2018. február 14.

Kupi 13.

Előző fejezetek:
Kupi I. rész - tartalom (1 - 13. fejezet)
   

Kupi
13. fejezet
Az első 24 óra




– A környéken lakik? – kíváncsiskodott a boltos.
Henriett megvonta a vállát, nem akart beszélgetni, aztán mégis válaszolt:
– Igen.
– Mostanában költözött ide?
A testes férfi minden vásárlót ismerhet, ráadásul a szőke lány elég könnyedén öltözött fel, még a kabátját se gombolta be, csak összehúzta magán.
– Tegnap.
– Albérlet?
Henriett a kefirek és joghurtok között válogatott, nem felelt.
– Csak azért kérdezem, nem tolakodni akarok, a világért sem… csak azért kérdezem, mert nálam is van kiadó szoba, ha érdekelné.
– Köszönöm, nem.
– Egy kedves hölgy lakott ott sokáig, de külföldre ment dolgozni. Olcsón adom, kényelmes, nézze meg, ha van kedve!
A lány kipakolta a pultra, amiket vásárolt, és az üres kosárral még egyszer körbejárta a boltot, hátha eszébe jut még valami.
– Az a kedves hölgy vendégeket is tudott fogadni, ha érti, mire célzok, nem zavartam semmiben – folytatta a férfi.
Henriett elcsodálkozott: – „Ez máris kiszúrta, hogy mivel foglalkozom? Rám van írva?” – Gabonapelyhet tett a kosarába.
– Csak számoljon utána, kislány! Nem kell leadni a pénzből, nem kell közösködni senkivel, nem akarja lenyúlni senki sem a vendégeit… Ha úgy egyezünk meg, még az albérletért se kell fizetnie, csak néha én is meglátogatom a másik szobában, vagy együtt fürdünk…
– Ezeket kérem! Mennyi lesz?
– Odaadom ingyen, ha bejön velem a raktárba. – A boltos kinyújtotta a kezét, és az ajtón fityegő NYITVA – ZÁRVA táblával játszadozott. – Be sem kell zárnunk, mire jön valaki, végzünk.
Henriettet bosszantotta, hogy férfi felismerte benne a prostituáltat, és zavarta, hogy ilyen nyílt ajánlatokat tett.
– Mennyit fizetek?
– De nagyon fent hordod az orrod, kis ribikém! – Durván tologatta az árucikkeket, és idegesen kereste a vonalkódokat. – Átmegyek és ennél kevesebbért, mint amit most fizetsz, megbaszlak, azt’ még a pénz se lesz a tied, mert osztozkodnod kell!
– A bácsinak megy még?
Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a boltos nem bírja türtőztetni magát, és lekever egyet a lánynak, ám újabb vásárló érkezett az üzletbe.
Henriett távozóban átfordította a táblácskát ZÁRVA állásra, és a középső ujjával felfelé mutatva elköszönt:
– Van errefelé valami jó kis bolt? Viszlát!
A rövid útszakaszon mindenütt letakarították már a havat a járdáról. Járművet egyet sem látott, csak a távolból hallatszott egy busz erőlködése.
Henriett dúlt-fúlt. Főleg a szőke lányra haragudott, önmagára – „de hülye fejem van” –, és amikor kigurult egy zsömle a tömött szatyorból, belerúgott. A metsző hideg lehűtötte a fejét, és már másképp látta a boltban történteket. – „Miért húztam fel magam? Igaza volt, ribi vagyok. Tett egy ajánlatot, na jó, nem kellett volna a raktárban megdugatni magam, de nagyon bunkón viselkedtem… Ide se kell többé jönnöm!” – Ledobogta talpáról a havat és becsöngetett.
– Mit hoztál? Csajoook! Itt a puncismikulás! – kiabált Anasztázia.
Reggeli közben kiderült, hogy nincs már annyira korán, legalábbis két vendég már megfordult a házban.
– Megfordult bennem és Biancában – fogalmazta meg Anasztázia. – Ha én mentem volna vásárolni, akkor a boltos lenne ma a második.
– Képes lennél azzal a potrohossal? – húzta el a száját Anikó. – Én nem bírom az ilyen öreg faszikat.
– Miben lenne más? Ugyanúgy feláll a farka. Még érdekesebb is, mert nem gondolnád, milyen kemények tudnak lenni…
– És a boltban?
– Nem mindegy? Behajolsz a sörös rekeszekre és megrak. Úgy beszélsz, mintha te annyira megválogathatnád, melyiket kapod be… Na! – Rácsapott Olívia kezére, aki az utolsó sajtszeletért nyúlt. – Nem egy kisbolt raktára a legextrémebb hely a világon! – folytatta.
– Mesélj!
– Vidámparkban valami hosszú, vonatszerű jármű, síneken közlekedett, és lassan. Annak a hátsó padján minden megvolt.
– Mikor?
– 16 éves voltam.
– Megértél már a vidámparkra.
– Másnak valami? Vagy megint csak én mesélek? – dőlt hátra Anasztázia.
– Nekem villamos hátsó peronon… – kezdte a telt, copfos szőke lány.
– Abban mi van? Busz, vonat, villamos, taxi… ezeken mindenki átesik.
– Lift, zuhanyozó, szauna, pad a parkban… – sorolta tovább Olívia, és mégis megkaparintotta a sajtot.
– Olyan vagy ám, mint a róka! – nyafogott Anasztázia. – Én pedig az ártatlan fehérholló.
– Nem is értem, ti hogyan tudtok úgy beleolvadni a környezetbe, amikor valamelyik pasi nem szimpi, hogy véletlenül sem fog titeket választani! – folytatta Anikó az előbbit.
– Díszpárnának álcázom magam… – vetette oda Bianca. – Xénia nem jött még meg?
– Csutakolja magát.
– Mesélt valamit?
– Még nem sokat…
A vidám reggeli csevegést a csengő hangja szakította félbe.
– És ez így lesz egésznap… – nézett a mennyezetre Anasztázia, majd sietve eltüntette a maradékot, kidobta a zacskókat, lesöpört egy-két morzsát a melléről, és a többiekhez hasonló kíváncsisággal várta a vendéget.
Kettő érkezett, és alig kezdték el vizsgálgatni a lányokat, újabb csengetés. A következő percben már három szempár siklott merészen a gömbölyű formákon és az izgalmas völgyekben. Hat lány várta némán a választás eredményét.
Két férfi egyszerre mutatott Anasztáziára, majd egymásra néztek és felnevettek. A mutatóujjak váratlanul megmozdultak, és most meg mindkettő Biancát célozta meg.
– Tessék, válassz te először! – udvariaskodott egyikük.
– Elvihetjük mind a kettőt…
– Lányok? Mi a véleményetek egy négyesről?
– Minden jóban benne vagyunk! – válaszolt Anasztázia felemelkedve.
Bianca is felállt, rajta kevésbé látszott a lelkesedés.
A harmadik férfi az imént ellesett macsós mozdulattal Henriettre mutatott:
– Meghívsz a szobádba?
– Mehetünk.
– Mit szeretnétek? – kérdezte Anasztázia a két pasast, miközben Bianca a pult mögött számolt.
– Mindent lányok, de rögtön! – röhögött az egyik.
– Mit szeretnél? – érdeklődött hamarjában Henriett is, nehogy valamit kifelejtsen a rituáléból. 
A szikár, szemüveges férfi súgva válaszolt: 
– Levetkőzöl?
– Persze. Másképp hogy lehet…?
– Mindent vállalsz?
– Amit szeretnél.
– Cumizás?
– Persze. Mit szeretnél még?
Menet közben is el lehet dönteni?
Henriett tanácstalan volt. Kár, hogy a többiek nem hallották a sugdolózást, mert valamelyikük megválaszolhatta volna.
– Jó lenne, ha most megmondanád, mert attól függ az ár, és előre kell fizetni.
Olívia odalépett hozzájuk:
– Segítsek valamiben? – mosolygott a férfire.
Henriett felsőhajtott:
– Köszi, csak nem sikerült még eldönteni…
– Hogy mit szeretne a vendég? Pedig azt muszáj lesz még idelenn… Azt javaslom, hogy kérjél mindent, úgyis lesz rá elég idő, és aztán csak bánnád, ha nem próbálnál ki minden… lehetőséget egy ilyen szép lánnyal!
– Jó – egyezett bele a férfi.
Erre Olívia súgott egy összeget, és már vitte is a pénzt a pult rejtekébe.
– Menjetek csak, jó szórakozást! – kiáltotta vissza.
– Adok egy törölközőt, tusfürdőt találsz… – mondta Henriett a szikár, szemüveges férfinek, s maga is meglepődött, milyen rutinosan hangzott a szöveg.
Egy órával később a következő tiszta törölközőt egy vállalkozó kinézetű pasi vállára dobta, aki már a lépcsőn felfelé kibuggyantotta a ciciket a sárga ruha fogságából, és ragaszkodott hozzá, hogy a lány is benyúljon az ő gatyájába, úgy, hogy a folyosón a farkánál fogva vezesse.
Újabb egy óra múlva a földszinten egy ismerősnek tűnő, idősödő, pocakos férfi várt rá. Henriett nem is ült le mellé, csak elvette és biztonságba helyezte a pénz, majd fordult vissza a szobájába, nyomában a pocakossal.
– Adok egy törölközőt…
– Ismerem a szokást…
A lány most ismerte csak fel: A boltos!
– Az üzletet bezárta? – Igyekezett közömbös hangot megütni.
A férfi közben ledobálta a ruháit. Egyik kezével a farkát morzsolgatta, a másikkal a törölközőért nyúlt:
– Gyere te is!
Vastag sugárban eresztette hátára a vizet, közben egyetlen mozdulatot se mulasztott volna el Henriett vetkőzéséből. A lány kapkodott – szinte letépte magáról a sárga ruhát –, mert nem akarta már a zuhany alá lépése előtt felhúzni a boltost, hogy az állva, a legkényelmetlenebb pózban akarjon szexelni. – „Még beakasztana lábujjhegyre állva…” – Legalább a tusfürdő felét a markába nyomta, úgy fogta meg a férfi falloszát.
– De hideg, baszki! – szisszent fel a boltos, de a szemét nem vette le a lány kezéről.
Csak úgy úszkált a világoskék tusfürdőben a férfi kényes szerszáma! A következő pillanatban már keményen dugta ki a fejét Henriett markából, pedig a lány még csak ezután fogta be masszírozásra a zacskót és a golyókat.
Henriettnek eszébe ötlött Károly bácsi figyelmeztetése: Nem szabad nagyon hamar elélveztetni a pasikat, mert aztán azt hiszik, hogy képesek egy újabb menetre is a hátralévő időben, és akkor csak kínlódás következik…Lemosta a kékséget anélkül, hogy annak alkalma lett volna habbá alakulni, így húzta az időt.
– Szopj! – mordult rá a férfi.
Henriett leguggolt, és nem törődött vele, hogy vizes lesz a haja, bekapta a falloszt. – „Igaza volt Anikónak… Vagy Anasztázia mondta? Igen, ő… Ha nem tudnám, hogy ez egy öregember, a farka alapján 30 évesnek, vagy kevesebbnek is gondolhatnám… Sok fiatal megirigyelhetné!” – Hajából csurgott a víz, a guggolás kényelmetlen volt, száját minden második másodpercben szét akarta feszíteni a boltos farka…
– Gyere az ágyra!
Amíg a férfi törölközött, ő is megdörzsölte a testét, és valamennyire felitatta a hajáról a vizet. – „Mennyi idő lehet?” – Átkozta magát, amiért megint letette valahová az óráját tusolás előtt, megszokásból , pedig bizsusága ellenére vízálló lenne, nem kell ennyire óvni. Megpillantotta az ágyon, odahajolt érte.
– Maradj így! – utasította a pocakos.
– Pillanat! – válaszolt Henriett, és elsietett óvszerért.
Visszatámaszkodott az ágyra, s mivel újabb instrukciót nem kapott, feltérdelt úgy, hogy a férfi mögéje tudjon állni. Várta, hogy felkerüljön a gumi, és a boltos egyetlen mozdulattal benyomja a farkát. Feltűnés nélkül megnyalta négy ujját, és a nedvességet a kisajkakra kente…
Megérkezett a fallosz, s éppen úgy, ahogy Henriett számított rá, tövig vésődött a puncijába, és már indult is a fűrészelés…
A lány az óráját nézte. A mutatók magabiztosan osontak, észrevétlenül versenyre keltek a boltos mozgásával, és Henriett nekik szurkolt… Hirtelen belehasított a felismerés, elhomályosult tekintettel, szeretettel nézte az órát, mint az egyetlen tárgyat, ami a múltra emlékezteti. A bizsunak kinéző, vízálló karóra most éppen annyi időt mutatott, mint amikor először belépett ebbe a házba, 24 órával ezelőtt. Vagy 24 éve?

„Legyél szorgos,
jönnek a dolgos
hétköznapok!”

(Károly bácsi)

Vége

Kupi I. rész - tartalom (1 - 13. fejezet) 
 

Nincsenek megjegyzések: