljebb annyi.

– De tényleg sietni kell, ha akarsz!

– Akarok, én nem vagyok impotens…

A lány készségesen kilépett a bokája körül tartózkodó bugyiból, áthúzta a fején a ruháját, majd széttett lábbal dőlt hanyatt az ágyon. Szerette érezni magán Sándor súlyát, és élvezte, ahogy egyre gyorsabban mozog benne a férfi fallosza.

Később mindketten megmosták a használt testrészüket.

– Csinálhatnánk dugós fotókat – javasolta a lány –, és amikor nem tudunk talizni, nézegethetnéd…

Sándor csak hümmögött: "Minek?"

(Folyt.köv.)

Folytatás: Előtte - utána 2.