2018. március 14.

Játssz velem a szélben!

Tavaszi erotikusok
3. évad

JÁTSSZ VELEM A SZÉLBEN!



– Csillagokat nézni – felelte Lívia üveges tekintettel.
A többiek összenéztek. Még azok is megállapították, hogy be van állva csaj, akik lemaradtak az előzményekről.
– Ki kellene kísérni! – vetette fel egy hallótávolságon túlról nyálat csorgató koma, és ezzel a megjegyzéssel az új kolléga kivívta az összes többi gyanakvó érdeklődését.
Harsány röhögés volt a válasz, és hosszú idő telt el, mire valaki leereszkedő magyarázatot adott:
– Éppen arról lenne szó, hehe, csak olyan nem akad, hehe, aki hajlandó kikísérni ebben az időben.
– De, ha megérné?! – Az eredetileg ajánlkozó férfi nem adta fel, feszengve lubickolt a hirtelen jött népszerűségben, és inkább tovább nyalogatta Lívia látványát, ha távolról is.
– Vidd ki, majd meglátod! Ha nem próbálod, sosem tudod meg, hehe!
– Csak arra vigyázz, hogy ami megfagy, az könnyen letörik!
Eddigre már olyanok is izgatottan remélték a további fejleményeket, akik mélán maguk elé bámulva várták, hogy valaki felálljon és elköszönjön. Mert a legelső távozó helyzete a legnehezebb, annak szelén már nyugodtan el lehet vitorlázni a végtelenül lapos, évindítónak szánt buliról. Viszont, ha történne valami, akkor maradhatnának még.
– Ha így indul az év, nem sok jóra számítok! – sóhajtott még az imént valaki, s mostantól ő is Líviára és potenciális hódolójára koncentrált. – Na, ne kéresd magad – vigyorgott most – addig kell a csajt kivinni, amíg van hozzá kedve. Majd tisztességesen megköszöni, ha kettesben lesztek!
– Ti miért nem...? – forgatta 180 fokban ide-oda a fejét a pasas, aki úgy érezte, hogy rajta kívül mindenki tudhat valami olyat, amit ő is meg fog ismerni, amint elegendő bátorságot gyűjt, és udvariasan karon ragadja az asztal lapjába görcsösen kapaszkodó, dekoratív, kissé spicces nőt.
De mit röhög mindenki?
Lívia hunyorogva, lassított mozdulatokkal rendezte össze zilált egyensúlyérzékét, és úgy emelkedett fel a székről, mint aki nem döntötte még el, hogy az asztalra fog-e hasalni, vagy inkább szónokolni szeretne.
Ami sikerül.
Szellőkönnyű ruhája mintha az est folyamán megfogyatkozott volna, vagy csak az akadálytalan belátás ellen tervezett passzos alsó réteg tűnt el, csúszott fel vagy olvadt el, de a jégfehér világításban a formásra gömbölyített, karcsú alak szinte meztelennek tűnt.
Még a nők sem találtak hibát a váratlanul eléjük tárult testen. A férfiak közül többen fészkelődni kezdtek, és úgy tűnt, hogy mégis akadnak további jelentkezők is, akik bármire vállalkoznának ezért a csajért, kockáztatva akár a holnap reggeltől metsző szélvészként terjedő pletykát is.
Nándor még kevésbé értette a helyzetet, ám úgy gondolta, hogy őt illeti az elsőség, mivel ő vetette fel legelőször a kikísérési projekt ötletét. Átgázolva néhány kinyújtott lábon, megcélozta Líviát.
A lány közben megtámaszkodott az asztal középtáján, olyan beállást produkált, hogy ki lehetett volna tenni a piros, 18+ karikát, majd megkapaszkodott egy pogácsás tálban, és félfenékkel visszahuppant.
Nándor odahúzott egy szabad széket, és kíváncsi tekintetek kereszttüzét észre sem véve, szorosan melléje ült, Combjával tartotta fent a lányt, aki megörült a váratlanul érkezett támasznak, és a fejét a férfi vállára hajtotta.
Szemben egy vörösképű, átizzadt hónaljú kolléga megfeszített alsókarja ütemes öklözésével jelezte, hogy mit kellene sürgősen csinálni a lánnyal, s lehetőleg itt, az asztalra döntve. Ezen a vendégsereg megint jót szórakozott – az eddigi tömény unalom után egy ilyen pantomim már esztrádműsornak hatott –, és néhány másodpercig megoszlott a figyelem.
Csak Lívia és Nándor nem figyeltek fel a kanca művi meghágására emlékeztető közjátékra.
A lány a kezét nyújtotta:
– Találkoztunk már? – kérdezte lehunyt szemmel. – Lívia vagyok.
Mivel senki sem kapta el időben az ismerkedő jobbot, az rohamos süllyedésbe kezdett, és Nándor lába között landolt, a lány ezzel további támaszt nyert magának. Félfenék a széken, egy könyök az asztalon, másik kar a szomszéd széken...
A szemközti koma úgy belelkesedett, hogy nagyokat nyögve, öklével szaporábban dugta a levegőt. – El ne menj idő előtt! – figyelmeztette valaki a háttérből. – No, ha ez elkezd spriccelni...! – dünnyögött félhangosan egy női hang.
– A szervezésen dolgozom – nyafogta Lívia. Nándor persze tisztában volt ezzel, hiszen már a legelső reggelen felfigyelt a bombázóra, és kicsit sérelmezte, hogy a lány őt eddig észre sem vette. – Te is a cégnél vagy?
– Hülye kérdés! – morogtak a környékbéliek, hiszen csak a dolgozókat hívták meg a buliba. Türelmetlenül várták, hogy mi következik. – Rátérhetnének a lényegre!
Lívia elnyújtott, kényeskedő hangon folytatta, fejével befészkelte magát a férfi vállgödrébe:
– Végtelenül felelősségteljes munka az enyém, hisz' szervezés nélkül csak fejetlenség és töketlenség lenne...
– Hát ne töketlenkedj, adj neki! – kibicelt egy hang a távolból.
– Elhiszem – sóhajtotta Nándor. Ez a csaj akármit szervezne neki, csak jó lehet. Arcát csiklandozta a lány haja, de iszonyatosan jóérzés töltötte el, mintha alatta feküdne.
– És mindent meg kell tervezni, lépésről lépésre – folytatta Lívia –, és minden eshetőségre számítani, mert a legkisebb bizonytalanságnál megtorpan a gépezet.
– Értem – nyelt egy nagyot Nándor, és beszívta a vállára omló haj illatát. Csak ne tartaná a kezét éppen a kritikus hely közelében, hogy az ember farka még diszkréten fel sem emelkedhet...!
– Recseg-ropog, mintha olaj helyett homokot öntenél bele. – Lívia kis- és gyűrűsujját elérte az ágaskodó fallosz, ám nem mozdította onnan. – Jobb pedig, ha csúszik az olajban. – Mesélt még a munkájáról, olyan kifejezéseket használva, mintha "Szeresd, amit csinálsz!" címmel munkavállalók agymosó tréningjét vezetné.
Nándor izmai megfeszültek, észrevétlen fészkelődésbe kezdett, mivel úgy akarta megigazítani a falloszát, hogy közben a lányt ne riassza el. Elképzelte, hogy a farka a kisgatyából már kidugta a fejét, lilás-pirosan tekintget.
Ekkor figyelt csak fel a többiekre.
Mindenki őket nézte, még azok is, akik látszólag egymással koccintottak.
– Kijössz levegőzni? – kérdezte hirtelen a lány.
– Veled?
– Választhatsz mást is.
Szemben a vörösképű koma élénken rázta a fejét, úgy tiltakozott:
– Engem ne válassz!
A többiek mind meg voltak győződve arról, hogy ezek ketten mégis kimennek, hiába süvít a tél utolsó lehelete.
– Öltözzetek fel! – tanácsolta valaki.
– Minek? – hangzott fel rögtön innen-onnan az ellenvetés.
– Itt is megcsinálhatnák! – vigyorgott a vörösképű, és eltolta maga elől a poharakat, akkora helyet tett szabaddá, hogy ott elfért volna a lány az asztalra döntve, és az új kölléga is, mögötte.
Lívia olyan léptekkel vette célba a terem sarkában sorakozó ruhafogasokat, ahogy egy tengerész próbálná manökenesen egymás elé pakolni a lábait, miközben szaggatottan bukdácsol a keskeny kifutón.
Nándor teljesen kikapcsolta a többieket, belemerült a látványba.
A lány grammokban mérhető ruhája kihangsúlyozta karcsúságában is félgömbökből összerakott alakját. Ritkaság az ilyen, legalábbis Nándor eddig csakis szélsőségek ágyában fordult meg – csontsovány vagy zsírgombóc –, és tudta, hogy hiába is vágyakozik egész éjjelen át tartó ölelkezésre, velük az úgysem lenne jó. Csak feltérdelni az ágyra, vagy nekitámasztani a csajt, és ennyi elég is, nem ér többet. Azt a jelentéktelen körülményt nem számítva, hogy általában azok a lányok sem szántak több időt az action-re, mert jött a következő ügyfél, vagy minden pillanatban megérkezhetett a férj, vagy élettárs.
– Líviával összebújni...! – sóhajtott fel, és alig néhányan olvasták le a szájáról ezt az óhajt.
Kissé megkésve elindult ő is a kabátjáért, görbe lábai ugyanúgy kacsáztak, mint a lányéi, miközben azon számolódott, hogy Lívia, amikor majd alatta fekszik, és lágyan beengedi a falloszát, egyszerre keményen és puhán összeolvadnak, akkor ő majd apró mozdulatokat tesz, a lányra nehezedve órákig lehetne így húzni az együttlétet. És Lívia hagyja majd, hogy órákon át élvezze a testét, és nem fogja sürgetni, hogy "kúrjál keményen!" . Mert azzal úgyis tisztában van azzal mindenki, hogy amikor egy nő sürget, az nem a teljesebb élvezetért mondja, hanem a gyorsaságért. Siet. Mielőbb túl akar lenni rajta, nem kell pózt váltani, meg mindenféle időhúzást, ami a pasiknak olyan fontos néha.
A többieket elsodorta a tippelési láz, és a cég évindító bulijának résztvevői már-már fogadásokat kötöttek, hogy a dús, szőke fürtöket viselő lány és a nála másfél fejjel alacsonyabb új kolléga, mihez fognak odakint egymással kezdeni.
– Mert óriási a szintkülönbség – állapította meg dühösen a vörösképű, ahogy elnézte Lívia és Nándor egymáshoz viszonyított magasságát. – Nem lesz ebből semmi! Mégsem ugrándozhat, mint a nikkelbolha, hogy felérje a puncit...
– Pedig ebben a hidegben csak ugráljon, és dugja meleg helyre a cerkát, ha nem akarja lefagyasztani! – vélekedtek mások. – Vagy elő se vegye!
– Lívia majd előveszi, és leápolja – szólalt meg egy idősebb kolléga.
– Igeeen?! – fordultak feléje többen is, hiszen köztudottan bennfentesnek számít. Heteken át tartott a nagy szerelem közte és Lívia között, és tán még most is tartana, ha a felesége fülébe el nem jut a szóbeszéd a lamúrról. – Ha jól szétterpeszti a lábait, fel lehet érni?
Egy másik bennfentes is jelentkezett:
– Megoldják, nyugi! – Az őszülő halántékú koma egy hasonló bulit, és egy hasonló "levegőzést" követően majdnem 10 napig élvezte a lány kegyeit, legalábbis mindenki így tudja, az ágyból is alig keltek fel.. Azóta nem is köszönnek egymásnak. – Livike lecsúszik a falhoz támaszkodva 20 centit, a kolléga meg beteszi neki. Aztán rugóznak egy kicsit, spricc, és visszajönnek.
Majdnem mindannyiuk szeme előtt ott lebegett a jelenet.
– Tényleg így lehet – ismerték el. – De ilyen hidegben is lehet spriccelni?
– Majd kérdezd meg, ha visszajönnek, hogy sikerült-e! Te télen nem szoktál kefélni? Októbertől márciusig zárva?
– Zakkant lennék, ha fagyban csinálnám, állva, amikor ott a meleg szoba és a kényelmes ágy...
– Na, meg ott a megszokott feleség... Mit szólna az asszony, ha más csajjal fagyban és állva is megy, vele meg a meleg, kényelmes franciaágyon sem?
– Hogy van az a rugózás? – érdeklődött kipirulva az egyik kolléganő.
– Lovagolsz, csak a levegőben – felelte az asztal túlsó végéről egy másik csaj –, vagy jobban jársz, ha csak meghajlítod a térded, és hagyod, hogy a pasi mozogjon alattad. Szemléltessem?
Ettől kezdve azok is megértették, akik még sosem próbáltak ilyet.
– A lyukon meg befütyül a szél...
– Olyan dugóra van szükség, ami nem szelel! Neked milyen van?
– Megmutissam ennyi ember előtt?
– Láttak már olyat, csak az mind nagyobb volt!
– Gyere ki, és odaadom!
– Hívj ki nyáron!
– Akkor gyere a mosdóba!...
Ilyen, és ehhez nagyon hasonló párbeszédek alakultak ki pillanatokon belül, mintha az összes kolléganőre és kollégára egyszerre tört volna rá szexuális inger, vagy így akarnák feldobni az egyébként érdektelen összejövetelt, legalább a végére, hogy szép emlékek maradjanak.
Mintha elkezdődött volna a zárórát jelentő visszaszámlálás, sürgős lett mindenkinek. Óvatosan azért még ode-odatekintgettek másokra, nehogy vállalati pletyka kerekedjen a dologból, de megnyugtatóan hatott, hogy itt is, ott is, mindenki nyomul, Különben is: pletykaalapnak ott van Lívia és Nándor esete, rajtuk lehet csámcsogni, akikről pontosan lehet tudni, hogy mit csinálnak odakint, és bizonyára Lívia majd ezt a szerencsétlen új kollégát is úgy bekavarja, hogy nem győz majd kimenekülni a nagy ragaszkodásból. Hosszabb távon nem előnyös, ha egy mutatós –  akit mindenki szeretne, és akire mindenki irigy, ráadásul könnyen kapható – csaj, ha utána meg a nyakunkon marad, és lerázhatatlan.
A hangzavar vadgalambok búgásává alakult.
Méregették egymást. Ki mire hajlandó? Ki mit tesz meg egy kedves munkatárs kedvéért? És főleg, hogy mit szólnak, akik látják, lesz-e belőle a cég falain túlnövő pletyka, vagy holnapra mindenki elfelejt mindent?
Líviát és Nándort – bár még csak pár perce tartózkodtak kint – mindenki elfelejtette.

*
– Erre nem számítottam! – józanodott ki Lívia abban a pillanatban, amikor a jeges szél egyszerűen a csupasz bőrére tenyerelt, mintha a prémes nagykabát és a komolytalan, hártyavékony ruhaféle nem is volna rajta. – Hoztál jégcsákányt?
Nándor fogai összekocogtak, lovaglásra termett térdei remegtek.
– Azt hiszem, valami melegebb helyen kellene folytatnunk! – nyögte ki nehezen, bár sejtette, hogy ezzel lemond a bombázó csaj által szinte elfogadott villám-dugásról.
– Hozzám eljöhetsz – mondta a lány, és átvéve a csábító szerepét, közelebb lépett, majd benyúlt Nándor nadrágjába. Úgy megmarkolta a meredező falloszt, hogy ilyen mozdulat után még egy csúnya csajnak sem lehetne nemet mondani, nemhogy egy szépségnek. – Egyedül vagyok egy hatalmas ágyban... És te?
– A szüleimnél lakunk... a... barátnőmmel... – Tudta, hogy nem szokás egy nőt megismertetni az önéletrajzzal, és pláne nem őszintének lenni, amikor áll a farok, a célbaérés érdekében inkább el kell hallgatni a felesleges információkat, mégis kiszaladt a száján.
Lívia egy másodpercre meghökkent, majd folytatta a jóleső markolászást:
– Akkor mindenképpen hozzám megyünk, nem fog zavarni senki. – Lefelé nézett, Nándor fejebúbjára, és úgy érezte, hogy a feszülő fallosz mindjárt el fog olvadni a kezében. – Ne is folytassuk itt, mert még megfázunk!
Nándornak annyi ereje sem maradt, hogy belegondoljon a következményekbe – végülis otthon meg tudja magyarázni, ha tovább tart a buli, reggelig meg úgyis hazaér –, bizonytalan mozdulattal benyúlt a lány kabátja alá, megsimogatta a kicsattanóan gömbölyű fenekét, és máris biztos volt benne, hogy bárhová elmenne egy ilyen nőért. Legalábbis reggelig.


Tavaszi erotikusok 2. évad

Nincsenek megjegyzések: