2017. november 15.

Tanyán és városban 25.

Profi történetek a szomszédból

V. rész
Újra a tanyán
7. fejezet
Árnyék a ház oldalán


Tücskök ugrándoztak szerteszéjjel, távolabb egy gólya kelepelt. Az ég békés kékje burokba zárta a végtelent, mintha a kupolánál kötelezően vissza kellene fordulniuk a kicsinyes álmoknak és a félénk vágyaknak.
A homoktisztás felett, mint gigantikus malom szitája, remegett a levegő. Emesét várta minden. Süppedős, forró lábnyomát, és azt a csillogós némaságot, amellyel emlékezni szokott valakire, akinek ezen a helyen állt meg a szíve, éppen lubickolás közben, s akit olyan pökhendi módon sodort el a víz, mintha joga lenne elragadni bárkinek is az apját.
Fájt a meleg és égetett a magány. Minden Emesét várta.

*

Ebéd végeztével rutinosan elmosogatta a néhány eszközt, ez korábban is az ő feladata volt. Téblábolt egy keveset, s mikor felhangzott Jani ütemes, négyes-erősségű hortyogása, Emese elhatározta, hogy lesétál a partra. Tudta, hogy az első pillantás – akár üvegcserépen át nézné – egy könnycsepptől eltorzított kép lesz, de abban is biztos volt, hogy másfajta emlékek is előtörnek, a vidámak… Erre vágyott: valamire, ami az övé, és mégsem magányos, és csak azért sem szomorú.
Egy kép ugrott be – vagy egy filmrészlet inkább – tavalyi emlékei közül, akár egy burleszk jelenete, egy felnőtteknek szóló bohózaté:
Az egyik srác lelkesen próbálja elvenni a szüzességét. Ő csak fekszik széttárt lábakkal, felhúzott térdekkel, Ditke instrukciói szerint. Izgatottan és kíváncsian várja, mi következik, Ditke-barátnője pedig egyik kezével a fiú nyomuló botját tartotta vissza, másikkal pedig felülbírálta, hogy elég nedves-e a bejárat. Amaz, a másik srác közben – fejét Emese hasa fölött tartva – gyengéden érdeklődött: „Megnyaljam a pináját?”

Az asszony könyökével ellenőrizte a dézsában napozó vizet, ezen Emese elmosolyodott:
– Hiába készülsz rendkívüli pancsolásra, a szomszéd nem jön kukkolni, más dolga akadt… – Hangosan persze nem mondta ki a gondolatát. Megsimította a mézcseppes törzsű, vén szilvafát, és a szomszédos tanya felől hömpölygő lárma irányába kerülve indult el.
Lakodalmas zene rikoltozott mind hangosabban, hullámokban, ahogy a szellő játszadozott a hangjegyekkel.
Útközben, tisztes távolban hevert a szomszéd bozontos kutyája, egyetlen bágyadt farok-biccentéssel jelezte, hogy takarékos üzemmódra van kapcsolva.
Emese vargabetűvel közelített a tanyához, a földdel takart pince felől óvatoskodott. Minden pillanatban készen arra, hogy – irányt változtatva – határozott léptekkel folytathassa az útját, ha valaki észrevenné a settenkedést.
A hátsó ablak – erről még sosem járt – szélesre tárva, belül senki. De ilyet még nem látott! Nem a megszokott, tanyasi stílus, még csak nem is a modernizált, újgazdagéknak tervezett fajtából való, hanem vörös és fekete drapériák, függönyök, és hatalmas tükörfelületek. Egyszerre több példányban látta az ablakkeretet, és benne a saját, csodálkozó fejét. Középen egy ormótlan, kör alakú franciaágy – felette is tükör –, spotlámpákkal becélozva, és egy állványon kamera várakozott bevetésre.
– Javasolni fogom Beának és Dorinának, hogy legalább egy szobát így rendezzenek be! – gondolta vidáman. Az egész színvilág és hangulat jobban illene barátnői lakásához és a céltudatos vendégkörhöz, mint egy borvirágos bácsikához. Elképzelte Dorinát, krémbarna bőrével, ahogy fekszik az ágy közepén, miközben nyolc példányban mutatják a tükrök. Aztán odaképzelte azt a lányt, akit megérkezésekor látott – aki egy zsák krumplira emlékeztette –, és halkan felkacagott.
Árnyéka végiglebegett a ház oldalsó falán, ahogy a odalapulva továbbosont. Egy csukott ablak, a kintihez képest belül sötétség… Nem gondolt rá, hogy bentről nézve ugyanez fényes üvegablakot jelent nagy, sötét árnyékkal.
– Milyen kedves látogató! – hallotta volna, ha engedi a zenebona.
Az épület sarkánál lassan, derékból meghajolva kidugta a fejét… Visszaegyenesedni már nem bírt, mert egy durva kéz hátracsavarta a karját.

*

Bammeg és Bazzeg számára kiszélesedtek az események, majd váratlanul széjjelcsúszott a világ.
Hosszú hetek nélkülözéseit akarták bepótolni. Ha lehetne ilyet, akkor minden egyes naptári naphoz most utólag tennének egy pipát. Sziszin próbálták ledolgozni a várakozásokat, a semmibevevést… A lány sóhajtozott, nyögdécselt, percenként forgolódott és helyezkedett, hogy a hangosan fújtató fiúk minden irányból hozzáférjenek.
Nem érzékelték az időt, már ha létezik az ilyenkor egyáltalán, és a lánynak csak teljesen véletlenül villant eszébe, hogy ő a barátjával lenne igazság szerint, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve át akarta úszni a folyót… Egy pillanat alatt észhez tért, a felismeréstől ijedten tekintett a föléje magasodó két srácra:
– Nézzetek már ki a vízre, mert mindjárt visszaér!
Bammeg és Bazzeg felfogták a figyelmeztetés súlyát, de félmunkát nem akartak végezni, sebtében a lány arcára és szájába ürítették fehér, sűrű nedveiket.
Mintha villám hasított volna közéjük a következő percben, amikor Bazzeg röhögcsélve közölte:
– Nincs az bazzeg, se a vízben, se a parton… – A mondat végére érve a beszélő is felfogta, lefagyott az arcáról a vigyor.
Sziszi, aki minden eshetőségre készen, mosolyogva éppen felhúzta a bugyiját, megdermedt, elsápadt, és puffanással elvágódott.
 
Előző fejezet: Addig jár a lány a kútra
 
Folytatás: Újra a parton
 
Tanyán és városban - tartalom (összes fejezet)

Nincsenek megjegyzések: