2018. augusztus 8.

Pernahajder 69.

Előzmény: Pernahajder 68. - Kétszobás vendégvárás

Pernahajder
VI.

69. fejezet
A férje törzsvendég volt


Fásultan hallgatta a zajokat, amennyire mások a háttérzenére figyelnek, s csak néha kapta fel a fejét.
Nóra éppen az időben előbbre tervezett, 8 órás ügyfelet próbálta Vali segítségével beazonosítani, miközben az idegen csaj naiv kérdésekkel bombázta mindkettőjüket, mert szeretett volna minden részletet megtudni mindkét, de főleg a másik, a reggelig tartó akcióról. Melitta a fürdőszobáig kísérte a falloszát takargató vendégét, és az előszobában megtorpanva, a wc ajtónak támaszkodva telefonált, Pernahajder biztos volt benne, hogy még csak egy törölközőt sem csavart a teste köré.
Máskor is tapasztalta már: a lakás legkisebb helyiségébe minden behallatszik. A különleges akusztikának köszönhetően a beszédhangok nem nyomták el egymást, hanem – kicsit odafigyelve – minden szó érthetővé vált, ám abban a pillanatban, amikor nem érdekelte már, hogy kint miről beszélgetnek, a hangok újra összefolytak.
– Szóval mit tud az ismid? – próbálkozott megint Nóra.
Bizonyára kézjelekkel is kifejezte, hogy mire kíváncsi, mert Vali felkacagott:
– Nem nagy szám, de azt sokáig elhúzza. Meg ne kérdezd, hogy szopjad-e még, mert úgyis azt feleli, hogy "még egy kicsit", csak simán hagyd abba, ha elfárad a szád!
– Elég uncsi lesz... Mért nem őt tervezted be éjszakára? Legalább szundizhatnék közben.
– El sem tudom képzelni, mit lehet egész éjjel csinálni! – ámuldozott az új csaj.
– Mit mondjak erre? Nem volt még új pasid, aki először kaphat meg mindent?
– Nem nagyon értem...
– Én meg nem nagyon tudom másképp kifejezni. Egy olyan pasit képzelj el, aki először lát meztelen nőt, ráadásul azt csinál vele, amit akar. Megvan? Pont erre lehet számítani attól, aki egész éjszakára kifizet. Nem fog tudni betelni a lyukaddal, mindent ki akar próbálni, és még a végkimerülés határán is legalább az ujjait bedugja a lyukaidba, ha már mindent szabad, nehogy nyugtod legyen egyetlen percig is.
...Ugyanekkor Melitta a wc ajtajának támaszkodva sorolta a telefonba:
– 165 centi magas vagyok, mellbőségem 100-as, szép gömbölyűek, előrenéző bimbókkal, 55 kiló a súlyom, hosszú barna a hajam, teljesen borotvált a puncim, és máris nedves... Akarod érezni?... Fix tarifáim vannak, és abba az időben minden belefér, amit akarsz, nincsenek pluszban fizetendő extrák és rejtett költségek... Jöhetsz hosszabb időre is, barátnőmmel közösen lakunk, de külön szobában... ha érdekel, ő is bekapcsolódhat... Fürödhetünk együtt, ha szereted...
Pernahajder az ajtó túloldalán gyanakodni kezdett: Nem hallotta a tarifákat. Ugyan Melitta miért nem sorolta a telefonba? Variál?
A lány hangja távolodott – bizonyára visszakísérte az ügyfelét felöltözködni –, de továbbra is kivehető maradt minden szó:
– Rendben, gondold meg, és egyeztetünk időpontot... Még ma? Mikor érsz ide?... És mennyi időt szeretnél?... Jó, most leteszem, mert el vagyok foglalva, de várlak személyesen!
Nóra, Vali és az új csaj fuldokolva nevettek, és Pernahajder sajnálta, hogy nem figyelt oda az előzményekre, a vidámság okára. – "Csak nem rajtam röhögtek?" – épített fészket a gyanakvás, amikor a következő pillanatban Vali őt emlegette:
– ...Előbújik, aztán veled akar ismerkedni...
– De foglalt még a másik szoba! – mondta az új lány.
– Mindjárt üres lesz, menj be és várd illően, mint egy jókislány, összetett lábakkal!
– Mi lesz?
Vali a lehető legnagyobb komolysággal válaszolt:
– Pályaalkalmassági teszteken kell megfelelned.
– Ez most valami...? Te most etetsz engem?
Nóra kuncogása erősödött, és már Vali sem bírta kitörő nevetését visszafogni:
– Vigyázz Peti bácsival! – Nem ismerték az igazi nevét, és azt sem tudták, hogy ő a hírhedt Pernahajder, így legtöbben a "Peti"-nek hívták, amiért még sosem tiltakozott. – Vigyázz vele, mert délután már nagyon be volt indulva! Egyszer az ölébe kellett ülnöm, egyszer meg cumiztatni akart...
– Ajaj! – sopánkodott Vali is, kissé túljátszva a sajnálatot. – Most végre alaposan meg leszel kefélve!
– Nem olyan szörnyű az – ellenkezett az új csaj –, legalábbis úgy emlékszem. Régebben volt benne részem.
– Arra gondolsz, amikor másfél órán keresztül megy a fűrészelés? – szörnyülködött Nóra. – Miből gondolják a pasik, hogy az jó? Bogyót kapnak be és nonstop basznak másfél órát.
– Az én... volt férjem bogyó nélkül is bírta! Igaz, hogy nem ennyire sokáig, de ki se húzta, már megint állt neki.
– Na, látod, egy teszten már átmentél! Itt sok ilyennel összejöhetsz, legalábbis nekem zsinórban másfélórások jönnek, füstöl a punikám! És, ha az egyik nem bírja, máris jön helyette az újabb…
Pernahajder lehúzta a wc-t, majd töprengő arckifejezéssel lépett a lányok közé, a nagyobbik szobába. Még láthatta a másik helyiségbe sietve átosonó új csaj hátát.
Három kíváncsi, vagy inkább pimasz szempár meredt a férfire, mintha a mára tervezett leszidást várnák.
Melitta – ahogy ez sejthető volt – még fel sem öltözött az időközben eltávozott ügyfele után, bal bokáját a jobb térdére téve piszkálta a lábujjait, puncija enyhén megnyílt, mellei keményen nyomódtak a karjához.
Pernahajder képtelen volt hozzászokni a lány hanyag  természetesen viselt meztelenségéhez, és minden alkalommal elképedt a hihetetlen hajlékonyságtól. – „Saját nyakába rakja a lábait!” – Nehezen viselte Melitta tekintetét, amitől legtöbbször kiszámíthatatlan reakciói támadtak, mint most a menekülési kényszer. Vali másfelé nézett, nem lehetett tudni, merre jár.  Nóra szemei egyértelműbbek voltak, mintha azt tudakolnák egyszerű stílusban: "Most akkor megcsináljalak, ahogy ígértem, vagy ne?"
Mit lehet egy fel nem tett kérdésre válaszolni, lehetőleg ugyanolyan egyszerűséggel? Azt, hogy "jólesne egy szopás, csak zavar Melitta jelenléte"? Pernahajder inkább bement az új csaj után, bepuffantva háta mögött az ajtót, mintha nyomatékosan ismét figyelmeztetné az mögötte bámuló lányokat, hogy "így kell becsukni, ha baszni akartok".
A kisebb szobában ugyanolyan rendetlenség fogadta, amilyenért a napokban már megbüntette a csajokat, talán csak a feltépett óvszeres tasakok mennyisége és színe jelentette a változást. A 30-hoz közelítő, rövidre vágott hajú, festett szőke, a kinti lányoknál teltebb idomokkal rendelkező nő meztelenül, az oldalára fordulva feküdt a kopott ágyon, arcát karjával eltakarva.
Pernahajder kihagyta az ilyenkor szokásos formaságot – majd ráér még megtudni a nevét, meg hasonló információkat –, ledobálta a ruháit, és az új csaj mellé heveredett.
A nő nem várta meg a kioktatást, hamar rájött, hogy itt más a szereposztás, mint a megszokott: itt neki kell aktívan viselkedni. Ráhajolt a szótlan férfi falloszára, és akkora lendülettel szopta, hogy még az ágy is nyikorgott.
 
Folytatás:
Pernahajder 70. - M. meséje

Pernahajder VI. rész tartalom 

Nincsenek megjegyzések: