Meddig kell várni?

TAVASZI EROTIKUSOK - 1. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- 13 erotikus történet -

Meddig kell várni?

A hangya megtorpant, mint mindig, amikor Jenci odanézett. Aztán a következő leleplező pillantásra megint meghúzta magát, hogy ismét nekilódulhasson, amint a kopottas szandál tulajdonosának tekintete másfelé kalandozik.

-- Ez megérzi, ha nézem! -- állapította meg Jenci. -- Megérzi és ravaszkodik...

Minden napra jutott valami hasonló horderejű felfedezése, amiket leírva és könyvbe gyűjtve már legalább a negyedik kötetért zsebelhetné be a tisztes honoráriumot.

-- Csak a nőket ismerhetném ki ennyire! -- sóhajtott, és a hipermarket folyton nyíló-csukódó üvegajtajához fordította a fejét.

A kinti és benti légnyomáskülönbség -- vagy valami egészen más -- a nők testéhez tapasztotta a ruhát, még a legbővebbeket is bevonzotta a lábuk közé, és akkora élvezettel tett közszemlére minden kívánatos formát, hogy biztosak lehetünk a jelenségre vonatkozó fizikai törvény nemében: pasi.

Jenci végleg elveszítette a megfigyelt hangyát.

A nőket nézte már, szomjasan és kiéhezve, precízen követve rejtélyes domborulatok hullámzását, ahogy a titokzatosan mágnesezett -- lehet, hogy ez a tudományos magyarázat -- ruhák teszik, sőt Jenci annál is mélyebbre ment, mert Jencinek a rendkívül színes fantáziája is segített.

Közben azt játszotta, hogy képes irányítani a fotocellás üvegajtót, és természetesen úgy szabályozná, hogy az arra érdemes nők ne tudjanak egy pillanat alatt eltűnni, hanem kénytelenek legyenek megvárni, amíg ő kitanulmányozza a testüket. Például ez a két mutatós nő -- a harmincas évei végén járó, virágzó szépség és a kamaszkorból kinőtt, 20-22 évesnek becsült nyalánkság -- elég lassan haladnak, de még jobb volna valahogy visszatartani őket...

Jenci, mióta kétágú nadrágban jár, szakadatlanul hisz abban, hogy nagyon kell akarnunk valamit -- mint most ezt a két nőt, akik szemlátomást anya és lánya kapcsolatban állnak egymással --, és amit nagyon akarunk, az teljesülni fog. Képzeletében az anyát választotta, időhiány miatt meg sem indokolva, hogy miért nem a lányt, és gyorsan hozzátette magában, hogy mit szeretne vele csinálni, hiszen csak így lesz komplett és teljesítésre alkalmas a kívánság...

Az anya, éppen úgy, mint aznap több ezer más látogató, belépett a hangtalan üvegajtó szélesre tárt nyílásán...

De az 1-2 lépésnyire lemaradó lány előtt becsukódott a lehetőség! Zsupsz! Feje majdnem odakoppant a vastag üveghez!

Mire Jenci végiggondolta volna, hogy az ajtó szabálytalan működésében vajon ő is szerepet játszhatott-e -- később meggyőződéssel vallotta, hogy igen --, az asszony odabent megfordult és nevetve tárta szét a karját, ami ilyesmit jelenthetett: "Miért maradtál le?" Az biztos, hogy nem csodálkozott.

A kinn-felejtődött lányon sem látszott a meglepetésnek nyoma sem, hátralépett, majd újra az ajtóhoz, s amikor még ezután sem nyert utat, vidáman legyintett. A fotocella nem engedelmeskedett neki!

Jenci, mint akit fenéken rúgott a pad, odarohant:

-- Segíthetek, Szépség?

A "szépség" éppen olyan hirtelen jött a szájára, ahogy az ötlet támadt a fejében. Megfogta a lány karját, együtt léptek az ajtóhoz, ami természetesen kinyílt, aztán mélyen -- szándéka szerint érzékien, s nem ódivatúan -- a bent várakozó asszony szemébe merülve mondta: -- Bármiben szívesen állok a rendelkezésükre.

A két nő összenézett, majd hangos "köszönjük" közben már el is fordulva, a mozgólépcső felé igyekeztek.

Jenci még titokban reménykedett, hogy a körbe-körbe forgó lépcsősor meghibásodik, és ő ölben fogja felvinni a leányzót, de talán nem volt ideje ezt alaposabban megtervezni, ezért nem történt semmiféle affér. Kilépett a hipermarketből az áprilisi nyárba. Sajnos időközben a padot mások birtokba vették, de egy távolabbiról is szemmel tarthatta a rakoncátlan ajtót.

Aki nem ismeri Jencit, azt hihetné, hogy agyából máris kiröppentek az iménti nők -- azért nézegeti már megint a hangyákat -- ám ez tévedés lenne: az üvegajtó egyetlen mozdulatát sem szalasztotta el. Tisztán látta maga előtt az iménti jelenetet, és újra meg újra lepergette magának, ahogy a leányzót nem érzékelte a fotocella, vagy éppenséggel -- és ez lehet a másik logikus magyarázat -- pontosan érzékelte, csak nem akarta beengedni.

"Ez aztán a muri!" -- Nem is sejtjük, mennyivel több a természeti törvény, mint amennyit a fizika-, biológia- és más könyvek ismertetnek, és nem csupán vastagbetűs törvényszerűségek léteznek, hanem -- amikről alig van tudomásunk -- megengedők is... Szerencsére Jenci fantáziáját és autodidakta tudását nem lehet átverni!

Sajnálta, hogy nem volt ideje megfigyelni: A lánynak volt-e árnyéka? Mert bizony találkozott ő már olyan csajjal -- sajnos csak több lépés távolságból figyelhette meg --, akit csak félig-meddig követett az árnyéka: a ruhájának volt, ha halvány is, de a lábának, karjának és a fejének egyáltalán nem. Az ilyeneknek tükörképük sincs... csak azt lenne még jó megtapasztani, hogy ezeket a szellemeket meg lehet-e dugni, vagy nem is lehet közben érezni semmit. Mintha a levegőt dugnánk?

*

A hipermarketből kifelé a korábban megismert két nő -- a 38-40 évesnek látszó anya és a nőiességét éppen kibontó, 20-22 körüli lány -- kissé unottnak és elégedetlennek tűnt, szemlátomást nem vásároltak semmit, ám alig hagyták el szigorúan egymás mellett lépkedve az üvegajtót, az utcán felvidultak. Mintha olyan nagy valami volna az átjutás! Arra viszont nem is figyeltek -- bezzeg Jenci rögtön észrevette --, hogy nem ugyanúgy áll rajtuk a ruha, mint befelé, és nem tapad úgy, mint mások testére, bizonyára ruhapróbálgatás során veszítették el a mágnesességet, vagy valami ilyesmi a magyarázat -- Jenci biztos volt benne, hogy idővel ezt is sikerül megfejtenie. -- Viszont mindkettőjüknek van árnyéka, ez megnyugtató, és attól még nem veszítették el a férfi érdeklődését.

A nők csak akkor komorultak el egy másodpercre, amikor felfigyeltek arra az alakra -- Jencire -- aki már a hipermarketbe belépéskor rájuk próbált akaszkodni, most meg pincsiként követni kezdi őket. Hátra-hátra pillantottak, majd egy sarkot elhagyva futottak vagy 20 métert, de így sem sikerült lerázni.

Később egy távoli utca végén egy újabb kísérletet tettek: ridikülből előkotort slusszkulccsal beültek egy ott parkoló autóba, majd vigyorogva elhajtottak.

De Jencit nem lehet egykönnyen átverni!

Türelmesen várakozott -- semmilyen más értelmes magyarázatot nem talált arra, hogy a két nő miért ilyen távolt állt a hipermarkettől, mint azt, hogy éppen itt laknak, ahol az autó parkolt --, és amikor 4-5 perc múlva visszakanyarodott a kocsi, nem ő volt meglepődve, hanem a nők.

Az anya és a lánya a legközelebbi, felújításban hiába reménykedő házhoz siettek, a lányt már el is nyelte a nyikorgós kapu, az asszony még várakozott egy kicsit és Jenci felé kiáltott:

-- Meddig kell várni?

Jenci nem nézett körbe, kiváló megfigyelőként tisztában volt vele, hogy más nem tartózkodik a környéken, azaz az invitálás éppen neki szól. Néhány lépéssel ott termett, majd udvariasan előreengedve az asszonyt, hagyta becsapódni a kaput. Majdnem belecsípett az előtte ringatózó félgömbökbe, de mégsem tartotta illendőnek ismeretlenül az effajta tolakodást.

Az aprócska lakás közepén a lány szemérmesen félbeszakította a vetkőzést:

-- Rendőr vagy? -- szegezte Jencinek a kérdést. -- Zsaru, nyomozó, biztonsági őr...?

-- Egyik sem.

-- Miért követtél minket?

-- Mert annyira vonzónak talállak titeket, hogy nem tudtam ellenállni...

-- Szóval dugni akarsz.

Az asszony némán leült, tekintete megakadt a férfi viseltes szandálján.

Úgy tűnt, a lány elfogadta a magyarázatot, amit végül ő mondott ki, sőt egy elégedett mosoly is átfutott az arcán, megvonta a vállát és folytatta a vetkőzést.

Jenci kiguvadt szemmel látta, hogy a lány lehulló bő ruhája  alatt egy másik található -- ebben a melegben? --, majd egy újabb. A lány szinte lubickolt a sikerben, amikor észrevette a férfi lélegzetvisszafojtott csodálkozását. Kibújt az utolsó ruhából is, de ezzel nem ért véget a mutatvány, mert a bugyijába tűzve előkerült még néhány bizsu, és amikor levetette a melltartóját, még mindig maradt rajta egy.

-- Erre voltál kíváncsi? -- kacagott Jencire. -- Vagy mutassak még valamit? Ez alatt -- húzta ki egy arasznyira a bugyi derekát -- már csak én vagyok található... De magamat ingyen nem mutogatom! Van pénzed?

Jenci sóhajtott. Most jött igazán zavarba.

Az asszony következett. Büszkén pördült középre, és Jenci gyanította, hogy nemcsak a hibátlan testével van megelégedve, hanem a vetkőzés közben előkerülő, a lányénál nagyobb mennyiségű lopott cuccal. Az asszony a melltartót is ledobta, miután látványosan leválasztotta róla az árcédulát, és a merev kosárból kiöntött egy csomó kacatot.

A nők kíváncsian meredtek a megnémult férfire. A véleményére vagy az elismerésére vártak?

-- De az ajtó... befelé... -- dadogta el Jenci a számára megválaszolatlanul maradt talányt. Úgy gondolta, hogy minden más világossá vált.

-- Az nem volt szándékos, szerintem az ajtó a testápolóm alatt nem érzi a testemet... pedig itt van... máskor is megesett már. Vagy a biztonságiak, akik kukkolnak a kamerákkal, szórakoznak. -- magyarázta a lány. -- Kifelé a csipogó a rizikós, de sosem volt még gond! -- tette hozzá fölényesen. -- A biztonságiak még a lyukamba is belesnének, ha sikerülne elkapniuk. Te meg most meg mit szeretnél? -- nevetett Jencire. -- Ha már így lefüleltél minket... mit vársz? Jutalmat? Egy jó kis dugást remélsz?

Jenci elszántan bólintott.

-- Én nem akarom! -- kacagott a lány.

Közben az asszony rájött, hogy majdnem meztelen egy idegen előtt, vagy csak így a karta magára terelni a figyelmet, eltakarta a mellét, majd a másik szobába nyíló ajtóhoz lépett. Visszaszólt:

-- Mindig ennyire lassú vagy? Meddig kell várni?

Jenci a szétdobált ruhák között botladozva iparkodott, közben elégedetten állapította meg, hogy megint -- mint mindig -- igaza volt mindenben, sőt -- bár utólag fogja csak részletesen kiértékelni az esetet -- még a kívánsága is maradéktalanul teljesül.