2018. január 10.

Kupi 8.

Előző fejezetek:
3. Olívia 
 
Kupi
8. fejezet
Anikó



Anikó egyedül maradt. Miután a négy pasit felvitték a lányok, újabb két vendég érkezett, akik lecsaptak Xéniára, s egymásnak sürgősen bemutatkozva eldöntötték, hogy igazságosan megosztoznak rajta:
– Elég tágas… az ágyad? – kérdezte az egyik, a tüsihajú férfi.
– Ha-ha! – Xénia műkacaja jelezte, hogy a hatásszünet nem nyerte el a szimpátiáját. – Milyen vicces valaki! Azt hittem, nem az ágyamra vagy kíváncsi… Ha akarsz, menj fel és nézd meg!
– Üresen nem érdekel, nem vagyok én bútorfétises.
– Nekem elég lesz annyi hely, ahol mögéd térdelek! – szólalt meg a másik férfi, magához szorítva a lányt.
– Koreográfia rendben… akár mehetnénk is? – mosolygott megenyhülten Xénia, de nem indult el, mert újabb csengetés hangzott fel. – Ezt még megvárjuk…
– Csak nem akarsz négyes partit?
– Dehogyis, elegen lesztek nekem ketten is…
– Már azt hittem, hogy kívánós a kis torkos! – A tüsihajú egy ujjal kihúzta a lány bugyiját, és bekukucskált a puncijához. – Mert megvárhatjuk a buszt is…
– Ha-ha-ha…
Időközben a telt, szőke, copfos lány beengedte az új vendéget, és amíg beértek, meg is beszélték, hogy ők ketten egymásnak lettek teremtve, legalábbis a következő 1 órára.
Anikó így egyedül maradt. Nézegette bronzvörösre festett haját a tükörben, felemelte és visszaejtette a tincseket, a tarkóján néhány rakoncátlan hajszálat befelé kunkorgatott.  Elégedett volt a látvánnyal: Egy fényképet mutatott a fodrásznak, így készült el az új frizurája 4 nappal ezelőtt. Mindig szeretett volna ilyet, ami hátul rövidebb, annyira vagány stílusú. Látott már negyvenen felüli nénikén is ilyesmit, azt röhejesnek tartotta, de neki még – alig 20 évesen – minden jól áll. Még azzal a néhány szeplővel sincs semmi gondja, ami az orra körül díszeleg óvodáskora óta.
A többiről nem is beszélve! Elképzelni sem tudna gyönyörűbb és barnább szemeket, mint melyek a tükörből néznek vissza rá, szebben ívelő szájat sem látott még. Az állára vigyáznia kell – ezt mindig sejtette –, mert odarakódna minden felesleges dekagramm – ha lenne olyan Anikó testén –, és úgy járna, akár a nagymamája, aki tekintélyes méretű dupla-tokával büszkélkedhet.
Szemöldöke eredetileg is vékony, kacéran formás, alig-alig kell mesterségesen beavatkozni a fejlődésébe. Annyira tetszik a saját, két kis szőrdísszel, hogy rendszeresen meghagy egy harmadikat is – bár az függőleges és nem görbül –, a puncija felett. Éppen a résre vezeti a tekintetet. – „Onnan meg már majdcsak betalál!” – szokta mondani, és egyetlen egyszer még ezt az alsó, függőleges csíkját is befesttette, de hamar lekopott a vörös – „Túl sokat keféltem?” –, s megmaradt barnának. Felemelte a ruháját, lehúzta a bugyiját, és kielégült tekintettel nézegette a punciját a tükörben.  – „De dinka vagyok! Még elélvezek a saját látványomtól!” – Két mozdulattal visszaöltözött, és erőt vett magán, hogy most mégsem fog hozzá a mellei csodálatához.
Leült a kanapéra, lerúgta a cipőjét és oldalt felhúzta a lábát, s eljátszott a gondolattal, hogy férfiak sokasága lesi minden mozdulatát, és éhes férfiszemek elé tárja feszes popsiját.
– „Ha az öregnek itt is van egy kamerája, most kezdheti verni a dorongját!” – gondolta kárörvendően. Károly bácsit következetesen kerülte, és még a nevén se volt hajlandó emlegetni, neki csak „az öreg” maradt a legelső naptól fogva.
Anikó 10 hónapig, majdnem egy egész esztendőn át egy peepshow-ban dolgozott. Koradélutánig letudta az egyetemi elfoglaltságokat, és esténként munkaruhára vetkőzött. A forgószínpad 4/5 részét kukkoló-kabinok vették körül, 1/5-e jelentette az ügyeletben lévő lányok birodalmát. Gyakran még olvasnivalót is hozott magával, és amíg nem jelezték, hogy éppen őrá lenne kíváncsi az utcáról besétáló látogató, addig tanult, vagy csak olvasgatott.
A fülkéken egy-egy tábla függött: Cica, Csillag, Zsófi… vagy éppen Anikó nevével – ezt műszakonként aktualizálták –, hogy az eső vagy hideg elől bemenekülő férfiak tudják, hogy kit fognak látni. Ha pedig privát közelségben is találkozni akartak valamelyik lánnyal, akkor tudniuk kellett a nevét.
Nem volt nagy forgalom, órák is elteltek anélkül, hogy megnyikordult volna a bejárati ajtó. Egy-egy sietős pasi – amíg megérkezett a busza, vagy amíg a felesége beugrott a szomszédos üzletbe – találomra benyitott az egyik fülkébe, még az ajtót sem zárta be, sőt némelyik be sem akarta csukni, kibámulta magát, aztán vége. Megérkezett közben az asszony vagy a busz? Másik lányt már nem nézett meg, szaladt tovább.
Egyre ritkábban fordult elő, hogy valamelyik pasi gondosan bezárja a fülke ajtaját, és néhány pénzérmét rászánva, önkezétől ejakuláljon. Ez a művelet legtöbbször megnevettette a lányokat, mert egyszerre csak egy érmét lehet bedobni, és amikor lejár az idő, felkapcsolódik a fényfüggöny, a pasi pedig ott áll félkészen, kezében a szerszámával… Akár egy fordított peepshow! A lányok ilyenkor – az üveg túloldaláról – abbahagyták a mutogatást, és megértően várakoztak az újabb pénzérme bedobására bekövetkező fülke-sötétedésre.
Maga a műsor éppen annyi volt, ami belefért a néhány másodpercbe: Gyors bugyi-lehúzás, s mivel mást nem kellett levetni, nagyterpeszben előrehajolás – megfelelő belátást biztosítva –, vagy hanyattfekvés, lábat szét… Ennyi jut egyetlen menetre.
– Minden komának el kell mondanod, hogy van lehetősége privát fülkét igénybe venni! – hangzott el számtalanszor, de a lányok az esetek 75 százalékában ezt az információt feleslegesnek tartották megosztani a látogatókkal.
Ha valamelyik pasi egy marék fémpénzzel készült, annál előfordulhat, hogy érdekli a fülke magányán kívül egy másféle lehetőség is. Ilyen kereslet általában esténként fordult elő, vagy néha-néha délelőtti nyitáskor.
– Aztán ott mit csinálsz? – kérdezték a férfiak. Nem azért, mintha nem lennének vele tisztában, csak szeretik hallani:
– A privát fülkében hozzámérhetsz, én is hozzád érhetek. Megfoghatsz, simogathatsz…
– Át kell nyúlnom egy lukon?
– Igen, de egészen odamegyek eléd.
– Megdugni nem lehet?
– Kézzel és szájjal ki tudlak elégíteni.
Ezzel persze a látogatók nem elégednek meg, ha már megfoghatja, és ha már kielégítésről is szó van, akkor még ennél is többet szeretnének:
– Dugás?
Ekkor előkerül a marketing, és a lányok is direktbe kapcsolnak:
– Gyere a privát fülkébe, és ott megbeszéljük!
Anikónak égett az arca az efféle útszéli dumától, mégis rákényszerült, mert privát fülke nélkül még a kávéra valót sem kereste meg.
A nevezetes kabin valamennyivel tágasabb, mint a kukkolós fülkék, ám gumitestű artistákról vehették egykor a méretet, mert minden apró mozdulat a falakat feszegette. Külön-külön térfél állt a kiválasztott lány és az alkalmi közönség rendelkezésére, üvegfallal elválasztva. Megfelelő magasságokba nyílásokat vágtak, ezeken keresztül lehetett közvetlen kapcsolatot teremteni.
Anikó gyűlölte a privát fülkét, és mindazokat, akiknek ilyenre támad igénye. Ha csak tehette – és ha az aktuális látogató még nem fedezte fel az apró helyiség fortélyait –, nem árulta el, hogy az üvegfal nyitható. – „Még mit nem?!” – Mert nem ismert annál szerencsétlenebb szituációt, mint ketten szorongani egy icipici kabinban, tűrni, hogy a pasi lihegve-szuszogva markolássza, majd a falnak támasztva megdugja.
Hallotta a suliban, hogy többen próbálkoznak hasonló pénzkeresettel, de nem akadt olyan bizalmas évfolyamtársa, akivel meg lehetett volna beszélni a tapasztalatokat. Teljesen véletlenül bukkant egy hirdetésre, amiben lányok lakótársat keresnek, és a sorok között kiolvashatóan, jóval többet egy szimpla lakótársnál. Így jutott el ebbe a házba.
A régebbi lakók idegenkedve fogadták. Konkurenciát láttak benne – aki miatt kevesebb vendég jut majd mindegyikükre –, de azzal is tisztában voltak, hogy az időnként felszaporodott forgalom és várakozási idő sem használ a hírnévnek, „olyankor elkél egy plusz dolgos… kéz.” Nem titkolták véleményüket Anikó egyetemi tanulmányaival kapcsolatban sem:
– Azt képzelik, hogy okosabbak bárkinél.
– Azok a legrosszabbak!
– Felkerülnek tanyáról és ingyen szétteszik a lábukat mindenkinek.
Xénia sem hagyta szó nélkül:
– Partiznak orrba-szájba… – emlegette fel a számára legfájóbb ismérvet.
Hasonló megjegyzések záporoztak, míg meg nem unták. Anikó legelső vendégeinek is megsúgták: „egyetemista picsa”.  Aztán abbahagyták, amikor kiderült, hogy a megjegyzés reklámnak se utolsó.
Anikó bágyadtan ült a kanapén, felhúzott lábaiban zsibbadás bizsergett.
Az emeletről ajtócsapódások, kiabálás, rohangálás hallatszott – sok szokatlan zaj egyidőben –, nem lehetett tovább az emlékekbe merülni.
– Ani! – kiabált Bianca a lépcsőről. – Gyere gyorsan, az új csajjal történt valami!
– Mi az a „valami”? – dohogott a bronzvörös egyetemi hallgató. – Orgazmus vagy kígyómarás? – Kettesével vette a lépcsőfokokat. – Nem mindegy.
Folytatás:
9. Csokipunci

Kupi I. rész - tartalom (1 - 13. fejezet)

Nincsenek megjegyzések: