2018. április 12.

Kupi 22.

Kupi
II. rész

22. fejezet
Kínos rázások



– Azt hiszem, nem kis megrázkódtatás lehetett a pasinak sem – jegyezte meg Henriett.
– Jaj, meg ne szakadjon a szívem! – nevezett Olívia. – Szegénykének egy lány verte ki, nem fiú, micsoda tragédia!
 – Jól kiráztad? – kérdezte Anikó.
– Pontosan úgy csináltam, ahogy a srácok legjobban szeretik... Tudtam, hogy emlékezetes marad számára, de nem így képzeltem.
– Gáz, hogy nem szólt, csak elélvezett!
– Aztán kerültem is, és alig vártam, hogy elutazzanak, pedig eredetileg éppen az ellenkezőjét terveztem.
– Én egy szomszéddal jártam úgy – mesélte Anikó –, hogy megpróbáltam nem összefutni vele, és megkönnyebbülést jelentett, amikor lakást cseréltünk és elköltöztünk. Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlom a sztorit.
– Mit követtél el ellene? – fordult Xénia is, ahogy mindenki, Anikó felé.
– Ártatlan kis játék volt. A függőfolyosóról ki lehetett járni a lapos tetős részre, ami pont a mi lakásunk mellett volt, ezért gyakorlatilag csak mi használtuk, kiteregettük a ruhákat, kitettük a dobozokat, amíg valamelyikünk le nem vitte a kukába, meg ilyesmi. Napozásra is alkalmas lett volna, de a szüleim többször felhívták a figyelmemet, hogy eszembe se jusson, mert egy csomó ablakból odalátni. Persze a tiltás ellenére fürdőruhában kifeküdtem néha, és éreztem a csillogó üvegek mögül pásztázó, vetkőztető tekinteteket.
– Ledobtad a cicitartót és kenegetted magad olajjal– találgatott Henriett –, az a kukkolók kedvence. Lassan simogattad a cicidet...
– Nem mertem. Így is egy frászban voltam, hogy valaki kiugrik valamelyik ablakon, éppen mellém, és röptében megerőszakol. Nem tudtam, hogy kik bámulnak, csak éreztem a tekinteteket. Másukat nem akartam érezni, mégis mindig csábított a titkos napozás, azon a nyáron ötször olyan barna lettem, mint előtte bármikor.
– Jó is az! – sóhajtott Xénia.
Anikó bólintott és folytatta:
– Akkoriban már eljárhattam bulizni, mindig megszabták, hogy mikorra kell hazaérnem. Kitaláltam, hogy hazaérve a ruháimat kiakasztom szellőzni, hogy a szellő kifújja belőlük a füstszagot, és másnap reggel tettem csak mosógépbe, így a szüleim nem szimatolták ki a lakásban, és nem emlegették, hogy "milyen büdös buli volt már megint". Egyik ilyen alkalommal, éjjel 11 óra után, amikor hazaértem, olyan kellemes volt a levegő, hogy nem volt még kedvem bemenni a lakásba. Úgyis meghallották, hogy megjöttem, megnyugodhattak, kiálltam a terasznak használt lapos tetőre, és élveztem az éjszakát. Néhány ablak mögött még a tévé kék fénye látszott, de a legtöbb elsötétedett. Ezek érdekeltek legjobban, a sötétek, mert azok mögött bújtak meg, akik kukkolni szoktak, bár ilyenkor már a kukkolók is alszanak. Levetkőztem, a ruháimat kiakasztottam szellőzni, és kint maradtam még meztelenül, végiggondoltam a buliban történteket. Nem volt semmi rendkívüli, csak a szokásos, ki kivel jött össze, ki kivel szakított, de lefeküdni nem akartam még... Az utcai fények nem világítottak fel, de a teliholdban állva jól látszhattam volna, ha valaki meg akar lesni. Időnként végignéztem a sötét ablakokon. Magamban dúdoltam, és ütemesen ráztam a fenekemet. Fogalmam sincs már, mik jutottak eszembe a bulival kapcsolatban, de jókat mosolyogtam rajtuk, és azt hiszem, még táncoltam is egy kicsit a langyos szellővel... Hirtelen egy nagyon közeli ablak mögött fény villant, a lakás egy távolabbi helyiségéből szűrődhetett oda, és kirajzolt nekem egy árnyat, aki ott áll a kissé elhúzott függöny réséből, és biztos voltam benne, hogy régóta engem bámul.
– Kitalálnátok, hogy mire gondoltam? – tette fel a költői kérdést Anikó. – Nem hinném! Sajnáltam, hogy csak úgy, szimplán levetkőztem, és nem mutattam be legalább egy sztriptízt. Viszont a popsirázást folytattam, és a fejemet elfordítva, amíg csak lehet, a szemem sarkából figyeltem az ablakot. Olyan izgi volt, mint amikor tánc közben felcsúszik a ruhám, és tudom, hogy mindenki a seggem bámulja... Biztos, hogy torzít az árnyék, de az alapján alacsony, széles koma volt a kukkolóm, elképzeltem, ahogy szuszog és a homlokán folyik a veríték. És mozgott az árny és a függöny! Ott, az ablakban verte magának. Szerettem volna mutatni neki valamit, ezért erősebben ráztam a popsimat, ő meg gyorsabban rázta a farkát. Beszaladtam a lakásba a dugi cigimért és öngyújtóért, nagyon siettem, és amikor visszaértem, úgy gyújtottam rá, hogy hosszan égettem az öngyújtót, a hasamtól emeltem fel lassan, hadd csodálhassa csak megvilágítva a kúpos bimbóimat.
– Ha megvártad volna a napfelkeltét, az sem rossz...
– Talán, de nem lehettem biztos benne, hogy az árnyék is megvárná. Mert egyszer csak kirázza magának, aztán mi van? Lenyugszik és elmegy aludni. Most akartam, csak már nem tudtam mivel fokozni. Ráztam a popsimat saját dudorászásom ütemére, az árnyék meg rázta a farkát... míg váratlanul el nem tűnt az ablakból. Nevettem, mert biztos nem készült fel zsepivel, vagy a vécébe kellett rohannia kicsöpögtetni, de az arcomra fagyott a mosoly, amikor valaki segítségért kiáltott, és fényárba borult az a lakás. Behúzódtam a fal mellé, holdárnyékból figyeltem dermedten, hogy mi történt. Jövés-menés, sürgölődés támadt az ablak körül, egy kis idő múlva mentő állt meg a ház előtt, és jól láttam, hogy az egyenruhások a kivilágított ablakú lakásban tüsténkednek... Hazasiettem, bebújtam az ágyamba, és reszketve arra vártam, hogy jönnek értem a rendőrök. Mert miből tart kideríteni, hogy engem lesett az a koma, akinek a halálát okoztam…?
– Lehetne a sztori címe: A kukkoló végzete, vagy: Popsirázásba is bele lehet halni... viccelődött Xénia, ám senki sem tudott nevetni rajta.
– Később rájöttem, hogy az a nyugdíjas bácsika lehetett az áldozatom, aki nem halt meg ugyan, de attól kezdve bottal közlekedett, és olyan lassan, mint egy alvajáró, a parkig és vissza.
– Mindig is tudtam, hogy veszélyes seggű barátnőm van – ölelte át Henriett Anikót. – Nem is merek mögéd kerülni!
– Erről jut eszembe: Mára már elfogytak az ügyfelek?

Előzmény: Kupi 21. fejezet - Szégyenlős emlékek
Folytatás: Kupi 23. fejezet - Délutáni forgatag

Kupi I. rész ( 1 - 13. fejezet ) - tartalom

Kupi II. rész (14 - 26. fejezet) - tartalom

Nincsenek megjegyzések: