2018. február 28.

Kupi 14.

Kupi
II. rész

14. fejezet
Bilincs





Megbilincselve, életem leghosszabb napját töltöttem azon a sárgaréz vázú, robusztus méretű, a csupa-fodor selyemtakarótól mégis kecsesnek tűnő franciaágyon – mesélte később Henriett.

Bőven volt ideje átgondolni az addigi életét, és amikor - dél körül - az éhség mellett egyéb szükségletek is rátörték, kínjában a legsötétebb és legszégyenletesebb élményit is végigrágta. Nem segítettek! Hiába történt vele a franciaágyon heverésnél számtalan, rosszabbnál rosszabb dolog a legvadabb emlékek sem nyomták el a húgyhólyagját feszítő ingert.
4 órája feküdt megbilincselve.
Először furcsállotta, hogy csak a csuklóit rögzítették, és azt sem értette, hogy miért hagyták rajta a ruhát. Aztán magányos tornagyakorlatokat végzett, szétnyitogatta a térdeit, bemutatta magának a hidat és a tarkón-állást, nehogy izmai elzsibbadjanak a nagy tétlenségtől. Egyre kevésbé tartotta érdekesnek vagy izgalmasnak a helyzetet.
– Ha megszólalsz, leragasztom a pofádat! – közölte fogvatartója kedvesen, mielőtt magára hagyta volna.
Utána még gyakran hallotta a hangját, az ablak alatt tárgyalt valamilyen mesterekkel árakról és munkaórákról, de vele, az ágyhoz bilincselt lánnyal nem foglalkozott...
Felesleges volt a fenyegetés. Miért is szólalt volna meg, hacsak azért nem, mert sürgős lett volna vécére menni? Amúgy megszokhatta már a furcsaságokat, a férfiak gondoskodtak róla, hogy ne csodálkozzon a legképtelenebb hülyeségeiken se.
Elhatározta, hogy véget vet a szenvedésnek, egyszerűen elereszti a vizeletet. Ki tudna evickélni altestével az ágy peremére, és kicsavarodva, lábait felhúzva kilocsolni a padlóra. Nem akarta. Hadd áztassa csak a franciaágyat! Csak a ruháit sajnálta egy kicsit, meg magáz, hiszen itt fekhet majd a saját pisijében, és továbbra sem néz rá senki.
Nem maradt más választása, egy-két csepp már magától előjött...
Az utolsó pillanatban nyitott be egy 18 év körüli srác, szó nélkül letett mellé egy edényt – később tudta meg. hogy ilyesmiket "kacsa" néven a kórházakban használtak, vagy talán még ma is használnak – felhajtotta a lány ruháját, lerángatta a bugyiját, majd a hideg edényfélét alá tolta.
Mint egy visszatartott zuhatag, már ömlött is!
A fiú az ágy melletti egyik éjjeliszekrényből előhúzott néhány illatosított törlőkendőt, és gondos mozdulatokkal leápolta, mint egy kisbabával tenné. Egyetlen pillanatra megtorpant, mint akinek eszébe jutott valami fontos, Henriett rózsaszínben játszó, kagylószerűen zárt, ám puhán nyíló puncijára meredt, aztán hamar befejezte a tisztogatást.
Nem húzta vissza a bugyit, és nem hajtotta le a ruhát, némán eltávozott, kezében a "kacsa" a rekordmennyiségű, sárgás folyadékkal.
– Megkérdezhette volna, hogy esetleg ennék-e valamit – zsörtölődött a lány, de megkönnyebbült.
A srác egy óra múlva se szólalt meg, amikor hozott egy tiszta bugyit. Felhúzta. A lány megemelte a fenekét, hogy könnyen boldoguljon, s ez a mozdulat, vagy a csupasz, résnyire megnyíló punci érintése egyiküket sem hagyta hidegen.
Henriett érezte, hogy valaminek történnie kell.
A fiú beindult. Jól látszott volna, hogy felállt a farka, még akkor is, ha nem veszi elő megmutatni. Kigombolta a nadrágját, a lány fejéhez térdelt, és a falloszát a szájába nyomta. Talán nyolcat-tízet lökött durván a torkáig, majd kivette és a csodálkozó arc felett rázta ki a spermát.
- Ezen túl vagyunk, akár el is engedhetsz - nézett fel Henriett.
Választ nem kapott, a srác csak a nyomait tüntette el egy újabb törlőkendővel, aztán kiosont a szobából.
- Lehet, hogy nyertem egy kénytelen szövetségest! – okoskodott a lány magában. - Ha ez egy titkos akció volt a részéről, akkor meg is zsarolhatnám, hogy elárulom...
Elégedetten heverészett egy darabig, aztán újra elvégezte az ágyhoz bilincselt kézre általa kifejlesztett tornagyakorlatokat.
– Ezt szánták ebéd helyett? – dünnyögött, és biztos volt benne, hogy a következő látogatás alkalmával fel fogja rúgni a srácot. – Jó, ha megvolt fél cent – saccolgatta az egyébként szokatlanul bőven ömlő sperma mennyiségét.
Nehezen viselte a tétlenséget, ráadásul úgy érezte, hogy a kikötött karjaiban megszűnt a vérkeringés.
– Inkább sorakoznának a lábamnál, és jönnének kettesével – fohászkodott –, basznánk orrba-szájba... – Eleve ilyesmire számított, nem üres fekdécselésre.
Ha egy gazdag pasas egész napra – 24 órára – kibérel egy lányt, az nem arra készül, hogy megbilincseli és magára hagyja, hacsak nem hibbant az illető.
Megvonta volna a vállát – hiszen így is, úgy is ketyeg az óra, és elég szép összeg üti a markát –, de egész teste erőtlen és tehetetlen volt. Órák meneteltek esemény nélkül.
Henriett negyedik hónapja élt a kupiban, s amikor először belépett az ajtón, még tél volt. Mostanra nyárias tavasz lett. Ennyi idő alatt sok mindent átélt, és a férfiak sok mindent kipróbáltak vele, még olyasmiket is, amikről addig nem is sejtette, hogy bárkinek élvezetet okozhat.  Akár ez a mostani kikötés! – Lesnek kamerával? – fordult meg a fejében, ám a helyiségben ennek semmi nyomát sem találta.
Fekvő helyzetben – akár most is – automatikusan széttette a lábát, csak alváskor gömbölyödött össze. – Szakmai ártalom – mosolygott magán, amikor kínlódva fészkelődés után újra kétfelé nyíltak a lábai. A másik ilyen furcsa, felvett tulajdonsága is hasznosnak bizonyult: képes volt kikapcsolni az ízek érzékelését...
– Visszajöhetne a srác unaloműzőnek! – fordította az ajtó felé a tekintetét, amikor kintről fojtott beszélgetést, majd sietős lépteket hallott.
Végtelenül elgyötörtnek érezte magát.
– Mintha egy karaván ment volna át rajtam. Az oázis meg a távolban sem látszik.
Elveszítette az időérzékét, és némán szemlélte, amikor kantáros nadrágot viselő férfiak egy másik franciaágyat is becipeltek a szobába. A pasasok – a legkisebb csodálkozás nélkül – lapos pillantásokkal méregették, akár valami új autót, amiről már mindent tudnak.
– A csomagot elhozta valamelyiktek? – kérdezte az egyik, főnökös hangsúllyal.
– Már hogy hoztuk volna, amikor az ágyat markoltuk?!
– Akkor menjetek vissza érte...de ne siessetek!
– Öt perc elég lesz? – vigyorgott egy őszes, copfos férfi.
– Oké. Valaki álljon az ajtóba! – hangzott a következő intézkedés, és a négyük közül főnökként viselkedő letolta a nadrágját.
Miközben a másik három az ajtóban várakozott és meresztgette a szemét – senki sem indult el semmiféle csomagért –, emez a farkát húzogatva közelített a lányhoz. Szabad kezével, ruhán keresztül megsimogatta a fekvő női testet, közben éppen eléggé megmerevedett a fallosza, és bedugta Henriett szájába.
– Valaki menjen már kívülre! – szólt hátra.
Ebből a lány megértette, hogy az ágycipelők külön akciója nem az igazi program része. Neki, érthetetlen okból, még mindig feküdnie kellene, mint egy darab fa. Nem is nagyon volt ereje mocorogni, csak az ajkait nyitotta éppen megfelelő méretűre.
Engedelmesen lenyelte a spermát, majd a második, harmadik és negyedik adagot is.
A költöztető munkások elégedett vigyorral távoztak, majd kisvártatva egyikük visszalépett egy tévé-méretű dobozzal. Újra csend lett és kínos mozdulatlanság.
Később megjelent egy szobalány, nagyjából meztelenül, csak a lágyan ringó mellei közé gyűrődve, és a dereka környékén viselt valami kötényszerűt. Előhúzta a bilincs kulcsát, és kiszabadítva az elgémberedett lányt, sürgette:
– Megmutatom a tusolót, siess nagyon! – Türelmetlenül megvárta, míg Henriett felemelkedik, majd szinte futott az egyik emeleti fürdőszobáig.
Útközben mindenütt feltűnt a készülődés, nagy buli előtti utolsó simításokat végeztek.
A szobalány megvárta a zuhanyozást, közben mindenre figyelt és utasításokat osztogatott:
– Mosd le a tusfürdőt, ne maradjon! Spriccelj be a lukadba... de húzd szét előtte! – Már úgy tűnt, hogy mindent rendben talált, de nem hagyta abba. – Hajolj előre! Nagyterpesz... – A zuhanyrózsát pillanatok alatt csillogó fémcsőre cserélve, a langyos vízsugarat bevezette a lány végbélnyílásán.
Kellemetlen és kényelmetlen, de igen gyors és radikális öblítés zajlott. Henriett felszisszent, és a vizeletét sem tudta visszatartani. Nem is akarta, mert ki tudja, mikor lesz újabb alkalom...
– Siess! – A szobalány segített többé-kevésbé megtörölközni, a ruganyos ciciket hosszasan nyomogatta, majd fújt a lányra valamit, ami jobban hasonlított izzadságszagra, mint izzadság gátlóra. – Megviseltnek kell lenned, szenvedőnek... – szólta el magát, mint aki máskor is vett már részt ilyesmiben.
A szobában időközben a másik franciaágy is kapott egy lakót: Henriett elfoglalta a helyét a sajátján, és engedelmesen nyújtotta a csuklóját megérdemelt bilincselésre.

Előzmény: (Kupi I. részből) 13. fejezet - Az első 24 óra
Folytatás: Kupi 15. fejezet - Játszószoba felnőtteknek

Kupi I. rész ( 1 - 13. fejezet ) - tartalom
Kupi II. rész (14 - 26. fejezet) - tartalom

Nincsenek megjegyzések: