Szerelmes lélegzet 2.

Előzmény: Szerelmes lélegzet 1. Mosolyogj rám álmodban!

Mindennapi erotika - 1. gyűjtemény - erotikus novellák

SZERELMES LÉLEGZET

2.

Reggeli a tetőn

– A mosolyodra figyeltem fel – mondta a pasi vontatottan, mint aki máris halálosan kimerült a lehajtott anyósülésen elkapkodott, mintegy 1,5 percig tartó akciótól –, és ők azok, akik nem eresztenek. – Felváltva nyalogatta, szopogatta Lívia bimbóit. – Fogva tartanak.

Szürcsölés, habzsolás, csámcsogás és egyéb zajok.

Leeresztve sem szállt le a lányról, ő pedig nem panaszkodott a férfitest súlya alatt, pedig a nyelve hegyén érezte a megjegyzés savanykás ízét:

– Hát ez nem volt nagy durranás!

Nemcsak az idő rövidsége miatt érezte így, hanem az is eszébe jutott, hogy Réka bizonyára ezt az iménti valamit aligha nevezné "tömésnek", legfeljebb egy féltömésnek, de még ízelítőnek sem, mert alig indult el, alig kezdett a vonat gyorsulni, megállt az állomás szélén.

A pasi kocsija az áruház melletti parkolóban állt, annak is a legtávolabbi részén, ahonnan szinte szó nélkül begurultak úgy 20 méternyit arra a sötét és kihalt útra, amelyen egyébként kamionok kerülnek és simulnak a raktárakhoz. Beültek, s a férfi nem tétovázott és nem pazarolta az időt felesleges körökre, egyik kezével a saját nadrágját húzta le, a másikkal a lányt vetkőztette alulról is egy kicsit, felülről is, ameddig lehetett, aztán villámgyorsan hátradöntve az ülést, átmászott Líviára, és már merítette is mélyre a farkát.

90 másodperc múlva meg kihúzta, de teste megmaradt nehezéknek.

Lívia épp'csak végiggondolta ezt a (jóindulattal számolva) 1,5 percet, és némán csodálkozott a melleit ért utólagos mohó ostromon...

– Repetát szeretnél? – mordult fel meglepetten, mert puncija mélyére visszacsúszott az immár újra keményen meredező farok. – Csak las-san, nem sietünk sehova!

A pasi kissé felemelkedve körbetekintett, s mivel a kocsi közelében változatlan csendet tapasztalt, lendületes, de az előző menetnél valamivel komótosabb mozgásba kezdett, amikor a két test sejtjei nem száguldanak el egymás mellett, hanem mindenki köszön mindenkinek, legalább futólag.

– Ez már valódi tömés lesz... ahogy kell – jegyezte meg alig hallhatóan Lívia. – Amazt meg elfelejthetjük... ahogy illik. – Hirtelen gondolata szerint úgy tervezte: Rékának a második, az igazinak ígérkező dugástól kezdve fogja elmesélni a randit. Mintha az első rá- és tovarepülés meg sem történt volna.

Egyik felhúzott térde az ajtóhoz szorult, a másik a sebváltóhoz préselődött, dereka alatt valami kényelmetlen csomó keletkezett – talán a saját ruhája sűrűsödött oda –, és az egész helyzetet edzett fakírok mindennapi gyakorlatához tartotta alkalmasnak, de igyekezett ezeket a körülményeket figyelmen kívül felejteni.

A pasas még valamennyit tovább lassított, az odalent összetalálkozó sejtek köszöntgetés helyett puszilkodtak, némelyikük végignyalta a másikat... A lány szemléletesen elképzelte, hogy mi zajlik "odalent".

– Ez így jooó! – nyögte Lívia. – "Legközelebb eleve ilyet kérek!" – tette hozzá magában, bár tudta jól, hogy a pasik többsége nem alkalmas kívánságok teljesítésére:

(1.) Vagy félreértik és megsértődnek,

(2.) vagy félreértik és megzavarodnak,

(3.) vagy félreértik és még azt is elfelejtik, amit addig jól csináltak.

A pasi lenyúlt az egyik kezével – amitől még súlyosabban préselte a lányt az ülésbe – és ujjaival birizgálta a be-ki csúszkáló farok közvetlen környezetét, majd váratlanul megállt:

– Mehet a szádba? – lihegte.

– Ott vagy jó helyen, ahol vagy! – felelte Lívia. – Majd legközelebb...

A döntés helyességét igazolta, hogy nem is lett volna idő áthelyezkedni a szűkösre szabott anyósülésen.

– Szeretem, ahogy mosolyogsz! – A pasas háta az autó tetőlemezéhez nyomódott, így a lány végre szabadon juthatott az izzadságuktól páradús levegőhöz. – Az üzletben is szeretem, amikor mosolyogva húzod le a vonalkódokat.

– Mosolygok, ha kell, ha nem?

– Remélem, nem mindig és mindenkire, csak amikor én fizetek.

– Honnan tudhatom, hogy te következel a sorban, amikor nem is nézek fel?

– Ezt éppen meg is akartam kérdezni. Jár a kezed, elkezdesz mosolyogni, és hirtelen felnézel, csak még arra nem jöttem rá, hogy miért éppen nálam viselkedsz így, amikor az előző 2-3 vevőre, akiket láthatok várakozás közben, rájuk fel sem pillantasz.

– Talán a tudatalattim kiválasztott, és jelez, amikor a te vásárlásod ér elém a szalagon! – mosolygott Lívia.

– Ahogy én meg téged választottalak ki? De te engem miért?

A lány egyszerre kedveset és vicceset akart mondani:

– Azt hiszem, mert sejtettem, hogy ennyire jól tudsz dugni! – Nem látta a férfi arcán, hogy vette volna a humort. – És te?

– Biztosan megéreztem, hogy ennyire jó téged dugni! ...és régóta szeretném látni, hogy mosolyogsz rám álmodban!

– Úgy érted, hogy itt alszunk a kocsiban?

Jókor hangzott el a kérdés, mert egy másik autó is bekanyarodott az áruház mögötti, áruszállító kamionoknak épített területre, s egy-két másodpercre a fényszórók nappali világítást varázsoltak a kocsi belsejébe.

– Szerinted ők is dugni jöttek? – kacagott Lívia, miközben mindketten öltözködtek.

– Persze. Ki kell használni ezt a félreeső helyet! ...Az előbbi kérdésedre pedig: nem, és azt javaslom, hogy elmegyünk a műtermembe, és ott folytatjuk...

– Meddig?

– Amíg jólesik, de reggelig feltétlenül.

A pasi a helyére mászott, majd visszahajtotta az anyósülés támláját, közben ahogy átnyúlt a lány testét érintve, mintha megingott volna, s majdnem az azonnali folytatást választotta.

– Szeretem az illatod – súgta lelkesen.

A másik autó fényszóróit lekapcsolták, a gyér belső fény és az elmosódott körvonalak arról árulkodtak, hogy vetkőzés kezdődött.

Lívia öltözködés közben tenyerével meglöbözte a combja között, hangosan és mélyen beleszimatolt a felkavart levegőbe, majd felkacagott:

– Melyik illatomra célzol? A kasszából nem nagyon érezheted... a szerelem illatát.

A pasas is nevetett.

Elindultak, a lány nem kérdezte, hogy hová, azt meg úgyis tudta, hogy miért. Előhúzta a telefonját és ekkor küldte el barátnőjének, Rékának a helyzetjelentést:

"ELSŐ SZERELMES SZUSZOGÁS KIPIPÁLVA, KÉRTE A CUKI, H MOSOLYOGJAK RÁ ÁLMOMBAN, TEHÁT LESZ MÉG TÖBB SZERELMES SZUSZOGÁS, LÉGY JÓ!"

Régen valamiféle gyárnak, vagy több kisebb üzemnek adott otthont az épületegyüttes, mára egyes falait alátámogatták, más részeit felújították.  Alig fért fel rá a temérdek graffiti.

Lívia szinte hallotta a súlyos, öreg gépek zakatolását, bár  abban a teremben, amelyen keresztülhaladtak, csupán a padozatból itt-ott kiálló csavarok (és a csavarok helyei) árulkodtak az egykor itt folyó munkálatok tényéről, és azt a titkot megtartották maguknak, hogy szövőgyár működött-e, vagy reklámszatyorüzem.

A férfi több lépcsőfordulón át egészen a tetőig kalauzolta a lányt, útközben egy sötét sarokban meghúzódó hűtőből 2 üveg pezsgőt vett magához, és telefonon pizzát rendelt.

– Tudtad, hogy a város közepén is létezhet romantika? – fordult Líviához.

A lány akkor értette meg a kérdés lényegét, amikor a különféle akadályokkal teli tetőn úgy érezte, mintha a világ fölé emelkedett volna. Hallatszottak a forgalom zajai, látszottak a lentről kapaszkodó fények, a távolban jóval magasabb épületek meredeztek, mégis... 

– Mint egy lakatlan sziget! – ámuldozott. – Ha várunk egy kicsit, még a tenger morajlását is meghalljuk.

– És a madárcsicsergést – helyeselt a pasas. – De ne várjunk semmire! Javaslom, hogy dobd le a felsőd, különben nyakon öntöd magad pezsgővel! Sajnos pohár nincs fent.

Lívia minden ruhadarabot levetett magáról, mert azt gondolta, hogy erre megy ki a játék, s a következő pillanatban a szájához emelt pezsgősüvegből több folyt a mellére, mint a szájába.

Nevetgéltek a sötétben, és a tetőn körbesétálva kerülgették a megbújó akadályokat.

Telefonált a futár, hogy megérkezett, és bizonyára máskor is járt már a magasban, mert kettesével véve a lépcsőfokokat, nagyon hamar átadta a pizzát, majd örömmel nézegette a lány körvonalait a sötétben, amíg a fizetségre várt.

Sétálgatva, meg-megállva ettek. Lívia úgy kikente magát, ahogy csak lehet.

– Te is csupa ketchupos lettél? – kacagott, amikor a pasi félkézzel vetkőzni kezdett.

– Nem tudom, csak... a farkam, meg fel is állt.

– Muti! Mit tudnék segíteni? – ereszkedett guggolásba a lány. A nappali hőséget visszaszolgáltató épülettető felett éppen erre az alkalomra várakozó, leheletnyi szellő buja hullámokat vetett Lívia lába között. – Szólj ám, ha elég!

– Szerintem észre fogod venni... – A férfi mély, élvezeteseket lélegzett.

Később lesétáltak azokba a helyiségekbe, amiket a pasi a műtermének nevezett, s mivel nem volt idejük megbeszélni, hogy mire szolgál ez a műterem-komplexus, Lívia még évekkel később is azon tanakodott, hogy művészeti alkotások készülnek-e, vagy valamilyen szexbulikat rendeznek...

Több ágyszerű alkalmatosság közül választhattak, zuhanyozás után kettőt próbáltak ki. "Ismétlődtek a szerelmes szuszogások." – Lívia többször elmondta magában, amit majd a barátnőjének is el fog újságolni.

– Siess! – súgta a férfi.

Úgy tűnt, hogy 1 perc sem telt el azóta, amikor mély álomba zuhantak, pedig odakint már erőteljesen hajnalodott.

– Siess!

Puha, virágmintás takarót terített Lívia vállára, aki automatikusan összefogva magán, mint egy palástot viselő, meztelen királylány, értetlenül pislogott:

– Hol is vagyok?

Felértek a tetőre, körülöttük az utolsó színtelen foszlányok és az egyáltalán nem kellemetlen párafoltok lebegtek.

Létezik ilyen a városban, vagy ez még az álom része?

Szerelmes szellő provokált hosszú lélegzetvételeket.

Pár lépésnyire tőlük egy szerényen megterített reggelizőasztal (szék sehol), ettől még hihetetlenebbé vált az egész ébredés.

A pasi kibontotta a lány dús melle felett a virágmintás takarót, és csak ekkor válaszolt:

– Pszt! Megmutatlak a felkelő napnak!

(Vége)