2016. augusztus 3.

Pernahajder 24.

Pernahajder
II. rész

24. fejezet
Mire az est leszállt





– Idefigyelj kishaver! – vonta félre Rita a letolt nadrágban ugráló Józsit. – Ha valakinek eljárna a szád, kiheréllek!
A srác csak pislogott a kilátásba helyezett büntetéstől, a többiek röhögcsélve fogták a farkukat.
– Rád is vonatkozik! – nézett a lány szigorúan Pernahajderre, és tekintetével további áldozatok után kutatott.
– Má’ mért mesélném el? – kérdezte ártatlan képpel Pernahajder. Látva, hogy a lány öltözködni kezd, behízelgően duruzsolt: – Hazakísérlek, ha akarod…
– Na persze, de nem bírja a szarka farka… – kacagott Rita, és gyengéden megcsavarta a srác puha péniszét.
– Addigra már megint menne!
– Nehogy azt gondold, hogy kisajátítasz, és mostantól nonstop szoplak, amikor kedved támad!... Különben sem jöhetsz be hozzánk, és különben sem haza megyek.
– Bárhová elkísérlek! – lelkesedett Pernahajder, és érthetetlen módon annyira nyeregben érezte magát, ahogy azt csak a korabeli fiúk képzelik, amikor úgy gondolják, hogy elég egyszer megszerezni egy nőt, és többé nem veszíthetik el.
Rita kinevette:
– Átvezetnél a zebrán? – Elfordult, majd ingerlőn a fiúhoz tolatott.
Józsi, akit ugyancsak elöntött az önteltség, úgy jelentkezett, akár az iskolában:
– Én is mehetek?
– Ti nagyon el vagytok tévedve – zsörtölődött mosolyogva Rita –, ha azt hiszitek, hogy nélkülözhetetlenek vagytok, és csak nektek van fütyitek, ami nélkül hazáig sem bírnám ki…És még valami! Véssétek jól a pici eszetekbe, hogy az egészről egy szót sem akarok visszahallani, vagy nagyon megjárjátok! És róla is hallgattok! – mutatott a felhúzott ruhában, átölelt térddel ücsörgő Katira.
Lassan mindenki elkészült, még utolsóként Zoli is felhúzta a nadrágját.
– Na helóztok! – pattant nyeregbe Rita, és nyomában Pernahajderral és Józsival, otthagyták a többieket.
A fiúk az utcákon minden tekintetet magukon érzetek, mintha legalábbis egy-egy fehér lovon ügetnének végig a városkán. Pernahajder sejtette ugyan, hogy a kitüntető figyelem főleg a nem túlságosan jó hírnek örvendő Ritának szólt, sőt abból is megérzett valamit, hogy az emberek nem nézik jó szemmel a társaságot együttesen sem, de ilyesmivel akkor nem törődött. El kellett telnie ahhoz néhány hónapnak, hogy erre a napra vezesse vissza mindazt, ami azután következett.
A városlakók nem dicső, fehérlovas diadalmenetnek látták a három biciklis vonulását. A menet láttán baljós előérzetük támadt.

– Ja, titeket meg nem bírtalak lerázni? – fordult hátra Rita egy kurta utca végén, olyan ártatlan arckifejezést erőltetve magára, mintha valóban nem vette volna észre eddig, hogy Pernahajder és Józsi szorosan a nyomában kerekeztek.
– Még lerázhatsz – vigyorgott Pernahajder –, de szopásban is kiegyezhetünk.
Rita gyorsan körbepillantott a környező ablakokon, hallhatta-e valaki, majd hangosan megszólalt:
– Köszönöm a kíséretet, majd máskor találkozunk! – A „máskor” egy ijedt „többé sosem”-nek hangzott. – Sok lesz már a jóból – tette hozzá halkabban.
Közben résnyire kinyílt egy közeli ház deszkakapuja, és Rita odasietett. Valamit súgott, majd megvonta a vállát, és idegesen intett a fiúknak. Azok odatolták a bicikliket, és mindannyian eltűntek az esetleges bámészkodó szemek elől.
Vera, aki az épületbe is beengedte őket, Ritát két puszival üdvözölte. Mivel Józsi is odafurakodott, neki is jutott kettő. Pernahajder is felvidult:
– Úgy tudtam, hogy valahová messzire kerültél… – ámuldozott.
– Messzire? Nézőpont kérdése, de attól még hazajöhetek néha-néha.
– A barátságokat ápolni – tette hozzá Rita. – A melő meg úgysem szalad el.
– Ha tudtam volna, hogy itthon vagy…! – Pernahajder nem fejtette ki, hogy akkor mi lett volna.
– Ti együtt kavartok? – Nézett Vera Ritára, közben találomra először Pernahajderra, majd Józsira mutatott.
– Igen – vágta rá Rita.
– Melyikkel?
– Mind a kettővel…
– Az jó. Együtt? Mióta?
– Mától… azaz nem lehetett, mert nekem megjött a havim. Csak cumi.
Pernahajder felajzva bámult, hogy a lányok milyen nyíltan beszélgetnek még az ő jelenlétükben is. Érezte, hogy Vera tud valami megoldást, és bízott benne, hogy azt fogja javasolni, hogy akkor most vele lehetne… Nem sokat tévedett.
– Megmoshatod a punidat, ha akarod – mutatott a fürdőszoba felé –, és majd utána a fiúkák megmossák a farkukat, úgy nincs semmi gond. – A srácok felé fordult: – Gyertek be addig az én szobámba!
– Veled is… téged is lehet? – tett egy bátortalan kísérletet Pernahajder.
Rita közben becsukta maga mögött a fürdőszobaajtót. Vera megvonta a vállát:
– Ha nem engeditek be, a popsimra mehet, vagy bárhova máshova, csak a punimba nem. – Felkacagott: a fiúk máris nyársalásra készen álltak. – Azt a mindeneteket, ti aztán nem sokat csúsztok-másztok a puniért! Na, vetkőzés!
Rita meztelenül, vizesen, ruháit a kezében tartva jött elő:
– Mi van itt?
– Nem bírtam ellenállni a sok udvarlásnak – nevetett Vera –, és eljátszom a jóságos nénit. De a punimba nem engedhetitek! – fenyegette meg a fiúkat. – És sietni kell, mert nem szeretném, ha a szüleim itt találnák a fél várost az ágyamban.
Mire az est leszállt, Pernahajder hazafelé tolta a biciklijét. Nem szállt fel, hogy több ideje jusson az élmények újra és újragondolására. Kellemesen megborzongott, és kifeszített ujjaival bizonygatta magának, hogy a női nemnél elkezdődtek a megszámolható sikerei.


Előzmény, folytatás:
Pernahajder I. rész 1 - 13. fejezet
Pernahajder II. rész 14 - 26. fejezet


Nincsenek megjegyzések: