2017. október 15.

Pernahajder 32.

Előzmény:  Pernahajder 31. fejezet - A lányoknak köszönhető állás
 
Pernahajder
III. rész

32. fejezet
Megmutatom



Alig egy évvel később Pernahajder agyában összekeveredtek az egykori események, csak a nevekre emlékezett, és hogy zűrzavaros napok voltak. Elfelejtett már egy seregnyi jelentéktelenné váló dolgot, de Ritát és Verát gyakran emlegette magában.
Egyre kevesebbet, ám elhomályosult szemmel gondolt a nevelőcsaládjára. Nem volt biztos benne, hogy az utcán megismerné mostohatestvéreit, Borit és Bálintot – sokat nőhettek és változhattak azóta –, de mindig melegség töltötte el, ha beugrott egy-egy kép a múltból.
Nem elégedetlenkedett. A munka fárasztó volt, de utána a túl sok szabadidejével azt csinált, amit akart. Elképzelései bőven akadtak volna délutánra és estére is, ám a többi melóson kívül nem ismert senkit, és nem is fűlött a foga egyik kocsmában ücsörgéshez sem. Amihez kedvet érzett, az a lányok társasága, minél több lányé.
Második munkanapja után elhozta a nevelőszülei házából a ruháit, és mivel senkit sem talált otthon, kölcsönvett egy kevés pénzt a család kasszájából. Még útba ejtette – maga sem értette, hogy miért – a kocsmáros Joli házát, és a kerítésen átugorva elemelt emlékül egy apró bugyit. Ezzel fizikailag lezártnak tekintette a múltját.
Manyi nénit nem találta otthon – az éjszaka történtek után sem tudott „néni” nélkül gondolni a szállásadójára –, de volt már kulcsa mindenhez. Berendezkedett az udvarra néző szobában, ami azt jelentette, hogy az ablak melletti területre borította ki a ruháit. Majd ráér még szekrénybe pakolászni, úgysincs semmi dolga.
Kifeküdt a teraszra, élvezve a tétlenséget. Kezét becsúsztatta a nadrágjába.
Ahányszor munka közben megpróbálta végiggondolni az éjjeli kalandot, mindig újabb szálkát szerzett a tenyerébe, most megfelelőnek ítélte az alkalmat.
A városszéli utcácskára csend borult, a napfény bágyadt árnyékokat növelt. A fiú benyúlt a nadrágjába, és felidézte Manyi néni látogatásának emlékképeit.
Az asszony nem bízott semmit a véletlenre. Rutinosan gondoskodott magáról, hogy mire a fiú őrült tüzelésbe kezd, ő is kellően kiélvezze a váltogatott helyzetet.
Pernahajder – mivel az éjszakából kiszakított 15-20 perc alatt kevés szó esett közöttük – kétségesnek találta a folytatást. Manyi néni igazán közölhette volna, hogy máskor meglátogatja-e még ugyanígy.
Hirtelen megállj parancsolt a kezének, mert mozgásra lett figyelmes.
A terasz és a szomszédos, szakadozott kerítés közötti területen 8-10 nyúl pattogott. Az ökölnyi jószágok megszimatolták a szomjasan elsárgult fűszálakat, majd tovább ugráltak. Egy szippantás, egy ugrás, két szippantás, két ugrás.
A kerítés túlsó felén néhány gyöngytyúk is sorakozott, s irigykedve figyelve a nyuszik zavartalan ugrálását, éktelen sikítozást csaptak.
Pernahajdernek tetszett ez a falusias hangulat, de be akarta fejezni az emlékezést, így tovább húzgálta a falloszát. – "Amikor Manyi néni oldat fordult, és odatartotta a fenekét..." – Itt tartott a gondolataival, amikor közvetlen közelből egy nagyobb árnyék tűnt fel a látóterében.
Egy lány!
– Összeszedem a kis gazfickókat! – csicseregte a ártatlanul felbukkant, mosolygós jövevény, de nem a pattogó szőrgombolyagokat leste, hanem a fiú mozgolódó nadrágját.
– A tieid? -- kérdezte zavartan Pernahajder, és feltűnés nélkül kihúzta a kezét.
– Mindig megszöknek! És hiába zárom be őket, kikaparnak a ketrecből is... Na, megálljatok! Mindet megeszem, ha megfogom! – A legelső, foglyul ejtett nyuszit vadul simogatta és puszilgatta.
– Ez jó kis büntetés – jegyezte meg a fiú.
A lány piros-sárga színek árnyalataiban pompázó, rövid ruhát viselt, hajladozás és leguggolás közben teljes hosszában megmutatta a combjait.
– Hát mit csináljak velük? – kérdezte bosszúsan? – Hiába magyarázom el mindennap, hogy a szomszéd néni nem szereti az ilyen szőrmókokat.
– Tegnap nem voltak itt...
– Mert biztos megijedtek, amikor az ablakban álltál – nevetett a lány, majd elpirult.
"Látott meztelenül?" – csodálkozott Pernahajder.
– Te valami rokona vagy a szomszéd néninek? – érdeklődött a lány, és az egyetlen elkapott nyúllal közelebb lépett.
– Olyasmi – hagyta rá a fiú.
Jól tette, mert a lány felsóhajtott:
– Akkor jó!
Pernahajder nem értette ezt a látványos megkönnyebbülést. A nyuszi felé nyúlva ugyanúgy kezdte simogatni, ahogy láthatta: a fülét a hátához lapítva. Mintegy mellékesen megkérdezte:
– Miért?
– Olyan alakok megfordultak itt, hogy rájuk nézni se volt jó! Féltettem ezeket a kis dilinyósokat... – megint puszilgatta a nyuszit, így a fiú simogató keze az arcához ért. – Mi az? – jajdult fel. – Te tüskés vagy? – Elkapta a fiú kezét, és szakértően vizsgálta a sebhelyeket, a félig-meddig eltávolított szálkákat és az egyéb sérüléseket. – Elég csűnya!
– Nem szoktam még meg a munkát...
– Sanyi bácsinál dolgozol? – A "Sanyi bácsi" említésekor megborzongott,
– Két napja... De mi a bajod vele? Bántja a nyuszijaidat?
– Azokat nem... Nem is jár már ide... szerencsére. – Feltűnően hitelen váltott témát: – Kiszedjem a szálkáidat?
– Értesz hozzá?
– Ápolónőnek tanulok.
– Hány éves vagy?
– Elmúltam 16!
– Akkor megengedem, hogy hozzányúlj.
– Van a farkadba' is? – kacagott a lány.
– Azt nem dugom olyan helyre...
– Hozok egy tűt mindjárt, és megműtelek! – A színesruhás lány olyan hirtelen eltűnt a hibás kerítés egyik résén át, mintha életet kellene mentenie. – Na, ennyi az egész – mutatta fel biztatóan egy perc múlva a csillogó varrótűt.
– Hát a nyuszit hol hagytad?
– Betettem a helyére, nem tudnék tőle dolgozni, még megszúrnám.
– Engem akarsz megszúrni?
– Nehogy izgulj itt nekem! Ilyen vékony tűt akarok beszúrni a szálkák mellé... Gondolj arra, hogy te nem ilyen kicsit és vékonyat dugsz a csajokba! – Megfogta és nézegette a fiú kézfejét. Hogy közelebb kerüljön hozzá, széttette a lábát. – Milyen hosszú ujjaid vannak!
– Az mit jelent?
Pernahajder arra számított, hogy valami erotikus töltetű választ kap, de a lány komolyan felelt:
– Nem munkáskéz. Zenészeknek, főleg zongoristáknak szokott ilyen hosszú ujjuk lenni.
– Zenélni is tudsz?
– Meg ne kérdezd, hogy a bőrfurulyát szeretem-e, mert megszurkállak!
A fiú keze engedelmesen lapult a lányéban, és izgalmasnak tartotta milliméterekre tartózkodni a lágyan ívelő mellektől.
A kerítés tövében megint sikongattak a gyöngytyúkok.
– Szerinted is olyan a hangjuk, mintha egy csaj csintalankodna több sráccal? – kérdezte a lány, miközben egyetlen mozdulattal kirántotta az első szálkát.
Pernahajder felszisszent.
– Ne nézd – nevetett a lány –, akkor észre se veszed, hogy megvagyunk az elsővel! Koncentrálj valami kellemesebbre! – Úgy tűnt, hogy arra nem tesz megjegyzést, hogy a fiú keze tartósan hozzáér a színes ruha mellrészéhez, de a következő szálkánál megszólalt: – Találtál magadnak fájdalomcsillapítót? – Amikor észrevette, hogy Pernahajder felbátorodva az egyik kitüremkedő bimbóhoz szorítja a kezét, még hozzáfűzte: – Ha végeztünk és véletlenül túléled az operációt, akkor engesztelésül megmutatom...


Folytatás: Pernahajder 33. fejezet - Szűzkúra

Pernahajder III. rész tartalom

Nincsenek megjegyzések: